Címke: Andrew Shovlin

  • A pattogás már nem jelent gondot a Mercedesnek

    A pattogás már nem jelent gondot a Mercedesnek

    A Mercedes számára már nem okoz gondot a delfinezés.

    Az év elején még a csillagosok szenvedtek a legtöbbet a jelenségtől. Bakuban Lewis Hamilton a hátát fájlalta és alig tudott kiszállni az autóból. A GPDA jóvoltából George Russell is felszólalt és változtatásokat kért a Szövetségtől.

    A Belga Nagydíjtól a pattogáshoz kapcsolódó technikai direktíva egyik része életbe lép, ám az Ezüst Nyilak azóta megküzdöttek a problémával és le is győzték azt.

    „A pattogás már nem jelent problémát. Van még néhány látványos dolog a tarsolyunkban, ám ezek előre is visznek minket. Már nem körbe-körbe megyünk, hanem előre haladunk. Ez igaz a beállításokra is.” – magyarázta Andrew Shovlin, az Auto Motor und Sportnak.

     

  • Russell figyelmeztet: képtelenség lesz éveken át így vezetni

    Russell figyelmeztet: képtelenség lesz éveken át így vezetni

    Amellett, hogy a Mercedes Azerbajdzsáni Nagydíj pénteki napján nyújtott teljesítményével sem elégedett, George Russell ismét felhívta a figyelmet az új generációs autók egyik komoly problémájára.

    Barcelonában és Monacóban úgy tűnt, hogy a Mercedes kezd úrrá lenni a problémáin, Bakuban azonban ismét óriási a lemaradásuk a Ferrari és a Red Bull mögött. Andrew Shovlin, az istálló mérnökigazgatója kertelés nélkül ki is mondta, hogy hatalmas előrelépésre lesz szükségük, miközben George Russell arról beszélt, hogy hosszú távon nem lesz fenntartható a 2022-es autók pattogása.

    „Van egy kis dolgunk, hogy egy mért körön és a hosszabb etapokon is időt találjunk. Az autó egyensúlya nem olyan rossz, de hiányzik a tapadás a kanyarokban, az egyenesekben a pilóták pedig [a pattogás miatt] nem érzik kényelmesen magukat, úgyhogy ezen javítanunk kell szombatra” – nyilatkozta Shovlin, miután Russell a hetedik, Lewis Hamilton pedig 1,3 másodperces lemaradásban a 12. helyen zárta a második szabadedzést.

    „Az egyenesbeli tempónk sem valami nagyszerű, de ennek egy része abból fakad, hogy az egyenesekben leér az autó alja – magyarázta a mérnök. – Pénteken kipróbáltunk néhány új alkatrészt, ki fogjuk elemezni, hogy ezek hozzájárultak-e a problémáinkhoz. Összességében nem vagyunk jó helyzetben, és most finomhangolás helyett alapvető fontosságú előrelépésre törekszünk.”

    Ami a pattogást illeti, Hamilton hátfájásra panaszkodott miatta pénteken, csapattársa pedig rámutatott, hogy az egészségügyi kockázat miatt hosszú távon nem fogják tudni elviselni ezt.

    „Azzal, hogy az autók ennyire közel vannak az aszfalthoz, a gyors kanyarokban teljesen leér az aljuk. Ez mindenkinek ugyanolyan, és nagyon kényelmetlen így vezetni. Nem tudom, hogy mit tartogat a jövő ezeknek az új kocsiknak, de nem látom, hogy a következő négy évben képesek lennénk így vezetni, így mindannyiunk számára szükség van párbeszédre, mert mind ugyanabban a hajóban evezünk” – jelentette ki Russell, aki a teljesítményükkel kapcsolatban elmondta: a Red Bull-lal és Ferrarival ellentétben nem tudják azonnal működésre bírni a gumikat, és még ha ezt a problémát meg is oldják, azzal is csak 50%-al lennének beljebb, mivel az autó teljesítménye sem elég jó.

  • A Mercedes Bakuban is Monacóhoz hasonló teljesítményre számíthat

    A Mercedes Bakuban is Monacóhoz hasonló teljesítményre számíthat

    A Mercedes főmérnöke, Andrew Shovlin arról beszélt, mire számíthatnak a következő, azeri hétvégén. Ismét egy városi pályára látogat a Forma-1 mezőnye, ahol a címvédők további nehézségekre számítanak.

