Címke: Antonio Giovinazzi

  • Éjszakai műszakot vállalt Giovinazzi

    Éjszakai műszakot vállalt Giovinazzi

    Antonio Giovinazzi, a Ferrari harmadik számú versenyzője közel nyolc órát töltött a Ferrari maranellói szimulátorában tegnap éjszaka.

    A Kanadai Nagydíj mindkét pénteki szabadedzését a Red Bull nyerte Verstappen vezetésével, ám az olaszok sincsenek nagy lemaradásban. A második edzést Kimi Räikkönen zárta másodikként, kevesebb mint másfél tizedes lemaradással a Red Bull hollandja mögött.

    Hogy mennyire volt sikeres a 24 éves versenyző éjszakai erőfeszítése, arra választ kaphatunk a mai időmérő edzésen.

  • Giovinazzi lehet a Ferrari egyik versenyzője Le Mans-ban

    Giovinazzi lehet a Ferrari egyik versenyzője Le Mans-ban

    A Sauber tartalékpilótája és a Ferrari fiatal versenyzője Antonio Giovinazzi is esélyes arra, hogy ő legyen a Ferrari egyik versenyzője az idei Le Mans-i 24 órás viadalon.

    Az olaszok az AF Corse csapat színeiben három 488-as modellel indulnak a versenyen, ahol eddig Toni Vilander, James Calado és Alessandro Pier Giudi lettek hivatalosan bejelentve.

    Giovinazzi majd a május elején, a monzai teszten próbálhatjak ki először az autót.

    „Antonio az egyik jelölt, így a teszten neki is lehetőséget fogunk biztosítani, de más pilótákat is meg kell néznünk.” – nyilatkozta a Ferrari szóvivője a Motorsport.com-nak.

    A 24 éves olasz versenyző a tavaly évben bemutatkozhatott a Forma-1-ben is, miután a szezon első két versenyhétvégéjén helyettesítette a Saubernél a sérült Pascal Wehrleint. A szezon későbbi részében pedig a Haas egyik autóját vezethette pár első szabadedzésen. Idén pedig lemaradt a Sauber versenyzői üléséről, amit egy másik Ferrari junior, Charles Leclerc kapott meg.

  • A Haas változtat a pénteki programján 2018-ban

    A Haas változtat a pénteki programján 2018-ban

    A Haas F1 Team úgy döntött, hogy alapvetően zárva marad Antonio Giovinazzi előtt az ajtajuk 2018-ban. Tavaly július óta a Ferrari junior pilótája Kevin Magnussen helyett mehetett péntekenként az első szabadedzésen hét alkalommal is.

    Günther Steiner ugyanakkor decemberben még ezt mondta: „Nem tudom megmondani azt, hogy mennyire érintett minket ez negatívan, de hogy pozitív hozadéka nem volt, az biztos.” Akkor még nem volt világos elképzelése a Haas csapatnak arról hogy mi lesz a programjuk 2018-ban péntekenként.

    Most ennyit mondott Steiner az Ekstra Bladetnek:
    „Jelenleg nincsenek különösebb terveink. Talán a szezon második felében lesz egy alkalom ilyesmire, de olyan mint tavaly volt, biztosan nem lesz.”

  • A Ferrari versenyzői is megmutatták magukat overálban

    A Ferrari versenyzői is megmutatták magukat overálban

    Tegnap bemutatkozott a Ferrari SF71H, most pedig megmutatjuk azt is, hogy festenek a csapat versenyzői 2018-as overáljukban.

    Ferrari SF71HSebastian Vettel Kimi Räikkönen Kvyat, Vettel, Räikkönen, Giovinazzi

  • Giovinazzi: Még mindig a Forma-1 élvez elsőbbséget

    Giovinazzi: Még mindig a Forma-1 élvez elsőbbséget

    Annak ellenére, hogy részt vett az újoncok tesztjén a Formula E-ben még mindig a Forma-1-be kerülés az elsődleges cél Antonio Giovinazzi számára.

