Címke: Angela Cullen

  • Nem önszántából távozhatott a Mercedestől Hamilton most visszatért segítője

    Nem önszántából távozhatott a Mercedestől Hamilton most visszatért segítője

    Lewis Hamilton noha teljesen új közegbe csöppent a Ferrarinál, arra ügyelt, hogy személyes csapatát illetően olyan emberekkel vegye körbe magát, akiket régóta ismer. Ennek jegyében tért vissza fizioterapeutája, Angela Cullen is.

    Az új-zélandi hölgy 2017-ben tűnt fel előszőr az akkor még csak háromszoros világbajnok Hamilton oldalán, akinek hat éven át volt jobbkeze, edzője és bizalmasa. A brit korábbi elmondása szerint rengeteg időt töltöttek együtt a pályán kívül is, a világjárvány alatt például közösen izolálták el magukat, együtt mozogtak. A 2023-as szezon elején elváltak útjaik, ezalatt Cullen az IndyCarban Marcus Armstrong mellett dolgozott, idén azonban visszatért a Ferrarihoz átigazolt Hamilton mellé.

    „Alapvetően évek óta nagyon-nagyon jó csapat van körülöttem, és mindenki maradt is tavalyról, plusz még visszahoztam Ange-et. Jó a viszonyunk, régóta ismerjük egymást, sok mindenen mentünk keresztül közösen. Kivett néhány évet, hogy több időt töltsön a családjával és felfedezze a világon, de nagyon örültem, hogy elfogadta ezt a felkérést és visszatért hozzám erre az új fejezetre. Ez az együtt töltött elmúlt egy hónap máris nagyszerű volt” – nyilatkozta Hamilton Bahreinben.

    Időközben a veterán F1-es fotós és alkalmi oknyomozó Kym Illman is készített egy videót Hamilton és Cullen újbóli egyesüléséről, amiben arról beszél, tudomása szerint a két évvel ezelőtti különválásuk sem teljesen saját szándékukból történt. De nem is a Mercedes avatkozott közbe, hanem a Hamilton menedzselését akkoriban végző Cooper nevű cég. 2021 és 2023 között annak vezetője, Penny Thou intézte Hamilton személyes ügyeit, és ő volt az, aki 2023 elején fizioterapeutájának lecserélését javasolta a britnek, akinek szerinte változásra volt szüksége – a hétszeres bajnok ekkor volt túl F1-es karrierje legelső nyeretlen szezonján.

    Hamilton a fürdőszobája padlóján ült lesokkolva, amikor valóra vált élete álma

    Ekkortól a Mercedes egyik munkatársa, egy bizonyos Stevo vette át a Hamilton melletti asszisztensi feladatokat a pályán Cullentől, ő azonban nem volt edző vagy fizioterapeuta, így Hamilton az új kollégájával összességében rosszabbul járt.

    Illman tudomása szerint aztán Hamilton tavaly júliusban, az IndyCar mid-ohiói hétvégéje során kereste meg Cullent az újbóli együttműködés ajánlatával, s akár azonnali hatállyal szívesen látta volna ismét maga mellett, végül azonban kézenfekvőbbnek tűnt, ha az új kezdetet a Ferrarival való kezdésre időzítik – a tréner pedig már ott is volt Hamilton mellett au új csapattal való ismerkedés első napjaitól.

    Hamilton: Nincs még egy olyan, mint én

  • A Ferrarinál visszatér „a legkeményebb nő” Hamilton életébe

    A Ferrarinál visszatér „a legkeményebb nő” Hamilton életébe

    Lewis Hamilton teljesen új közegbe csöppent új csapatánál, a Ferrarinál, most azonban több brit lap is teljes meggyőződéssel közli, hogy korábbi személyi edzője, Angela Cullen visszatér mellé idén.

    Az új-zélandi Cullen 2017-ben, a Nico Rosberg ellen elveszített bajnoki csata utáni évben érkezett Hamilton mellé, kettőjük között pedig hamar rendkívül szoros munkakapcsolat alakult ki. A leggyakrabban fizioterapeutaként emlegetett hölgyre edzőpartnerként, a versenyhétvégéken pedig személyi asszisztensként is számíthatott a brit, együtt utaztak, a világjárvány alatt pedig saját külön buborékjukban éltek.