    Lewis Hamilton és George Russell Bacelonában már láthatta a fényt az alagút végén, ám Monacóban visszaestek az eddigi szintre, és csak tisztes távolban követhették a két élcsapatot.

    „Természetesen Monacóban sokkal nehezebb volt működésre bírni az autót, mint Barcelonában” – szögezte le Shovlin. „Barcelonában megmutattuk, hogy jó versenytempót tudtunk diktálni, bár tudjuk, hogy van még tennivalónk, hogy felzárkózzunk a Red Bullhoz és a Ferrarihoz. Monaco kihívása azonban az alacsony sebességű jellegében rejlik, ez egy nagyon rázós pálya, és küszködtünk az autó vezethetőségével. Ez befolyásolta a versenyzők magabiztosságát, és azt jelentette, hogy nem tudtunk olyan közel menni az optimumhoz, mint Spanyolországban.”

    A következő futam tehát az Azeri Nagydíj lesz, ami megint nem tűnik a legkedvezőbbnek a Mercedes számára.

    „Dolgozunk azonban olyan területeken, ahol megpróbáljuk javítani a vezethetőséget, és megpróbáljuk az autót egy kicsit közelebb vinni az optimumhoz” – tette hozzá. „De tisztában vagyunk vele, hogy amellett, hogy az autó alapteljesítményét növeljük, a pályák szélesebb skáláján is működőképessé kell tennünk. Szóval ezek mind olyan dolgok, amelyekkel a bakui felkészülés során, illetve hosszabb távon is foglalkozunk, mert lesznek még más kihívást jelentő pályák is. De nagyon keményen dolgozunk, mert a csapat és a versenyzők nagyon szeretnének újra az élre kerülni.”

  • Miért nem cserélt előbb kereket Hamilton?

    Miért nem cserélt előbb kereket Hamilton?

    A Mercedes elmagyarázta miért nem hívták be előbb Lewis Hamiltont a kerékcserére.

    A 37 éves versenyző viszonylag korán cserélt abroncsokat, így esélyessé lépett elő Monacóban. A hétszeres világbajnok a 8. pozícióból próbált felfelé lépdelni, ám beszorult  Fernando Alonso mögé.

    Sebastian Vettel és Pierre Gasly már a 6. illetve a 2. körben a köztes esőgumikra szavazott, míg Hamilton csak a 15. körben látogatta meg a csapatát a boxutcában. Esteban Ocon környékére érkezett, majd „összetűzésbe” keveredett a franciával. A W13 szárnyvéglapja veszett oda a csetepatéban.

    Az AlphaTauri versenyzője jól járt azzal, hogy korán gumikat cserélt, így felmerült a kérdés: a csillagosok miért nem lépték meg ezt a lépést?

    A csapat megmagyarázta a késlekedés okát:

    „Minden arról szólt, mi történt Lewis (Hamilton) mögött a pályán. Valójában sosem volt tiszta „boxkiállási ablaka”. Ha lett volna, akkor előbb behívjuk. Tisztában voltunk azzal, hogy az intermediate jobban teljesít. A kérdés az volt, hogy az intereken lévők meg tudják-e előzni az esőgumin autózókat. Lewis és Esteban esete mentén láttuk, hogy ez milyen nehéz feladat.” – magyarázta Andrew Shovlin.

    George Russell kerékcseréjét így elodázta a csapat, a 21. körben érkezett csak friss abroncsokért a boxba a fiatal pilóta. Ám az interek helyett a 23 éves versenyző már száraz pályás gumikat kapott. Shovlin elmondta miért döntöttek így:

    „Versenyben volt a körülötte lévő autókkal.. Ha George előbb jön be, akkor két pozíciót veszített volna. Monacóban viszont ilyet nem akarsz, mert ha nem tudok áthámozni magadat az előtted lévőkön, akkor buktad a pozíciót. Lewis esetében az volt a helyzet, hogy nem volt vesztenivalónk. Láttuk, hogy az Alpine-nál Alonsóval megpróbálnak azonnal száraz pályás gumikra váltani, ezért úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk. Minden azon múlott, hogy Lewis vissza tudja-e szerezni a pozíciót, amit Estebanhoz képest elbukott. Továbbá, hasznunkra válik-e az, hogy gyorsabb időt tudunk menni az intermediate abroncsokon. Igazából az autók közötti különbségeken múlott, hog ki veszíti a legtöbb helyet az extra kiállással.”

