Címke: Andreas Seidl

  • Hivatalos: A McLaren 2020 végén szakít Renault-val, jön a Mercedes!

    Hivatalos: A McLaren 2020 végén szakít Renault-val, jön a Mercedes!

    A McLaren szerződése a Renault Sport Racinggel 2020 végén lejár. A felek a mai nap folyamán megerősítették, hogy a jelenleg érvényben lévő három éves szerződésüket az erőforrásokra pedig nem hosszabbítják majd meg. Zak Brown, a McLaren Racing vezérigazgatójaként így nyilatkozott:

    „A Renault-nak kulcsszerepe volt abban, hogy újra versenyképesebbek lettünk a Forma-1-ben, és egy fantasztikus partnerei így a McLaren Racingnek. Érthető módon alapvetően a gyári csapatukra koncentrálnak, ugyanakkor a Renault mindig is fair volt, a kapcsolatunk folyamatos és átlátható. Köszönjük a teljes motorfejlesztő csapatnak Viryben a kiváló kiszolgálást amit a McLarennek nyújtottak a Forma-1-ben az elmúlt két évben. 2020-ban az utolsó évét kezdi meg a kapcsolatunk, és arra koncentrálunk, hogy együtt induljunk neki annak a kihívásnak, hogy csökkentsük az élmezőnyhöz képest a lemaradásunkat.”

    A mai napon a McLaren és a Mercedes-Benz ugyanakkor azt is bejelentették, hogy 2021-től kezdve a Mercedes motorjait használja majd a wokingi istálló, 2024-ig biztosan. A hosszútávú szerződés így újra a Mercedes ügyfelévé teszi a csapatot, 2014 óta először. Zak Brown erről így vélekedik:

    „Ez a szerződés egy fontos lépés a hosszútávú célunk elérésében, hogy újra sikeresek lehessünk a Forma-1-ben. A Mercedes a mérce csapatként és erőforrás gyártóként is, így természetes, hogy szerettünk volna kapcsolatba kerülni a gyártóval, az utunk következő fázisában. Ez a bejelentés a részvényeseink egyetértésével történt, és a befektetőink felé egy fontos üzenet, a csapatunknak, partnereinknek. A rajongóinknak is, hiszen láthatják, hogy elhivatottan dolgozunk azért, hogy visszakerüljön a McLaren az élre.”

    Andreas Seidl, McLaren Racing csapatfőnök:

    „2021 egy fontos mérföldkő lesz nekünk, hiszen küzdünk tovább, hogy visszatérjünk az élre, így kulcsfontosságú dolog az, hogy minden elemünk adott legyen, amikor a sportág egy új korszakába lép. Várjuk már, hogy újra együttműködjünk a Mercedesszel 2021-től kezdődően. Ugyanakkor a Renault-ra továbbra is mint egy értékes partnerünk tekintünk, és egy fejlődő versenytárs. Arra koncentrálunk, hogy együtt küzdjünk a szezon hátralévő részében, és jövőre.”

    Toto Wolff, a Mercedes-Benz Motorsport főnökeként még hozzátette:

    „Örömmel üdvözöljük, újra a McLarent a Mercedes-Benz versenycsaládjában, az új motorbeszállítói szerződésüknek köszönhetően. A két márkának kiemelkedő történelme van, ez az új kontraktus pedig a kezdete egy évekre terjedő erőforrásbeli együttműködésnek. A McLaren helyére rakta az építőkockáit az elmúlt szezonokban, és idén lenyűgözően teljesít a Renault motorjaival. Reméljük, hogy a hosszútávú kapcsolatunk egy újabb mérföldkő lesz a McLaren életében, hiszen céljuk a sportág top csapataival megmérkőzni, köztük a gyári Mercedes alakulatával is.”

  • A McLaren visszaváltana Mercedes motorokra: már közel az egyezség?

    A McLaren visszaváltana Mercedes motorokra: már közel az egyezség?

    A Motorsport.com úgy értesült, hogy a McLaren azon munkálkodik, hogy leváltsa jelenlegi motorpartnerét, a Renault-t, és a franciák helyett a Mercedesszel szerződjön le.

    Annak ellenére tennék mindezt, hogy a csapat a tavalyi Hondáról Renault-ra váltás után idénre egész szépen felfejlődött, gyakorlatilag negyedik erőnek. A 2020-ban lejáró szerződést azonban mégsem hosszabbítanák meg állítólag.

