Címke: Aprilia

  • Alonso korábbi edzője a MotoGP-be szerződött

    Alonso korábbi edzője a MotoGP-be szerződött

    Fernando Alonso korábbi edzője új szerepet vállalt a MotoGP-ben Maverick Vinales oldalán.

    Fabrizio Maganzi fontos szerepet játszott Alonso 2005-ös és 2006-os bajnoki címeiben, de dolgozott együtt a 2012-es Spanyol Nagydíj győztesével, Pastor Maldonadóval, illetve Felipe Massával is.

    Az Apriliánál versenyző Vinales számára nagy extrát jelenthet új edzője tapasztalata, erről beszélt az Aprilia ügyvezetője, Massimo Rivola is.

    „Fabrizio átélte Fernando győztes korszakát a Renault-nál, sok tapasztalata van edzőként” – idézi Rivolát a Motorsport.com.

    Maga Alonso pedig visszatérése óta új edzővel dolgozik, név szerint Edoardo Bendinellivel, aki pedig elmondta, nagyon jó kondiban van a spanyol.

    „Fernando olyan, mint a korábbi években, nagyon erős és motivált” – mondta az Essentially Sports hasábjain. „Nagyon jónak találom. Szupererős, gyakorlatilag ugyanúgy regenerálódik, mint 2003-ban, és ugyanolyan munkabírású, mint mindig.”

    A kétszeres világbajnok motivációjával sosem voltak problémák, F1-ből való távozása után sem állt le a versenyzéssel, ott volt például a Le Mans-on, vagy a Dakaron. Most pedig motiváltabb, mint valaha, és nagyon vissza akar térni a dobogó legfelső fokára, állítja edzője.

    „Több tapasztalata van és még komplettebb” – tette hozzá. „Alonso a pódiumra született. Kivételesen vágyakozik, mintha az első alkalomra várna.”

    Alonso a Forma-1 új korszakának kezdetén az Alpine színeiben versenyez majd, miután tavaly hosszú idő után első dobogóját szerezte.

  • MotoGP-s csapatfőnök is a koronavírus szövődményeinek áldozata lett

    MotoGP-s csapatfőnök is a koronavírus szövődményeinek áldozata lett

    Fausto Gresini a maga idejében két világbajnoki címet szerzett a MotoGP 125 köbcentis kategóriájában, a mai paddockban viszont az Aprilia csapatfőnökeként volt jelen.

    A 60 éves olasz december 27-én került egy bolognai kórházba, de az orvosoknak nem sikerült megmentenie az életét. Csapata kedd (02.23.) reggel jelentette be távozását.

    „Ez egy olyan hír, amit soha nem akartam közvetíteni, de sajnos meg kell osztanunk.” – olvasni a közleményben. – „Két hónapnyi küzdelem után Fausto Gresini pár nappal 60. születésnapja után elhunyt.”

    „A Gresini Racingtől mindannyian a családdal együtt gyászolunk, feleségével és négy gyerekével. És mindenkivel, aki ismerte őt az évek alatt.”

    Az olasz 1982-ben debütált a motoros világbajnokság legalsóbb kategóriájában. 1985 után második címét két évre rá szerezte úgy, hogy csak egy versenyt nem nyert meg abban az évben. A következő szezonban sérülés hátráltatta, de 1989-ben már az Apriliával tért vissza, mielőtt 1994-ben visszavonult.

    1997-ben alapította csapatát, az Aprilia Racing Team Gresini MotoGP-t. A középső géposztályban két címet nyertek, Daijiro Katoh-val 2001-ben, és Toni Eliasszal 2010-ben.