Címke: Andrew Shovlin

  • A Mercedes egyelőre kísérletezik, ami újabb időmérős drámákat hozhat

    A Mercedes egyelőre kísérletezik, ami újabb időmérős drámákat hozhat

    Andrew Shovlin, a Mercedes mérnökigazgatójának szavai alapján egyáltalán nem biztos, hogy a Szaúd-arábiai Nagydíjon esett ki utoljára az istálló valamelyik  autója az idén az időmérő edzés első szakaszában. A szakember szerint jelenleg a problémáik megértése és megoldása mellett a veszteségek minimalizálása a fő céljuk.

    Egyelőre senki, még a Mercedes mérnökei sem tudják megmondani, hogy Lewis Hamilton és George Russell idei autója mikortól lehet képes felvenni a versenyt a Ferrarikkal és a Red Bullokkal. A konstruktőri címvédő ugyanis még az idei problémáinak a megértésével van elfoglalva. És amíg nem sikerül jelentősen javítania a W13-as versenyképességén, a kármentéssel és a kísérletezéssel lesz elfoglalva. Amennyiben pedig utóbbi rosszul sül el, az Lewis Hamilton legutóbbi szerepléséhez hasonló meglepő időmérős kieséseket és szenvedős futamokat hozhat.

    „Nincsenek illúziónk arról, hogy mekkora a teljesítménybeli lemaradásunk, ami Jeddah-ban végül kicsit nagyobb volt, mint Bahreinben. Mind egy körön, mind a hosszú etapokon elég nagy különbséget kell ledolgoznunk, ha fel akarjuk venni a versenyt a Ferrarikkal és a Red Bullokkal” – nyilatkozta Andrew Shovlin, a Mercedes mérnökigazgatója a csapat szokásos versenyhétvége utáni kérdezz-felelek videójában.

    A szakember szerint ugyanakkor van pozitívum is abban, hogy jelenleg mérföldekre van a tempójuk a két élcsapatétól. Mégpedig az, hogy a középmezőny istállóinál még így is stabilan gyorsabbak (kivéve, amikor rossz irányba mennek a beállításokkal). Ennek köszönhetően nagyobb a mozgásterük a kísérletezésre.

    „Ami a mögöttünk levőket illeti, úgy néz ki, hogy van egy kis előnyünk a középmezőnyhöz képest. Persze jó munkát kell végeznünk, hogy előttük legyünk, de most van egy kis különbség, ami lélegzetvételnyi előnyhöz juttat minket. Ez lehetővé teszi, hogy kísérletezzünk a versenyhétvégéken, és megpróbáljunk olyan megoldásokkal előállni, amelyek növelik az autó teljesítményét” – magyarázta a szakember.

    Merthogy a jelek szerint Jeddah-ban Lewis Hamiltonnal inkább kísérleteztek. Ettől azt remélték, hogy esetleg beleszólhatnak a Ferrarik és a Red Bullok dolgába, míg George Russell esetében a biztos ötödik helyre hajtottak.

    „Lewis esetében mindig kísérletezünk a beállításokkal” – mondta Shovlin, aki szerint Szaúd-Arábiában jó irányt találtak péntekről szombatra. Ám miután a harmadik szabadedzésen elégedettek voltak a változtatásokkal, kicsit tovább mentek a választott úton, amivel túllőttek a célon. Mindez az időmérőre nagymértékű tapadásvesztést eredményezett a hátsó tengelyen, amitől Hamiltonnak tovaszállt az önbizalma, és már a Q1-ben kiesett. 

    A szakember szerint „jelenleg az a gond, hogy az autó nem elég gyors, és hacsak nem találjuk el a tökéletes beállításokat, a kiesés kockázatával kell szembenéznünk az időmérő első két szakaszában.” És hogy mi erre a megoldás? „A lehető leghamarabb gyorsabbá kell tennünk a kocsit” – jelentette ki.

    Két fronton küzdenek egyszerre

    A W13-as gyorsabbá tétele viszont alighanem egyelőre odébb van. Shovlin elmondása szerint jelenleg még azon dolgoznak, hogy egyáltalán megértsék, mi a gond. „Ez egy olyan probléma, amit a Brackley-ben és Brixworth-ben található központunkban fogunk megoldani. Mindenki nagyon keményen dolgozik, hogy megpróbáljuk megérteni a problémát, és megoldásokkal álljunk elő. Ezt a következő néhány versenyhétvége során szakaszokra bontva fogjuk megtenni. A pályán mindent elkövetünk, hogy minimalizáljuk a veszteségeket, és a lehető legtöbb pontot szerezzük.”

