Címke: Antonio Giovinazzi

  • Schumacher sorsa végleg megpecsételődött?

    Schumacher sorsa végleg megpecsételődött?

    Mick Schumacher sorsa a Haasnál most már végleg megpecsételődhetett. A pletykák szerint a kis amerikai csapat úgy döntött, hogy megválik a 23 éves német versenyzőtől, miután a tulajdonos Gene Haas jelezte, hogy csak egy késői pontszerző eredménysorozat biztosítaná a versenyülését 2023-ra.

    Mexikóban az F1-es legenda Michael Schumacher fia erős időmérős eredményre készült, amikor egy kanyart levágott, és nem tudott továbbjutni a Q1-ből. Amikor megkérdezték, mit mondott a főnöke, Günther Steiner az esetről, Schumacher elárulta:

    „Látta, hogy gyorsan mentem, és azt mondta, hogy kár érte.”

    Mick nagybátyja, Ralf a német Skynak nyilatkozott:

    „Egyet kell értenem Mickkel abban, hogy megvan a sebessége, de ilyen hibák valójában nem történhetnének meg. Még Hamiltonnal is megesett, de ez nem lehet mentség. Ez egy tanulófázis, de gyorsan kell tanulnia. Más dimenzióban volt, mint a csapattársa, így már ez is megnehezíti csapatának a döntést. A csapat számít rá, főleg a tempója miatt.”

    A veterán F1-es kommentátor, Martin Brundle egyetért, Schumacher hibáját „butaságnak” tartja. A legfrissebb pletykák szerint a Haas most már végleg eldöntötte, hogy Schumacher helyére a jó öreg német Nico Hülkenberget ültetik, aki 2019 vége óta nem volt teljes munkaidős a Forma-1-ben.

    A szerződtetését közvetlenül a közelgő Brazil Nagydíj előtt jelenthetik be. Úgy tudni, Antonio Giovinazzi már nem pályázik az ülésre, helyette egy gyári Ferrarit vezet majd a hosszútávú világbajnokságon. Steiner Mexikóban ennyit árult el mindebből:

    Döntést fogunk hozni – remélhetőleg hamarosan, de még semmi sincs 100 százalékban eldöntve. Már csak az utolsó részleteket nézzük át, hogy mit kell elrendeznünk, aztán meghozzuk a döntést. Ez egy fontos döntés a csapatnak, és van elég dolog, amire koncentrálnunk kell, hogy jobbá váljunk.”

    Valóban, a Haas másik problémája a motorok megbízhatósága, miközben folyamatosan pletykák keringenek arról, hogy az istálló esetleg fontolgatja a Ferrari motorjaitól való eltávolodást. Így folytatta Steiner:

    „Most már rendben kell lennie az új erőforrásnak, ami majd érkezik, és remélhetőleg a jövő évre ez megoldódik, mert idén elég sok gondunk volt. Nem teljesen csúszott ki a kezünkből a dolog, mert elmehetünk máshová, de ez talán rosszabb döntés lenne nekünk. Mindig mindennek: lennének előnyei és hátrányai.”

    A jó hír a Haasnak az, hogy 2023-ra és azutánra az új névadó szponzoruktól tőkeinjekciót kapnak. A jelentések szerint a Moneygram szerződés évi 20 millió dollárt ér. A Haas állandó versenyzője, Kevin Magnussen elmondta a dán Ekstra Bladetnek, hogy a csapat bölcsen fogja elkölteni a pénzt:

    „A boxkiállásaink nem azért lassúak, mert a szerelőink rosszak lennének. Egyszerűen csak a felszerelésünk régi. A miénk 2016-os – most 2022 van. Ez vagy százezer év a Forma-1-ben.”

    A Haas valójában már kitette Schumacher szűrét, ezt mindenki látja

  • Giovinazzi: Nem rontja az esélyeimet a baleset

    Giovinazzi: Nem rontja az esélyeimet a baleset

    Antonio Giovinazzi az egyik esélyes a Haas szabadon maradt ülésére a 2023-as esztendőre. Az olasz pilóta három szezont már lehúzott a Forma-1-ben, ahonnan idén kiszorult. Jelenleg a Ferrari tartalékversenyzője, aminek köszönhetően beugróként vezethette a Haast autóját az első amerikai gyakorláson.

