Címke: Andreas Seidl

  • Egyszerre lehet a McLaren és a Mercedes tartalékja Hülkenberg

    Egyszerre lehet a McLaren és a Mercedes tartalékja Hülkenberg

    A tavalyi évben Nico Hülkenberg már rászolgált a „szupertartalék” jelzőre, amit idén a nagyok is kiaknázhatnak. A német ugyanis a tavalyi remek beugrásaival elérte, hogy sok csapatnál felmerüljön idénre is a neve.

    A legutóbbi forgatókönyv szerint pedig a Mercedes és a McLaren közötti megállapodás értelmében Hülkenberg mindkét csapatnál rendelkezésre állhat.

    Tavaly egyezett meg egymással az idén már motorpartneri kapcsolatban is álló két gárda, hogy ha szükséges, akkor a McLaren használhatja a Mercedes tartalékpilótáit. Ez idénre is ugyanúgy érvényes lesz közöttük.

    „Idén is úgy fogjuk csinálni, mint tavaly. Lesz most is egy megállapodásunk Totoval és a Mercedes-szel, hogy használhassuk az ő tartalékpilótáit, ha a helyzet úgy adódnak, és mi ennek nagyon örülünk.” – jelentette ki Andreas Seidl csapatfőnök.

    A Mercedesnek ott van tartalékként jelen pillanatban a csapat két Formula E-s pilótája Stoffel Vandoorne és Nyck de Vries, utóbbi ráadásul korábban a McLaren juniorja volt.

    Toto Wolff azonban most elmondta, hogy egyeztetnek Hülkenberggel, arra az esetre, amikor a két jelenlegi tartalékjuk a Formula E-s kötelezettségük miatt nem tudnak jelen lenni egy versenyhétvégén.

    „Nico jól ismeri a jelenlegi generációs Forma-1-es autókat és gumikat. Mindenképpen jó lenne őt a sorainkban tudni megoldásként, megosztva más csapatokkal is, eléggé elismert pilótának számít.” nyilatkozta a németről a címvédő gárda csapatvezetője.

  • A McLaren felkészült az esetleges motorgondokra

    A McLaren felkészült az esetleges motorgondokra

    A McLaren felkészült arra, hogy adódhatnak problémák a Mercedes motorral a soron következő szezon előtti teszten.

    A Forma-1 erre az évre leredukálta az évadot megelőző tesztnapok számát, ami leginkább a motorpartnert váltó wokingi istállót érinthet hátrányosan. 2019-ben ugyanis úgy döntött a McLaren hogy búcsút int a Renault-nak és az új érában már ismét a csillagosok hajtásláncával felvértezve vágnak neki a viadalnak. A koronavírus azonban felborította a felépített kártyavárakat, így az új regulák bevezetését 2022-re tették, ám a partnerváltást nem lehetett halasztani.

    Ezen felül a hetekben a Mercedes elárulta, hogy van némi gond a legújabb motorjukkal, ám James Key, a McLaren technikai igazgatója hozzátette, hogy ők még nem tapasztaltak eddig semmilyen problémát.

    Kritikus időszak elé néz a hónap elején a wokingi alakulat, ám felkészültek arra az eshetőségre, ha esetleg nem menne minden zökkenőmentesen a teszten.

    ,,Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy milyen kihívás áll előttünk, különösen úgy, hogy korlátozott lehetőség áll a rendelkezésünkre a gyakorlás terén a Forma-1-ben, és a hivatalos tesztet is későbbi időpontra tették. Ám az alapján, amit eddig láttam, magabiztos vagyok a tekintetben, hogy készen fogunk állni a tesztre és az első versenyre. Láthattuk, hogy milyen nagyszerű csapatmunka folyt a mi srácaink és a Mercedes brixworth-i srácai között, különösen ebben a nehéz pandémiás időszakban. Ugyanakkor egyértelmű az is, hogy nagy kihívást hordoz magában az erőforrás váltás a téli időszak alatt, így számolunk olyan lehetséges problémákkal, amik a teszt során előbukkanhatnak. Viszont a közelmúltból már vannak tapasztalataink az erőforrás cserékről. A Mercedeses srácok is nagy tapasztalattal rendelkeznek, így úgy érzem, felkészültünk.”

