Címke: Andretti Autosport

  • Rossi autója megbukott a technikai ellenőrzésen, olcsón megúszta

    Az IndyCar nyilvánosságra hozta, hogy Alexander Rossi győztes autóján két szabálysértést is megállapítottak az indianapolisi verseny után.

    Rossi a 85 körből 44-et vezetett, és ezzel megszerezte pályafutása nyolcadik IndyCar-győzelmét, és több mint három év után az elsőt.

    A múlt szombati futam utáni technikai ellenőrzést követően azonban kiderült, hogy a 27-es rajtszámú Andretti Autosport-Honda az IndyCar szabályzata által nem megengedett módon érte el a minimális súlyt.

    A 14.4.1.1.-es szabály kimondja, hogy a minimális súlyba a versenyre kész állapotban lévő autónak kell beletartoznia, kivéve a versenyző, a versenyzővel egyenértékű súly, az üzemanyag és az italos palackok tartalmát. A 14.4.1.1.1. szabály kimondja, hogy a minimális súly az országúti/utcai pályás versenyeken 771 kg.

    „Sportszakmai szempontból az autó megfelelt a minimális követelményeknek” – mondta Jay Frye, az IndyCar elnöke. „Technikai szempontból az a mód, ahogyan [az Andretti Autosport] elérte a súlyt, nem megengedett.

    A minimális súly teljesítéséhez az italos üveget és annak tartalmát az autó ballasztjaként használták, ami nem megengedett, és ezért is bírságolták és büntették meg a csapatot.

    Ennek következtében az IndyCar 25 000 dollárra büntette az Andretti Autosportot, és 20 pontot levontak az amerikai versenyzőtől.

    Ezzel Rossi pontszáma 298-ról 278-ra csökkent – így a lemaradása a bajnokságot vezető Will Powerrel, a Team Penske-Chevrolet versenyzőjével szemben 153 pont, és már csak négy forduló van hátra.

    Ez azt is jelenti, hogy Rossi a kilencedikről a 11. helyre csúszik vissza a bajnokságban.

    Bár az IndyCar közölte, hogy „a tagok fellebezhetnek a büntetések kiszabása ellen, amelyeket az NTT IndyCar Series szabálykönyvének felülvizsgálati és fellebbezési eljárásai részleteznek”, Rob Edwards, a csapat COO-ja arról tájékoztatta a Motorsport.com-ot, hogy az Andretti Autosport elfogadja a büntetést. és tiszteletben tartja a széria döntését.

  • Colton Herta: Ember, ez elkeserítő

    Úgy tűnt, hogy Colton Herta nagy napja lesz a szombati verseny az Indianapolis Motor Speedwayen, de az autója máshogy gondolta.

    Herta májusban győzni tudott itt, az esős, nyálkás, kihívásokkal teli nagydíjon, most viszont egy mechanikai probléma idő előtt véget vetett a versenyének.

    A 26-os számú Gainbridge Honda egész hétvégén erős volt” – mondta Herta. „A csapat remek munkát végzett a beállításokkal, szerintem a miénk volt a leggyorsabb autó.”

    A verseny felénél volt egy problémánk, és már nem tudtunk mit tenni, ki kellett állnunk. Nagyon várom Nashville-t. Csapatként eddig is erősek voltunk az utcai pályákon, szóval szerintem jó helyzetben leszünk.

    Herta a kilencedik helyről indult a versenyen, majd folyamatosan jött fel, és a 41. körben átvette a vezetést. A 42. körben azonban túl keményen hajtott rá a 12-es kanyar rázókövére, és a jelek szerint megsérült a sebességváltója, ami miatt kiállt a versenyből.

    Ember, ez elkeserítő. Megmutattuk, mire vagyunk képesek. Addig folytatjuk, amíg újra nem nyerünk.

    – írta twitterén Colton Herta.

    Herta csapattársa, Alexander Rossi vette át a vezetést az eset után, és már nem is engedte ki azt a kezéből a verseny végéig, így megszakította hároméves, 49 futamból álló nyeretlenségi sorozatát.

