Címke: Antonio Felix da Costa

  • Az „esélytelenebb” Toyota fordított, Kobayashi és López WEC bajnok!

    Az „esélytelenebb” Toyota fordított, Kobayashi és López WEC bajnok!

    Bár Alonso korábbi csapattársai, a Buemi-Hartley-Nakajima trió állt jobban, Bahreinben a Kobayashi, López és Conway által vezetett Toyota nyert. Ezzel pedig övék lett a 2020-21-es szezon bajnoki címe is.

    A 8-as számú autó a WEC teljesítmény-kiegyenlítő rendszerének köszönhetően hátránnyal indult, és később sem tudott harcban lenni a futamgyőzelemért. Kört is kaptak volna, ha a verseny közepén egy safety car le nem csökkenti a különbségeket.

    „Jó érzés.” – jelentette ki Mike Conway. – „Hosszú szezon volt ez, a világ helyzetét nézve. Az, hogy megszereztük a címet, a csapattársaim érdeme, jó fényt vetettek rám.”

    Így bár az elmúlt három alkalommal nem sikerült megnyerniük a Le Mans-i 24 órást, a 7-es számú Toyota lett az utolsó LMP1-es bajnok. Jövőre ugyanis a sorozat a hypercar szabályzatra (LMPh) vált, az IMSA-val együtt.

    A Jota Sport Stevens-Tung-Aubry által vezetett autója összetett harmadik lett, és egyben meg is nyerték a versenyt LPM2-es kategóriában. Csapattársaik, da Costa, Davidson és Gonzalez végeztek másodikként, a dobogó alsó fokára van der Garde, de Vries és van Eerd állhatott fel.

    A kategóriát Philip Hanson és Filipe Albuquerque már Le Mans-ban bebiztosította, csakúgy, mint a GTE Pro mezőnyében Nicki Thiim és Marco Sorensen.

    Az egyetlen megmaradt cím a GTE Am kategóriában Emmanuel Collard, Nicklas Nielsen és Francois Perrodo érdeme lett. Hiába jöttek be csak másodiknak, így sikerült ledolgozniuk a hátrányukat a fékhibával Adam-Eastwood-Yoluc trióval szemben.

  • A Formula E regnáló bajnoka első IndyCar tesztjére készülhet

    A Formula E regnáló bajnoka első IndyCar tesztjére készülhet

    António Félix da Costa, a DS Techeetah Formula E csapat versenyzője, november 2-án lehetőséget kap, hogy IndyCar autót teszteljen, a Barber Motorsport Parkban.

    A BMW korábbi gyári pilótája már régóta ismeri a csapattulajdonos Bobby Rahalt a márka kapcsolatai révén. Idei bajnoki címe előtt is az ő autójukat terelgette a Formula E-ben.

    Rahal csapata képviseli BMW-t gyári csapatként az észak-amerikai IMSA hosszútávú bajnokságban, és a portugál pilóta terelgette a BMW M8 GTE-t, amikor bemutatkozott a sorozatban, Daytonában.

    „Sosem rejtegettem, hogy régi álmom válik valóra azzal, hogy egy IndyCart vezethetek. Nagy rajongója vagyok annak, ahogy itt Amerikában kezelik a sportot.”

    António Félix da Costa, Formula E, racingline.hu
    Da Costa a BMW Formula E csapatában, Fotó: FIA Formula E

    „Már évek óta ismerem Bobbyt. Találkoztunk a BMW-s karácsonyi vacsorákon, és minden évben kértem, hadd próbáljam ki. Most végre felhívott, hogy jöjjek, és találkozzam a csapattal és vezessek a teszten.”

    „Ez nagyon izgalmas időszak számomra, olyan dolog, amire már régóta vártam. Az első benyomás nagyon pozitív volt, mindenki barátságos volt velem.”

    Rahal, aki idén az RLL Racing révén Indy 500 győzelemnek is örülhetett Takuma Satóval, így kommentálta a bejelentést:

    „Nem tudunk teljes csapattal érkezni a tesztre, mert Graham (Rahal, a csapat egyik pilótája – a szerk.) az első gyermekét várja éppen. Ez nekünk lehetőséget nyújt, hogy egy fiatal és tapasztalt pilótát próbáljunk ki António Félix da Costa személyében.”