    ,,Ez egy új partnerkapcsolat, és tanulni fogunk egymástól, különösen a első versenyhétvégék alatt, ahol is először fogunk a ránk nehezedő nyomással szembe kerülni. Ez egyszerűen egy olyan folyamat, amin nem lehet rövidíteni, ám mi tisztában voltunk ezzel, mikor a Mercedes mellett döntöttünk. Várom már ezt a kihívást, és biztos vagyok abban, hogy képesek leszünk ezt együtt jól kezelni.” -nyilatkozta Andreas Seidl.

  • Még két évet kell várna a McLarennek az új szélcsatornára

    Még két évet kell várna a McLarennek az új szélcsatornára

    Andreas Seidl elmondása szerint még két évet kell várnia a McLarennek az új szélcsatornájára.

    A wokingi istálló nagy utat járt be az elmúlt évek alatt. A Hondával töltött idő során, a csapat a mezőny hátsó traktusának tagja volt, míg a váltás és személybéli változások meghozták az előre lépést. Tavaly az alakulat a konstruktőri tabella harmadik helyét szerezte meg, míg az idei évre az élen állókhoz való közeledést tűzték ki célul.

    Ugyanakkor nemcsak a köridők tekintetében kell fejlődniük, hanem az eszközparkukat is meg kell újítaniuk:

    ,,Az egyértelmű, hogy még nem aknáztuk ki a bennünk lévő potenciált. A tervünk az, hogy egy nagyfokú fejlesztést eszközöljünk az infrastruktúránkon is. Máskülönben, gyorsan elérjük a limitet. Néhány dolog ezen a téren teljesen elavult. Míg az újak nem működnek teljesen, addig hátrányban vagyunk. Például ide tartozik a szélcsatorna is, ami egy kulcsfontosságú elem az autó fejlesztésének szempontjából.” -nyilatkozta Seidl.

    A német csapatfőnök elmondta, hogy még két évig nem fog operálni a fent említett elem a wokingiaknál. Addig is a régi modell-lel kell felvenniük a harcot a többiekkel, ám az innovációról és az új megoldásokról így sem kell lemondania a brit gárdának.

    Egy évvel ezelőtt nem sokan hitték volna el azt, hogy a McLaren ilyen pozícióba kerül, ugyanis az istálló a koronavírus miatt súlyos pénzügyi problémákkal küszködött. A helyzet azóta optimalizálódott, hála a befektetőknek és a szponzoroknak. A költségvetési sapka bevezetése is segítségére volt az alakulatnak. Az Auto Motor und Sport információi szerint a Mercedesnek, a Ferrarinak és a Red Bullnak, jócskán csökkentenie kellett a kiadásait, míg a McLaren alig változtatott a dolgain.

    ,,2021 lesz az első olyan év, ami az újonnan bevezetett költségvetési korláttal operál. Ez egy fontos lépés a csaptok erőforrásának helyreállításához.” – tette hozzá Seidl.

  • Seidl: Ricciardo nem elsőszámúnak érkezett

    Seidl: Ricciardo nem elsőszámúnak érkezett

    Andreas Seidl megerősítette, a McLaren csapatánál nem lesz kimondott elsőszámú pilóta.

    Hiába érkezett a csapathoz Daniel Ricciardo, aki sokkal tapasztaltabb, egyenrangú felek lesznek Lando Norrisszal. A brit például úgy gondolja, hogy az ausztrál nem jelent túl sok változást Sainz-hoz képest.

    „Ameddig én vagyok a csapatfőnök, addig nem lesz kimondott elsőszámú pilóta” – árulta el Seidl a német n-tv-nek. „Ez nem szükséges és nem hasznos a csapat dinamikája szempontjából.”