    Szerintem határozottan erős volt” – mondta Rossi Hertáról. „Nagyjából ugyanaz volt a versenyautónk. Nem akarok elvitatni tőle semmit, és amit tett, hogy a kilencedik helyről feljött erre a pozícióra, az hihetetlen volt. De most rajtunk volt a sor, szóval ez fantasztikus.

  • Grosjean még mindig szenved az oválokon, de jól szórakozik

    Grosjean a 7. helyen végzett az IndyCar iowai első futamán, néhány briliáns előzést bemutatva. Ezeket meg is jósolta a hétvége előtt.

    Az Andretti Autosport-Honda versenyzője azt mondta hogy az oválok még mindig kihívást jelentenek számára, de tetszik neki, hogy az Iowa Speedway jellege biztosítja az előzési lehetőségeket.

    Grosjeant még pénteken kérdezték arról, hogy mit gondol a csak balra kanyarodó pályákról.

    Szerintem egy európai versenyzőnek határozottan nem könnyű az oválokra jönni. Ha megnézzük, négy versenyünk van oválokon, ennyi. Ez nem olyan sok”magyarázta Grosjean.

    Mindegyik eléggé specifikus abban, hogy mit kell tudnod, hogy milyen irányba fog mozogni az autó tapadása egy 80 körös stint során. Ez nehéz nekünk.

    Még mindig próbálok sokat támaszkodni a csapattársaimra. És a visszajelzéseimre is, próbálok minél magabiztosabb lenni az autóban, és ellazulni. Ez még mindig elég trükkös.

    Azonban a kihívás ellenére Grosjean elmondta, hogy élvezi az iowai pálya adottságait.

    „Szeretem a rövid oválokat, mert ott két sáv van, és ez igazán szórakoztatóvá teszi őket. Nincs rosszabb, mint az egyik sávban vonatozni, és követni az előtted lévő srácot 60, 70 körön keresztül.”

    „Ez egy nagyon rövid pálya, nagyon rázós. Mielőtt észrevennéd, már vissza is értél a rajt-cél vonalra. Nagyon nehéz lazítani az autóban.

    De nekem tetszik. Szerintem szórakoztató. Más a vonalvezetése. Jó, hogy úgy kell beállítani az autódat, hogy a bukkanókon át tudjon menni. A rövid ovál a két sávos versenyzéssel nagyon jó.

  • Romain Grosjean kérdezz felelek: Hamiltonról és az IndyCarról

    Romain Grosjean az elmúlt napokban egy kérdezz feleleket tett közzé youtube csatornáján, melyből a legérdekesebbeket kiválogattuk.

    Grosjean francia, vagy svájci?

    Mindkettő. Két útlevelem van, apukám svájci, anyukám francia. A feleségem azt mondaná, hogy talán inkább svájci vagyok, de versenyzőkét magamat inkább franciának tartom. Mindig időben érkezem, imádom a sajtot és a csokoládét, ez a svájci részem, de 2005 óta francia színekben versenyzem.

    Még mindig versenyzel?

    Igen! 2021 óta versenyzem az IndyCar-ban. 2020-ban visszavonultam a Forma-1-ből, és 2021-ben érkeztem meg a szériába. Jelenleg az Andretti Autosportnál versenyzem. Ha még nem néztél IndyCar versenyt, akkor mindenképp tedd meg, mert elképesztő futamok vannak. Izgalmas és kemény csatákat vívunk a pályán. Remélem még tudom csinálni ezt néhány évig.

    Romain Grosjean jó versenyző?

    Szerintem igen! De ti mondjátok meg… A Forma-1-ben soha nem volt arra lehetőségem, hogy versenyt nyerjek. Néhányszor közel kerültem hozzá, volt 10 dobogóm, és az összes nevelőszériában nyertem, ahol elindultam.

    Jóban vagy Lewis Hamiltonnal?

