Címke: Anies Baswedan

  • Jakarta is Formula E futamot rendezhet a következő szezonban

    Jakarta is Formula E futamot rendezhet a következő szezonban

    Két helyszín még nem ismert a Formula E következő szezonjának versenynaptárjából, a legfrissebb hírek szerint pedig Indonézia fővárosa Jakarta lehet az egyik.

    A new yorki szezonzáró helyszínén találkozott egymással a sorozat és Jakarta város vezetői, ahol bemutatásra kerültek a tervek, illetve a pálya vonalvezetése is.

    Jakarta kormányzója Anies Baswedan egy Instagram posztban pedig már gyakorlatilag bejelentette, hogy FE futamot fognak rendezni.

    „Köszönöm Istenem! Megcsináltuk! Jakarta lesz az egyik házigazdája a nagy presztízsű Formula E szezonnak 2020 közepén.”

    A new yorki találkozó után a sorozat elöljárói a helyszínre is elutaztak és szemügyre vették azt. Baswedan szerint gazdaságilag is komoly haszna lenne egy verseny rendezésnek.

    „A tanulmányaink szerint ez a futamrendezés nagyjából 78 milliós hasznot hozna a jakartai város költségvetésének.” – jegyezte meg.