Címke: Andrea Stella

  • A McLaren hiába sejti, hogyan javulhat, ezért retteg Verstappentől?

    A McLaren hiába sejti, hogyan javulhat, ezért retteg Verstappentől?

    A McLaren főnöke szerint a csapatnak van elképzelése arról, hogyan kerüljék el a tavalyi vegasi problémák megismétlődését. Max Verstappen számára ugyanakkor jelentős előnyt jelenthet a friss motor itt és az utána következő két pályán is.

    Lando Norris sem nyugodtan várja a versenyt Las Vegasban, ahol az eddigi két alkalommal időmérőn és futamon is a 6. hely volt a McLaren legjobb eredménye. Ezt főleg gumikezelési problémák okozták, de Andrea Stella rámutatott, hogy ennél komplexebb volt a probléma, így az sem hozhat automatikus megoldást, hogy a Pirelli az idei szezonra átalakította az abroncsokat.

    „Aerodinamikai gondjaink is voltak, amikor a hátsó szárnyon csökkentettük a terhelést. Sokat romlott ilyenkor a hatékonyságunk – idézte a The Race a McLaren csapatfőnökét. Las Vegasban sok a padlógázos rész, ezért nem szívesen állítják meredekre az autó hátsó szárnyát a csapatok. – Emellett a beállításokkal is problémák jelentkeztek, amikor ellensúlyozni akartuk a gumik szemcsésedését és az alulkormányzottságot.”

    „Tudjuk, milyen irányba kell elindulnunk, de csak Vegasban derül ki, ezzel elég versenyképesek leszünk-e. Tettünk intézkedéseket a tavaly látottak hatására, mert akkor egyértelműen nem volt kielégítő a teljesítményünk.”

    Verstappen miatt ismét szabályt módosítanak

    Ráadásul hiába rendezik idén este korábban a versenyt, az előrejelzés alacsonyabb hőmérsékletet vár, mint tavaly, amikor 17-18 °C-is időben rendezték.

    A McLaren válaszokat vár az FIA-tól a Red Bull brazíliai motorcseréivel kapcsolatban, és a kötekedésük az aggodalmukból eredhet: emlékezhetünk, hogy 2021-ben Lewis Hamilton mennyire Verstappen fölé emelkedett a hajrában a friss lóerőkkel. Igaz, akkor biztos volt, hogy Hamilton megszerzi a bajnoki címet, ha az összes hátralevő futamot megnyeri, míg Verstappennek ez sem jelent garanciát idén.

    Mint említettük, Las Vegasban sokat számít a motorerő, és ez nem feltétlenül a végsebességben mutatkozik meg: a Red Bull így például meredekebb hátsó szárnyat is választhat a kanyarokhoz.

  • A mezőny több mint harmadából világbajnok lehet a McLaren csapatfőnöke szerint

    A mezőny több mint harmadából világbajnok lehet a McLaren csapatfőnöke szerint

    Az utóbbi években kirajzolódó trend szerint egyre kisebbek a különbségek a versenyzők között az F1-es mezőnyben, ami arra a kijelentésre sarkallta Andrea Stellát, miszerint a jelenlegi a valaha volt legerősebb pilótafelhozatal a sportban.

    Tegyük hozzá, az autók közötti egyre kisebb különbségek annak is eredményei, hogy a szabályok, a költségkorlátozás is a mezőny szorosabbá tétele felé hatnak. Ettől persze még igaz, hogy nem nagyon beszélhetünk a mezőnyből lefelé kilógó versenyzőkről, s legutóbb Interlagosban például, amely a naptár egyik legrövidebb pályája, mind a 17 célba érkező a győztessel azonos körben végzett, pedig csak a verseny legelején volt biztonsági autós periódus, ami összetömöríti a mezőnyt.

    „Nem emlékszem másik olyan szezonra, amelyben annyira versenyképesek lettek volna a Forma–1-es mezőny pilótái, mint amit idén látunk – de talán némi elemzésnek is alá lehetne ezt vetni. Az új generáció tagjai nagyon jók, és hét-nyolc versenyző világbajnoki szinten teljesít. Nem hiszem, hogy korábban lett volna példa ilyenre” – mondta Stella, akit az Autosport idéz. Jelenleg csak három világbajnok van a mezőnyben Fernando Alonso, Lewis Hamilton és Max Verstappen révén, utóbbi két pilóta hosszabb perióduson át tudta uralni a sportot, az idei év végén azonban alighanem valamelyik McLaren-versenyző csatlakozni fog hozzájuk negyedikként.

    A 2015-ben bevezetett, az F1-es szuperlicenc megszerzéséhez szükséges pontrendszer pedig immár egy évtizede gondoskodik arról, hogy csak olyan versenyzők kerülhessenek be a mezőnybe, akik az utánpótlás-szériákon kimagasló eredményességgel száguldottak keresztül – szinte minden újonc év végi dobogós helyen zárt valamelyik rangos nevelősorozatban.

