Alexander Rossi 2019 óta első pole pozícióját szerezte, és épphogy elverte a múlt heti pole embert, Josef Newgardent.
Az időmérőt a folyamatosan közelgő eső jellemezte, ami végül rányomta a bélyegét az egész eseményre, hiszen eszerint taktikáztak végig a versenyzők
Alexander Rossi végül 1:44.8656-os körével szerezte meg a pole pozíciót a Penskés Josef Newgardent mindössze 1 tizeddel megelőzve.
„Elég őrület belegondolni, hogy ilyen régen voltam pole-ban” – mondta Rossi. „Az Andrettis srácok egy hónapja jól teljesítenek, és ez most is folytatoódott. Nagyon büszke vagyok a srácokra és a csapatra.”
Rossi és Newgarden egy teljesen más dimenzióban autóztak, mivel a harmadik helyet megszerző Álex Palou már fél másodperccel lassabb volt náluk. A top 5-be még Marcus Ericsson és Colton Herta fért be.
A Firestone Fast 12-ben már rögtön az elején történt egy incidens, miután a sérüléséből visszatérő Callum Illott az utolsó kanyarba a gumifalba csapódott, így piros zsászlót kellett lengetni.
A kvalifikáció nagy csalódása Will Power volt, aki a 15. helyről rajtolhat majd a vasárnapi versenyen.
Simona De Silvestro versenyzői természete nem engedte, hogy pozitívumokat találjon a több mint fél évtized óta első IndyCar utcai pályás kvalifikációján.
„Borzalmas” – mondta a Paretta Autosport versenyzője a teljesítményéről, amely a 27. helyhez volt elengendő. „Nem igazán használtam jól a gumit. Ezt még elemeznem kell.„
Romain Grosjean 28-as rajtszámú Andretti Autosport Hondája a Detroiti Nagydíj időmérőjének végén csapódott a falba.
A baleset persze – ahogy Indianapolisban is – váratlanul érte a francia versenyzőt.
„Eléggé összetört az autóm, de nem ez idegesít, hanem az, hogy lassúak voltunk” – mondta panaszkodott Grosjean. „Nem tudom, hogy miért. Nagyon jók voltunk az FP1-ben, nagyon jók voltunk ma reggel, és egyszerűen… az autó lassú volt. Nem tudom, miért.”
A falazások mennyisége elég nagy volt ezen a hétvégén, néhány kicsúszással, mentéssel és egy maroknyi ütközéssel. Bár nem Grosjean volt az első, aki balesetet szenvedett, a 28-as rajtszámú autóban keletkezett kár a két versenynap során a legsúlyosabbak között volt.
„Nem tudom, miért mentem a falnak, hiszen semmi mást nem csináltam abban a kanyarban, mint addig” – jelentette ki Romain Grosjean, aki a 12. helyről indul majd.
„Csak elemeznünk kell és javulnunk kell, mert nyilvánvalóan nem vagyunk elég jók.”
Ahogyan az várható volt, az Andretti Autosport megerősítette, hogy Kyle Kirkwood lesz Alexander Rossi utódja a csapatuknál.
Miután Rossi távozása az Andrettitől most már megerősítést nyert, új csapata, az Arrow McLaren SP valószínűleg még ezen a héten Detroitban bejelenti érkezését.
„Nem is lehetnék izgatottabb, hogy jövőre visszatérhetek az Andretti Autosporthoz” – mondta Kirkwood.
„Az Andretti Autosport egy olyan hely, amelyet már évek óta otthonomnak hívok, és valóban családtagnak érezem magam.”
„Rengeteg hűséget érzek a csapat iránt, és nagyon sokat jelent, hogy Michael és az Andretti csapat felajánlotta nekem ezt a lehetőséget.”
Kirkwood a bejelentés után elmondta, továbbra is az idei évben való minél jobb szereplés az első számú célja.
„Rendkívül keményen dolgoztam ebben a szezonban, és továbbra is minden nap még keményebben fogok dolgozni az A.J. Foyt csapatért” – jelentette ki Kirkwood.
