Címke: Antonio Felix da Costa

  • Da Costa hatalmas felzárkózást követően nyert Dél-Afrikában

    Da Costa hatalmas felzárkózást követően nyert Dél-Afrikában

    A Porsche pilótája, Antonió Félix da Costa nyerte a Formula E kilencedik szezonjának dél-afrikai versenyét, amit két csapat is bojkottált. A portugál pilóta a 11. helyről volt képes végiggázolni a mezőnyön.

    A rajtrácsra 18 autó állhatott fel, de már a rajt után csökkent ez a szám. A bajnoki éllovas Pascal Wehrlein elrontotta Nico Müller 31. születésnapját, miután megtorpedózta őt hátulról. A balesetben mindkét autó komolyan megsérült, egyikük sem tudta folytatni a futamot.

    Az újraindítás után Günther őrizte az első helyét, amit el tudott csenni a pole-ból induló Sacha Fenestrazzal szemben. Mögöttük stabilizálódott a sorrend és a 10. körben elkezdték felvenni a versenyzők az attack modejaikat. Günther és Fenestraz is így tettek, aminek köszönhetően Cassidy átvehette a vezetést.

    A Jaguar csapata ismét egy óriásit hibázott: Mitch Evans az előírtnál nagyobb teljesítményt használt, ami miatt a versenybírók egy bokszutca áthajtásos büntetést szórtak ki rá. Az új-zélandi pilóta így kiszállt a pontokért való küzdelemből.

    Fenestraz a 14. körre visszavette a pozícióját Günthertől, akinek ezután az Indiában futamot nyerő Jean-Éric Vergne miatt kellett néznie tükreit. Cassidy azonban meg tudta tartani a vezető pozícióját az attack modeja elhasználása után is, amivel Fenestrazt és Günthert is átugrotta.

    Az egyetlen állva maradt Porschéval Antonio Félix da Costa remekelt. A portugál folyamatosan szórta a leggyorsabb köröket és a 20. körre már a 4. helyen haladt. A következő körben újabb dráma történt: A 3. helyen autózó Günther az egyik egyenesben hozzáért a falhoz, ami miatt ki is esett a versenyből.

    A teljes pályás sárga legnagyobb vesztese Fenestraz volt, aki a baleset előtt vette fel a maradék plusz lóerőjét, ami miatt visszaesett da Costa mögé, aki így már a 2. helyen haladt. A 23. körre az első 7 pilóta nagyon közel került egymáshoz és ezzel rendkívül nyílttá vált a győzelemért való küzdelem.

    A portugál megállíthatatlan volt, az első helyen haladó Cassidyt is le tudta vadászni és az előzést követően folyamatosan növelte a különbséget. Az Envision pilótájának spórolnia kellett az energiával, ami miatt Vergne is meg tudta előzni őt.

    Da Costa a 27. körben felvette az utolsó attack modeját és megpróbálta visszaszeretni a vezető helyét Vergne-nyel szemben. A biztonsági autós fázis miatti hosszabbításban a portugál egy látványos manőverrel előzte meg egykori csapattársát és meg is nyerte a versenyt.

    A harmadik helyen Cassidy végzett. További pontszerzők: René Rast, Sebastien Buemi, Dan Ticktum, Stoffel Vandoorne, Norman Nato, André Lotterer és Jake Hughes.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ABB Formula E (@fiaformulae) által megosztott bejegyzés

    Dráma: két csapat is bojkottálja a dél-afrikai versenyt

  • Óriási Jaguar dráma után Vergne győzelem született Indiában

    Óriási Jaguar dráma után Vergne győzelem született Indiában

    A DS Penske pilótája, Jean-Éric Vergne nyerte a Formula E vadonatúj versenyét Hyderabadban. A francia bajnok többek között a két Jaguár drámájának és a zseniális energiabeosztásának köszönhetően szerezhette meg Penske első sikerét 2016 óta.

    A pole-ból rajtoló Mitch Evans meg tudta tartani a vezető pozícióját a mellőle rajtoló Jean-Éric Vergne-nyel szemben. Mivel a pályán nehéz előzni, ezért kevés pozíciócsere történt a rajtot követően.

    Edoardo Mortara nagyon hamar pórul járt, ugyanis elmérte a féktávot a sikánba menet és ütközött Nick Cassidy-vel. A Maserati pilótájának leszakadt az első szárnya, de ennek ellenére kintmaradt a pályán és nem jött be a bokszba egy új elemért.

    A 7. körben Evans felvette az első attack modeját és eközben mögötte Sébastien Buemi átvette az első helyet Vergne-től egy kifékezős manővert követően. A svájci pilóta óriásit nyert ezzel, mert miután ős is aktiválta a plusz lóerőit, Evans elé ért vissza, így át tudta ugrani az új-zélandi riválisát.

    A 13. körben egy óriási dráma történt: Sam Bird elszámolta magát, túlzottan optimista volt és kiütötte a saját csapattársát a sikánba menet. Az esetbe még Sacha Fenestraz és Max Günther is belekeveredett. Az ő autóik nem sérültek meg, de visszaestek a mezőny legvégére.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ABB Formula E (@fiaformulae) által megosztott bejegyzés

    Nem sokkal később Vergne visszavette a vette a vezetést és nagy meglepetésre a 12. helyről induló Jake Dennis már a 3. helyen autózott és Nick Cassidyvel csatázott a 2. pozícióért. Az Envision pilótája azonban lerázta magáról a németet és üldözőbe vette az elektromos széria harmadik évadának bajnokát.

