Címke: Antonio Felix da Costa

  • Da Costa az összes létező pontot megszerezte az első berlini versenyen!

    Da Costa az összes létező pontot megszerezte az első berlini versenyen!

    António Félix Da Costa győzelmét hozta a Formula E berlini szuper szezonzáró első versenyen. A DS Techeetah portugál versenyzője ott folytatta, ahol Marraskeshben befejezte: az időmérőn is magabiztos előnnyel nyert és a versenyen sem sikerült őt megállítania senkinek, ezzel óriási lépést téve a bajnoki cím felé, miután a közvetlen riválisai leszerepeltek.

    Da Costa és csapattársa, Jean-Éric Vergne repülőrajtot vettek az első sorból, miközben a harmadik helyről rajtoló André Lotterernek szinte azonnal védekeznie kellett Sébastien Buemi mellett. A rajtnál nem történt baleset, mindenki szépen kezdte meg a 45 perc + 1 körig tartó versenyt a Tempelhof repülőtéren.

    Buemi és a Porsche német versenyzőjének csatája miatt a két DS Techeetah azonnal el is húzott a többiektől két másodpercre, azonban a megszerzett előnyüknek nem örülhettek sokáig. Max Günther ugyanis beleterelte Robin Frijnst a falba, ami miatt az Envision Virgin Racing holland versenyzőjének fel kellett adnia a versenyt, miután autójának jobb eleje csúnyán összetört.

    Az eset miatt be is kellett hívni a biztonsági autót, ami miatt Da Costa és Vergne elveszítették előnyüket. Az újraindítást követően Lotterer közel tudott maradni a két élen álló fekete-arany versenyautóhoz. Azonban a Porsche német versenyzője nem hajtott át jól az Attack Mode-on, ami miatt sebezhetővé vált a mögötte haladók számára.

    Vergne meg szerette volna portugál csapattársát, ami miatt fel is vette az Attack Mode-ot. Azonban nem számított arra, hogy Felipe Massa csúnyán falba áll a hatos kanyarban, ami miatt teljes pályás sárga zászlót kellett érvénybe léptetnie a versenyirányításnak.

    A verseny folytatásakor Vergne tempója látványosan visszaesett, ami miatt sorra megelőzték őt a versenytársai. Ez pedig lehetővé tette da Costának, hogy ott hagyja a többieket és tovább gyarapítsa győzelmei számát az elektromos szériában.

    Először fordult elő olyan a sorozat történelmében, hogy egy versenyző a létező összes pontot be legyen képes zsebelni egy verseny során. Da Costának ez sikerült, ugyanis az időmérőn első lett a Super Pole előtt, amiért kapott egy pontot. Ezt követően megnyerte a Super Pole-t, ami miatt további három pont ütötte a markát. A versenyt pedig ugye megnyerte és emellett még a leggyorsabb kör is az övé lett, ami miatt még 26 pontot kapott, ezzel 30-ra növelve a versenyen szerzett pontjainak számát. A DS Techeetah versenyzője így tökéletes hétvégét zárt és ezzel 41 pontra növelte előnyét az egyéni pontversenyben.

    Lotterer az utolsó körben képes volt maga mögé utasítani Sam Birdöt, aki zseniális versenyt teljesített. A hetedik helyről rajtoló brit versenyző – aki jövőre már a Jaguár csapatánál fog versenyezni – káprázatos manőverekkel verekedte magát előre, ami miatt megérdemelten ünnepelhetett a dobogó harmadik fokán.

    Vergne problémáit tovább növelte, hogy ütközött Nyck de Vries-zel, akit végül a negyedik helyen intettek le a verseny végén. A Formula E regnáló bajnokának azonban mindezek mellett energia fogyasztási problémái is adódtak, ami miatt végül csak a 20. helyen zárt.

    A Mercedes holland versenyzője mögött a friss házas Jerome D’Ambrosio végzett az ötödik helyen. A Mahindra belga versenyzőjének kijárt már egy jó eredmény, ugyanis számos technikai hiba sújtotta őt az idei szezonban. A hatodik Stoffel Vandoorne lett, aki egészen a tizenötödik helyről kapaszkodott fel odáig.

    A hetedik Buemi lett, megelőzve ezzel Günthert, aki vizsgálat alatt áll, miután megforgatta a bajnoki esélyes Mitch Evanst, akinek a bajnoki esélyei így elszállni látszódnak.

    Az utolsó két pontszerző helyet pedig Alexander Sims és Lucas di Grassi szerezte meg.

    A hat futamos berlini szezonzáró következő versenyét holnap rendezik meg ugyanazon a vonalvezetésen, mint amit a mai versenyen is használtak a versenyzők. A futamot az Eurosport élőben közvetíti majd, az időmérőt pedig a Formula E YouTube csatornáján lesz majd megtalálható élő adás formájában.

