Címke: Antonio Giovinazzi

  • Antonio Giovinazzi a Mercedesnél? Majdnem összejött!

    Antonio Giovinazzi a Mercedesnél? Majdnem összejött!

    A Ferrari Akadémia helyett, kis híján a Mercedes programjában kötött ki Antonio Giovinazzi.

    Az Alfa Romeo és a Scuderia jóvoltából 2019 óta állandó szereplője lett a sportágnak az olasz pilóta. Ugyanakkor ez alakulhatott volna másképp is. 2016-tól élvezi a vörös csapat szeretetét a 27 éves versenyző. 2017-ben Pascal Wehrlein sérülése miatt, két futam erejéig a száguldó cirkuszban tudhatta magát a Saubernél, ám az két verseny nem hozta meg azonnal a várt eredményt.

    Az olasz La Gazetta dello Sportnak Giovinazzi édesapja elmesélte, hogy ki gratulált azonnal fiának, az első futama utána:

    ,,Ausztráliában a fiám 12. helyen végzett, és ez remek eredménynek számított. Olyannyira, hogy még Toto Wolff is gratulált neki.”

    Vito Giovinazzi elmondta, hogy az osztrák csapatfőnök akkoriban mással is szolgált az ifjú Antonionak:

    ,,Mielőtt teljesen aláírt volna a Ferrarihoz, Toto (Wolff) felhívott minket, hogy szerződést ajánljon a Mercedesnél. Antonio lett volna a harmadik számú versenyző (tartalék – és tesztpilóta) Stuttgartban, és bemutatkozhatott volna velük a DTM-ben. Ám a szíve vörös színt visel, így azt a döntést hozta meg, amit helyesnek vélt.” – mesélte az idősebbek Giovinazzi.

  • Giovinazzi tudja, hogy sokan pályáznak a helyére

    Giovinazzi tudja, hogy sokan pályáznak a helyére

    Antonio Giovinazzi úgy érzi, hogy képes kezelni a nyomást, annak érdekében, hogy megőrizze a helyét az Alfa Romeónál, miközben több potenciális utódja is van.

    Két szürke Forma-1-es szezon után a 27 éves olasz most kezd felzárkózni világbajnok csapattársához, a rangidős Kimi Räikkönenhez.

    Ugyanakkor, miközben Giovinazzi a Ferrari pilótaakadémiájának egyik tagja, az olasz csapat következő juniorjai: Callum Ilott és Robert Shwartzman is ott toporog az F1 kapujában.

    Ferrarisként a főcsapaton kívül az Alfa Romeóhoz és a Haashoz van lehetőség bekerülni. Azonban a levegőben lóg az is, hogy Mick Schumacher 2022-re esetleg átülhetne a sereghajtó Haasból az Alfába.

    Azt azonban még nem tudni, hogy a hinwili székhelyű Sauber és az Alfa Romeo – a Ferrarihoz kötődő autógyártó – együttműködése 2021 után egyáltalán folytatódik-e.

    Ez pedig hatással lehet a Sauber Ferrarival kötött versenyzői megállapodásokra is.

    „Először az Alfa Romeónak kell feltenni ezt a kérdést” – mondta Frederic Vasseur csapatfőnök.

    „De tárgyalásokat folytatunk a jövőről, és remélem, hogy együtt folytathatjuk tovább.”

    Mindeközben a Vasseur által támogatott 17 éves francia Theo Pourchaire-t – aki a pole pozícióból nyerte meg az F2-es futamot Monacóban – szintén külső esélyesnek kell tekinteni Giovinazzi 2022-es ülésére.

    Giovinazzi elismeri, hogy nyomás alatt van.

    „Csak 20 versenyző van a Forma-1-ben” – mondta. „De én mindig is nyomás alatt vezettem.”

    „A Forma-3-ban volt egy indonéz szponzorom, és tudtam, hogy eredményeket kell szállítanom ahhoz, hogy előrébb jussak” – mondta az olasz az Auto Motor und Sportnak.

