Címke: Andreas Seidl

  • Seidl az Alpine megelőzéséről: Visszajöttünk a meccsbe

    Seidl az Alpine megelőzéséről: Visszajöttünk a meccsbe

    Remek futamot zárt Szingapúrban a McLaren. Lando Norris és Daniel Ricciardo révén a negyedik és az ötödik helyeket csípték el, ezzel értékes konstruktőri pontokat zsebeltek be, ami duplán sokat ért, figyelembe véve, hogy a közvetlen bajnoki riválisuk az Alpine nullázott.

    Ennek köszönhetően pedig meg is előzték a franciákat a konstruktőri tabella negyedik helyén, vagyis jelenleg ők a „best of the rest”. Az év azonban nem így indult a wokingiak számára, hogy esélyük lehet erre a pozícióra. Igaz ehhez nagyban kell az is, hogy az Alpine rendszeresen küzd technikai meghibásodással, Fernando Alonso szerint pedig hatvan pontot vesztettek eddig ebből fakadóan.

    A britek német csapatfőnöke Andreas Seidl pedig a fellegekben jár ezután a hétvége után, mivel „visszatértek a játékba”.

    „Huszonkettő pont, ismét meccsben vagyunk. Köszönet az egész csapatnak, hogy egy tökéletes hétvégét produkáltak, ebben a meleg, párás körülményekben itt a helyszínen, továbbá a központban dolgozóknak, valamint a Mercedeses kollégáknak is jár a köszönet. Daniel és Lando pedig szuperül vezettek ezekben a trükkös körülményekben.” – adott hangot elégedettségének.

    „Nem rontottak, akkor amikor sokan mások igen, és többen is kiestek. Ugyanígy profitáltak a kiváló csapatmunkából és a stratégák és a mérnökök egyértelmű kommunikációiból, akik ismételten remek teljesítményt nyújtottak.” – tette hozzá.

    A remek eredményhez egy kis szerencse, na meg egy remek stratégia döntés is kellett, ugyanis utolsókként váltottak slick abroncsokra, pont akkor, amikor Yuki Tsunoda balesete miatt pályára küldték a biztonsági autót.

    „Ma akkor döntöttünk helyesen, amikor nagyon nehéz volt megítélni a viszonyokat. Noha már a verseny elején is jó helyzetben voltunk, mindig is csábító – különösen ezen a pályán ilyen körülmények közepette – hogy minél korábban váltsunk slickekre. Kellő türelemmel, két megbízható autóval és stabil bokszkiállásokkal rendelkeztünk, ezek pedig mind-mind döntő tényezők voltak a mai futam során.” – tette hozzá, majd külön megdicsérte a nagyot menő Ricciardot is. „Külön említést érdemel Daniel. A 16.helyről az 5.-nek célba érni egy elismerésre méltó eredmény. Mind ő, mind pedig a garázsban mindenki, olyan keményen dolgozott és olyan komoly elköteleződést mutatott idén, hogy nagyon boldoggá tesz ez, a szezon eddigi legjobb eredménye.”

  • McLaren: Az idei eset nem ismétlődhet meg 2023-ban

    McLaren: Az idei eset nem ismétlődhet meg 2023-ban

    A McLaren szerint „nagy lépésre” van szükségük a 2023-as Forma-1-es autójukkal kapcsolatban ezen a télen, mivel nem tudnak még egy évet úgy végigcsinálni. hogy a szezon a felzárkózásról szól.

    A wokingi bázisú alakulat a 2022-es szezon nagy részében csak lohol a többiek után, miután az év elején fékproblémák hátráltatták őket. A csapat elég jól talpra állt, de elismerte, hogy a problémák megoldása más kulcsfontosságú teljesítményterületekről vonta el az erőforrásokat. Így extra keményen kellett dolgozniuk, hogy ne veszítsenek túl sokat a fő rivális Alpine-nal szemben.

    Most, hogy a csapatok már a 2023-as autójukra kezdenek koncentrálni, a McLaren tisztában van azzal, hogy a következő szezonban nem kerülhet ugyanebbe a helyzetbe. Így bár az F1 technikai szabályzata a padlólemez módosításain túl meglehetősen kötött marad, a McLaren elfogadja, hogy másoknál szélesebb körű, átfogóbb módosításokra lehet szükségük.

