Címke: Andretti Global

  • Steiner reagált Andretti szavaira: „Nem tudom, mit akar a megjegyzéseivel”

    Steiner reagált Andretti szavaira: „Nem tudom, mit akar a megjegyzéseivel”

    Még a nevezési díj 400 millió dollárra való megduplázása sem biztos, hogy elég lesz ahhoz, hogy Andretti helyet kapjon a Forma-1-es rajtrácson?

    Michael Andretti 1993-ban a McLaren pilótája volt, és most az Egyesült Államok egyik legismertebb autóversenyzői birodalmának élén áll. Célja pedig, hogy a Forma-1-ben is csapatot indítson. A Forma-1, az FIA és a legtöbb jelenlegi F1-es csapat azonban nem lelkesedik azért, hogy egy tizenegyedik csapat előtt is megnyissák a kaput.

    A Renault tulajdonában lévő Alpine azonban felajánlotta, hogy motor- és műszaki partnerként együttműködne Andrettivel.

    „Beszéltünk Michaellel, de előbb el kell érnie, hogy bejusson a Forma-1-be” – mondta Otmar Szafnauer, az Alpine csapatfőnöke a Speed Weeknek.

    Eredetileg egy új nevezésért 200 millió dolláros díjat kértek, de a rivális csapatok szerint ez most már nem elég a felhígult bevételek kompenzálására.

    Roger Benoit, a svájci Blick című lapnak író, jó kapcsolatokkal rendelkező veterán újságíró szerint még a díj megduplázása sem lesz elegendő.

    Andretti, az F1-es legenda Mario fia, a GQ magazinnak adott interjújában csalódottságának adott hangot, és az F1-et „európai klubnak” nevezte, „nagyon sznobista megközelítéssel”. Pedig jelenleg is van amerikai csapat az F1-es mezőnyben.

    Gunther Steiner, az F1 jelenleg egyetlen amerikai csapatának főnöke, Andrettit kritizálta a megjegyzéseiért.

    „Nem tudom, mit akar elérni ezekkel a megjegyzésekkel” – mondta Ausztriában.

    „Nem igazán a mi döntésünk, hogy adunk-e neki licencet vagy sem. Van egy véleményünk, de nem hiszem, hogy erről mi dönthetünk.”

    „Nem tudjuk, hogy mit mutatott be az FIA-nak és a FOM-nak, de véleményem szerint ezek a megjegyzések nem építő jellegűek, de az ember a saját döntései szerint él” – tette hozzá Steiner.

  • Andretti kiakadt az F1-re: „Ezek a sznobok nem akarnak amerikai csapatot”

    Andretti kifakadt az F1-re, mondván a Száguldó Cirkusz még mindig a sznobok társasága, és az európai gazdagok klubja.

    A meglévő Forma-1-es csapatok „sznobista” hozzáállása az Andretti-projekthez azt mutatja, hogy Michael Andretti szerint még mindig egy „európai klub”, amely másokat „fenyegetésnek” tekint.

    Andretti úgy érzi, az F1 önelégült, ha azt gondolja, hogy a Netflix Drive to Survive sorozata elegendő volt ahhoz, hogy tartósan amerikai rajongótábort szerezzen.

    Próbálom emlékeztetni őket arra, hogy 350 millió ember él ebben az országban, és hogy igen, a Drive to Survive révén megugrott az érdeklődés itt, de nem szabadna megelégedniük azzal, amijük van” – mondta Andretti.

    Csak a felszínt súrolják. Megragadták az új rajongók érdeklődését – de a rajongók kissé ingatagok még. Azt hiszik, hogy már megszerezték azt amire szükségük volt. De meg is kell majd tartaniuk ezeket a rajongókat. Erre pedig mi vagyunk a tökéletes csapat.

    Bár a HAAS F1-es csapata is amerikai zászló alatt versenyez, a csapat infrastruktúrája és székhelye Európában található.

    Mi igazi amerikai csapat vagyunk, igazi amerikai versenyzőt kapunk. Akkor tényleg lenne miért drukkolni az egész országnak. Szerintem a mi értékünk itt jön be igazán, hogy megtartsuk azt a rajongót, akit most kaptak.

    Az a terv, hogy 2024-ben egy teljesen új csapattal, az Andretti Global zászlaja alatt az F1-es rajtrácsra lépjenek, először februárban merült fel, miután tavaly összeomlott Andretti azon törekvése, hogy a jelenlegi Alfa Romeo felvásárlásával belépjen az F1-be.

