Colton Herta a 10. helyről rajtolt, Will Power mellett a legtöbb pozíciót nyerte a pályán, és végül mégis csak a 10. helyen ért célba.
Herta és a 26-os rajtszámú Andretti Autosport Honda legénysége a háromkiállásos stratégiát választotta, amely a 22 éves versenyzőtől azt követelte meg, hogy a barberi verseny során végig óriási tempót autózzon, hogy ellensúlyozza a boxutcában töltött plusz időt.
A 12. körben végrehajtott első boxkiállást követően a 26-os autó sofőrje négy pozíciót nyert a pályán, mielőtt a mezőny többi tagja – akik kétkiállásos stratégiát alkalmaztak – a 30. kör környékén kiálltak a boxba.
Miután a teljes mezőny megtette letudta az első kiállását Herta a második helyre jött vissza Josef Newgarden mögé.
Ekkor azonban jött egy sárga zászló Callum Ilott miatt, és ez teljesen felborította Newgarden és Herta taktikáját.
„Nyilván azt szerettük volna, ha máshogy alakul ez a verseny, de ez van” – mondta 22 éves versenyző a futam után. „De az autónk ma elég jó volt a győzelemhez, az biztos.”
Herta a 18. helyről küzdötte fel magát a kiállások után, és már a 6. helyért csatázott Scott McLaughlinnal amikor a két autó összeért, és Herta megpördült.
McLaughlin hagyott némi helyet riválisának, de ketten összeértek, Herta jobb eleje és McLaughlin bal hátulja érintkezett. A Hondás versenyző megpördült, és végül a 10. helyre esett vissza Rossi mögé.
„Őszintén szólva túl ambiciózus voltam” – mondta Herta. „Scott (McLaughlin) hagyott egy kis helyet, és határozottan közelebb voltam, mint az elmúlt néhány körben, úgyhogy meg kellett próbálnom.”
„Összességében nem olyan vészes a 10. hely. Láttuk, hogy Newgarden csak a 14. helyen tudott célba érni, és ő mindig nagyon jó itt, szóval ha képesek vagyunk őt megelőzni, az remélhetőleg jó jel a jövőre nézve.”
Ez már a második olyan futam volt egymás után, ahol az Andretti Autosport versenyzője gyors autóval rendelkezett, de egy késői hiba a kaliforniai versenyzőnek pontokba került. Áprilisban Long Beachen Herta a 9-es kanyarban a falnak ütközött miközben a győzelemért harcolt.
Alexander Rossi rendkívül hálás volt csapatának, amiért az edzésen történt kisiklását követően gyorsan újjáépítették autóját.
Rossi a reggeli edzésen eléggé csúnyán odaverte autóját az utolsó kanyart övező korláthoz, és a sérülés elég nagy volt ahhoz, hogy egy teljesen új hátsó futóművet és egy új motort kelljen beszerelni.
A csapatnak kevesebb mint 2 óra 45 perc állt rendelkezésére, hogy az szerelést elvégezze és az autót beállítsa a kvalifikációra.
Alexander Rossi a kvalifikáció elejétől kezdve keményen dolgozott a 27-es Andretti Autosport szerelőiért.
A Q1-ben az ötödik leggyorsabb volt a 13 autóból álló csoportból, a Q2-ben a harmadik leggyorsabb a 12 autóból álló csatában, majd a Firestone Fast Sixben ötödik lett, 0,3 másodperccel elmaradva Rinus VeeKay pole idejétől.
„Hihetetlen volt” – mondta Rossi a csapata munkájáról. „Azt hiszem, hatan voltak benne, sőt a menedzsment tagjai is részt vettek a munkálatokban… Nagyon nehéz helyzet volt egy motort és egy váltót beszerelni. Szóval igen, nagyon nehéz helyzetbe hoztam őket.
Csodálatos volt, hogy egyáltalán ott lehettem az időmérőn. Nyilvánvalóan tudtuk, hogy az autó egész hétvégén erős volt. A piros gumikon nem voltunk annyira erősek, így a Q1-ben picit találgattunk.