    A 24. körben be kellett hívni a pályára a biztonsági autót, miután Jake Hughes McLarenje nagyon rossz helyen állt meg a versenypályán. Vergne-nek fel kellett kötnie a gatyáját az újraindítás után, mert a mögötte érkező Cassidy-nek 3 százalékkal több energiája volt.

    A zöld zászló után René Rast azonnal megtorpedózta Dennis autóját hátulról, ami miatt mindkettőjük számára is véget ért a verseny. Vergne hősiesen védekezett a robogó Envisionökkel szemben. Antonió Félix da Costa a Szaúd-Arábiában megélt pechjei után belehúzott és elkapta Oliver Rowlandet a 4. helyért. A portugál egyébként már a rajt után is sokat tudott előretörni és ezzel a manőverrel koronázta meg a teljesítményét.

    Vergne 1%-kal kezdte meg az utolsó kört, ami miatt fel is torlódott mögötte a mezőny. A DS Penske francia versenyzőjének pont elfogyott az energiája amint átszelte a célvonalat, így ő nyerte meg a versenyt.

    A francia mögött még Cassidy és da Costa állhatott fel, miután a 3. helyen célbaérő Buemi egy utólagos 17 másodperces büntetést kapott túlzott energia használatért, ami miatt pontot sem szerzett.

    A futam végeredménye:

    Hely  Pilóta Csapat Kör Különbség
    Jean-Eric Vergne DS 33
    Nick Cassidy Jaguar 33 0.400
    A.F.da Costa Porsche 33 1.859
    Pascal Wehrlein Porsche 33 2.855
    S.Sette Camara NIO 33 3.523
    Oliver Rowland Mahindra 33 7.138
    Norman Nato Nissan 33 7.318
    S.Vandoorne DS 33 7.564
    André Lotterer Porsche 33 8.703
    10  Edoardo Mortara Maserati 33 9.073
    11  Nico Muller Mahindra 33 10.622
    12  Sacha Fenestraz Nissan 33 11.635
    13  Max Gunther Maserati 33 15.446
    14  Lucas di Grassi Mahindra 33 15.999
    15  Sébastien Buemi Jaguar 33 17.735
    16  Jake Dennis Porsche 32
    –  Rene Rast Nissan 25
    –  Jake Hughes Nissan 22
    –  Sam Bird Jaguar 18
    –  Dan Ticktum NIO 15
    –  Mitch Evans Jaguar 12
    –  K.van der Linde Mahindra 9

    Di Grassi: 100%-on fogunk teljesíteni a Mahindra hazai futamán

  • Wehrlein autót tört az első szabadedzésen Hyderabad-ban

    Wehrlein autót tört az első szabadedzésen Hyderabad-ban

    Az eddig domináns Porsche-nak ki kellett hagynia az első szabadedzést a Formula E Hyderabad-i fordulóján, miután a bajnokságot vezető Pascal Wehrlein hatalmas balesetet szenvedett.

    Az edzés alapvetően már 50 percet késett, amíg „a helyi hatóságok megoldottak egy technikai problémát a pálya körüli utakon”, az FIA szerint.
    Megalapozatlan hírek szerint egy járművet hagytak a pályán, avagy annak közelében, amelyet nem lehetett elmozdítani.

    Wehrlein, aki legutóbb másodjára is megnyerte a Diriyah-i versenyt, az edzés első perceiben nagy sebességgel megpördült a pálya utolsó kanyarjához közeledve és nekicsapódott a falnak.

    A Porsche versenyzője saját lábán távozhatott a helyszínről, viszont a gyorsulásmérő szenzor bejelzett ezért megszólalt az autó szirénája is.
    A jelenség a Formula 1-ből ismert feketedobozhoz köthető. Az autókra fel lettek szerelve gyorsulás mérők, és további szenzorok. Amiknek az értékei alapján, ha úgy ítéli meg a szoftver, hogy súlyosak voltak, akkor elindít egy szirénát.
    A szenzorok értékei főképp az akkumulátorok feszültségét, a gázpedál állását, a fékerő nyomását, az autó gyorsulását, és persze még sok más egyéb adatot figyel, ami a mérnökök számára fontos lehet.
    Így a szirénával együtt is jelzi az autó az eset súlyosságát, mind a pályabírók és mind a pálya személyzete felé.

    A belga versenyzőt a vizsgálatok után is rendben találták, így részt vehet a versenyhétvége további részében, már amennyire sikerül a Porsche-nak összeraknia az autót.

    Az edzés mindössze hétperces leállás után folytatódott.
    Antonio Felix da Costa a másik gyári Porsche versenyző, valamint az Andretti Porsche mindkét pilótája, Jake Dennis és Andre Lotterer is a boxban maradt edzés további részében.

    Így állnak a Formula E bajnokságai a szaúdi forduló után

  • Cassidy tesztelési lehetőséget kapott a Ganassi-tól

    Cassidy tesztelési lehetőséget kapott a Ganassi-tól

    A Formula E győztes, Nick Cassidy még ebben a hónapban kipróbálhatja majd a Chip Ganassi Racing egyik autóját.

    Az értesülések szerint a február 13-val kezdődő héten kerülhet erre sor, a Sebring-i pályán, de még nem tudni, hogy a csapat melyik autóját viheti a pályára.