    Bár az Andretti benyújtotta az FIA-hoz a javaslatával kapcsolatos papírokat, úgy tűnik, nem került közelebb ahhoz, hogy meghívást kapjon a sorozatba.

    A jelenlegi Forma-1-es csapatok vonakodnak, tekintettel a franchise-modellre, amely szerint a bajnokság jelenleg működik, ami azt jelenti, hogy egy 11. csapat felemésztené a meglévő 10 csapat díjalap-részesedését, és úgy tudni, hogy az F1 egy további csapat esetében inkább egy gyártói projektet, például egy Audi gyári csapatot részesítene előnyben, mint az Andrettit.

    Michael Andretti
    Fotó: Flickr/Martin Lee (CC BY-SA 2.0 licensz)

    A Forma-1 mindig is egy európai klub volt Andretti szerint – és még mindig az

    Andretti visszautalt arra is, milyen volt a Forma-1, amikor 1993-ban megérkezett a szériába a McLaren csapat versenyzőjeként.

    Ez határozottan egy európai klub volt” – mondta Michael az F1-ről 1993-ban. „És az az érzésem, hogy még mindig egy európai klub, ahogyan velünk bánnak. Mert fenyegetést jelentenénk.

    Ez egy nagyon sznob megközelítés, amit alkalmaznak. Végső soron több értéket fogunk hozni, mint amennyit elviszünk.

    Michael Andretti a májusi Miami Nagydíj alatt bejárta az F1-es paddockot, hogy megpróbálja megszerezni a csapatok támogatását. Eddig csak a McLaren és az Alpine állt ki nyilvánosan Andretti terve mellett, és mindkettőnek van bizonyos fokú érdekeltsége.

    A McLaren főnöke, Zak Brown az Andretti United csapatban az Extreme E-ben és a Supercarsban is társult velük, az Alpine pedig a Renault márkán keresztül F1-es motorokkal látná el az Andrettit.

    Andretti elmondta, hogy az ajánlatát támogató csapatok száma ennél nagyobb, de elismerte, hogy a rajtrács mintegy fele még ellene van.

    Azt hiszem, négy vagy öt csapat határozottan a mi oldalunkon áll. De a többi csapat nagyon rövidlátó. Nem tudnak a jövőn gondolkozni. Nem érdekli őket a sorozat jövője. Csak magukkal törődnek. De ilyen a Forma-1 – és mindig is ilyen volt.”

    Toto Wolff, a Mercedes főnöke a projekt egyik leghangosabb ellenzője, mondván, hogy többet kellene tennie, hogy bizonyítsa, többletértéket hoz az F1-be. Andretti úgy véli, Wolff a díjalapok felhígulását a politikai befolyás elvesztése miatti aggodalmak leplezésére használja.

    Ezt használja ürügyként” – mondta a Andretti.

    Nagyjából tudtam, hogy mire készülünk. A cápákkal úszol. Úgyhogy jobb, ha nálad van a szigonyod.

  • 1978 világbajnoka, Mario Andretti szerint Toto Wolff tiszteletlen

    1978 világbajnoka, Mario Andretti szerint Toto Wolff tiszteletlen

    Az 1978-as F1-es világbajnok Mario Andretti nem nézte jó szemmel Toto Wolff megjegyzéseit a leendő Andretti Global csapat F1-be kívánkozásával kapcsolatban.

    Mario fia, Michael Andretti világossá tette, hogy 2024-től új nevezéssel szeretne csatlakozni a Forma-1-es mezőnyhöz, miután 2021-ben meghiúsultak a Sauber által üzemeltetett Alfa Romeo csapat megvásárlásáról szóló tárgyalások.

    Tekintettel arra, hogy a Forma-1 igyekszik tovább erősíteni az Egyesült Államokban való jelenlétét, egy befutott, sikeres amerikai név, amely (csapatként) csatlakozik a Forma-1-es mezőnyhöz, bizonyára vonzó lenne, de a jelenlegi csapatok közül nem mindenki támogatja az ötletet.