    A beugrás azonban nem sikerült jóra, hiszen már az edzés elején összetörte Kevin Magnussen autóját, a bokszba ugyan visszatudott térni, de számára addig tartott az edzés, mivel tönkre ment a kuplungja.

    Giovinazzi most elmesélte, hogy elsősorban a szél volt a felelős a furcsa balesetért, és nem tart attól, hogy ezzel rontotta volna az esélyeit a visszatérésre.

    „Sajnos beszorultam a gumifalba, és szénné égettem a kuplungot, amikor megpróbáltam kijönni onnan, ezzel az edzésem véget ért. Elnézést kérek a csapattól a történtek miatt, de ez a versenyzés és néha megtörténnek ilyen dolgok.” – magyarázta.

    „Ami pedig az esélyeimet illeti, nyilván ez nem segített nekem, de már korábban megmutattam, hogy mire vagyok képes a Forma-1-ben. Nem egy kör és pár kanyar fog véget vetni a karrieremnek, meglátjuk mi lesz. Három évet már lehúztam az F1-ben. Ha akarnak engem, akkor nem emiatt az egy nap miatt fognak akarni, hanem amiatt, amit korábban már mutattam.” – bizakodott az egykori GP2-es ezüstérmes.

  • Piros mindenütt: Sainz volt a leggyorsabb, Giovinazzi piros zászlóval köszönt be

    Piros mindenütt: Sainz volt a leggyorsabb, Giovinazzi piros zászlóval köszönt be

    Carlos Sainz volt a leggyorsabb az Egyesült Államok Nagydíja első szabadedzésén, a második legjobb időt Max Verstappen autózta, míg a harmadik Lewis Hamilton lett.

    A versenyzők többsége azonnal kihajtott a pályára, hogy megkezdje a gyakorlást az időmérőre és a futamra. A megszokottnál több új név jelent meg a képernyőn, ugyanis a szabályoknak megfelelően a legtöbb csapat Austinra időzítette a fiataloknak szánt kötelező tesztlehetőséget.

    Sergio Pérez és Lando Norris szolgáltatta az első komolyabb időket, míg Antonio Giovinazzi falnak csapta autóját. A Haasban autózó olasz miatt így előkerült a piros zászló. Az egykori F1-es pilóta visszatudott menni a boxba, ám a TecPro falat meg kellett igazítani, ezért küldték vissza a mezőnyt.

    Pár perc múlva azonban folytatódhatott tovább a móka.

    Féltávnál Max Verstappen állt az élen, őt Sebastian Vettel és Carlos Sainz követte. A negyedik helyre csúszott vissza Sergio Pérez, míg mögötte Esteban Ocon, Pierre Gasly, Fernando Alonso, Lando Norris, Lance Stroll és Yuki Tsunoda fért be az első 10-be.

    Antonio Giovinazzi már nem tért vissza a pályára, mivel váltót cseréltek az autóban, míg Sergio Pérez és Guanyu Zhou rajtbüntetéssel lesz gazdagabb a belső égésű motor (ICE) cseréje miatt.

    Végül Carlos Sainz bizonyult a leggyorsabbnak az első szabadedzésen, a második legjobb időt Max Verstappen autózta, míg a harmadik Lewis Hamilton lett. Az első 10-be rajtuk kívül még Lance Stroll, Sergio Pérez, Fernando Alonso, George Russell, Pierre Gasly, Lando Norris és Sebastian Vettel kerütl be.

  • Íme az Alpine hungaroringi titkos tesztbeosztása

    Íme az Alpine hungaroringi titkos tesztbeosztása

    Az Alpine csapat a Hungaroringen tartózkodik, ahol holnap Antonio Giovinazzi elsőként vezetheti az A521-est azon a szétlövésen, amellyel a francia gyártó kiválasztja Esteban Ocon 2023-as csapattársát.

    Szerdán Nyck de Vries lesz a soros, míg csütörtökön Jack Doohan zárja a tesztnapokat. Feltéve, ha a holland nem ír alá időközben az AlfaTaurihoz, mert akkor Pierre Gasly lenne a kiválasztott. Giovinazzi előtt három ajtó is nyitva áll, hogy újra F1 versenyeken induljon: az Alpine mellett a Haas és a Williams is lehetőséget adna neki.