Végső soron, ahhoz képest, ahol két órával ezelőtt voltunk, azt hiszem, mindenki megkönnyebbült és boldog, hogy túljutottunk ezen. Bármilyen eredményt érünk el ezen a hétvégén, az biztos, hogy ezeknek a srácoknak lesz köszönhető.”
Rossi azt is elmondta, miért lett volna olyan nagy katasztrófa, ha nem készül el a 27-es Honda a kvalfikáció kezdetéig.
„Ha nem sikerült volna a kvalifikáció, akkor a 26. helyről rajtolnánk, ami óriási szívás lenne. A jelenlegi autóval nagyon nehéz előzni, akár oválról van szó, akár épített, vagy utcai pályáról. Óriási előny ha az első hatban vagy. Nagyon örülök, köszönöm a srácoknak.„
Továbbra is téma egy új, amerikai istálló érkezése a Forma-1-ben. A Michael Andretti vezette csapat korábban a Saubernél is bepróbálkozott már, de az az üzlet kútba esett. Most viszont először került képbe egy motorpartner.
A Forma-1 és a Liberty Media egyelőre hivatalosan nem nyitott ajtót egy új csapatnak, de a Forma-1-ben már akadtak támogatóik, akik szívesen összeállnának velük.
Jelen pillanatban a Ferrari, a Mercedes, a Red Bull Powertrains valamint a Renault személyében négy motorgyártó látja el erőforrással a húsz fős mezőnyt. Közülük egyedül a franciáknak van egyetlen egy csapata, a gyári Alpine. Így nem meglepő, hogy ők szívesen szállítanának motort az amerikaiaknak.
„Ez nem az én hatásköröm, hanem Laurent Rossié, de vannak tárgyalások ezügyben.” – felelte a Renualt vezérigazgatója Luca de Meo, amikor az Andretti-Renault házasságról kérdezték. „Érdekes, mivel van egy hatalmas projekt ez mögött, vannak olyan hozzáértő embereik, akik minden eszközzel rendelkeznek, hogy a Forma- hasznára váljanak.”
„Természetesen a jelen körülmények között keressük a lehetőségét, hogy valakivel összeálljunk. Egy időben motort adtunk a Red Bullnak meg a McLarennek is, de manapság már ez nem így van.” – tette hozzá de Meo, aki azonban kizárta, hogy az Andrettit a Renault B csapatának használnák.
„Ha ez így lenne, akkor spanyol bajnoki nyelven fogalmazva, mint az Barcelona A, Barcelona B, Barcelona C, illetve a Real Madrid 1 és Real Madrid 2, sehol sincs az Atletico. Ha a rendszer ilyen, ez azért van, mert valakinek megfelel.”
A pride-os szivárványszínű oldaldobozok visszatérnek az Andretti Autosport 28-as számú Hondájára a májusi Indy 500-on.
Miután tavaly a detroiti versenyen debütált a DHL által szponzorált festés, a Pride feliratot Romain Grosjean viseli majd az Indianapolis 500-on az LMBT közösség támogatására.
„A DHL Pride emlékezetes szivárványos DHL Pride logóját felvonultató festés a sokszínűség, az egyenlőség és a befogadás üzenetét hordozza, segítve az összetartozás érzését a munkahelyen belül és kívül egyaránt” – közölte az Andretti csapat sajtónyilatkozatában.
„A rajongók a DHL mellett foglalhatnak állást, ha májusban megvásárolják a hivatalos IMS/IndyCar pálya melletti üzletekben, valamint a shop.indycar.com oldalon árusított replika pride mezeket, amelyek a GLSEN nevű oktatási szervezet javára szolgálnak, amely a szexuális irányultságon, nemi identitáson és nemi kifejezésen alapuló diszkrimináció és zaklatás megszüntetéséért dolgozik.”
Michael Andretti csapattulajdonos üdvözli a DHL Pride kezdeményezésének visszatérését.
„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a DHL-lel közösen állhatunk ki, és ismét elhozhatjuk a Delivered with Pride üzenetét a versenypályára” – mondta.
„A május hónap tökéletes színtér a sokszínűség népszerűsítésére és a befogadás kultúrájának kialakítására. Alig várjuk, hogy ezeket a színeket viselhessük a héten a tesztnapokon, majd az Indy 500-on is.”
