Címke: Antonio Giovinazzi

  • Alfa Romeo: szeretnénk, ha Giovinazzi lenne a vezérünk 2021-ben

    Alfa Romeo: szeretnénk, ha Giovinazzi lenne a vezérünk 2021-ben

    Frédéric Vasseur, az Alfa Romeo csapatfőnöke szeretné, ha olasz pilótája, Antonio Giovinazzi vezérszerepet vállalna az idei szezonban.

    Az olasz 2017-ben debütált két verseny erejéig, utána azonban első teljes szezonjára két évet kellett várnia.

    Egy nehéz 2019-es szezon után Giovinazzi a fejlődés jeleit mutatta a tavalyi évben. Ennek egyik jele, hogy veterán csapattársával, Kimi Räikkönennel szemben 9-8 arányban nyert az időmérőkön.

    Mindketten ugyanannyi – négy – pontot szereztek, az Alfa Romeo versenyképtelensége azonban nem is engedett sok esélyt a pontszerzésre. A Ferrari szerint eleget tett, hogy még egy évre lehetőséget kapjon, és nem a helyére, hanem a Haasba ültették be Mick Schumachert.

    Räikkönen még egy évig marad a Forma-1-ben, de ezalatt Vasseur szeretné, ha Giovinazzi nagyobb szerepet vállalna.

    „Szerintem a következő lépés számára az lesz, hogy következetesebb teljesítmény nyújtson a versenyeken. De jó munkát végzett már egy ideje, minden területen fejlődik.”

    „Már azt várjuk, hogy ő is hozzon döntéseket, vállára vegye a csapat terheit. Versenyről- versenyre javul, magabiztos vagyok ezzel kapcsolatban.” – reménykedik Vasseur.

    Az Alfa Romeo csapatfőnöke elégedett azzal az előrelépéssel, amit Giovinazzi második teljes évében elért.

    „2019-ben harmadannyi pontot szerzett, mint Kimi, és csak hatszor előzte meg az időmérőn. Most egy szinten vannak, a pontok és az időmérő terén is.”

  • Villeneuve: A Ferrari akadémistái közül mindenkinek volt pénze

    Villeneuve: A Ferrari akadémistái közül mindenkinek volt pénze

    Jacques Villeneuve szerint a Ferrari junior programja sikeres lenne akár a maranellóiak támogatása nélkül is. 1997 világbajnoka szerint az egyetlen figyelemre méltó kivétel Charles Leclerc esete, mondta el az olasz Skynak:

    „Leclercen kívül az akadémia többi tagjának mindnek volt pénz is a zsebében ahhoz, hogy bekerülhessenek.”

    A Ferrari akadémiájának a jelenleg is jegyzett pilótái között olyanok vannak, mint Mick Schumacher, Callum Ilott, Robert Shwartzman vagy az Alfa Romeo pilótája, Antonio Giovinazzi, de Villeneuve így folytatta:

    „Egyedül Charlesnak volt gondja a finanszírozással. Előbb vagy utóbb ezeknek a pilótáknak maguknak kell majd tovább lépniük. A Ferrari nélkül is pont ugyanitt tartanának.”

    Mick Schumacher vonatkozásában ráadásul neki is ismerős lehet a helyzet, hiszen az ő apja, a Ferrari legenda Gilles Villeneuve is versenyzett a Forma-1-ben:

    „Mick a vezetékneve miatt évek óta komoly nyomás alatt versenyez. Ez egy nagy különbség a többi sráchoz képest az akadémiában. Az ismert családnév segíthet részben, de egyben teher is. Az emberek eredményeket akarnak látni azonnal, és ahogy a média is bánik vele, az sem könnyű, hiszen sok kérdést kap az apjával kapcsolatban. Nehéz válaszolni, például amikor megkérdezik, hogy kinek köszönné meg a jó eredményét. Azt akarják hallani, hogy az apádnak köszönöd meg vagy valami hasonló, de ez egy bonyolult kérdés olyasvalakinek, mint Mick.”