    FRISSÍTÉS: Günthert utólag kizárták a versenyből, mivel a megengedettnél több energiát használt fel a verseny során. A BMW német versenyzőjének kizárása azt jelenti, hogy Sims a nyolcadik, di Grassi pedig a kilencedik helyre lépett előre. Továbbá Günther diszkvalifikációja miatt az Audi újonca, a kétszeres DTM bajnok René Rast a pontszerzők között végzett.

  • Fény derült Verstappen egyik legkínosabb pillanatára a Forma-1-ben!

    Fény derült Verstappen egyik legkínosabb pillanatára a Forma-1-ben!

    Dr. Helmut Marko egy különleges karaktere a Forma-1-es Paddocknak és minden egyes Red Bull versenyző számos történetet tudna mesélni vele kapcsolatban.

    Talán Max Verstappen áll a Red Bull tanácsadójához az összes energiaitalos junior közül, mióta Sebastian Vettel elhagyta a csapatot, ugyanis a német is rendkívül jó barátságot ápolt Markoval. A holland jól tudja, hogyan kell kezelni Markot, még a legkellemetlenebb pillanata után is.

    António Félix da Costa – aki korábban szintén Red Bull junior volt – árulta el a holland egyik ilyen momentumát. A Red Bull holland pilótája a 2016-os Amerikai Nagydíjon úgy gondolta, hogy ki kell állnia a boxba kereket cserélni, miközben szó sem volt róla. Verstappen szerint ez volt a legkínosabb pillanata eddigi Forma-1-es pályafutása során.

    „A versenyt követően Helmut rendkívül mérges volt rám, mert róla köztudott, hogy ki nem állhatja azt, amikor a versenyzők kifogásokat keresnek arra, hogy miért voltak lassúak vagy miért hibáztak a pályán.

    „Szimplán el kell ismerned, hogy hibáztál. Ő ezt nagyra értékeli, ugyanis, ha ezt megteszed, akkor képes voltál bevallani a saját hibádat.”

    A portugál – aki a DS Techeetah csapatánál versenyez a Formula E-ben – szerint ez az egykori mentora egyik legjobb tulajdonsága. „Ezért imádom Helmutot. Ha jó vagy, ő az első, aki ezt tudatja veled, azonban, ha hibázol, akkor is ugyanez a szituáció, mint az előbb említett helyzetben.”

  • Verstappen volt a Red Bull Racing legolcsóbb pilótája

    Verstappen volt a Red Bull Racing legolcsóbb pilótája

    A Red Bull Racing mindig is kereste az új tehetségeket a junior programjába. Fiatal versenyzőkbe fektetnek be, de sokukat ki is szórják, de mindig vannak olyanok, akikkel eljutnak a Forma-1-ig. Összességében ez egy viszonylag hosszú folyamat, amely drága is, de vannak kivételek.

    António Félix da Costa és Max Verstappen videós beszélgetésében hozakodott elő a portugál versenyző egy anekdotával. Elmesélte azt az esetet, amikor elment Brazíliába ahol együtt evett épp Sebastian Vettellel és Helmut Markoval, mikor kicsit Vettel elkezdte da Costát cinkelni. Ilyen formán, hogy: „Hé, Helmut! A következő évben a Toro Rossónál ott lesz Max, de ki lesz mellett, ugye Antonio?” Nyilvánvalóan Vettel állandóan ugratta Helmutot. Aztán eljött az a pont, amikor én kérdeztem Helmuttól: „Ki volt a valaha volt legolcsóbb versenyződ?”

    A Red Bull a junior programjában mint az ismert a versenyzőkbe fektet, a jók pedig jól járnak. Helmut pedig így felelt da Costa kérdésére:

    „Max Verstappen, akit alig egy hónapja igazoltam. Alig kellett költenem rá, most pedig már a Forma-1-be került.”

    Max Verstappen persze röhögve válaszolt korábbi junioros kollégájának:

    „Igen, minden nap emlékeztetem erre. De ja, amúgy igaz. Nem igazán töltöttem el hosszú időt egy junior csapatnál, vagy ilyesmi.”

    Mára Verstappen bizonyított, és már egyike a legdrágább pilótáknak, de a Red Bull ezen befektetésével már jól járt.

  • Da Costa rajt-cél győzelmet aratott Marrakeshben

    Da Costa rajt-cél győzelmet aratott Marrakeshben

    António Félix da Costa a Marrakesh ePrix-n aratott győzelmével átvette a vezetést a Formula E egyéni bajnokságában. A portugál pilóta mellett a Maximilian Günther és a szintén DS Techeetah-nál versenyző Jean-Éric Vergne állhatott fel a dobogóra.

    Az elektromos széria regnáló bajnoka egészségügyi okok miatt nem tudott részt venni a pénteki bemelegítésen és az első szabadedzésen. Azonban a kétszeres bajnok Vergne a tizenegyedik helyről rajtolva egészen a harmadik helyig tudott felzárkózni. A második hely is közel volt a számára, azonban a kevés energiája miatt lassabb tempóra kellett kapcsolnia, ami miatt a BMW-s Günther az utolsó körben meg tudta előzni őt.