    „Korábbi BMW-s partnerségünk óta követtük a karrierjét, és kíváncsian várjuk, mire lenne képes az IndyCar mezőnyében.”

    A csapatban nem csak Rahal, de a korábbi talk show host David Letterman és Mike Lanigan is tulajdonrésszel bír, utóbbi is nyilatkozott a fejleményekről.

    „Sok mindent hallottunk ennek a fiatalnak a tehetségéről, és jó eredményeknek nézünk elébe a Barber Motorsport Park tesztjén. Mindig érték, ha egy másik nézőpontot is meghallgatunk, biztosak vagyunk benne, ő is hasznos visszajelzésekkel szolgál majd.”

  • A Goodyear két dobogós helyezéssel ünnepli visszatérését a Le Mans-i 24 órás autóversenybe

    A Goodyear két dobogós helyezéssel ünnepli visszatérését a Le Mans-i 24 órás autóversenybe

    A Goodyear lenyűgöző eredménnyel tért vissza a világ legrangosabb endurance versenyére: két Goodyear partnercsapat is dobogós helyen végzett a Le Mans-i 24 órás versenyen. Azért is különleges volt ez a hétvége, mert a versenyen láthatták újra európai sporteseményen a szurkolók a Goodyear léghajót is.

    Az idei volt a Goodyear első Le Mans-i 24 órás versenye a vállalat nemzetközi motorsportba való visszatérése óta, amelyet a múlt évben éppen ezen az eseményen jelentettek be. Azóta a Goodyear Racing csapata keményen készült a francia endurance versenyre valamennyi partnercsapatával szorosan együttműködve.

    A partnercsapatok közül kettő dobogós helyezést ért el a küzdelmes, padlógázzal teljesített 24 órás versenyen. A brit JOTA csapat másodikként végzett az LMP2-osztályban, míg a francia Panis Racing csapat harmadikként ért célba. Az LMP2 a Le Mans-i verseny egyetlen olyan kategóriája, amelyben az abroncsgyártók nyíltan megmérettetnek egymással. A 24 benevezett autóból ötöt szerelt fel abroncsaival a Goodyear, a két dobogós helyezés tanúsítja a termékek jó teljesítményét és tartósságát a verseny során.

    Ben Crawley, az EMEA motorsportokért felelős igazgatója elmondta: „Rendkívüli öröm, hogy két dobogós helyezéssel térhettünk vissza ebbe a fantasztikus versenybe. A JOTA és a Panis Racing egyaránt kiválóan teljesítettek, és büszkék vagyunk rá, hogy ilyen szorosan együttműködhettünk, hogy kihozhassák a maximumot ezen a hétvégén. El kell ismernünk az ACO erőfeszítéseit is, hiszen rendkívül sikeres eseményt rendeztek egy nagyon nehéz időszakot követően. Nagyszerű újra itt lenni!”

    A JOTA végig az élmezőnyben versenyzett és átvehette volna a vezetést is az utolsó etapokban, ha a biztonsági autó tovább maradt volna bent a pályán. Ugyanakkor a 38-as számmal versenyző Oreca 07 Gibson kiválóan teljesített 24 órán keresztül Anthony Davidsonnal, Antonio Felix da Costával és Roberto Gonzalezzel a volánnál. Mögötte a Panis Racing Oreca végzett Nico Jaminnal, Matthieu Vaxiviereel és Julien Canalal a sofőr ülésben. A francia trió szintén mindent beleadott a hiba nélküli teljesítménybe a hazai pályán.

    A Goodyear partnercsapata, az Algarve Pro Racing autóját a Goodyear iránti tisztelet jeléül feltűnő, fekete-fehér festéssel látta el, a csapat végül az előkelő nyolcadik helyen végzett. Volt azonban csalódás is, hiszen a másik két Goodyear csapat műszaki okok miatt nem tudta befejezni a versenyt.