    A Concorde Egyezmény kimondja, hogy minden új belépőnek 200 millió dolláros „hígulás elleni díjat” kell fizetnie, hogy kompenzálja a többi csapatot a díjkiosztás extra szeletéért, de a Mercedes-főnök Toto Wolff így is ellenzi Andrették érkezését. Nemrégiben kifejtette, hogy a jelenlegi csapatokba komoly befektetéseket öltek, így minden új belépőnek bizonyítania kell, hogy tovább tudja növelni a Forma-1 értékét. Azonban kijelentette, hogy eddig még egyetlen ilyen próbálkozás sem bizonyította, hogy képes erre.

    Ezek a szavak nem tetszenek Mario Andrettinek. Az Auto Motor und Sportnak adott interjújában azt mondta: „Toto Wolff nagyon nyíltan beszélt a hitelességünkről. Velem azonban másképp beszél.”

    „Nagyon tiszteletlennek tartom a kritikát, mert mi sokkal régebb óta vagyunk aktívak a motorsportban, mint ő. Tisztelem az eddigi sikereit, de semmi oka nincs arra, hogy lenézzen minket.”

    Andretti elmondta, hogy az FIA „nagyon nyitott velünk szemben”, és miután „minden követelménynek megfeleltek”, most „arra várnak, hogy megmondják, mennyibe fog kerülni a csapatoknak, hogy befogadjanak minket”.

    És ehhez Andretti úgy véli, hogy a Forma-1 jelenlegi tulajdonosai, a Liberty Media túl sok kontroll-lehetőséget ad a csapatoknak, ami a korábbi F1-főnök, Bernie Ecclestone irányítása alatt nem így lett volna.

    „Tudjuk, hogy 200 millió dollár körüli összegről van szó” – mondta Andretti. „Most már gondolom, hogy többet akarnak, de egyelőre várjuk a választ. Ez már egy kicsit az uzsorakamat határát súrolja.”

    „Bernie-vel más lenne a helyzet, a Liberty túl sok beleszólást ad a csapatoknak.”

    Az egész mezőnyben szélesebb körű aggodalomra ad okot, hogy Andretti milyen gyorsan válhat versenyképessé a Forma-1-ben, hiszen a jelenlegi 10 csapat közül nincs nyilvánvalóan gyenge láncszem, amely túlzottan levált volna a mezőnyről.

    Mindenki a saját dolgával foglalkozzon

    Mario azonban hangsúlyozta, hogy ez nem a meglévő csapatok gondja kell, hogy legyen, hiszen az Andretti feladata, hogy ezt megoldja.

    „Mindig azt kérdezik, hogyan akarunk versenyképesek lenni. Én azt mondom: legyen ez a mi problémánk! Nem ismerik a felkészülésünket” – mondta Mario.

    „Egyáltalán nem kell új embereket szerződtetnünk, abszolút tapasztalt embereink vannak, akik rendelkeznek a szükséges tudással.”

    „A pénzügyi oldalon hiteles partnereink vannak, akik tisztában vannak a projekt méretével. Hosszú ideje tervezünk a programunkkal, mert ez az, amit szeretnénk. Több tiszteletet érdemlünk.”

  • Kiderült, miért ódzkodik az F1 az Andretti beszállásától?

    Kiderült, miért ódzkodik az F1 az Andretti beszállásától?

    Sajtóhír szerint nem véletlenül nem fogadja tárt karokkal az F1 a 2024-től beszállni szándékozó Andrettit, a sportág irányítói ugyanis jobban örülnének egy másmilyen csapat érkezésének.

    Úgy tűnik, hogy a kezdeti ódzkodás után a Forma-1 és az FIA mégiscsak hajlandóságot mutat arra, hogy bővítse az F1 mezőnyét. Ez akár jó hír is lehetne a királykategóriában 2024-től csapatot indítani szándékozó Michael Andrettinek, a The-Race.com értesülései szerint azonban nem az.

    A szaklap ugyanis arról számolt be, hogy az F1 részvényesei nem véletlenül nem lelkesednek az Európában és az Egyesült Államokban egyaránt jól csengő nevű istálló érkezése iránt, ugyanis biztosítékokat akarnak arra, hogy az Andretti hosszú távra tervez, valamint elég médiaérdeklődést generál – főként az USA-ban – ahhoz, hogy mind az FIA-nak, mind a csapatoknak megérje a bevételek többfelé osztása miatti kiesést.

    A The-Race szerint az F1 azonban még akkor sem látná szívesen az Andrettit 11. csapatként, ha minden kritériumnak megfelel. Hogy miért nem? Azért, mert a hírek szerint sokkal vonzóbbnak tartanának egy gyári istállót. Ennek oka, hogy az Andretti sikere az Egyesült Államokban tapasztalt fogadtatáson múlna, míg egy nemzetközileg ismert és elismert autógyártó sokkal több embert tudna elérni. 