    A Mercedes tehát, ha úgy tetszik, jelenleg két vasat tart a tűzben. Az egyikkel igyekszik a nem túl gyors autójával a lehetőségekhez mérten a legjobban szerepelni, a másikkal pedig rájönni, hogy mitől lassú a kocsi, és megoldást találva gyorsabbá tenni azt.

    „Ennek az egésznek két eleme van. Az egyik a teljesítmény maximalizálása az adott versenyhétvégén, a nagyobb része pedig, hogy megpróbálunk visszatérni arra a szintre, amelyen pole pozíciókért és futamgyőzelmekért küzdhetünk” – mondta a rangidős mérnök.

    A Mercedes tavaly bemutatta, hogy azok a csapatok is folyamatosan tanulnak az autójukról, amelyeknek győzelemre képes versenygép áll a rendelkezésére. Így a szezon végén is képesek gyorsulni a jobb megértés következtében. Shovlin rámutatott, hogy miután még csak az idény elején vagyunk, ez a tanulási görbe meredekebb, nekik pedig ilyen körülmények között kellene az autóját szintén folyamatosan egyre jobban megértő Ferrarinál és a Red Bullnál nagyobb léptékben haladniuk.

    „Tudjuk, hogy fel kell gyorsítanunk ezt a folyamatot, és a lehető leggyorsabban a lehető legnagyobb teljesítménynövekedést kell elérnünk” – tűzte ki a legfontosabb célt a szakember.

  • Nem lesz motorcsere Hamiltonnál a bajnoki döntőre

    Nem lesz motorcsere Hamiltonnál a bajnoki döntőre

    A médiában megjelent találgatások, miszerint újabb taktikai motorcserét eszközölhetnek Lewis Hamiltonnál, nem fedik a valóságot, erről a csapat vezető mérnöke Andrew Shovlin beszélt.

    Brazíliában – noha az időmérős kizárás is magával hozta – a Mercedes meglépte a taktikai motorcserét a hétszeres világbajnoknál. Ez akkor főnyereménynek bizonyult, hogy mind a sprintfutamon mind pedig a (fő)versenyen nagyon könnyen előzte meg a komplett mezőnyt. Emiatt sokakban felmerült, hogy mivel az Abu Dhabi pálya a brazilnál is jóval tempósabb (főleg az átalakítás után) ezért a bajnoki döntőben is megléphetnék ezt.

    Fel is tették ezt a kérdést az érintetteknek:

    „Nincs a terveink között ez.” – zárta rövidre Andrew Shovlin. „Ha ezt megcsináljuk, akkor valami nem működött jól. Nem tartom ezt egy jó ötletnek. Ezt tényleg csak akkor fogjuk meglépni, ha óriási problémáink lesznek, még akkor sem ez lenne az A terv, ha elveszítenénk egy motort.”

  • Mercedes: A Red Bull tavalyi győzelme Abu Dhabiban semmit nem jelent

    Mercedes: A Red Bull tavalyi győzelme Abu Dhabiban semmit nem jelent

    A Mercedes szerint nem szabad messze menő következtetéseket levonni abból, hogy a Red Bull a tavalyi szezon során Max Verstappen révén magabiztos előnnyel nyerte meg az Abu Dhabi Nagydíjat.

    Lewis Hamilton és Max Verstappen 369,5-369,5 ponttal vághatnak majd neki a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjnak. Ugyan a Mercedes zsinórban három győzelmet aratott az utóbbi három futam során, 12 hónappal ezelőtt a Yas Marina Circuit-en rendezett futamot a Red Bull holland pilótája nyerte meg.

    A brackley-i istálló szerint azonban az egyedik körülmények miatt a szurkolók egyáltalán nem láthatták akkor a valós képet. Andrew Shovlin úgy gondolja, hogy a csapata a tavalyi évben számos ok miatt nem hozhatta ki magából a maximumot, ezzel előnyhöz juttatva közvetlen riválisukat.