    A McLarennél tehát a nemrég kinevezett csapatfőnök, Andreas Seidl irányításával a Wokingban épülő szélcsatorna mellett újabb dologgal – egy, azért a jelenleginél még mindig jobbnak tartott motor használatával – igyekeznek biztosítani azt, hogy a 2021-es szabályváltoztatások adta lehetőségeket kihasználják, vagyis hogy újra az élmezőny tagjaiként lehessen őket számon tartani.

    Az értesülések szerint a felek már előrehaladott megbeszéléseket folytatnak, és nemsokára meg is állapodhatnak. Kommentálni viszont egyikőjük sem kívánta a pletykákat.

    A teljesítmény lehet, hogy sokat javult, de a megbízhatóságon lenne még mit faragni a Renault háza táján, rengeteg pontot vesztett ugyanis motor-meghibásodások miatt a McLaren. Seidl beszélt is erről.

    „A Renault nagy erőkkel dolgozik azon, hogy növelje a motorerőt, ezt jó látni. De természetesen csalódáskeltő, hogy ennyi büntetésünk és kiesésünk van. Fontos, hogy nyílt kapcsolatunk legyen, és együtt elemezzük ki, illetve oldjuk meg a hibákat.”

    A Mercedes ugye korábban már szállított motort a McLarennek, 1995 és 2014 között. Hosszú ideig a wokingi gárda még a németek gyári csapata is volt. Számos sikert hozott ez a házasság, többször is felértek a csúcsra közösen.

    A McLaren most viszont a Mercedes harmadik ügyfélcsapata lenne, hiszen a Williams 2025-ig már biztosan a németektől kap motort, és ezt véletően a Racing Pointról is ugyanúgy el lehet mondani.

    Az F1 sportszabályzatának 8.3-as pontja azonban kimondja, hogy egy csapat egyszerre maximum három alakulatnak szállíthat motort, ha ennél többnek kívánnak erőforrást adni, azt kérvényezniük kell az FIA-nál. Viszont ez nem minden, hiszen a sportszabályzat 9-es számú mellékletét meg lehet úgy értelmezni, hogy nincs szükség ilyen engedélykérésre.

  • Alonso ott lesz az Olasz Nagydíjon, akár Norris helyetteseként is!

    Alonso ott lesz az Olasz Nagydíjon, akár Norris helyetteseként is!

    Fernando Alonso visszatér Olaszországban a Forma-1 paddockba, és a McLaren elismerte, hogy akár beugró is lehet Lando Norris helyett, ha a brit pilótának a lábsérülése rosszabbodna.

    Norris a nyári szünetben sérült meg futás közben, és még sínben is volt a lába, hogy javuljon a helyzet. A fájdalom végül alábbhagyott, és indulhatott az elmúlt hétvégén Belgiumban. A McLaren ugyanakkor riadóztatta Szergej Szirotkint, aki vész esetén beugorhatott volna, de Andreas Seidl csapatfőnök elárulta, hogy más lehetőségük is lenne, akár Alonso is, amennyiben Norris nem volna alkalmas a versenyzésre:

    „Lando készen állt a versenyzésre, de a helyettese Szergej Szirotkin lett volna. Ez már egy másik helyzet, ha tudjuk előre, akkor alternatívákat keresünk. Persze erről még egyeztetnünk kell, mielőtt egy ilyen helyzet előáll. A tartalékpilótánk Szergej, tehát készen van a versenyülése meg ilyesmi, valamint felkészítettük szimulátorban is.”

    Arról, hogy Alonso akár komolyan is szóra jöhet jelöltként, miközben a csapattal való kapcsolata is kérdőjeles, Seidl így válaszolt:

    „Nem tudom pontosan, hogy mi van a szerződésében, de továbbra is a McLarenhez tartozik. Zak Brown továbbra is sokszor egyeztet vele, akár más programokkal kapcsolatban is, ebben biztos vagyok. Ha előállna egy fentebb vázolt helyzet, akár lenne erről is egyeztetés.”

    Alonso monzai látogatása a McLarennel alapvetően azonban nem arról szól, hogy elvárnának tőle valami eredményt, Seidl így zárta a beszélgetést:

    „Márka nagykövetünkként látogat meg minket.”

  • Visszatérhet a Mercedes motorokhoz a McLaren?

    Visszatérhet a Mercedes motorokhoz a McLaren?

