Idén már koránt sem lesz sétakocsikázás behúzni a győzelmet az első helyről rajtolva a Monacói Nagydíjon, állítja a McLaren csapatfőnöke azon a versenyhétvégén, amelyen Lando Norris révén éppen ők szerezték meg a pole-pozíciót.
2007 óta először nyert időmérőt a McLaren Monacóban, és utolsó hercegségbeli győzelmükhöz sem kell sokkal kevesebbet visszamenni, azt 2008-ban szerezte Lewis Hamilton. Most Norris első és Oscar Piastri harmadik rajthelye révén vitathatatlanul a wokingi csapat van a legjobb helyzetben ahhoz, hogy a futam után is ünnepelhessen, ám Andrea Stella szerint az idei évre meghozott új szabály sokkal komplexebbé teszi a verseny képét, mint azt a közelmúltban megszokhattuk.
Amióta az elmúlt évtized során jelentősen meghíztak az F1-es autók, szinte lehetetlenné vált az előzés Monaco szűk utcáin, az élmezőnyben pedig különösképp elmaradtak a csaták. 2018 óta az esős 2022-es versenyt leszámítva mindig az élről rajtoló versenyző nyert, a futamot pedig könnyű volt egyetlen kötelező kerékcsere mellett teljesíteni. Igen ám, de éppen a változatosság fokozása érdekében idén minden versenyzőnek legalább kétszer ki kell hajtania bokszkiállásra, ami a McLaren csapatfőnöke szerint lényegesen megnövelte a lehetséges kimenetelek számát.
„Amikor kiértékeltük, milyen következményekkel járhat a két kötelező kerékcsere, felismertük, hogy ezen következmények nagyon széles skálán mozoghatnak. Bár nagyon egyszerűnek tűnik, hogy kétszer ki kell állni, de emiatt valójában a verseny számos különböző forgatókönyv szerint alakulhat. Ezekből némelyekkel csak elővigyázatosságból számoltunk, de most, hogy már ismerjük a rajtsorrendet, elkezdhetjük finomhangolni a stratégiát, kiválasztva, hogy milyen gumival rajtoljunk, és számolva azzal, hogy a riválisok mivel készülhetnek. A verseny kimenetele viszont messze nem egyértelmű” – fogalmazott Stella az F1TV-nek.
A McLarenre leselkedő fő veszélyt a két autójuk által közrezárt Charles Leclerc, valamint a Lewis Hamilton büntetése miatt a negyedik helyre előrelépő Max Verstappen jelenthetik, a harmadik sorban álló újonc Isack Hadjartól és a veterán Fernando Alonsótól már vaskos meglepetés lenne a győzelem, Stella szerint azonban a verseny könnyen kitermelhet olyan változókat, amelyek mellett a legváratlanabb neveknek is lehet esélyük.
„Nem csak ők [az élcsapatok] jelenthetnek ránk veszélyt, hanem akár mások is. Nagy szerepe lehet annak, hogy a verseny mely pillanatában érkezik egy safety car, és milyen gumikon vagyunk éppen abban a pillanatban. Akár piros zászló is jöhet, szóval egyáltalán nem érne meglepetésként, ha valami meglepetést látnánk!” – intett óvatosságra és jelezte előre egy izgalmas Monacói Nagydíj lehetőségét a McLaren csapatfőnöke.
A McLaren a második és a harmadik helyet szerezte meg az Emilia-romagnai Nagydíjon Lando Norrisszal és Oscar Piastrival, azt pedig ezúttal sem úszták meg, hogy csapatutasítást kelljen mérlegelniük, de végül némák maradtak a rádiók.
Piastri az élről, Norris pedig a negyedik helyről rajtolt, ám azt követően, hogy Max Verstappen egy merész bevetődéssel az első kanyarkombinációban átvette a vezetést az ausztráltól, a McLaren egyre kilátástalanabb helyzetbe került a győzelemért folyó harcban. A korai első kerékcsere Piastri szerint még „jó ötletnek tűnt”, hiszen ezzel próbáltak volta Verstappen elé vágni, ám nem számítottak arra, hogy a Red Bullnál egyetlen bokszkiállással fogják abszolválni a futamot.
„Kicsit csalódott vagyok. Kemény verseny volt, amely során nem sok minden alakult kedvezően számunkra – kezdte nyilatkozatát Piastri az F1TV-nek. – Nyilvánvalóan az első kanyarból nem jöttem ki jól, és a stratégiával is olyan irányt választottunk, ami utólag nem gondolom, hogy a helyes lett volna, pedig akkor még egész jó ötletnek tűnt. Ezt követően minden VSC és biztonsági autó rossz időzítéssel jött számunkra. Így is harmadik lettem, ami rendben van, de nem ilyen délutánra számítottunk.”
