Címke: Andrew Westacott

  • Melbourne-i pályán is átalakítások zajlanak

    Melbourne-i pályán is átalakítások zajlanak

    Miután nem lesz futam a közeljövőben, Melbourne-ben felújítják az Albert Park autosport létesítményeit a kitűzött novemberi időpont előtt.

    Az ’96-os nyitóverseny óta nem változott meg a boxutca, ezért az utóbbi években 60-ra csökkentették a sebességkorlátot. Az ausztrál promóter elnöke, Andrew Westacott azonban most felfedte, két méterrel kiszélesítették az aszfaltsávot. A célegyenes mellől eltűnt a vékony föves sáv, így a boxfal közvetlenül a pálya mellé került.

    Így ismét szokásos 80-nal lehet haladni a garázsok mellett, ez pedig változtathat a stratégián is, hiszen kevesebb kiállással jár majd egy-egy kiállás.

    Az eredetileg márciusra tervezett verseny után újraaszfaltozást terveztek a szervezők. Most a 8 hónapos elhalasztás miatt már az idei futamra lennének kész a munkálatokkal.

    „Az, hogy a dátumot novemberre tettük át, jó lehetőséget ad nekünk arra, hogy a fennálló időben elvégezzük a munkát.” ­­– jelentette ki Westacott.

    A 2021-es szezonban ezzel Barcelona mellett már Melbourne-ben is biztosan változás várj amajd a mezőnyt.

  • 50 ezer nézővel terveznek a 2021-es F1-es szezonnyitón

    50 ezer nézővel terveznek a 2021-es F1-es szezonnyitón

    A jelenlegi tervek alapján egy év szünet után 2021-ben ismételten Ausztráliában kezdődhet majd az F1-es idény, ahova jelen állás szerint naponta 50 ezer nézőt terveznek beengedni.

    A héten jelent meg a jövő évre szóló hivatalos versenynaptár, ennek alapján március 21.-én már Melbourne lesz jelenése a mezőnynek. Addig még négy hónap hátra van, ám a COVID-19-járvány nem csillapodik, ennek ellenére a verseny vezetője kijelentette, hogy nem kívánnak üres lelátók előtt versenyeztetni.

    „Kisebb lelátókat fogunk alkalmazni, amelyek kilenc sorosak lesznek, és ezeket új helyeken fogjuk elhelyezni.” – kezdete Andrew Westacott.

    Ugyanakkor azt is elismerte, hogy ők is egy buborékot kívánnak majd létrehozni, amelyben minden külvilággal kapcsolatos interakciót meg tudnak majd akadályozni.

    „Lehet majd egy COVID-mentes eseményünk. A létesítményeinket át fogjuk tervezni, és ha ezekből lesz tíz, valamint, ha ezekben három-négy vagy akár ötezres kapacitásúak lesznek, akkor akár 50 ezer néző is jelen lehet.” – tette hozzá.

  • Westacott: A 2021-es szezon Ausztráliában fog kezdődni

    Westacott: A 2021-es szezon Ausztráliában fog kezdődni

    Andrew Westacott állítása szerint jövőre is Ausztrália nyitja majd a szezont.

    Idén ugyan elutazott a mezőny Melbourne-be, ám a pénteki napon nem jutottak túl, ugyanis a McLaren egyik munkatársa pozitív tesztet produkált. Andreas Seidl és Zak Brown csütörtök délután úgy döntött, hogy visszalépnek, majd az ez után bekövetkezett hosszas tárgyalás során a nagydíj elhalasztását ítélték kézenfekvőnek a csapatok és a szervezők.

    Az évad így Ausztriában kezdődött el igazán, viszont az interneten keringő versenynaptár tervezet szerint, 2021-ben sem a jól megszokott menetrend mentén indul majd a móka. A belga F1i.com által megtalált naptár ugyanis azt hirdeti, hogy Bahrein nyitja majd a táncot márciusban, míg a Covid-19 miatt Ausztrália csak októberben jut szerephez.

    A nagydíj promótere elmondta, erről szó sincs, ugyanis jövőre is a melbourne-i aszfaltcsík fogadja majd először a mezőnyt.