    A néhai Dr. Aki Hintsa által alapított Hintsa Performance kötelékébe tartozó Cullen munkáját 2020-ban Hamilton így jellemezte: „Az emberek bizonyára nem fogják megérteni, mert kívülről látják, de ő az egyik legnagyszerűbb dolog, ami az életem során történt velem. Szerencsés vagyok, hogy sok emberrel dolgozhattam együtt, de ő a legkeményebben dolgozó nő, akihez valaha közöm volt.”

    Cullen aztán hat év elteltével, a 2023-as szezon elején távozott Hamilton mellől, és az IndyCarban versenyző Marcus Armstrong mellett kezdett el dolgozni. Pár hete azonban egy a közösségi médiában feltöltött síelős fotója, amelynek hátterében egy 44-es szám volt látható, felélesztette a találgatásokat, miszerint a rajtszám „elrejtésével” a Hamiltonnal való együttműködés újraélesztését lebegtette be.

    Most a Daily Mail tulajdonképpen tényként közli, hogy ez megtörtént, azt írva legutóbbi cikkében, hogy Cullen jelenleg is Olaszországban tartózkodik, és Fioranóban szállt meg, a Hamilton csapathoz való érkezésével való egybeesés pedig aligha lehet véletlen.

    Hamilton hétfőn bejárta a Ferrari maranellói gyárát, hogy megismerkedjen új munkatársaival. Nem mindenkivel kell azért nulláról felépítenie a kapcsolatot: az egyik legközelebbi ismerőse éppen a csapatvezető, Frédéric Vasseur, aki már a juniorszériákban is csapatfőnöke volt (legutóbb 2006-ban a GP2-ben az ART-nál), és most is kulcsszerepet játszott abban, hogy a Ferrari szert tegyen a hétszeres világbajnok szolgálataira.

    Galéria: Hamilton lekezel, aláírást oszt és dolgokat néz a Ferrari versenyzőjeként

    A brit a nap során a Ferrari vezetőségének minden kulcsemberével, így az elnökkel és a vezérigazgatóval is találkozott, második Instagram-bejegyzésében pedig nekik mondott köszönetet.

    „Hálás vagyok John Elkann-nak, Benedetto Vignának és Fred Vasseurnek, hogy bíztak bennem és a tagjává tettek ennek a családnak. Izgatottá tesz ennek az új időszaknak a kezdete, és az, hogy együtt dolgozhatok ezekkel a rendkívül tehetséges és inspiráló emberekkel, akik ilyen szívélyesen fogadtak. Elkötelezett vagyok, hogy mindent beleadjak a csapatért, a vállalatért és a rajongókért.”

    Hamilton kedden mérnöki találkozókon is részt vesz, szerdára pedig első tesztjét is beütemezték Fioranóban. Noha a planetf1 egy olasz lap alapján arról ír, még mindig van rá esély, hogy a rossz időjárás meghiúsítja ezt a tervet, ebben az esetben pedig Mugellóba vagy Imolába kerülhetne át a hétszeres világbajnok első ferraris tapasztalatszerzése. Imolában egyébként nem lenne egyedül, hiszen keddtől csütörtökig a Racing Bulls, szerdától csütörtökig pedig a Sauber is ott ad tesztlehetőséget idei versenyzőinek egy korábbi autóval.

    FRISSÍTÉS: Pár órával később az Autosport cikke is tényként közölte, hogy Cullen újra leszerződött Hamilton Project 44 nevű cégével, így visszatér a hétszeres bajnok mellé.

    Nemcsak Hamilton tesztel a héten Olaszországban F1-es autót

  • Új pilóta mellett tért vissza Hamilton korábbi bizalmasa

    Új pilóta mellett tért vissza Hamilton korábbi bizalmasa

    Angela Cullen ismét profi autóversenyző mellé szegődött.

    A tavalyi szezon előtt Lewis Hamilton váratlanul szakított Angela Cullennel, aki a hétszeres világbajnok fizioterapeutája és amolyan mindenese volt hét éven át, és úgy tűnt, elválaszthatatlan részese lesz a Mercedes-pilóta pályafutásának. Az új-zélandi hölgy az utóbbi bő egy évben sem tűnt el a nyilvánosság elől, hiszen a közösségi médiában rendszeresen megmutatta, hogy mit csinál éppen, ám a versenyzés világától távol maradt.