Az Andrea Kimi Antonelli kiesése miatt a pályára küldött biztonsági autó az utolsó tíz körre adott ismét szabad utat a mezőnynek, ekkor Verstappen mögött Piastri és Norris sorakozott, de a hollandnak ekkor sem kellett tartania a közvetlen támadástól, mivel az ausztrál használt gumikon haladt mögötte. A McLaren bokszában ekkor dilemmába kerültek: ha Norrist gyorsan előre engedik, akkor a brit talán még megpróbálhatja megelőzni Verstappent, a két pilótájuk közötti szoros bajnoki harc miatt azonban nem akarták félrehúzódásra kérni a pontversenyt vezető versenyzőjüket.
„Elgondolkodtunk rajta. De meg akartuk hagyni Oscarnak a lehetőséget az újraindításnál – mondta a Sky Sportsnak Andrea Stella, a McLaren csapatvezetője. – Abból indultunk ki, hogy ha Lando elég gyors ahhoz, hogy megelőzze Maxet, akkor Oscar mellett nagyon könnyen el kell tudnia menni, tudva, hogy milyen használt gumikon haladt. Szóval ha meglett volna a kellő sebességkülönbség, akkor a dolgok maguktól is megoldódtak volna. Elégedettek vagyunk azzal, ahogy végül alakult, és a versenyzők is egyetértenek azzal, hogy mi így versenyzünk.”
Ebből úgy tűnik, a csapatnál is az volt a domináns érzet, hogy Norris valószínűleg nem tudná megelőzni Verstappent egy közvetlen párharcban. Végül nem is adtak a helycserével kapcsolatos üzenetet a versenyzőiknek, s Norrisnak három körébe telt, mire utat talált a húsz körrel használtabb abroncsokon haladó csapattársa mellett – ezzel a bajnoki tabellán a hátrányát 16-ról 13 pontosra csökkentve.
„Én voltam jobb gumikon, de semmire nem számítottam – mondta Norris. – Így is kemény csatánk volt az első kanyarban, de ennek így is kell lennie. Én is időt veszítettem, ő is időt veszített, ezzel jár a bajnoki címért folyó harc. Ha a csapat megpróbált volna valakinek a kedvében járni, akkor annak a másik nem örült volna. Szerintem jól kezeltük a helyzetet.”
Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke a búcsúzó imolai pálya kapcsán felidézte, mit élt át itt 21 éve, még a Ferrari tagjaként, és elmondta azt is, ez az időszak miért motiválja még ma is.
A McLaren az idei szezonban eddig igazán domináns teljesítményt nyújt, hiszen az első hat versenyből ötöt megnyert, aminek köszönhetően vezeti a konstruktőri pontversenyt, az egyéni összetettben pedig a wokingiak két pilótája áll az első két helyen. Ám a szezon eddigi alakulása alapján olyan szintű dominanciáról azért még korántsem beszélhetünk, ami a korábbi évtizedek sikercsapatai közül többet is jellemzett.
Az egyiknek ráadásul tagja volt Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke, aki 2000 és 2014 között a Ferrarit erősítette. És mivel nagyon úgy tűnik, hogy Imola az idei verseny után búcsúzik az F1-es versenynaptárból, az 54 esztendős mérnököt megkérték, meséljen egy kicsit arról, milyen viszony fűzi a legendás helyszínhez, ő pedig felidézte, ahogy a Ferrari legdominánsabb idényének kezdetén itt döbbentek rá egy teszten, hogy mennyire jó autót építettek.
„Nagyon nagy szenvedéllyel viseltetek a Forma–1 iránt, Imola pedig jól rezonál ezzel a szenvedéllyel. Akkoriban még két különböző évjáratú autót is lehetett tesztelni, úgyhogy elhoztuk ide, Imolába a 2003-as és 2004-es autót is (nyitóképünkön). Egyszerre köröztek, az egyiket Michael [Schumacher], a másikat Rubens [Barrichello] vezette. Ekkor jöttünk rá, hogy szuper autónk van 2004-re, mert a köridők és az autó következetessége is nagyszerű volt. Úgyhogy én egyértelműen nagyon kötődöm ehhez a pályához” – idézi Stellát a Motorsport.
Stella abban az évben Schumacher teljesítménymérnöke volt, és természetesen a Ferrari F2004-esről beszélt, amellyel a német pilóta megnyerte hetedik világbajnoki címét, az idén kétharmadában pedig lehengerlő teljesítményt nyújtott, hiszen az első 13 futamból 12-t megnyert. A McLaren csapatfőnöke elárulta azt is, hogy ezt a teljesítményt a mai napig motivációként használja arra, hogy minél magasabb szintre juttassa a wokingiakat.