    A csapatfőnök kifejezte örömét a párossal kapcsolatban: „Nagyon erős lesz. Lando most már majdnem egy McLarenes veterán, Daniel pedig referencia lesz arra, mi hiányzott számunkra az elmúlt két évben. Már bebizonyította, hogy képes futamokat nyerni a megfelelő eszközzel.”

  • Rendhagyó módszerrel csökkenti költségeit a McLaren

    Rendhagyó módszerrel csökkenti költségeit a McLaren

    A tavalyi év nagy veszteséget jelentett a McLaren számára, az idei költségsapka miatt azonban így is megszorításra kényszerülnek, de egy kreatív megoldással kicselezték a szabályzatot.

    Idén 145 millió dollár a határ, amiben minden benne van, kivéve a marketing költségek, a pilóták fizetése, és minden csapat három legtöbbet kereső szakemberének a bére.

    Tavaly a motorsportos bevételek elmaradása és az utcai eladások csökkenése a csőd szélére sodorta a brit márkát. Júniusban a Bahreini Nemzeti Bank által biztosított 150 milliós kölcsön segítségével menekültek meg.

    A McLaren silverstone-i filmes napja után általában felpakolnák a garázs felszereléseit, és elküldenék őket az előszezoni tesztre. Idén azonban nem így lesz, a csapat hozzáállást változtatott ezen a téren.

    Ugyanis öt szettnyi felszereléssel vágnak majd neki a szezonnak. Kiderült ugyanis, hogy egy adagot repülőn utaztatni körbe a világon drágább, mint legyártani mindent ötször, és lassabban hajóval szállítani.

    „Kicsit felette voltunk az értéknek eddig, így változtatásokat kellett eszközölnünk. Ennek ellenére szerintem az eltérések nem lesznek számottevőek.” – ismertette a tényeket Zak Brown, a McLaren igazgatója.

    „Az a legfontosabb, hogy Andreas (Seidl) és James (Key) a lehető legtöbb forrást tudják felhasználni. A cél az, hogy pontosan annyit költsünk, amennyit lehet, a teljesítményre koncentrálva.”

    A fent említett Seidl szerint a McLaren jövője kétséges lenne, ha nem vezették volna be idén a korlátozást.

    „Fontos téma ez számunkra, és támogatjuk az ötletet, mert ez lehetővé teszi, hogy fenntartható és versenyképes módon maradhassunk a Forma-1-ben.” – magyarázta a német.

    Brown szerint azért még lesz változás a rendszert illetően.

    „Biztos vagyok benne, hogy tanulnunk kell majd az első évből, nem lesz tökéletes minden, de szerintem majd eljutunk oda is. Eléri majd azt, ami miatt bevezették, hogy kiegyenlített legyen a mezőny.”

  • Marko és Ricciardo is egyetért a sprintversenyek kipróbálásával

    Marko és Ricciardo is egyetért a sprintversenyek kipróbálásával

    Stefano Domenicali ötlete a szombati sprintversenyekről egyre nagyobb népszerűségre tesz szert az F1-es közösségben. Legutóbb Ricciardo és Helmut Marko fejezte ki támogatását.

    A múlt héten fogadták el a javaslatot, miszerint három helyszínen – Montréal, Monza és Interlagos – próbaképp szombaton is versenyt rendeznének. Az előbbi pályán már jelezték, támogatják az ötletet.

    „Jobban tetszik az ötlet, mint a fordított rajtrácsé” – árulta el Ricciardo. – „A legjobbak lesznek elől a legjobb autóban, úgyhogy ez nem annyira mesterséges. Tetszik az, hogy több verseny, és kevesebb gyakorlás legyen.”

    „Nem akarom azonban, hogy könnyebb legyen nyerni, és a győzelem értéke csökkenjen. Ha ezt is figyelembe veszik majd, akkor nyitott vagyok rá.”

    A korábbi pilótája mellett a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko is felszólalt:

    „Szerintem jó döntés, túl sok unalmas versenyünk volt.” – szögezte le. – „Az is jó, hogy pontokat is lehet majd kapni értük. Három olyan pályát találtunk, ahol lehet előzni, így ott meg tudjuk majd próbálni.”