    Egészen mostanáig, a hétvégén ugyanis az IndyCarban tűnt fel a korábbi Ferrari-junior Marcus Armstrong mellett. A szintén új-zélandi pilótának az idei az első teljes szezonja az elsőszámú észak-amerikai formaautós sorozatban, hiszen korábban az oválpályákon nem ment. A Chip Ganassi Racing versenyzője az NBC-nek azt mondta Cullenről: „Csak segített nekem a holtszezonban. Ő is kiwi, úgyhogy összeálltunk a holtidényben, és eddig minden jól alakul. Végre felszedtem egy kis súlyt, hiszen tudják, ezeket az autókat állati nehéz vezetni, így csúcsformában kell lenni, hogy az ember megbirkózzon velük. [Cullen] nagyszerű segítség és igyekszünk fejlődni, hogy nyerhessünk néhány versenyt.”

    Cullen a hétvégi, bajnokságon kívüli versenyen a Thermal Club pálya bokszában:

     

  • Hamilton megszólalt a hosszú kapcsolata befejezéséről

    Hamilton megszólalt a hosszú kapcsolata befejezéséről

    Hét év együttműködés után Lewis Hamilton szakított edzőjével és fizioterapeutájával. Az előző versenyen részletesebben is beszélt a témában.

    Angela Cullen a hétszeres bajnok egyik bizalmasa volt, és a szezon második versenyén jött a hír, hogy már nem dolgoznak együtt. Hamilton az Ausztrál Nagydíjon a Sky Sportsnak nyilatkozott a különválásról, jóllehet, a döntés hátterébe nem adott betekintést.

    „A munkája hihetetlenül nehéz volt. Rengeteg utazással, családtól távol töltött idővel járt. Együtt fejlődtünk. A nagydíjakon a vacsoránál a pilóták gyakran a családjukkal és az edzőjükkel, fizioterápeutájukkal esznek együtt, emiatt nagyon bensőséges kapcsolatot építünk ki és nagyszerű barátokká válunk” – mondta.

    „Angela most már a saját életét éli. Nagyon sok kiváló ötlete van, hogy mivel akar foglalkozni. Szinte minden nap üzenünk egymásnak. Továbbra is el szoktunk menni ejtőernyőzni, és mindig részei leszünk egymás életének. Szerencsére vagy sem, egymással maradunk!”

    Lewis Hamilton szakított az egyik legfontosabb emberével

    „Sokat éltünk át együtt, hálás vagyok, hogy ilyen jó a viszonyunk. Azt hiszem, valószínűleg a mi kapcsolatunk volt a leghosszabb ebben a sportágban. Nagyon hálás vagyok neki és nagyon szeretem.”

    Toto Wolff korábban azt mondta, hogy változásra volt szükség, ezért ért véget Hamilton és Cullen kapcsolata. Többen ugyanakkor attól tartanak, bizalmasa elvesztése nehezebb helyzetbe hozhatja a futamot utoljára közel másfél éve nyerő pilótát.

  • Hamilton még mélyebbre taszította magát saját döntésével?

    Hamilton még mélyebbre taszította magát saját döntésével?

    Nico Rosberg úgy véli, Lewis Hamilton nehéz helyzetbe hozta magát azzal, hogy szakított személyi edzőjével, Angela Cullennel. Damon Hill szerint sokakat meglepett a döntés.

    A Szaúd-arábiai Nagydíj pénteki napján robbant a bomba: Lewis Hamilton szakított Angela Cullennel, akivel hét éve dolgozott együtt. Az új-zélandi tréner hivatalosan a hétszeres világbajnok edzője, illetve fizioterapeutája volt, de valójában sokkal közelebbi kapcsolatban álltak. A kétgyerekes édesanya gyakran nyújtott lelki támaszt a Mercedes pilótájának.