„Az az autó az első 13-ból 12 futamot megnyert Michael-lel, az egyetlen veresége pedig amiatt történt, mert Michael ütközött Montoyával a monacói alagútban, miközben Montoya tulajdonképpen körhátrányban volt a biztonsági autó mögött. Máskülönben valószínűleg 13-ból 13 versenyt nyert volna. Ez olyasmi, amivel gyakran motiválom magam olyan értelemben, hogy ide akarunk eljutni. Az idén azonban nem hiszem, hogy ez meg fog történni. Kemény munka áll előttünk, hogy biztosítsuk, megtörténjen az előttünk álló években. De szerintem még néhány lépéssel le vagyunk maradva attól, hogy ilyen eredményekhez hasonlítsuk magunkat.”
Hogy az F2004-es mennyire meglepte nemcsak Stellát, hanem a maranellóiak többi mérnökét is, arról testvéroldalunkon írtunk:
Andrea Stella úgy véli, a Red Bullnál nemcsak a pályán, hanem azon kívül is profik, legalábbis abból a szempontból, hogy gyengébbnek tüntetik fel magukat, mint amilyenek valójában. Ehhez kapcsolódóan Lando Norris is megszólalt.
A Forma–1-es közvélemény többé-kevésbé teljes mértékben egyetért abban, hogy idén messze a McLarené a legjobb autó, legalábbis egyelőre. Ennek ellenére Max Verstappen úgy-ahogy tudja tartani a tempót Oscar Piastrival és Lando Norrisszal, sőt, ami az időmérőket illeti, a címvédő a kvalifikációk felén mindkét wokingi pilótát legyőzte, legutóbb szombaton Miamiban.
A közvélemény ilyenkor általában agyondicséri a holland pilótát, aminek jogosságát nehezen lehetne vitatni. Andrea Stella ugyanakkor úgy véli, a Red Bull hajlamos felnagyítani a sajtóban a hátrányukat. A McLaren csapatfőnöke szerint a bikások kifejezetten abba az irányba terelik a közbeszédet, hogy Dávid és Góliát harcában ők az előbbi szerepet töltik be.
„A Red Bullnál nagyon jók abban, hogy gyors autókat készítsenek, azt mondnám, hogy kivételesen jók abban, hogy gyorsan vezessék a kocsikat, és rendkívül jók abban, hogy a saját előnyükre alakítsák a narratívát – nyilatkozta az olasz szakember. – Minden lehetőséget kihasználnak, hogy versenyben maradjanak, és ennek keretében néha olyan narratívát alkotnak, hogy »jaj, másoknak minden egyes edzést, időmérőt és futamot meg kellene nyerniük«.”
„Azonban ezt az ellenfelünk által kreált narratívát időnként elolvassuk, majd lapozunk, és magunkra összpontosítunk, ilyenkor pedig megnézzük a számokat, a tényeket, megvizsgáljuk, miben kellene javulnunk, és bizony sok mindenben fejlődnünk kellene – folytatta. – Szóval amikor a tényeket vizsgálom, azt is nézem, hogy Lando és Oscar mit nyújtanak, úgyhogy igen, le a kalappal a Red Bull előtt, még a nem technikai jellegű lehetőségeik menedzselését illetően is.”
Az utóbbi mondat szó szerinti értelemben dicséret, de nem lehet nem kiolvasni belőle az odaszúrást. Azt viszont mindenképpen hozzá kell tenni, hogy a legjobb szektoridők alapján mindkét McLarennek Verstappen előtt kellett volna végeznie, ami persze nem bizonyíték a Red Bull Stella által emlegetett narratívájára, de mindenképpen ezt erősíti. Az időmérő utáni sajtótájékoztatón szintén előkerült a téma, miszerint a wokingiak párosa nem hoz ki annyit a technikából, mint a 27 éves versenyző, de Norris szerint ezt lehetetlen egzakt módon megmondani.
„Nem lehet tudni, milyen autója van a miénkhez képest – fogalmazott a kvalifikáció második helyezettje. – Nekünk az az előnyünk, hogy két gyors pilótával rendelkezünk, róluk pedig ez nem mondható el. Van egy kocsink, amely lehetővé teszi a versenyzők számára, hogy gyorsabbak legyenek, ám nem lehet tudni a két autó közötti tényleges különbséget.”
Oscar Piastri és Lando Norris véleménye eltérő, de a McLaren csapatfőnöke utóbbival ért egyet abban a kérdésben, hogy a csapat autója még mindig kiemelkedően erős-e.
Norris a szaúdi verseny után arról beszélt, hogy „hozzánk vágják ezt a sok marhaságot, hogy nagy előnyben vagyunk”, és ezt téves benyomásnak tartja. Az öt idei nagydíjból négyet a McLaren versenyzői nyertek meg, de az összességében kevesebbet hibázó Max Verstappen lemaradása így is csak 12 pont a tabellát vezető Oscar Piastritól.
A küzdelem tehát nyíltnak tekinthető, pláne azt követően, hogy az előző futamon Verstappen meglepően erősen szerepelt, simán tartotta a lépést a győztes Piastrival. Andrea Stella a brit versenyzőjével ért egyet.