    Ez az F1-es versenyző mindig így lubickolna, ha végre mérsékelnék az elvárásokat vele szemben?

    Idén ráadásul az F1-be is kifejezetten hamar belerázódtak a debütánsok: Andrea Kimi Antonelli és Isack Hadjar is járt már a dobogón, az utóbbi futamokon erős eredményeket szállított a Haas számára Oliver Bearman, de a Saubernél vezető Gabriel Bortoleto képességeit is rengeteg méltatás éri a paddockban. Idén 2007 óta először történt meg, hogy két újonc is felállhatott a pódiumra az első évében.

    Stella szerint elvitathatatlan az erős utánpótlásnevelés érdeme abban, hogy az F1-es mezőny a valaha volt legjobb felhozatallal rendelkezik jelenleg.

    „Ennek az is lehet az oka, hogy rendkívül erősek a juniorsorozatok. Már a gokartos években is adatokból dolgozhatnak, és már tinédzserkorukban meghatározott edzésprogram mellett élnek. Ez rendkívül szorossá tette a mezőnyt, emiatt pedig annak a bizonyos utolsó egy százaléknak a fontossága felértékelődik” – mutatott rá a McLaren csapatfőnöke.

  • A még reménykedő Verstappen-drukkerek inkább ne nézzék meg, mit mondott Toto Wolff

    A még reménykedő Verstappen-drukkerek inkább ne nézzék meg, mit mondott Toto Wolff

    Noha az ő versenyzői nem vesznek részt a világbajnoki küzdelemben, Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke Max Verstappen, Lando Norris és Oscar Piastri kapcsán is elmondta a véleményét.

    Annak ellenére, hogy a bokszutcából rajtolva remek felzárkózással a dobogón végzett, Max Verstappen nem tudta megakadályozni, hogy Lando Norris tovább növelje előnyét a pontversenyben, a McLaren britje így már 49 ponttal vezet a holland előtt, miközben már csak 83 pont szerezhető az idei évben. Ebből is látszik, hogy Verstappenen már csak a csoda segíthet, nem véletlenül jelentette ki már az időmérőn elszenvedett Q1-es kiesést követően, hogy nincs többé esélye a világbajnoki címre.

    De nemcsak ő gondolja így, hanem Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke is, aki a Brazil Nagydíj után Verstappen esélyeiről beszélve közölte: „Az a hajó már elment.”

    És Norrisnak nemcsak Versappennel, hanem Oscar Piastrival szemben is tetemes, 24 pont az előnye, ami egy pont híján egy győzelemnyi fór. Az Autosport által idézett osztrák üzletember azonban figyelmeztetett, egy kieséssel ez még gyorsan elfogyhat. „Szerintem most már csak engedni kell, hogy [Norris és Piastri] versenyezzenek, de ne legyen kontakt. Lando előnye most nagyon-nagyon stabil. Persze ő sem engedheti meg magának, hogy kiessen egy futamon, mert akkor azonnal megfordulhat minden.”

    „Nézői szempontból nyilván mindenki azt szeretné, ha az utolsó versenyre fej-fej mellett érkeznének, azonos pontszámmal vagy hasonlóval, de [Norris] az elmúlt néhány futamon lenyűgözően szerepelt – jól kezelte a nyomást, és hozta a szükséges pontokat – mutatott rá Wolff, aki egyetértett Andrea Stellával, a McLaren csapatfőnökével abban, hogy nem fog elfajulni Norris és Piastri párharca. – Természetesen [érezhető a feszültség], de csapatfőnökként meg kell tartani az irányítást, és nem szabad hagyni, hogy külső tényezők befolyásoljanak. Úgy gondolom, nagyon jól kezelik a helyzetet – hagyják őket versenyezni. Nem látom esélyét annak, hogy összeütközzenek.”

    Válaszokat vár az FIA-tól a McLaren a Red Bull legutóbbi húzása miatt

    Miközben nyilván Norris az esélyes, Stella ügyesen kikerülte az erre vonatkozó kérdést, és nem akart állást foglalni.  „Én csak egyféleképpen tekintek az összetett állásra: mindig csak a következő versenyre koncentrálok, és arra, hogy a lehető legtöbb pontot szerezzük – mondta., –  Az, hogy ez most Lando bajnoksága vagy sem, teljesen elméleti kérdés. Arra kell összpontosítanunk, hogy önmagunkra figyeljünk, és olyan hétvégéket teljesítsünk, mint amilyet Lando itt Brazíliában vagy Mexikóban. Oscar esetében pedig gondoskodnunk kell arról, hogy minden lehetőséget kihasználjunk. Őszintén szólva, mindig csak az adott hétvége után fogjuk megnézni, hogy hol állunk a pontok tekintetében.”