Romain Grosjean a szívárvány színű DHL Pride autóval Fotó: Penske Entertainment: Travis Hinkle/IndyCar Media
Romain Grosjean elismerte, hogy nagyon tetszik neki a kezdeményezés.
„A múlt évben Detroitban láttam az autón, és nagyon tetszett az ötlet és a festés kivitelezése is” – mondta a volt Forma-1-es versenyző.
„Amikor megkérdeztek idén, hogy szeretnék-e részt venni a projektben idén, azonnal igent mondtam. Fontos, hogy mindenkit befogadjunk az IndyCar családba.”
A francia pilóta egy közös történetet is megosztott az Indy 500 tesztnapja alatt, ami Lewis Hamiltonnal kapcsolatos.
„Tavaly amikor Lewis pride színekben versenyzett, akkor küldtem egy üzenetet neki, hogy milyen fantasztikus a sisakja. Ő pedig azonnal válaszolt nekem. Különleges érzés, hogy most én viselhetem az autómon a szivárvány színeit.„
Colton Herta, aki jelenleg az IndyCar egyik leggyorsabb – és legnépszerűbb versenyzője 2021-ben egy lépésre volt a Forma-1-től.
A csapatot, amelynél versenyez, Michael Andretti vezeti, aki Mario fia – ő az utolsó amerikai, aki 1978-ban Forma-1-es futamot nyert.
Amikor tavaly felreppentek a hírek, hogy Andretti az F1-be akar lépni, Herta is a címlapokra került.
Az amerikai csapattulajdonos tárgyalásokat folytatott az Alfa Romeo alakulatot működtető Sauber megvásárlásáról, és szinte már el is volt könyvelve, hogy Colton Herta lesz az egyik versenyző, aki így beteljesíthette volna Forma-1-es álmát.
Ám hirtelen az egész üzlet füstbe ment, mivel Andretti elállt a tárgyalásoktól. De mielőtt ezt megtette volna, Herta állítása szerint a csapattulajdonos félrehívta őt egy szeptemberi versenyen, és közölte vele, hogy „nagyon közel vannak” a megállapodáshoz.
„Az emberek azt mondták, hogy 50% vagy 60% volt az esélye” – mondta Herta az Indianapolis Starnak. „Ennél sokkal komolyabb volt a dolog.”
Az alku összeomlása azt jelentette, hogy a fiatal versenyzőnek egyelőre le kellett tennie álmai megvalósulásáról, és az Alfa Romeo a veterán Valtteri Bottast hozta el a Mercedestől az újonc Zhou Guanyu partnereként.
Michael Andretti és Colton Herta Fotó: Penske Entertainment: Joe Skibinski/IndyCar Media
Colton Herta azt is elárulta, hogy mennyire befolyásolta ez a 2021-es idényét
„Őrült utazás volt, életem legőrültebb éve” – mondta Herta.
„Vissza akartam térni az IndyCarba, de nem igazán tudtam, hogy erre mikor lesz lehetőségem.”
„Nem akartam életem hátralévő részében csak az F1-ben versenyezni és aztán visszavonulni. Vissza akartam jönni, hogy többször is indulhassak az Indy 500-on, és végigfuthassam a teljes szezont.”
„De meg voltam győződve róla, hogy idén a Forma-1-ben fogok indulni, és úgy gondoltam, hogy ez szinte biztos.”
„Ennek ellenére egy kis részem, amelyik még mindig azt gondolta, hogy ‘Hát, még nincs szerződésem, szóval még bedőlhet a dolog’.”
„Annyira szürreális volt. Egy pillanatra azt hittem, hogy sikerült, aztán minden összeomlott.”
Mielőtt a szerződés felbomlott, Herta egy hetet töltött Svájcban az Alfa Romeóval, ahol a csapat akkori pilótáival, Kimi Raikkönennel és Antonio Giovinazzival vett részt egy szimulátoros teszten.
Mindkettőjüknél gyorsabb volt – de az Andretti-szerződés felbomlása miatt soha nem kapott esélyt arra, hogy ezt a bravúrt megismételje a pályán.