    A spanyol Marca információi szerint a McLaren igencsak elégedetlen a Renault motorjaival, akik így a Mercedes felé tekintenek.

    Nemrégiben vetette be új erőforrását a Renault, ez viszont nem nyerte el a partner csapat, a McLaren tetszését. Pár napja Carlos Sainz okozott némi megdöbbenést, amikor kifejezte csalódottságát a franciák motorja miatt.

    „Három motor fejlesztés volt eddig. Az elsőn és a másodikon sem vettem észre komolyabb javulást, ahogy a legutóbbin sem.” – kritizált a spanyol.

    Ráadásul Belgiumban mindkét McLaren motor gondok miatt esett ki – Norris ráadásul az utolsó körben az előkelő ötödik helyről – ami Sainz szerint teljesen elfogadhatatlan.

    Andreas Seidl csapatvezető korábban biztosra kijelentette, hogy 2020-ban is maradnak a franciákkal, ám a belgiumi értékeléséből már egyre kevésbé következtethető ez ki.

    „Ki kell elemeznünk mi történt. Természetesen nagy csalódás a két kiesés, köztük az az autónk, amelyik el sem tudott szinte rajtolni. A Renault rengeteg erőfeszítést fektet bele abba, hogy jobb eredményeink legyenek a következőkben, ez pedig biztató. A rajtbüntetés se jött jókor, de fontos, hogy legyen egy őszinte kapcsolat köztünk, hogy rájöjjünk és kijavítsuk ezen problémákat.” – mondta Seidl.

    A Marca pedig ezekre alapozva arról számolt, hogy értesüléseik szerint a McLaren ismételten Mercedesre motorokra szeretne váltani, amiben sokat segíthet a Williams szenvedése, akik így elveszíthetik az eddigi motorpartnerüket, így szabaddá válna egy partneri hely Brixworth-ban.

  • A McLarennek nincs ellenére a naptárbővítés

    A McLarennek nincs ellenére a naptárbővítés

    A McLaren főnöke, Andreas Seidl elmondta, hogy nincs ellenére, ha jövőre 22 versenyt rendeznek.

    Biztosan lesz jövőre már két új verseny, Hanoiban és Zandvoortban. A jelenlegi 21 versenyes naptárban így tehát biztosan változások várhatóak, és legalább egy nagydíj kiesik.

    „Néhány részletre még tárgyalás vár, de összességében támogatjuk a versenyek számának növelését 2020-ra, ugyanakkor észben tartva, hogy nagyon óvatosak leszünk a személyzetünkre nehezedő extra teherrel” – mondta Seidl. „Azt is tudni kell, hogy a Forma-1 exkluzivitása fontos, és minél több a verseny, annál kevesebbet ér. Az is rendben lenne számomra, ha a versenyek száma nem változna, viszont cserélgetnénk néhányat, így új helyszínek előtt nyílna lehetőség.”

  • A McLaren nem is kívánhatna jobb pilótapárost a jelenleginél

    A McLaren nem is kívánhatna jobb pilótapárost a jelenleginél

    A McLaren teljesen új pilótapárossal vágott neki a 2019-es évnek, Alonso és Vandoorne távozása után egy sokkal fiatalabb duó érkezett a csapathoz, Carlos Sainz és Lando Norris személyében. Az újdonsült csapatfőnök, Andreas Seidl most őket értékelte.

    A wokingiak negyedikek a bajnokságban, ami nagy előrelépésnek számít a tavalyi 6., és a tavalyelőtti 9. helyezések fényében.

    „Nagyon boldog vagyok mindennel, amit csináltak idén. Nem volt sok hiba őszintén szólva” – mondta a két pilótájáról Seidl. „Hozták, amit kellett minden időmérőn, versenyen, remek rajtokat produkáltak, voltak jó versenyteljesítményeik is. Ahogy a mérnökökkel dolgoznak, és visszajelzéseket adnak az autó gyengeségeivel kapcsolatban, az elég meggyőző. Nem is kívánhatnék náluk jobb pilótákat jelen pillanatban.”

    És ez a páros már biztosan így marad 2020-ra, a hivatalos bejelentés is megtörtént.