„Világos üzenetet kaptunk: csekélyek a különbségek, és tökéletesen kell végrehajtanunk a versenyhétvégéket, ha folytatni akarjuk az erős szezonkezdést – jelentette ki. – A gumik kihasználása terén is szoros a mezőny, ezért olyan apró tényezők is változtathatnak az erősorrenden, mint mint az aszfalt felülete, a gumik használatának módja, a vezetési stílus.”
„.A kevés dolog egyike, amit elismertem, hogy úgy néz ki, jól és kíméletesen bánunk a gumikkal, így a futamokon az etapok végén erős tempóra vagyunk képesek. De legutóbb az első etapban Verstappen tempója jobb volt az első etap végén – mutatott rá. – Azért hívtuk ki a bokszba Oscart, mert ennyi volt az autóban, és már annyira koptak a gumijai, hogy már kockáztattunk a Verstappennél korábbi kiállással. Meg kellett lépnünk. Nem számítottunk erre, mert azt gondoltuk, ki tudjuk használni az autónk említett erősségét.”
Piastri azonban úgy véli, a McLaren még a többiek előtt jár. „Még mindig van előnyünk. Nem gondolom, hogy ez kidomborodik annyira az ilyen burkolatú és vonalvezetésű pályákon, mint a szaúdi, de az autónk még nagyon erős” – fogalmazott.
A jelek szerint a hőmérséklet is számít, hogy épp a McLaren, a Red Bull, esetleg más csapat autója a legerősebb, és ebből a szempontból az általában meleg Miami talán ismét a McLarennek kedvezhet.
Lando Norris az első kísérleténél összetörte a McLarent a szaúdi időmérő utolsó felvonásában, így mért eredmény nélkül zárta a Q3-at.
Ezzel biztossá vált, hogy nem a favoritnak kikiáltott McLaren autói foglalják majd el az első rajtsort, utána ráadásul Max Verstappen megtréfálta Oscar Piastrit is és elcsente előle a pole pozíciót. Norris úgy véli, csoda nélkül legfeljebb az 5-6. helyre kapaszkodhat előre a futamon, így a bajnoki pontverseny 1. helyébe kerülhet a szombati hibája, hiszen Piastri csak 3 pont hátránnyal érkezett Szaúd-Arábiába.
A brit versenyző az elmúlt napokban többször beszélt arról, hogy nem érzi az összhangot az autóval úgy, mint tavaly, és a baleset tovább rombolhatja az önbizalmát, amit épp kezdett összeszedni az edzések kedvező tapasztalataival. A wokingiak csapatfőnöke, Andrea Stella szerint egy alapvető problémának lett súlyos következménye Norris esetében, és ebben akaratlanul a McLaren is felelős.
„Úgy látjuk, amikor Lando az utolsó ezredmásodperceket megpróbálja kicsiholni az autóból, az nem úgy reagál rá, ahogy várja. Az adatokon ez jól látszik – mondta. – Ez meglepi őt, itt is ez történt. Az autó kicsit alulkormányzottá vált a 4-es kanyarnál, a külső rázókőre csúszott, ami sokszor nem kímél.”
„Mindez annak a következménye, hogy gyorsabbá tettük az autót, de ezzel együtt elvettünk a hátsó felének kiszámíthatóságából Lando szemszögéből.”
„A csapat felelőssége, hogy javítsunk az autón és kiigazítsuk ezt a tulajdonságát, mert azt akarjuk, hogy Lando magabiztos legyen, és amikor találnia kell néhány ezredmásodpercet, képes legyen rá. Az is fontos, hogy addig Lando megőrizze az önbizalmát és alkalmazkodjon.”
A csapatfőnök arra buzdította Norrist, hogy „programozza át az agyát, és a csalódását alakítsa extra elszántsággá.” „Ezek a srácok autóversenyzők, egész életükben ezt csinálták. Biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az első elkeserítő szombat Lando karrierjében” – tette hozzá.
Új elemekkel szerelkezett fel a Szaúd-arábiai Nagydíjra a mindkét bajnokságot vezető McLaren. Bár a csapatnál készek arra, hogy a Lando Norris és Oscar Piastri közötti egyenlőség megtartása érdekében ne sürgessék a fejlesztéseket, egyelőre azokat mégis csak az egyik versenyző kapta meg.
Régen tapasztalt kényelmes helyzetben van idén a McLaren, hiszen négy versenyhétvége után máris 58 pont előnnyel vezetik a konstruktőri tabellát a Mercedes előtt, és bár az egyéniben nyolc pontra van az éllovas Norrishoz képest Max Verstappen, a Red Bull hullámzó teljesítménye alapján nem lenne meglepő, ha a holland idővel leszakadna a két mclarenesről.