    A Ferrari alkalmazásában álló olasz versenyző tavaly már bemutatkozhatott a száguldó cirkuszban, amikor is ő helyettessítette a sérült Pascal Wehrleint a Saubernél a szezon első két hétvégéjén. Sokáig versenyben volt a svájciak ülésért az idei évre, ám végül a Forma-2 bajnoka Charles Leclerc kapott helyett Marcus Ericsson mellet. Míg Giovinazzi lesz a csapat tartalék pilótája és több pénteki edzésen is lehetőséget fog kapni.

    A 24 éves pilóta legutóbb a Virgin Formula E autóját vezette az újonc teszten. Erről is nyilatkozott az olasz La Gazetta dello Sportnak. „Ez az autó nagyon különbözik mindegyik olyan autótól, amit eddig vezethettem. Kevesebb a leszorítóerő, ezért sokkal pontosabban kell fékezni. Szerintem egy remek napot teljesítettem.”

    Giovinazzi elutasította azon feltételezéseket, miszerint a Ferrari inkább a Formula E-ben szeretné indítani őt, mintsem a király kategóriában.

    „Ez egy személyes indíttatás volt. A Ferrarinak semmi köze ahhoz, hogy én FE autót tesztelhettem. Szeretném megérteni, hogy hogy mennek a dolgok az elektromos sorozatban. Számomra továbbra is a Forma-1 élvez elsőbbséget, mindent megteszek azért, hogy helyett találjak magamnak. 2018-ban a Sauber tartalék pilótája leszek, megpróbálok a lehető legjobban a csapat hasznára lenni.” – zárta Giovinazzi.

  • Vörös Torpedó a Ferrarinál: Kvjat lett a fejlesztőpilótájuk!

    Vörös Torpedó a Ferrarinál: Kvjat lett a fejlesztőpilótájuk!

    Danyiil Kvjat okozza az év első meglepetését: a Ferrari alkalmazza őt, mint a csapat új fejlesztő pilótája.

    Azért is furcsa a hír, mert alig három hónap telt el, mióta az orosz pilótát kirúgta a Toro Rosso, aki eddigi Forma-1-es karriere folyamán két dobogós helyezést szerzett, és 133 pontot, 72 indulásából. Jó ideig a Williams 2018-as versenyzői üléséért is harcban állt.

    Kvjat előtt a ranglétrán ott van még Charles Leclerc és Antonio Giovinazzi is, mint a Ferrari tartalékosai. Leclerc a Saubernél aktív versenyző, míg Giovinazzi a svájci csapat tesztpilótája. A Scuderiánál egyébként volt már ex-Toro Rosso pilóta, aki a fejlesztésekért volt felelős, mégpedig Jean-Eric Vergne.

    https://www.facebook.com/ScuderiaFerrari/photos/a.610765632286398.1073741830.500214176674878/1947477965281818

  • Giovinazzi is megjelenik a Formula E újonc tesztjén

    Giovinazzi is megjelenik a Formula E újonc tesztjén

    A Ferrari által támogatott Antonio Giovinazzi is részt vesz a jövő hétvégi Formula E futamot követő újonc teszten Marrakech-ben, a DS Virgin Racing-gel.

    A Formula E csapatok a Marrakech Street Circuiten maradnak, egy napos tesztelési lehetőségük lesz január 14-én, közvetlenül az ePrix után.

    Giovinazzi mellett a Williams csapat teszt-és tartalékpilótája, Paul di Resta a Jaguar Racing autóját, és a hosszabb időt Formula 1 tesztpilótaként eltöltő Gary Paffett pedig a Venturi csapat versenygépét fogja vezetni.

    Forma 2 versenyzők is megjelennek a teszten: Nyck de Vries az Audi- és Alexander Albon a Renault e.dams színeiben.

