Címke: Angelo Sticchi Damiani

  • Monumentális építkezés vette kezdetét a monzai versenypályán

    Monumentális építkezés vette kezdetét a monzai versenypályán

    Elkezdődött az Audoromo Nazionale Monza egyes épületeinek és infrastruktúrájának felújítása. A versenypálya tulajdonosai abban bíznak, hogy a szükséges munkálatok elvégzésével hosszú távon megalapozhatják a helyszín jövőjét a Forma-1 versenynaptárában.

    Monza mellett a másik olasz F1-es helyszín, Imola szerződése is a 2025-ös szezon legvégéig érvényes. Azonban a Forma-1 vezetői még nem döntöttek, hogy hosszú távon mindkét pálya vagy csak az egyikük maradhat a versenynaptárban.

    A Forma-1 ügyvezető igazgatója, Stefano Domenicali azonban elárulta, hogy a monzai helyszínnek mindenféleképpen javítania kell az épületeinek állapotán, ha továbbra is szeretnének a Forma-1-ben maradni.

    „Nem számít kérdésnek, hogy Monza egy történelmi helyszín, de emellett haladunk kell a korral, és az ott megtalálható szolgálatatásoknak ki kell elégítenie azt az összeget, amit a helyszínre látogató emberek fizetnek a jegyekért. A következő évre már kész tervünk lehet a jövőre nézve.”

    Az építkezés egy nyitóceremónia után vette kezdetét a pálya célegyenesében, és a folyamat előreláthatóan 140 napig fog tartani. Az eseményen többek között az Olasz Automobil Klub elnöke, Angelo Sticchi Damiani is mondott beszédet. amiben részletezte, hogy miből áll majd a helyszín modernizációja.

    A felújítás során építeni fognak egy új aluljárót, ami magába foglalja az ezen kívül már három meglévő felújítását. Ez a szurkolók pályán való közlekedését segíti majd, mert az utóbbi években a nagy létszám miatt ebből adódtak komolyabb problémák. Emellett még a bokszban található épületeket és a nézőtereket fogják renoválni.

    A Forma-1 vezetői emellett még a Paddock Club fejlesztését is hangsúlyosnak tartják, mert szerintük az ide látogató vendégek lehetőségein is javítani kell. Szerintük legfőképpen az önellátó létesítményeken szükséges eszközölni az újításokat.

  • A Ferrari rossz szereplése veszélybe sodorhatja a hazai versenyüket is

    A Ferrari rossz szereplése veszélybe sodorhatja a hazai versenyüket is

    A Ferrari rossz szereplése a jegyeladásokat is visszavetette Olaszországban.

    Nem indult jól a Scuderia szezonja. Tavaly még bajnokesélyesként kezdték az évet, idén viszont az Aston Martin és a Mercedes is megelőzte őket. A technikai problémák uralták a vörösök három futamját, Charles Leclerc így már a második versenyhétvégén rajtbüntetéssel nézett szembe.

    A gyenge szereplés elkeseríti a Tifosit, így jóval kevesebb jegy kelt el Monzára és Imolára.

    A monzai pályának 2025-ben jár le a szerződése a sportággal. Liberty Media a pálya fejlesztését követeli, így az olaszok csak akkor kaphatnak újra versenyrendezési jogot, ha korszerűsítésbe kezdenek. Ám a munkálatok fedezésére a jegyekből befolyt összegre is szükség van.

    Monza
    Monza – Fotó: Zak Mauger / LAT Images / Pirelli

    „Be kell tartanunk a Forma-1-gyel kötött megállapodást és kötelezettséget. Ám a két futamra a jegyeladások nem úgy alakulnak, ahogy reméltük” – jegyezte meg Angelo Sticchi Damiani, az Olasz Autóklub elnöke.

    Az olasz Minisztertanács alelnöke az Autosprintnek megerősítette, hogy a monzai forduló veszélyben van.

    „Miniszterként mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy Monzának megmaradjon a történelemet és hagyományt jelentő eseménye” – nyilatkozta Matteo Salvini.