    Az Envision Racing Formula E versenyzője már a harmadik szezonját tölti a kínai tulajdonban lévő csapattal, akikkel tavaly New York-ban szerezte meg az első győzelmét.

    Úgy vélik, hogy ez lehet Cassidy utolsó szezonja, miután három évet eltöltött a csapattal. Korábban a Super Formula ls a Super GT versenyein mérette meg magát japánban, ahol mind a két szezonból bajnokként távozott, egyszer 2017-ben a Super GT-ben a mostani Toyota Hypercar pilótával, Ryo Hirakawával, 2019-ben a Super Formula-ból.

    Cassidyről úgy tudni, hogy karácsony előtt a Ganassinál volt egy üléspróbája, és a jövő hétvégi, indiai Hyderabad E-Prix nyitóversenye után utazik Floridába.
    Megkérdezték erről a Diriyah E-Prix-en, de nem kívánt nyilatkozni a tesztről és a jövőbeli terveiről.

    Az idei szezonban Cassidy eddig a Formula E első három futamából kettőn pontszerző helyen végzett az Envision színeiben, amely a Gen3-as korszakban a Jaguarral kötött partnerséget.

    Cassidy lesz a legújabb a számos korábbi Formula E pilóta közül, aki IndyCarral tesztel, hiszen Tom Blomqvist, Jake Dennis, Antonio Felix da Costa és Stoffel Vandoorne is részt vett teszteken az elmúlt három szezonban.

    A Ganassi valószínűleg legalább egy üres üléssel fog rendelkezni a 2024-es szezonra. A csapat 2021-es IndyCar-bajnoka, Alex Palou várhatóan a McLarenhez igazol, bár a szerződése szerint szeptemberig nem beszélhet más csapatokkal a jövőjét illetően.
    Marcus Ericsson szerződésének utolsó évében jár, és rendkívül erős alkupozícióban van egy új szerződés megkötéséhez, mivel tavaly megnyerte az Indy 500-at. A svéd a héten megerősítette, hogy hosszú távon a Ganassinál szeretne maradni, de várhatóan a 2024-es szezonban is kulcsszereplő lesz.

    A Ferrari tartalékversenyzője, Robert Shwartzman szintén a Ganassival tesztelt a múlt hónapban, és ő lesz az egyik első számú esélyes a potenciális ülésről szóló tárgyalásokon, ha úgy dönt, hogy inkább Amerikába megy, minthogy továbbra is az F1-es ambícióit kövesse.

    A Ganassi már két értékelő tesztnapját is felhasználta, így külön engedélyre lenne szüksége ahhoz, hogy még több új versenyzőt indíthasson ebben a szezonban.

    Abszurd dolog miatt kapott büntetést utólag a Formula E regnáló bajnoka

  • A Porsche Da Costát szerződteti Lotterer helyére

    A Porsche Da Costát szerződteti Lotterer helyére

    Antonio Felix da Costa váltja Andre Lotterert a Porsche Formula E csapatánál a következő idényre. A 2019-20-as bajnok a hétvégi szöuli szezonzáró után távozott a DS Techeetah csapatától, és lesz a megtartott Pascal Wehrlein csapattársa az új alakulatánál.

    Da Costa egykoron még az Amlin Aguri csapatával csatlakozott a Formula E-hez 2014-ben, majd 2016-ban az Andretti csapathoz került a BMW-vel való összeállásus előtt. Miután Lotterer a németek első Formula-E-s idényére, a 2019-20-as szezonra a Porschéhoz igazolt, da Costa a Techeetah-hoz került – amely az Aguri csapat kínai médiavállalat SECA általi felvásárlásából született. Abban az évben a világjárvány miatt megszakított szezonban 158 ponttal megnyerte a bajnoki címet, miután a hat berlini futamból kettőt megnyert. Most így nyilatkozott Da Costa:

    „Ez olyan, mintha egy álom vált volna valóvá. Nagyon várom már, hogy zúzzunk és futamokat nyerjek ennek a csapatnak. Pályafutásom során már sokszor vertek meg Porschével, és nem csak a Formula E-ben, így tudom, hogy a Porsche mindent megtesz azért, hogy nyerjen. Ez benne van a márka génjeiben. Én osztozom ezen ambícióban, és nagyon várom, hogy összekovácsolódjak a csapattal, együtt dolgozzunk azon, hogy sikeresen induljon a Gen3-as korszak.”

    Da Costa 2021-22-ben mindössze egy futamon nyert. A második New York-i futamon zsebelte be a díjat, de kétszer állt pole pozícióban – Marrakeshben és a szöuli döntőn. Az összetettben a nyolcadik helyen végzett, de mindössze 22 ponttal maradt el csapattársától, Jean-Eric Vergne-től, aki ötödik lett. Florian Modlinger, a Porsche Formula E motorsport igazgatója így nyilatkozott róla:

    „Igen várjuk már a közös munkát Antonióval. Ismerem őt már különféle versenysorozatokból, és személy szerint nagyon tisztelem őt. Elképesztő, amit már elért a Formula E-ben. Mindent tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy versenyképes Gen3-as autót adjunk neki, hogy győzelmekért és bajnoki címekért küzdhessen. A csapat már nagyon várja, hogy üdvözölhessék.”

    A Porsche ráadásul a következő szezonban először lesz beszállító a Formula E-ben. A Gen3-as hajtásláncávall látja el majd az Andretti csapatot.