  • Van valami, amiben Hamilton nincs Schumacher szintjén

    Van valami, amiben Hamilton nincs Schumacher szintjén

    A Mercedes korábbi aerodinamikusa szerint Lewis Hamiltont különösen zavarja valami az idei Mercedesben, mert bizonyos téren elmarad a Forma-1 másik hétszeres világbajnokától.

    Noha nem tudjuk pontosan, hogy mi zajlik a színfalak mögött, és többször kiderült már, hogy a problémáira több fronton megoldásokat kereső Mercedes mással próbálkozott a két autóján, azért így is kijelenthető, hogy George Russell eddig jobban boldogul a W13-assal, mint az idei modellből a jövő évi autóra több dolgot kukázni kívánó Lewis Hamilton.

    Persze nem lehet elvitatni, hogy a hétszeres világbajnokot többször sújtotta már balszerencse, de azt ő maga is elismeri, hogy egyelőre nem tud annyit kihozni a munkaeszközéből, mint csapattársa. A Mercedes korábbi aerodinamikusát mindez pedig nem lepte meg.

    Philipp Brändle-ről van szó, aki korábban hat évet töltött el a csapatnál, meglehetősen jó rálátása van tehát Hamilton igényeire. A szakember szerint pedig a hétszeres világbajnok teljesítménye némileg romlik, amikor kiszámíthatatlan autóval van dolga. Brändle úgy véli, hogy a brit ebben a tekintetben nem olyan jó, mint amilyen a sportág másik hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher volt.

    „Lewisnak szüksége van rá, hogy magabiztos legyen az autóban, ez nagyon fontos neki. Nem olyan, mint [Michael] Schumacher, nincs meg az a technikai háttere. Viszont különösen jól érzi az autót” –nyilatkozta a Servus TV-nek a szakember, majd hozzátette, Hamilton tavaly 32 pontos hátrányt dolgozott le, így egyelőre nem írná le őt az idén sem.

    Monacóban ismét szenvedtek

    Azok után, hogy Barcelonában a fejlesztési csomagjának köszönhetően javult a konstruktőri címvédő teljesítménye, Monacóban eddig nem tapasztalt gondok ütötték fel a fejüket, ami azt eredményezte, hogy a W13-ast igen nehéz volt terelgetni mind Russellnek, mind Hamiltonnak.

    „A csapatnak és a pilótáknak is frusztráló hétvége volt. Egy körön távolról sem voltunk elég gyorsak, de a versenyen sem volt elég jó a tempónk. George jó munkát végzett azzal, hogy a száraz gumikra váltás során megelőzte Lando [Norrist], majd megtartotta az ötödik helyet a verseny végéig. Szerencséjére Lando csak egy körön át autózott mögötte” – értékelt Andrew Shovlin, a Mercedes mérnökigazgatója a csapat szokásos kérdezz-felelek videójában.

    „Lewis-nak eközben nehéz versenye volt, miután a futam nagy részében be volt szorulva a két Alpine közé. Egyszerűen nem találtunk módot arra, hogy szabaddá tegyük előtte a pályát anélkül, hogy előznie kelljen, ami ezen a pályán szinte lehetetlen.”

    „A hűvös körülmények megnehezítették a gumik dolgát is, ami miatt mindkét autónk tempója visszaesett a verseny vége felé. Egyértelműen van min dolgoznunk Baku előtt, miután sok hasonlóság van Monacóval a kanyargós részeken, ez a pálya pedig kihangsúlyozta a gyengeségeinket” – ismerte be a rangidős mérnök.

  • Horner: Az élcsapatok biztosan átlépik a költségkeretet

    Horner: Az élcsapatok biztosan átlépik a költségkeretet

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner figyelmeztetett, hogy néhány F1-es csapat kihagyhat pár futamot a szezon vége felé a költségvetési határ miatt, de most azt állítja, hogy a nagy csapatok valóban meg is fogják szegni azt.

    A Red Bull, a Ferrari és a Mercedes képviselői a Monacói Nagydíjon újságíróknak azt állították, hogy lehetetlenné vált a korlátok között maradni, ami szerintük egy vis maior helyzet. Az 5%-nál kisebb szabálysértések a pénzügyi szabályzat szerint minimálisnak számítanak, a büntetéseket még nem határozták meg. Horner, a múlt hétvégén arra figyelmeztetett, hogy a csapatoknak akár négy futamot is ki kell hagyniuk ahhoz, hogy a költségplafon alatt maradhassanak:

    „Azt hiszem, hogy minden bizonnyal az összes nagy csapat átlépi idén a 140 millió dolláros felső határt. Senki sem tudhatta előre, hogy a világesemények ilyen inflációt eredményeznek. Még azt sem jósolhatjuk meg, hogy az év második felében mekkora lesz ez az infláció. Látjuk, hogy a közüzemi számlák az egekbe szöktek. Hová fog ez még fejlődni a következő hat hónapban? Szükségünk van arra, hogy a minket felügyelő FIA mielőbb lépéseket tegyen ezen ügyben.”