    Az olasz már a Hungaroringen van, és egyeztet az Alpine mérnökeivel. Holnap ő lesz az első azon három pilóta közül, akit az enstone-i csapat meghívott Magyarországra arra az összehasonlító tesztre, amelyet a francia gyártó indított Esteban Ocon csapattársának kiválasztására.

    Holnap tehát Giovinazzi az A521-es, azaz a tavalyi együlésesük volánja mögé ül majd. Ezt még utoljára az augusztus eleji „árulása” előtt Oscar Piastri használta. Szerdán Nyck de Vries jön, aki az Olasz Nagydíjon a Williamsszel való remek bemutatkozása után került a címlapokra a vakbélműtéte miatt kórházba kényszerült Alexander Albon helyén.

    Csütörtökön, a harmadik és egyben utolsó napon Jack Doohan, Formula 2-es versenyző, az ötszörös motoros világbajnok fia lesz a helyszínen. Ő idén csatlakozott az Alpine Akadémiájához, miután korábban a Red Bull Junior Teamben nevelkedett.

    Feladta a szétlövést Colton Herta annak tudatában, hogy az FIA nem fogja megadni neki a Forma-1-es szuperlicencet. Ennek oka, hogy az IndyCar pilóta csak hatodik lett az amerikai bajnokságban és így nem szerezte meg a szükséges 40 pontot.

    Három pilóta játszik tehát arra, hogy alkalmazza az enstone-i csapat. Ők jelenleg a konstruktőri világbajnokság negyedik helyén állnak a három topcsapat (Red Bull, Ferrari és Mercedes) mögött. Fernando Alonso „elmenekült” ugyebár az ‘Aston Martinba, Oscar Piastri pedig elutasította őket. De vajon tényleg így lesz-e, vagy de Vries szerződtetésével kezdődik a játék az AlfaTaurinál, felszabadítva Pierre Gasly-t az Alpinenak?

    Az enstone-i csapat minden bizonnyal nem okoz nagy meglepetést amiatt, hogy a pilóták kiválasztásában saját sportpolitikai irányvonala van. Sőt, egyfajta gyengeséget mutat, ha a 2023-as végső jelöltjük nem lenne ott a hungaroringi teszten.

    Giovinazzi tehát visszatérhet a Forma-1-es rivaldafénybe, és jelen pillanatban három ajtó is nyitva áll előtte, hogy újra belépjen a száguldó cirkusz világába. Az A521-es nap után az Egyesült Államok Nagydíjának első szabadedzésén, Austinban beülhet a Haasba. Igazából megvárhatja Logan Sargeant eredményét, aki Jost Capito első neve a Williamsnél. Ha az amerikai, ahogy az lehetségesnek tűnik, megszerzi az F1-es szuperlicencet, akkor a grove-i pilótafülke az övé lesz. Ellenkező esetben Antonio előtt nyílna meg az ajtó.

    Az olasz szemszögéből a lényeg, hogy három lehetőségből legalább az egyik működjön…

  • Szeptember végén a Hungaroring lesz a Forma-1-es világ közepén

    Szeptember végén a Hungaroring lesz a Forma-1-es világ közepén

    A Szingapúri Nagydíj előtt az Alpine a Hungaroringen fog „nagyszabású” tesztet végezni, így minden szempár az eseményre szegeződik.

    Korábban már megírtuk, hogy szeptember végén a francia csapat Magyarországra látogat, hogy egy teszt keretein belül mérje fel a jelöltek egy részét. Colton Herta is lehetőséget kap, továbbá Nyck de Vries, Jack Doohan és Nico Hülkenberg is autóba ülhet.

    Herta a Red Bull és az AlphaTauri jóvoltából látogathat el Mogyoródra, ugyanis ha megkapja az engedélyt az FIA-tól, akkor a faenzai csapat odaadja Pierre Gaslyt az Alpine-nak.

    „Biztosítottak minket arról, hogy Colton tesztlehetőséget kap az Alpine-tól Magyaroroszágon. Ezt követően kell meghoznunk a döntést” – nyilatkozta Helmut Marko.