    Lewis Hamilton szakított az egyik legfontosabb emberével

    Hamarosan arra is fény derült, hogy Hamilton döntött az elválás mellett. Bár a nyilvánosság előtt mindkét fél igyekezett azt a látszatot kelteni, hogy békében búcsúztak egymástól, sajtóértesülések szerint ez valójában viharos körülmények között történt. Akármi is az igazság, a Sky Sports szakértőjeként dolgozó Nico Rosberg szerint egykori csapattársa megszenvedheti a történteket.

    „Szerintem ez tovább rontja a helyzetet – vélekedett 2016 világbajnoka. – A szakítás látszólag békés volt, úgy vélem, Angela neki is igaz barátja volt. Az ember az edzőjével [tölti] a legtöbb időt a hétvége során. A végén még vacsorázni is elmegy egy nagyon szűk társaságban, egy családtaggal, az edzővel és ennyi. Biztos vagyok benne, hogy Lewisnak nem lesz ideális, nem lesz túl jó, hogy ő már nem lesz ott. Ez vélhetően egy újabb kihívás és nehézség, amivel meg kell birkóznia, és amihez hozzá kell szoknia.”

    Persze Rosberg szavai inkább a közeljövőre igazak, hiszen hosszabb távon Hamilton nyilvánvalóan pozitív változást vár, máskülönben nem lépte volna meg ezt. A váltásnak ráadásul nemcsak a ténye, hanem az időpontja is sokak számára furcsa volt, hiszen egy ilyen horderejű változás általában a holtszezonban zajlik le, nem a második verseny előtt.

    Rosberg kijelentésére egy másik világbajnok, Damon Hill reagált, akit sokakhoz hasonlóan szintén váratlanul ért a bejelentés. „Szerintem a legtöbben nagyon meglepődtek ezen, mert [Hamilton] nagyon hangsúlyozta hogy [Cullen] mennyire hasznos volt számára, és mennyire jót tett neki, hogy az elméje helyre kerüljön, így kissé meglepő volt látni, hogy szétválnak” – fogalmazott az 1996-os idény győztese.

    Forma-1, Lewis Hamilton, Bahreini Nagydíj 2023, szombat
    Hamilton karrierje egik, ha nem a legnehezebb időszakát éli (Fotó: Steve Etherington/Mercedes)

    Az szinte biztos, hogy Hamilton pályafutása legnehezebb időszakát éli. Azok után, hogy évekig minimum harcban volt a világbajnoki címért, tavaly erre nem volt esélye, és hiába reménykedett egy éven át, az idei szezont is hatalmas lemaradásban kezdte a Mercedes. Persze ennek oka elsősorban az autó gyenge teljesítménye, de a 38 éves versenyző ettől függetlenül sem lehet elégedett, hiszen tavaly kikapott csapattársától, ami annak tudatában sem eshetett jól neki, hogy jó néhány alkalommal balszerencséje volt.

  • Hamilton rúgta ki bizalmasát? – főnöke elárulta az igazságot

    Hamilton rúgta ki bizalmasát? – főnöke elárulta az igazságot

    Toto Wolff elárulta, Lewis Hamilton döntése volt, hogy megválik fizioterapeutájától, illetve edzőjétől, Angela Cullentől. A Mercedes csapatfőnöke hozzátette, az övékhez hasonló szituációban változásra van szükség.

    Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Lewis Hamilton hét év után szakított Angela Cullennel, aki amellett, hogy edzője és fizioterapeutája volt, a hétvégék során is rengeteg segítséget nyújtott a hétszeres világbajnoknak, és olykor lelki támaszt is jelentett neki. A közösségi médiában mindkét fél szép szavakkal búcsúzott a másiktól, de állítólag valójában nem volt szép az elválás.

    Lewis Hamilton szakított az egyik legfontosabb emberével

    Arról, hogy Hamilton valóban viharos körülmények között szakított-e Cullennel, nem derült fény, ám arra igen, hogy ki hozta meg a döntést. Toto Wolff elmondta, hogy pilótája határozott úgy, hogy nem folytatja a közös munkát az új-zélandi trénerrel. A Mercedes csapatfőnöke kijelentette, hogy abban a helyzetben, amelyben jelenleg vannak, változásra van szükség.