Romain Grosjean elismerte, hogy mindent arra a bizonyos utolsó körre tett fel Long Beach-en, amikor Sato a falba állt.
Legújabb videójában a francia versenyző összegzést adott Long Beach-i hétvégéjéről, és megtudhattunk néhány érdekes információt is.
Például azt, hogy a pénteki szabadedzésen szenvedett a fékekkel, és emiatt végzett csak a 22. helyen.
Grosjean azt is hozzátette, hogy az időmérőn meglepte Colton Herta tempója, és ennek köszönhetően csapta az autóját a falba.
„Ezen a pályán mindent az első körödre kell feltenned, mert ha baleset, vagy piros zászló van, akkor már nem biztos, hogy lesz időd még egy körre” – magyarázta Grosjean.
„Amikor átértem a célvonalon, biztos voltam benne, hogy enyém a pole. Aztán a mérnököm mondta nekem a rádión, hogy a második helyen vagyok. Meglepődtem.”
„Ekkor eldöntöttem, hogy az utolsó körömet a ‘send it’ mentalitásban fogom megcsinálni, és az első három kanyar alapján enyém lett volna pole, de aztán a négyes kanyarban súroltam a falat, és emiatt eltört a hátsó keréknél valami.”
Az IndyCar szabályainak értelmében az ütközés miatt Grosjean elveszítette addigi leggyorsabb körét, így csak a hatodik helyről rajtolhatott. Ez persze nem segített neki az első körben.
„Az az igazság, hogy ha az első három hely valamelyikéről rajtolsz, akkor elég könnyű a gördülő rajt. Hátrébb már sokkal nehezebb megítélni a dolgokat, mert folyamatosan gyorsulunk, lassulunk, gyorsulunk, lassulunk” – magyarázta az Andretti Autosport pilótája.
Romain Grosjean dobogóra állhatott Long Beach-en Fotó: Penske Entertainment: Chris Jones/IndyCar Media
Majdnem győzelmet eredményezett Grosjean-ék alternatív stratégiája
Grosjean és mérnöke már a futam elején eldöntötték, hogy a 28-as autó az alternatív stratégián lesz, azaz a verseny végén a piros, lágyabb gumin támadhatja majd az élen állókat.
„Nagyon nehéz eldönteni, hogy milyen taktikát válassz az IndyCar-ban, mert a piros gumival nincs elég tesztelési idő, így sokszor az ismeretlenbe ugrunk bele. Ennek ellenére ez az egyik ok, amiért imádom ezt a szériát.”
A francia sofőr arra is kitért, hogy miért volt ennyire sok baleset a verseny végén.
„Azt hiszem a futam utolsó köreire mindenki nagyon elfáradt, és emiatt láthatunk több hibát. Nehéz volt tekerni a kormányt, és csak egy ív volt, szóval ha letértél róla, akkor bajba kerültél” – tette hozzá Grosjean.
A verseny utolsó köreiben Grosjean Palou-val és Newgardennel csatázott, azonban előbbit nem tudta elsőre megelőzni, így elpuskázta az összes push-to-pass lehetőségét, mire a későbbi futamgyőztes mögé ért.
Ezután következett két gyors sárga. Előbb Jimmie Johnson (és David Malukas) ütközött a falba, majd az utolsó körben Takuma Sato.
„Elképesztően jól kaptam el az újraindítást, és megmondom őszintén, azt hittem, meg fogom nyerni a versenyt. Azonban Newgarden gyorsabb volt az egyenesben, és így nem tudtam elmenni mellette” – mondta Grosjean.
„Ezek után picit visszalassítottam, spóroltam a gumival, és az utolsó körre tartogattam minden energiámat. Sajnos Sato a falba csapódott, így már nem volt esélyem megszerezni a győzelmet.”
„Ennek ellenére elégedett vagyok, picit óvatosan mentem az egész versenyen, mert mindenképp célba akartam érni, és ez végül sikerült is, ráadásul a dobogóra is felállhattam, és értékes pontokat gyűjtöttem.„
Az IndyCar jelenleg az egyik legizgalmasabb motorsport-bajnokság a világon. Ennek ellenére régóta nem került innen versenyző a Forma-1-be.