    Mick Schumachernek viszont nem ad lehetőséget a francia gárda, míg a legújabb hírek szerint Antonio Giovinazzival bővülhet a tesztelők száma. Az Alpine a Hungaroringre a tavalyi autót hozza el, hogy eldöntse ki üljön Fernando Alonso helyére jövőre.

  • Giovinazzi két edzéslehetőséget is kap majd a Haastól

    Giovinazzi két edzéslehetőséget is kap majd a Haastól

    A Ferrari tesztpilótája, Antonio Giovinazzi újra visszatér majd a Forma-1 körforgásába. A Formula E-ben versenyző olasz pilóta ­a Haas egyik autóját vezetheti majd az Olasz és az Amerikai Nagydíj első szabadedzésén.

    Giovinazzi még a tavalyi szezon végén veszítette el az ülését az Alfa Romeónál. Az olasz versenyző még 2019-ben került a hinwili istállóhoz, azonban az évek alatt a csapat vezetősége nem volt elégedett az eredményeivel és emiatt nem is hosszabbították meg a szerződését. A helyét Guanyu Zhou vette át és Giovinazzi útja a Formula  E-be vezetett tovább, ahol a Gragon csapat pilótája lett.

    A Haas még a Belga Nagydíj előtt jelentette be azt, hogy a Ferrari kötelékéhez tartozó olasz két alkalommal is vezetheti majd az egyik autójukat. Az első alkalom a monzai, a második pedig az austini első szabadedzése lesz majd. Az előző helyszín már csak azért is lesz különleges Giovinazzi számára, mert a hazai publikuma előtt terelgetheti majd az amerikai istálló autóját az Autodromo Nazionale Monzán.

    „Örülünk annak, hogy Giovinazzi két első szabadedzésen is versenyezhet majd nálunk” – nyilatkozta a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner. – A Ferrari nagyon szeretett volna lehetőséget biztosítani a számára egy jelenleg is használt F1-es autóban és emiatt mi örömmel asszisztáltunk ehhez.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Haas F1 Team (@haasf1team) által megosztott bejegyzés

  • Di Grassi nyert, Vandoorne közel a bajnoki címhez

    Di Grassi nyert, Vandoorne közel a bajnoki címhez

    A Formula E londoni versenyhétvégéjének vasárnapi futamán Lucas di Grassi győzedelmeskedett, aki megakadályozta, hogy Jake Dennis duplázzon az angol fővárosban a szombati győzelme után, de az Andretti versenyzője így is második lett.

    A poleból rajtoló Dennis eleinte megtartotta az első helyet, ráadásul az első tíz körben kontrollálta is a versenyt. Amikor viszont eljött a támadó üzemmódok ideje, di Grassi kitaktikázta, hogy a két használat után ő kerüljön az élre. Ezt úgy érte el, hogy egymás után használta fel a két támadó módot. A verseny vége felé pedig még inkább el tudott lépni Dennistől, akinek már inkább a végül harmadik helyen végző de Vries ellen kellett védekeznie.

    De Vries a verseny elején a harmadik rajthelyről induló Antonio Giovinazzi, illetve Antonio Felix da Costa ellen harcolt. Előbbi büntetést kapott, mert túl sok energiát használt, utóbbi pedig a támadó módok okozta keveredésben esett de Vries mögé.

    A bajnoki éllovas Stoffel Vandoorne a 13. helyről a negyedikre küzdötte fel magát, ezzel már 36 pont az előnye, miután Mitch Evans Jaguarja a verseny legvégén megállt a negyedik helyről.

    Egy látványos balesetet is produkált a verseny, Oliver Rowland autója emelkedett a magasba, miután Oliver Askew felnyomta őt a falra az ötös kanyarból kifelé. Askew az esetért kapott egy boxutca áthajtásos büntetést, sőt később még 5 másodperccel megszórták, mert összeért Güntherrel.