    Az olasz miniszter Rómába invitálta Lombardia tartomány kormányzóját, hogy megvitassák a monzai verseny jövőjét.

  • Nem csak a Ferrari rossz formája miatt aggódhatnak az olasz szurkolók

    Nem csak a Ferrari rossz formája miatt aggódhatnak az olasz szurkolók

    Nehéz időket él át az Autodromo Nazionale di Monza. Ugyan a kultikus helyszín érvényes F1-es szerződéssel rendelkezik, a hosszú távú jövője így sincs biztonságban.

    Monza jelenlegi kontraktusa a 2025-ös év végéig érvényes, azonban a már évek óta tervezett felújítás még mindig nem valósult meg. A 2020-ban visszatérő Imolában már javában folyik a teljes paddock renoválása, amíg a monzai helyszínen még csak tervek sincsenek erre vonatkozóan.

    A motori.corriereadriatico.it információi szerint a pálya vezetői még mindig az évtizedek óta változatlan, rendkívül balesetveszélyes állapotban lévő aluljárók felújításáról szóló terveken vitáznak, ami lassítja az egész folyamatot.

    Az olasz Automobil Klub elnöke, Angelo Sticchi Damiani változásokat sürget és a frusztrációjának hangot is adott.

    „A monzai pályának fejlődnie kell, változnia kell, lépést kell tartania a korral. De ebben nem hagyhatjuk magunkat. Azt mondják, hogy Európában túl sok F1-es nagydíj van, és vannak kérések Amerikából, Ázsiából, valamint Afrikából is. 44 millió eurót fektettünk be a tavalyi évben, és mégis veszteséget szenvedtünk. Ez azért történhetett meg, mert a pálya üzemeltetési költségei nagyon magasak, függetlenül a nagydíjtól” – folytatta Sticchi Damiani.

    „Egyre szűkösebb a költségvetésünk, de nem szabad, hogy ez befolyásoljon minket. Jelen pillanatban 4 projektünk van, amiből 2 az aszfalt és az aluljárók felújítására vonatkozik. A pálya újraaszfaltozására vonatkozó tervek már véglegesek, az aluljárókra vonatkozóra pedig már nem kell sokat várni. Ez nagyon fontos lesz, mert a pályán való könnyű és gyors közlekedés nagyon fontos a számunkra. A maradék két projekt pedig a lelátók és a paddock tetőszerkezetének felújítása lesz.”

    Monza kénytelen volt közleményt kiadni a sok panasz miatt

  • Monza rekordnézőszámra számít az Olasz Nagydíjon

    Monza rekordnézőszámra számít az Olasz Nagydíjon

    Monza rekord nézőszámot vár az idei Olasz Nagydíj alatt. A Forma-1 népszerűsége idén hirtelen megnőtt, így hatalmas tömeg várható Monzában is, hiszen a tifosi Charles Leclerc bajnoki címét támogatnák. Angelo Sticchi Damiani, az olasz autóklub, az ACI elnöke ennyit árult el az előkészületekről:

    „Még mindig bővítjük az ideiglenes lelátókat, hogy senkit se hagyjunk kint.”

    A 2022-es év egy igazán különleges Olasz Nagydíj a legendás Autodromo Nazionale di Monzának is, hiszen ekkor lesz 100 éve, hogy 1922-ben megrendezték itt az első Grand Prix-t. Erről már a RAI Rádiónak beszélt:

    „Már most csodálatosak a monzai verseny számai. A hétvége folyamán több mint 320.000 nézőre számítunk, olyan számok ezek, amilyeneket még soha nem láttunk.”

    Azonban Leclerc törekvése a Ferrari első versenyzői bajnoki címére Kimi Räikkönen 2007-es szereplése óta komoly csapást szenvedett a Paul Ricard-on, amikor a monacói születésű pilóta kiesett az élről. Sticchi Damiani ennyit tett ehhez hozzá:

    „Sajnos, ilyesmi megesik. Egy hiba legalább emberinek mutat egy olyan tökéletes versenyzőt is, mint Leclerc. Szerintem versenyzőként csak megerősödik ettől, tehát továbbra is reménykedem. Nagyon hiányzik, egy ferraris világbajnok.”