2012 óta ugyanaz a karosszéria, így a felszerelés egyenrangúságának egy eleme természetesen keveredik a nagy csapatokkal, amelyek okosan használják ki nagyobb erőforrásaikat. De végső soron egy adott vasárnapon nem lehet megjósolni a győztest.
Maguk az autók erősek és nehezen kezelhetőek. Kiszámíthatatlanok és féktelenek, és ha megszelídítesz egyet, akkor egy gonosz fenevadat győztél le. Ha nem tudsz alkalmazkodni a túlkormányzott vezetéshez, akkor kemény menetnek nézel elébe.
Aztán ott vannak még a szokatlan stratégiai döntések, amelyeket a sárgák környékén kell figyelembe venned, és amelyek önhibádon kívül is elvehetik tőled a futamgyőzelmet.
És mi a helyzet a pályák változatosságával? A rövid oválokat és a 2,5 mérföldes pályákat, az épített és utcai pályákat egyaránt el kell sajátítanod.
Mindezt úgy – legalábbis 2022-ben – hogy egy tesztnap áll a rendelkezésedre a szezon kezdete előtt. Nem pedig két háromnapos teszttel. EGY tesztnap!
Mindezek a dolgok biztosítják, hogy a bajnok – és az évtől függően általában az első ötbe kerülő bármelyik pilóta – a legnagyobb dicséretet érdemli, tekintve, hogy min ment keresztül, és hogy milyen színvonalas versenyzőket győzött le, hogy eljusson odáig.
Különösen ezek miatt érthető, hogy az IndyCar fiatal csillagait miért hozzák összefüggésbe a Forma-1-gyel, az autósport csúcsával.
Pato O’Ward – az IndyCarban a McLaren csapatán keresztül – és Colton Herta az Andretti csapatán keresztül, és most a McLarennel kötött juniorszerződése révén is határozottan képbe kerültek.
Pato O’Ward 2021 decemberében tesztelhette a McLaren F1-es autóját Fotó: Penske Entertainment: Joe Skibinski/IndyCar Media
Miért óvatos a Forma-1, ha az IndyCar-ról van szó?
Az F1 és az IndyCar átlageredményeinek összehasonlítását torzítja, hogy az IndyCar a kieséseket is besorolt helyezéseknek tekinti, és a mezőny mérete futamról futamra változik.
A sorozat bajnokainak 2021-es statisztikáinak összehasonlítása azonban így is sokatmondó: Max Verstappen átlagos célba érése azokon az F1-es futamokon, ahol a kockás zászlót elérte az elmúlt szezonban, 1,4 volt. IndyCar-os kollégája, Alex Palou hasonló statisztikája 5,0 volt. És még Verstappen 1,4-es eredményét is felduzzasztotta a magyarországi kilencedik helye egy sérült autóval!
Az IndyCar-pilóták egyik héten nyerhetnek, a következőn pedig a 17. helyen végezhetnek, és még mindig vezethetik a bajnokságot, vagy elkerülhetik a pánikgomb megnyomását.
Az F1-es csapatok tudják, hogy minden olyan versenyző, aki eléri azt a pozíciót, hogy komolyan számításba vegyék egy F1-es ülésért, kivételesen gyors.
Nézzünk meg néhány olyan tehetséget, akik az elmúlt években még az út szélére is kerültek, akik elég gyorsak voltak ahhoz, hogy bekerüljenek, de egyszerűen nem tudták meggyőzni az F1-es csapatokat arról, hogy megvan bennük a teljes csomag, vagy a körülmények nem úgy alakultak, ahogyan ők akarták.
Ez visszavezet minket a következetességhez. Az F1-es csapatoknak természetesen lenyűgöző eredményekre van szükségük, de mindenekelőtt következetességre, arra a képességre, hogy a legszorosabb pillanatokban, nyomás alatt is megbízhatóan teljesítsenek.
Az IndyCarban ez nagyon nehéz lehet, mert néha a csapatod egyszerűen nem teljesít jól, rosszul választják meg a stratégiát, vagy az autód nem úgy van beállítva, mint az ellenfélé.