    „Azt hiszem, ez egy mix” – felelte a Motorsport.comnak Andreas Seidl csapatfőnök arra a kérdésre, hogy mennyiben lesz azonos a 2023-as autó a 2022-essel.

    „Mivel a technikai szabályok is nagyjából ugyanazok maradnak, elég egyértelmű, hogy nem lesz teljes forradalom.”

    „De ugyanakkor, elismerve, hogy az előttünk lévő csapatok több mint egy másodperccel gyorsabbak, az is világos, hogy nagy lépések megtételére törekszünk a fejlődés terén.”

    A McLaren technikai igazgatója, James Key egyetért abban, hogy elengedhetetlen, hogy jó autóval kezdjék a következő évet.

    „Azt hiszem, az a színvonal, amit az első három csapatnál láttunk, megmutatja, hogy mire kell képesnek lenni” – mondta a McLaren weboldalának.

    „Ha egy versenyképes autóval kezded a szezont, akkor onnan kiindulva igazíthatod a fejlesztési terveidet, és kevesebbet teendőd lesz, mint amennyi nekünk [volt idén], miközben jobban összpontosítasz azokra a területekre, amelyekről úgy érzed, hogy a legtermékenyebbek lehetnek.”

    „Ez az, ahol jövőre lenni szeretnénk, mivel nem tudnánk fenntartani ezt az agresszív fejlesztési szintet, mert ez teljes körű. Sokat tanulhatunk az idei évből, és a csapat nagyszerű munkát végzett, hogy elérje azt, amit elért.”

    „Minden egyes fejlesztési lépésnél rengeteg munkát végeztünk, és öt-hat versenyen át tartanak, és minden egyes csomag aztán a tervek szerint működött, minden egyes lépésnél több tizedes teljesítményt produkált, szóval elégedettek vagyunk ezzel.”

    „Jön még egy új csomag, amin most dolgozunk, aztán a hátralévő futamokon még néhány apróság fog következni. Azt mondanám, hogy sokat hoztunk a pályára, és azt kaptuk tőle, amit akartunk.”

  • Túl sok erőforrást pazarolt a McLaren az év eleji fékproblémákra

    Túl sok erőforrást pazarolt a McLaren az év eleji fékproblémákra

    Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke elmondta, az év elején felmerülő problémák megoldására rengeteg erőforrást különítettek el.

    Még a tesztidőszakban fedezte fel a csapat, hogy gondjaik akadnak a fékrendszerrel, ezért minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy orvosolják a problémát. Az alakulat hullámzó teljesítménye ennek is volt köszönhető. Ugyan optimalizálni tudták a helyzetet, ám arra már nem maradt idejük és pénzük, hogy plusz teljesítményt „keressenek” a konstrukcióban.

    „Természetesen nem segített rajtunk ez a dolog. Rengeteg olyan erőforrást kellett felhasználnunk a probléma megoldására, amit az ember szívesebben fektetett volna a plusz teljesítmény előállításába. Különösen ebben az időszakban.”

    A német csapatfőnök szerint sikerült talpra állniuk, így a jövőre nézve biztos alapjuk van az építkezésre.

    „Úgy vélem, a megfelelő lépéseket tettük meg azokon a területeken, ahol 2021-ben szenvedtünk. Ugyanakkor, ha megnézzük az idei szezont, kevésbé vagyunk versenyképesek. Mindazonáltal sikerült egy új lendületet vennünk. Ha visszatekintünk a szezon elejére, láthatjuk, hogy a bahreini fékhibák miatt nehéz kezdeten vagyunk túl. A teljesítmény tekintetében hátrányba kerültünk. Nem ott voltunk, ahol lenni szerettünk volna. Ugyanakkor a csapat reagálni tudott, és visszatértünk.” – nyilatkozta Seidl.

  • A csapatok tehetnek róla, hogy SC mögött ért véget a monzai futam

    A csapatok tehetnek róla, hogy SC mögött ért véget a monzai futam

    Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnök szerint a Forma-1-es csapatoknak nem kellene ujjal mutogatniuk az FIA-ra azért, ahogyan a legutóbbi Olasz Nagydíj véget ért.