    A kisebb csapatok azzal érveltek, hogy a gazdagabb csapatoknak inkább kevesebbet kellene költeniük a fejlesztésekre, mintsem magasabb határt követelniük. Rámutattak, hogy a felső korlátot azért hozták létre, hogy segítsen kiegyenlíteni a versenyfeltételeket.

    Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frederic Vasseur elutasította a vis maior érvet. Azt mondta, a legjobb megoldás az lenne, ha az élcsapatok kikapcsolnák szélcsatornáikat, és nem hoznának fejlesztéseket minden versenyre.

    Horner szerint nem helyes, hogy a kisebb költségvetésű csapatok „sakkban tartják” azokat, akiket ez talán nem érint. A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto is azt mondta, igen biztos abban, hogy az alakulata megszegi a felső határt:

    „Nem hiszem, hogy számunkra és sok csapat számára nincs mód arra, hogy határon belül maradhassunk. Ugyanakkor elbocsátani embereket sem hiszem, hogy ez a helyes megoldás.”

    Horner elmondta, hogy az elbocsátások is pénzbe kerülnek, és „csak annyi kar van a tarsolyodban, amennyit meg tudsz húzni”, hogy csökkentsd az állandó költségeket, például a szállítási és alkatrészek ára. Andrew Shovlin, a Mercedes pályamérnöki igazgatója szerint a kihívás azzal a kockázattal jár, hogy végül megoldhatatlanná válik:

    „Az emberek a fejlesztési költségvetésről beszéltek, de ebből a keretből biztosítjuk a versenyen használt alkatrészeket is. Tehát ez nem egy hatalmas pénzösszeg, amit csak szélcsatornára vagy gyorsabb alkatrészekre költünk. Sokkal kevesebb tartalék alkatrész van nálunk, mint régebben. Minden hétvégén olyan helyzetbe kerülünk, amikor komoly incidensek miatt vagy nem tudunk pályára lépni, vagy tényleg össze kell raknunk egy autót.”

  • Jelentős fejlesztésekkel készül Miamira a Mercedes

    Jelentős fejlesztésekkel készül Miamira a Mercedes

    A Mercedes nagyon reméli, hogy a Miami Nagydíjon bevetendő fejlesztési csomagja működni fog és jobbá teszi majd az idei autójuk, a W13 teljesítményét.

    A brackley-i istálló az idei szezonban egyelőre elmarad az eddig megszokott jó teljesítményüktől, ugyanis a 2022-es autójuk olyan mértékben delfinezik az egyenesekben, hogy emiatt magasabb hasmagassággal kell versenyezniük hétről hétre. A jelenség miatt a talaj kölcsönhatás (ground effect) sem olyan tökéletes, mint például a Ferrarinál vagy a Red Bullnál, ami miatt Ezüst Nyilaknak még egyes középcsapatokkal is komolyan meg kell küzdeniük az előkelőbb helyezésekért.

    Ugyanakkor a Mercedesnél magabiztosak az esélyeiket illetően, mert szerintük ha képesek lesznek megoldani a delfinezés miatt leszorító erő veszteséget, akkor képesek lesznek majd kiaknázni az autójukban rejlő összes potenciált. A német istálló műszaki igazgatója, Andrew Shovlin szerint az újításaik nem fogják egyből megfoldani a problémáikat, de legalább egy jó irányba mozdíthatnák el a gödörben lévő bajnok csapatot.

    „Tudjuk, hol állunk jelen pillanatban az erősorrendben és azt is, hogy sokat kell javulnunk ahhoz, hogy ott lehessünk az élen a többiekkel” – mondta Shovlin a Mercedes legújabb értékelő videójából. „Csapatként készen állunk erre az érdekes mérnöki kihívásra, ami egyáltalán nem lesz egy egyszerű feladat.”