Néha pedig a kiválóság, vagy ebben az esetben akár csak a középszerűség üldözése közben ütközöl, és megpróbálod kihozni a maximumot, ahogyan Colton Herta tette a múlt hétvégén Long Beachen a második boxkiálláshoz szükséges gyors bevezető körénél.
Végül is jogos a kérdés? Miért kockáztatnának az F1-es csapatok egy idegen versenyzővel egy olyan bajnokságban, amely előszeretettel dob ki teljesen véletlenszerű eredményeket?
Max Verstappen gyerekkora óta a Red Bull juniorprogramjába tartozott Fotó: Clive Rose/Getty Images) / Red Bull Content Pool
Nehéz feladni a megszokott módszereket
A legtöbb Forma-1-es csapatnak van egy junior pilótája, akinek éveken keresztül egyengetik a karrierjét, a szimulátorukban dolgoztatnak, és aki az F2-ben többnyire ugyanazokat a pályákat és gumiszállítót használja, mint az F1-ben.
Nincs egyszerű megoldás arra, hogy az IndyCar változtasson ezen, és az F1-hez hasonló versenysorozattá válás katasztrofális lenne az IndyCar számára.
Vitathatatlanul az a legjobb tulajdonsága, hogy szórakoztató és szórakoztató versenyeket rendez, amelyek – a szezon során – szinte mindig megfelelő bajnokot hoznak, de a Dávid vs. Góliát történetekből adódó meglepetés eredményekre is képesek.
Ez a tökéletes keverék, ellentétben azzal, hogy egy 23 futamból álló szezon nagyjából minden futamát kizárólag két versenyző nyeri meg.
Ez csak azt jelenti, hogy a Foma-1-es csapatok – akiktől tényleg nem várható el, hogy ismerjék minden IndyCar-pilóta és csapat kulisszák mögötti belső működését – egy olyan sorozatot látnak, amely megnehezíti az eredményekben való megbízást.
Herta szerencséjére az embernek az az érzése, hogy amíg Andretti F1-es álomcsapata 2024-ben megvalósul, addig ott is lesz esélye. Ha nem, akkor a McLarent meggyőzni arról, hogy jobb, mint Daniel Ricciardo, rendkívül nehéz lesz, már ha egyáltalán lesz esélye megpróbálni.
Ami nem fog segíteni ezeken az esélyeken, az az, ha kevesebb mint 12 hónapon belül elkövet egy második ki nem kényszerített hibát, miközben utcai pályákon futamgyőzelemre esélyes. Ez csak növeli az F1-es csapatok „ezek az eredmények egy kicsit túl inkonzisztensek” hozzáállását.
Felmerül a kérdés tehát: érdemes lenne-e az IndyCar pilótáknak már korán letenniük az F1-ről álmaikról, és arra törekedni, hogy egy márkát és egy dinasztiát építsenek az USA-ban?
Korán véget ért az Long Beach-i Nagydíj Colton Herta számára, aki az 55. körben esett ki a versenyből, miközben a győzelemért harcolt.
Colton Herta dühös volt saját magára, miután hirtelen és korán véget ért a Long Beach-i versenye.
A 22 éves kaliforniai a verseny címvédőjeként érkezett hazai pályájára, és úgy tűnt, hogy egy erős hétvége után – amelyen többek között a pole pozíciót is megszerezte – ismételni tud.
A vasárnapi versenyt úgy kezdte, hogy a 85 körből az első 28-at ő vezette. Bár az IndyCar Series regnáló bajnoka, Alex Palou és Josef Newgarden megelőzte, Herta kiemelkedő tempója miatt harcban volt a győzelemért.
Minden erről szőtt álma azonban szertefoszlott, amikor az 55. körben egy gyors bevezető kört akart teljesíteni a kiállása előtt, és a 9-es kanyarba érve fékezés közben egy bukkanó megdobta az autót és blokkoló kerekekkel a falba csapódott.
A 26-os számú Andretti Autosport Honda sérülése elég súlyos volt ahhoz, hogy Herta nem tudott visszatérni a boxba javításra, és az autóval a pályán kívül leparkolt, alig néhány méterre az incidens helyszínétől.