Persze a wokingiak életét nehezíti is egyúttal, hogy míg a Red Bullnál Verstappen az egyértelmű kedvezményezett, nekik egyenlő esélyeket kell adniuk Norris és Piastri számára. A McLarennél évtizedes hagyománya van annak, hogy nem favorizálják egyik versenyzőjüket sem a másikkal szemben, idén pedig a bajnoki esélyeik ismeretében ez még érzékenyebb téma: két pilótájuk egyaránt első címére hajt, az pedig, hogy melyikük szerzi azt meg, karrierjük további alakulását is döntően befolyásolhatja.
„Tavaly, különösen a szezon elején fokozottan törekedtünk arra, hogy minden teljesítménynövelő elemet a lehető legkorábban feltegyünk az autóra, mivel nagy ponthátrányt kellett ledolgoznunk a konstruktőri bajnokságban. Idén viszont nagyon más helyzetben vagyunk” – nyilatkozta Dzsiddában Piastri, akit a The Race idéz.
„Jelenleg máris nagy előnyünk van konstruktőriben, miközben mindketten harcolunk az egyéni címért. Emiatt az várható, hogy mindketten azonos esélyeket, azonos autót kapunk ehhez a harchoz.”
Szaúd-Arábiába két látható ponton változott meg az MCL39: módosult a diffúzor, valamint a hátsó fékcsatorna előtti szárnyacska formája is, mindkettővel a légáramlatok hatékonyabb irányítását célozzák meg a gyors dzsiddai pályán. Ezek az újítások azonban csak az egyik autóra, Piastriéra kerültek fel a pénteki edzésekre, miközben Norris az előző specifikációt használja a jobb összehasonlíthatóság érdekében, s az első nap tapasztalatai alapján dönt majd a csapat arról, hogy szombatra már mindkét autót felszereljék-e az újításokkal, vagy egyiket sem.
Az időmérőre és a versenyre tehát már azonos autóval küldi pályára pilótáit a McLaren, ez pedig Andrea Stella csapatfőnök szavaiból kiolvashatóan addig így is marad, amíg nem érzik magukat fenyegetve valamelyik bajnoki harcban.
„Természetesen van egy elképzelésünk, hiszen dolgozunk a háttérben, de ennek megvalósítása attól is függ majd, hol fog állni a teljesítményünk. Ha továbbra is erősek maradunk, akkor megfontoltabb hozzáállást választhatunk, ezzel gondoskodva arról, hogy ne alakítsunk ki egyenlőtlenséget a versenyzőink között” – fogalmazott Stella.
A szezon első négy futama után Norris három pont előnyt őriz Piastrival szemben a tabella élén, ám az ausztrál az, aki már két versenyt is megnyert idén.
Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke részletesen beszélt Lando Norris küszködéséről a bahreini időmérő után, a brit pilóta pedig kifejtette, hogy senki mással nem foglalkozik jelenleg, csakis azzal, hogy összesimuljon az idei autóval.
Miután a Q1-ben közel 3 tizeddel megelőzte, majd a Q2-ben már 1 tizeddel kikapott tőle, a világbajnoki pontversenyben vezető Lando Norris végül több mint 4 tizedes hátrányban zárta a Bahreini Nagydíj időmérő edzését Oscar Piastri mögött, amivel csak a 6. rajtkockát szerezte meg, miközben csapattársa a pole-ból kezdheti majd a versenyt. A 4-es rajtszámú McLaren pilótája nem is keresett kifogásokat és tőle egyáltalán nem szokatlan módon brutális őszinteséggel ostorozta magát, kiemelve, hogy a McLaren továbbra is a mezőny legjobb autója, és ő csak egyszerűen nem tudja belőle kihozni a legtöbbet.
Ez pedig egyáltalán nem új jelenség, Norris ugyanis a szezon eleje óta mondogatja, hogy az MCL39-es ugyan gyors, de egyáltalán nem passzol az ő stílusához, és meggyűlik a baja azzal, hogy főleg egy körön gyors legyen vele. „Őszintén szólva ezen a hétvégén minden egyes körben le voltam maradva, nem éreztem magam komfortosan” – jelentette ki, majd hangsúlyozta, hogy nincsenek komolyabb, panaszra okot adó problémái az autóval, egyszerűen csak nem tudja, miként kellene igazán gyorsnak lennie.
„Csak nem tudom, hogyan közelítsem meg. Nem tudok rájönni. Minden alkalommal, amikor kipróbálok valamit, az jó egy edzés erejéig, aztán a következőre már nem az, mert megváltozott a szélirány. Nem tudok összesimulni az autóval, és amikor ez nem megy, akor nem vagyok nagyon gyors. Csak dolgoznom kell magamon, nem hibáztathatom a csapatot, az autó pedig magasan a legjobb [a mezőnyben]. De világos, hogy jelenleg nem válok eggyé vele” – idézte a brit pilótát a The-Race.com
Norris ezután kifejtette, jelenleg nem aggódik Piastri miatt, hanem csak saját maga érdekli, csapattársa jó formája a bajnoki versenyfutás szempontjából pedig „nem érdekelhetne kevésbé.”