    „És ez itt is így van. Jónak kell lennem, és akkor maradhatok.”

    Giovinazzi tehát elismeri, hogy a következő néhány hónap alapján dőlhet el a jövője.

    Más terven azonban egyelőre nem gondolkodik.

    „Egyszerűen csak jól akarok teljesíteni. Most itt vagyok az Alfa Romeóval, aztán majd meglátjuk, mi lesz jövőre. Természetesen minden versenyzőnek az a célja, hogy világbajnok legyen, de ez nem könnyű.”

    „Egyelőre várunk.”

  • Az Alfa Romeo fel van készülve a Räikkönen utáni időkre is

    Az Alfa Romeo fel van készülve a Räikkönen utáni időkre is

    Amennyiben Kimi Räikkönen úgy döntene, hogy az idény végén szögre akasztja a bukósisakot, akkor is lesz kire építenie az Alfa Romeónak, állítja Frederic Vasseur.

    A francia csapatvezető az olasz Motorsport.com-nak adott interjúban Antonio Giovinazziról beszélt, és kifejezetten elégedett volt a fejlődésével.

    „Talán az egyik múltbéli problémája az volt, hogy Kimi volt a viszonyítási alapja” – árulta el Vasseur. „Szerintem a nagy változás az a döntés volt, amióta csak magára és arra a munkára koncentrál, melyet képes elvégezni.”

    „Ez nem egy előre eldöntött változás” – tette hozzá. „Tudjuk, hogy minden versenyző számára az első számú viszonyítási pont a csapattársa, de Antonio megváltoztatta a hozzáállását, és láttuk az eredményt. Most már biztos helye van a csapatban, ez számunkra is fontos.”

    Giovinazzi a Monacói Nagydíjon megszerezte az Alfa Romeo első pontját, a 10. helyen intették le.

  • Leclerc hazai győzelemről, Sainz pole-ról álmodott csütörtökön

    Leclerc hazai győzelemről, Sainz pole-ról álmodott csütörtökön

    A Ferrari pilótái az élen zárták a második szabadedzést csütörtökön. Leclerc és Sainz is elgondolkozott azon, talán hétvége további részében is kitart a jó tempójuk.

    Antonio Giovinazzi nem lepődött meg a Ferrarik jó tempóján:

    „Már láttuk Barcelonában, a leglassabb – harmadik – szektorban, hogy nagyon gyorsak. Én is Ferrari pilóta vagyok, és örülök annak, amit látok.”

    Sainz Verstappen szenvedését és a Mercedes óvatos kezdését látva nem biztos abban, hogy az élen maradnak.

    „Ahogy Spanyolországban mondjuk, álmodni szabad. Ma este így fogom álomra hajtani a fejem, de tudom, nem lesz könnyű. A Mercedesnek és Red Bullnak jobb az autójuk, szóval, ha két nap alatt találnak még egy kis teljesítményt, akkor nekik kell majd elől lenniük.” – utalt az időmérőre.

    „De ki tudja, mi is folytatjuk a munkát, és meglátjuk.” – jegyezte meg sejtelmesen a spanyol.

    Csapattársa, Leclerc rendhagyó sisakkal is készült hazai versenyére, edzéselsősége pedig még különlegesebbé teszi a hétvégét.

    „Ha már álmodni kell, akkor győzelemről álmodom. Persze most még csak ott létezik mindez, tudom, reálisan nézve nem ennyire könnyű.”

    A monacói 2017-ig visszamenőleg nem fejezett be itt versenyt, reméli, ez idén megváltozik.

    „Sajnos nem mindig mentek itt jól nekem a dolgok, de mindig versenyképes voltam. Nem fejeztem be a versenyeket, ami ugye a legfontosabb, de készen állok arra, hogy mindent beleadjak, mint mindig.”