    Da Costa kitűnően kapta el a rajtot, amíg a második helyről rajtoló Günthernek figyelnie kellett az érkező André Lottererre, aki már az első kanyarban elkezdte támadni őt. A Porsche német versenyzője azonban az első kör végén átvágta a sikánt és pozíciót vesztett Nyck de Vries-zel szemben. Azonban a holland fiatal nem sokáig örülhetett, ugyanis egy technikai direktíva megszegése miatt boxutca áthajtásos büntetést kapott és visszaesett a mezőny legvégére. Lotterer visszanyerte a harmadik helyet, azonban Da Costa és Günther ezalatt elhúztak a Porsche versenyzője elől.

    Mindeközben Vergne megkezdte a felzárkózást és sorra előzte meg az előtte haladókat az attack mode segítségével. A francia egészen a harmadik helyig zárkózott fel, azonban Lotterer vissza tudta őt előzni, ugyanis a német később aktiválta az attack mode-ot, ami 35 kilowatt plusz energiát biztosít a versenyzőknek 5 perc erejéig.

    Az élen Günther elkapta a DS Techeetah portugál versenyzőjét, aki a támadásnál szinte nem is védekezett a német fiatallal szemben, aki így átvette a vezetést a 15. körben. Azonban da Costa taktikai okok miatt engedte maga elé Günthert, hogy spórolni tudjon az energiájával a szélárnyék segítségével.

    A verseny ezen szakaszában aktiválta Vergne a második attack mode-ját – miután megelőzte Lotterert – és Günther nyomába eredt, akit körök múlva magam mögé is tudott utasítani egy rendkívül agresszív manőverrel.

    A regnáló bajnoknak azonban kevesebb energiája volt, mint a BMW német versenyzőjének, ami miatt nem tudott ellépni tőle és csatába kerültek egymással. Emiatt da Costa senkit sem zavartatva autózott az élen, 11 másodperces előnyt kiautózva csapattársával és Güntherrel szemben.

    A portugál pilóta végül megnyerte a versenyt, megszerezve ezzel első győzelmét ezzel első győzelmét a kínai istálló színeiben. Vergne-nek már alig maradt energiája a végére, ami miatt Günther az utolsó előtti kanyarban meg tudta előzni őt, elvéve ezzel Vergne-től a második helyet. A Günther-Vergne duó mögött pedig Sebastien Buemi ért célba a negyedik helyen.

    Edoardo Mortara lett az ötödik, szorosan a nyomában Mitch Evans-szel, aki az időmérőn elkövetett baklövést követően az utolsó helyről felzárkózva ért célba hatodikként.

    Lucas di Grassi – aki a versenyén egyszerre előzte meg Jerome D’Ambrosiot és James Caladot – lett a hetedik, megelőzve Lotterert, akinek a versenytempóján rengeteget kell javítania. Az utolsó két pontszerző helyet pedig a két brit, Oliver Rowland és Sam Bird szerezte meg.

    Pascal Wehrlein jó versenyét egy összeszedett defekt tette tönkre, Alexander Sims pedig a verseny utolsó köreiben esett vissza a mezőny legvégére pontszerző helyről.

    A verseny végeredménye:

    Pozíció Versenyző Csapat Akkumulátor Különbség
    1 António Félix da Costa DS Techeetah DS 46 perc 52.757 sec
    2 Maximilian GÜnther BMW BMW 11.427s
    3 Jean-Éric Vergne DS Techeetah DS 12.034s
    4 Sebastien Buemi e.dams Nissan 12.282s
    5 Edoardo Mortara Venturi Mercedes 15.657s
    6 Mitch Evans Jaguar Jaguar 16.335s
    7 Lucas di Grassi Audi Audi 18.706s
    8 André Lotterer Porsche Porsche 19.498s
    9 Oliver Rowland e.dams Nissan 20.126s
    10 Sam Bird Virgin Audi 20.295s
    11 Nyck de Vries Mercedes Mercedes 20.557s
    12 Robin Frijns Virgin Audi 22.373s
    13 Jerome d’Ambrosio Mahindra Mahindra 22.785s
    14 Daniel Abt Audi Audi 25.080s
    15 Stoffel Vandoorne Mercedes Mercedes 25.969s
    16 James Calado Jaguar Jaguar 26.528s
    17 Felipe Massa Venturi Mercedes 27.486s
    18 Neel Jani Porsche Porsche 44.476s
    19 Brendon Hartley Dragon Penske 49.002s
    20 Nico Muller Dragon Penske 53.075s
    21 Oliver Turvey NIO NIO 59.969s
    22 Pascal Wehrlein Mahindra Mahindra 1m13.414s
    23 Ma Qinghua NIO NIO 1 kör
    Alexander Sims BMW BMW Kiesett

     

  • Evans nyert, a fél élmezőny kiesett Mexikóban!