    A szaklap szerint két név merülhet fel új gyári résztvevőként: a 2026-os érkezését már megerősítő Audi, illetve az F1-ből hivatalosan a tavalyi év végén kiszálló, a Red Bull és az Alpha Tauri motorszállítójaként azonban továbbra is jelen levő Honda.

    Red Bull Racing Honda
    A Honda gyári csapatként nem ért el kiemelkedő sikereket, motorszállítóként viszont hat egyéni és hat konstruktőri vb-címet nyert Fotó: Red Bull Content Pool/Mark Thompson/Getty Images

    Előbbivel az a probléma, hogy a jelek szerint nem akar a semmiből csapatot építeni, hanem inkább megvásárolna egy jelenlegi alakulatot. Egyre inkább úgy tűnik, hogy ez vagy a Sauber, vagy a Williams lesz, miután a McLaren korábban kizárta, hogy eladná bárkinek is a csapatot, az Aston Martin megvásárlása pedig a Race szerint egyre komplikáltabbnak tűnik.

    Ami a Hondát illeti, noha csak tavaly szálltak ki hivatalosan, az F1 állítólag nagyon szeretné, ha minél hamarabb visszatérnének, és mindezt gyári csapatként tennék. Vannak is arra utaló információk, hogy a szakurai központ kutatási és fejlesztési részlege nem állt le teljesen, és nem kizárólag a Red Bullnak és az Alpha Taurinak szállított motorok felkészítésével foglalkozik. Ráadásul a Honda a 2026-os új motorszabályok alakulásán is rajta tartja a szemét, így aztán, ha az elkövetkező években úgy döntenek, hogy visszatérnek, nem a nulláról kellene kezdeniük.

    Ami a visszatérés ellen szól, hogy nyilván nem véletlenül szálltak ki, és csoportosították át az F1-re költött összegeket a fenntartható technológiák fejlesztésére, ezen a téren ugyanis hátrányba kerültek a riválisaikkal szemben. Ám, ha 180 fokos fordulatot vesz a menedzsment hozzáállása, és 2026-ban mondjuk gyári csapatot indítanának, a The-Race szerint az F1 bármikor hamarabb bólintana rá az ő (vagy más gyári csapat) érkezésére, mint az Andretti beszállására, mivel úgy vannak vele, hogy egy gyártó jelenléte még akkor is kifizetődőbb, ha csak néhány évet tölt el a sportágban, mielőtt a menedzsment ismét úgy dönt, hogy elzárja a pénzcsapot.

    Az Andrettinek tehát kiemelkedőnek jó csomagot kell összeraknia az F1 meggyőzéséhez, és lehet, hogy még ez sem lesz elég.

  • Andretti küldetésként tekint az amerikai versenyzők F1-be juttatására

    Andretti küldetésként tekint az amerikai versenyzők F1-be juttatására

    Michael Andretti szerint leendő új Forma-1-es csapatának egyik mellékterméke az lenne, hogy utat biztosítana a fiatal amerikai pilótáknak az F1-be.

    Bár az F1 történetében 57 versenyző érkezett az Egyesült Államokból, köztük két világbajnok, Phil Hill és Andretti édesapja, Mario személyében; az elmúlt években az amerikai versenyzők sora nem bővült az F1-ben.

    A legutóbbi pilóta, aki átkelt az Atlanti-óceánon, hogy Forma-1–es versenyző legyen, Alexander Rossi volt, aki a 2015-ös szezon vége felé öt versenyen indult a Manor Marussia színeiben.

    A sors iróniája, hogy Rossi ezután visszatért az IndyCarba az Andretti csapatához (mellyel egy Indy 500-at is nyert), és amely csapatot most fogja elhagyni, hogy az Arrow McLaren SP-hez csatlakozzon.

    A hétéves szünet ellenére azonban nem biztos, hogy sokáig kell még vátni a következő amerikai versenyző F1-be érkezésére Colton Herta ugyanis előkelő helyen szerepel Andretti potenciális versenyzőinek listáján, ha megvalósulnak a reményei, mi szerint csapata jelen lesz a 2024-es F1-es rajtrácson.