    Nagyon tisztelem őt, hiszen a történelem egyik legjobb versenyzője. 2021-ben nem a legjobb autóban ült, és mégis fel tudta venni a versenyt Verstappennel. 2022 kicsit szenvedős neki, de azt gondolom, hogy vissza fog vágni. Soha nem találkoztunk a pályán kívül, de amit a karrierjében elért, az alapján nagyon tisztelem.

    Miért hagytad ott a Forma-1-et?

    Úgy éreztem itt volt az ideje lezárni az életemnek azon fejezetét. Szerencsésnek érzem magam, hogy 10 évet eltölthettem ott. Sok jó – és rossz – autót vezethettem. Végül nem tudott motiválni az, hogy ott lehetek a rajtrácson, és az utolsó helyekért harcoljak.

    Hány balesete volt Romain Grosjean-nak a karrierje során?

    Volt néhány… A franciák azt mondják mindig, hogy nem tudsz omlettet készíteni anélkül, hogy feltörd a tojásokat. A versenyzők mindig a határokat keresik, és néha átlépik azokat. Nos én nagyon szeretem feszegetni a határaimat.

    Melyik csapatnál versenyzel?

    Az Andretti Autosportnál, aminek Michael Andretti a tulajdonosa. Rengeteg helyen van csapatuk, szóval ez egy óriási család. Ráadásul az Andretti név az egyik legnagyobb név az USA-ban.

  • Colton Herta a rocker haja miatt bukta el a torontói versenyt

    A torontói verseny második helyezett Colton Herta elismerte, hogy a balaklavája félrecsúszott, és a haja bele lógott a szemébe.

    Herta, aki a pole pozícióból indult, a májusi, esőáztatta Indianapolisi Nagydíj megnyerése óta először állhatott dobogóra, de elmondása szerint a záró szakaszon megnehezítette a dolgát, hogy a híres, dús sörénye belelógott a hajába.

    Nem sokat láttam, mert elromlott a tűzálló maszkom. Az összes hajam az arcom elé került. Felixet akkor láttam, amikor a 3-as kanyarba értünk. Valahogy meg tudtam ítélni a távolságot… a plexim oldalán kellett kinéznem, hogy lássak valamit” – mondta Herta.

    Hertát megkérdezték, hogy Rosenqvist azért zárkózott-e fel rá, mert túlságosan elhasználta a gumijait, miközben próbálta tartani a lépést Dixonnal.

    Nem, őszintén szólva azt hiszem, hogy nagyrészt a balaklava miatt volt az egész. Ez elég béna kifogásnak hangzik, és én igyekszem nem keresni kifogásokat. De sajnos tényleg nem sokat láttam.

    „Ennek a fejmaszknak, ami nekem van, sok hajat kell visszatartania. Ez az első alkalom, hogy ilyet láttam vagy hallottam. Jövő héten csináltatok egy olyan frizurát mint Felix (Rosenqvist).”

    Herta ragaszkodott hozzá, hogy a gyógyír az lenne, ha „minden versenyen a levágott haj helyett inkább egy vadonatúj balaklavát viselnék”. A hét elején McLarennel tesztelő versenyző elismerte, hogy a hajvágás is megoldaná a problémát, de nem fog megszabadulni hajkoronájától.

    Herta, aki hét fordulóval a bajnokság vége előtt a nyolcadik helyen áll, 97 ponttal lemaradva az élen álló Marcus Ericssontól, a bajnoki címre való törekvéssel kapcsolatban elmondta: „Tényleg el kell kezdenünk gyűjteni a dobogókat és a győzelmeket, hogy bármi esélyünk legyen.

    Eléggé le vagyunk maradva… Lehet, hogy egy kis szerencsére és sok jó eredményre lesz szükségünk, de meg tudjuk csinálni.

  • Paul Tracy imádja Andrettiék civakodását

    Paul Tracy stílusától soha nem állt messze a szórakoztató, érdekes összetűzések gerjesztése, így nem meglepő, hogy élvezi a jelenlegi helyzetet.