    „Nem tudom, mit jelentettek be – nyilatkozta az osztrák üzletember. – Angela sokáig része volt a történetnek. Úgy vélem, minden csapatra igaz, legyen az zárt vagy szélesebb kör, hogy ezt a kiindulópontot nem lehet befagyasztani. Emberként és szervezetként is mindannyian fejlődünk. Őszintének kell lennünk, ha a dolgok már nem működnek.”

    Wolff alighanem a Mercedes szezonkezdetére utalt, hiszen a brackley-i alakulat nem szerepelt jól a Bahreini Nagydíjon, ahol csak a negyedik leggyorsabb autó volt az övék. Ezt követően ő maga beszélt arról, hogy változásokra van szükség, ám elsősorban a kocsi koncepciójára utalt. Hamilton szintén nem volt elégedett, és kijelentette, hogy a mérnökei nem hallgattak rá.

    Ennek azonban nyilvánvalóan semmi köze a 38 éves versenyző és Cullen kapcsolatához, vagyis a háttérben minden bizonnyal valóban történt valami, amiről a sajtó egyelőre nem tud. Mindenesetre Wolff ezúttal is Hamilton mögött áll. „Ilyenkor változtatni kell – folytatta. – Angela mindig is a csapat kabalája volt. Ha [Hamilton] így dönt, akkor mi minden körülmények között támogatni fogjuk őt, bármilyen irányba is akar menni.”

    Forma-1, Lewis Hamilton, Bahreini Nagydíj 2023, szombat
    Hamilton nem kezdte jól a hétvégét (Fotó: Steve Etherington/Mercedes)

    Hogy a szakítás kihatással lesz-e Hamilton teljesítményére, az majd később derül ki. Mindenesetre a szaúd-arábiai hétvégét ő és a Mercedes sem indította jól. A második szabadedzésen továbbra is nagy volt a lemaradásuk a Red Bull mögött, de a hétszeres világbajnoknak még csapaton belül is jelentős volt a hátránya, hiszen 529 ezreddel kapott ki George Russelltől.

  • Lewis Hamilton szakított az egyik legfontosabb emberével

    Lewis Hamilton szakított az egyik legfontosabb emberével

    Lewis Hamilton bejelentette, hogy hét év után szakított edzőjével és fizioterapeutájával, Angela Cullennel, amit utóbbi is megerősített. Sajtóértesülések szerint a két fél viharos körülmények között vált el egymástól.

    Fontos döntés született Lewis Hamilton életében, illetve karrierjében. A hétszeres világbajnok ugyanis bejelentette, hogy nem folytatja a munkát Angela Cullennel, aki az elmúlt hét évben a fizioterapeutája és edzője volt, és munkakapcsolatuk rendkívül szorossá vált. A brit versenyző az Instagram-oldalán számolt be a szakításról, és ezt Cullen is megtette.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

    Az új-zélandi tréner a 2016-os szezontól kezdve dolgozott Hamiltonnal, és a közvetítésekben is gyakran szerepelt. Sokszor láthattuk, hogy ő vitte a hétszeres világbajnok holmiját a versenyhétvégéken, hogy ezzel is megkönnyítse a dolgát abban, hogy a versenyzésre koncentrálhasson. Szaúd-Arábiába azonban már egyedül érkezett.

    „Az elmúlt hét évben Angela Cullen mellettem volt, és arra ösztönzött, hogy önmagam legjobb verziója legyek – búcsúzott most már csak volt fiziójától Hamilton. – Neki köszönhetően vagyok erősebb sportoló és jobb ember. Ezért remélem, hogy ma csatlakoztok hozzám, és a legjobbakat kívánjátok neki, hiszen megteszi a következő lépést az álmai megvalósítása felé. Köszönök mindent, Ang, alig várom, hogy lássam, mit tartogat számodra a jövő.”

    Cullen 2015-ben csatlakozott a Hintsa Performance-hez, amelyet a Mercedes-pilóta néhai mentora, Aki Hintsa alapított. A ma már kétgyermekes édesanya lényegében a finn szakember helyét vette át annak halálakor. Cullen szintén szép szavakkal búcsúzott a hétszeres világbajnoktól, és megerősítette, hogy új kihívás elé néz karrierjében.