    Az F1 szurkolói, de a sportág számos prominens személyisége, köztük a Ferrari főnöke, Mattia Binotto is az FIA-t kritizálta, amiért a futamot egy elhúzódó biztonsági autós szakasszal fejezték be.

    Seidl szerint azonban valójában nem az FIA a hibás.

    „Végül is a versenyirányítás egyszerűen csak alkalmazta a létező szabályokat, és ez így helyes” – mondta a német RTL-nek.

    „Azt hiszem, emlékeznünk kell arra, hogy az Abu Dhabiban történtek után az FIA, a Forma-1 és az érintett csapatok között rengeteg megbeszélés zajlott arról, hogyan lehetne megváltoztatni a szabályokat, hogy például soha ne érjen véget a verseny biztonsági autó alatt” – mondta Seidl.

    „De bár az FIA és a Forma-1 tényleg mindannyiunkat sürgetett, hogy találjunk megoldásokat, ez rajtunk, csapatokon múlott. És nagyjából egy csapat sem értett egyet semmilyen változtatással, mert nem tudtunk megegyezni egy jobb, sport szempontból is fair megoldásról.”

    „Ezért úgy gondolom, egyszerűen el kell fogadnunk, hogy sajnos előfordulhatnak ilyen helyzetek” – mondta a McLaren csapatfőnöke.

    „Végül arra szavaztunk, hogy a szabályok maradjanak úgy, ahogy vannak – és amennyire emlékszem, minden egyes csapat így szavazott. Ezért gondolom, hogy le kell zárnunk a kérdést.”

    [poll id=”245″]

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff, akit különösen bántott Abu Dhabi Nagydíj esete, mert Lewis Hamilton nyolcadik bajnoki címét bukta vele, egyetért azzal, hogy az FIA egyszerűen csak megfelelően betartotta a szabályokat Monzában. Azonban szerinte a Forma-1-nek most már fontolóra kellene vennie egy szabálymódosítást.

    „Össze kell dugnunk a fejünket a szezon végén, és meg kell vitatnunk az ilyen forgatókönyveket” – mondta az osztrák.

    „Ha megváltoztatjuk ezt a szabályt, azonnal felemelem a kezem és megszavazom.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    WWW.RACINGLINE.HU (@racingline.hu) által megosztott bejegyzés

  • A Red Bull elutasítja az új szövetséget a gyári Hondával is

    A Red Bull elutasítja az új szövetséget a gyári Hondával is

    Dr. Helmut Marko megismételte a Red Bull döntését, mely szerint a Porsche nélkül vágnak neki a Forma-1-es jövőjüknek.

    Hétfői jelentések szerint a Holland Nagydíj hétvégéjén hozott döntések „kipukkasztották” a VW tulajdonában lévő német sportkocsigyártóval 2026-ra kötött megállapodást, mivel véleménykülönbség volt arról, hogy ki fogja irányítani a csapatot az 50 százalékos kivásárlás után. Marko az Österreichnek ennyit árult el erről:

    „Soha nem volt üzlet vagy jogilag kötelező érvényű megállapodás, így nem volt mit kidurrantani.”

    Iparági források szerint a Porsche így a McLaren felé fordulhat, amelyet a márkát rendkívül sikeres korábbi Le Mans-i csapatfőnökük, Andreas Seidl vezet. Marko azért így folytatta a TZ-nek:

    „Mi vagyunk a legvonzóbb menyecske, de nem feltétlenül akarunk összeházasodni. Nem tudtunk megállapodni. Nem fogunk részvényt eladni a Porschénak. Ugyanakkor nem mi vagyunk a Porsche Szuperkupa.”

    Úgy néz ki, hogy a Red Bull terve most az, hogy 2026-ra a saját Red Bull Powertrains projektjét erőlteti, Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke pedig tagadta, hogy a Honda esetleges teljes visszatérése a Forma-1-be „B-terv” lehetne:

    „A HRC-vel kötött megállapodásunkkal a Honda egy lábujját bent hagyta a vízben. Ugyanakkor ami minket illet, ez a vonat már elhagyta az állomást.”

    A 79 éves Marko egyetért ezzel, és ragaszkodik ahhoz, hogy a Hondával kapcsolatos hírek is „csak spekuláció”:

    „Most a világbajnoki harcra és a címvédésre koncentrálunk Maxszel.”