„Szeretném megköszönni az A.J. Foyt Racing teljes csapatának, hogy lehetőséget adtak nekem az NTT IndyCar Series-ben való bemutatkozásra.”
„A 14-es rajtszámú autót felkészítő csapat hihetetlenül jó volt, és több mint hálás vagyok nekik mindazokért a csodálatos élményekért, amiket eddig együtt élhettünk át ebben a szezonban.”
A csapattulajdonos Michael Andretti Kirkwood érkezése ellenére inkább volt versenyzőjének, Alexander Rossinak köszönte meg a 2016-os érkezése óta nyújtott munkáját.
„Alexander nagyszerű versenyző volt számunkra, és élveztük, hogy hét szezonon keresztül a csapat tagja volt” – mondta Andretti.
„Futamokat nyert és a csapat vezetőjévé vált, de minden karrier és minden csapat fejlődik, és kölcsönösen úgy döntöttünk, hogy mindannyiunk számára itt az ideje továbblépni.”
„Nincs kétségem afelől, hogy folytatódik majd sikeres IndyCar-karrierje, és a legjobbakat kívánjuk neki. Addig is mindannyian keményen dolgozunk azon, hogy a 2022-es szezont erősen fejezzük be.”
A korábbi Forma-1-es pilóta Romain Grosjean azt mondja, megpróbál türelmes lenni élete első Indianapolis 500-as versenyén.
A 36 éves Indy 500 újoncnak a mai verseny mindössze a 3. oválfutama lesz. Tavaly a Gateway 1,25 mérföldes World Wide Technology Raceway-en debütált, idén márciusban pedig a Texas Motor Speedway-en teljesítette második ovál kihívását.
Annak ellenére azonban, hogy az edzéseken többször is kacérkodott a Speedway körüli falakkal, Grosjean a kilencedik helyre kvalifikálta magát.
A Motorsport.com kérdésére, hogy van-e konkrét stratégiája a futam rajtjára, így válaszolt: „Nem. Meg kell néznem a korábbi rajtokról készült videókat. Remek dolog kívülről indulni, hiszen ha ügyesen lavírozol, akkor sok helyet nyerhetsz!”
„De ha túlságosan felcsúszol az 1-es kanyarban, akkor negyed mérföldet tettél meg, és 199,75-öt hagytál ki. Szóval jobb, ha ezt elkerülöd!”
„Szóval türelmesnek kell lennem, hosszútávú terveket kell szőnöm a versenyen, és mindent úgy kell csinálnom, ahogy előre megbeszéltünk” – jelentette ki Grosjean.
A francia versenyző mögött persze az IndyCar egyik legsikeresebb és legtapasztaltabb csapata áll, így abban is bízhat, hogy a futam közben lesz kire támaszkodnia.
„Remélem kapok némi segítséget a srácoktól is – újonc vagyok odakint, így valószínűleg ők adnak majd információkat a versenyre” – mondta Grosjean.
„Ha ez túl sok, akkor megmondom nekik, hogy túl sok, ha pedig nem elég, akkor ők tarthatnak a csúcson mindenben, amiben a csúcson lehetek.”
Arra a kérdésre, hogy érzi-e a nyomást Grosjean így válaszolt: „Ez 200 kör , a dolgok nagyon gyorsan alakulhatnak úgy, ahogy akarod vagy pont ellenkezőleg.”
„Nagyon büszke vagyok, hogy én vagyok a legjobb Andrettis versenyző, nagyon büszke vagyok, hogy az összes csapattársam elől rajtolhatok.”
„Ez nyilvánvalóan valami különleges dolog. Nagyon büszke vagyok a versenymérnökömre, Olivier-re [Boisson], hiszen legfőképp neki köszönhetjük ezt a rajtpozíciót.”
„Örülök, hogy követett engem az Andrettihez [a Dale Coyne Racingtől]. Nagyszerű a kapcsolatom vele, és megbízunk egymásban. Ez nagyon fontos.„
Az Andretti Autosport gőzerővel dolgozott már tegnap este óta Colton Herta új autóján, és már csak az utolsó simítások maradtak hátra.