     

    Rajtszám                           Csapat                                                 Versenyző

    1                                Audi Sport ABT Schaeffler                 Nyck de Vries (NDL)
    2                                DS Virgin Racing                               Antonio Giovinazzi (ITA)
    3                                Panasonic Jaguar Racing                   Pietro Fittipaldi (BRA)
    4                                Venturi Formula E Team                   Michael Benyahia (MAR)
    5                                Venturi Formula E Team                   Gary Paffett (GBR)
    6                                DRAGON                                           Maximilian Gunther (DEU)
    7                                DRAGON                                           Andrea Caldarelli (ITA)
    8                                Renault e.dams                                 Mitsunori Takaboshi (JPN)
    9                                Renault e.dams                                 Alexander Albon (THA)
    16                              NIO Formula E Team                        Harry Tincknell (GBR)
    18                              TECHEETAH                                     James Rossiter (GBR)
    19                              Mahindra Racing                              Daniel Juncadella (ESP)
    20                              Panasonic Jaguar Racing                 Paul di Resta (GBR)
    23                              Mahindra Racing                             Sam Dejonghe (BEL)
    25                              TECHEETAH                                    Frederic Makowiecki (FRA)
    27                              Andretti Formula E                           Bruno Spengler (CAN)
    28                              Andretti Formula E                           Colton Herta (USA)
    36                              DS Virgin Racing                              Joel Eriksson (SWE)
    66                              Audi Sport ABT Schaeffler                Nico Muller (CHE)
    68                              NIO Formula E Team                       Alexandre Imperatori (CHE)

     

     

     

  • Giovinazzi nem adja fel, pedig lemaradt a Sauber üléséről

    Giovinazzi nem adja fel, pedig lemaradt a Sauber üléséről

    Antonio Giovinazzi azt állítja, hogy leszegett fejjel dolgozik tovább, annak ellenére, hogy lemaradt a 2018-as Sauber versenyüléséről. Ferrari junioros kollégája, Charles Leclercnek sikerült leszerződnie jövőre a Forma-1-be, de az új Alfás kapcsolat ellenére a svájciak megtartották Marcus Ericssont 2018-ra, a másik versenyülésbe. Az olasz így nyilatkozott a Radio Sportivának:
    „Persze, közel álltam az Alfa Romeóhoz, és ez is lett volna a legjobb lehetőség, de a Sauber egy elég egyértelmű más döntést hozott. Ugyanakkor, soha nem fogom feladni. Tavaly is tartalékos pilótaként kezdtem, aztán mégis bemutatkozhattam, így tovább dolgozom, és a maximumot adom, és támogatom a Ferrarit, aztán majd meglátjuk, hogy mi fog történni.”

    Giovinazzi a napokban ünnepelte a 24. születésnapját, és azt mondja, 2017-ben sokat tanult:
    „Volt a nem várt bemutatkozásom a Sauberrel, de rengeteget szimulátoroztam Maranellóban is, amivel segítettem a Ferrari versenyzőit, és tesztelhettem a Sauber, Ferrari és Haas autóival is. Egy másik versenyzővé váltam, sok tapasztalattal. A szezon a Ferrarinak igazán kivételes volt, csökkentettük a távolságunkat, és azon dolgozunk keményen, hogy jövőre jobbak legyünk.”

    Születésnapi kívánságként ennyit fogalmazott meg a jövőjével kapcsolatosan Giovinazzi:
    Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szeretnék a Forma-1-ben lenni, és világbajnoki címet nyerni. Nehéz lesz, de mindent beleadok.”

  • Giovinazzi nem volt hasznos a Haasnak

    Giovinazzi nem volt hasznos a Haasnak

    A Haas főnöke, Günther Steiner elmondta, a csapat 2018-ban nem ad szerepet Antonio Giovinazzinak, harmadik versenyzőként sem.