    „Lewis pár napja épült fel a COVID-ból a tavalyi versenykor, szóval nyilván nem a legjobb állapotban volt kénytelen lefutni a hétvégét” – magyarázta az Ezüstnyilak egyik kulcsemberének számító Shovlin.

    „A futam utáni elemzés – amit minden egyes alkalommal el szoktunk végezni – rámutatott arra, hogy rossz irányba mentünk el a beállítások terén. Próbáltunk arra koncentrálni, hogy jobban kezeljük a gumikat és ennek meg is lett a következménye. Ekkor már megnyertük mindkét bajnokságot és próbáltunk erre összepontosítani. Emiatt nem voltunk kellően felkészülve a futamra, ahol fogalmazzunk úgy, hogy az autónk egyensúlya nem volt a legjobb.”

    A Mercedes tanult a múltban elkövetett hibájából és emiatt idénre már jobban felkészült az Abu Dhabi Nagydíjra, de Shovlin mindezek ellenére bizonytalanok ugyanis a Yas Marina Circuit-en több változtatást is eszközöltek, ami miatt az eddigi adatok semmire nem lesznek jók a csapatok számára.

    „Az utóbbi években mindig jól mentünk Abu Dhabiban, azonban most valamilyen szinten tartunk az ismeretlentől. Sok része megváltozott a pályának és az idei szezonban láthattunk már olyat, hogy gyorsan megfordultak az erőviszonyok a csapatok között.”

    „Austinban is azt hittük, hogy jók leszünk, de sajnos csalódnunk kellett. Szaúd-Arábiában pedig ugyancsak nagyon erős volt a Red Bull, szóval van miért aggódnunk. Mivel Abu Dhabiban a leglágyabb keverékeket használjuk majd, ezért ott is lehetnek majd problémák. Nehéz kezelni őket, ráadásul itt is nagy szerepet fog játszani az új pálya faktor.”

  • Hamilton még jobb egykörös tempót akar

    Hamilton még jobb egykörös tempót akar

    Lewis Hamilton nem volt teljesen elégedett a tempójával: szerinte az üdvösséghez még tovább kell faragniuk az egykörös tempójukon.

    Lewis Hamilton mindkét pénteki szabadedzést megnyerte Dzsiddában, ezzel együtt mégsem volt teljesen tele az a bizonyos pohár. A hétszeres világbajnok úgy véli, van még bennük. Ezt pedig mindenképp meg is kell találniuk.

    „Nem mi vagyunk a legjobbak egy körön. A tempónk viszont hosszabb távon egyáltalán nem rossz” – elemezte péntekjét Hamilton a Motorsport.com kérdésére. „Kipróbáltunk néhány dolgot az első edzéshez képest a másodikra. Nem tudom még, melyiket kellene megtartani. De ezt majd éjjel kitaláljuk. Aztán pedig remélhetőleg megtaláljuk a legjobb beállításokat szombatra. Nem állunk egyáltalán rosszul.”

    Bár a szombattal kapcsolatban általában relevánsabb második edzésen Verstappen csak negyedik lett, Hamilton azért tart a vb-riválistól. „Egy körön a Red Bull mindenképp nagyon gyors, így van még elvégzendő munkánk.”

    A Mercedes részéről Hamilton és Bottas teljesítményét látva a taktikáért felelős Andrew Shovlin a gumikezelésben látja a megoldást. „A hosszú meneteken jók vagyunk. Ami az egykörös tempónkat illeti, ott jobban alakult a délutáni gyakorlás. Jobban küszködtünk este a hidegebb pályahőmérséklet mellett. Az, hogy a hosszabb távú tempónk jó, azt mondathatja, hogy az alaptempónk is megvan. Kell még egy kis finomhangolás és a Q3-ban a jó gumihasználat.”

  • A Mercedes nem ismeri Hamilton katari gyorsaságának okát

    A Mercedes nem ismeri Hamilton katari gyorsaságának okát

    A Mercedesnél nem nagyon tudják megmagyarázni, hogy Lewis Hamilton miért és hogyan volt ennyire domináns a Katari Nagydíjon.

    A hétszeres világbajnok az első két edzés után némileg küszködött a Losail International Circuiten, de amikor a szükséges volt, erőre kapott, és a domináns pole pozícióját még dominánsabb futamgyőzelemre váltotta.