    Az 59 éves ex-versenyző arra vár, hogy megtudja, sikeres volt-e az Andretti Global a jelentkezése, bár úgy tűnik, a sportág hierarchiájában az a meggyőződés uralkodik, hogy 10 csapat elég, és egy 11. csapatra egyelőre nincs szükség.

    Amerikai versenyzőket juttatna az F1-be

    Mindazonáltal, ha Andretti megkapja az engedélyt, nagyon szeretne lehetőséget teremteni az amerikai pilótáknak. Ő maga 1993-ban 13 versenyen indult a McLaren színeiben, mielőtt visszatért az Államokba.

    „Olyan amerikai csapat akarunk lenni, amely lehetővé teszi az amerikai pilóták fejlődését a jövőben” – idézte Andrettit a Motorsport.com.

    „Senki sincs most, aki ezt tenné. Ez az, ahol mi szeretnénk lenni. Nincs valós módja annak, hogy egy amerikai versenyző bekerülhessen az F1-be. Egyszerűen nincs. Mi szeretnénk kikövezni az utat az F1-be.”

    Amikor Andretti tavaly ősszel közel került ahhoz, hogy megvásárolja az Alfa Romeo csapatot működtető Saubert, az elképzelés az lett volna, hogy Hertát ültetik az egyik autóba.

    Colton Herta
    Colton Herta  |  Fotó: Penske Entertainment: Chris Jones

    Hertának van egy másik lehetséges útja is az F1-be, a McLarenen keresztül, amely csapattal megállapodott egy fejlesztői szerepkörben, bár a wokingi csapat IndyCar-pilótája, a mexikói Pato O’Ward is beleszólhat ebbe.

    Andretti így nyilatkozott Hertáról, aki az IndyCarban versenyez nála, miután 2015-ben és 2016-ban Európában versenyzett: „Már az F1-ben kellene lennie, megvan benne a tehetség, de [a támogatóinak] elfogyott a pénze, így visszatértek az USA-ba, ő pedig [az amerikai] utat választotta.”

    „Szeretném, ha a gyerekeket fel tudnánk emelni a gokartozásból, és megnyitnánk előttük a kaput, és ha elég jók, remélhetőleg a Forma-1-be kerülhetnek, és nekünk meglesz a csapatunk ehhez, lesz legitim lehetőség.”

  • A McLaren hamarosan dönthet Ricciardo sorsáról

    A McLaren hamarosan dönthet Ricciardo sorsáról

    Feltehetően Daniel Ricciardo 2022 végén elveszíti McLarennél a versenyülését. Az ausztrál pilóta tavaly februárban elárulta, hogy valójában hároméves szerződést kötött 2021-re, 2022-re és 2023-ra. A Monacói Nagydíj előtt azonban a 32 éves pilóta jelezte, hogy még a nyári szünet előtt tárgyalni szeretne a McLarennel egy új szerződésről. Mindez azt követően történt, hogy a McLaren vezér Zak Brown a héten elismerte, hogy Ricciardo nem felelt meg a csapat elvárásainak, amióta tavaly csatlakozott a wokingi székhelyű istállóhoz.

    Amikor azonban egy újságíró Monacóban arról faggatta Ricciardót, hogy miért folytat tárgyalásokat a McLarennel, amikor még 2023-ig szóló szerződése van, elismerte, hogy a jelenlegi elköteleződése valójában csak két évre szól. A német szaksajtónak mondta mindezt, nevetve:

    „Ez igaz, és olyan kérdésre kellett válaszolnom, amelyre nem kellett volna. De lehet, hogy 2023 nyarára gondoltam.”

    Amennyiben Ricciardo szerződése lejár, máris két lehetséges utód neve is felmerült, köztük a McLaren 23 éves Indycar-pilótája, Pato O’Ward neve. A másik pedig az amerikai Colton Herta, akinek a nevét már kapcsolatba hozták Andretti 2024-es F1-es pályázatával is.

    Brown mindeközben elmondta a La Gazzetta dello Sportnak, hogy a McLaren még mindig próbálja Ricciardót felhozni a teljes sebességére:

    „Szenved azzal, hogy megtalálja azt a teljesítményt, amelyet ő és mi is szeretnénk. Keményen dolgozunk azon, hogy visszatérjen a normális állapotához, és megmutassa azt, amit tavaly Monzában mindannyiunknak megmutatott.”