  • Hivatalos: Imola 2025-ig marad a naptárban

    Hivatalos: Imola 2025-ig marad a naptárban

    A Forma-1 hivatalosan bejelentette, hogy 2025-ig biztosan versenyezni fognak Imolában, az Enzo e Dino Ferrari International Circuit-en.

    A döntést két sikeres nagydíj rendezése után hozták meg, illetve az is biztos volt, hogy idén is ellátogat ide a mezőny. A pálya 2020-ban tért vissza egész pontosan a versenynaptárba, a koronavírus járvány miatt elmaradó futamok pótlása következtében.

    A Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali így kommentálta a bejelentést: „Nagyon örülök, hogy az Emilia Romagna Nagydíj keretein belül 2025-ig folytatjuk kiváló együttműködésünket Imolával. A pálya ikonikus, és része sportágunk történetének, és hihetetlen munkát végeztek azzal, hogy két futamot rendeztek a világjárvány idején. Büszke pillanat ez az olasz szurkolók számára, hogy két futamnak adhatnak otthont, és a világ minden rajongója számára, hogy ezt a fantasztikus pályát a jövőben is a naptárban láthatják. Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki részt vett ennek megvalósításában és az Emilia-Romagna régió munkájában, különösen az Olasz Autóklub elnökének, Angelo Sticchi Damianinak, az Emilia-Romagna régió elnökének, Stefano Bonaccininek, a Gazdasági és Pénzügyminisztériumnak, a Külügyminisztériumnak és Imola városának. Mindannyian alig várjuk, hogy áprilisban ismét Imolában legyünk, és elkápráztassuk rajongóinkat.”

    Az Olasz Autóklub elnöke, Angelo Sticchi Damiani pedig így üdvözölte a hosszabbítást: „A mai megállapodás megerősíti, hogy a Made in Italy Emilia Romagna Nagydíj 2025-ig az imolai Enzo e Dino Ferrari versenypályán kerül megrendezésre. Imola a nagy múltja és a területének a motorsportok világához való szoros kötődése miatt megérdemelte ezt az elismerést. Ez nem csak az olaszországi sport számára nagy siker, hanem egyúttal a nemzetközi motorsport élvonalbeli versenysorozatának is nagyszerű gazdagodása, amely már évek óta naptárában tudhatta az egyik legnehezebb, ugyanakkor kedvelt versenyt. A hosszú tárgyalások során sikerült elérni a kívánt célt, köszönhetően a különböző helyi hatóságoktól kapott jelentős támogatásnak. Mind közül szeretném kiemelni az Emilia Romagna régió elnöke, Stefano Bonaccini lelkes munkáját.”

    Először 1980-ban rendeztek itt versenyt, akkor Olasz Nagydíj néven, majd ’81-től 2006-ig San Marino Nagydíj néven volt állandó része a naptárnak Imola. A 2020-as visszatérést követően pedig már Emilia Romagna Nagydíj néven íródik tovább a legendás pálya története.

  • Monza F1-es jövője bizonytalan lehet 2025 után

    Monza F1-es jövője bizonytalan lehet 2025 után

    Fekete felhők gyülekeznek a történelmi Monza pálya hosszú távú jövője felett a Forma-1-es versenynaptárban. Mivel Imola lesz egyre inkább Olaszország második számú helyszíne a váltakozó versenynaptárban, Monza állandó helye jelenleg csak 2025-ig biztosított. Angelo Sticchi Damiani, az ACI, az olasz autóklub vezetője így fogalmazott:

    „Monza az Olasz Nagydíj helyszíne, és mindig is az lesz. A azonban pálya korszerűsítési munkálatokat igényel, és mivel nem mi vagyunk a tulajdonosa, nem tudjuk ezeket elvégezni. Monzának szüksége van aluljárókra, a lelátók és a pálya burkolatának teljes átalakítására. Mit tettünk eddig le az asztalra? Terveket. A régió mindig is elvégezte a maga dolgát, de kormányzati beavatkozásra is szükség van. Elmondták nekünk, hogy a kiadási becsléseink kimerültek, de valójában úgy gondoljuk, hogy ez a szám megfelelő. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy jelenleg bárhol a világon nehéz forrásokat találni.”