„Mint mondtam, magammal törődök, nem érdekel, hogy mit csinálnak a többiek. Mindig tudtam, hogy Oscar jó és gyors pilóta, és elvégzi azt a munkát, amiről tudom, hogy a rendelkezésünkre álló autóval képes rá. Úgyhogy igen, elismerés neki. De jobban aggódom a saját teljesítményem, mint másoké miatt, úgyhogy igen, a többiek nem érdekelnek” – szögezte le.
Segíteni kell Norrist
Andrea Stellát, a McLaren csapatfőnökét az időmérő után arról kérdezték, milyen Norris hozzáállása abban a tekintetben, hogy az idei szezon jelenti az eddigi legnagyobb lehetőséget arra, hogy világbajnok legyen. „Nos, először is azt mondanám, hogy eddig ez a legnagyobb lehetősége [a világbajnoki címre]. Remélem, hogy a jövőben minden évben lehetősége lesz mindkét pilótának harcolni az egyéni világbajnoki címért a McLarennél” – idézi az olasz szakembert a Motorsport Week.
A csapatfőnök ezután azt ecsetelte, hogy Norris önkritikus természete „egy módja annak, hogy sikeres legyen”, és bizonyos módon tiszteletreméltó ez a hozzáállás, mert a pilótájuk magában keresi a hibát ahelyett, hogy a csapatra mutogatna. Stella szerint nem minden versenyzőben van meg ez a tulajdonság, majd elmondta, „mi értékeljük és köszönjük Landónak, hogy teljes mértékben támogat, teljes mértékben bízik bennünk, és esetenként, mint például ilyenkor, amikor nem rakja össze a kört a Q3-ban, magára vállalja a felelősséget.”
Fotó: Steven Tee/LAT Images
Stella ezután arról beszélt, hogy a McLarennek is tennie kell azért, hogy megszűnjenek Norris autóval kapcsolatos problémái. „A megközelítésem mindenek előtt az, hogy tükörbe kell nézni, a csapatnak a tükörbe kell néznie és azt mondania, hogy »mit tehetünk azért, hogy Lando kényelmesebben érezze magát, és olyan helyzetbe hozzuk őt, hogy kihasználja az elképesztő tehetségét«. Utána pedig, amikor a versenyzőkkel, csapattagokkal, és összességében a csapattal kell foglalkoznod, mindig a párbeszéd a legerősebb eszköz, és az, amelyhez folyamatosan nyúlunk.”
Hogy pontosan mi hátráltathatja a tavalyi ezüstérmest, arról Stella annyit mondott, hogy tisztában vannak vele, és nemcsak tőlük, hanem Norristól is alkalmazkodást követel meg. „Értjük, hogy mi az. Csak egy kis alkalmazkodást kíván meg Landótól és némi alkalmazkodást a csapattól. De szerintem jól értjük [a problémát], és nagyon optimisták vagyunk azt illetően, hogy meg lesz oldva. És azt is el kell mondani, hogy ennek nincs hatása a versenytempóra. Várjuk a futamot, mert Lando már a szabadedzéseken is nagyon erős volt a versenyszimuláció során, úgyhogy igazán várom, hogy lássam Landót visszaküzdeni magát a mezőny elejébe.”
A csapatfőnök emellett érezhetően nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy minél több pozitív üzenetet fogalmazzon meg Norrisról.
„Lando nagyon gyors versenyző, egy természetes módon gyors pilóta elképesztő küzdőszellemmel, és még most, hogy küszködött azzal, hogy jó köröket rakjon össze a Q3-ban, is megmutatta a sebességét a hétvége során. Láthattuk, hogy a Q1-ben azonnal gyors volt, az első szabadedzést pedig nagyjából dominálta. Mielőtt idejöttünk, nagyjából az összes Q2-ben ő volt a leggyorsabb, úgyhogy inkább arról van szó, hogy az nem működött neki nagyon jól, hogy a Q3-ba érve összerakja a kört.”
„Arról a versenyzőről beszélünk, aki a McLarent az élre vezette Oscarral közösen, és 26 év után szállította nekünk a [konstruktőri] világbajnoki címet, most pedig ebben az átmeneti fázisban van, amelyben az autó határokig hajszolása közben van néhány dolog, ami nem pontosan úgy megy, ahogy arra számít. Amikor megcélzod azt az extra tizedet a Q3-ban, ez láthatóbbá válik.”
Andrea Stella kicsit odaszúrt a Red Bull sztárjának, miután Max Verstappen a Japán Nagydíj után ismét célzott arra, hogy a McLarenben ülve könnyebb dolga lenne.
Max Verstappen a Japán Nagydíj után a Viaplay kamerája előtt megjegyezte, hogy amennyiben egy McLarenben ült volna Szuzukában, akkora fölénnyel nyerte volna a versenyt, hogy a többiek nem is látták volna, majd Bahreinben megerősítette, hogy nem viccelt, csupán az őszinte véleményét közölte.