    A kanadai elismerte, hogy a regnáló Formula 2-es bajnok Schumacher jól dolgozott az elmúlt években:

    „A Forma-1-ben azonban minden kezdődik elölről, és újra bizonyítania kell.”

  • Vasseur: nem volt egyszerű Schumacher és Giovinazzi között dönteni

    Vasseur: nem volt egyszerű Schumacher és Giovinazzi között dönteni

    Az Alfa Romeo csapatfőnöke elárulta, nehéz volt Giovinazzi mellett dönteni, mikor Schumacher is ott várakozott a partvonalon.

    Az Eifel Nagydíjon a Ferrari két juniorja mutatkozhatott volna be az első szabadedzésen. Callum Ilott a Haas, Mick Schumacher pedig az Alfa Romeo autójában teljesíthetett volna másfél órát.

    Az olaszok ezzel felfedték lapjaikat, hol szeretnék látni fiataljaikat. Azonban az Giovinazzi hosszabbítása áthúzta a számításaikat, Schumacher pedig végül a Haasnál kötött ki, míg Ilott a Ferrari tartalékjaként kikerült a képből.

    „A második ülésünk a Ferrarival kötött szerződés részét képezi. Inkább a Ferrari Driver Academy döntését képezte, ki kapja majd meg.”

    „Ha Schumacher érkezik, akkor Antonio lett volna, akitől megválunk. Ők úgy döntöttek, megtartják őt is. Volt pár megbeszélésünk, és szerintem megérdemli, sokat fejlődött tavaly.”

    „Nem volt könnyű a döntés, Mick és Antonio között, de a Ferrarinak ennyi előnye megvan nálunk a Haasszal szemben.”

    Vasseur azt is elárulta, bár nagy csábítás volt, hogy a Schumacher nevet a csapatába vonzza, nem sajnálja, hogy végül nem alakultak úgy a dolgok.

    „Nincs bajom azzal, hogy a Haasba rakták Micket. Jó lett volna, de nem akarok erre koncentrálni. Úgyis versenyzőként kellett volna tekintenünk rá, nem valaki fiaként. Amikor úgy volt, hogy szabadedzést fog velünk teljesíteni, ugyanígy viselkedtem vele.”

    „Már láttuk, mi történt, jó éve volt az F2-ben. Kicsit talán küzdött az elején, és nem volt olyan erős az időmérőkön, de a versenyeken jó munkát végzett.” – elemezte Schumacher teljesítményét az Alfa Romeo csapatfőnöke.

  • Giovinazzi szerint meglehetősen sokat fejlődött 2020-ban

    Giovinazzi szerint meglehetősen sokat fejlődött 2020-ban

    Antonio Giovinazzi úgy véli, hogy 2020-ban elég sokat fejlődött mint Forma-1-es versenyző, és ennek köszönhetően szerződött vele újra az Alfa Romeo. Az olasz pilóta a Ferrari fiatal versenyzői programjának a része, és nyomás alatt állt a többi fiatal miatt, hiszen Mick Schumacher, Callum Ilott és Robert Shwartzman is remekül teljesítettek a Formula 2-ben. Végül a Ferrari úgy döntött, hogy Giovinazzi maradhat egy újabb évet az Alfa Romeónál, Schumachert pedig a Haashoz ültették be, Immáron ez Antonio harmadik ével lesz az Alfával, 2019-ben kezdett náluk. Teljesítményével kapcsolatban Giovinazzi elégedett, hiszen fejlődött a második teljes szezonjában is:

    „Azt mondanám, hogy elég sokat fejlődtem, sokkal komfortosabban éreztem magam az autóban, a csapatnál, meg ilyesmi. Ezt pedig minden fiatal versenyző elmondja a karrierje kezdetén ilyenkor: az első szezonban többet idegeskedtem. Akkor minden teljesen új számodra, most már mindent jobban megszoktam. Persze, még sok dologban kell javulnom, és ezt akarom tenni a következő szezonban is. Újabb lépést akarok megtenni a fejlődésem érdekében.”