  • Kormányzati segítséggel maradna a Forma-1-ben Giovinazzi?

    Kormányzati segítséggel maradna a Forma-1-ben Giovinazzi?

    Olasz tisztviselők a kormány támogatását kérik Antonio Giovinazzi Forma-1-ben tartásához. Mivel Sebastian Vettel megerősítette, hogy jövőre is az Aston Martinnál marad, ez azt jelenti, hogy Giovinazzi Alfa Romeo versenyülése az utolsó reális üresedés 2022-re. A 27 éves olasz helyére Guanyu Zhou tűnik a befutónak, aki a hírek szerint akár 30 millió eurós kínai szponzori támogatást ajánl.

    Monzában azonban az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali azt mondta, reméli, hogy a sportág egyetlen olasz pilótája 2022-ben is a rajtrácson marad. Ezt most Angelo Sticchi Damiani, az olasz autóklub, az ACI elnöke is megerősítette a Pitlane TV-nek:

    „Ő egy remek pilóta, és még nem tudtuk megadni neki a lehetőséget, hogy valóban megmutassa a teljes potenciálját. Remélem, hogy az olasz kormány figyelembe veszi mindazt az értéket, amivel ő rendelkezik, és tesz valamit, hogy segítsen. Természetesen arról a bőröndről beszélünk, amelyben a szükséges dolgok megvannak ahhoz, hogy a Forma-1-ben folytathassa.”

    Giovinazzi a Ferrari versenyzői akadémiájának a támogatását élvezi, de Damiani elismerte, hogy ez már nem biztos, hogy elég lesz ahhoz, hogy biztosítsa helyét az F1-es rajtrácson:

    „Ez már nem olyan, mint a korábbi Forma-1, ahol a jó versenyzőknek nem okozott gondot, hogy folytathassa a versenyzést. Azok a versenyzők, akik valóban megérdemlik, természetesen ott vannak, de azok is, akiknek nagyobb szám van a bankszámláján, és hozzájárulnak a csapat költségeihez. Kötelességünknek érezzük megvédeni Antoniót, és megadni neki a lehetőséget, hogy továbbra is megmutathassa valódi potenciálját a Forma-1-ben, és úgy fejlődjön, ahogyan megérdemli.”

  • Monza reméli, hogy a kapacitása 80%-át használhatja majd az F1 miatt

    Monza reméli, hogy a kapacitása 80%-át használhatja majd az F1 miatt

    Monza reménykedik benne, hogy 80%-át fogadhatja az Olasz Nagydíj közönségének majd szeptemberben. A járvány csúcspontján már túl vagyunk, így a nagy sportesemények azon töprengenek, miképp lehetne újra megtölteni a lelátókat. Véget kell vetni a káros „szellemverseny” jelenségnek.

    Az Olasz Nagydíj esetében a megfontolás tárgyát képező megoldás az oltott és nem oltott nézők számára az, hogy külön lelátókat és szektorokat alakítanak ki. Angelo Sticchi Damiani, az olasz autóklub (ACI) elnökeként nyilatkozott:

    Amit Monzában szeretnénk a Forma-1 alatt megvalósítani – ha a világjárványhelyzet lehetővé teszi -, az az, hogy az oltott emberek számára külön lelátokat alakíthassunk ki. Ezen felül lennének olyan lelátók, ahol távolságtartással vannak letesztelt emberek, de csak a nézőtér 50%-os befogadóképességével. Ugyanakkor nem tudjuk megmondani persze azt, hogy szeptember 10-11-ére hányan lesznek beoltva, de reméljük, hogy minél többen. Biztos, hogy nem tudjuk elérni a 100.000 embert, mint volt az 2019-ben. Ugyanakkor bízunk benne, hogy 70-80%-os lehet majd a telítettség a pálya körül.”