    „Egyáltalán nem számítanak újnak azon problémák, amelyiknek a végére kell járnunk. Rengeteg energiát fektetünk ebbe, napról napra igyekszünk jobbá válni, előre haladni és minél jobban megismerni a problémát. Miamiban is be fogunk vetni új elemeket, hogy javítsunk a jelenlegi pozíciónkon. Ezek a megoldások nem egy nap alatt oldják majd meg a problémát, de ha működni fognak, akkor az is egy jó jel a számunkra, hogy jó irányba haladunk a fejlesztésekkel.”

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff is egyetértett Shovlinnal. Az osztrák szakember szerint is „ki kell hozniuk a W13-ban rejlő össze lehetőséget”, és ennek érdekében „már mindenki gőzerővel dolgozik a csapatuk Brackley-ben található központjában”.

  • A szerelők hibája miatt volt nehezen vezethető Russell Mercedese

    A szerelők hibája miatt volt nehezen vezethető Russell Mercedese

    Műszaki probléma helyett emberi hiba miatt kellett 44 körön át küzdenie az autóval George Russellnek az Emilia Romagna Nagydíjon, árulta el Andrew Shovlin, a Mercedes vezető versenymérnöke.

    Végül nem került sokba a Mercedes George Russell autóján az imolai futam közben végrehajtott kerékcserénél elkövetett hibája, aminek köszönhetően a versenyt a 4. helyen záró pilóta igencsak meg kellett küzdjön a W13-assal. 

    Russell autóján a Mercedes szerelői a 63 körös futam 19. körében cserélték le az intermediate gumikat, a kiállása során pedig állítani akartak az első szárnyának dőlésszögén. Végül azonban nem tudtak, a 24 esztendős pilótának így a maradék 44 kört a kelleténél laposabb szárnyállással kellett teljesítenie.

    „Az autó nagyon alulkormányzott volt, a jobb első gumi pedig a végén már kezdett darabokra hullani. Annyira nem volt ideális a beállítás, hogy csak vigyáznom kellett a gumikra, hogy a verseny végén készen álljak [a Bottasszal szembeni] védekezésre” – nyilatkozta a leintés után Russell.

    George Russell
    Vizes pályán még nem volt gond Fotó: LAT Images/Mercedes AMG Petronas

    Andrew Shovlin, a Mercedes vezető versenymérnöke a csapat szokásos kérdezz-felelek videójában dicsérte a fiatalabbik britet, mondván jó szárnydőléssel akár többre is képes lehetett volna.

    „George tulajdonképpen vizes pályára állított egyensúllyal vezetett a száraz pályán, ami kétségtelenül teljesítményveszteséggel járt. Nagyon elégedettek vagyunk a negyedik helyével, és ki tudja, mire lett volna képes, ha jó egyensúllyal versenyez a második etapban. De így is remek munkát végzett azzal, hogy maga mögött tartotta Valtterit” – mondta a mérnök.

    A szerelők hibáztak

    Shovlin ezután elárulta, mi történt a kerékcserénél, ami miatt nem sikerült növelni a szárny dőlésszögét.

    „Amikor bokszkiállás közben állítunk az első szárnyon, elektromos pisztollyal tesszük ezt, ami előre programozott számú fokot állít. Erre azért van szükség, mert olyan gyorsak a kerékcserék, hogy többé nem lehet manuálisan állítani, ami közben a szerelők számolják a fordulatokat – utalt a korábban használt “kézzel tekerős” módszerre. – Úgyhogy van erre egy pisztolyunk, amibe beprogramozzuk a fordulatok számát, és az végrehajtja.”

    „Ennél a kiállásnál az volt a probléma, hogy mindkét pisztoly odaütődött a szárnyhoz, ahogy a szerelők csatlakoztatták azokat. Mivel az idei autókon sokkal nagyobb a szárnyvéglap, az ütés pedig alaphelyzetbe állította a pisztolyokat. Úgyhogy nem arról volt szó, hogy valami elromlott volna, hanem az autón elvégzett változtatások okozták a problémát. Korábban, a szabadedzéseken nem fordult elő velünk ilyesmi, és a kerékcserék gyakorlása során sem.”

    Ezek után nem lenne meglepő, ha a Mercedes a Miami Nagydíjra változtatna az állítást végző pisztolyokon, hogy megelőzze a további hasonló problémákat.

  • A Mercedes mérnöke elárulta, mi volt a baja Hamiltonnak

    A Mercedes mérnöke elárulta, mi volt a baja Hamiltonnak

    Andres Shovlin, a Mercedes vezető versenymérnöke magyarázatot adott többek között arra is, hogy mi lehetett Lewis Hamilton problémája az Emilia Romagna Nagydíj időmérője után. A hétszeres világbajnok az autóból kiszállva látszólag összeszólalkozott valamin Toto Wolff csapatfőnökkel, aminek könnyen lehet, hogy a Shovlin által elmondottak állnak a hátterében.