    Mike McGregor, a Goodyear endurance programigazgatója így fogalmazott: „Gratulálunk a JOTA-nak és a Panisnak a jól megérdemelt dobogós helyezésért. Az Algarve Pro Racinghez hasonlóan mindkét csapat végig keményen küzdött. Sajnálatos, hogy így alakult a verseny a Jackie Chan DC Racing és az Algarve-val együttműködő G-Drive Racing csapatok számára, főként mivel a Jackie Chan DC autója a verseny elején még a mezőny élén állt. Azonban az ilyen nehézségek teszik a győzelmet még édesebbé. A fejlesztési munkák – amelyeket közvetlenül a csapatokkal végeztünk – egyértelműen kifizetődtek. Szintén sikert hozott a harmadik „B-spec” keverék, amelyet kifejezetten a Le Mans-ra fejlesztettünk ki, és amely rendkívül népszerűnek és tartósnak bizonyult az egész versenyen.”

    A Goodyear léghajó ámulatba ejtette a paddockot és a rajongókat szerte a világon

    A Goodyeart Le Mans-ban nemcsak a versenypályán láthattuk, hanem az égen is. A Goodyear léghajó európai visszatérése az év fő eseménye a Goodyear számára. A híres légi jármű a paddockban mindenki tetszését elnyerte.

    A Goodyear léghajó egy, a pályától 5 km-re található bázisról szállt fel, és szinte a teljes verseny alatt a magasban volt. A pálya felett izgalmas repülési élményt biztosított a VIP-vendégek és a média képviselői számára, valamint egyedülálló légi felvételeket készített az eseményről és a versenyről a világszerte közvetített televízióadásokhoz. Ben Crawley hozzátette: „Ezen a hétvégén nem csak a versenypályára koncentráltunk: a pálya felett az eget is kémleltük. A Goodyear léghajó az 1980-as évek óta először jelent meg európai versenyeseményen. Ez hihetetlen élmény volt mindannyiunk számára és természetesen hatalmas siker is egyben. Hálásan köszönjük az ACO-nak, hogy segítettek mindezt megvalósítani!”

  • Kettős Mercedes sikerrel ért véget a Formula E hatodik szezonja

    Kettős Mercedes sikerrel ért véget a Formula E hatodik szezonja

    A Mercedes versenyzője Stoffel Vandoorne nyerte meg a Formula E szezonjának utolsó versenyét Berlinben. A belga pilóta az elektromos szériában aratott első győzelmével pedig megszerezte az egyéni bajnokság második helyét a bajnok António Félix da Costa mögött.

    Vandoorne kétszer veszítette el az első helyet a verseny során, amikor felvette az Attack Modejait. Azonban végül sikerült visszaszereznie a vezető helyét és megszerezni a győzelmet 1.3 másodperccel a csapattárs, Nyck de Vries előtt, ezzel bebiztosítva a sorozatban újonc Mercedes kettős győzelmét.

    A harmadik helyről rajtoló René Rast azonnal megtámadta Sebastien Buemit az első kanyarban és a kettejük csatája lehetővé tette Vandoorne számára, hogy már az első körben ellépjen a mezőnytől 1.6 másodpercre.

    A Mercedes belgája már a hetedik körben ellőtte az első 35 kilowattos gyorsítóját és közvetlen de Vries elé ért vissza, aki már az első körben átugrotta a harmadik helyen haladó Rastot.

    Vandoorne nem teketóriázott és már a következő körben visszavette a vezetést Buemitől, aki az Attack Mode felvétele után a harmadik helyre esett vissza. A Formula E második évének bajnoka az egyes kanyarban vette vissza a helyét de Vriestől a következő körben, azonban addigra Vandoorne már több mint egy másodpercre volt tőle.

    Vandoorne a második Attack Mode után is visszaesett Buemi mögé. Azonban az Oliver Rowland autójáról lerepülő szárnydarab miatt akár füstbe is mehetett volna a Mercedes stratégiája, ugyanis, ha be kellett volna hívni a biztonsági autót, akkor Vandoorne elveszítette volna a második Attack Modeját és azzal együtt az első helyet. Ez végül nem történt meg és Vandoorne ezt követően zavartalanul szelhette át a célvonalat elsőként.