    Evans nyert, a fél élmezőny kiesett Mexikóban!

    Mitch Evans domináns győzelmét hozta a Mexikói ePrix. A Jaguár új-zélandi versenyzőjének ez volt pályafutása második győzelme a sorozatban, és miközben ő kontroll alatt tartotta a versenyt, a fél élmezőny drámáját nézhettük végig a 45 perc +1 körig tartó futamban.

    Evans már a rajtnál megelőzte a Porsche első pole pozícióját megszerződ André Lotterert, aki lesodródott a pályáról, ami miatt további pozíciókat veszített. A mezőny további szakaszaiban mindenki pozícióért harcolt, azonban mindenki figyelt a másikra, ami miatt egy koccanás sem történt.

    Nyck de Vries a második helyen haladva lendületet vesztett és folyamatosan veszítette a pozíciókat. Ezt Nico Müller is ki akarta használni, azonban a GEOX Dragon pilótája túl nagy lendülettel érkezett meg az első kanyarba, és a falban landolt. A DTM-ben is versenyző Müller autója rendkívül rossz helyen állt meg, ami miatt be kellett hívni a biztonsági autót.

    A dráma pedig rögtön a biztonsági autós fázis után vette kezdetét: először Lotterer ütközött de Vries-zel, miközben a holland versenyző felvette az első attack mode-ját a háromból. A Porsche német versenyzőjének megsérült az első szárnya, ami hozzáért a bal első kerekéhez, ezzel óriási füstöt generálva. Lotterer ezzel ki is szállt a játékból, ráadásul a súrlódás miatt még az autója még kisebb lángcsóvákat is szórt!

    Ezt követően a Techeetah duója, Antonio Félix da Costa és Jean-Éric Vergne is megkezdte a felzárkózást a nyolcadik és kilencedik helyekről. A portugál az attack mode és a Fan Boost segítségével próbálta megelőzni az előtte haladó de Vriest.

    A Mercedes holland pilótája rendkívül agresszíven védekezett és el is elhasználta a szurkolók által megszavazott boostot. Azonban szinte az egyenes végén használta el, ami miatt nem tudta lefékezni az autóját, és nem csak a saját, hanem az ötödik helyen haladó Robin Frinjsét is, akibe szabályosan belehajtott az egyes kanyarban. A két holland találkozója rossz véget ért, ugyanis az Envision Virgin Racing pilótája visszaesett a középmezőnybe, de Vriesnek pedig félre kellett állnia.

    A sok baleset nagyon jól jött a bajnokság élmenőinek – ideértve Stoffel Vandoornet, Alexander Simset és Lucas di Grassit – akik szinte a mezőny végéről vágtak neki a versenynek. Az előbb felsorolt trió a hatodik hetedik és nyolcadik helyen haladtak és szinte folyamatosan oda-vissza előzték egymást.

    Mindeközben az élen da Costa tovább szedte áldozatait: először a Nissan e.dams svájci versenyzőjét, Sebastien Buemit érte utol, majd előzte meg, és ezt követően a versenymérnöke arra biztatta, hogy ugyanezzel a lendülettel a második helyen haladó Sam Birdet is utolérheti. Utol is érte a britet, aki kétségbeesésében felvette az utolsó attack mode-ját, mi miatt lesodródott az ívről és szinte egymás mellett érkeztek meg a Peraltada kanyarba.

    Az Envision Virgin Racing brit versenyzője ezt a támadást még vissza tudta verni, azonban túl nagy volt rajta a nyomás, és a következő körben falnak csapat az autóját. A lila Virgin még tovább tudott menni, azonban a stadion rész előtt még egyszer falba állítódott, és onnan már nem volt tovább, Bird is kiesett.

    Akik azt hitték, hogy még nem történt elég dráma a verseny során, azok hatalmasat tévedtek. Az egyéni bajnokság első és második helyezettje a pályán haladtak egymás mögött és az ötödik helyért harcoltak. Azonban Vandorne annyira túlbuzgóan védekezett Sims-szel szemben, hogy összetörte az autóját, pont ugyanott, mint Bird. A belga pilóta egy első szárnnyal lett rövidebb, és le is lassult, ami miatt mindenki megelőzte őt.

    A versenyt végül Evans nyerte meg senkitől sem zavartatva, ugyanis a második helyen érkező da Costa négy másodperccel mögötte ért célba. A dobogó harmadik fokára pedig Buemi állhatott fel, akinek ez volt az idei első pontszerzése.

    Vergne árnyékként követte csapattársát, azonban Buemin már nem tudta átrágni magát, így be kellett érnie a negyedik hellyel. Sims nagyot ment a BMW-vel: a tizennyolcadik helyről egészen az ötödik helyig zárkózott fel.