Nem ez az első alkalom, hogy Verstappen nyilvánosan a Red Bull és a McLaren közötti teljesítménybeli különbségre utal, hiszen miután tavaly megnyerte negyedik világbajnoki címét, kifejtette, hogy a wokingiak autójával sokkal hamarabb bebiztosította volna az összetett elsőséget. A holland ehhez hasonló megjegyzései pedig alighanem többekben felelevenítik azt az időszakot, amikor Fernando Alonso a Ferrarinál versenyezve rendre a Red Bull technikai fölényét hozta fel, amivel igencsak feldühítette Luca di Montezemolót, a Ferrari akkori elnökét.
A spanyol a 2012-es szezon hajrájában egyszer kifejtette, hogy nemcsak Sebastian Vettel, hanem a Red Bullt tervező Adrian Newey ellen is harcol, a 2013-as Magyar Nagydíj után pedig arra a kérdésre, hogy mit kér a születésnapjára, azzal felelt, hogy „valaki másnak az autóját”. Utóbbi megjegyzés annyira kiverte a biztosítékot Montezemolónál, hogy nemcsak a szőnyeg szélére állította Alonsót, de közleményben is megfedte a kétszeres világbajnokot, mondván „minden nagy bajnokot, aki a Ferrarinál versenyzett, mindig megkértek, hogy a csapat érdekeit helyezze a sajátja fölé”, a verseny utáni hétfőn tartott megbeszélésen pedig az elnök azt ecsetelte, hogy most össze kell zárni és tartózkodni a kifakadásoktól, mert az senkinek nem válik a hasznára.
Tekintve, hogy Verstappen milyen státuszt tölt be a Red Bullnál, nem valószínű, hogy ehhez hasonló feddésekben van része az energiaital-gyártótól, miközben a megjegyzései mögött is kevésbé a frusztráció, és inkább a McLaren kizökkentése vagy hamis biztonságérzetbe ringatása húzódhat. De ettől még hasonlóan rosszul veheti ki magát a csapaton belül, mint Alonso egykori kommentárjai a Ferrarinál. A spanyollal éveken át előbb Maranellóban, majd a McLarennél együtt dolgozó Andrea Stella, a wokingiak jelenlegi csapatfőnöke pedig pontosan tudhatja ezt, így aligha véletlenül nyilatkozta a következőket az olasz Sky-nak.
„Verstappen? Azon tűnődöm, mit gondolnak a Red Bullnak dolgozó emberek, amikor azt hallják, hogy a versenyzőjük így beszél arról az autóról, amit ők építettek. Általában a pilóta képviseli a csapat értékeit. Max nemcsak az autóban nagyon jó képességű, az autóban valójában nagyszerű, de nagyon jó a médiával is, és tudja, miként dobjon csalikat [a riválisoknak]” – fejtegette az olasz szakember, aki közelről figyelhette Alonso kifakadásait is a Ferrarinál, hiszen a spanyol versenymérnöke volt.
A McLaren csapatfőnöke az FIA pénteki sajtótájékoztatóján aztán mélyebben belement abba, hogy a sajtó és az ellenfelek szerinte megpróbálják folyamatosan azt sulykolni, hogy hatalmas a McLaren fölénye, ez azonban szerintem nem így van, és ez csak nyomásgyakorlási taktika.
„A különbségek nagyon kicsik, és azok is maradnak. Ha megnézzük a kínai időmérőt, az elég vegyes volt, aztán Japánban legyőztek minket az időmérőn és a versenyen is. Úgyhogy szerintem eléggé realistának kell lennünk a teljesítményt illetően. Hallom, hogy az emberek olykor dominanciáról beszélnek, ami szerintem nem helyénvaló. Hallom, hogy a dominanciáról olykor a versenytársaink beszélnek. Világos, hogy mindenki tudja, milyen játékot játszik, és tudja, hogy miként helyezzen nyomást, vagy próbáljon meg nyomást helyezni a riválisaira, de mi nagyon két lábbal a földön álló, nagyon nyugodt emberek vagyunk. Nem fogjuk bekapni ezt a fajta csalit. Tudjuk, hogy keményen kell dolgoznunk, hogy kiaknázzuk az MCL39-esben rejlő potenciált, és hogy folyamatosan fejlesszük az autót.”
Stella ezután azt is cáfolta, hogy Max Verstappen szuzukai győzelme ébresztőként hatott volna a csapatára. „Nem volt szükségünk semmilyen ébresztőre, mert nem aludtunk, és nem álmodoztunk. Tudjuk, hogy ha nem aknázzuk ki az autóban rejlő teljes potenciált, akkor meg fognak verni minket, és ha kiaknázzuk, akkor talán nagyon kis különbséggel nyerünk. Ilyen beszélgetések folynak a csapaton belül.”