  • Válaszokat vár az FIA-tól a McLaren a Red Bull legutóbbi húzása miatt

    Válaszokat vár az FIA-tól a McLaren a Red Bull legutóbbi húzása miatt

    A McLaren csapatfőnöke elmondta, ők nem tennének olyat, amit a Red Bull csinált a Brazil Nagydíjon Max Verstappennel, és szeretnék megtudni a Nemzetközi Automobil Szövetségtől (FIA), hogy az ilyen helyzeteket pontosan hogyan bírálja el.

    Miután Max Verstappen már a Q1-ben kiesett a Brazil Nagydíj időmérő edzésén, a Red Bull úgy döntött, csak a bokszutcából indítja útjára a 71 körös futamon a holland pilótát, hogy változtathasson az RB21-es beállításain. És ha már ezt meglépték, teljesen új erőforrást is beszereltek a végül a szenzációs 3. helyen célba érő Verstappen autójába, ami új belső égésű Honda-motort, új turbófeltöltőt, új MGU-K-t, illetve MGU-H-t, valamint új akkumulátort és vezérlőelektronikát jelent.

    Mivel Verstappen a két McLaren-pilótához hasonlóan minden erőforrás-elemből az utolsót használta, a sorcserével előnybe kerülhet az utolsó három futamra, hiszen az F1-es motorok teljes élettartamuk során bizonyos fokú teljesítményromlást szenvednek, egy új egységgel így bizonyára a csúcsteljesítmény is nő, valamint agresszívabban használhatják azt.

    Fordulópont? Norris úgy érzi, már jóval korábban meglépett egy fontos változtatást

    A McLarenben azonban kérdőjelek merültek fel amiatt, hogy a Red Bull pusztán teljesítménybeli okokból cserélte ki Verstappen erőforrás-elemeit. Az FIA által kiadott, de nem nyilvános iránymutatásokban ugyanis a McLaren és néhány másik istálló értelmezése szerint az szerepel, hogy amennyiben egy extra motor bevetésére valódi megbízhatósági probléma miatt kerül sor, az nem számít bele a költségplafonba, viszont ha egy csapat kizárólag teljesítménynövelés céljából dönt motorcsere mellett, akkor az már igen.

    Emögött az áll, hogy a pénzügyi következmények visszatartsák a csapatokat attól, hogy folyamatosan új motorokat vessenek be, amikor a mezőny végére vagy hátsó felébe kvalifikálnak, miközben megóvja őket attól, hogy egy váratlan szezon végi motorhiba miatt – különösen az ügyfélcsapatok esetében – a saját hibájukon kívül lépjék át a költségplafont.

    A Brazil Nagydíj után Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke elmondta, szeretné tudni, hogy az FIA miként bírálja el a Red Bull cseréjét, és a szövetség értelmezése összhangban áll-e az övékkel.

    „Őszintén szólva, az ilyen motorcserék próbára teszik a szabályokat. Érdekelne, hogy ennek a motornak a költsége most beleszámít-e a költségplafonba vagy sem. Ha a motorcsere teljesítménybeli okból történt, akkor annak bele kellene számítania a költségplafonba. Lássuk, ez lesz-e a helyzet – bár én ezt valószínűleg nem fogom megtudni, hiszen ez a Red Bull oldalán dől el. De ez az egyik oka annak is, hogy mi nem tennénk ilyet, mert ez a költségplafonban landolna” – idézi a The-Race az olasz szakember.

    Mivel Verstappen autóján a beállításokat is megváltoztatták, nehezen számszerűsíthető, hogy mekkora teljesítményjavulást jelentett neki az új motor Brazíliában, Laurent Mekies, a Red Bull csapatfőnöke azonban amondó volt, megérte friss erőforrást adni a hollandnak.

    Verstappen az utolsó három futamon is profitálhat abból, hogy frissebb az erőforrása, mint a McLareneké | Fotó: Mark Thompson/ Getty Images / Red Bull Content Pool //

    „Mindig jó dolog új motort beszerelni. Őszintén szólva a szezon utolsó részében úgy terveztük, hogy motorcsere nélkül fejezzük be az évet, de úgy éreztük, érdemes kihasználni az alkalmat, főként azért, mert amúgy is változtattunk az autón. Nehéz pontos számot mondani [a köridőnyereségről], de a különbségek elég kicsik ahhoz, hogy minden apróság számítson.”

    Stella szerint ugyanakkor a hibrid-erőforrások mostanra eljutottak arra a szintre, hogy egy új erőforrás nem jobb számottevően egy használtnál.

    „Nem tudom, hogy ez a Honda esetében pontosan hogyan működik, de általánosságban ezek a motorok nem mutatnak jelentős teljesítményromlást a futásteljesítménnyel. Ezért általában nem cserélsz motort, ha ezzel büntetést vagy rajthelyvesztést kockáztatsz, mert a plusz teljesítmény ritkán kompenzálja a veszteséget. De, mint mondtam, nem tudom pontosan, hogyan alakul a teljesítménycsökkenés a Honda esetében.”