    Hamilton kényelmes, 0,455 másodperces előnnyel zsebelte be 102. pole pozícióját, és pályafutása 102. győzelmét biztosította be azzal, hogy 25 másodperccel riválisa, Max Verstappen előtt ért célba.

    A Mercedes mérnökigazgatüja, Andrew Shovlin elárulta, hogy a csapat szimulációs adataiból semmi sem utalt arra, hogy Hamilton ilyen domináns lesz Katarban.

    „Azt gondoltuk, hogy jók leszünk itt, de ez volt az a pálya a három közül, ami miatt talán a leginkább aggódtunk” – idézte Shovlin-t a The Race.

    „Szombat reggel óta azonban úgy tűnt, hogy Lewis mindent kézben tart.”

    „Nagyon nehéz megjósolni, hogy a különbség egy tized vagy két tized lesz, ami még mindig elég szép különbség.”

    „Soha nem gondoltuk volna, hogy ekkora lesz (Hamilton előnye), de az utolsó futamon minden összejött. Az 1-es kanyar jó volt, és azt mondta, onnantól kezdve csak úgy történtek a dolgok.”

    „Elvégezhetjük az összes szimulációnkat, de semmi sem magyarázza meg, hogy miért volt ennyivel Max előtt” – tette hozzá.

    „Alapvetően ez csak azon múlik, hogy tényleg mélyre ássa magát, és megteszi, amit kell.”

    Magabiztosak az utolsó két futam előtt

    Shovlin bizalma mind a pilóta, mind az autó iránt töretlen marad a szezon utolsó két futamára is, ahol a Mercedes kétségbeesetten próbálja majd megtartani mindkét világbajnoki címet.

    „Szoros lesz, de olyan autónk van, amely képes elvégezni a feladatot, és ez nagy bátorítást ad nekünk” – mondta Shovlin.

    „Valószínűleg mindkét futamot meg kell nyernünk, de jó okunk van azt hinni, hogy az itt mutatott jó formánkat át tudjuk vinni a következő kettőre.”

    „Innen már csak egy nagy hajrá van a célig, de már nagyon várjuk a küzdelmet, és alig várjuk, hogy Szaúd-Arábiában újra pályára léphessünk.”

  • „Néhány” szimulációval megtámogatta a Mercedes Hamilton győzelmét

    „Néhány” szimulációval megtámogatta a Mercedes Hamilton győzelmét

    Amellett, hogy Lewis Hamilton is ellenállhatatlanul vezetett, kellett a sikerhez a Mercedes háttérmunkája is, ami szintén nem akármi.

    Büntetések sújtották Lewis Hamilton tulajdonképpen teljes hétvégéjét, de végül a tizedik helyről indulva is meg tudta nyerni a futamot. Ehhez kellett egyrészt a hétszeres világbajnok imponáló magabiztossága, na meg persze a hátország, ami szintén dolgozott becsülettel…

    „Rengeteg szimulációt csináltunk az esetleges opciókkal kapcsolatban…” – kezd bele a Mercedes részéről Andrew Shovlin a Hamilton-győzelem hátterének ismertetésébe. Aztán amikor jött a kérdés, hogy mégis mennyit, Shovlin folytatta. „Ez a százezres nagyságrendben van. Vagy még több is. A büntetések ellenére látszott az autónk ereje. Sok-sok lehetőségünk volt javítani és minimalizálni a károkat. Megpróbáltuk ezekkel a szimulációkkal segíteni az ügyünket és Lewis minél jobb eredményét.”

    Persze ehhez kellett még Hamilton ihletett formája is. „A sprintfutamon mutatott teljesítménye alapján minimum egy dobogót láttunk magunk előtt vasárnapra. Tulajdonképpen jónak nézett ki minden. Az egyetlen ismeretlen az egyenletben a melegebb hőmérséklet volt a sprintfutamhoz képest. Aztán Lewis mindenkit támadni tudott és le is vadászott.”

  • Mercedes: Hamilton hibája rontotta az esélyeinket a Holland Nagydíjon

    Mercedes: Hamilton hibája rontotta az esélyeinket a Holland Nagydíjon

    Andrew Shovlin, a Mercedes helyszíni mérnökcsapatának vezetője felkutatta az okokat, amiért, nem tudták felvenni a versenyt a Red Bullal Zandvoortban.