    Katasztrofális időmérő edzésen van túl a Mercedes Imolában, ahol a konstruktőri címvédő egyik autója sem jutott be a Q3-ba, amire a 2012-es Japán Nagydíj óta nem volt példa. Andrew Shovlin, a csapat vezető versenymérnöke a félig nedves, félig száraz pályán zajló kvalifikáció után részletesen beszélt a gondjaikról, és megerősítette George Russell szavait. A 11. helyen záró brit korábban azt mondta, egyszerűen nem tudták eléggé felmelegíteni a Q2-ben a lágy abroncsokat.

    „Az idei autóval mindig szenvedtünk a gumik felmelegítésével, és nem sikerült a probléma végére járnunk. A mai nap pedig egy eléggé fájdalmas példája volt ennek. Nem tudtunk elég hosszú etapokat megtenni ahhoz, hogy a megfelelő működési tartományba melegítsük a gumikat” – nyilatkozta Shovlin.

    „Az eddigi összes versenyen előjött ez. Bahreinben nem igazán veszítettünk miatta, de a többi pályán nehézséget okozott az időmérőn. A versenytempónk általában jó, szerintem megmutattuk, hogy abban a harmadik helyen állunk. A probléma egy körön van, amelyen úgy tűnik, igencsak a középmezőnyben vagyunk. Dolgozunk ezen a területen, de még nem értjük teljesen.”

    Lewis Hamilton, Mercedes, Imola
    Több kör kellett volna a lágy gumi felmelegítéséhez Fotó: LAT Images / Mercedes AMG Petronas

    Shovlin elmondta, hogy nem lehet kijelenteni sem azt, hogy aerodinamikai, sem pedig azt, hogy mechanikai oldalon gyökeredzik a probléma. 

    „Egyszerű értelemben véve nem hiszem, hogy aerodinamikai gondról van szó, mert a futamon elég jók vagyunk, és tisztán a középmezőny előtt állunk. Egy körön viszont sok középmezőnybeli csapat jobb nálunk. De nem mondanánk, hogy ez azért van, mert egy körön nekik nagyobb a leszorítóerejük. És hasonlóképpen azt sem hiszem, hogy kinematikai probléma lenne.”

    Az új szabályok is tetézik a bajt

    A 2022-es szabályok által előírt fékhűtők és a fékek kialakítása, valamint a nagyobb, 18 colos felnire szerelt kerekek nehezebbé tették a gumik felmelegítését, ami a Mercedest a jelek szerint a többi csapatnál jobban hátráltatja.

    „Vannak dolgok, amiket meg lehet tenni az autóval, hogy egy kicsit több hő jusson el a gumikhoz a fékekből. De ennek viszonylag kicsi a hatása. Nem tudjuk, hogy van-e valami más az autó beállításával kapcsolatban, vagy a megközelítéssel, amellyel felmelegítjük a gumikat. De rá kell jönnünk, mert szombatonként hátráltat minket.”

    „Azelőtt a fékekből áramló forró levegőt egyenesen a felnire lehetett irányítani, ahonnan nagyon gyorsan átáramlott a gumiba. Az új szabályokat azonban úgy alkották meg, hogy nehézzé tegye ezt, és sikerrel is jártak. Rá kell jönnünk, hogy miért nem tudjuk hozni még néhány középcsapat tempóját sem. Azt tudjuk, hogy a Red Bull és a Ferrari jelenleg nagyobb leszorítóerővel rendelkezik, de képesnek kellene lennünk ugyanott lenni, ahol a versenyen. Ott reálisan nézve a harmadik erő vagyunk” – mondta a rangidős mérnök.

    Emiatt lehetett bosszús Hamilton

    Miután a Q2 végén már nem volt értelme újra pályára hajtani az eleredő eső miatt, az időmérőt a 13. helyen záró Hamilton a kamerák tanúsága szerint valamin összeszólalkozott a meglehetősen ingerültté váló Toto Wolffal a Mercedes garázsában. Ezután a hétszeres világbajnok a Sky Sportsnak azt nyilatkozta, hogy csapatként alulteljesítettek, és nem tettek meg mindent, amit meg kellett volna.

