Címke: Andy Cowell

  • A Mercedes tart Verstappentől: Eléggé tehetséges a srác, nem igaz?

    A Mercedes tart Verstappentől: Eléggé tehetséges a srác, nem igaz?

    A Mercedes az évad elején senkitől sem zavartatva menetelt előre a hatodik világbajnoki címe felé, aztán szépen lassan feltámadtak az ellenfelek is.

    A Ferrari már Bahreinben megvillant Charles Leclerc révén, ám egy motorhiba miatt az ifjú a dobogó első fokáról a harmadikra esett vissza. Kanadában bár Sebastian Vettel lépte át először a cél vonalat, a versenyen elkövetett manővere miatt megbüntették, így a siker Lewis Hamilton ölébe hullott. Az Osztrák Nagydíjtól kezdve egészen az évad első felének végéig a Honda motorral működő Red Bull dominált, majd jött a nyári szünet és a szezon második fele, ahol is a Scuderia táltosodott meg ismét.

    Ám a csillagosok szájából nem lehetett kiénekelni a sajtot, behúzták ezt az évet is. Ugyanakkor a Honda felfejlődése és a Ferrari egyeduralkodása az erőforrások kapcsán lenyűgözte az Ezüst Nyilak motorrészlegének vezetőjét, Andy Cowellt.

    A Motor Sport Magazin legutóbbi podcast adásában a brit elmondta, mint motorfelelős mérnök, roppant csalódott, ugyanis 2021-ben az erőforrásokra vonatkozó szabályok változatlanok maradnak. Cowell elismerte, munkája így kevésbé lesz izgalmas, ám ez a sportra és az azt érintő változásokra nem lesz igaz.

    ,,Jó dolog az, hogy a négy gyártó egy lépéssel közelebb került egymáshoz. A Honda fejlődött az év során a legtöbbet, a fejlesztési sebesség kapcsán jóval felülmúlták a Ferrarit. Harcoljunk még egy jót ezek mellett a szabályok mellett, még mielőtt 2026-ban újakkal rukkolnánk elő.”

    A Japán gyártó a Red Bull Racinggel karöltve felküzdötte magát az élmezőnybe. A leglassabb motorból versenyképes hajtáslánc lett. Idén már győzelmet is szerzetek, míg jövőre akár a bajnoki címért is harcba szállhatnak. Az egyenlethez azonban még egy fontos tényező is társul: Max Verstappen. Együtt, 2020-ban ők jelenthetik a legnagyobb veszélyt a Mercedesre nézve?

    ,,Úgy vélem mind a két gyártó lenyűgöző (Ferrari és Honda). Mindkét fél alig várja, hogy diadalmaskodjon, nemcsak résztvevők akarnak lenni. A Red Bull képes lehet arra, hogy egy nyerő autót építsen, és ott van Max Verstappen is aki, egyszerűen csodálatos. Eléggé tehetséges és képzett a srác, nem igaz?” – nyilatkozta Cowell.

  • Mercedes: Nincs megállás a motorfejlesztés terén

    Mercedes: Nincs megállás a motorfejlesztés terén

    A Mercedes motorfőnöke, Andy Cowell szerint a jelenlegi, V6-os turbómotorok fejlesztésében van potenciál, még ha kevés is.

    „Jelenleg nincs láthatáron a motorfejlesztés befagyasztása” – mondta. „Most lett vége a hatodik bajnokságnak, szóval a 18 hónapos felkészülés és a hat évnyi fejlesztés hosszú idő a mérnököknek. Így tehát a javulások kisebbekké válnak, ugyanakkor több területen kezdesz nézelődni. Olyanokon is, melyekről korábban azt hitted, már nem lehet rajtuk javítani. És épp amiatt, mert nem foglalkoztál vele, találsz még mérhető nyereséget. Mindenesetre minden fejlesztéssel nagyobb teljesítményt és jobb megbízhatóságot érhetünk el.”

  • Mercedes: Páran halláskárosodást szenvedtek a korábbi erőforrások miatt

    Mercedes: Páran halláskárosodást szenvedtek a korábbi erőforrások miatt

    A Mercedes motorrészlegének vezetője, Andy Cowell elmondta, a korábbi erőforrások miatt többen halláskárosodást szenvedtek.

    2014-ben új korszak indult a Forma-1-ben, ugyanis a jól megszokott V8-as erőforrásokat, a V6-os turbó hajtásláncok váltották. A szurkolók elégedetlenkedtek az elején, mert az ‘új motorok’ nem hangosak és nem tudják átadni úgy az élményt, mint elődeik. Ugyanakkor a halkabb erőforrásoknak előnyei is vannak, a mérnökök és a szerelők kevésbé szenvednek halláskárosodást tőlük.