    A verseny végeredménye:

    # Pilóta Csapat
    1. 🇧🇷 Lucas di Grassi Venturi
    2. 🇬🇧 Jake Dennis Andretti
    3. 🇳🇱 Nyck de Vries Mercedes
    4. 🇧🇪 Stoffel Vandoorne Mercedes
    5. 🇵🇹 António Félix da Costa Techeetah
    6. 🇨🇭 Sébastien Buemi Nissan
    7. 🇳🇱 Robin Frijns Envision
    8. 🇬🇧 Sam Bird Jaguar
    9. 🇧🇷 Sérgio Sette Camara Dragon
    10. 🇩🇪 Pascal Wehrlein Porsche
    11. 🇬🇧 Alexander Sims Mahindra
    12. 🇩🇪 André Lotterer Porsche
    13. 🇨🇭 Edoardo Mortara Venturi
    14. 🇬🇧 Oliver Turvey NIO 333
    15. 🇩🇪 Maximilian Günther Nissan
    🇳🇿 Mitch Evans Jaguar
    🇳🇿 Nick Cassidy Envision
    🇺🇸 Oliver Askew Andretti
    🇮🇹 Antonio Giovinazzi Dragon
    🇫🇷 Jean-Éric Vergne Techeetah
    🇬🇧 Dan Ticktum NIO 333
    🇬🇧 Oliver Rowland Mahindra

     

    A bajnokság állása:

    # Pilóta Csapat Pont
    1. 🇧🇪 Stoffel Vandoorne Mercedes 185 0
    2. 🇳🇿 Mitch Evans Jaguar 149 -36
    3. 🇨🇭 Edoardo Mortara Venturi 144 -41
    4. 🇫🇷 Jean-Éric Vergne Techeetah 128 -57
    5. 🇵🇹 António Félix da Costa Techeetah 116 -69
    6. 🇧🇷 Lucas di Grassi Venturi 111 -74
    7. 🇳🇱 Robin Frijns Envision 110 -75
    8. 🇳🇱 Nyck de Vries Mercedes 106 -79
    9. 🇬🇧 Jake Dennis Andretti 93 -92
    10. 🇩🇪 Pascal Wehrlein Porsche 65 -120
    11. 🇩🇪 André Lotterer Porsche 63 -122
    12. 🇳🇿 Nick Cassidy Envision 62 -123
    13. 🇬🇧 Sam Bird Jaguar 51 -134
    14. 🇨🇭 Sébastien Buemi Nissan 28 -157
    15. 🇬🇧 Alexander Sims Mahindra 14 -171
    16. 🇺🇸 Oliver Askew Andretti 14 -171
    17. 🇬🇧 Oliver Rowland Mahindra 11 -174
    18. 🇬🇧 Oliver Turvey NIO 333 6 -179
    19. 🇩🇪 Maximilian Günther Nissan 6 -179
    20. 🇧🇷 Sérgio Sette Camara Dragon 2 -183
    21. 🇬🇧 Dan Ticktum NIO 333 1 -184
    22. 🇮🇹 Antonio Giovinazzi Dragon 0 -185
  • A Jaguar feltámadt a Rome E-Prix első versenyén

    A Jaguar feltámadt a Rome E-Prix első versenyén

    Miután eddig a jó tempót nem sikerült sikerre váltani, a Jaguar versenyzői végre megtörték a rossz sorozatot Rómában.

    Mitch Evans neve mellett 1, Sam Birdé mellett 12 pont szerepel a verseny előtt, pedig a Jaguar bajnoki reményekkel érkezett a Formula E idei szezonjára.

    Mitch Evans, Jaguar, FE, Formula E, racingline.hu
    Fotó: Sam Bloxham/FIA Formula E

    Az olasz fővárosban sem állt nekik a zászló, a mezőny elejét a Mercedes két pilótája, Frijns és a két Techeetah uralta. Az első körben Mortara meglökte Rowlandet, aminek következtében végül a sebesült autójával Günther esett ki.

    Rowland mögött kisebb sor alakult ki, aki – bár nem teljes tempóval – de tovább tudott menni.

    A safety car után Frijns hamar átvette a vezetést a pole-ból induló Vandoorne-tól, aki csapattársával együtt rögtön az Attack Mode használatához folyamodott.

    A holland ennek ellenére megtartotta a vezetést, amíg ő is aktiválta a sajátját. Másogjára fordítva játszotta el a játékot, ezzel pedig Vandoorne vette át a vezetést.