    A belga holland csapattársa a verseny végén vette el a második helyet Buemitől, aki kis híján eltaktikázta magát energia ügyileg. A svájci mögött Rast lett a negyedik, aki számára eseménytelen volt a szezonzáró verseny.

    Ezt követően jöttek a nagy felzárkózók Sam Bird, Lucas di Grassi és Jean-Éric Vergne. Mindhárman a mezőny végéről zárkóztak fel, miután az időmérő edzésen mindhárman a mezőny végére kvalifikáltak.

    További pontszerzők: Alex Lynn, a szintén mezőny végéről érkező da Costa és Edoardo Mortara.

    A Mercedesnek ez volt az első győzelme az elektromos szériában, amivel végül sikerült megszerezniük a konstruktőri bajnokság harmadik helyét a DS Techeetah és a Nissan e.dams mögött.

  • Rowland domináns rajt-cél győzelmet aratott a Nissannak

    Rowland domináns rajt-cél győzelmet aratott a Nissannak

    Oliver Rowland tökéletesen kontrollálta az ötödik berlini versenyt és végül megszerezte pályafutása első és a Nissan idei első győzelmét a Formula E-ben Robin Frijns és René Rast előtt, akik az utolsó körben vette el a harmadik helyet André Lotterertől.

    A Nissan britjének végig 1 százalékkal több energiája volt, mint a mögötte autózó Frijnsnek. Rowland végig az élen autózott és nyerte meg a 36 körös versenyt úgy, hogy senki nem veszélyeztette a vezető helyét.

    Az Envision Virgin Racing holland versenyzője a rajtnál ugyan benézett Rowland Nissanja mellé az egyes kanyarban, azonban végül kénytelen volt besorolni a második helyre. Eközben az elektromos széria frissen koronázott bajnoka António Félix da Costa a huszonegyedik helyről egyből feljött a tizenhatodikra a katasztrofális időmérőjét követően, ahol nem tudott mért kört autózni.

    Frijns mindig Rowland előtt használta el az Attack Modejait, ami miatt a brit soha nem esett vissza a második helyre és mivel Jean-Éric Vergne nem szerzett pontot, így a Nissan britje a győzelmével előrelépett a második helyre az egyéni pontversenyben.

    A Daniel Abt helyére érkező Rast pedig az utolsó kanyarokban vette el az energia szintjével küszködő Lotterert, aki megpróbálta megvédeni a harmadik helyét, de nem járt sikerrel. Ugyan Rast első szárnyának bal oldala le is tört a kettejük csörtéje miatt, végül mégis képes volt behozni az autóját a harmadik helyre, ezzel újoncként megszerezve első dobogóját a sorozatban.

    A négy bajnok ahogy jött vissza a mezőny végéről, egymásra találtak. Így volt vele Lucas di Grassi és da Costa, akiknek a csatája odáig fajult, hogy az Audi brazilja megforgott az egyes kanyarban. Di Grassi 235 kilowatt energiát használva közeledett a bajnok portugálra, azonban összeértek és a brazil húzta a rövidebbet és megpördült.

    A szintén beugró Alex Lynn lett az ötödik, miután sikerült megelőznie az eddig gyengén szereplő Neel Janit, akinek nagyon jól jött ez a mostani hatodik hely. A svájci versenyző ezzel a hatodik hellyel szerezte meg első pontjait a Formula E-ben.

    További pontszerzők: Mitch Evans, Edoardo Mortara, Stoffel Vandoorne és Sebastien Buemi

    A DS Techeetah versenyzői ezúttal pont nélkül maradtak, ugyanis Vergne verseny közben kapott egy áthajtásos büntetést, miután túlhűtötte akkumulátorát, da Costa pedig visszaesett a mezőny végére az utolsó körben.

    A Formula E hatodik szériájának utolsó versenyét a holnapi nap folyamán rendezik majd meg és a futamot 19:00-tól közvetíti az Eurosport.

  • Da Costa a Formula E hatodik szezonjának bajnoka!

    Da Costa a Formula E hatodik szezonjának bajnoka!

    António Félix da Costa már két versennyel  a bajnokság vége előtt bebiztosította bajnoki címét a Formula E-ben. A portugál versenyző második helyével immáron behozhatatlan előnyre tett szert riválisaival szemben.