Colton Herta a tegnapi utolsó edzésen törte össze autóját, méghozzá eléggé csúnyán. A fiatal versenyző a levegőbe emelkedett, majd nagy erővel csapódott vissza a földbe.
Szerencsére Herta az eset után jelezte, hogy jól van, és az agyrázkódási teszten is átment.
A legnagyobb kérdés ezután az autóját illette, hiszen a szerelőknek nincs sok idejük a szerelésre, azonban az Andretti Autosport mind a négy csapatot bevonta, és az éjszakai műszak meghozta eredményét.
„A munka oroszlánrészét tegnap este végeztük el” – mondta Rob Edwards, Andretti COO a RACER-nek. „A srácok most újra bent vannak, hogy befejezzék az autót, és biztosítsák, hogy holnapra készen álljon.”
Mivel egy új és kipróbálatlan autóval indul Herta a nagy versenyen, az Andretti csapat engedélyt kért arra, hogy a holnapi 106. Indy 500 előtt megtehessenek egy installációs kört az autóval.
„Természetesen kértük a vezetőséget, hogy ezt megtehessük, de elutasítottak minket” – mondta Edwards az IndyCar által egykor adott engedélyről. „Nem ideális, de majd megbirkózunk vele. A srácok úgy csinálják meg az autót, hogy az a lehető legjobb állapotban legyen.”
„Azért kár, de a sérült autó helyére az a csereautó kerül, amivel két héttel ezelőtt megnyerte az Indy GP-t. Szóval ha Coltonnak holnap jó napja lesz az új autóval, az biztosan egyedülálló történet lesz.„
Romain Grosjean a kilencedik helyen helyen végzett a szombati időmérőn, így a holnapi kvalifikáció Fast 12-es szakaszába került.
„Azt hiszem, több szélre számítottunk, mint ma reggel , de a szél nem erősödött fel, így a körülmények nagyon jók voltak” – értékelt Grosjean.
„Túlságosan biztosra mentünk az első futásomban, de ez rendben van, mert ha a körülmények hasonlóak vagy ugyanolyanok lesznek, akkor holnap akár egy nagyon jó helyet is elérhetünk.”
Grosjean csapattársa, Marco Andretti, aki 17. Indy 500-as és 250. IndyCar-indulására készült, szenvedett, amikor a második körben rövid időre leállt a motorja.
Andretti újrapróbálkozott, de még így is csak a 23. helyre tudott javítani, amikor délután másodszor is elindult, amit az sem segített, hogy a pálya hőmérséklete az egekbe emelkedett
„Nem segített, hogy leállt a motor!” – mondta Andretti az NBC-nek. „A teszt alapján nem vagyok meglepve. Tudom, hogy küzdöttünk az autó megbízhatóságával, ami egy kicsit bosszantó.”
„Nagyon elégedettek vagyunk a versenybeállításainkkal, szóval kár, hogy ilyen hátulról kell indulnunk. De ez 500 mérföld, készen állunk a harcra.”
Míg Grosjean most fenn, addig Herta ismét lenn
Colton Herta autójában motort kellett cserélni, így ő is hátulról indul.
„Teljesen új motort raktunk be és még be kell törni egy picit” – nevetett Herta. „Szívás, hogy a 25. helyen állunk, nem fogok hazudni, de örülök annak az erőfeszítésnek, amit a srácaim tettek, hogy legalább tudjak kört menni.”
„Ez volt a legnagyobb dolog, mert a 33. helyről indultunk volna, ha ők nincsenek.”
„Nem vagyunk olyan gyorsak, mint gondoltuk, szóval ez egy kicsit meglepő.”
Alexander Rossi abba a hibába esett bele, hogy megpróbált javítani gyászos 17. helyén. Az a versenyző, aki az elsőbbségi sávba, azaz az 1-es sávba áll autójával, és javítani szeretne, elveszti az eredeti köridejét.
Rossi rontott a második futásán, így csak a 20. helyről várhatja a jövő vasárnapi rajtot.
„Azt mondtam, hogy bátraknak kell lennünk, és az 1-es sávba kell mennünk – szerintem megérte a kockázatot” – mondta a 2016-os Indy-győztes.