    A belga azonban hibázott, és nemcsak Frijns, hanem a kilencedik helyről induló Evans is elment mellette. Az új-zélandi ráadásul még két percig használhatta az extra energiát, amivel magabiztos előny autózott ki az élen, és nyert.

    Mitch Evans, Jaguar, FE, Formula E, racingline.hu
    Fotó: LAT Images/FIA Formula E

    Az utolsó dobogós pozícióért Vandoorne-ra felért Vergne és Evans csapattársa, Bird is, de végül nem került sor helycserére. Da Costa jött be hatodiknak, miután Jake Dennis a verseny közepén megpöccintette őt.

    Nagyot mentett a balesetet okozó – valamint bajnoki éllovas – Mortara is, aki az 5 másodperces büntetés ellenére hetedik lett.

    A Jaguar és a Techeetah csapatán kívül az Envision és a Mexikóban kettős győzelmet arató Porsche is mindkét pilótájával pontot szerzett.

    Jake Dennis is sokáig az élmezőnyben autózott, de túl sok energiát használt el közben, és kifogyott a verseny végére. A címvédő Nyck de Vries pedig fokozatosan visszacsúszott, majd két körrel a vége előtt kiállt.

    Antonio Giovinazzi első hazai Formula E versenyén sem tudott előrébb lépni a küszködő Dragon Penske-vel. Csak 18. lett, egy perc lemaradással.

    A verseny végeredménye:
    # Pilóta Csapat
    1 🇳🇿 Mitch Evans Jaguar
    2 🇳🇱 Robin Frijns Envision
    3 🇧🇪 Stoffel Vandoorne Mercedes
    4 🇫🇷 Jean-Éric Vergne Techeetah
    5 🇬🇧 Sam Bird Jaguar
    6 🇵🇹 António Félix da Costa Techeetah
    7 🇨🇭 Edoardo Mortara Venturi
    8 🇩🇪 Pascal Wehrlein Porsche
    9 🇳🇿 Nick Cassidy Envision
    10 🇩🇪 André Lotterer Porsche
    11 🇧🇷 Lucas di Grassi Venturi
    12 🇬🇧 Alexander Sims Mahindra
    13 🇬🇧 Jake Dennis Andretti
    14 🇺🇸 Oliver Askew Andretti
    15 🇧🇷 Sérgio Sette Camara Dragon
    16 🇨🇭 Sébastien Buemi Nissan
    17 🇬🇧 Oliver Turvey NIO 333
    18 🇮🇹 Antonio Giovinazzi Dragon
    19 🇬🇧 Dan Ticktum NIO 333
    20 🇳🇱 Nyck de Vries Mercedes
    21 🇬🇧 Oliver Rowland Mahindra

     

  • Giovinazzi nem fókuszál a 2022-es F1-es lehetőségekre

    Giovinazzi nem fókuszál a 2022-es F1-es lehetőségekre

    Antonio Giovinazzi ragaszkodik hozzá, hogy teljes mértékben a 2022-es új versenyzői kalandjára koncentrál – annak ellenére, hogy a nevét összekötik a Forma-1-be való visszatéréssel. A Ferrari által támogatott olasz pilóta tavaly év végén elvesztette Alfa Romeo-ülését, és helyette a Formula E-be igazolt a Dragon Penske csapatához. Azonban még az első 2022-es nagydíjat meg sem rendezték, de Giovinazzit már nem is egy, hanem két 2022-es F1-es üléssel hozták kapcsolatba – azzal, amelyet most Kevin Magnussen tölt be, illetve most a McLarennél a betegeskedő Daniel Ricciardóéval. Az utóbbi potenciális lehetőségre azonban a regnáló Forma-2-es bajnok Oscar Piastri tűnik a befutónak. Erről már a McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl beszélt:

    „Normál esetben Stoffelre Vandoorne vagy Nyck de Vries lenne a választásunk. Ugyanakkor mindkettőjüknek más elkötelezettségei vannak a Formula E miatt. Oscarral további biztosítékot kapunk, de abszolút meg vagyok győződve arról, hogy Daniel ott lesz az autóban. Kiállunk érte, és tudjuk, hogy mit nyertünk vele.”