    További pontszerzők: Lucas di Grassi, Oliver Rowland, Edoardo Mortara, Pascal Wehrlein. és az utolsó helyről induló Jerome D’Ambrosio.

    A két kimaradó kieső, Felipe Massa és Daniel Abt két különböző ok miatt kényszerültek idő előtt kiszállni az autójukból. Massa a biztonsági autós újraindítást követően találkozott a fallal az első kanyarban, amíg Abt – aki már az első szabadedzésen is hatalmasat bukott – megpörgött az egyes kanyarban, és pár kör múlva a boxba hajtott, és közben az autó vezethetőségére panaszkodott.

  • Vergne megpróbálta túlélni az autójának sérülését Santiagoban

    Vergne megpróbálta túlélni az autójának sérülését Santiagoban

    Jean-Éric Vergne a Santiago ePrix-n való kiesését követően elmondta, hogy megpróbálta túlélni az autója sérülését, ami az első szárnyának bal oldalán keletkezett. A kétszeres bajnok francia versenyző emiatt le is lassult, amivel feltartotta a mögötte érkező csapattársát, Antonio Félix da Costát.

    A Formula E regnáló bajnok hatalmas felzárkózást mutatott be a tizenegyedik helyről rajtolva, miután az időmérőn nem sikerült összeraknia egy olyan gyors kört, amivel bejuthatott volna a Super Pole-ba.

    A francia chilei forduló ötödik körében a Mercedes belga versenyzőjével, Stoffel Vandoornenal csatázott, miközben mögöttük érkező Sébastien Buemi is viharléptekkel közeledett feléjük. Amint a trió a tizes kanyarhoz érkezett, Vergne bevetődött Vandoorne mellé, azonban a két autó nem nagyon fért el egymás mellett és az előzés során nem elég, hogy a francia Techeetahjának bal eleje megsérült, a Nissan e.dams svájci versenyzője mindkettőjüket átlépte.

    Vergnet sokáig nem hátráltatta a sérülés, azonban amint megszerezte a harmadik helyet a negyvenkilenc körös verseny huszonnyolcadik körében az elsőszárny sérülése súlyosbodott és a leváló szárnyfelület folyamatosan érintkezett a bal első gumi felületével, ami hatalmas füstfelhőt generált. A DS Techeetah francia versenyzője a sérülés miatt tempót vesztett, ami miatt a mögötte érkező versenyző – aki ráadásul a francia csapattársa volt – nem tudta rögtön megelőzni őt.

    Amikor az Autosport ezzel kapcsolatban faggatta a regnáló bajnok franciát – akinek nemrégiben jelent meg egy exkluzív interjúja – ezt válaszolta: „Nem voltam tudatában, hogy éppen Antonio van mögöttem,” – mondta Vergne, aki három versenyt követően mindössze az egyéni pontverseny tizenhatodik helyén áll. „Éppen leget szenvedtem a sérüléssel, próbáltam nem nekimenni a falnak. Eközben reméltem, hogy a sérült elem egyszer majd csak leszakad az autóról és ha leesett volna, akkor akár a futamgyőzelemért is mehettem volna.

    „Láttam az elem mozgását, azonban úgy gondoltam, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. Kicsit meg is lepődtem, amikor végre leesett az autómról. Amikor megláttam füstöt azt gondoltam: ó ne már. Kár érte, ugyanis addig a pontig őrülten jó tempót voltam képes autózni.”

    Vergne viszonylag sokáig maradt a pályán a sérülést követően is, azonban a harminckettedik körben a boyba hajtott, ahonnan már nem volt folytatás a számára. Mint utólag kiderült, a franciát egyenesen a versenyigazgató, Scot Elkins utasította arra, hogy kiálljon a boxutcába.

    „Ki kellett állnunk, mert a versenyigazgató arra utasított minket, amit nem értek, mert néha a versenyzők előszeretettel koccolják le a falat, ha le akarják szakítani a sérült elemet az autójukról.”

    A kínai istálló csapatfőnöke, Mark Preston ezt nyilatkozta az Autosportnak: „Azt hiszem, hogy Vergne a múlt eseményeiből azt szűrte le, hogy még egy sérült autóval is nagyon sokáig el lehet menni. Azonban a Scottal való egyeztetést követően ki kellett hívnunk őt, ugyanis azt mondta, hogy Vergne így nem folytathatja tovább a futamot.

    „A kiintést követően pedig már nem lett volna értelme orrkúpot cserélnünk és visszaküldenünk őt a pályára, ugyanis a versenyből már nem volt sok hátra és úgy is az utolsó helyek valamelyikére jött volna vissza.”

    A másik Techeetahban versenyző da Costa végül a második helyen ért célba Maximillian Günther mögött, aki a verseny utolsó körében vette vissza vezető helyet a portugáltól, akinek az akkumulátor hőmérséklete az egekbe szökött a verseny utolsó szakaszában.