    Arra a kérdésre, hogy a McLaren meddig hajlandó várni Ricciardo csúcsformájára, Brown kifejtette:

    „Ez Andreas Seidl ügye. Landónak hosszútávú szerződése van, Danielé rövidebb. Azt hiszem, hogy hamarosan elkezdünk már a jövő felé tekinteni.”

    A Match TV orosz Forma-1-es kommentátora arra számít, hogy Ricciardo kiszorul:

    „Barcelonában Landónak mandulagyulladása volt, de így is legyőzte Ricciardót. Nem tudom, hogy jövőre Pato O’Ward lesz-e a befutó, de Herta is opció lehet. Őszintén szólva a hosszabbítás lehetősége Ricciardóval nem tűnik valószínűnek.”

  • Alonso szerint az Andretti érkezése jót tenne a sportnak

    Alonso szerint az Andretti érkezése jót tenne a sportnak

    Miközben a Forma-1-es szereplők jelentős része elutasítja Michael Andretti ajánlatát, hogy csapata (Andretti Global) beszálljon a Forma-1-be, a kétszeres világbajnok Fernando Alonso úgy véli, hogy pedig ez igazán nagy dolog lenne.

    Alonso, aki az Indy 500-on az Andretti Autosporttal versenyzett, hisz benne, hogy Andrettiék F1-es szereplése pozitív lenne.

    „Ez nagy dolog lehet, nagyon jól ismerem Michaelt, ismerem az Andretti családot, és nyilvánvalóan nagy szerepet játszanak a motorsportban általában, és ők legendák” – nyilatkozta Alonso a RaceFansnak.

    „Szóval, ha a Forma-1-ben lehetnek, az a legjobb hír lenne, szerintem mindkét fél számára. Az F1 profitálna ebből, és nyilvánvalóan Michael és a csapata is profitálna a sportból és abból, hogy az F1-ben vannak.”

    „Úgy gondolom, megvannak a képességeik, az erőforrásaik, megvan a tehetségük ahhoz, hogy a Forma-1-ben legyenek, és versenyképesek is legyenek. Szóval remélem, hogy ez a dolog valóra válik a következő néhány évben, és nagyon közelről fogom követni” – tette hozzá az Alpine-nál versenyző spanyol.

    Mindemellett az IndyStar szerint az Alpine főnöke, Laurent Rossi aláírta azt a dokumentumot, amelyet Andretti azért vitt magával Miamiba, hogy támogatást szerezzen a nevezéséhez, és állítólag a McLaren vezetője Zak Brown is aláírt neki.

    Andretti az újságíróknak elmondta: „A tíz csapat még csak nem is a megfelelő szám. Ha igazán belegondolunk, 2025-ben jön a Concorde-egyezmény. Jelenleg a Red Bullnak két csapata van, és ha azt mondják, hogy ‘kiszállunk’, akkor máris csak 16 autó van.”

    „16 autóval nem lehet versenyt rendezni. Lehet verseny 18 autóval, de nem lehet 16 autóval” – érvelt Michael Andretti.

  • Horner: Igazságtalan lenne az, ha mi fizetnénk egy új csapatért

    Horner: Igazságtalan lenne az, ha mi fizetnénk egy új csapatért

    Christian Horner szerint igazságtalan lenne az, ha 10 istállónak kellene fizetnie egy új csapat érkezése miatt.

    Az Andretti Global nyilvánosan bejelentette, hogy 2024-től csatlakozni kíván a száguldó cirkuszhoz. Bár az amerikai vállalat lelkesen vetné bele magát a sportágba, a leendő versenytársak közül nem mindenki örülne az új alakulatnak.

    A Red Bull csapatfőnöke elmagyarázta, miért nem fogadták örömmel a csapatok az új kihívóról szóló híreket:

    „Természetesen ott van a Concorde megállapodás, amit aláírtunk. A jelenlegi aláírók számára az teljesen logikus. 10 csapatnak, vagy épp 10 franchise-nak van egy belső értéke, ám a létszámnöveléssel ez felhígul. Elméletileg  a Liberty (Media) dolga lenne az, hogy foglalkozzon ezzel, ha azt akarják, hogy új csapatok jöjjenek. Ha ez a szám 10-nél nagyobb lesz, akkor bizonyos adóügyi kérdések is felmerülnek. Ezen felül ott van az is, hogy mégis hogyan befolyásolná mindez a nyereményalap elosztását. A pénz egy jelentős tényező. Végső soron a promótereknek így az alapból kevesebb részesedést kellene kivenniük, ha azt szeretnék, hogy új alakulatok jelenjenek meg. Nyilvánvalóan nem lenne igazságos az, ha közvetett módon a többi csapatnak kellene fizetnie az új belépőért. Így ez mindig konfliktust fog generálni.” – magyarázta a brit csapatfőnök.