    „Pontosan 7 évvel ezelőtt ezen a napon álltam először az F1-es paddockban az Ausztrál Nagydíjon – kezdte. – Ma izgatottan osztom meg, hogy elindultam a következő kalandomra. Annyira hálás vagyok, hogy megtapasztalhattam ezt a hihetetlen utazást az F1-ben, és tudom, hogy a történetem folytatódni fog. Köszönöm az MB [Mercedes-Benz – a szerk.] csapatának, amely az elmúlt 7 évben a családom volt. Lewis Hamilton, te pedig minden idők legnagyobbja vagy! Megtiszteltetés és öröm volt melletted állni, nagyon büszke vagyok rád és mindarra, amit elértél. Köszönöm, hogy támogattál, hittél bennem, és megmutattad, hogy mindannyiunkban ott rejlik a határtalan lehetőség. Nagyon izgatottan várom a következő fejezetet. Nincs olyan, amire ne lennél képes.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Angela Cullen (@cullen_angela) által megosztott bejegyzés

    A két bejegyzés alapján azt lehetne gondolni, hogy az elválás békés volt, ám a Formula.hu értesülései szerint ez nincs így. A portál úgy tudja, hogy a szakítás viharos körülmények között zajlott, miután a két fél között heves vita alakult ki. Hogy ennek lehet-e köze a Mercedes rossz szezonrajtjához, azt nem tudni, mindenesetre ez mindenképpen fontos fejlemény Hamilton szempontjából.

  • Ezt üzente Pumped Gabo a kirúgott Mick Schumachernek

    Ezt üzente Pumped Gabo a kirúgott Mick Schumachernek

    Mick Schumacher az Instagram-oldalán fejtette ki véleményét az elbocsátásról, még Pumped Gabo is biztató üzenetet írt a németnek.

    Ma reggel jelentette be a Haas, hogy jövőre már nem tartanak igényt a 23 éves fiatal szolgálataira. A hivatalos közleményben viszont csak Günther Steiner szavait közölték, így az ifjú Schumacher saját közösségi médiás felületén osztotta meg érzéseit a nagyközönséggel.

    Mick érthetően csalódott, ám sok bátorító üzenetet kapott. Esteban Ocon, Felipe Massa és Sergio Pérez is szurkol németnek, hogy egy napon visszatérjen, de még Pumped Gabo is támogató szavakat intézett Schumacher felé.

    Esteban Ocon: „Tudjuk, hogy csak időkérdése, vissza fogsz térni!”

    Sergio Pérez: „Hamarosan visszatérsz!”

    Angela Cullen (Lewis Hamilton fizioterapeutája): „Új lehetőségek nyílnak meg előtted barátom, az ajtók mindig nyitva állnak.”

    Felipe Massa: „Először is gratulálok a csodálatos karrieredhez. Maradj erős és keményen harcolj azért, hogy visszatérhess! Az egész család csókold téged.”

    A magyar celeb az elmúlt időszakban sok ügy mellett kiállt, ám úgy tűnik a Forma-1 sem ismeretlen terület a számára, Gabo a következőket írta:

    Pumped Gabo: „Sokkal jobbat érdemelsz ember, az univerzum vissza fogja ezt neked adni.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mick Schumacher (@mickschumacher) által megosztott bejegyzés

  • 8 hasznos tanács Hamilton mindenesétől, amit érdemes megfogadni

    8 hasznos tanács Hamilton mindenesétől, amit érdemes megfogadni

    A 48 éves Angela Cullen mindenki számára ismerős lehet, mivel gyakran tűnik fel Lewis Hamilton mellett, akár a közvetítésekben is.

    Az új-zélandi nő jéghokizott régen, most pedig fizioterapeutaként dolgozik Hamilton oldalán. Szoros barátságot ápolnak, és talán nem túlzás azt mondani, hogy Angela valójában Lewis „mindenese”.

    Angela egyébként házas, és van három gyermeke.

    A minap új tetoválásáról posztolt: a jobb füle mögé a love szó került. De ez nem a romantikus szerelmes szó, mást jelképez számára. Viszont ez is legalább annyira fontos.

    A kép mellé hasznos tanácsokat is megosztott közönségével, melyek segítenek abban, hogy boldogabb életet élhessen az ember. Nincs benne semmi extra, egyszerűnek tűnik, mégis sokaknak nem megy.