    A DS Techeehah emellett a konstruktőri győzelmet is bebiztosította, miután a mai versenyen kettős győzelemmel értek célba.

    Vergne indulhatott a pole-ból, és a verseny elején védekezett is da Costa ellen, azonban a csapat egy taktikus Attack Mode aktiválással megcserélte a pozíciókat a bajnokság bebiztosítása érdekében. A kétszeres bajnok francia így spórolhatott az energiával az egyébként nedves körülmények között megrendezett verseny első felében.

    A futam végén – amikor már biztos volt a bajnoki cím – az újdonsült bajnok visszaengedte csapattársát az élre, miután egyik Nissan sem tudott támadást indítani ellenük. Buemi harmadik lett, míg Rowland az utolsó körben vesztett egy pozíciót Nyck de Vriesszel szemben, és jött be ötödikként.

    Lynn harmadiknak jött fel hetedik rajthelyéről, de a Mahindra technikai problémája miatt végül visszacsúszott a kilencedik helyre.

    A verseny egyszer safety car is megszakította, amikor a szombati győztes, Maximilian Günther ütközött össze Oliver Turvey-vel. A német versenyzőt találták bűnösnek, és bár kiesett, három rajthelyes büntetéssel sújtották a következő – szerdai – versenyre.

    A versennyel da Costa első, a Techeetah második, a csapat pilótái pedig sorozatban harmadik bajnoki címét szerezték meg.

  • Günther egy őrült csata végén szerezte meg a győzelmet Berlinben

    Günther egy őrült csata végén szerezte meg a győzelmet Berlinben

    A BMW-s Maximillian Günther nyerte a Formula E szuper szezonzárójának harmadik versenyét Berlinben. A német fiatalnak sikerült megelőznie a regnáló bajnok Jean-Éric Vergnet és a verseny végén kivédekeznie Robin Frijns támadását az első helyért.

    Jerome d’Ambrosi fantasztikusan kapta el a rajtot és azonnal meg is előzte Günthert az egyes kanyarban. A kettejük csatája miatt Vergne azonnal el is lépett tőlük két másodpercre. Günther azonban nem teketóriázott és már a második körben visszavette a második helyét és nyomban a DS Techeetah franciája után eredt.

    Egészen sokáig megúszta a mezőny baleset nélkül, azonban a tizenegyedik körben egy hatalmas tömegbalesetnek lehettünk szemtanúi. Alexander Sims Sergio Sette Camarat próbálta meg kifékezni a kilences kanyar sikánjában, azonban a brazil elfékezte magát és megforgatta James Caladot. Camara autója megsérült, ami miatt félre is állt, de egy nagyon rossz helyre, ugyanis Neel Jani telibe találta őt a Porschéjával. Az eset miatt természetesen be kellett hívni a biztonsági autót.

    Az újraindítást követően Vergne az első Attack Mode segítségével elkezdte kiépíteni az előnyét Güntherrel szemben. A BMW németje azonban ledolgozta a hátrányát és folyamatosan nyomás alá helyezte a kétszeres bajnokot, aki így több energiát fogyasztott a kelletténél.

    Günthernek végig több energiája volt Vergnenél és megannyi kísérlet után a hetes kanyarban meg is előzte őt a harmincadik körben. A kettejük csatája miatt Frijns is felzárkózott rájuk és Vergnet azonnal maga mögé utasította, hogy többlet energiájával megpróbálja Günthert is megelőzni és megnyerni a versenyt.

    Azonban az idő elfogyott és Günthernek pont sikerült begurulnia az Envision Virgin Racing hollandja előtt a célba, miután elfogyott az energiája. Mögöttük a két DS Techeetah ért célba Vergne-António Félix da Costa sorrendben.

    A kínai istálló versenyzői majdnem addig szórakoztak egymással, hogy a szintén nagyszerű versenyt teljesítő André Lotterer mindkettőjüket megelőzze. Azonban a Porsche németjének végül be kellett érnie az ötödik hellyel.