  • Marko: Nem száll be a Porsche a Red Bullba

    Marko: Nem száll be a Porsche a Red Bullba

    A Red Bull megerősítette azon találgatásokat, amelyek szerint kipukkant a 2026-ra és azon túlra szóló, nagy várakozással várt gyári kapcsolatuk.

    A „kipukkadt” megjegyzést Ralf Schumacher vasárnap a német Sky műsorában tette, utalva a paddockban elterjedt pletykákra, amely szerint a Red Bull és a Porsche között vita van abban a kérdésben, hogy melyik félé lesz a döntő erő:

    „A biztosnak hitt alku kidurrant, vagy legalábbis egyelőre félre lett téve, mert nem sikerült megegyezniük.”

    Azzal számolt mindenki, hogy a Porsche megveszi a Red Bull Racing 50 százalékát. Erre már Dr Helmut Marko reagált, a Sport1-en:

    „Nem lesz a Porsche a részvényesünk. Minden adott ahhoz, hogy saját erőforrásokat építsünk.”

    Mindeközben felmerült, hogy a Honda egyszerűen úgy dönt, 2026-tól hivatalosan is visszatér a Forma-1-be. Schumacher pedig ezzel egyet is ért:

    „Miért is kellene a Red Bullnak egyébként a Porschéval mennie? Nekik van a legjobban kidolgozott, és legfüggetlenebb csomagjuk.”

    Amennyiben a Red Bull-Porsche üzlet teljesen összeomlik, a korábbi Forma-1-es pilóta úgy gondolja, a McLaren újra a legnagyobb esélyes ebben a keretben, Andreas Seidl miatt is. Seidl, a jelenlegi McLaren csapatfőnök hihetetlen sikerrel vezette a Porsche Le Mans-i felemelkedését. A Sport1 utalt rá ugyanakkor, hogy a Red Bull-lal vagy anélkül, de a Porsche 2026-tól mindenképpen be akar szállni a Forma-1-be.

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner vasárnap szintén megerősíteni látszott, hogy a Porsche-téma legjobb esetben is a háttérbe szorult:

    „Azt állítottuk, hogy 2026-tól mi magunk leszünk motorgyártók. Voltak egyeztetések a Porschéval, de nagyon elhivatottak vagyunk a motorépítés mellett – a Red Bull első erőforrásának megépítése mellett. Ez egy új és izgalmas fejezet a Red Bullnak, és az, hogy a hajtáslánc-üzletághoz lesz-e partnerünk vagy sem, még vita tárgya.”

  • McLaren: Mi is felelősek vagyunk Ricciardo gyengélkedéséért

    McLaren: Mi is felelősek vagyunk Ricciardo gyengélkedéséért

    Ugyan Daniel Ricciardónak nem ment túlságosan jól a versenyzés a McLarennél, Andreas Seidl szerint ebben valamilyen szinten ők is hibásak.

    A 33 éves ausztrál szerződése eredetileg a 2023-as szezon végéig szólt volna, azonban a wokingiak közös megegyezésével már a lejárata előtt felbontották azt. Zak Brownék ezen döntése megnyitotta az utat Oscar Piastri előtt, aki nemrégiben kerek perec kijelentette, hogy biztosan nem az Alpine-nél fog versenyezni 2023-ban. Mindezt a francia istálló bejelentése után tette meg és az ügyből akkora botrány lett, hogy a bíróságon is beszélgetnek majd róla.

    Seidl elismerte, hogy a tárgyalásokat a jó eredmények hiánya miatt kezdték meg Ricciardóval és végül arra jutottak, hogy mindkét fél felelőssé tehető ebben a történetben. Mivel mindkét fél hibázott, ezért fogalmazzunk úgy, hogy ez egyáltalán nem volt jó a munkakapcsolat Ricciardo és a McLaren között.

    „Nem árulok el egy nagy titkot azzal, hogy az elmúlt 1,5 évben nem értünk el túl sok mindent Daniellel (Ricciardo – a szerző) a monzai győzelmen kívül” – ismerte el a McLaren csapatfőnöke. – Az utóbbi pár hónapban ezért is tárgyaltunk sokat Zakkel (Brown – a szerző) és Daniellel közösen és végül arra jutottunk, hogy az akarat és az odaadás ellenére mégsem sikerült hatékonyan együttműködnünk a közös periódusunk során. Emiatt döntöttünk úgy, hogy közös megegyezéssel felbontjuk Daniel szerződését.”

