Címke: Antonio Lobato

  • Mentegetőzik a Schumacher állapotán gúnyolódó riporter

    Mentegetőzik a Schumacher állapotán gúnyolódó riporter

    A spanyol F1-es riporter, Antonio Lobato állítása szerint akaratlanul tett gúnyolódó mondatot a hétvégi versenyen Michael Schumacher állapotára.

    A DAZN adásában többen Forma-1-es rekordokat birtokló személyekről beszéltek, és amikor Pedro de la Rosa (korábbi F1-es pilóta) heccből odavetette Lobatónak, hogy „Adrian Newey remeghet, mert jön Antonio Lobato”, az említett riporter azzal vágott vissza, hogy „remegjen Michael [Schumacher]”, majd kis szünet után hozzátette: „Nos… Michael ne, ő nem tud remegni.”

    Utóbbi botlása miatt többen pellengérre állították a közösségi médiában, hiszen valóban nem szép a 2013-ban súlyos síbalesetet szenvedő hétszeres világbajnok állapotáról így beszélni, akiről szinte alig kap információt a nyilvánosság. A morzsákból viszont az rajzolódik ki, hogy Schumacher folyamatos orvosi ellátásra szorul és nem tud úgy élni, mint egy átlagember.

    Sokan Lobato kirúgását követelték a sértés miatt, ő pedig másnap ötperces videóüzenetben bocsánatot kért a mondata miatt, elmondása szerint nem akart gúnyolódni Schumacheren.

    Alonso: Schumacher egy gép volt, tőle tanultam a legtöbbet

    „Bármiféle rossz szándék nélkül, de hibát követtem el. Ez pusztán egy abszolút ügyetlen helyzetből adódó hiba volt, képtelen voltam megfelelően kifejezni magam, talán a túl sok ébren töltött óra, a jetlag vagy bármi miatt, ami persze nem kifogás azoknak, akik nem látták ezt” – közölte.

    „Az történt, hogy túl messzire mentem, és nem megfelelő, nem pontos, nem jó kifejezést használtam. Nem akartam viccelődni, nem akartam viccet csinálni Michael Schumacherből. Szerintem mindenki, aki ismer, és tudja, milyen vagyok, tökéletesen tisztában van vele, hogy soha nem csinálnék viccet semmi ilyesmiből. Soha, de ügyetlen voltam.”

    Ezután elmondta, csak Newey-hoz akarta hasonlítani a hétszeres világbajnokot, de utólag úgy véli, inkább Lewis Hamiltont kellett volna példaként felhoznia, hogy elkerüljön egy ilyen helyzetet.

  • A mostani versenyirányítás rosszabb, mint Michael Masi?

    A mostani versenyirányítás rosszabb, mint Michael Masi?

    A versenyirányítás éles kritikákat kapott a Monacói Nagydíj után.

    A hercegségben esőt vártak a rajt időpontjára, ezért a sportág úgy határozott, hogy megelőzik a problémákat, és késleltetik a rajtot. Az időjárásjelentések beigazolódottak, valóban „leszakadt az ég” Monacóban, így további késések következtek.

    A kezdeti késleltetést sokan kritizáltak, mivel úgy éreztek, hogy megfosztották őket egy izgalmas versenytől.

    Antonio Lobato, spanyol újságíró élesen bírálta a döntést, és kommunikációs hibát vélt felfedezni a központban.

    „Keverednek a történetek. Van egy rész amit nem tudunk megítélni, ugyanis azt mondták, az áramellátással akadt gondjuk a rajtrácson. Nem tudták az összes jelzőlámpát megfelelően felszerelni. Ezt elfogadjuk, hiszen nem tudjuk cáfolni. Viszont volt pár nagyon furcsa dolog. Különösen az üzenetek kiküldése kapcsán volt zavar az erőben. Ha megnézem a harmadik oldalt abból az összeállításból, amit kiküldenek nekünk… az a versenyigazgatóság összes feljegyzését megjeleníti. Szeretném azt hinni, hogy ez ugyanaz, amit a csapatok is kapnak. Bár nekik másfajta információt is kell kapniuk a rádión keresztül. Az elküldött oldalon nagyon kevés információ jelent meg, és nem voltak megfelelően elmagyarázva a dolgok. Valójában eléggé szürreális volt a verseny megkezdésénél a helyzet. Azt az üzenetet kaptuk: ‘az első kör mindjárt megkezdődik a Safety Car mögött.’ Ám a versenyre szánt idő nem csökkent.” – magyarázta Twitch-csatornáján Lobato.

    A közvetítést is megnehezítette a hiányosan kiküldött információhalmaz:

    „Volt egy olyan pillanat, mikor mi, közvetítők (Toni, Pedro és én) kételkedtünk. A következőket mondtuk: ‘Nézzük csak, elkezdődött a verseny, vagy talán nem?’ Az idő mérésére szolgáló felület nem mozdult. Egy másodperc sem telt el. A versenyzők addigra már két kört megtettek. Ekkor jött a piros zászló, és megszakították a futamot.”

    Lobato úgy véli, Michael Masi lecserélése után még rosszabb lett a helyzet:

    „Michael Masit elsöpörték. Amit tett, az vitatható dolog volt, viszont ilyen dolgokat sem szeretnék látni egy versenyen. Az egész kaotikus volt, és így elveszítettük a fonalat. Nem akarom azt gondolni, hogy olyan feszültség van most náluk, mint Abu Dhabiban, mert akkor nem tudom, hogy ezek az emberek mit fognak csinálni, ha nehezebb lesz a helyzet. Szerintem rosszabbul állunk, mint korábban.”

  • Alonso szerint a 2021-es Alpine még egy kicsit lassú

    Alonso szerint a 2021-es Alpine még egy kicsit lassú

    Fernando Alonso elismerte, hogy az Alpine 2021-es autója egy kicsit lassú, állítja mindezt Antonio Lobato, az ismert spanyol tévériporter. A Marcának ennyit mondott:

    „Nem figyelembevéve a nemrégiben történt balesetét, a korát, meg amiket mondanak róla, Alonso nagyon is bika állapotban van. Az Alpine technikája pedig megbízhatónak tűnik, beszélgettem kicsit erről Fernandóval, a hivatalos bahreini tesztek után. Annyit mondott, hogy minden jól ment, de az autó kicsit lassú, így nehéz lesz bejutnia majd az időmérő edzés utolsó etapjába.”

    A 39 éves Alonso csütörtökön beszélgetett a spanyol médiával, ahol nem tagadta, lesz még munka az Alpinenál, ahhoz, hogy csatlakozhassanak az élmezőnyhöz:

    „Sok dolgunk lesz még, jobban meg kell ismernünk az autót, meg kell találnunk azt a pluszt, amit a gyárban már sikerült, de a pályán még nem. Lépésről-lépésre haladunk, de boldog vagyok, és élvezni akarom az első versenyeimet. Örömmel tértem vissza a paddockba, és úgy összességében a Forma-1 közegébe. Remélem, hogy ez az év mindannyiunknak jól alakul, a nagyon ígéretes 23 futamos versenynaptárral. Bízom benne, hogy érdekes versenyek lesznek, és pár hónap múlva már rajongók is lehetnek majd a nézőtéren.”