    Lewis Hamilton, Mercedes, Imola
    Hamilton ismét kikapott Russelltől Fotó: LAT Images / Mercedes AMG Petronas

    Shovlin elárulta, Hamilton valószínűleg arra utalt, ahogy az időmérőt menedzselték, mert több kört szeretett volna megtenni. „Lewis szeretett volna tovább kint maradni az egyik etapján. Úgy érezte, hogy elkezdtek felmelegedni a gumik, amikor úgy döntöttünk, hogy bejövünk a bokszba és felteszünk egy új szettet. De ha megnézzük az edzés végét, nem tudtunk volna hosszabb etapot menni a piros zászló miatt.”

    Amennyiben Hamiltonnak tényleg ez volt a baja, az tényleg igen furcsa, hiszen a Q2-ben futott egyetlen mért köre után azonnal elment egy újabb gyorskörre, de már az első szektorban el kellett vennie a gázt a piros zászló miatt. Amire pedig újraindították az edzést, már esett, tehát annál az egyetlen mért körnél többet sehogyan sem tudott volna teljesíteni, amivel végül a 13. lett.

    Shovlin szerint két dolgot kell megvizsgálniuk az időmérő után. „Két dologról van szó. Az egyik, hogy tudtunk-e volna jobban teljesíteni a Q2 korábbi részében. Talán igen. A másik probléma, hogy látszólag nem tudunk gyorsak lenni az első mért körben, miközben a többieknek ez könnyedén megy. Egy olyan napon pedig, mint a pénteki volt, ez mindig nagy problémát fog okozni.”

    A pattogás is jelen van

    Szabad szemmel is látszott, hogy a Mercedes életét az eddigi versenyeken megkeserítő pattogás Imolában is óriási mértékben lép fel, Shovlin viszont elárulta, hogy ezúttal nem amiatt voltak ilyen lassúak.

    „Jelenleg mindkettő (a pattogás és a gumimelegítés – a szerk.) idegesítő probléma, de reálisan nézve ma a gumimelegítés fogott ki rajtunk. Ha képesek lettünk volna megoldani ezt, sokkal jobb időmérőnk lehetett volna. A delfinezés miatt nem tudjuk kiaknázni az autóban rejlő potenciált, de ez az eddigi versenyeken is így volt.”

    George Russell, Mercedes, Imola
    A Mercedes most is nagyon pattog az egyenesekben Fotó: Steve Etherington / Mercedes AMG Petronas

    A Mercedes több kisebb újítással érkezett Imolába, amelyekről a mérnök elmondta, nem a pattogást voltak hivatottak orvosolni. „Ezek normális aerodinamikai fejlesztések voltak, a pattogás problémáján külön dolgozunk. Tisztában voltunk vele, hogy az ide hozott fejlesztések nem fogják befolyásolni ezt, ezért koncentrálunk ezekre az elemekre. De emellett továbbra is keményen dolgozunk, hogy megoldjuk a pattogás kérdését. Tudjuk, hogy a gumimelegítés mellett ez az autó másik gyenge pontja, amit meg kell oldanunk, hogy versenyképessé váljunk.”

    Mark Hughes F1-es szakíró szerint a Mercedes jelenleg az ideálisnál jelentősen megnövelt hátsó hadmagassággal kénytelen futtatni az autóit, hogy a kanyarokban ne pattogjon. Emiatt pedig az egyenesekben nő a légellenállás, ami lassítja a kocsit.

    A motoron is igyekeznek javítani

    Noha nem ez a fő terület, amely miatt nincsenek ott az élmezőnyben, a Mercedes a jelek szerint az erőforrásával is visszacsúszott legalább a harmadik helyre, a Ferrari és a Honda mögé. 

    „Ezt is folyamatosan elemezzük – mondta Shovlin. – Vannak területek, amelyeken szerintünk fejlődhetünk, például az energia-visszanyerés menedzselésében. Ugyanakkor a motor már homologizálva van, így csak megbízhatósági fejlesztéseket végezhetünk rajta. Ez persze nem akadályoz meg minket abban, hogy megnézzük, mit tehetünk a különböző motorüzemmódokkal, miként használtjuk azokat jobban, és nyerhetünk-e bármit azzal, ahogyan alkalmazzuk ezeket a módokat.”

    „Nem vagyunk elég gyorsak, és ebben a helyzetben minden területen keressük a fejlődés lehetőségét. Az erőforrással foglalkozó emberek feladata erre koncentrálni, és megnézni, hogy a finomhangolással mit nyerhetünk. A kasztni oldalán több különböző projektünk fut, amelyekkel próbálunk előrelépni.”