    A Ferrari junior versenyzője idén versenyen is autóba ülhetett a Saubernél, mikor Pascal Wehrleint helyettesítette, ezen kívül több szabadedzésen is gyakorolhatott a Haas jóvoltából. Ez a lehetősége azonban jövőre már nem lesz meg, annak ellenére sem, hogy a Ferrari igényelte volna ezt.

    „Nem hiszem, hogy segített nekünk, vagy a versenyzőinknek.” – mondta Steiner az Ekstra Bladet című lapnak. „Nem tudom, hogy mennyire volt negatív, viszont pozitív sem volt.”

    „Kértek minket (a Ferrari), elvégre ha még csak nem is kérdezel, nem fogod megkapni amit akarsz. Nem gyakoroltak nyomást ránk. Mi azonnal tisztáztuk, hogy két versenyzővel számolunk jövőre.”

    Esélyes volt, hogy a Ferrarinak sikerül versenyzői ülést szerezni fiatal olaszuknak is, a Saubernél, Charles Leclerccel, végül azonban csak utóbbi kapott 2018-ra versenyzői ülést, és a csapat megtartotta Marcus Ericssont. Giovinazzi azonban hat pénteki szabadedzést kap majd a Sauber csapattól.

  • Hivatalos: Az Alfa Romeo visszatér az F1-be a Sauber partnereként!

    Hivatalos: Az Alfa Romeo visszatér az F1-be a Sauber partnereként!

    A Sauber 2018-ban Ferrari motorokat használ majd, de Alfa felirattal rajtuk, miután a csapatot is átnevezik majd, és a jövőben Alfa Romeo Sauber F1 Team néven futnak majd. A Sauberes közlemény szerint ez az üzlet stratégiai, kereskedelmi és technológiai kooperáció is lesz egyben, melynek keretén belül a mérnöki és technikai tudást is cserél majd a Ferrari és a Sauber.

    Ahogy azt már sejteni lehetett, az Alfa dolog kulcskérdéssé vált a Ferrari és a Sauber egyezkedésénél. Sergio Marchionne egyértelművé tette már hónapokkal ezelőtt, hogy 1985 óta először, de újra az F1-ben akarja látni az Alfa nevet:
    „Ez a szerződés a Sauber F1 Teammel egy szignifikáns lépése az Alfa Romeo márkának, amely több mint 30 év után tér vissza a Forma-1-be. Egy híres név, akiknek már van múltjuk a sportban, az Alfa Romeo más nagy autógyártókhoz csatlakozik, és vesz részt a Forma-1-es vérkeringésben. A cég is profitál majd azzal, hogy technológiai és stratégiai partnerei lesznek a Saubernek, akiknek elvitathatatlanul komoly tapasztalataik vannak.”

    Várhatóan a Sauber a Ferrari protezsált és Formula 2-es bajnok Charles Leclerccel indul jövőre, és mellé vagy marad Marcus Ericsson csapattársnak, de érkezhet akár egy másik Ferrari junior is, Antonio Giovinazzi.

    A Sauber elnöke, Pascal Picci szerint az Alfa ideális partnere lesz a csapatának:
    „Az Alfa Romeonak komoly és sikeres múltja van a grand prix versenyzésben, és büszkék vagyunk rá, hogy egy nemzetközileg is ennyire ismert vállalat minket választott, hogy velünk közösen dolgozva térnek vissza a motorsportok királykategóriájába. Egy autógyártóval szorosan együttműködni remek lehetőség a Sauber Groupnak, hogy technológiai fejlesztésekben és mérnöki projektekben vegyünk részt. Biztosak vagyunk benne, hogy Alfa Romeo Sauber F1 Teamként nagyon sikeresek leszünk, és már várjuk ezt a hosszútávú és gyümölcsöző kapcsolatot.”

    Az Alfa azóta nem járt a Forma-1-ben, miután gyártóként szerepeltek a száguldó cirkuszban 1979-1985 között, és a 90-es években is csak inkább a túraautós sikereikről voltak ismertek.