    Nem ő volt az egyetlen csapatvezető, Ricciardo főnöke, Andreas Seidl is támogatását fejezte ki:

    „Nem akarjuk, mesterkélt módon megváltoztatni a sorrendet, ahogy ez a fordított rajtráccsal lenne. Egy munkacsoport majd tanulmányozni fogja a lehetőségeket, minél hamarabb, mert az ördög a részletekben rejlik. Mi várjuk, hogy kipróbálunk valami újat, és lássuk, hogyan működik.”

  • Seidl szerint hízelgő, hogy Hamilton rajta tartja a szemét a McLarenen

    Seidl szerint hízelgő, hogy Hamilton rajta tartja a szemét a McLarenen

    Mint az ismert, idén már – újra – Mercedes erőforrás hajtja a McLaren autóit.

    Lewis Hamilton tavaly év végén már említette, hogy szerinte a McLaren így erősebb lesz, és szerinte a wokingi csapat – mellyel első bajnoki címét nyerte 2008-ban – harcban lehet majd a bajnoki címért idén.

    Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke azonban másként fogalmaz.

    „Persze nekünk jó, hogy Lewis, aki velünk kezdett és velünk lett bajnok, ilyen tiszteletet tanúsít a csapat iránt és figyeli a fejlődésünket” – mondta Seidl a Marcának.

    „De mondtam korábban, hogy reális és világos céljaink vannak a csapat pozíciója kapcsán.”

    Ez pedig elsősorban nem a győzelmekről szól, hanem arról, hogy folytassák a 2020-ban látott fejlődést, Lando Norrisszal, és immáron Daniel Ricciardóval.

    „Van egy hivatalos Mercedes csapat a Forma-1-ben, mi pedig egy ügyfélcsapat vagyunk, de nagyon örülök annak, ahogy eddig mennek a dolgok. Nagyon jól állunk és valószínűleg jó formában leszünk a szezonkezdésre.”

  • A McLaren hálás a Mercedesnek: Szuper profik, igazán lenyűgöző

    A McLaren hálás a Mercedesnek: Szuper profik, igazán lenyűgöző

    A McLaren odáig van a Mercedes mérnökeinek a téli szünet alatt elvégzett munkája miatt. A következő szezontól már a wokingiak is a német gyártó motorjait használják újra, és az eddigi együttműködéssel elégedett Andreas Seidl, aki ennek hangot adott a héten.

    A koronavírus brit változatának a terjedése nem feltétlenül okoz problémát a McLaren ottani gyárában, amiről ennyit mondott a csapatfőnök:

    „Teljesen időben vagyunk, még úgy is, hogy nekünk a Mercedesszel lett egy teljesen új erőforrás beszállítónk. Ez sok munkát jelent az autónk hátulján.”

    Tehát extra munkával jár nekik az idei felkészülés, de a kapcsolat a Mercedes srácaival remek. Seidl nagyon elégedett a brixworthi technikusokkal, és ezt el is mondta az F1-insidernek:

    „Szuper professzionális az, ahogyan dolgoznak. Igazán lenyűgöző.”

    Az a mondás most, hogy a Renaulthoz képest a Mercedesre váltás körönként három-négy tizedet jelenthet majd. A német szakember azonban óvatosan fogalmaz ezzel kapcsolatban:

    „Végeredményben úgysem tudod azt, hogy hol állsz, az első tesztnapig. Papíron úgy néz ki, hogy erősebbek leszünk. Az is igaz, hogy mondhatjuk, versenyzői téren is fejlődtünk. Lando Norris egy évvel tapasztaltabb lett, Daniel Ricciardo személyében pedig olyan pilótánk van, aki már bizonyította, hogy tud versenyeket nyerni.”

  • Seidl elégedett azzal, ahogy az új, Mercedes-motoros McLaren építése áll

    Seidl elégedett azzal, ahogy az új, Mercedes-motoros McLaren építése áll

    A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl elmondta, a csapat kitűzte a célt új, Mercedes erőforrásukkal.