    A német szakember azt is hozzátette, hogy részben ők is felelősek, amiért Ricciardo az utóbbi 1,5 évben nem volt képes azon szinten teljesíteni, amit a brit csapat vezetése elvárt volna tőle.

    „Mindkét oldal rengeteg munkát tett bele abba, hogy jó legyen az együttműködés, azonban bárhogyan is próbálkoztunk, nem jártunk sikerrel. Számomra fontos volt a jó munkakapcsolat és emiatt mindig őszintén és nyitottan beszéljük meg a dolgainkat egymás között. A versenyző teljesítményében pedig valamilyen szinten a csapat is szerepet játszik, szóval emiatt mi is hibásak vagyunk, hogy Daniel nem volt képes jobb eredményeket elérni.”

  • Hivatalos: Ricciardo év végén távozik a McLarentől

    Hivatalos: Ricciardo év végén távozik a McLarentől

    A McLaren nemrég bejelentette, hogy Daniel Ricciardo nem tölti ki a szerződését, így 2022 végén távozik a csapattól.

    2020-ban, mikor Carlos Sainz megegyezett a Ferrarival, a McLarennek kellett találnia egy versenyzőt Lando Norris mellé. Az ausztrál pilótával már korábban is tárgyaltak, ám akkor Ricciardo inkább a Renault-nak szavazott bizalmat.

    Mivel az elbeszélgetések során jól érezték magukat a felek, 2021-ben létrejött a megállapodás. A legtöbben azt gondolták, hogy a 32 éves pilóta könnyedén dominálni fog fiatalabb csapattársával szemben, ám épp az ellenkezője történt.

    2021-ben nehezen szokta meg új autóját az ausztrál, míg Norris sorra gyűjtötte a pontokat és az előkelő pozíciókat. Ugyan Monzában visszavágott a 32 éves versenyző, mikor kettős győzelmet arattak, ám azóta újfent nem találta a ritmust.

    Egyre többen kezdték suttogni Ricciardo távozását, ám az ausztrál és Zak Brown folyamatosan cáfolta a pletykákat. Az amerikai vezető elmondta, hogy 2023-ig a McLaren család tagja marad a nyolcszoros futamgyőztes, bár azt nem kötötte ki, hogy melyik divízóban képviseli majd a papaya színű céget.

    Nemrég viszont a csapat bejelentette, hogy közös megegyezéssel felbontják a kontraktust, így Ricciardo 2022 végén távozik az F1-es istállóból. A wokingi alakulat megköszönte az ausztrál munkáját és az emlékezetes monzai kettős győzelmet.


    Daniel Ricciardo:

    „Kiváltság volt az elmúlt két szezonban a McLaren család tagjának lenni. Ám Zakkal (Brown) és Andreasszal (Seidl) folytatott több hónapos beszélgetéseink után úgy döntöttünk, hogy idő előtt felbontjuk a szerződésemet a csapattal. Megállapodtunk abban, hogy az idei szezon végén elvállnak az útjaink. A saját terveimet a megfelelő időben fogom ismertetni. Függetlenül attól, hogy mit hoz a következő fejezet nem bánok semmit, és büszke vagyok arra a munkára, amit a McLarennél nyújtottam. Különösen a monzai győzelemre a tavalyi szezonból. Élveztem a közös munkát mindenkivel a McLarennél, a pályán és Wokingban is. Mindent bele fogok adni, miközben együtt kiélvezzük a szezon hátralévő részét. Soha nem voltam még ilyen motivált a versenyzés kapcsán, részese akarok lenni ennek a sportnak, amit annyira szeretek. Alig várom már a következő fejezetet.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés

    Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke:

    „Szeretném megköszönni Danielnek azt az elkötelezettséget és hozzájárulást, amit az elmúlt két szezonban tanúsított a csapat iránt. A kihívások ellenére mindig pozitívan és hatalmas küzdőszellemmel jelent meg, és segített az egész csapatnak abban, hogy előre tudjunk lépni. Soha nem fogjuk elfelejteni azt az emlékezetes monzai futamgyőzelmet, ami nagy lökést adott az egész csapatnak.”