  • McLaren: Piastri most tanulja, miként legyen gyors

    McLaren: Piastri most tanulja, miként legyen gyors

    Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke részletesebben beszélt Oscar Piastri helyzetéről a Brazil Nagydíj időmérő edzése után, és elmondta, bizonyos mértékig ismét hátrányban volt az ausztrál a körülmények miatt.

    Noha Brazil Nagydíjon jobban érzi magát az autóban, mint az előző két versenyhétvégén, azaz Mexikóban és Austinban, Oscar Piastri az időmérő edzésen 0,390 másodperccel kapott ki a pole pozíciót megszerző Lando Norristól, és csak a 4. helyre kvalifikált. Az ausztrál pilótának ez volt a legnagyobb lemaradása a csapattársához képest a sprint és a rendes időmérő együttesen hat szakaszában (a legközelebb a szombati Q2-ben volt Norrishoz, akkor csak 0,043 másodperccel maradt el tőle), azonban még ezt követően is azt mondta, hogy jobb a helyzet, mint korábban.

    Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke viszont kiemelte, hogy a brazíliai második nap nehezebb volt Piastrinak, mint az első, mert bizonyos mértékben ismét olyan vezetéstechnikával lehetett gyorsan menni, mint amire Mexikóban és Austinban szükség volt.

    Talán sosem kapunk választ Piastri rejtélyes visszaesésére

    „Ma sokkal kisebb volt a tapadás, mint tegnap. Az autó gyors vezetéséhez szükséges technikák kicsit hasonlítanak azokra, amiket Austinban és Mexikóban kellett alkalmazni. Oscar éppen most tanulja és építi be ezeket a technikákat, de idő kell, hogy természetes mozdulatokká váljanak. Különösen ilyen körülmények között, amikor minden kanyarban bizonytalan, mennyi tapadást találsz – a szél miatt is –, ez még Landót is megfogta az első Q3-as próbálkozásánál” – idézi az olasz szakembert a Motorsport.

    „Landónak az ilyen alacsony tapadási körülmények között természetesebben megy, amit csinálnia kell, és ezzel ténylegesen időt tud nyerni – folytatta Stella. – Az elmúlt három futamon egyaránt alacsony volt a tapadás, ilyenkor pedig az a cél, hogy az autót úgy vezesd, ahogy akarod, miközben az csúszik. Oscarnak ez még tanulási folyamat, de tudjuk, hogy villámgyorsan tanul, és biztos vagyok benne, hogy holnap erős versenye lesz.”

    Arra a kérdésre, hogy miért nem foglalkoztak a szezon korábbi részében Piastri nehézségeivel, ha tudott volt, hogy ilyen körülmények között nehezebben boldogul, Stella így felelt:

    „Nemcsak arról van szó, hogy Oscar még sosem találkozott ennyi egymást követő hasonló körülménnyel, hanem az is szokatlan, ahogy a gumik és a tapadás viselkednek az utóbbi három versenyen. Nem is annyira a brazíliai első nap volt ilyen, inkább a második, amikor egyszerűen nincs elég tapadás, és az autót csúsztatni kell, miközben próbálod irányítani. Ezek furcsa, szokatlan körülmények. Ugyanakkor ez egy rendkívül versengő sport, és a különbségek az utolsó egy százalékban dőlnek el. Még ha azt mondjuk is, hogy Oscar már járt Brazíliában, ez mindössze a harmadik alkalma, és minden évben kicsit mások a körülmények.”

    „A legokosabb srác” – Norris tényleg kidobott egy banánhéjat, amitől Piastri a falba csúszott

    Stella ezután felhívta a figyelmet, hogy a szezon korábbi részében Norris is küzdött azzal, hogy megfelelően érezze az autót, ebben az időszakban pedig Piastrinak ment jobban ez. „Ha Landóra gondolunk, neki is idő kellett, hogy hozzászokjon, hogyan viselkedik az MCL39. A szezon elején még arról beszélgettünk, hogy meg kell érteni az első gumik működését, hol van a tapadáshatár, mikor csap át az autó túlkormányzottságba. Ez sok időt és munkát vett igénybe Landótól, és amikor neki nem volt meg az érzése az autóval, akkor ő volt hátrányban. A különbségek nagyon aprók.”

  • A McLaren főnöke nem fél attól, hogy megtörténik az, amit Räikkönen mellett örömmel fogadott

    A McLaren főnöke nem fél attól, hogy megtörténik az, amit Räikkönen mellett örömmel fogadott

    Ahogy közeledik a szezon vége, egyre kiélezettebb a vb-címért folyó csata, a McLaren kapcsán pedig sokakban felsejlik, hogy miként romlott meg a pilótáik viszonya 2007-ben, amikor Lewis Hamilton és Fernando Alonso küzdött az év végi elsőségért. Andrea Stella csapatfőnök szerint most azonban más lesz a helyzet.