    Csapata, a Ferrari hazájában is nyert már, Monaco viszont egy teljesen már karakterű pálya. Azt az élményt hasonlította össze potenciális hazai győzelmével.

    „Nagyon sok érzelem és sok ember vett körül Monzában. Látni a tifosit a dobogó alatt hihetetlen volt. Itt kicsit más lenne a dolog. Megmutathatnám a tanáraimnak, akik dühösek voltak rám, amikor óra helyet versenyre mentem. Volt oka a sok hiányzásnak.”

  • Az Alfa elmagyarázta, miért kapott defektet Giovinazzi, még idő előtt

    Az Alfa elmagyarázta, miért kapott defektet Giovinazzi, még idő előtt

    Furcsa jelenetnek lehettünk tanúi a Spanyol Nagydíjon. Giovinazzi egyik kerékcseréjénél vissza kellett vinni a gumikat, mert az egyik leeresztett, mielőtt az autóra került volna.

    Yuki Tsunoda műszaki hibája miatt már a verseny elején bejött a biztonsági autó, ezalatt a két Williams és Giovinazzi is kereket cserélt.

    Az egyik szerelő észrevette, hogy nincs nyomás az egyik gumiban, így visszavitték az új szettet, és egy másikat hoztak helyette. Ennek eredménye egy 32 másodperces boxkiállás volt.

    Az Alfa Romeo helyszíni mérnökigazgatója, Xevi Pujolar elmagyarázta, mi okozta Giovinazzi problémáját.

    „Szervezési hiba volt, amikor előszedtük azt a gumit, és éppen a kiálláshoz készülődtünk a boxban, valami megsértette a szelepet.”

    „Van egy rendszerünk, mi figyeli ezt, de a verseny elején még minden rendben volt, de valamikor a garázsban félrement valami, pár körrel a csere előtt.”

    Az olasz a 15. helyről jött ki, viszont egy malőr miatt nem tudott visszaérni a sor végére. Mire újra meglengették a zöld zászlót, 12 másodpercre volt a mezőnytől.

    „Vissza kellett volna érnünk, de a deltaidő miatt nem tudtunk. Ezért kerültünk a sor végére.”

    Pujolar kiemelte, még vizsgálják, pontosan mi történt, hogy elkerüljék a hasonló eseteket a jövőben. Giovinazzi stratégiáját ez sem segítette, hiszen harmadik etapját így nem friss közepes, hanem használt lágy abroncsokkal kellett teljesítenie.

    Pujolar ha nincs a hiba, akár pontokért is küzdhettek volna.

    Räikkönen egy kiállásával 12. lett, Giovinazzi pedig visszaért az 15. helyre.

  • Giovinazziban Räikkönen tudatosította, hogy nem lett meg elsőre a jogsija

    Giovinazziban Räikkönen tudatosította, hogy nem lett meg elsőre a jogsija

    Mint az már szokássá vált, a Spanyol Nagydíj csütörtöki napján is kérdezhettek rajongók a versenyzőktől, online.

    Kimi Räikkönentől és Antonio Giovinazzitól azt kérdezte egy lány, hogy elsőre sikerült-e megszerezniük a jogosítványt. Az olasz rávágta, hogy igen, de aztán kiderült, hogy az elmélettel akadtak gondjai, így Räikkönen kijavította

    „Igen” – válaszolt a kérdésre Giovinazzi. „A vezetés igen. De a teszt, tudod, amit meg kell csinálni előtte, az nem. Azt kétszer csináltam.”

    „Szóval a válasz nem?” – kérdezett vissza Räikkönen.

    „Nem! Igen. A vezetés igen…” – magyarázkodott az olasz.

    „Mindkettő szükséges, nemde?” – reagált a csapattárs.

    „Igen. Oké.” – nyugodott bele Giovinazzi.

    „Igen, én megkaptam (elsőre)” – mondta büszkén Räikkönen. „Én mindkettőn átmentem.”

    Hozzátette azonban, hogy lehet, hogy szerencséje is volt, mert pont a 18. születésnapján történt.