    Giovinazzi úgy érzi, hogy leginkább a versenyeken sikerült előre lépnie, a rajtjaiban, illetve összességében a versenytempójában. Hol lett leginkább haszna ebben? Erre így felelt:

    „Azt hiszem, a több pontban. Leginkább a versenyeken fejlődtem, mert tavaly ez volt a gyenge pontom. Az első körben, amely korábban nem ment, idén már sokkal jobban kezdtem a szezont. Versenytempóm is jó irányba fejlődött. Az is segített persze, hogy figyeltem, mit csinál Kimi Räikkönen, mert talán ő az egyik legjobb a mezőnyben. Szóval igen, elégedett vagyok az eredményeimmel, de még sok dolgon kell majd dolgozni.”

    Giovinazzi és csapattársa Räikkönen is 4-4 pontot szereztek idén, ezzel az Alfa Romeo a 2020-as F1-es szezonban a konstruktőrök között a nyolcadik lett.

  • Ezzel a rajtszámmal indul Schumacher F1 karrierje!

    Ezzel a rajtszámmal indul Schumacher F1 karrierje!

    Mick Schumacher kiválasztotta azt a számot, amelyet a Forma-1-es karrierje alatt fog használni, ez pedig nem más, mint a 47-es. A Haas szerdán jelentette be a Formula 2 tabelláját vezető Schumachert alkalmazzák jövőre és ezt követően is.

    A Forma-1 2014-ben vezette be azt a rendszert, hogy a versenyzők 2 és 99 között kiválaszthatnak egy számot, amelyet végig használhatnak a bajnokságban eltöltött éveik alatt.

    Schumacher használt már különféle számokat azon tesztlehetőségek alkalmával, amikor a Ferrarival vagy az Alfa Romeo F1-es gépeivel ismerkedhetett 2019-ben, de a 47-es először egy privát teszten tűnt fel nála, amikor a Ferrarival ment Fioranóban. Így indokolta a döntését:

    „Alapvetően azért, mert a 4-est és a 7-est igazán szeretem, mint számokat. A Formula 3 bajnokságát 4-es rajtszámmal nyertem meg, a 7-es pedig szintén közel áll hozzám. Mivel már mindkettő foglalt volt, azt gondolom, hogy a legjobb döntés az, ha a 47-est használom. Végül pedig, ami végképp meggyőző volt, hogyha összeszámoljuk a családunkban a születésnapokat, az 47-et ad ki, ez pedig egy remek dolog, és csak aláhúzza azt, hogy ezt a számot kell választanunk.”

    Schumacher 2021-es csapattársa a Haasnál Nikita Mazepin lesz, akinek még el kell döntenie véglegesen a rajtszámát. A 99-es tetszett volna neki, de azt jelenleg Antonio Giovinazzi használja a mezőnyben.

    Mindeközben az is kiderült, hogy a Haasnál beugrós Pietro Fittipaldi az 51-es rajtszámmal indul a hétvégén Bahreinben, a Williams tesztpilótája, Jack Aitken pedig a 89-est választotta bemutatkozásul.

  • Csapattársa szerint Räikkönen még mindig az egyik legjobb

    Csapattársa szerint Räikkönen még mindig az egyik legjobb

    Antonio Giovinazzi nemrégiben csapattársát, Kimi Räikkönent méltatta, akivel jövőre is egy párost alkot majd az Alfa Romeónál.

    „Kimi mellett minden versenyen nagy rajtad a nyomás, a hatalmas tapasztalatával minden hétvégéjét összerakja, és nagyon nehéz őt így legyőzni” – idézi az olaszt a GPFans. „Kimi még mindig egy nagyon erős versenyző, nagyon gyors, talán az egyik legjobb a rajtrácson. Ha előtte akarsz lenni, tényleg nagyon össze kell raknod magad.”

    Giovinazzinak az új szerződése már zsebben van, mégsem érzi, hogy nagyban befolyásolna bármit is számára.

    „Azt gondolom, hogy mentálisan jelent valamennyi különbséget, ugyanakkor összességében nem” – tette hozzá. „Amikor aláírsz egy szerződést, nyugodtabb vagy, de nem változtat a vezetésed minőségén.”