„Annyira büszke vagyok a srácokra, de a kemény munkánk most nem volt kifizetődő. Valahogy teljesen elhibáztuk az egyensúlyt ma reggel az első próbálkozásnál, ami nagyon frusztráló volt, mert úgy érzem, hogy az autó jó.„
Bár az F1-ben a Renault erőforrásait célozták meg, az Andretti egy rivális márka, a Porsche hajtásláncát használják majd a Formula E-ben.
Újabb darab került a helyére a Gen3-as autók első évére: a BMW korábbi gyári csapata, az Andretti a jelenlegi mezőny egyik élcsapatának partnere lesz. Az egyezség azonban csak két szezonra szól, 2024 nyaráig.
Az egyenletet bonyolítja, hogy az amerikaiak hazai ellenfele, a Penske – akik a Formula E-ben a DS partnerei lesznek – a Porsche LMDh programját üzemelteti majd.
Az Andretti lehetőségeit idei névadó partnerük, az Avalanche is behatárolta, hiszen így nem szerződhetek le olyan márkákkal, akik megkövetelnék az ilyesmit. Az ameriaiak utána a Lucid Motorsszal folytattak tárgyalásokat, akik végül a termékeikre koncentrálnak inkább.
„Voltak tárgyalásaink, és már több érdekes ajánlatot is kaptunk olyan emberektől, akik logisztikailag és földrajzi szempontból is közel voltak hozzánk.” – ismerte el Roger Griffiths, a csapatfőnök.
„De végül a Gen3 autó [érkezése] is közrejátszott a döntésben. Nagyon összetett dologról van szó, úgyhogy aki hamarabb megérti, – és ez már a Gen2 esetében is így volt – az nagy különbséget jelenthet az első évben.
Ha el tud valaki nyúlni a többiektől, akkor jól fog teljesíteni. Szerintem talán egy-két szereplő van a paddockban, aki ezt el tudná érni, és a Porsche az egyik.”
A stuttgartiak eddig felemás teljesítményt nyújtottak a Formula E-ben. Néha a tempójuk verhetetlen volt, azonban ezt csak ritkán tudták előhozni az autóból.
„Nem hiszem, hogy elérték volna, amit akartak. – jelentette ki róluk Griffiths. – Volt egy érzésem, hogy ha akkor [amikor a szerződést megkötötték] nem is jöttek úgy az eredmények, amjd jönni fognak.”
Mexikóban ez így is lett, hiszen a Porsche magabiztos kettős győzelmet aratott. Viszont az azóta teljesített öt versenyen nem tudtak dobogóra állni.
Ezzel a bejelentéssel már csak három csapat vár gazdára:
Colton Herta szenzációs teljesítménnyel nyerte meg az IndyCar Indy Road versenyét, melyet az élete legnehezebb versenyének nevezett.
Herta a 14. helyről rajtolt, azonban a változó körülmények – és jó stratégiai döntések – miatt hamar az élen találta magát. A verseny során domináns volt, és végül simán nyert.
„Nem éreztem kockázatosnak, hogy mi voltunk az elsők, akik lecserélték az esőgumit szárazra. Már a rajt előtt is arról beszéltünk, hogy ha úgy érzem, akkor azonnal jöjjek be a pitbe száraz gumikért” – mondta a Racer-nek Herta a verseny után.
„Az utolsó pillanatig kivártam, hogy nehogy a rádiózás alapján többen is bejöjjenek velem együtt a boxba.”
„Talán egy picit korai volt, de a 14. helyről rajtolva agresszívnak kell lenned.”
Pato O’Ward is jól jött ki a dologból, és Herta elé jött vissza, azonban az Andretti Autosport versenyzője nem hagyta magát, és egy szenzációs driftelés után megelőzte riválisát.
„Amikor szóltak a srácok, hogy az élen vagyok, nem hittem el. Főleg, mert összekevertem Scott McLaughlin és Will Power autóját.”
Ezután jött a káosz, hiszen az esős és a száraz időszakok folyamatosan váltakoztak, ráadásul elég sok sárga zászlós periódus nehezítette a versenyzők dolgát.