     

  • Räikkönen: Az én hibám volt a baleset

    Räikkönen: Az én hibám volt a baleset

    Kimi Räikkönen magára vállalta a feleőséget abban a balesetben, amit ő okozott a Portugál Nagydíj második körében. A finn pilóta a saját csapattársának Antonio Giovinazzi autójának hátulját találta el a célegyenesben, miközben a kormányán levő gombokat nyomogatta.

    A Jégember – a tavalyi versenyhez hasonlóan – remekül kapta el a rajtot és rögtön két pozíciót tudott nyerni, azonban már a második kör kezdetén eltalálta hátulról Giovinazzi autóját. Räikkönennek leszakadt az első szárnya és be is gyűrődött az autója alá, ami miatt az egyes kanyar kavicságyában volt kénytelen leparkolni a C41-ét.

    2007 világbajnoka elismerte a hibáját és elmagyarázta, hogy miért nézte a kormányát az egyesben és hogy miként becsülte alul a közte és Giovinazzi között lévő sebességkülönbséget.

    „Lényegében az én hibám volt a baleset,” – nyilatkozta a kiesését követően Räikkönen. „Éppen ellenőriztem valamit a kormányomon, hogy sikerült-e átállítani a szükséges dolgokat. Észrevettem, hogy nem sikerült és az egyenesben akartam ezt újra megpróbálni, azonban ekkor már neki is ütköztem hátulról Antonionak (Giovinazzi). Szóval nincs mit szépíteni ezen, az én hibám volt,” – zárta a finn, aki három futam után továbbra is pont nélkül áll az egyéni bajnokságban.

  • Mazepin nem törődik a kritikákkal: „Nem vagyok az a pánikolós típus.”

    Mazepin nem törődik a kritikákkal: „Nem vagyok az a pánikolós típus.”

    Nikita Mazepin már a 2021-es F1-es szezon megkezdése előtt támadás alatt állt, és az első két versenyhétvégéje sem javított a helyzetén. Az orosz mindkét pályán megpörgött, és lehetetlenül lemaradt még a csapattársához képest is.

    Mazepint már az idény előtt sokan kritizálták a pályán és a pályán kívül elkövetett akciói miatt. Amikor az első versenye csak a harmadik kanyarig tartott, és mivel számtalanszor megforgott, hamar ráragadt a Mazespin gúnynév. Az orosz pilótát azonban mindez nem érdekli, és ezt el is mondta a Formel1.de-nek:

    „Biztos vagyok benne, hogy pár évet legalább eltöltök a paddockban, így egyáltalán nem estem kétségbe.”

    Ez olyannyira nem meglepő, hiszen az Uralkaliban a Haas végre megtalálta az autói fő támogatóját, és az egyetlen érv, hogy megjelent ez a támogató a versenygépen az, hogy Mazepin a vállalat tulajdonosának a fia.

    Ennek ellenére sok munka vár még Mazepinre, aki nem csak az időmérőkön, hanem a versenyeken is jócskán lemarad Mick Schumachertől. Erről az érintettnek ez a véleménye:

    „Egy cipőben járunk. Eddig a Forma-1 számomra meglepően megerőltető volt. Persze tudtam, hogy intenzív lesz, de a két időmérő edzés elég hektikusra sikeredett.”

    Imolában Antonio Gioninazzit hátráltatta, amikor megelőzte az olaszt a kvalifikációs edzésen az utolsó kanyarban, miközben az a leggyorsabb körét futotta.

     

  • Mazepin újra kereszttűzben, ezúttal a pályán elkövetett tiszteletlensége miatt

    Mazepin újra kereszttűzben, ezúttal a pályán elkövetett tiszteletlensége miatt

    Nikita Mazepin már eddig sem tartozott a szurkolók kedvenc pilótái közé, azonban a fiatal orosz pilóta a tegnapi időmérő folyamán megint olyat tett, ami miatt újra a szurkolók kereszttüzében találta magát.