    Csaknem 40 évnyi kihagyás után tért vissza Hollandiába az F1, ráadásul egy olyan vonalvezetésre, amin még senkinek sem volt esélye menni a jelenlegi autókkal. Így a pénteki adatgyűjtés különösen fontos volt a csapatok számára.

    A sok piros zászlóval tarkított edzésidő mindenkit hátráltatott, a Mercedesnek azonban egy további hátránnyal is szembe kellett néznie.

    „Küszködtünk azzal, hogy a megfelelő tartományba kerüljünk az autó egyensúlyát illetően, és azzal Lewis kihagyta a második edzést, egy kicsit rossz helyzetbe kerültünk vele.”

    „Visszaszerezni az ilyen időt nehéz. A normális lehetőségek ilyenkor nem jöhetnek szóba.”

    „Ami a kiállásokat illeti, nagyon kellett nyomnunk, hogy közel maradjunk. A közepeseken mindenképpen erősebbnek tűntünk, és egy kicsit fel is tudtunk zárkózni.”

    „Végig fogjuk elemezni az egészet, de nem hiszem, hogy lett volna egy olyan pont, amire azt lehet mondani, hogy ott meg tudtuk volna nyerni. Ha a különbségeket nézzük, amikor a legközelebb voltunk, még messze a cél, nem tudtunk volna elmenni onnan a végéig.”

    „Nem hagytunk ki nagy lehetőséget, azon múlt, hogy nem jó formában érkeztünk meg, nem volt elejétől jól működő beállításunk. Azonkívül nem tudtuk elvégezni a szokásos programot, és minden házi feladatot előre megcsinálni.”

    „Ha mindez megvan, akkor általában olyan helyzetbe kerülünk, hogy tudunk a győzelemért harcolni.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

  • Mercedes: Kétségbeesetten akartuk, hogy az autó jól teljesítsen

    Mercedes: Kétségbeesetten akartuk, hogy az autó jól teljesítsen

    Andrew Shovlin, a Mercedes vezető versenymérnöke elárulta, hogy a teljesítménykényszer lebegett a fejük felett a Brit Nagydíjon.

    Ausztriában megállhatatlannak bizonyult a Red Bull, így a csillagosok némileg félve készültek a silverstone-i fordulóra. Fejlesztésekkel megpakolva mentek ki az aszfaltcsíkra, hogy leteszteljék, sikerült-e az áhított előrelépést megtenniük.

    A pénteki időmérőn Lewis Hamilton diadalmaskodott, ám a sprintfutamon már Max Verstappen diktálta a tempót. A vasárnapi viadalra így feszülten készült a két csapat. A rajtot a hétszeres világbajnok kapta el jobban, ezért meg tudta előzni ellenfelét. Természetesen a holland sem hagyta magát, így a 9-es kanyarig ment az adok-kapok. A Copse-ban viszont összeért a két autó. A Red Bull versenyzője húzta a rövidebbet, ugyanis konstrukciója a gumifalba csapódott.

    A stewardok Hamiltont látták bűnösnek, ezért 10 másodperces időbüntetéssel sújtották. Azonban a brit pilóta ledolgozta a hátrányát, és elorozta Charles Leclerc-től a győzelmet.

    Végül a Mercedes ünnepelhetett, ám nemrég a Motorsport.com-nak Shovlin elárulta, mennyire fontos volt számukra ez a siker:

    ,, A legfontosabb az volt, hogy egy olyan pályára vittünk újításokat, ami a múltban feküdt nekünk – különösen Lewisnak (Hamilton). Elég ijesztő volt számunkra az a gondolat, hogy nem teljesítünk jól, ugyanis akkor hosszú ideig néztük volna magunkat a tükörben. A bajnokság helyzetétől és a pontoktól eltekintve kellett gondoskodnunk arról, hogy a lemaradásunk ne nőjön. Teljesen kétségbe voltunk esve, ugyanis azt szerettük volna látni, hogy az autó és a csapat is jól teljesít. Ezért végtelenül megnyugtató az a számunkra, hogy megmutathattuk, még mindig harcban vagyunk a címért.” – nyilatkozta a brit mérnök.

  • Még a Mercedes is meglepődött a McLaren jó formáján

    Még a Mercedes is meglepődött a McLaren jó formáján

    A címvédő csapat mérnökigazgatója, Andrew Shovlin csodálkozását fejezte ki aziránt, hogy Norris révén a McLaren legutóbb a Mercedes autóival is fel tudta venni a versenyt.