„Ez volt életem legnehezebb futama” – jelentette ki a győztes. „Soha nem versenyeztem még ilyen körülmények között. Nagyon kellett koncentrálni, hogy egyáltalán a pályán tudjak maradni.”
„Ettől függetlenül nagyon élveztem. Az autó nagyszerű volt szárazon és esős pályán is, ami meglepő és nagyon ritkán történik meg.”
Herta önbizalma soha nem inogott meg
Herta elég sok kritikát kapott az utóbbi időben hibái miatt, de elmondta, nem foglalkoztatták ezek.
„Tudtam, hogy ha a május hónapom jól sikerül, akkor nem lesz probléma, és újra versenyben leszek a bajnoki címért” – magyarázta Herta.
„Egy pillanatig nem kérdőjeleztem meg saját magam és a csapatom teljesítményét. Soha nem veszítettem el az önbizalmam.”
„Mindenki hibázott a mai versenyen, és azt hiszem csak nekünk volt teljesen tiszta versenyünk. Azt hiszem ez jól mutatja, hogy nincs semmi problémánk.”
„Nem is tudom, hogy csináltam. Koppig fordítottam a kormányt. Azt hiszem nem kell sokat mondanom erről, a képek mindent elárulnak” – mondta mosolyogva Herta.
Alexander Rossi egy IndyStarnak adott interjúban megerősítette, hogy minden jövőjével kapcsolatos kérdés lezárásra került.
Rossi vasárnap az IndyStarnak elmondta, hogy eldöntötte, hol lesz ez a jövő, bár — egyelőre — nem osztja meg az úti célját.
„Minden eldőlt a jövő évre vonatkozóan, és ezt a hamarosan be is fogjuk jelenteni” – mondta Rossi az IndyStarnak vasárnap a Forma-1-es Miami Nagydíj paddockjában.
Vajon elégedett ezzel?
„Igen, igen, igen, igen, igen” – jelentette ki izgatottan a 30 éves versenyző. „Végső soron az elmúlt több mint hat IndyCarban eltöltött évemnek rengeteg csúcspontja és határozottan néhány mélypontja is volt. Ez a következő lépés számomra pozitív lesz, és izgatottan várom, hogy mit hoz majd.”
Rossi jelenleg az utolsó évét tölti az Andretti Autosporttal kötött hároméves szerződésének, amelyet 2019 júliusában jelentettek be.
Akkoriban arról szóltak a hírek, hogy egy negyedik évre szóló versenyzői opcióval is rendelkezik, bár az IndyStar hónapokkal ezelőtt megtudta, hogy a 30 éves versenyző visszautasította az opciót.
Februárban, amikor Michael Andrettit kérdezték Rossi jövőjéről, a csapatfőnök elismerte, hogy technikailag kizárólagos tárgyalási időszakot tart fenn Rossival, de engedélyezte neki, hogy más csapatokkal kezdjen beszélgetéseket.
Andretti hangneme az egy hónappal ezelőtti Long Beach-i versenyhétvégén változott meg, amikor a paddockban olyan pletykák kezdtek keringeni, hogy Rossi megegyezett az Arrow McLaren SP-vel.
„Meglátjuk, hogy mi lesz, de lehet, hogy jobb lenne, ha mindannyian kezet ráznánk, és elbúcsúznánk egymástól” – mondta Andretti.
„Talán elérkeztünk arra a pontra, amikor mindkettőnknek változásra van szüksége. Remélem, hogy nem erről van szó, mert nagyon kedvelem őt, de ha így végződik, akkor is a szurkolója maradok, és remélem, hogy ő is így érez velünk kapcsolatban.”
Rossi úgy érzi, az Andrettinél nem figyelnek eléggé a részletekre Fotó: Penske Entertainment: Matt Fraver/IndyCar Media
Rossi a McLaren kötélékébe szerződhet
Azóta az Associated Press arról számolt be, hogy Rossi valóban megegyezett az AMSP-vel, a múlt héten pedig az IndyStar szellőztette meg azt a hírt, hogy Kyle Kirkwood az A.J. Foyt Racingnél töltött újonc IndyCar-szezonja után az Andretti Autosporthoz kerül.