    A wokingi alakulat korábban már használt Mercedes erőforrást: 1995 és 2014 között 78 futamgyőzelmet és három egyéni bajnoki címet nyertek közösen. 2021-ben pedig ismét csillagos emblémájú erőforrást kap a McLaren.

    „Nyilvánvalóan komoly dolog, hogy Mercedes erőforrásra váltunk a következő szezonban” – idézte Seidlt a Formula1.com. „De azt kell mondjam, nagyon elégedett vagyok azzal a fejlődéssel, amit látok.”

    „Úgy mondanám, hogy nagyon jól megy az autó építése. A kapcsolatunk, a Mercedes brixworth-i srácaival, szinten jó alapokkal indult.”

    „Nagyon jók a beszélgetések és műszaki ismeretcsere, szóval örülök ennek.”

    „Azt mondanám, hogy kitűztük a célt, nincsenek piros jelzések, és köszönhetően, hogy a McLarennél a közelmúltban volt pár erőforrás-váltás, van már tapasztalatunk ebben. Hogy ezt milyen jól sikerül megoldanunk, az majd kiderül a teszteken.”

     

     

     

  • Seidl: A McLaren számára kell még pár év, hogy utolérje a Mercedest

    Seidl: A McLaren számára kell még pár év, hogy utolérje a Mercedest

    A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl nem lát semmiféle reális esélyt arra, hogy csapata a 2021-es szezon során utolérje a Mercedest.

    A wokingi csapat megszerezte a csapatbajnokság harmadik helyezését összetettben, ami az utolsó hétvégén nyújtott remek teljesítményük okán sikerült. Egyértelműen fejlődtek a szezon során, és végül ők jöttek ki jól a Renault-val, illetve a Racing Pointtal való versenyfutásból.

    2021-től újra Mercedes motor hajtja majd az istálló autóit. Lewis Hamilton, aki első világbajnoki címét egy McLaren-Mercedes volánja mögött szerezte, reméli, hogy jövőre korábbi csapata is beszáll majd a bajnoki címért folyó csatába, a Red Bull és a Mercedes mellé.

    Azonban Seidl szerint a Mercedeshez viszonyított lemaradásuk sokkal nagyobb annál, hogy azt egy év alatt le lehessen dolgozni:

    „Azt gondolom realistáknak kell maradnunk. Leszámítva a jó eredményünket az utolsó futamon, illetve azt, hogy harmadikok lettünk összetettben, azt gondolom pontosan tudjuk hol állunk.” – mondta Seidl a Motorsport.com-nak.

    „Továbbra is óriási a hátrányunk az élcsapatokkal, különösen a Mercedesszel szemben.”

    „Úgy gondolom az elsődleges dolog látni azt, hogy James Key vezetése alatt ez a csapat, egy rendkívül versenyképes autót rakott össze. Ez egy lépés előre, ha az előző évekhez képest nézzük.” – mondta Seidl.

    „Remek volt látni, hogy ebben a kihívásokkal teli pandémiás időszakban, otthon ugrottak bele a munkába a mérnökök, melynek az volt az eredménye, hogy folyamatosan fejlesztéseket tudtunk kivinni a pályára, amelyekkel növeltük a teljesítményünket.”

    „És természetesen az is fantasztikus, hogy a szezont úgy fejezhettük be, hogy ezen a pályán nekünk volt a harmadik leggyorsabb autónk. De továbbra is ismerjük a lemaradásunkat a Mercedes mögött. Ez nem olyasvalami, amit egyik évről a másikra ki lehetne küszöbölni. Tudjuk, hogy sok a hiányosság a csapatban még szervezés, illetve infrastruktúra szempontjából, és ezeken kell először fejlesztenünk.” – mondta Seidl.

    „De még egyszer, van egy egyértelmű tervünk arra, hogy hogyan szeretnénk ezt a lemaradást eltűntetni. Időre lesz szükség. Azonban abban biztos vagyok, hogyha a jó irányokba mozdulunk el csapatként, fel tudunk zárkózni pár éven belül.” – zárta Seidl.