  • Imola ötéves Forma-1-es versenyszerződést köthet

    Imola ötéves Forma-1-es versenyszerződést köthet

    Úgy tűnik, Imola készen áll arra, hogy hosszú távú és állandó helyet biztosítson magának az F1-es versenynaptárban. Az elmúlt két évben az olasz pálya, amely korábban San Marino Nagydíjaként szerepelt, rövid időn belül kétszer is helyettesített elhalasztott vagy törölt versenyeket a koronavírus-járvány miatt. A helyszín jutalma most egy ötéves fix szerződés lehet, állítja az olasz Automoto. Angelo Sticchi Damiani, az olasz autóklub, az ACI elnökeként nyilatkozott nekik:

    Imolában keményen dolgoztak a vészhelyzet ezen szakaszában. Átbeszéltük és kiértékeltük a helyzetünket Stefano Bonaccini úrral, aki az elnöke Emilia Romagna tartománynak, és látom, hogy elhivatott, valamint be akar fektetni.”

    A párosuk állítólag nemrégtalálkozott Stefano Domenicalival, az F1 vezérigazgatójával, amiről Damiani ennyit mondott:

    „Szorgalmazok egy olyan megállapodást, amely fantasztikus lenne Olaszország számára. Tavaly három nagydíjnak adtunk otthont, és még mindig ott van Monza, de ha Imola állandó jelleggel működne újra, az tényleg nagyon szép lenne.”

  • Imola az AlphaTauri hazai futama lesz? – az olaszok két versenyt akarnak

    Imola az AlphaTauri hazai futama lesz? – az olaszok két versenyt akarnak

    Tavaly három futamot rendeztek Olaszországban, Monza-Mugello-Imola sorrendben. A koronavírus miatt idén is két verseny lesz, az első Imolában.

    A 2007-ben hozott szabály miatt egyik ország sem rendezett évi két versenyt az elmúlt időben (bár 2008 és 2012 között a spanyolok kijátszották a rendszert Valenciával). Régen ez megszokott volt, az olaszok mellett Németországban vagy az Egyesült Államokban is gyakran két (sőt, egyszer három) futam volt.

    Tavaly azonban borult a papírforma, és több helyszínen is két nagydíjat rendeztek. Olaszország pedig közben történelmet is írt. Három futamával sikerült megismételni az amerikaiak 1982-es eredményét, akkor Long Beach, Detroit és Las Vegas versenyrendezése révén.

    A F1 olasz csapatai közül a Ferrari hűséges maradt Monzához, az AlphaTauri azonban kihangsúlyozta, inkább a gyárukhoz sokkal közelebb fekvő imolai fordulót tekintik hazai versenyüknek.

    Mivel idén már másodjára van jelen mind a két helyszín a versenynaptárban, könnyen lehet, hogy megmarad a kisbikások autonómiája ezen a téren.

    „Imola a remény és az újrakezdés nagydíja.” – kezdte Sticchi Damiani, az Olasz Autóklub (ACI) elnöke az Automoto.it-nek adott interjújában. – „Lelkesedésre van szükségünk, amit csak egy ilyen szenvedéllyel teli helyszín adhat vissza.”

    „Imolának köszönhetően ismét készen érezzük magunkat a kihívásokra. Nagy megelégedésemre szolgál, hogy két versenyünk van, az ACI pedig mindent meg fog tenni, hogy ez így maradjon.”

    „Olaszország megérdemel két nagydíjat, a sport rendkívüli lapjai íródtak az országunkban.”

    Stefano Domenicali, a Forma-1 újdonsült elnöke a városból származik, így számára is különleges az, hogy a száguldó cirkusz visszatér Emilia Romagna tartományba.

    „Mint olasz és imolai, nagy megtiszteltetés, hogy itt kezdődik az európai szezon. Az F1 nagy lehetőséget kínál az embereknek, hogy többet tanuljanak erről a régióról.”

    Ami az AlphaTaurit illeti, Kvyat negyedik helye tavalyról azt mutatja, jó formában lehetnek idén is. Az idei autót is itt járatták be egy filmes nap keretében, ráadásul Bahrein óta kisebb fejlesztést is hoznak majd magukkal.