    „Rengeteg időt veszítettem JEV mögött, amikor problémája akadt,” – nyilatkozta a portugál, aki a tizedik helyről rajtolva tudott felérni a dobogó második fokára a chilei fővárosban rendezett versenyen. „Ötletem sincsen, hogy miért nem könnyítette meg a dolgomat,” – zárta a gondolatmenetet da Costa, akinek ez volt az első dobogós helye az új csapatnak színeiben.

  • Günther őrült csatában győzte le da Costát a győzelemért Santiagoban

    Günther őrült csatában győzte le da Costát a győzelemért Santiagoban

    A BMW versenyzője, Maximillian Günther pályafutása első győzelmét szerezte meg a Formula E-ben a Santiago ePrix-n. A fiatal német versenyző parázs csatát vívott a parádés formában versenyző Antonio Felix da Costával szemben és az utolsó körben sikerült visszavennie a vezető helyet portugál riválisától.

    Günther – aki azért veszítette el az első dobogós helyezését Szaúd-Arábiában, mert a biztonsági autós fázis alatt előzött – az első győzelmét szerezte az elektromos szériában, miután neki és da Costának is sikerült átrágnia magát a poleból rajtoló Mitch Evansen.

    A rajtnál az új-zélandi Jaguar pilótának még sikerült megtartania az első helyet, amíg Günther leszorította Pascal Wehrleint apályáról a kettes kanyarban, amit a mezőny előszeretettel vágott át a verseny során.

    Az verseny elején történő események zöme a mezőny hátsó traktusában zajlottak, miközben Evans folyamatosan növelte az előnyét, majd a negyven körös verseny nyolcadik körében az első attack mode-ját is aktiválta. Az új-zélandi a második attack mode-ját meglepően korán, öt körrel később elhasználta annak ellenére, hogy nagy előnnyel rendelkezett a mögötte haladó Wehrlein előtt. Evans emiatt sebezhetővé vált, ugyanis a mögötte autózók később mentek át az aktiválási zónán, ami lehetővé teszi számukra, hogy nagyobb teljesítményen használhassák az akkumulátort.

    Így tett Günther is: 235 kilowattra kapcsolt és először Wehrleint, majd a tizenkilencedik körben Evanst is maga mögé utasította. A BMW németje a kilences kanyar külső ívén ment el a Jaguar új-zélandi versenyzője mellett.

    Eközben az élen haladók mögött a DS Techeetah duója – da Costa és a sorozat regnáló bajnoka Jean-Eric Vergne – elkezdték a felzárkózást a tíz és tizenegyedik helyről. A kínai istálló duója folyamatosan rágta át magát az előttük autózó pilótákon: először a két Mercedest, Stoffel Vandoornet és Nyck de Vriest, majd a két Venturit, Felipe Massát és Edoardo Mortarát kapták el.

    A francia bajnok ezt követően Wehrleint vette üldözőbe, majd egy pár kör múlva őt is maga mögé utasította. Azonban a regnáló bajnok balszerencse sorozata tovább folytatódott: a verseny elején összeszedett első szárny sérülése súlyosbodott és a leváló szárnyfelület folyamatosan érintkezett a bal első gumi felületével. Vergne eleinte csak pozíciókat veszített, de mivel a kerék az éles felület miatt lapos lett, a bajnok kénytelen volt boxba hajtani és feladni a versenyt.

    Da Costa – miután villámgyorsan átrágta magát Wehrleinon és Evansen – célba vette Günthert, aki pont a portugál helyére érkezett a BMW-hez. A DS Techeetahnál versenyző da Costa egy rendkívüli manőverrel vetődött be Günther mellé a pálya hátsó részén található sikánban. Azonban da Costa óriási bajba került az előzést követően, ugyanis a nagy felzárkózás miatt őrült tempót kellett diktálnia szinte az egész verseny során, ami miatt az akkumulátora túlmelegedett.

    Ennek eredményeképpen az utolsó körben lassítania kellett, ugyanis, ha az akkumulátor elérte volna a kritikus hőmérsékletet, akkor da Costa akár ki is eshetett volna a versenyből. Günther ezt kihasználva tudta visszaelőzni a portugált a tizenegyes kanyarban, akinek már nem volt esélye visszatámadni. Günther ezzel első győzelmét szerezte meg az elektromos szériában, és ez volt a BMW második sikere az idei szezonban. Günther és da Costa mellett a poleból rajtoló, Mitch Evans állhatott fel a dobogóra.

    A Mahindránál versenyző Wehrlein lett a negyedik, amíg a Mercedes duója az erős szaúdi kezdést követően újra fontos pontokat tudtak szerezni a megszerezett ötödik és hatodik helyükkel, de Vries, Vandoorne sorrendben, aki ezzel az eredményével át is vette a vezetést az egyéni pontversenyben.