    A 2003-as CART-bajnok a CART-ban, a Champ Carban és az IndyCar Series-ben eltöltött ideje alatt több – gyakran saját maga által kirobbantott – viszály középpontjában találta magát, mint bármelyik társa.

    Ha éppen nem egy olyan csapattársát tette ki, mint Dario Franchitti, vagy nem a fő riválisával, Sebastien Bourdais-val vívott éveken át tartó háborút, akkor is az IndyCar legnagyobb rosszfiújaként alakította ki személyiségét.

    Andrettiék pedig Mid-Ohioban kedveztek Tracynek, hiszen gyakorlatilag az összes csapattárs koccant ilyen, vagy olyan formában egymással, a pályán, és azon kívül is.

    Ha felveszem a szórakoztatóipari kalapomat vagy a promóter kalapomat, akkor szerintem ez nagyszerű a sportágnak” – mondta Tracy a RACER-nek. „Szerintem ez nagyszerű a sorozat számára. A lényeg az, hogy az IndyCarnak okosan kell használnia ezt a dolgot.

    Nem titok, hogy Rossi és Romain egyáltalán nem jönnek ki egymással. Ez még azelőttre nyúlik vissza, hogy csapattársak lettek volna. Ők ketten nagyon különböző személyiségek. Rossi nagyon száraz, nagyon szarkasztikus, egy kicsit távolságtartó, egy olyan fickó, aki nem szuper barátságos…

    Ahogy az várható volt, az 53 éves kanadai határozott véleménnyel van a Rossi vs. Grosjean incidensek során történtekről.

    Romain mindkét esetben sebezhető pozícióba tette saját magát, hiszen a külső ívről próbált előzni” – magyarázta Tracy.

    Nem tudom, mi történt ezután a srácok lelkivilágával. Mindketten elvesztették az eszüket. Rossit valószínűleg lehordták a rádión, de szerintem egyszerűen elvesztették az eszüket.

    Paul Tracy eseménydús karrierje

  • Andrettiék fogadkoznak: Megnyomják a reszetet és minden rendben lesz

    Az Andretti Autosport úgy tekint a csütörtöki tesztnapra az Iowa Speedwayen, mint egy esélyt a csapat számára, hogy rendeződjenek a dolgok.

    Mindez azután történik, hogy a Mid-Ohio IndyCar futam után viharos, már már toxikus volt a hangulat a csapaton belül, főleg Romain Grosjean és Alex Rossi között.

    A csapat néhány versenyzője között még mindig dúl a feszültség, és az Andretti Autosport ügyvezető igazgatója, Rob Edwards úgy véli, hogy a teszt tökéletes időben érkezik ahhoz, hogy mindenkinek lehetősége legyen megnyomni a reszetet a Mid-Ohio-i történések után.

    Holnap Iowában tesztelünk, így mindenki egy időben lesz egy helyen” – mondta Edwards a RACER-nek. „Jó, hogy van egy kis időnk rendezni a dolgainkat, azt gondolom, hogy ha 10 napig nem látná egymást senki, akkor még rosszabbra fordulna a helyzet.

    Ezért jó, hogy a csapat holnap Iowában tesztel, és fontos, hogy mind a négy pilóta együtt dolgozzon a teszten, hogy a lehető legjobban felkészüljünk, és elsimítsuk a viszonyokat.

    Michael Andretti a Mid-Ohio-i verseny után azonnal csapatmegbeszélést hívott össze, ahol rögtön megbeszélhették a csapattársak egymással a dolgokat. Edwards szerint van értelme annak is, hogy hagyják lenyugodni a versenyzőket, de véleménye szerint a csapatnak azonnal lépnie kellett.

    Abban pillanatban fontos volt számunkra, hogy világossá tegyük nekik azt, hogy amit tettek, egyszerűen nem elfogadható” – mondta Edwards.