    Andretti mellett a Porsche és az Audi is belépne a Forma-1-be, bár a két vállalat inkább egy meglévő alakulat partnereként próbálna szerencsét.

    „Szerintem nagyszerű, hogy van érdeklődés mind az OEM, mind pedig egy olyan nagyszerű név által, mint az Andretti.”

    Steiner szerint a több, nem feltétlenül jobb:

    Günther Steiner úgy véli, hogy a mennyiség helyett inkább a minőségre kellene fókuszálnia az F1-nek.

    „Jelenleg van 10 stabil csapatunk. 5 éve minden elég jó. Miért mondaná azt akkor ez a 10 istálló, hogy csökkentjük az értékünket azért, hogy egy új belépőt hozzunk? Mi hasznunk van ebből? Mi már régóta itt vagyunk. Úgy értem, ha a FOM több pénzt akar szétosztani, az egy másik vita. Ám csak azért, hogy több csapatunk legyen… a több, még nem jelenti azt, hogy valami jobb is.”

  • A Forma-1-es csapatok fele támogatja Andretti nevezését

    A Forma-1-es csapatok fele támogatja Andretti nevezését

    Michael Andretti ellenállásba ütközött az F1-es paddockban, amikor a Miami Nagydíj hétvégéjén a jelenlegi csapatfőnökökkel egyeztetett. A McLaren korábbi versenyzője megpróbálja meggyőzni a Forma-1-et, az FIA-t és a potenciális rivális csapatokat, hogy nyissák meg a kapukat egy tizenegyedik csapat 2024-es belépése előtt.

    Az egyik akadály a sportág kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media. Greg Maffei, a Liberty vezérigazgatója egy Bloomberg-rendezvényen, amikor arról kérdezték, hogy megnyitnák-e a boxutcát az Andrettihez hasonló új csapatok előtt, így felelt:

    „Nem hiszem, hogy ez egy sürgős igény lenne.”

    Állítólag még a most már Mohammed Ben Sulayem által vezetett FIA sem lelkesedik érte – pedig Andretti szerint az új elnökkel Miamiban tartott találkozója „jól sikerült”. Ennyit árult el erről Andretti:

    „Szerintem támogatja, de nagyon benne vannak a folyamatokban. Nem fogunk választ kapni egy ideig, ez talán szeptemberig vagy októberig is eltarthat.”

    Addig is Andretti Global nevű leányvállalata új munkatársakat toboroz, és az indianapolisi Forma-1-es gyár tervei „remélhetőleg augusztusban” elkezdődnek. Úgy tűnik azonban, hogy a legnagyobb ellenszelet Andrettinek maguk a Forma-1-es csapatok jelentik.

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner csütörtökön kifejezetten határozottan lépett fel. Egyeseknek az ellenállás nyilvánvaló – hiszen egy tizenegyedik csapat egyszerűen felhígítja a saját franchise-juk értékét. A Haas csapatfőnöke ennyit mondott erről:

    „Jelenleg azt gondolom, hogy a 10 csapat – 10 stabil csapat – jó megoldás. Versenycsapatként pedig nincs szükségünk többre.”

    A pályázata megerősítése érdekében Andretti Miamiban mind a tíz csapatfőnököt felkereste, és arra kérte őket, hogy írjanak alá egy dokumentumot, amelyet az F1 hivatalnokai elé terjeszt. A pletykák szerint nagyjából csak a fele írta alá. A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown, aki szintén amerikai, ennyit tett hozzá:

    „Kicsit sem vagyok meglepve, hogy néhány versenycsapat nagyon önző módon vélekedik arról, hogy mi történjen vagy ne történjen az autóversenyzésben.”

    A Red Bull-os Christian Horner utalt rá, hogy végül a Liberty Medián múlik, hogy miképp kezelik az Andretti-pályázatot – például, hogy a többi csapatot mennyivel kompenzálják. Megerősítette, hogy ő is találkozott Andrettivel:

    „Szerintem, ez inkább a Liberty-s srácok ügye. Végül ez tisztán pénzügyi kérdés lesz. Végső soron a jogtulajdonosok kérdésköre, hogy mennyire értékelik azt a tizenegyedik csapatot.”