  • Hat dolog, ami véget ér a hétvégi Formula E versennyel

    Hat dolog, ami véget ér a hétvégi Formula E versennyel

    Szöulban két versennyel fejeződik be a Formula E idei szezonja, de nem csak egy évnek, egy érának és rengeteg eddigi sikercsapatnak is vége szakad.

    Gen2

    A leghangsúlyosabb az összes változás közül, hogy a négy évada bevezetett autóknak búcsút kell mondani.

    Így is szoros versenyeket láthattunk, voltak emlékezetes pillanatok és a sorozat is tovább terjeszkedett. Több rossz pillanatból tanulva változtattak a szabályok, ennek ellenére több gyártó is búcsút mondott a Formula E-nek. De nem állt le az élet, jönnek új autómárkák és a partnercsapatok száma is növekszik.

    Aztán az új autó sem semmi, a Mercedes/McLaren átalakulásával pedig az elmúlt évek meghatározó csapata után egy újabb alakulat kerülhet az élre. De vajon ki találja el az új formulát a legjobban?

    Kompromisszumok nélkül: bemutatkozott a Formula E harmadik generációja

    e.dams – Buemi párosítás

    Nyolc évével ez volt az eddigi leghűségesebb kapcsolat, mióta az Abt kimaradása miatt di Grassi is búcsút mondott eredeti csapatának. A sorozat kezdete óta egyik másik pilóta sem töltött ennyi időt egy helyen.

    Az első három szezonban szinte megállíthatatlanok voltak, és csoda, hogy csak egy egyéni cím koronázta az erőfeszítéseiket a három csapatbajnoki titulus mellett.

    Jean-Paul Driot halála és az azt követő átszervezések azonban már megbontották azt a csapatot, ami oly sikeres volt, így a válás elkerülhetetlen lett.

    A Techeetah álomcsapat

    Már tavaly is rezgett a léc a csapatnál, ami a Gen2-éra elején volt sikeres. Most azonban már biztos, hogy elveszítették a hajtáslánc partnerüket. A megváltozott pilótapiaci körülmények miatt ráadásul valószínűleg már mindkét bajnok pilótájuknak is búcsút mondhatnak.

    A nemrég apává váló Vergne-ről azt rebesgetik, francia révén a DS-t követve a Dragonnál fog kikötni, míg da Costát a Porsche környékezte meg, ahol Lotterer távozása miatt lesz egy szabad hely.

    Akárhogy is alakuljon, nem lesz már ugyanaz a felállás a kínai csapatnál.

    A kiemelkedő Mercedes EQ

    A német gyár döntése a kivonulásról máig érthetetlen az eredményeket elnézve. Folyamatosan fejlődtek, és tavaly kettős címhódítást könyvelhettek el. Erre idén is megvan az esélyük, de jövőre már nem lesz, legalábbis ezen a néven.

    Hiába ölték bele a projektbe a brixworthi motorgyár technológiáját, és költöztették a HWA komplett legénységét Angliába, a NEOM által támogatott csapat jövőre McLarenként szerepel majd a nevezési listán.

    Audi és BMW erőforrások

    Bár hivatalosan tavaly léptek ki az ajtón, gyakorlatilag az alkatrészek és a technológia még ebben az évben is a pályán keringett a partnercsapatok révén.

    A váltás ellenére mind az Envision, mind az Andretti szállított jó eredményeket idén, de a következetesség hiányzott ahhoz, hogy bajnoki címért tudjanak küzdeni. Majd jövőre, amikor mindketten új gyártóval szövetkeznek…

    A BMW az LMDh projekt, az Audi az F1-es motorprogram miatt szakította félbe a kalandot. A búcsú egyik esetben sem biztos, hogy végleges lesz.

    Venturi, a monacói autómárka

    A sorozat egyik első csapataként egy ikontól búcsúzik a sport. Bár függetlenként az első szezonokban csak alkalomadtán termett babér a kuriózumnak számító istállónak, ahogy a Mercedesszel egyre szorosabbra fűzték a viszonyt, úgy gyakrabban jöttek a sikerek is.

    A név eltűnik, mivel a Maseratiban új „gazdára” talált a csapat, a DS-sel pedig egyik bajnoki címet nyerő erőforrásról a másikra váltanak.

  • Da Costa rajt-cél győzelmet aratott New Yorkban

    Da Costa rajt-cél győzelmet aratott New Yorkban

    A bajnokság szempontjából sorsfordító volt a második new yorki futam, da Costa bár győzött, nem került igazán közelebb a bajnoki éllovasokhoz.

    Az időmérőn a bajnoki állovas, Edoardo Mortara nem jutott a legjobb nyolcba. A szombati győztes Cassidy, Alexander Sims és Sergio Sette Camara azonban brillírozott.

    Da Costa szerezte meg a pole-t Cassidy előtt, akit végül hátrasoroltak, ugyanis túl sok alkatrészt cseréltek az autóján a verseny végét jelentő tömegbalesetet követően.

    A rajtnál Lotterer korán indult, majd megállt. Visszaesett, így pedig Sette Camara jött negyediknek, da Costa, Sims és Vandoorne mögé.  A legnagyobbat Dan Ticktum nyerte a startnál, aki 4 pozíciót jött fel, így haladt a 13. helyen.