    Történt ugyanis, hogy Mazepin a Q1 végén a versenyzők közötti etikettre fittyet hányva túl közel került Antonio Giovinazzi Alfa Romeojához, amivel elvette tőle a lehetőséget a további javítástól. Az olasz pilóta emiatt csak a tizennyolcadik helyet szerezte meg, amíg Mazepin ismét utolsó lett.

    „Teljesen egyértelmű,” – mondta Giovinazzi, aki nagyon mérges volt a Haas orosz újoncára az esetet követően. „Tiszteljük egymást és mindig helyet hagyunk egymásnak a gyors körök kezdete előtt, azonban ő ezt nem tette meg. Emiatt nem is tudtam normálisan befejezni a körömet, ami nem kicsit frusztráló.”

    A szabadedzések után nagyon úgy nézett ki, hogy az Alfa Romeo pilótái a középmezőny elejével is felvezetik a versenyt, azonban az időmérőn Giovinazzi mellett Kimi Räikkönen is kiesett a Q1-ben, amivel csúnyán leszerepelt az előzetes elvárásokhoz képest a hinwili istálló.

    Mazepin már Bahreinben is megcsinálta ugyanezt, hogy a gyorskörök megkezdése előtt előzött meg másokat, amit a versenyzők közötti megállapodás miatt nem szabadna. Olyan pilóták panaszkodtak rá többek között, mint az Aston Martinnál versenyző Sebastian Vettel.

    Végül az orosz fiatal megpróbálta megmagyarázni a tettét.

    „Az F1 nehéz, mert húszan vagyunk kint a pályán egyszerre és valakinek úgy sem lesz elég helye. Ráadásul jelen helyzetben még a pálya sem túl nagy ahhoz, hogy mindenki tökéletesen helyezkedjen.

    „Sokszor beszéltünk már erről, a versenyzők között levő íratlan szabályról. Nincs ezzel semmi baj, sőt ez egy kifejezetten jó dolog, azonban, ha kevés idő van hátra, akkor mindenféleképpen át akarod szelni a célvonalat, komolyabb gondolkodás nélkül.”

  • Mazepin majdnem ütközött Giovinazzival a második tesztnapon

    Mazepin majdnem ütközött Giovinazzival a második tesztnapon

    Meleg pillanatról számolt be a Haas újonca Nikita Mazepin. Az orosz pilóta a szombati napon kishíján ütközött Antonio Giovinazzival, amikor közel autózott az olaszhoz, hogy szimulálja az alacsonyabb leszorítóerős haladást.

    Mazepin a szombati napon a délelőtti etapot kapta meg a csapatától, szerette volna megnézni azt, hogy hogyan viselkedik az autója, ha valakit közevetlen közelről követ. A kiszemeltje erre Antonio Giovinazzi volt. A hármas kanyarban haladva kitért az Alfa szélárnyékából, ám az autója hirtelen túlkormányzottá vált, aminek a vége majdnem egy ütközés volt.

    „Antonio kevés üzemanyagos etapon volt, így nem teljesített sok folyamatos kört.” kezdte az orosz. „Én viszont egy teljes versenytávot szimuláltam, így a tempóm jóval lassabb volt. Megelőzött engem, de én ott akartam rajta maradni, hogy megnézzem, hogyan viselkedik az autó.”

    „Az köztudott, hogy az F1-es autók leszorítóerőt veszítenek szélárnyékban. Mivel ilyen kevés lehetőség van a tesztelésre, és nagy eséllyel sok autó lesz előttem Bahreinben a rajtnál, így szerettem volna megtapasztalni, hogy mennyi leszorítóerőt is vesztek összesen. Hát megtapasztaltam.” – folytatta.

    „Majdnem ütköztem vele, amikor hirtelen hatalmas széllökés érte az autómat. Kicsit ijesztő pillanat volt, de jó volt ezt kipróbálni.” – zárta.