    Így most, hogy a 28 éves olasz Giovinazzinak bezárultak az F1 kapui, így ragaszkodik ahhoz, hogy továbbra is teljes mértékben a Formula E-re koncentrál. Az Adnkronos olasz hírügynökségnek nyilatkozott:

    „Igaz, hogy a jövő fontos, de az is, hogy felkészüljünk és megértsük, hogy mit akarunk. Jó jelen nélkül azonban a jövő sem lesz jó, így egyelőre arra koncentrálok, hogy jól teljesítsek a Formula E-ben. Amennyiben itt jól teljesítek, akkor teljesebb versenyzővé válok.”

    Sőt, szerinte a Formula E tökéletes hely egy olyan versenyzőnek, aki még mindig az autóversenyzés csúcsát tartja szem előtt:

    „Őszintén szólva, még azon időzítés is fontos, amit a Formula E ad, hiszen január végén kezdtük, és augusztusban fejezzük be. Akkor lesz két-három hónapunk arra, hogy megértsük, pozitív tapasztalat volt-e ez, vagy van jobb megoldás. Egyelőre arra koncentrálok, hogy jól teljesítsek itt, és augusztus után megértem, mi lesz nekem a legjobb.”

  • Schumacher erős csapattársat kíván unokaöccsének, Micknek

    Schumacher erős csapattársat kíván unokaöccsének, Micknek

    Ralf Schumacher szerint nem reális az, hogy egy népszerű korábbi Forma-1-es versenyzőt hívnak majd a Haas elbocsátott pilótája, Nikita Mazepin helyére 2022-ben. A hírek szerint Schumacher német honfitársa, Nico Hülkenberg, aki jelenleg az Aston Martin tartalékosa, visszatérhet a rajtrácsra – különösen azért, mert Gene Haas azt mondja, hogy a csapat egy tapasztalt pilótát keres. Az amerikai így fogalmazott:

    „Csak körbe kell néznünk, hogy ki állhat rendelkezésre.”

    Schumacher azonban – aki a 2022-es Haas igazolt pilótájának, Micknek a nagybátyja – lefitymálja a 34 éves Hülkenberg esélyeit:

    „A Haas azt állítja, hogy több jelöltjük is van, de úgy tűnik, hogy néhányuk nem igazán releváns. Például nem tudom elképzelni, hogy Günther Steiner felveszi régre nyúló kapcsolatát Niko Hülkenberggel, és egy második németet hoz a csapatba.”

    A Haas tartalékpilótája, Pietro Fittipaldi az orosz Mazepint helyettesíti majd a bahreini teszten, de a 25 éves brazil esélye a versenyzői ülés megszerzésére Schumacher szerint nem valószínű:

    „Csak kívánni tudom, hogy Mick idén egy erős csapattársat kapjon, akivel együtt megteszi a következő lépést a karrierjében. Remélhetőleg olyasvalaki lesz az, akivel együtt sokat tanulhat. Nagyszerű lenne, amennyiben Oscar Piastri lenne az.”

    A Formula 2-es pilóta Louis Deletraz tagadta, hogy tárgyalásokat folytatna a Haasszal, míg Kevin Magnussen állítólag szilárdan a Peugeot Le Mans-i csapatához szerződött. Az egyik legesélyesebb jelölt az ülésre a Ferrarihoz kötődő Formula E pilóta, Antonio Giovinazzi, akinek a legfrissebbek az F1-es tapasztalatai. Schumacher mindeközben elismeri, hogy sajnálja Mazepint:

    „Egyáltalán nem ő a hibás, sőt, sajnálom is, bár nem vagyok a legnagyobb szurkolója. Ugyanakkor ilyesmit nem kívánnék egyetlen versenyzőnek sem.”

    Az orosz Nikolai Vetrov, aki leginkább Sergey Sirotkin menedzsereként ismert, elmarasztalóan beszélt a Haas döntéséről a Match TV-n:

    „Senki sem akart ehhez az istállóhoz csatlakozni. Aztán ők (Mazepin és Uralkali) valamiért odamentek, a Haas fogta a pénzt, most pedig kidobják őket.”