Ezzel együtt alighanem a McLaren is taktikázik a kommunikációjában, hiszen Lando Norris a Bahreini Nagydíj pénteki edzésnapja után azt állította, semmilyen előnyük nincs a riválisokkal szemben, miközben egyértelműen jelentős fölényben vannak.
Max Verstappent sem a pályán, sem a stratégiával nem tudta elkapni a McLaren Japánban, így Lando Norrisnak meg kellett elégednie a második, Oscar Piastrinak pedig a harmadik hellyel. De tehetett volna többet wokingi istálló azért, hogy nagyobb esélye legyen a győzelemre?
„A verseny nagyrészt tegnap dőlt el. Nem sok minden történt a futamon és végül ugyanaz az eredmény született, mint az időmérőn. Rengeteg pontot szereztünk és ismét biztató teljesítményt nyújtott az autónk, de a többiek nincsenek sokkal lemaradva, és olykor előttünk is vannak” – értékelt Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke a Sky Sports-nak.
Joggal vetődött fel a kérdés, hogy miután a McLaren két autóval képviselte magát az élmezőnyben, nem tehettek-e volna többet azért, hogy megnehezítsék Verstappen dolgát. Christian Horner, szerint de, a Red Bull vezére ugyanis az F1TV-nek úgy fogalmazott: „Ma Max küzdött két McLaren ellen, és stratégiai szempontból talán futni hagytak minket.”
A csapatfőnök hozzátette, tudták, hogy a McLaren Norris bokszba hívásával csak be akarja ugratni őket, mert látták, hogy nincs értelme akkor cserélni, lévén nagy forgalomba térnének vissza. Majd miután a McLaren kihívta Piastrit, már tudták, hogy a következő körben Norris is érkezni fog (különben Piastrival elévágtak volna Norrisnak), így ők is hívták Verstappent, ezzel levédve, hogy Norrisszal a McLaren eléjük vágjon.
Stella viszont azt mondta, nem lett volna értelme tovább kint maradni. „Láttuk, hogy nem lenne gyorsabb, ha kint maradunk annál, mintha bejövünk. Láttuk ezt George Russellnél, aki gyors volt a kemény keveréken” – utalt a Mercedes élmezőnyből elsőként kemény gumira váltó pilótájára.
Ezután a McLarennek arra is lett volna lehetősége, hogy a Norrisnál gyorsabbnak tűnő Oscar Piastrit előre engedje, hátha ő tudja támadni Verstappent a pályán, Stella szerint viszont ő sem tudott volna előzni. „Nagyjából 8 tizedre kell lenni lenni ahhoz, hogy támadd az előtted levőt. Amint egy másodpercen belülre érsz, turbulens levegőbe kerülsz és csökken a teljesítmény. Szerintem ma nem volt lehetséges az előzés” – jelentette ki a csapatfőnök.
Piastri próbálta szorongatni Norrist, de nem kapott zöld utat a csapattól:
„Azt mondtam [a rádióban], amit akkor gondoltam – utalt az F1 TV-nek Piastri arra, hogy a rádióban közölte, szerinte ő el tudná kapni a hollandot. – Úgy éreztem, hogy nagyon gyors voltam ma, csak sajnos nem volt meg a pályán elfoglalt pozícióm ahhoz, hogy sokra menjek vele. Ez az időmérő eredménye.”
„Nehéz volt követni és még nehezebb előzni – tette hozzá Norris. – Nem sok minden történt. Egy ilyen verseny után az ember arra gondol, hogy ezt tegnap veszítettük el azzal, hogy akkor nem végeztünk elég jó munkát. Igen, kicsit gyorsabbak voltunk, hoztunk [Verstappenen] az egyenesekben és veszítettünk a kanyarokban, végső soron azonban nem gondolom, hogy nagy különbség volt a tempónk között, Max pedig nem hibázott, szóval nem volt mit kihasználni.”
Horner abban egyébként egy véleményen volt a McLarennel, hogy a pályán előzés valóban nem volt ma opció, legfeljebb akkor, ha valaki hibázik. „Ma nem volt gumispórolás, végig padlógázzal ment mindenki és beleadta, amije van. [Verstappen] egyetlen hibát sem követett el, miközben olyan autó volt alatta, amivel tudott mit kezdeni. Nagyon kevés előzés történt ezen a versenyen, szóval nagy hiba kellett volna ahhoz, hogy a McLarenek előzni tudjanak. A legfontosabb az volt, hogy az ember ne hibázzon, Max pedig tudta ezt. Gyors volt ott, ahol annak kellett lennie, a sikánban, illetve a 11-es kanyarban, így nem tudtak a közelébe kerülni, és éppen, hogy DRS-távolságon kívül tartotta őket. Az első kiállásnál nem végeztük el azt az állítást az első szárnyon, amit szerettünk volna, ez pedig megnehezítette a második etapját, mivel kisebb alulkormányzottsággal küzdött, de a rendelkezésre álló eszközökkel javított az egyensúlyon.”