    További pontszerzők: Oliver Rowland, d’Ambrosio, Lucas di Grassi, Mitch Evans és Alexander Sims

  • Da Costa ismét nyerni tudott, egyre közelebb a bajnoki címhez

    Da Costa ismét nyerni tudott, egyre közelebb a bajnoki címhez

    António Félix da Costa komolyabb kihívás nélkül aratott egy újabb-rajt cél győzelmet a Formula E szuper szezonzárójának második versenyén Berlinben. Az immáron toronymagasan vezető bajnoki éllovas mellett Sébastien Buemi és Lucas di Grassi ünnepelhetett a pódiumon.

    A DS Techeetah versenyzője – aki tegnap is domináns győzelmet szerzett – a verseny későbbi szakaszában használta el az Attack Mode-jait, ami lehetővé tette számára, hogy tökéletesen kontrollálja az előnyét Buemivel szemben és komolyabb izgalmak nélkül szerezze meg zsinórban harmadik versenyét.

    Nyck de Vries a jó rajtjának köszönhetően azonnal meg is előzte Aley Lynnt a harmadik helyért, ami miatt a Nissan e.dams svájci versenyzőjének is néznie kellett a tükrét, nehogy ő is a holland áldozatául essen.

    Ez lehetővé tette da Costa számára, hogy azonnal meglógjon az üldözői elől. Azonban nagyon nem sikerült ellépnie, ugyanis a különbség itt állandósult, de legalább da Costának egy százalékkel több energiája volt a mögötte autózókhoz képest.

    A kilencedik körben Buemi 235 kilowattra kapcsolt, azonban nem számított a teljes pályás sárga zászlóra, amit Max Günther leszakadó szárnya miatt kellett érvénybe léptetni. Két körrel később Sam Bird is elhagyta az egyik szárnyelemét, amiért Buemi második Attack Mode-ja teljes mértékben kárba veszett.

    A harmadik és egyben utolsó ilyen fázist de Vries egyes kanyarban leparkolt Mercedes okozta. A holland pilóta hiába haladt előkelő helye, a technikai megadta magát alatta, ami miatt ismét pont nélkül maradt.

    A zöld zászlónál a DS Techeetah portugálja is 235 kilowattra kapcsolt és senki nem tudott az útjába állni, mivel volt még egy Attack Mode-ja és még a FanBoost is ott volt a kezében. A portugál végül három másodperces előnnyel látta meg a kockás zászlót és szerezte meg harmadik győzelmét az idei szezonban.

    Buemi lett a második, di Grassi pedig a harmadik, nem sokkal megelőzve a negyedik helyen célba érő Robin Frijnst.

    Ha itt is lenne nap versenyzője cím, akkor Stoffel Vandoorne a mai teljesítménye alapján nagy eséllyel pályázna rá. A Mercedes belga pilótája ugyanis a tizenharmadik helyről zárkózott fel egészen az ötödikig számos szép előzést bemutatva, beleértve egy kettős előzést is a hatos kanyarban.

    További pontszerzők: Sam Bird, Oliver Rowland, Edoardo Mortara, André Lotterrer és Jean-Éric Vergne.

    Da Costán és Vandoorneon – aki a leggyorsabb körért járó egy pontot is megszerezte – bajnoki aspiránsok csúnyán leszerepeltek ezen a versenyen is. A második helyezett Mitch Evans megint nem tudott pontot szerezni, miután csak a tizenkettedik helyen ért célba. Az összetett harmadik helyén álló Alexander Sims pedig eleve egy húsz rajthelyes büntetéssel vágott neki a versenynek akkumulátor csere miatt. A BMW britje nem is tudott az első tízben végezni. Günther pedig 11 körrel a verseny vége előtt kiesett, így da Costának immáron 67 pont az előnye a legközelebbi riválisához képest.

    Folytatás szombaton és vasárnap, azonban immáron nem a fordított, hanem a normális vonalvezetésen fognak versenyezni a pilóták.