    Sajtóinformációk szerint a McLaren elég nagy összeggel kompenzálta Ricciardót a szerződésbontás kapcsán. Kötelezettsége így már nem lesz a brit istálló felé, így oda igazolhat, ahova akar.

    A csapat a 2023-as felállásáról annyit közölt, hogy időben tudatja kik fogják vezetni az autóikat.

     

  • McLaren: A Porsche ha beszállna, az remek lenne

    McLaren: A Porsche ha beszállna, az remek lenne

    A McLaren szerint a Porsche esetleges Forma-1-es szerepvállalása „egyszerűen nagyszerű” lenne a sportágnak. Várhatóan a Porsche 2026-ban lépne be a sportágba a Red Bull partnereként, amikor az új motorokra vonatkozó szabályok életbe lépnek. A német gyártó hivatalosan még nem jelentette be szándékát, mert feltehetően megvárják, amíg az új szabályokat ratifikálja a Motorsport Világtanács.

    Az új szabályokat a hét elején erősítették meg, így minden érdeklődő fél számára elérhetővé váltak a királykategória közelgő új korszakával kapcsolatos információk.

    A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl üdvözölte a Porsche valószínűsíthető beszállását, mivel úgy gondolja, hogy az nagy hasznára válna a sportágnak. Seidl számára nem ismeretlen a Porsche, hiszen McLarenhez igazolása előtt az LMP1-es csapatukat irányította a World Endurance Championshipben:

    „Egyszerűen remek lenne az F1-nek, nekünk mint résztvevőknek, ha olyan kiváló márkák, mint a Porsche és az Audi belépnének a Forma-1-be. Részese voltam én is pár évig a Porsche és az Audi közötti csatának, ami nagyszerű volt, és ha újra ugyanerre törekednének, szurkolóként nagy érdeklődéssel figyelném.”

    A Porsche küszöbön álló belépését már egy ideje pletykálják, egy nemrég benyújtott védjegybejelentés pedig még nagyobb nyomatékot ad egy esetleges bejelentésnek. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner azonban arra utalt még az FIA bejelentése előtt, hogy a megerősítésre nem mostanában kerül sor:

    „Ez egy meglehetősen hosszadalmas procedúra lesz. Feltételezném, hogy sok mindent át kell beszélnünk, de a legalapvetőbb dolog az: mik azok a szabályok 2026-ra? Kellően vonzóak-e olyan entitásoknak, mint a Porsche vagy az Audi, hogy belépjenek a Forma-1-be?”

  • Seidl: Ricciardo frusztrációja nem segít a fejlődésben

    Seidl: Ricciardo frusztrációja nem segít a fejlődésben

    Andreas Seidl szerint Daniel Ricciardo „csalódottsága és frusztrációja” nem segíti a versenyzőt az előrelépésben.

    Nagy reményekkel érkezett tavaly az ausztrál pilóta a McLarenbe, ám a dolgok nem úgy alakultak, ahogy eltervezte. Ugyan Monzában sikerült futamot nyernie, ám azon az eredményen túl nem tudott villantani a 32 éves pilóta.

    Fernando Alonso átigazolásával beindult a pilótapiac, így jó esély van arra, hogy Oscar Piastri kerüljön jövőre Ricciardo helyére. A nyolcszoros futamgyőztes ez esetben vagy az Alpine-nál talál menedékre, vagy búcsút int a száguldó cirkusz mezőnyének.

    Még a kétszeres világbajnok bejelentése előtt nyilatkozott a McLaren csapatfőnöke a gpfans.com-nak. Az interjú során Seidl elmondta, ők is csalódtak az eredmények kapcsán.

    „Egyértelműen meg fogjuk vizsgálni hogyan alakult eddig a szezonunk Daniellel (Ricciardo). Ő is csalódott, és mi is azok vagyunk. Ám ez a csalódottság nem segíti őt a továbblépésben. A legfontosabb most az, hogy folytassuk a munkát. Sok energiát fektettünk abba, hogy segítsünk neki a csapaton belül, hogy jobban érezze magát az autóban, különösen a kvalifikáción, hiszen ott a határokat kell feszegetni. Ő is rendkívül elkötelezett, rengeteg munkát fektet ebbe bele a mérnökeivel az otthonában és Wokingban is.” – magyarázta Seidl.