A végeredmény egy 23. helyezés lett. Három futam után, a 2022-es szezon kezdetén a 11. helyen áll a bajnoki tabellán (59 ponttal lemaradva a vezető Newgarden mögött).
„Egyszerűen csak egy kicsit túl későn fékeztem” – mondta Herta. „Odaértem, és blokkoltak a kerekeim, és utána már nem tudtam mit csinálni.”
„Ez egy hülye hiba volt tőlem. Simán megvolt az esélyünk a győzelemre. Jól mentünk a harmadik helyen, és könnyedén tartottuk a lépést Alex-szel és Joseffel, szóval sajnálatos. Nagyon rosszul érzem magam.„
Grosjean, aki második lett a Long Beach-i Nagydíjon, elismerte, hogy visszafogottan támadott a verseny végén, mert „a bajnoki címért küzd”.
Miután a kvalifikáción történt baleset miatt piros zászlót okozott, és ezzel elvesztette a leggyorsabb körét a kvalifikáció utolsó, Firestone Fast Six részében, Grosjean a hatodik helyről indulhatott.
A francia versenyző azonban szépen ment a versenyen, és megszerezte az Andretti Autosport idei első dobogós helyezését
Grosjean alternatív taktikát alkalmazott, és a végén csak ő volt a lágyabb, piros Firestone abroncsokon, aminek köszönhetően fel tudott kapaszkodni a második helyre, és még Josef Newgarden-t is támadhatta.
„Az az igazság, hogy ezen a pályán nincs sok lehetőséged az előzésre, bármilyen gumin is vagy. Talán az első két körben számít a friss, vagy lágyabb gumi, de aztán gyorsan kiegyenlítődnek az erőviszonyok” – mondta Romain Grosjean.
„Álex (Palou) remekül védekezett, és emiatt csak egy körrel később tudtam őt megelőzni. Emiatt nem volt már annyi gumielőnyöm, hogy igazán agresszívan támadhassam Josef-et (Newgarden). Ráadásul a push-to-pass-om is elfogyott, így nem volt reális esélyem az előzésre.”
„Josef jól vezetett és nem hibázott. Nem ideális sárga alatt célba érni, de nem hiszem, hogy ez változtatott volna bármit is az eredményen.”
Grosjean azt is elmondta, hogy „egy kicsit meglepte” valaki, aki megjegyezte, hogy az utcai pályák nem annyira természetesek számára, majd hozzátette: „Nem hiszem, hogy ez igaz lenne.”
„Azt hiszem, tavaly St. Pete kivételével minden utcai pályán a Fast Sixbe kvalifikáltam magam, szóval mindig nagyon gyorsak voltunk. Tavaly az utcai pályákon nem mindig hoztuk meg a legjobb stratégiai döntéseket, vagy szimplán csak szerencsétlenek voltunk” – magyarázta az Andretti Autosport versenyzője.
Bár Grosjean óvatosan vezetett, azért oda nem tettünk volna be a kezünket Fotó: Penske Entertainment: Chris Jones/IndyCar Media
Grosjean óvatosabb, mert a bajnoki címre hajt
„De idén határozottan állíthatom, hogy egy kicsit másképp vezetek. Megpróbálok a bajnoki címért küzdeni, és nem mehetek bele minden kérdéses szituációba. Például St. Pete-ben a versenyen egy kicsit küszködtem az az autóval, úgyhogy inkább óvatos voltam.”
Grosjean, aki újonc szezonjában a Dale Coyne Racingnél versenyzett, azt mondta, hogy az Andretti autója egy más színvonalat képvisel.
„Egyszerű vezetni. Van egy dolog, amin még javítanom kell, hogy egy kicsit jobban az én ízlésemnek megfeleljen, de úgy gondolom, hogy nagyon erős alapokkal rendelkezünk, és egy olyan autóval, ami szupergyorsan tud menni.”
„Az én hibám volt, hogy a kvalifikáció így sikerült. Ha ma a második helyről indulok, akkor valószínűleg másképp alakultak volna a dolgok.”
Romain Grosjean jelenleg a hatodik helyen áll a bajnokságban, és 75 pontot gyűjtött eddig.