  • Giovinazzi nem is kívánhatna jobb csapattársat, mint Räikkönen

    Giovinazzi nem is kívánhatna jobb csapattársat, mint Räikkönen

    Antonio Giovinazzi arról számolt be, hogy kifejezetten jót tesz neki, hogy Kimi Räikkönen a csapattársa. Javít a megítélésén a finn versenyző, illetve fejlődésre készteti.

    Ezt pedig még jövőre is kiélvezheti a fiatal olasz, hiszen az Alfa Romeo Racing mindkettőjükkel hosszabbított még egy évet.

    Nincs is nagy különbség idén kettejük teljesítménye között, Räikkönen csak 7-6-ra veri Giovinazzit az időmérőkön eddig, és a pontversenyben is csak négy pont van köztük.

    „Nem is kívánhatnék jobb csapattársat, hiszen ő egy nagyszerű személyiség először is, valamint nagyon-nagyon jó versenyző” – mondta Giovinazzi. „Nagyon sok tapasztalata van, nagyon gyors és ez engem is motivál, jobban ösztönöz, mivel nem könnyű őt legyőzni.”

    „Amikor legyőzöm őt, az azért van, mert tökéletesen sikerül a napom, és ez jó, jó a karrieremnek, a mentalitásomnak; fontos, hogy erős versenyző legyen az ember mellett így gyorsabban lehet fejlődni és jobb versenyző leszel.”

    Giovinazzi azonban azzal is tisztában van, hogy még mindig sokat kell fejlődnie versenyzőként.

    „Fiatal versenyzőként tanulnom és fejlődnöm kell versenyről versenyre; ez a célom és a következő szezonra is a fő célkitűzésem.”

    „Az, hogy Kimi továbbra is mellettem lesz, segít nekem a fejlődésben, hiszen láttuk mit csinált (Portugáliában) az első körben, ő még mindig erős versenyző, nagyon sok tapasztalattal.”

    „Én a magam dolgára koncentrálok, és ha az ember hibázik, fontos, hogy tanuljon belőle.”

    „Mikor a határon autózol, ez megesik, de a hiba azt is sugallja, hogy ne add fel. Én sosem adom fel, mindig lapozok a következő oldalra, és jól megyek a következő versenyeken, ez az, amit mindig teszek és amit tenni a fogok a következő szezonban is.”

    Nem tett még le arról az álmáról sem, hogy egy nap a Ferrarinál versenyezzen.

    „Az álmom talán az, hogy náluk versenyezzek a jövőben, és mindig ezért fogok dolgozni.” – mondta.

    „Tudom, hogy most két évig Carlos (Sainz) lesz az autóban, de én teljesen arra koncentrálok, hogy átvegyem azt a helyet két év múlva.”

  • Salo meglepődött azon, hogy Räikkönen folytatja 2021-ben

    Salo meglepődött azon, hogy Räikkönen folytatja 2021-ben

    Mika Salo meglepettségét fejezte ki, miután az Alfa Romeo megerősítette, hogy jövőre is megtartják a Kimi Räikkönen – Antonio Giovinazzi versenyzőpárost.

    A korábbi Forma-1-es pilóta, Salo nem gondolta volna, hogy a 41 éves 2007-es világbajnok hosszúra nyúlt karrierje a királykategóriában nem ér véget idén:

    „Nagyon meglepett, egyáltalán nem számítottam rá. Rendkívül biztos voltam abban, hogy idén ennek vége lesz. De nem úgy néz ki, ki tudja, hogy hány év van még benne.” – mondta Salo mosolyogva az Ilta Sanomat nevezetű újságnak.

    Azzal, hogy az Alfánál marad a jelenlegi pilótafelállás, igen csúnyán rácsukták az ajtót azokra a pletykákra, melyek arról szóltak, amennyiben Räikkönen marad, biztosan Ferrari junior pilóta ül majd mellette.

    Minden idők legtöbb versenyével rendelkező finn pilóta lett a verseny legjobbja Imolában, legalábbis őt szavazták meg a szurkolók, miután a kilencedik helyen futott be.