    De Vries hamar feljött a negyedik helyre, így a két Mercedes egymás mögött az élmezőnyben spóroltak. Da Costa eközben kissé elfékezte magát, így még jobban összerázódtak.

    Ticktum még jobban feljött, már a 11. helyen járt, Mortara pedig csapattársa mögé jött fel a mezőny végéről 18.-nak.

    Evans a vezető boly mögött kezdte el kóstolgatni az előtte haladó Dennist, aki szintén több helyet szerzett az elején. Végül sikerült neki a manőver, és Frijns is követte őt.

    Ticktum aktiválta először a 8 perces Attack Mode-ot, és bár veszített egy helyet az aktiválással, később visszakozta azt.

    Az élmezőnyben a taktikai különbségek ellenére nem változott a helyzet, de Sam Bird feljött a 16.-ról a 8. helyre ideiglenesen. Oliver Rowland és Maximilian Günther nem értettek egyet az első kanyarnál, de kisebb kontakt és egy rövidebb sárga zászló volt csak ennek eredménye.

    Evans előbb Sette Camara mellett ment el, majd ledolgozva a Mercedesekkel szembeni hátrányát, szét is választotta őket. Vandoorne előre menekült volna az új-zélandi elől, mivel több ideig maradt Attack Mode-ban, mint az előtte haladó da Costa és Sims.

    Végül nem a különbségnek köszönhetően, de megszerezte a második helyet, míg de Vries is nyert egy pozíciót Evansszel szemben. A Jaguar pilótája visszatámadás közben egy bukkanónak köszönhetően megpördült, de nem veszített helyet, csupán a lehetőséget az előrébb jutásra.

    Az élboly így négy főre csökkent, mögöttük Evans mögé a késői Attack Mode-ot választó Frijns, illetve Bird jött fel. Hasonló stratégiát választott a két Venturi is, di Grassi a 11., Mortara a 12. helyre jött fel így.

    Vergne egész versenyen a rajtnál elveszített helyeket próbálta visszahozni, a 10. hely környékén előrébb haladt, mint a rajthelye, de nem tudott az élen folyó csatába beleszólni.

    Evans már harmadjára küzdött le egy kisebb különbséget, és érkezett meg de Vries mögé, aki nem bírt Simsszel. Előzési kísérlete során ugyanazon a buckán megcsúszva visszacsúszott Evans mögé, sőt egy körrel később Bird is elment mellette, és eltörött az első szárnya.

    Evans külső íven jött fel a dobogóra Sims mellett. Ekkor Askew és di Grassi okozott kisebb dugót az egyik kanyarban, de rajtuk kívül mindenki lassan tovább tudott menni.

    Végül ez nem változtatott a végeredményen, da Costa a Techeetah első idei győzelmét szerezte, Vandoorne pedig átvette a vezetést az összetettben.

    A verseny végeredménye:

    # Pilóta Csapat Idő
    1. 🇵🇹 António Félix da Costa Techeetah
    2. 🇧🇪 Stoffel Vandoorne Mercedes +0,929
    3. 🇳🇿 Mitch Evans Jaguar +3,524
    4. 🇬🇧 Alexander Sims Mahindra +3,631
    5. 🇬🇧 Sam Bird Jaguar +4,412
    6. 🇳🇱 Robin Frijns Envision +4,979
    7. 🇳🇱 Nyck de Vries Mercedes +6,233
    8. 🇬🇧 Jake Dennis Andretti +6,316
    9. 🇩🇪 André Lotterer Porsche +6,590
    10. 🇨🇭 Edoardo Mortara Venturi +13,449
    11. 🇩🇪 Pascal Wehrlein Porsche +18,469
    12. 🇬🇧 Dan Ticktum NIO 333 +23,002
    13. 🇨🇭 Sébastien Buemi Nissan +30,216
    14. 🇬🇧 Oliver Rowland Mahindra +32,676
    15. 🇬🇧 Oliver Turvey NIO 333 +33,255
    16. 🇳🇿 Nick Cassidy Envision +39,699
    17. 🇩🇪 Maximilian Günther Nissan +45,934
    18. 🇧🇷 Sérgio Sette Camara Dragon +1:08,193

    A bajnoki pontállás:

    # Pilóta Csapat Pont
    1. 🇧🇪 Stoffel Vandoorne Mercedes 155 0
    2. 🇨🇭 Edoardo Mortara Venturi 144 -11
    3. 🇳🇿 Mitch Evans Jaguar 139 -16
    4. 🇫🇷 Jean-Éric Vergne Techeetah 128 -27
    5. 🇳🇱 Robin Frijns Envision 104 -51
    6. 🇵🇹 António Félix da Costa Techeetah 103 -52
    7. 🇧🇷 Lucas di Grassi Venturi 85 -70
    8. 🇳🇱 Nyck de Vries Mercedes 83 -72
    9. 🇩🇪 Pascal Wehrlein Porsche 62 -93
    10. 🇩🇪 André Lotterer Porsche 61 -94
    11. 🇬🇧 Sam Bird Jaguar 48 -107
    12. 🇬🇧 Jake Dennis Andretti 47 -108
    13. 🇳🇿 Nick Cassidy Envision 44 -111
    14. 🇨🇭 Sébastien Buemi Nissan 21 -134
    15. 🇬🇧 Alexander Sims Mahindra 14 -141
    16. 🇬🇧 Oliver Rowland Mahindra 11 -144
    17. 🇬🇧 Oliver Turvey NIO 333 6 -149
    18. 🇺🇸 Oliver Askew Andretti 2 -153
    19. 🇩🇪 Maximilian Günther Nissan 2 -153
    20. 🇬🇧 Dan Ticktum NIO 333 1 -154
    21. 🇧🇷 Sérgio Sette Camara Dragon 0 -155
    22. 🇮🇹 Antonio Giovinazzi Dragon 0 -155
  • Mortara kiénekelte a sajtot a Techeetah szájából

    Mortara kiénekelte a sajtot a Techeetah szájából

    Marrákesben ezúttal Edoardo Mortara járt túl a két Techeetah eszén, és happolta el előlük a győzelmet, valamint a bajnokság első helyét.