    Lucas di Grassi hatalmasat mentett, ugyanis az időmérőn zűrbe keveredő brazil az utolsó helyről tudott felkapaszkodni egészen a hetedik helyig. További pontszerzők: James Calado, Felipe Massa és Sam Bird.

    Kilencen nem tudták befejezni a versenyt. Az előbb említett Vergne mellett Brendon Hartley és Edoardo Mortara verseny fejeződött be a boxutcában, igaz, utóbbi a da Costával történt kakaskodásban szerzett sérülései miatt kellett kiállnia. André Lotterer 12 kör hátrányban versenyzett, miután a verseny elején összetűzésbe keveredett a bajnoki éllovas Alexander Simsszel, aki a lökdösődés következtében ki is esett a versenyből. Lotterer csapattársa, Neel Jani sem tudta befejezni a versenyt.

    A következő versenyhétvégét Mexikóban rendezik majd egy hónap múlva, február 15-én.

  • Frijns betegen is a leggyorsabb, de Vandoorne „nyer” tesztet Valenciában

    Frijns betegen is a leggyorsabb, de Vandoorne „nyer” tesztet Valenciában

    A második nap végén Robin Frijns rendelkezik a legjobb idővel a Formula E valenciai tesztjén, míg Stoffel Vandoorne nyerte a szimulált versenyt.

    Az utolsó edzést a DS Techeetah pilótája, Antonio Felix da Costa zárta az élen egy utolsó percekben összerakott körrel. Ezzel elhappolta az elsőséget az idén Jaguarral bemutatkozó James Calado elől. Igaz, a portugál pilóta két tizeddel így is elmaradt a lázzal küszködő Frijns idejétől, aki a teszt legjobb idejét futotta.

    A délutáni akciót 20 perc után egy 31 körös edzőversennyel szakították meg, ami közben az egész pályás sárga zászló, illetve a safety car új szabályait is kipróbálták „élesben”.

    Sokáig Pascal Wehrlein vezetett, de mind ő, mind a címvédő Jean-Éric Vergne visszaesett a verseny közepén. Utána Mortara került az élre, de nem sokáig. Őt előzte meg Vandoorne, aki az ötödik helyről rajtolva nyert 1,7 másodperccel da Costa előtt, míg a bajnokok di Grassi-Buemi-Vergne sorrendben végeztek mögöttük.

    Rajtuk kívül Wehrlein, Günther, Rowland és az újonc, DTM-ből érkező Nico Müller zárt az első tízben. Egyedül a porschés Lotterer hagyta ki a „versenyt”, míg Turvey, de Vries és Massa nem fejezték be azt.

    Egy hónap múlva már élesben is megmérettetnek a versenyzők a hatodik szezon első hétvégéjén Szaúd-Arábiában, ráadásul rögtön dupla fordulóval.

  • A DS Techeetah is bemutatta az idei autóját és festését

    A DS Techeetah is bemutatta az idei autóját és festését

    A DS Techeetah csapata nem sokkal a valenciai teszt előtt fedte fel az idei autójukat és annak festését, amivel a Formula E hatodik szezonjában fognak versenyezni.

    A regnáló bajnokok egy leheletnyit változtattak az autójuk festésén a tavalyi szezonhoz képest, azonban a jól megszokott fekete-arany minta megmaradt. A kínai istállónak az egyéni és a konstruktőri bajnokságot is sikerült megnyernie az előző szezonban. A kétszeres bajnok Jean-Eric Vergne azonban egy új csapattársat kapott magam mellé Antonio da Felix da Costa személyében, aki a BMW-től érkezett a Porschehoz átszerződő André Lotterer helyére. Da Costa az előző héten már ki is próbálhatta a DS Techeetah új autóját egy filmes nap keretein belül Calafatban.

    A csapat új festését a DS tervezéssel foglalkozó csoportja, a DS Design Studio alkotta meg, az autó neve pedig DS E-Tense FE20 lett. „A DS E-Tense FE20 a tavalyi bajnok autónk alapjaira épült,” – mondta a DS Techeetah kereskedelmi igazgatója, Keith Smout. „Tovább szerettünk volna ragaszkodni a múltunkhoz és a sikereinkre való tekintettel maradtunk a fekete-arany festésnél.

    „Ha közelebbről megnézed, akkor látszik egy gepárd feje, amivel egy olyan szervezetet támogatunk, akik a nagymacska fajok, köztük a gepárdok megmentésén is fáradoznak. Ezt a témát mindig is nagyon komolyan vettük és nagyon a szívünkön viseljük ezen állatok sorsát.”

    A DS E-Tense FE20 fejlesztése már az év korai szakaszában elkezdődött és a DS egyik vezető mérnöke, Xavier Mestelan Pinon megerősítette, hogy a csapat egy egyedi megközelítés alapján fejlesztettét a második generációs autó hardverjét. „Mérnökeink a bajnoki autó alapján optimalizálták az új autó elemeit, ami nagyon fontos, ugyanis nem kellett újra gondolniuk az autót,” – meséli Mestelan Pinon.