    A brit csapat idén tért vissza a németek motorjaihoz, miután a Honda és a Renault segítségével nem értek el nagyobb sikereket. A McLaren teljesítményén ez meg is látszik, idén a legtöbb dobogójukat szerezték 2012 óta.

    Az Osztrák Nagydíjon Lando Norris az első sorba szerzett rajthelyet. Az követően a futamon bár időbüntetés hátráltatta, így is az egyik Mercedes előtt tudott maradni.

    „Meglepetés volt látni, hogy Lando a pole-ért küzd, nagyon közel is került hozzá. Tisztán látszik, hogy előrébb léptek. Mi tudjuk, a hátrányuk nem a motorerő terén van, szóval nem számítottunk rá, hogy ilyen elöl látjuk majd őket.”

    „Még a versenyen is, ellenük kellett mennünk. Az előző héten a saját dolgukkal törődtek, gyorsan át tudtuk ugrani őket, és utána nagy különbség alakult ki a végére.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

  • Frissítésekkel érkezik a Mercedes a Brit Nagydíjra

    Frissítésekkel érkezik a Mercedes a Brit Nagydíjra

    A Mercedes a hétvégén a Forma-1-es Brit Nagydíjon igyekszik majd megállítani a Red Bull menetelését, miután öt egymást követő győzelemmel az energiaitalosok a pilóták- és a konstruktőrök pontversenyében is az élre állt.

    Nem valószínű, hogy a Mercedes visszanyeri dominanciáját az idei szezonban, de bíznak abban, hogy legalább felvehetik a versenyt a Red Bull teljesítményével, és a következő, silverstone-i futamtól kezdve elkezdhetik a ponthátrány lefaragását.

    A „sprint kvalifikáció” debütálásának köszönhetően maximálisan 49 pontot lehet majd megszerezni a brit hétvégén, ami öt ponttal több, mint a többi versenyen.

    A Mercedes nemrégiben azt nyilatkozta, hogy leállította a W12-es fejlesztését, majd visszatáncolt. Most a Brit Nagydíjra állítólag olyan fejlesztést visz, amelyet Andrew Shovlin, mérnökigazgató „meglehetősen izgalmasnak” tart.

    „Az autó nem működött különösebben jól Ausztriában, így nagyon nehéz volt megpróbálni megtalálni az egyensúlyt, illetve a mérnököknek és a pilótáknak nagyon keményen kellett ezen dolgozniuk” – mondta a Mercedes videójában Shovlin.

    „Már nagyon várjuk Silverstone-t, ott egy jó frissítés következik, ami elég izgalmas.”

    Segíthet a közönség

    Shovlin bízik abban, hogy a Lewis Hamiltonnak szurkoló brit közönség, valamint a korábbi erős silverstone-i versenyeik miatt fordulhat a szerencséjük.

    „Nagyon várjuk a hazai közönséget, nyilvánvalóan rengeteg Lewis rajongó lesz ott, és ez egy olyan pálya, ahol az autónk eddig is jól működött. Szóval, van néhány napunk arra, hogy átcsoportosítsuk magunkat, elemezzük az ottani eredményeket, és alakítsunk az autókon, hogy felkészítsük őket a következő futamra a frissített karosszériával, de optimisták vagyunk, hogy jobb hétvégénk lesz.”

    „Hogy Silverstone jobban fekszik-e majd az autónak? Nos, azt lehet mondani, hogy Ausztria egy olyan pálya, amelyen az évek során mindig is küzdöttünk. Ez egy nehéz pálya, és úgy tűnik, nem fekszik az autónknak, és próbáljuk megérteni ezeket a problémákat.”

    „Silverstone ezzel szemben egy olyan pálya, ahol általában nagyon jól megyünk, és Lewis is nagyon élvezi. Ez részben a pálya vonalvezetésének és a nagy sebességnek köszönhető, de a hazai közönség fantasztikus támogatását is élvezheti. Szóval, nagyon várjuk már, de így is egy kihívásokkal teli versenyhétvége lesz.”

    „A sprint formátummal kell majd megküzdenünk, de remélhetőleg jobban fogunk szerepelni, és felvehetjük a harcot a Red Bullal.”