    Ezen túlmenően persze előnyös, ha elsétálunk, és megnézzük a felvételeket, és áttekintjük az eseményeket, és kontextust adunk nekik. De a vasárnapi nap lefolyását tekintve fontos volt, hogy Michael mind a négy versenyzőt összehozta.

    Michael átadta az üzenetet. Ez nem kérdés! Mindannyian nagyon csendben voltak. A nap végén nem is volt igazi vita. Amit Michael mondani akart, az egy ténymegállapítás volt, és ezen túl nem igazán volt ok vitára vagy bármi másra.

  • Áll a bál Andrettiéknél, Grosjean idiótának nevezte Rossit

    Nem túlzunk ha azt mondjuk, hogy toxikus a hangulat az Andretti garázsában, hiszen mindenki mindenkivel összeveszett Mid-Ohio után.

    Miközben Scott McLaughlin ünnepelt a Mid-Ohio Sports Car Course-on, az Andretti Autosport paddockjában teljes válság tombolt.

    A gócpont Romain Grosjean volt, aki majd fel robbant a dühtől, amelyet csapattársa, Alexander Rossi iránt érzett.

    A csapattulajdonos Michael Andretti elviharzott Alexander Rossi boxutcájából, miután Rossi és csapattársa, Romain Grosjean közötti ütközés mindkettőjüket letaszította a pályáról, és Andrettit később látták Rossi édesapjával hevesen vitázni.

    Rossi a szezon végén elhagyja Andrettit, és az Arrow McLaren SP versenyzője lesz, de úgy tűnik, hogy a feszültség és az érzelmek máris elszabadultak közte és a leendő ex-csapattársai között.

    Ő egy abszolút idióta” – mondta Grosjean a verseny után a riportereknek. „Sajnálom, hogy ezt kell mondanom.

    Rossi és Grosjean többször is kerék a kerékkel érintkezett, és az egyik ilyen eset kiütötte Rossi kezéből a kormányt, aminek következtében mindkét autó a kavicsban, Grosjean pedig végül a falban kötött ki.

    Mi a fene baja van?” – üvöltött Grosjean a rádióban.

    Rossi a 19. helyen végzett, Grosjean a 21. lett, Colton Herta pedig a futam közepén megpördült, miután pont Grosjean ütötte ki őt. Herta így is a legjobb Andrettis versenyző lett a 15. helyével.

    Bocsánatot kell kérnem Coltontól” – mondta Grosjean. „Sokkal több tapadásom volt, mint a többieknek, így kicsit később fékeztem. Nem tudtam, hogy Colton ilyen korán fékezhet.”

    A Forma-1-es veterán, aki az idei szezonban csatlakozott Andrettihez, elmondta, hogy nagyra értékeli, hogy Michael Andretti a verseny után azonnal összehívott egy csapatmegbeszélést.

    Nem volt kellemes, de jó, hogy megtette” – mondta Grosjean. „Megértem, hogy frusztrált és nem elégedett velünk.

    Rossi a verseny után elhessegette a drámát.

    Ez egy szimpla versenybaleset volt” – mondta nyugodtan Rossi.

    Rossi persze még a másik csapattársával, Devlin DeFrancescóval ütközött, aki így a 17. helyen végzett.

  • A McLarenek kiestek, az Andrettik összementek, McLaughlin meg nyert

    Ahogy véget ért a Mid-Ohio-i verseny több érdekes sztori is keringett a paddockban. Annyi viszont biztos, hogy McLaughlin megérdemelten nyert.

    Talán Simon Pagenaud verseny végi interjúját érdemes idézni: „Nem is tudom, mi történt pontosan.”

    Scott McLaughlin folytatta a Penske erős nyári formáját azzal, hogy legyőzte Álex Palou-t, és megszerezte idei második győzelmét.

    A győzelem megérdemelt volt, de kellett hozzá egy jó adag szerencse, és jószívűség is a versenyirányítástól.

    Történt ugyanis, hogy Kyle Kirkwood autójának kiemeléséhez biztonsági autóra lett volna szükség, azonban az élen álló McLaughlin még nem járt akkor a pitben. Ez azt jelentette volna, hogy eléggé visszaesik a mezőnyben.