    Időmérő

    A listavezető Stoffel Vandoorne fékproblémákkal küzdött, ezért nem jutott a párbajos szakaszba.

    Sorozatban másodszor egy Techeetah szerezte meg a pole-t, ezúttal da Costa volt jobb kettőjük közül, így a portugál győzhette le a döntőben Edoardo Mortarát. A negyedik bajnokesélyes, Mitch Evans a hatodik helyről rajtolhatott.

    A „szokásos jelölteken” kívül a két Andretti férkőzött a mezőny elejébe, Jake Dennis ötödik, Oliver Askew hetedik helye, mindenképp előrelépés volt a csapatnak. A NIO 333 is jobb formát mutatott: az általában a mezőny vége felé kóricáló csapat ezúttal a 15. hely két oldalán tudhatta két pilótáját.

    Verseny

    Az első körökben Wehrlein esett folyamatosan vissza, előbb Evans, majd Rowland, Cassidy és de Vries is elment mellette. Addigra azonban a német lassú tempója miatt az első négyes (Da Costa, Mortara, Vergne és Dennis) elhúzott a mezőnytől.

    Ticktum egy defekt miatt kényszerült kiállni, míg Cassidy egy megpördülés miatt vesztett helyeket.

    Az első Attack Mode során Rowland keveredett fel a negyedik helyre, aki a kavarodásban meglökte da Costát, és bár visszaengedte, közben Mortara el tudott húzni kicsit az élen. A svájci emiatt a második Attack Mode-ját megkezdve is élen tudott maradni.

    Evans fel tudott jönni a második helyre, és közben ledolgozta a hátrányt Mortarával szemben, de nem került előzési pozícióba.

    Kicsit hátrébb Vergne találta el az ötödik helyen haladó Dennist, emiatt a francia autójának eleje meglazult. Több energiája maradt azonban.

    Át is hámozta magát a briten és később Rowlanden is, míg csapattársa Evans-szel szemben nyert egy pozíciót, és jött fel Mortara mögé. Később egymás mögé kerültek, miután Vergne elment a Jaguar pilótáj a mellett is.

    Dennis a jó rajtpozíció ellenére nem tudta tartani a tempót. Az élmenők után di Grassi is utolérte, és a manőver közben de Vries is elment mellette. A tandem a verseny végére beérte a spórolásra kényszerülő Rowlandet is.

    A Techeetah csapatutasítást alkalmazva előrébb engedte a bajnokságban előrébb álló és több energiával rendelkező Vergne-t. Míg Vergne elhasznált a többlet energiáját, hogy felzárkózzon, addig da Costa spórolt, így ismét cseréltek.

    Vergne a sérült autójával le is maradt így Evans karmaiba került, az utolsó körre. Az új-zélandi kevesebb energiával is el tudott menni a francia mellett, így megszerezte utolsó dobogós helyet.

    Vandoorne hiába jött fel a nyolcadik helyig, Mortara győzelmével átvette a pontverseny első helyét. A Techeetah pilótái pedig sorozatban másodjára nem tudták győzelemre váltani a jó időmérős tempót.

    A Marrakesh ePrix végeredménye:

    # Pilóta Csapat Idő
    1. 🇨🇭 Edoardo Mortara Venturi
    2. 🇵🇹 António Félix da Costa Techeetah +2,297
    3. 🇳🇿 Mitch Evans Jaguar +6,270
    4. 🇫🇷 Jean-Éric Vergne Techeetah +6,965
    5. 🇧🇷 Lucas di Grassi Venturi +7,787
    6. 🇳🇱 Nyck de Vries Mercedes +8,394
    7. 🇬🇧 Jake Dennis Andretti +12,084
    8. 🇧🇪 Stoffel Vandoorne Mercedes +14,541
    9. 🇬🇧 Sam Bird Jaguar +15,048
    10. 🇬🇧 Oliver Rowland Mahindra +15,270
    11. 🇺🇸 Oliver Askew Andretti +16,336
    12. 🇩🇪 Pascal Wehrlein Porsche +30,043
    13. 🇳🇿 Nick Cassidy Envision +31,970
    14. 🇬🇧 Alexander Sims Mahindra +32,332
    15. 🇩🇪 André Lotterer Porsche +32,364
    16. 🇨🇭 Sébastien Buemi Nissan +33,707
    17. 🇬🇧 Oliver Turvey NIO 333 +35,018
    18. 🇳🇱 Robin Frijns Envision +35,686
    19. 🇮🇹 Antonio Giovinazzi Dragon +40,887
    20. 🇧🇷 Sérgio Sette Camara Dragon +42,764

     

    A bajnokság állása:

    # Pilóta Csapat Pont
    1. 🇨🇭 Edoardo Mortara Venturi 139 0
    2. 🇫🇷 Jean-Éric Vergne Techeetah 128 -11
    3. 🇧🇪 Stoffel Vandoorne Mercedes 125 -14
    4. 🇳🇿 Mitch Evans Jaguar 124 -15
    5. 🇳🇱 Robin Frijns Envision 81 -58
    6. 🇵🇹 António Félix da Costa Techeetah 75 -64
    7. 🇳🇱 Nyck de Vries Mercedes 73 -66
    8. 🇧🇷 Lucas di Grassi Venturi 67 -72
    9. 🇩🇪 André Lotterer Porsche 59 -80
    10. 🇩🇪 Pascal Wehrlein Porsche 54 -85
    11. 🇬🇧 Jake Dennis Andretti 42 -97
    12. 🇬🇧 Sam Bird Jaguar 32 -107
    13. 🇳🇿 Nick Cassidy Envision 16 -123
    14. 🇬🇧 Oliver Rowland Mahindra 11 -128
    15. 🇨🇭 Sébastien Buemi Nissan 11 -128
    16. 🇬🇧 Oliver Turvey NIO 333 6 -133
    17. 🇺🇸 Oliver Askew Andretti 2 -137
    18. 🇬🇧 Alexander Sims Mahindra 2 -137
    19. 🇩🇪 Maximilian Günther Nissan 2 -137
    20. 🇬🇧 Dan Ticktum NIO 333 1 -138
  • Kettős Toyota győzelemmel zárult a 2022-es Le Mans-i 24 órás

    Kettős Toyota győzelemmel zárult a 2022-es Le Mans-i 24 órás

    A Le Mans-i éjszaka végeztével egyre több hibát vétettek a versenyzők, mint a teljesen sötét körülmények között. Nicholas Jamin a Mulsanne egyenes végén koccolta le a gumifalat, de tovább tudott haladni. Az Alpine a forgalom miatt csúszott le a pályáról és kötött ki a pálya szélén, emiatt nem tudtak felzárkózni a többi Hypercarra.

    A GTE Pro kategóriájában változás történt az élen, a Corvette visszavette az első helyet. Ugyan úgy tűnt, hogy a 92-es Porsche vezet majd, de valamennyivel 8 óra előtt egy defekt miatt elülső karosszériaelemek is leszakadtak az autóról, amit javítani kellett.

    Reggelre azonban mindkét autójuk kiesett, a második különösen keserű módon.

    Épp bejelentették, hogy mechanikai probléma miatt nem küldik vissza pályára a 63-as autót, amikor a Le Mans-i kategóriát vezető testvérautóval is megtörtént a baj. Egy LMP2-es autó csúszott meg őket lekörözve, és küldte saját hibáját kívül falba a 64-es autót. Francois Perrodo, a vétkes fél büntetése – és etapja – letöltése után elnézést kért a kieső csapattól.

    Ezzel az 51-es Ferrari örökölte meg az első helyet, de egy lassú defekt miatt a 91-es Porsche vette át a vezetést.

    Az amatőrök között a két Aston Martin és a Porsche-csapatok között ment a csata az első helyért, miután az 59-es Ferrari kiesett.

    Az élen a két Toyota csatájának a 7-es autó problémája vetett véget, ugyanis újra kellett indítaniuk a motort, így – ha minden a rendes meder megy tovább – elszállt az esélyük a győzelemre.

    Mindeközben a 38-as Jota továbbra is az LMP2-es mezőny élén járt, mindössze a forgalomtól zavartatva. Testvérautójuk, a 28-as és a Prema maradt lövőtávolban hozzájuk képest. A tavalyi győztes Robin Frijns a kavicságyban fejezte be a verseny, az első safety caros szakaszt okozva ezzel.

    Az amatőröknél egyre több problémába ütköztek a pilóták: 75-ös Ferrarinál szintén levált egy gumi, míg az 56-os Porsche egy féktávon csapódott látványosan a szalagkorlátnak, de megúszták a nagyobb sérülést.

    A verseny végére nem változott a sorrend két Toyota (#8 és #7), valamint két Glickenhaus (#709 és #708) zárt az élen. Hartley hozhatta be a győztes autót, harmadik alkalommal intették le elsőként csapatát Le Mans-ban. Sébastien Buemi már negyedik győzelmét szerezte, míg Ryo Hirakawa először ízlelhette meg a dicsőséget.

    Az LMP2-ben a végig vezető Jota (da Costa, Stevens & Gonzalez) nyert, mögöttük a tavalyi ELMS bajnok Kubica és Délétraz hozta be Lorenzo Colombóval a Prema autóját. A Jota kettős dobogót hozott össze Ed Jones, Oliver Rasmussen és Jonathan Aberdein révén.

    Baumgartner Zsolt egykori csapattársa, Gianmaria Bruni, valamint Frédéric Makowieczki és Richard Lietz Porschéja lett a GTE Pro győztese, a két AF Corse Ferrari előtt.

    Az amatőrök között a profi csapattal nem rendelkező márka, az Aston Martin győzedelmeskedett a TF Sport legénységével (Ben Keating, Henrique Chaves és Marco Sorensen révén). A dupla dobogót a Nicki Thiim által fémjelzett Northwest AMR biztosította, közöttük a 79-es, Amerikából átruccanó WeatherTech Racing Porsche érkezett be.