    Íme hát Angela Cullen tanácsai, mindenkinek:

    „Új tetoválás, új utazás a történetem megtalálásában” – kezdi posztját Angela.
    „Amikor utánanéztem a szeretet definíciójának, gyakran egy másik személy vagy valami iránt érzett szeretettel határozták meg… A tetoválásom azért készült, hogy képessé tegyem magam az önszeretetre, amit a múltban általában egónak, önzésnek tulajdonítottak. De ma már tudjuk, hogy ez a boldogság és az igaz és hiteles élet megélésének egyik alapja, a cél megtalálása és a folyamatos önfejlesztés, ami az élet és a körülöttünk lévők iránti szeretetbe torkollik.”

    „Íme néhány általam hasznosnak tartott gyakorlat:

    1. Hagyd abba az (önmagad) összehasonlítását másokkal és mások véleményével
    2. Engedd meg magadnak, hogy hibázz, tekints erre fejlődési lehetőségként
    3. Leld meg az értékeidet (ne feledd, hogy ez nem abban rejlik, hogy hogyan nézel ki!)ű
    4. Óvd az energiáidat: vedd körül magad olyanokkal, akik miatt jól érzed magad, és hagyd, hogy a mérgező energia elmenjen melletted
    5. Légy nyitott minden új lehetőségre, ne tervezz hosszú távra, mert az fontos ajtókat zárhat be
    6. Helyezd magadat az első helyre (anyukaként ez nagyon nehéz lehet, de fontos, hogy törődj magaddal, hogy jelen tudj lenni)
    7. Lásd meg a szépséget az egyszerű dolgokban
    8. Légy hálás

    „Légy türelmes önmagaddal és az önszeretet felé vezető utaddal. Az önszeretet talán nem megy egyik napról a másikra, de ne feledd, hogy ez a boldogsághoz és ahhoz, hogy önmagad legjobb verziója lehess, ez alapvető fontosságú, helyezd előtérbe, sajátítsd el, higgy és bízz benne!  ”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Angela Cullen (@cullen_angela) által megosztott bejegyzés

     

  • Hamilton visszavágott Marko megjegyzésére: Nem igazán érdekel

    Hamilton visszavágott Marko megjegyzésére: Nem igazán érdekel

    Lewis Hamilton elmondta, nem igazán szokott odafigyelni arra, hogy Helmut Marko mit nyilatkozik vele kapcsolatban.

    Olaszországban ismét egymásnak feszült a két bajnok aspiráns. Ennek a találkozónak ismét ütközés lett a vége, ám most mindkét delikvens a sóderágyban végezte. Az eset kapcsán Max Verstappent találták bűnösnek a stewardok, így Szocsiban hátrányból indult a holland pilóta.

    A Mercedes az eset után hálát adott a glória jelenlétének és elmondta, hogy versenyzőjük nyaka „bánta” az esetet. A 78 éves tanácsadó azonban visszavágott, ugyanis nem érette, hogyan utazhatott a hétszeres világbajnok hét órát egy repülőn, ha annyira fájt az említett tesztrésze.

    Természetesen csütörtökön Hamilton véleményét is kikérték Marko nyilatkozatáról. A brit versenyző a következőket reagálta ellenfele szavaira:

    ,,Nem igazán érdekel, hogy ezek az egyének mit mondanak. Természetes az, ha egy autó a fejeden landol, akkor némi kellemetlenség fog érni. Ahogy mondtam, a verseny után éreztem, hogy valami nincs rendben, és akkor elmondtam, hogy megvizsgáltatom a területet. A futam után rögtön kezelésbe vettük ezt Angelával (Cullen, Hamilton fizioterapeutája), a repülőn is dolgoztunk rajta, majd másnap részt vettem egy kontrollvizsgálaton. Azután akupunktúrával és hasonló dolgokkal javítottunk a dolgon.” – nyilatkozta a 36 éves pilóta a Racingnews365.com-nak.

    Hamilton elmondta, még mindig hálás azért, hogy komolyabb sérülés nélkül megúszta a monzai balesetet:

    ,,Egy ezredmásodperc alatt bármi megtörténhet, ezért valóban hálás voltam amiatt, hogy nem lett komolyabb sérülésem. Tovább fogunk ebből lépni.”