    „Örülünk, hogy van két ilyen pilótánk. Hamar bejelentettük őket 2020-ra, így tényleg tovább léphetünk a következő évre. Ennek a két srácnak lenyűgöz a teljesítménye, a mérnökök mellett remekül együttműködnek velem és a médiával is. Ez egy fontos eleme annak a pozitív csapatszellemnek és hangulatnak, ami most a csapatot jellemzi. Ez pedig egy kulcsfontosságú része az előrelépésnek. Szerintem nagy jövő várhat rájuk velünk. Rajtunk múlik, rajtam, hogy a csapattal tudunk-e alájuk olyan konstrukciót adni, mellyel előkelőbb pozíciókért harcolhatnak.”

  • Seidl: Tudtam, hogy jó a csapatunk!

    Seidl: Tudtam, hogy jó a csapatunk!

    A McLaren a szezon eddigi nagy részében a középmezőny elején tanyázott, miközben Andreas Seidl is csatlakozott hozzájuk. A német szakember elemezte az eddigieket. Seidl ugyan már január 10-én a McLaren alkalmazásába került, de az érdemi munkát csak május 1-től kezdhette meg. Az első verseny ahol személyesen is megjelent az a Spanyol Nagydíj volt, és azóta átlátta már a csapat működését és megerősítené a helyüket a a bajnokságban. 39 ponttal mennek a konstruktőri bajnokságban ötödik Toro Rosso előtt. Carlos Sainz és Lando Norris pedig meggyőzően dolgoznak a wokingiaknak, úgyhogy jól áll Seidl most már mint csapatfőnök szénája:

    „Mint az ismert, a McLaren egy jól szervezett Forma-1-es csapat. Sok jó dolog a helyén van, de időnként vannak olyan területek, amit lépésről-lépésre meg kell oldanunk. Ami a kezdetektől fogva világos volt számomra, hogy nagyszerű csapatunk van, nagyon tehetséges emberekkel akik elhivatottak abban, amit csinálnak. Remek az arányunk a tapasztalt emberekből illetve olyanokból akik a motorsportok más ágában vagy szervezeteiben tevékenykedtek, mielőtt csatlakoztak a McLarenhez. Végül de nem utolsósorban vannak nagyon szenvedélyes és magasan kvalifikált fiatal arcok is a csapatban, akik nagyon is izgatottak a jövőnk iránt.”

  • Az egyik légkulcs hibája miatt volt lassú Norris kerékcseréje

    Az egyik légkulcs hibája miatt volt lassú Norris kerékcseréje

    A McLaren felfedte, hogy miért volt olyan lassú Lando Norris boxkiállása a Magyar Nagydíjon. Mint kiderült, az egyik légkulcs rakoncátlankodott, ami végül a fiatal brit újonc idei legjobb eredményébe került.

    Sokáig nagyon úgy nézett ki, hogy Norris közvetlen a csapattárs, Carlos Sainz Jr. mögött fog majd befutni a hatodik helyen. Azonban a fiatal brit kiállásakor a wokingi istálló szerelői nagyon nehezen tudták csak lecserélni a bal hátsó kerekét, ami miatt a mögötte haladó versenyzők át tudták ugrani őt.

    A kiálláskor elveszített két pozíció mellett még Valtteri Bottas is meg tudta előzni Norrist a verseny utolsó szakaszában, ami miatt a brit végül csak a kilencedik helyen látta meg a kockás zászlót.

    A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl a futam után elnézést kért a brittől és elmondta, hogy Norris a légpisztolynál fellépő váratlan probléma miatt esett vissza a kilencedik helyre. „Sajnos problémánk akadt a bal hátsó keréknél levő légkulccsal, ami miatt a kelleténél hosszabb lett a kiállás,” – mondta Seidl. „A hiba miatt Lando két pozíciót is vesztett, ráadásul még Bottasnak is lehetősége adódott megelőzni őt.

    „Szeretnénk bocsánatot kérni Landotól, ugyanis újfent remekül teljesítményt nyújtott a versenyen. Azonban ezek a hibák néha alapján megtörténnek, ugyanis szerves részét képezik a versenyzésnek.”

    Habár csalódott volt a kilencedik helye miatt, Norris elmondta, hogy élvezettel vezette az autót egy olyan helyszínen, ahol nem számítottak túl sok jóra a versenyhétvége előtt. „Jó volt a tempónk, szóval a poharunk legalább félig tele volt,”- nyilatkozta Norris. „Jó lehetőségeink voltak, ugyanis az autó fantasztikusan működött. Ebből következik, hogy sok pozitívum is van, nem csak az egy negatívum.