    ,,Úgy vélem 2014-ben egyikünk hajtáslánca sem volt tökéletes, azonban mára-már mindenkinek sikerült jól beállítani őket. Azt hiszem ez tette a hanghatást is kellemesebbé. A motorok hangereje ugyan nem annyira hangos, azonban mégis elengedő zajt csapnak.” -nyilatkozta Cowell a Motor Sport Magazine-nak.

    A különbség a hanghatások között akkor volt igazán érzékelhető, mikor még, az F2-es mezőny a V8-as erőforrásokkal versenyzett. A hangos hajtásláncok miatt az F1-es motorok még halkabbnak tűntek, és a nézők emiatt még jobban elégedetlenkedtek. Mára már az alsó kategóriában is a turbófeltöltős erőforrás muzsikál, így a konstrukciók hangzása közel hasonlóvá vált.

    ,,Most már az alsóbb kategóriában (F2) is a turbó motorokat használják, így a motorok közel ugyanolyan hangosak. Emiatt egyre több család látogathat ki a versenyekre. Azok miatt a hangos V8-as és V10-es motorok miatt a gyerekeket nem szabadott a pálya közelébe vinni. Nem akarhattad ezt tenni a gyerekeddel. Sokan a gyárban halláskárosodást szenvedtek, ezért úgy vélem, hogy a V6-os motorok előre lépést jelentenek.” -árulta el Cowell.

  • Abiteboul: A Renault motorja a legerősebb a Forma-1-ben!

    Abiteboul: A Renault motorja a legerősebb a Forma-1-ben!

    Csapatfőnökük, Cyril Abiteboul szerint a Renault erőforrása a legerősebb a száguldó cirkuszban. Ezen állítással szemben sokan úgy vélik a paddockban, hogy a francia gyártó teljesítményben már elmarad a folyamatosan fejlődő Hondától is. Abiteboul azonban elmondta az AMuS-nak, hogy a Renault is nagyot lépett előre:

    „Méréseink alapján miénk és a Ferrari motorja a legerősebb a versenyeken. Aztán jön csak a Honda és a Mercedes.”

    A Mercedesnél természetesen ezt másképp látják, ott egy anonim mérnök nyilatkozott:

    „A Honda, Renault és közöttünk a különbség már elhanyagolható. Csak a Ferrari emelkedik ki.”

    A Mercedes motorfőnöke, Andy Cowell pedig elárulta, hogy a csapatok mérései majd erőforrásaik összehasonlítása javarészt GPS adatok alapján nem igazán pontos:

    „Motorerőt megállapítani, pláne versenykörülmények között, finoman szólva is nehéz.”

  • A Venturi a Mercedes hajtóegységére vált a 2019/20-as szezonra

    A Venturi a Mercedes hajtóegységére vált a 2019/20-as szezonra

    A Venturi Formula E csapata Mercedes erőátviteli rendszerére vált a sorozat hatodik szezonja előtt. A két pilóta, Felipe Massa és Edoardo Mortara maradnak a csapatnál.

    Az új megállapodás szerint a Mercedes Formula E csapata többek között hűtésrendszerrel, hátsó felfüggesztéssel és központi elektronikával is ellátja majd a Venturit az elkövetkező szezonban. A technikát a Mercedes northamptoni gyárában fejlesztették ki, ahol a világverő F1-es hibrid rendszert is gyártják.

    A nagy teljesítményű elektromos autókkal szerzett tapasztalatunkat és Mercedes versenyzési múltját párosítva egy nagy lépést tehetünk afelé, hogy megszilárdítsuk a helyünket egy versenyzési szériában, ami egyre színvonalasabb lesz.” – mondta Gildo Pastor, a Venturi Automobiles elnöke.

     „Izgatottak vagyunk, ez egy új éra a csapatnál. Magabiztos vagyok azzal kapcsolatban, hogy ez egy nagyszerű utazás kezdete lesz stuttgarti és brixworth-i kollégáinkkal.”

    Az előző évadban az alakulathoz csatlakozó, azóta velük már egy győzelmet ünneplő csapatfőnök, Susie Wolff a következőt nyilatkozta:

    Előreléptünk az ötödik szezonban, de terveink szerint a hatodikban még előrébb szeretnénk lenni. Minden megteszünk, hogy a lehető legversenyképesebbek legyünk az idénynyitón Szaúd-Arábiában.”

    A Mercedes-Benz EQ most lett teljesen gyári csapat, de HWA Racelab néven már egy szezont teljesítettek a szériában, ezzel a tapasztalattal vágnak majd neki az idei szezonnak.