  • Wolff szerint Andretti leendő F1-es csapata még nem bizonyított

    Wolff szerint Andretti leendő F1-es csapata még nem bizonyított

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint az Andretti szervezet még nem bizonyította be, hogy megérdemli, hogy más csapatok is „szurkoljanak” nekik azért, hogy a Forma-1-ben indulhassnak.

    Michael Andretti 2024-ben Andretti Global néven új csapatot szeretne indítani a Forma-1-ben, amelynek székhelye az Egyesült Államokban lenne, és Renault-motort használna.

    Azóta azonban, hogy februárban benyújtották kérelmüket az FIA-nak, nem történt jelentős előrelépés.

    Az F1 és az FIA úgy tűnik, hogy rövid távon vonakodik a csapat felvételétől, a meglévő csapatok pedig attól tartanak, hogy pénzt veszítenének az új csapat érkezésével, mivel mindannyian részesednek az F1 kereskedelmi bevételeiből, amely így több részre osztódna.

    A jelenlegi csapatok közül az Andrettit a McLaren támogatja, amelyet Michael Andretti barátja és üzlettársa, Zak Brown vezet, valamint az Alpine, a Renault gyári csapata.

    „Ha lenne egy igazi amerikai csapat egy amerikai versenyzővel, az nagyon előnyös lenne” – mondta a Mercedes-főnök Toto Wolff.

    „De ma már 10 nevezésünk van. A díjalapot e 10 nevezés között osztjuk el.”

    „Jelentős összegeket fektettünk be az elmúlt 10 évben, az itt a dobogón ülő szervezetek mindegyike valószínűleg több mint egymilliárdot fektetett a Forma-1-es projektjeibe az évek során.”

    „Szóval ennek kell lennie valami hozzáadott értékének. Ha jön egy csapat, hogyan tudja bizonyítani, hogy több pénzt hoz be, mint amennyibe valójában kerül? Mert egy 11. csapat 10 százalékos hígulást jelent mindenki más számára.”

    „Tehát, ha valaki képes ezt bizonyítani, akkor mindannyiunknak az asztalnál kellene ülnünk, és… szurkolnunk kellene egy ilyen belépőnek.”

    „De ezt még nem sikerült bizonyítani. És lehet, hogy ez egy kicsit szárazan hangzik a számok miatt, de a Forma-1 értéke az, hogy korlátozott számú franchise-ról van szó, és nem akarjuk ezt az értéket felhígítani azzal, hogy csak úgy csapatokat veszünk fel.” – mondta.

    Brown és Rossi szívesen látnák az Andretti csapatot az F1-ben

    Wolff szombati véleménye után Zak Brown így nyilatkozott: „Egyetértek Totóval. Van 10 nagyszerű csapatunk, egy 11. és egy 12. csapatnak hozzáadott értéket kell adnia a sportágnak.”

    „Nyilvánvaló, hogy az Andretti névnek hatalmas múltja van a Forma-1-ben és a motorsport különböző formáiban, és szerintem nagy értéket hoznának – feltéve, hogy ez egy olyan csapat, amely segít a sportág építésében, ellentétben néhány más belépővel, amelyeket az elmúlt években láttunk, és amelyek két-három éveb belül jöttek és mentek.”

    „Szerintem nem fogadhatunk be ilyen csapatokat, de egy nagyon hiteles versenycsapat, egy hiteles márkával és a megfelelő erőforrásokkal szerintem hozzáadott értéket jelent a sportágnak.”

    „És úgy tűnik, Michael ezt hozta össze, szóval ezen az alapon támogatjuk.”

    Az Alpine vezérigazgatója, Laurent Rossi, aki a Renault teljes F1-es programjáért felelős, Miamiban azt mondta: „Beszéltem Michaellel, ez együtt jár az amerikai terjeszkedéssel, és szerintem hozzájárulna a show-hoz.”

    „Egy amerikai csapat közvetlen érdeklődést generálna az Egyesült Államokban, és ezáltal bevételt is.”

    „Aztán be kell bizonyítanunk, hogy ez elég ahhoz, hogy kompenzálja a Toto által említett felhígulást.”

    „A megérzésem szerint igen. De végezzük el a munkát rendesen, és majd meglátjuk.”