  • Izgalmasan ért véget a Formula E első járvány utáni ázsiai versenye

    Izgalmasan ért véget a Formula E első járvány utáni ázsiai versenye

    A Távol-Kelet 2019 óta nem adott otthont világbajnoki futamnak, most azonban Indonézia fővárosában a Formula E megtörte a jeget.

    A Techeetah dominálta az időmérőt két pilótájuk közül Jean-Éric Vergne nyerte meg a döntőt. Hiáb azonban a jó tempó, Mitch Evans végül mindkettejük eszén túl tudott járni a Jaguar jó stratégiájának köszönhetően.

    A verseny előtt az egybefűződő kanyarokat és a magas hőmérsékletet emelte ki a pályáról. Utóbbi azonban végül nem kedvezett olyan drasztikusan a Mercedes hajtásláncú csapatoknak, mint Diriyah-ban.

    Jakarta International E-Pric Circuit, FE, Formula E, racingline.hu
    A pálya felülnézeti képe – Fotó: Sam Bagnall/FIA Formula E

    A rajtnál Antonio Giovinazzi akadt össze csapattársával, Sergio Sette Camarával, míg mögöttük Oliver Rowland hagyta el egyik kerekét, és esett ki.

    Az élen csak a biztonsági autó után történt változás, da Costa elfékezte magát, Evans így tudott elmenni mellette. Da Costa később Edoardo Mortarával szemben is pozíciót vesztett az Attack Mode körüli pozíciócseréknél.

    Evans szokásához híven a többiekhez képest a végére hagyta a stratégiai elemet, de nem ez jelentette a különbséget közte, és az első helyen autózó Vergne között.

    A Techeetah kicsit agresszívebben használta az energiát, mint a vetélytársak, így a verseny végén jobban spórolniuk kellett. Vergne egy meglepő előzéssel szemben nem tudott védekezni, utána pedig a harmadikként haladó Mortara ellen is védekeznie kellett.

    Evans alatt kitartott a maradék energia, így idei harmadik győzelmét aratta a római duplázás után. Vergne két tizeddel előzte meg a Venturit. Mögöttük da Costa idei legjobb eredményével vigasztalódhatott, Vandoorne pedig ötödik helyével megtartotta a Formula E bajnoki éllovasának státuszát.

    Az első Dzsakarta (Jakarta) E-Prix végeredménye:

    # Pilóta Csapat Idő
    1. 🇳🇿 Mitch Evans Jaguar
    2. 🇫🇷 Jean-Éric Vergne Techeetah +0,733
    3. 🇨🇭 Edoardo Mortara Venturi +0,967
    4. 🇵🇹 António Félix da Costa Techeetah +3,350
    5. 🇧🇪 Stoffel Vandoorne Mercedes +4,038
    6. 🇬🇧 Jake Dennis Andretti +4,635
    7. 🇧🇷 Lucas di Grassi Venturi +5,253
    8. 🇩🇪 Pascal Wehrlein Porsche +8,191
    9. 🇬🇧 Sam Bird Jaguar +13,348
    10. 🇨🇭 Sébastien Buemi Nissan +14,766
    11. 🇩🇪 André Lotterer Porsche +16,089
    12. 🇬🇧 Oliver Turvey NIO 333 +20,922
    13. 🇺🇸 Oliver Askew Andretti +23,020
    14. 🇩🇪 Maximilian Günther Nissan +25,184
    15. 🇬🇧 Alexander Sims Mahindra +29,520
    16. 🇳🇿 Nick Cassidy Envision +29,873
    17. 🇳🇱 Robin Frijns Envision +30,854
    18. 🇬🇧 Dan Ticktum NIO 333 +31,827
    19. 🇧🇷 Sérgio Sette Camara Dragon +38,218

     

    A bajnokság állása:

    # Pilóta Csapat Pont
    1 🇧🇪 Stoffel Vandoorne Mercedes 121 0
    2 🇫🇷 Jean-Éric Vergne Techeetah 116 -5
    3 🇨🇭 Edoardo Mortara Venturi 114 -7
    4 🇳🇿 Mitch Evans Jaguar 109 -12
    5 🇳🇱 Robin Frijns Envision 81 -40
    6 🇳🇱 Nyck de Vries Mercedes 65 -56
    7 🇩🇪 André Lotterer Porsche 59 -62
    8 🇧🇷 Lucas di Grassi Venturi 56 -65
    9 🇩🇪 Pascal Wehrlein Porsche 54 -67
    10 🇵🇹 António Félix da Costa Techeetah 54 -67
    11 🇬🇧 Jake Dennis Andretti 36 -85
    12 🇬🇧 Sam Bird Jaguar 30 -91
    13 🇳🇿 Nick Cassidy Envision 16 -105
    14 🇨🇭 Sébastien Buemi Nissan 11 -110
    15 🇬🇧 Oliver Rowland Mahindra 10 -111
    16 🇬🇧 Oliver Turvey NIO 333 6 -115
    17 🇩🇪 Maximilian Günther Nissan 2 -119
    18 🇬🇧 Alexander Sims Mahindra 2 -119
    19 🇺🇸 Oliver Askew Andretti 2 -119
    20 🇬🇧 Dan Ticktum NIO 333 1 -120
    21 🇧🇷 Sérgio Sette Camara Dragon 0 -121
    22 🇮🇹 Antonio Giovinazzi Dragon 0 -121