    Négy fordulóval a szezon vége előtt mindössze egyetlen pont választja el Lando Norrist és Oscar Piastrit a bajnoki tabella első két helyén, és ahogy közeledik a finálé, értelemszerűen úgy nő majd a feszültség is. Amikor pedig két csapattársról van szó, akkor különösen benne van a pakliban, hogy a dolgok elszabadulnak, miként láthatuk azt 2007-ben Lewis Hamilton és Fernando Alonso, vagy 1989-ben Ayrton Senna és Alain Prost esetében.

    Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke Brazíliában azonban elmondta, továbbra sem tart attól, hogy elmérgesedne pilótái jó viszonya. „Nem hiszem, hogy ez megtörténne. Nyilvánvalóan mindkét pilóta régóta tudja, hogy az autó versenyképes, így tisztában vannak azzal, hogy harcban lehetnek a bajnoki címért. De nem látom, hogy ez bármi mássá fajulna azon túl, hogy mindketten a saját hétvégéjükre koncentrálnak, és próbálják a maximumot kihozni magukból. Ehhez magas szintű párbeszédre van szükség, de ez olyasmi, amit a McLarennél általában jól tudunk kezelni” – nyilatkozta az FIA csapatfőnöki sajtótájékoztatóján.

    Bátorság vagy bolondság? Inkább nyerjen Verstappen, de a McLaren soha nem adja fel elveit

    Mielőtt a McLarenhez igazolt, Stella hosszú időn át a Ferrarinál dolgzott, 2007-ben pedig Kimi Räikkönen teljesítménymérnökeként nézhette végig, ahogy a McLaren belháborúja az ölükbe hullajtja (nyilván dolgoztak is érte nem keveset) a vb-címet. Ennek kapcsán a szakember elmondta, ők is tisztában vannak a múlt eseményeivel, de bíznak a nyílt kommunikációban és kölcsönös bizalolmban.

    „A Forma–1 történelme számunkra is tanulságul szolgál, amikor két egyenrangú versenyzőt kell menedzselni, akik mindketten a világbajnoki címért küzdenek. Személy szerint nagyon büszke vagyok a két pilótánkra és a mérnökeinkre. Olyan szinten működnek együtt, amilyet szerintem még nem nagyon láttunk a Forma–1 történetében.”

    „Nem vagyunk naivak. Tudjuk, hogy nagy a nyomás és hatalmas a tét, de továbbra is a saját alapelveinkre, a nyílt kommunikációra és a kölcsönös bizalomra támaszkodunk. Eddig azt láttam, hogy Lando és Oscar mindig támogatóan viszonyulnak egymáshoz. Tegnap Oscar is világosan beszélt a kölcsönös tiszteletről és támogatásról, ami közte és a csapat között, illetve közte és Landó között is fennáll. Nem vagyunk naivak, de mindent meg fogunk tenni azért, hogy ez a helyzet a bajnokság végéig így is maradjon.”

  • A McLaren szerint ők már elérték a csúcsot, a Red Bullban viszont még van potenciál

    A McLaren szerint ők már elérték a csúcsot, a Red Bullban viszont még van potenciál

    A McLaren sokkal korábban leállt az idei autó fejlesztésével, mint a Red Bull, amely csapat így rohamléptekben el is kezdett zárkózni rájuk az egyéni bajnokságban. Andrea Stella szerint több van ennek hátterében annál, mint hogy ki mennyire koncentrál a 2026-os autóra.

    A wokingiak nyáron felhagytak az idei autójuk frissítésével – megalapozott okuk is volt erre, hiszen a bajnokságokban nem látszott közeli kihívójuk. A konstruktőri címet azóta Szingapúrban be is húzták, ám az egyéni tabellán a nyári szünet után rohamléptekben közelíteni kezdett Oscar Piastrira és Lando Norrisra Max Verstappen. A McLaren érezhetően elveszítette korábbi domináns státuszát, négy egymást követő futamon maradt nyeretlen, bár Mexikóban Norris révén visszatértek a dobogó tetejére.

    Verstappen őszi feltámadása mögött az áll, hogy a Red Bull továbbra sem állt le az idei autó fejlesztésével, így pedig a hollandnak még maradt esélye a címvédésre is, hiszen négy versenyhétvégével a szezon vége előtt 36 pont a hátránya az új éllovas, Norris mögött.

    Persze annak, hogy idén a csapatok mennyire feszegetik még a fejlesztéseket, hatása lehet a teljesen új szabályok szerint épülő 2026-os autók felkészítésére is, de Stella szerint nem ez volt az egyetlen szempont, amikor arról döntöttek, meddig érdemes még erőforrásokat fektetni 2025-be: a McLaren csapatfőnöke szerint számukra ez jóval kevésbé térült volna meg, mint a Red Bullnak, hiszen a plafon közelében járnak a 2022 óta létező jelenlegi szabályrendszer lehetőségeivel.