  • Eltérő utat jár a többiektől a Mercedes, amivel akár nagyot is nyerhet

    Eltérő utat jár a többiektől a Mercedes, amivel akár nagyot is nyerhet

    Vajon elég gyors lesz az idei Mercedes, ha nem pattog? Miért nem követi a többiek által járt utat? Mennyire van közel ahhoz, hogy megoldja a gondjait? Többek között ezekre a kérdésekre is megpróbált válaszolni Andrew Shovlin, az istálló mérnökigazgatója, aki mélyebb betekintést nyújtott az idei autót sújtó problémákba.

    A Bahreini Nagydíjon nyilvánvalóvá vált, hogy a Mercedes nem altatott a téli teszteken, hanem tényleg komoly gondjai vannak az idei autójával, amelyet a második futamra sem sikerült jobbá tenni. A W13-as jelentősen pattog, ami egyelőre megakadályozza a csapatot abban, hogy kiaknázza a benne rejlő potenciált. Shovlin szerint jelenleg azon vannak, hogy ezt a jelenséget a lehető legjobban mérsékeljék, mert ahogyan George Russell is elmondta, ez nagyon sok gondot egy csapásra megoldana.

    „Alighanem ez az első számú prioritásunk, mert végső soron [a pattogás] megakadályoz bennünket abban, hogy úgy használjuk az autót, ahogyan az optimális teljesítmény érdekében szeretnénk. Amit nem tudunk, hogy amennyiben varázsütésre el tudjuk tüntetni ezeket a problémákat, milyen tempóra lesz képes az autónk. Elég gyors lesz-e vagy sem? Erre a kérdésre nagyon nehéz válaszolni” – idézi a szakembert az Autosport.

    Shovlin hangsúlyozta, hogy egyelőre a pattogás okainak megértésénél tartanak, de közben az is fontos, hogy ne hanyagolják el az előre eltervezett fejlesztéseket.

    „Alapvetően jobban meg kell értenünk a problémát. Van néhány út, ami szerintem jó irányba mutat, de egy kis időbe telik ezeket az alkatrészeket bevetni a kocsin. Nagyon keményen dolgozunk. Nagyon is tisztában vagyunk azzal, hogy vannak csapatok, amelyek nálunk gyorsabban orvosolták ezt a problémát. Ez nem az a sztenderd, ami szerint normál esetben működünk.”

    „A gyárban minden erőfeszítést megtesznek, hogy megértsék a helyzetet és közben ne hanyagoljuk el a normál fejlesztési ütemtervet. Jelenleg rengeteg munka folyik azért, hogy megpróbáljon minket kihúzni ebből a helyzetből.”

    A Mercedes az Ausztrál Nagydíjra új hátsó szárnnyal és elképzelhető, hogy új padlólemezzel érkezik. Utóbbival már a teszten és az első versenyen is kísérleteztek, de nem érték el a kívánt hatást. Ami viszont érdekes, hogy mintha a konstruktőri címvédő nem a több másik csapat által járt utat követné. Ez egyelőre nem hozta meg a várt eredményt, de ha meg fogja, könnyen elképzelhető, hogy jobb megoldással rendelkeznek majd a pattogás mérséklésére, mint az ellenfelek.

    „Ha meg tudjuk oldani a delfinezést, akkor nem kell csökkenteni a leszorítóerőt. A gond az, hogy kisebb-nagyobb mértékben a legtöbb csapat feláldozza az egyiket a másik oltárán. A bahreini teszten kipróbáltunk egy bevágott padlólemezt. Majd kipróbáltuk a bahreini versenyhétvége péntekén is. Jelenleg viszont úgy vagyunk vele, hogy ez leginkább csak sebtapasz, és ennél hatékonyabb módon kell megoldani a dolgot, amivel nem veszítünk teljesítményt” – foglalta össze Shovlin, hogy mit szeretnének elérni.

    „Vannak irányok, amelyek érdekes eredményt kezdenek mutatni. Ezeket megnéztük a pályán és a jó irányba mozdultunk el velük, de egyértelműen nem léptünk elég nagyot. Jelenleg az a legveszélyesebb, ha azt gondoljuk, megértettük a gondot. Minden egyes pályán és gyárban töltött nappal tanulunk. Ez egy olyan probléma, amelyet remélhetőleg a közeljövőben orvosolni tudunk. Nem a sötétben tapogatózunk, de gyors előrelépésre van szükségünk.”