    „Kimi nagyon jól vezetett, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy csak akkor fog megállni, amikor szükségesnek érzi. Nagy értékkel bír ő a Forma-1 számára, és Alonso visszatérésével a mezőny az ifjoncok, illetve a régi nagy nevek keveredése lesz.” – mondta Salo.

    „Azt hiszem Kimi kellően motivált is, hiszen csak vezetnie kell. Az Alfa Romeo teljes mentességet adott neki a nyilvános megjelenésekről, amiket mindennél jobban utál, így csak vezetnie kell.”

    Végső soron Salo szerint az Alfa jó irányba halad az autó fejlesztésével:

    „Amikor a Ferrari motor kap egy kis fejlesztést, úgy néz ki az Alfa Romeo autója jobban működik, mint a Ferrari. Jó szezonjuk lehet jövőre.” – zárta.

  • A Haas megkérte az Alfát, hogy ne jelentse be még a versenyzőiket

    A Haas megkérte az Alfát, hogy ne jelentse be még a versenyzőiket

    Szinte fixre vehetjük azt, hogy jövőre Mick Schumacher a Haas színeiben mutatkozhat be a Forma-1-ben. Korábban az már biztos volt, hogy a Formula 2 bajnokságát vezető 20 éves németet vagy a Ferrari erőforrásos Alfa Romeóban, vagy a Haasnál láthatjuk majd.

    Imolában azonban az Alfa bejelentette, hogy Kimi Räikkönen és egy másik tagja a Ferrari akadémiájának, Antonio Giovinazzi is maradnak újabb egy évre. A Haas csapatvezetője, Günther Steiner előadott némi háttér dolgot ezzel kapcsolatban az Ekstra Bladetnek:

    „Megkértem Fred Vasseurt, hogy várjanak már a bejelentésükkel ezen verseny utánig, de láthatóan ez nem jött össze.”

    Schumachert érkezését meg ugyan nem erősítette meg, de már nyílt titok, hogy övé lesz a Haas egyik versenyülése:

    „Mick a Ferrari pilótája. Sok dolog van most folyamatban, de az ő versenyzőjük, nem az enyém. A tervem továbbra is az, hogy nem jelentjük be a versenyzőinket a szezon végéig. Igaz, a rajongók tudni akarnák, de ez egy belső ügy. A versenyzők a csapat legfontosabb emberei. A csapatszellem biztosítása érdekében az embereinknek ugyanakkor a lehető leggyorsabban el kell mondani, hogy mi történik.”

  • Kubica: Egyértelműen nincs 2021-re szabad versenyülés

    Kubica: Egyértelműen nincs 2021-re szabad versenyülés

    Robert Kubica úgy véli, hogy versenyzőként nem tér vissza jövőre a száguldó cirkuszba. A lengyel Imolában is ott volt az Alfa Romeo tartalékosaként, miután fő támogatója az Orlen a Williams csapatától a svájciakhoz váltott idén. Az Alfa Romeo azonban megtartja Kimi Räikkönent és Antonio Giovinazzit 2021-re is, míg Kubica szerepe egyelőre tisztázatlan. Kubica, aki idén versenyzőként a DTM-ben szerepel, az Eleven Sportsnak nyilatkozott:

    „Elég egyértelmű a helyzetem. Nem leszek a rajtrácson jövőre. A következő hónap fontos lesz számomra, olyan értelemben, hogy tudni fogom, mit akarok majd csinálni. Megvan, hogy mit preferálnék és mi lenne a prioritás, de látnom kell majd a lehetőségeket is. Ami biztos, hogy a Forma-1-ben nem fogok versenyezni.”

    Kubica is támogatta az Alfa Romeo döntését, hogy tartsák meg a jelenlegi párosukat jövőre is, hiszen a folytonosság nagyon fontos a csapatnak. Így fogalmazott:

    „Nem a versenyzői felállásukkal van gond, hanem az, hogy más dolgokra kellene összpontosítaniuk.”