    Az idén elkerülheti a tavalyi sokkot a McLaren?

    „Ez erősen érintené a 2026-os projektet. A jövőben bajnokságokat akarunk nyerni. Ahhoz pedig, hogy bajnokságot nyerjünk, versenyképes autóra van szükség” – idézi a planetf1 a fejlesztések korai leállítását magyarázó Stellát.

    „Emellett a technikai oldalról is van egy fontos szempont: az autónk aerodinamikailag már elég kiforrott volt, és az, hogy egyetlen ponttal növeljük az aerodinamikai hatékonyságot, ahogy azt Ausztria és Kanada környékén tettük, heteket venne igénybe, mivel ezen a téren már már tetőzött a teljesítményünk.”

    „A 2026-os autónál viszont minden héten rengeteg leszorítóerőt találunk. Ezért a rendelkezésünkre álló információk alapján meg kellett hoznunk a döntést. Azt sem szabad elfelejteni, hogy bajnokként minket korlátoznak leginkább a szabályok a szélcsatorna- és CFD-használat tekintetében. Tehát egyáltalán nincs arról szó, hogy korlátlan erőforrásaink lennének. Így mivel már csökkenő hozadékkal dolgoztunk, realisztikusan nézve át kellett helyeznünk a hangsúlyt 2026-ra.”

    „Ami viszont a Red Bullt illeti, a szezon eleji panaszaik alapján elképzelhető, hogy nekik nagyobb mozgásterük volt a hatékony 2025-ös fejlesztésre, így talán könnyebb szívvel engedtek el egy kicsit a 2026-os fejlesztésekből.”

  • Az idén elkerülheti a tavalyi sokkot a McLaren?

    Az idén elkerülheti a tavalyi sokkot a McLaren?

    A McLaren csapatfőnöke szerint a wokingiak az idén képesek lesznek elkerülni azt a sokkoló teljesítményt, amit a tavalyi Las Vegas-i Nagydíjon nyújtottak.

    Noha Lando Norrisszal szembeni hátrány nőtt, Max Verstappen így is közelebb került a mindenkori éllovashoz a Mexikóvárosi Nagydíjon, hiszen Oscar Piastri elveszítette az első helyet csapattársával szemben, így a hollandnak most már a Norrisszal szembeni 36 pontos lemaradást kell szem előtt tartania. Négy nagydíjjal és két sprinttel a vége előtt nyilván szerencse is kellene neki ahhoz, hogy megnyerje zsinórban ötödik vb-címét, de még bízhat abban, hogy a wokingiaknak lesz egy gyenge hétvégéje.

    Tavaly Las Vegasban ugyanis a papajaszínű autók csak küszködtek – egyikük sem fért be sem az időmérőn, sem a versenyen a legjobb ötbe, és a hátrányuk is tetemes volt mind egy körön, mind a futamon, mert egyszerűen nem tudtak mit kezdeni a Pirelli gumik szemcsésedésével. Andrea Stella csapatfőnök azonban bízik benne, hogy az idén jobb helyzetben lehetnek.

    „Vegas, ha úgy vesszük, mindig is kihívás volt a McLaren számára. Tavaly egyszerűen nem voltunk versenyképesek. A futam során tanulnunk kellett, próbáltunk változtatni a beállításokon, hogy megállítsuk a szemcsésedést – idézi az olasz szakembert az Autosport. – Idén a gumik azonban sokkal kevésbé hajlamosak a szemcsésedésre, így ebből a szempontból kicsit másfajta Vegasra számíthatunk. Érdekes lesz látni, hogyan alakul.”

    A Pirelli ugyanis módosított az abroncsain az idei szezonra, ami a McLaren számára jó hír lehet a kaszinóvárosban. Persze ettől még mindent ki kell majd hozniuk az MCL39-esből ahhoz, hogy az élen legyenek. „Lando és Oscar számára nincs gond a következő négy verseny pályáinak kialakításával. Ami fontos, hogy McLaren-szinten biztosítsuk: képesek legyünk kihozni az autóban rejlő teljes teljesítményt, ahogy például Mexikóban is sikerült. Van némi fenntartásunk azzal kapcsolatban, hogy ez a korábbi futamokon mindig így történt-e” – mondta Stella.

  • McLaren: Nincs gond az autóval, Piastrinak kell megtanulni, hogyan legyen gyors vele

    McLaren: Nincs gond az autóval, Piastrinak kell megtanulni, hogyan legyen gyors vele

    Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke reagált azokra a felvetésekre, melyek szerint amikor két csapattárs között ekkora a különbség, akkor ott a lassabb pilóta autójával lehet valami gond.