    „Ez néha megtörténik és mindössze annyi volt, hogy a kiállásom nem volt tökéletes. Általában a csapat jó munkát szokott végezni, ami miatt nagyon sokkal tartozom nekik. Remek munkát végeznek, különösen a tavalyi évhez képest, amikor szenvedtek a kiállásokkal. Szóval még mindig azt mondom, hogy sokat fejlődtünk és a mai eset csak egyszeri alkalom volt.”

  • Norris autójában marad a Hockenheimben használt erőforrás

    Norris autójában marad a Hockenheimben használt erőforrás

    Lando Norris megúszhatja a hétvégét motorbüntetés nélkül, miután a Renault zöld utat adott arra, hogy a McLaren használja a Németországban meghibásodott motort az autójában.

    A brit pilóta a hockenheimi verseny 25. körében erővesztést észlelt, majd egy kis idő múlva megadta magát az erőforrás, minek következtében fel kellett adni a versenyt. Az eset után a McLaren és a Renault közösen analizálta a hajtásláncot és megállapították még bevethető a motor, ezért Norris megúszhatja a büntetést.

    ,,Lando erőforrásában egy segédrendszer hibásodott meg, ezért állt meg a motorja. Egy újabb változatot fogunk ebből a rendszerből az erőforrásba tenni, és mivel a hajtáslánc maga nem sérült, ezért azt az egységet tovább tudjuk használni a Hungaroringen.” – közölte a McLaren szóvivője.

    Norris autójában az időmérőt követően is felmerültek problémák, így cserélni kellett több elemet is az MGU-K mellett, viszont innentől fogva büntetlenül már csak egy MGU-H egységet használhat fel a brit. Csapattársa Carlos Sainz se áll jobban, ő már kimerítette a keretet, és ha bármi cserélni kell az autójában, ami az erőforráshoz kapcsolódik büntetést fog kapni.

    ,,Természetesen aggasztó, hogy ezektől a büntetésektől tartani kell a szezon ezen szakaszán. Azonban nagyra értékeljük azokat az erőfeszítéseket, amiket a Renault hajt végre annak érdekében, hogy előrébb lépjünk, természetesen nem az a célunk, hogy megkapjuk ezeket a büntetéseket, azonban ez a helyzet állt elő, azzal kell főznünk amink van. Reméljük, hogy a Renault-val közösen tudunk majd ezen a szituáción javítani.” –nyilatkozta Andreas Seidl

  • Seidl: Esélyünk sincs a győzelemre a szabályváltozásokig

    Seidl: Esélyünk sincs a győzelemre a szabályváltozásokig

    Andreas Seidl szerint a McLarennek a szabályváltoztatásokig biztosan nem lesz esélye a bajnoki címre.

    A német, aki a Porschétól érkezett a wokingiakhoz, egy évtizeddel ezelőtt még a BMW Forma-1-es csapatánál dolgozott. Az Auto Hebdonak adott nyilatkozatában pedig többek között a McLarenben rejlő potenciáról is beszélt.

    „Ugyan közel sem akkora a költségvetésünk, mint a három élcsapatnak, ami jelentős hátrány,” – mondta a McLaren technikai guruja. „Csapatként jelen pillanatban még nem azon a szinten vagyunk, ahol valójában kellene lennünk.”

    Seidl azt is elmondta, hogy száguldó cirkuszban szinte minden megváltozott egy évtized alatt. Szerinte a csapatok költségvetése jelentősen megnőtt az évek során. „A munkám után szurkolóként figyelemml követtem az F1-et,” – mesélte Seidl. „Ebből a szemszögből semmit nem változott a sportág 2009 óta.

    „Az egyetlen különbség az az, hogy az él és középcsapatok költségvetése között óriási a különbség, amit nem lehet fenttartani. Ha egy hozzánk hasonló kaliberű csapat versenyképes akar lenni, akkor tömérdek mennyiségű pénzt kell invesztálnia a fejlesztésekbe. Ezt nem engedhetjük meg magunknak, ugyanis ez veszélyeztetné a csapat jövőjét.”

    Ebből következően Seidl támogatja a költségvetési sapka bevezetését, ami majd 2021-ben fog érvénybe lépni. „Minden csapatnak megvan a maga történelme, azonban erős irányításra van szükségünk,” – véli Seidl. A 2021-es szabályváltozások nagy hatással lesznek majd a sportág jövőjére.”