„Azt hiszem, az IndyCar mostanra annyira az apró részletek játékává vált. A gyors autóval rendelkezni fél siker, de olyan helyen kell lenned, ahol úgy érzed, hogy az apró részleteket mind megnézik és összeadják, hogy minden egyes hétvégén a legjobb lehetőséget kapd” – mondta Rossi az IndyStarnak.
„Sokan beszélnek arról, hogy mitől lesz teljes értékű egy versenyző, és hogy gyorsnak kell lenned, de aztán ott vannak ezek a különböző dolgok a versenyautón kívül, és ez egy versenycsapatnál sincs másképp.”
Rossi jövője tehát biztos, de vajon ez miként fog hatni majd idei teljesítményére? Idén a legjobb eredménye ugyanis egy 8. hely volt Long Beach-en.
„Az, hogy a saját jövőd eldöntött és tiszta, emberként előnyös, egyszerűen kiveszi a stresszt a mindennapi életedből” – magyarázta Rossi az IndyStarnak. „Ugyanakkor segít abban, is, hogy arra tudj koncentrálni, amit jelenleg csinálsz.„
Michael Andrettinek 2021 novemberéig opciós joga volt Kyle Kirkwood leigazolására, azonban akkor kicsúszott a tehetség a kezei közül.
Ennek az opciós jognak köszönhetően az Indy Lights bajnoka nem tudott tárgyalni más IndyCar csapattulajdonosokkal 2021. november 1-jéig.
Addigra 19 versenyzőt már hivatalosan is bejelentettek. Így amikor Andretti próbálkozása az Alfa Romeo Racing ORLEN csapat megvásárlásával meghiúsult – ami azt jelenti, hogy az F1-be készülő Colton Herta miatt nem üresedett meg egy hely -, Kirkwoodnak kevés lehetősége maradt.
A 23 éves floridai egyéves szerződést írt alá végül az AJ Foyt Racinggel, mivel nem akarta magát túl sokáig lekötni egy olyan csapathoz, ahol rengeteg a kérdőjel.
„Igen, elég vicces volt, ahogy minden történt. Tudtam, hogy vannak más ajánlatai is” – mondta Larry Foyt csapatelnök az IndyStarnak a Barberben. „Reálisan láttuk, hogy hol tartunk csapatként, és hogy valószínűleg ugródeszka leszünk számára.”
Több sorozatbeli forrás szerint a tervek szerint Kirkwood 2023-ban az Andretti Autosporthoz szerződik, és minden bizonnyal Alexander Rossi helyére érkezik, aki pedig az Arrow McLaren SP-hez távozhat.
Amikor az IndyStarnak adott exkluzív interjújában Foytot megkérték, hogy erősítse meg a hírt, így válaszolt: „Hagyom, hogy Kyle válaszoljon majd ezekre a kérdésekre.”
Kirkwood azonban kijelentette, hogy jelenleg csak a szezonra szeretne koncentrálni, és nem volt hajlandó válaszolni a szerződésével kapcsolatos kérdésekre.
„Nem szeretnék nagyon belekeveredni ezekbe a kérdésekbe. Nem akarom, hogy ez megzavarja a szezonomat. Sokat kell bizonyítanom, mert három futamon vagyok túl és csak egy jó eredményt értünk el.
Ezt kell folytatnunk, hogy bizonyíthassak, mert senki nem kockáztathatja meg a leigazolásomat egyetlen teljesítményem alapján.”
Andretti azonban készen áll arra, hogy ezt a kockázatot vállalja. Kirkwoodnak „egy ideje” már van egy megállapodása az Andretti Autosporttal, több sorozatbeli forrás szerint.
„A 2023-as felállásunk kiértékelés alatt áll. Jelenleg az előttünk álló hónapra és az Indianapolis Motor Speedwayen sorra kerülő versenyekre koncentrálunk” – mondta szűkszavúan az indy Star kérdésére az Andretti képviselője.