    Miként azt mi is megírtuk, Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke már közvetlenül a Mexikóvárosi Nagydíj időmérő edzése után Oscar Piastrit jelölte meg annak okaként, hogy az ausztrál versenyző miért került „szokatlanul nagy” hátrányba a pole-t megszerző Lando Norrishoz képest, ami miatt csak a 7. helyről rajtolhat a magyar idő szerint vasárnap este 9 órakor kezdődő versenyen.

    Az olasz szakember nem sokkal ezután a McLaren sajtóbeszélgetésén részletesebben is belement Piastri fél másodperces lemaradásába, és közölte, hiába megszokott ekkora különbség esetén az autóban keresni az okokat, azzal nincs probléma. „Minden bizonyíték, minden adat, minden közvetett mérés, amink csak van, azt mutatja, hogy nincs probléma az autóval, és semmi okunk azt gyanítani, hogy lenne.”

    Norrisról most derült ki, hogy „vakon” vezet – ez is segítette a mexikói pole-ban?

    „Az alváz cseréjéről is tudom, hogy a Forma–1 történetében ez mindig egy visszatérő téma. Én inkább más alkatrészeket cserélnék – például a padlót, az első szárnyat –, de valójában ezek az elemek is rotációban vannak, tehát nem ugyanazok az alkatrészek maradnak folyamatosan az autón. Ezért minden okunk megvan arra, hogy nyugodtak legyünk: az autóval nincs gond” – utalt azokra a felvetésekre az Autosport által idézett csapatfőnök, amelyek szerint Piastri autóját valamilyen korábbi hétvégén összeszedett rejtélyes sérülés tenné lassabbá.

    Stella ezután lényegében kifejtette, amit az F1 TV-nek és a Sky Sports-nak is, azaz, hogy Piastri és Norris eltérő képességprofilú pilóták, és előbbi nehezebben boldogul alacsony tapadású körülmények között, mert az ösztönei azt diktálják, hogy stabilan, kontrolláltan vezessen, és azonnal korrigálja a csúszást. Ennek következtében minden kanyarban ezredeket, századokat veszít, amelyek a kör végére összeadódnak.

    Mivel a mexikói pálya a körülmények (keveset használják, egy 21 milliós metropolisz közepén elterülve pedig nagy a rárakódó porréteg; illetve több mint 2000 méterrel a tengerszint felett helyezkedik el, az aerodinamikai tapadás ezért alacsony), illetve a rendkívül sima aszfaltja miatt az egész versenynaptár legkevésbé tapadós pályája, itt különösen megmutatkozik Piastri ezen a téren meglévő hátránya.

    Norris és Piastri részletes összehasonlításán jól látszik, hol és mennyi időt veszített az ausztrál:

    https://youtu.be/WkFs10LjwGs?si=jVcXhFf-m6jtj7ie

    „A leggyorsabb autót is bizonyos módon kell vezetni, különösen olyan körülmények között, mint itt, vagy részben Austinban: forró aszfalt, csúszkáló gumik – és a köridő generálásának módja Lando számára természetesebben jön, mint Oscarnak – folytatta Stella. – Tudjátok, Lando az alacsony tapadás mestere: az etap végén, amikor a gumik már elhasználtak és a tapadás alacsony, ő az, aki még ilyenkor is képes zöld (egyéni legjobb – a szerk.) szektorokat futni.”

    „Oscar ezzel szemben a nagy tapadású helyzetekben érzi igazán jól magát – ott tudja megmutatni a tehetségét. Ne felejtsük el, hogy bár most a világbajnoki pontverseny vezetőjéről beszélünk, ő még be sem fejezte a harmadik szezonját a Forma–1-ben.”

    Stella szerint az utóbbi két hétvége segít Piastrinak abban, hogy „kalibrálja” magát versenyzőként, és megtanulja, hogy az ilyen, számára kevésbé természetes helyzetekben mikor mondhatja, hogy „most vagyok gyors”. „Nincs ok az aggodalomra, ez inkább egy tanulási, kalibrációs folyamat Oscar számára, és biztos vagyok benne, hogy ez a folyamat meg fog térülni” – zárta gondolatait a csapatfőnök.

  • Piastri egyszerűen nincs azon a szinten, mint Norris, ha csúszós a pálya?

    Piastri egyszerűen nincs azon a szinten, mint Norris, ha csúszós a pálya?

    Míg Lando Norris remek teljesítménnyel megszerezte a pole pozíciót a vasárnapi Mexikóvárosi Nagydíjra, addig Oscar Piastri a szabadedzések után az időmérőn is csak küszködött, és végül csapattársától 0,588 másodpercet kapva csak a 7. rajtkockába ért oda (ami 8. lenne, ha Carlos Sainz nem hozott volna magával 5 rajthelyes büntetést Austinból). De mi lehet ennek az oka?