    A verseny végeredménye:

    Pozíció Versenyző Csapat Autó Különbség
    1 Antonio Felix da Costa DS Techeetah DS 46 perc 19.412 sec
    2 Sébastien Buemi e.dams Nissan 3.090s
    3 Lucas di Grassi Audi Audi 8.296s
    4 Robin Frijns Virgin Audi 9.239s
    5 Stoffel Vandoorne Mercedes Mercedes 9.695s
    6 Sam Bird Virgin Audi 10.081s
    7 Oliver Rowland e.dams Nissan 13.897s
    8 Edoardo Mortara Venturi Mercedes 16.367s
    9 Andre Lotterer Porsche Porsche 16.893s
    10 Jean-Eric Vergne DS Techeetah DS 20.919s
    11 Alex Lynn Mahindra Mahindra 21.288s
    12 Mitch Evans Jaguar Jaguar 22.157s
    13 Rene Rast Audi Audi 22.631s
    14 Nico Muller Dragon Penske 23.579s
    15 Jerome d’Ambrosio Mahindra Mahindra 23.987s
    16 Neel Jani Porsche Porsche 26.381s
    17 Daniel Abt NIO NIO 35.424s
    18 Sergio Sette Camara Dragon Penske 35.727s
    19 Oliver Turvey NIO NIO 36.356s
    20 Alexander Sims BMW BMW 42.395s
    21 James Calado Jaguar Jaguar 52.828s
    Felipe Massa Venturi Mercedes Nem ért célba
    Maximilian Günther BMW BMW Kiesett
    Nyck de Vries Mercedes Mercedes Kiesett
  • A Formula E elnöke és alapítója, Agag is koronavírusos lett!

    A Formula E elnöke és alapítója, Agag is koronavírusos lett!

    A Formula E társalapítója és elnöke, Alejandro Agag már a második ismert név a bajnokságból, aki kénytelen kihagyni a berlini versenyeket, miután pozitív lett a COVID-19 tesztje. A széria hétfőn bejelentette, hogy 1421 embert teszteltek a tempelhofi repülőtéren, ám kettő pozitívnak bizonyult. Kedden egy sajtótájékoztatóm az már kiderült, hogy a Mahindra Racing csapatfőnök az egyik érintett, Dilbagh Gill. Szerda este Agag is megerősítette, hogy megfertőződött a koronavírussal.

    Az Instagramján megosztott egy képet a Berlin E-Prix győztes Antonio Felix da Costáról, majd ennyit írt hozzá:

    „Gratulálok a remek berlini győzelemhez az első futamon. Sajnos először kell kihagynom egy Formula E versenyt, és a szobámban kell néznem azt Berlinben. Pozitív lett a COVID tesztem az érkezéskor, így követem az egyébként kiváló protokollt, amelyet mindannyiunk biztonsága miatt hoztunk meg. Mindenki hiányzik a paddockból!”

    A német fővárosban a hat versenyen résztvevő teljes személyzetnek negatív teszttel kell rendelkeznie, mielőtt egyáltalán beléphet a területre, és 5-7 naponta újra tesztelnek mindenkit. Továbbá egy kötelező 36 órás karanténidőt és le kell tölteniük a szállodaszobáikban.

    Gill arról számolt be, hogy most egy 10-14 napos elszigeteltség vár rá, attól függően, hogy a második vizsgálat eredménye mit mutat majd. Amennyiben Agagra is ez vár, akkor a 2019/20-as Formula E szezon hátralévő öt futamát is kénytelen lesz kihagyni.

  • A koronavírus bemutatja: Da Costa saját magának adta át a trófeát – VIDEÓ

    A koronavírus bemutatja: Da Costa saját magának adta át a trófeát – VIDEÓ

    Antonió Félix da Costa lazára vette a figurát a Formula E első berlini versenyének időmérője után.

    A portugálnak a COVID-19 miatt előírt szabályok miatt senki nem adta át a pole pozícióért járó trófeát, ezért úgy döntött, hogy saját magának adja át azt. A tényt – miszerint neki kell elvennie az állványzatról a serleget – a Formula E egyik riportere, Nicki Shields közölte da Costával, aki elég viccesre véve a figurát saját magának adta át a kupát.

    Csúcskategóriás színészi alakítás a portugáltól, akit még egy nevesebb színész is megirigyelhetne az alábbi mutatványért:

     

    https://www.instagram.com/p/CDg8xAwHTVH/