Címke: Andy Palmer

  • Az Aston F1-es embereket vett fel

    Az Aston F1-es embereket vett fel

    Ez már több mint flört? Az Aston Martin F1-es tapasztalattal rendelkező embereket vett az alkalmazásába, többek között a Ferraritól – úgy fest, komolyodik a motorbeszállítói projekt.

    Az Aston régóta szoros kapcsolatot ápol a Red Bull-lal: először a Valkyrie hiperautón dolgoztak együtt, 2018-tól pedig az osztrák istálló főszponzorává lépnek elő. A brit autógyártó őszinte érdeklődést mutat az új, 2021-től érvénybe lépő F1-es motorszabályok iránt, habár Andy Palmer elnök-vezérigazgató sietve tisztázta, hogy az Aston csak jelentős költségcsökkentések után hajlandó elgondolkozni F1-es motorok építésén. A Red Bull részéről Christian Horner „egyértelműen nyitott” lenne egy esetleges kollaborációra.

    „Biztos vagyok benne, hogy megvan a szükséges technológiai felkészültségünk” – nyilatkozta Palmer. „Néhány nemrégiben felvett emberünk, akik a Ferraritól érkeztek, a tanújele annak, hogy meg tudnánk építeni egy F1-es motort. A kérdés csupán ez: bevezetnek-e egy olyan költségsapkát, hogy egy Astonhoz hasonló cégnek is megérje a befektetés? Ez a hatalmas különbség a kisvállalatok, mint az Aston és a nagyfiúk, mint a Renault vagy a Mercedes-Benz között. Az általam felvett emberek kapcsolatban álltak az F1-gyel és utcai tapasztalatuk is van; technikai képességek terén érdekes elegyünk van jelenleg.”

    Ha egyedül nem is vágna bele ebbe a projektbe az Aston, Palmer nem zárta ki annak eshetőségét, hogy egy másik céggel – akár a Cosworthszel – együttműködve tervezzenek F1-es motort. A végleges döntésre hamarosan sor kerülhet, az FIA és a FOM ugyanis pénteken ülésezett a jövőbeli motorszabályok megvitatása végett, a téma pedig minden valószínűség szerint a november 7-i Strategy Group-ülésen is kiemelt fontosságot kap.

  • Hivatalos: Már 2018-tól jön az Aston Martin Red Bull Racing!

    Hivatalos: Már 2018-tól jön az Aston Martin Red Bull Racing!

    Az Aston Martin lesz a Red Bull Forma-1-es csapatának a névadó szponzora, már 2018-tól kezdődően. A brit márka 2016-ban csatlakozott a csapathoz innovációs területeken együttműködő partnerként, és a két cég jelenleg is közösen dolgozik az Aston Martin Valkyrie sportkocsin.

    Ahogy azt már korábban mi is megírtuk, ez a kapcsolat most új szintre lép, és már jövőre Aston Martin Red Bull Racing néven hívják majd az istállót. Ennek köszönhetően a brit márka kiemelkedő módon lesz majd látható a csapat életében. A szerződés értelmében A Red Bull főhadiszállásán, Milton Keynesben egy új továbbfejlesztett teljesítményközpontot is átadnak majd. Ezzel a lépéssel 100 új munkahely is létesül majd, kifejezetten a Red Bull boszorkánykonyhájában, az Aston új leendő sportautója miatt, hogy a felek még szorosabban tudjanak majd együttműködni.

    Christian Horner, így nyilatkozott:
    „Már az első naptól kezdve úttörő munka volt a kapcsolatunk az Aston Martinnal, akik eddig az innovációs partnerünk voltak. Miután elképzeltük, és megvalósítottuk az igazán sikeres Aston Martin Valkyrie-t 2016-ban, kiterjesztettük a kapcsolatunkat már az idei évben is, és örömmel tölt el az, hogy tovább erősíthetjük a partnerségünket, és 2018-ban már Aston Martin Red Bull Racing néven szerepelhetünk majd. Ennek köszönhetően 100 Aston Martin munkatárs érkezik majd Milton Keynesbe az új Advanced Performance Centrebe, és így már igazán speciális, nagyon innovatív új projektekbe kezdhetünk az Aston Martinnal.”

    A brit márka elnöke, Andy Palmer is megerősítette, hogy cége csak profitált abból, hogy befektettek a Red Bullba, és elmondta, hogy nagyon is érdekli őket a Forma-1 2021-es motorokra vonatkozó szabályzása, és erről már egyeztetnek is az illetékesekkel. Az Astont ugyanakkor csak akkor érdekli egy saját motor kifejlesztése, ha a technológiai háttér, és ennek pénzügyi vonzata is kontroll alatt lesz tartható. Palmer így látja most a kapcsolatukat:
    „A névadó partnerség a Red Bullal a következő lépés volt, az eddigi innovációs titulus után. Kifejezetten élvezzük azt a globális márkaismertséget, amit a megújuló Forma-1 biztosít. Érdekel minket az új motorformula is, de csak akkor, ha megfelelőek lesznek ehhez a körülmények. Nem fogunk olyan motor háborúba beleállni, ahol nincs határa a költségeknek, és számolatlanul futhat órákat a próbapadon egy-egy erőforrás, de hiszünk abban, hogy a FIA olyan környezetet tud teremteni, ami azt eredményezheti, hogy mi is együtt tudunk működni ebben.”

  • Az Aston Martin érdeklődik az F1 iránt, ha…

    Az Aston Martin érdeklődik az F1 iránt, ha…

    Az Aston Martin érdeklődik a Forma-1 iránt, szándékaik komolysága azonban a 2021-től érvénybe lépő motorszabályoktól függ.

    Az Aston Martin vezérigazgatója, Andy Palmer jelen volt az FIA legutóbbi erőforrást érintő megbeszélésén. Elmondása szerint csak akkor érdekli őket a történet, ha nem szállnak el a költségek.

    Az Aston jelenleg a Red Bull Racing egyik szponzora, és együtt dolgoznak Adrian Newey-val a Valkyrie projekten.

    „Az F1 perifériáján ülünk, a Valkyrie és a Red Bull által.” – mondta Palmer az Autosportnak. „Aztán mindig jön a kérdés, hogy csapatként is akarunk-e szerepelni?”

    „A mi fő versenytársunk a Ferrari, szóval ilyen szempontbál racionális dolog lenne beszállni valahogy. De mint egy cég, mely most kezdett profitot termelni, nekünk nincs évi 350-400 milliónk, amit az F1-re költhetnénk. Ha – és ez tényleg egy nagy „ha” – van egy felső határa a ráfordított pénznek, emberek számának, mely/kik egy új erőforrás fejlesztéshez kell, ésszerű szinten, akkor jó okunk van rá, hogy átgondoljuk (az F1-ben való szereplést).”

    Palmer szerint azonban az erőforrásokról folyó tárgyalások „határozottan jó irányba haladnak”.

    „Egyértelmű mindenki számára, hogy fokozni kell a ‘színházat’ az F1-ben, több hang kell, nem akarjuk, hogy túlzottan korlátozzák a teljesítményt, ugyanakkor csökkenteni kell a nevezési költségeket. Nem hiszem, hogy van bárki, aki ne értene egyet ezzel.”