    A versenyirányítók azonban megvárták, amíg ő is be tud jönni a kiállására, és csak ezután lengették be a sárgát. Scott Dixon nem volt túlságosan megelégedve ezzel az ítélettel.

    Mindig belengetik a sárgát, de most megvárták, amíg mindenki kiáll… Ez egy újdonság” – mondta Scott Dixon, aki az ötödik helyen végzett.

    Ha sárgát akkor intik be, amikor kellett volna, azt hiszem, az élre álltunk volna. Rendben, csináljuk ezt. De akkor következetesnek kell lennünk minden versenyen. Szerintem a versenyirányításnak ki kell dolgoznia, hogy mit akarnak csinálni.

    A nap versenyzője egyértelműen Will Power lett, aki a 27. helyről indult, majd megpördült, és így is a harmadik helyen futott be végül, majdnem teljessé téve a Penske napját.

    A skála másik oldalán a McLaren és az Andretti állt. Előbbi csapatnál mindkét autónak ki kellett állnia technikai hiba miatt, ráadásul Pato O’Ward és Félix Rosenqvist is minimum dobogós helyet veszített el ezzel.

    Andrettiék pedig ütközést ütközésre halmoztak. Rossi nekiment Grosjeannak, amjd DeFrancesconak, Grosjean pedig körhátrányban kipöccintette az akkor már az elrontott stratégiája miatt hátraeső Colton Hertát.

    McLaughlin tehát nyert, és ezzel életben tartotta bajnoki esélyeit. A listavezető Marcus Ericsson 6. lett, és így 20 ponttal vezeti a bajnokságot Power előtt.

    Végeredmény

  • Megmentette az életét a kórház, DeFrancesco ezért adományokat gyűjt

    Devlin DeFrancesco pénzgyűjtési kampányt indított a torontói Sunnybrook Egészségtudományi Központ számára, amely megmentette az életét.

    Az Andretti Autosport 22 éves újonca, DeFrancesco 15 héttel korábban született, kevesebb mint egy kilogrammal, így élete első négy hónapját inkubátorban töltötte a Sunnybrookban, miközben elkerülhetetlenül számos egészségügyi komplikációval kellett megküzdenie.

    Ha nem a Sunnybrookban lettem volna, valószínűleg nem éltem volna túl” – mondta DeFrancesco. „A családom és én örökké hálásak leszünk a Sunnybrook központnak, mert az életem további része nem lett volna lehetséges nélkülük.”

    Most ő és a DeFrancesco család elindította a Racing for the Tiniest Babies (Versenyzés a legkisebb babákért) kezdeményezést, hogy pénzt gyűjtsenek a Sunnybrook DAN Women & Babies programja számára, és ígéretet tettek arra, hogy minden támogatható adományt 250 000 dollárig kiegészítenek.

    A program évente több ezer családot és koraszülött csecsemőt támogat Ontario tartományban.

    A Sunnybrookban évente több mint 4000 csecsemő születik a tartomány minden részéről, köztük számos nagy kockázatú szülés, koraszülött és beteg csecsemő, valamint „mikro-koraszülött”.

    A koraszülések megelőzésén és a koraszülöttek gondozásán át a többszörös szülés összetettségének megértéséig fáradhatatlanul dolgozunk azon, hogy világelső ellátást nyújtsunk a családoknak” – mondta Dr. Eugene Ng, a DAN Women & Babies Program újszülött- és fejlődési gyermekgyógyászatának vezetője.

    Devlin csak egy a program végzőseinek ezernyi példája közül, akik nagy dolgok felé haladnak, és mi nem is lehetnénk büszkébbek.

    DeFrancesco kampánya, amely a #BornFast hashtag-et viseli, segít a kórház legveszélyeztetettebb betegeinek túlélésében és boldogulásában, miközben személyre szabott ellátást nyújt a nagy kockázatú terhességben szenvedő nőknek.