    Noha Piastri az időmérő egy pontján a motorra panaszkodott, utólag megerősítette, hogy semmi gond nem volt a Mercedes-erőforrással, és egyszerűen csak nem tudta hozni azokat az időket, amiket Norris.

    „Egyszerűen nincs tempó, ami kissé rejtélyes. Többé kevésbé egész hétvégén ekkora volt a hátrányom, úgyhogy meg fogjuk vizsgálni, hol csúsztak félre a dolgok. Nyilvánvalóan ez kissé frusztráló. Nem változott nagyban az, ahogyan érzem magam az autóban, mindössze arról van szó, hogy ezen a hétvégén és az elmúlt hétvégén nem volt meg a tempó. Még nem tudom 100%-ig, hogy miért, szóval a mélyére fogunk ásni. Megpróbálom a legjobbamat nyújtani [az első kanyar felé vezető hosszú sprinten], az lehetőséget fog nyújtani némi előrelépésre. Meglátjuk, mit tehetünk” – értékelt a Sky Sports-nak a pontverseny éllovasa.

    Azért így is tudott mosolyogni:

    Piastri az F1 TV-nek hozzátette, az autóban ülve nem érezte nagyszerűen magát, de ezt inkább a nagy tengerszint feletti magasságnak és a ritka levegőnek tudja be. „Kemény volt. Úgy éreztem, hogy néhány köröm nem volt rossz, amikor számított, de nyilván nem jöttek azok a köridők, amiket vártam. Néhány dolgot meg kell értenünk, mert ez nyilván egy frusztráló időmérő volt. Ami hiányzik, az a köridő. Minden normálisnak érződött, miközben az autót soha nem lesz csodálatos érzés vezetni ebben a magasságban, de minden normálisnak érződött, csak nem volt ott a köridő.”

    Piastri egyszerűen még nem elég jó, ha csúszós a pálya?

    Miközben a közel 6 tizedmásodperces differencia két, ennél egymáshoz rendszeresen sokkal közelebb levő pilótától már valamilyen műszaki problémát vagy egyéb gondot feltételez, Andrea Stellának, a McLaren csapatfőnökének a szavai inkább arra utalnak, hogy egyszerűen Piastri az, aki nem boldogul alacsony tapadás mellett.

    „Van néhány dolog, amit meg kell vizsgálnunk Oscar oldalán. Nehezebb számára használni az autót, amikor csúszósak a körülmények, mint amilyenek Austinban is voltak. Ezt meg kell vizsgálnunk és javulnunk kell holnapra. Oscar nagyjából minden kanyarban veszít néhány ezredmásodpercet Landóhoz képest, ezért arról van szó, hogy a megfelelő érzetet tudja-e kapni az autótól ilyen körülmények között és minden kanyarban kicsit jobban tudja-e nyomni. Ilyenkor nehéz hozzátenni azt a kis pluszt anélkül, hogy az ember ne ütközzön problémákba. Szerintem a versenytempója mindkét pilótának erős, és biztos vagyok benne, hogy Oscar feljebb tud majd jönni néhány helyet” – nyilatkozta Stella a Sky Sports-nak.

    Ennyi számat a plusz négy szezonnyi F1-es tapasztalat Norris oldalán? | Fotó: McLaren

    Az olasz szakember ezután az F1 TV-nek így folytatta a nagy különbségről: „Ez egyértelműen szokatlan, hiszen a két pilótánkat általában néhány ezredmásodperc választja el az időmérőn és néhány centiméter a versenyen, ezért szokatlan látni ezt a különbséget. Austinban és itt is olyanok a körülmények, hogy az autó sokat csúszkál, ami egy bizonyos fokú jártasságot követel meg az autóval és azzal kapcsolatban, hogy miként hozza ki belőle a versenyző a legtöbbet. Lehetséges, hogy ezen Oscarnak még dolgoznia kell egy kicsit.”

    „Át kell néznünk a dolgokat vele, de amikor a versenyen kopottabbak a gumik és az autó sokat csúszkál, akkor Lando van elemében. Itt az időmérő edzés szinte ehhez hasonlatos. Ezzel szemben Oscar inkább az a versenyző, aki nagy tapadás mellett egy bizonyos módon hajszolja az autót. És nem szabad elfelejtenünk, hogy Oscarnak ez még csak a harmadik éve a Forma–1-ben, miközben fénysebességgel tanul. Szóval ha jó munkát végzünk annak a meghatározásával, hogy mit kell tanulnia, akkor meg fogja tenni.”

    Stella ennél érthetőbben nem is adhatta volna a világ tudtára, hogy Piastri Mexikóban egyszerűen nem tudja hozni Norris szintjét, ami persze nem jelenti azt, hogy ha visszatérnek egy tapadósabb helyszínre, ne lehetne ismét rendkívül szoros a kettejük közötti csata.