    ,,Az Australian Grand Prix Corporation rendszeresen tárgyal Forma-1-el a 2021-es előzetes versenynaptárral kapcsolatban, amit az elkövetkezendő hetekben fognak közzétenni. Melbourne ismét az F1 szezonnyitó futamaként fog szerepelni, a már jól megszokott márciusi időszakban. Ez az esemény jelentős szerepet fog kapni a Victoria állambeli sportesemények újraindításában.” -nyilatkozta Westacott.

  • Melbourne figyelmeztet, az F1 és a MotoGP nem megy sehova

    Melbourne figyelmeztet, az F1 és a MotoGP nem megy sehova

    Andrew Westacott, az Ausztrál Nagydíjért felelős szervezet elnöke cáfolta, hogy Melbourne helyett más ausztrál pálya lenne az elsőszámú esélyes egy 2021-es futamra.

    Nemrég a Dél-Ausztrália államban található The Bend jelentkezett be az Ausztrál Nagydíj rendezésére, amennyiben a Melbourne központjában lévő Albert Park járványügyi szempontból nem lenne alkalmas, hogy vendégül lássa az F1-et.

    A kétség akkor merült fel, amikor Victoria állam a krízis gócpontja volt, azóta azonban már lecsökken az esetek száma, és már az időpontot is kijelölték a 2021-es futamra.

    Westacott, a Melbourne-i motorsport felelőse most elhallgattatta a pletykákat:

    „Mondják meg neki, hogy álmodik.” – utalt a The Bend igazgatójára, aki korábban bejelentkezett a futamért.

    „Az Australian Grand Prix Corporation kapcsolata a MotoGP-vel és a Forma-1-gyel erősebb, mint valaha. Philip Islanden 2026-ig van szerződésünk a FIM-mel, az a motorosok egyik leglátványosabb helyszíne.”

    „Sok másik állam elkívánná tőlünk a versenyeket, de azok nem költöznek sehova.” – szögezte le.

    Melbourne 1996 óta látja vendégül a száguldó cirkuszt – előtte Adelaide volt a helyszín -, és 2025-ig szerződéssel rendelkezik.

    A világ második leghosszabb állandó versenylétesítménye, a The Bend jelenleg az FIA kettes minősítésével rendelkezik. Kis változtatásokkal azonban akár az F1-es rendezésére is alkalmassá tehető majd.

  • Nem törölték, csak elhalasztották az Ausztrál Nagydíjat

    Nem törölték, csak elhalasztották az Ausztrál Nagydíjat

    Kalandos körülmények után lett hivatalos, hogy a most hétvégi Ausztrál Nagydíj nem lesz megtartva. A szervezők ugyan a hivatalos közleményben a futam törlését jelentették be, amit azt jelenti, hogy idén már nem is pótolják. Most azonban kiderült, hogy erről szó sincs, hiszen már keresik az új időpontot neki, vagyis a gyakorlatban csak elhalasztották a Nagydíjat. Az érintettek pedig elismerték, hogy szándékosan használták a „törlés” szót.

    A koronavírus miatt várhatóan csak júniusban startoló F1-es idény naptára alaposan fel fog borulni, ám az az ausztrál futam szervező bizottságának a vezetője Andrew Westacott most elmondta, hogy fel sem merült bennünk a verseny végleges törlése, csupán a rajongók érdekében mondták ezt.

    „Fontos elmondani, hogy a törlés szót az időzítés miatt használtuk. Muszáj volt biztosítani a rajongókat – akik már itt voltak Melbourne-ben és jó néhányan már a kapuk előtt tolongtak – hogy nem elhalasztjuk a versenyt, mert a halasztással olyan benyomásuk lehetett volna, hogy lehet, hogy csak pár órát, vagy napot halasztunk csak. Így a törlés szó használata teljesen szándékos volt.” – fogalmazott.

    Westacott pedig ezután már azt is elmondta, hogy már keresik az Ausztrál Nagydíj új időpontját.

    „A Forma-1 világában megtanultam, hogy soha ne mondd, hogy soha. Itt és most ezen dolgozunk Chase Carey-vel és az egész Forma-1-gyel. Aztán majd az idő eldönti, hogy mi lesz.” – folytatta.