    „A Venturival közösen dolgozva többet tanulhatunk, ráadásul egy régóta itt lévő csapattal, akik az első évadtól kezdve tagjai a bajnokságnak.” – mondta Andy Cowell, a Mercedes-AMG High Performance Powertrains vezérigazgatója.

    „A tanultakat és a kifejlesztett technológiákat átültetjük majd az utcai autókba is, tehát az egész Mercedes-Benz család profitál majd ebből.”

  • Andy Cowell szerint őrültség a 2018-as motorszabályzás

    Andy Cowell szerint őrültség a 2018-as motorszabályzás

    A Mercedes motorrészlegének vezetője, Andy Cowell a 2018-as motorszabályokat az „őrült” szóval jellemezte. Bár a Mercedes dominál a legutóbbi erőforrás érában, Cowell nem támogatja a szabályt, mi szerint versenyzőnként négy helyett idén már csak három motor áll majd rendelkezésre.

    „Ez őrültség.” – mondta az olasz Corriere dello Sportnak. „Mivel a gyártóknak gyakorlatilag minden elemet újra meg kell majd csinálniuk.”

    Felhívja a figyelmet arra is, hogy ezzel egyáltalán nem csökkentik a költségeket.

    „Építünk 80-100 erőforrást és teszteljük őket a padon, és kiválasztjuk azt a három-négyet, melyek a legmegbízhatóbbak, és legerősebbek. Ez hatalmas költség, ami nem térül meg a gyártóknak.”

    Korábban Alain Prost is kitért rá, hogy szerinte manapság egyáltalán nem drágábbak az F1-es erőforrások, mint korábban, így indokolatlan ezzel érvelni a költségcsökkentés mellett.

  • Új motort épít a Mercedes

    Új motort épít a Mercedes

    Andy Cowell elárulta, a Mercedes „lényegében vadonatúj” motort épít a 2018-as F1-es szezonra.

    A turbóhibrid korszak 2014-es kezdete óta a Mercedes vitte a prímet erőforrások terén (meg voltaképpen minden másban is), habár a 2017-es szezonban a Ferrari és az év vége felé a Red Bull bejelentkezett a Mercedes-hegemónia megtörésére. A stuttgarti alakulatnak mindent mozgósítania kell, ha 2018-ban is folytatni szeretnék a diadalmenetet; ebbe beletartozik a Mercedes-erőforrás is, ami…

    „Lényegében vadonatúj lesz” – avatta be a nagyközönséget Cowell az idei tervekbe. „A jelenlegi modell már a 20. versenyét teljesítette; szezon közben számos frissítésen ment át, amelyek után körvonalazódni látszik, mit kell tennünk a teljesítmény fokozásához, illetve az általános motorbeli súrlódás és elektronikus veszteségek kiküszöbölésére.”

    A motorformula már az ötödik évében jár, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne több és több erőt kisajtolni az erőforrásokból.

    „Minden egyes új motor vagy új fejlesztés újabb tananyagként szolgál” – folytatta Cowell. „Ami azonban igazán frusztráló, hogy minőségromlás veszélye nélkül nem tudod az újonnan tanult ismereteket kiaknázni: csak a koncepció lefagyasztása után kezdesz el dolgozni a motoron, majd ezzel mész versenyezni, de a munka közben tanultaknak csak később lesz foganatja. A megfigyelésen, elemzésen és emlékezésen alapuló ismeretszerzés roppant fontos, mert így a következő motorkoncepció felvázolásának idejére már rengeteg ötletünk lesz. Némelyik ötlet apró, csak egy kis finomítás az egyébiránt kiforrott területeken; mások alapvető fontossággal bíró ötletek: az égési folyamat, súrlódáscsökkentés, vagy új anyagok, amelyek növelik a megbízhatóságot; megint mások véletlenszerűen jutnak eszünkbe. Még nem értük el a fejlődési ciklus végét, még ha csak egy jó adag öt ezredesmásodpercnyi előrelépésről beszélünk is. Előfordulnak olyan kellemes meglepetések is, amikor például azt hitted, hogy valami 2 kW többletet jelent majd, de végül ennek ellenkezője hozza meg a kívánt eredményt. Minden a kísérletezésen múlik, és a tesztlétesítmény ebből a szempontból kulcsfontosságú. Tudnod kell, pontosan mit akarsz megmérni, de a előrelépés mértékének tényleges észleléséhez szükséged van egy hihetetlen finom szenzorokkal rendelkező próbapadra és egy jól kialakított tesztelési eljárásra, amelyek nélkül sosem lennél képes kiválogatni a hasznos adatokat az általános tesztzajból.”