    „A motor, az áram átalakító és még számos alkatrész fejlettebb lett, azonban a fontosabb fejlesztések a különböző rendszerek szívében vannak. Az ambiciózus kutatások és a fejlesztési munkának a célja, hogy a versenyzőink minden versenyen a győzelemért harcolhassanak, valamint, hogy mindkét címünket képesek legyünk megvédeni az idei szezonban, ami november 22-én veszi majd kezdetét Rijádban.”

    A DS Techeetah csapatán belül is számos változás ment végbe az elmúlt hónapokban. Nigel Beresferd személyében új csapat menedzsere lesz a csapatnak, aki David Clarkeot fogja váltani. A DS Techeetah korábbi tanácsadója, Pedro de la Rosa nemrégiben mondott fel és még nem találták meg a legmegfelelőbb embert a spanyol ex F1-es helyére. Azonban a csapat vezetői nem akarják őt azonnali hatállyal helyettesíteni őt. A tesztpilóta kiléte azonban nem fog megváltozni, továbbra is James Rossiter lesz a kínai istálló teszt és tartalék versenyzője.

  • Da Costa lesz Vergne csapattársa a DS Techeetahnál

    Da Costa lesz Vergne csapattársa a DS Techeetahnál

    Immáron hivatalos, hogy Antonio Felix da Costa veszi majd át André Lotterer helyét a DS Techeetahnál. A portugál futamgyőztesnek a kétszeres bajnok Jean-Eric Vergne lesz a csapattársa az elektromos széria hatodik szezonjában.

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy Da Costa hat év versenyzés után hagyta el a BMW-t, akikkel futamot tudott nyerni a Formula E előző kiírásában Szaúd-Arábiában. Azonban a portugál hivatalosan csak október elsejétől kezdi majd meg a munkát az új csapatánál, ahol versenyzett már korábban, csak akkor a csapatot még Agurinak hívták.

    A 28 éves Da Costa nem fog lemaradni sok mindenről, ugyanis az elektromos széria bajnok istállója csak október vége felé fogja megkezdeni a privát tesztelést nem sokkal a szezonközi tesztek kezdete előtt.

    A portugál elmondta, hogy nem volt nehéz váltania, ugyanis egy olyan csapattal sikerült megállapodnia, akik nem csak versenyeket, hanem két egyéni és egy konstruktőri bajnokságot is sikerült már bezsebelniük. „Már versenyeztem itt korábban, csak akkor a csapat még Aguri néven futott,” – mesélte da Costa. „Amióta Techeetah a csapat neve, hatalmasat fejlődtek, ami JEV-nek (Vergne) is köszönhető. Kezdetben a Renault hajtásláncaival, és amióta a DS csatlakozott hozzájuk, gyári csapat lett belőlük és még erősebbek lettek, szóval nagyon könnyű volt meghoznom a döntést.

    „Nyilvánvaló, hogy nagyon nehéz volt rávennem magam arra, hogy elhagyjam a BMW-t, akik befogadtak a családjukba, miután lemaradtam a Forma-1-es ülésről. (Da Costa korábban a Red Bull pilótaakadémiájának volt a tagja.) A Red Bull-lal közösen csatlakoztam anno a BMW-hez a DTM-be még 2014-ben és számos mérföldkövet sikerült elérnünk együtt: DTM győzelmek, pole pozíciók, győzelem a Formula E-ben és a BMW Gt autóinak fejlesztéseben is nagy szerepet vállaltam. Szóval rengeteg mindent köszönhetek nekik, amiért nagyon halás is vagyok nekik.

    „Nagyon nehéz volt meghoznom ezt a döntést, azonban ha adódik egy olyan lehetőséged, hogy a DS Techeetahnál versenyezhetsz, akkor arra azonnal le kell csapnod. Jelenleg ők a legerősebb csapat a szériában, őket kell legyőzniük a többieknek, szóval nagyon boldog vagyok, hogy náluk folytathatom a versenyzői pályafutásomat.”

    A kínai istálló csapatfőnöke, Mark Preston – aki korábban annak az Agurinak volt a csapatfőnöke, ahol da Costa élete első győzelmét szerezte meg az elektromos szériában még a 2015-ös Buenos Aires ePrix-n – nagyon örül a portugál érkezésének. „Nagyon jó barátok vagyunk, szóval alig várom már, hogy üdvözölhessük őt és felvegye a fekete-arany színű versenyzői overált. Antonio egy remek, gyors versenyző és biztos vagyok benne, hogy tökéletes része lesz majd a csapatunknak. Mindannyian kíváncsian várjuk, hogy Jean-Eric és Antonio mire mennek majd egymással az elkövetkező szezonokban.”

    A bejelentésről készült videót pedig itt megtekinthetitek: