Címke: Andrea Schlager

  • A Swift-korszaknak vége, Alonsóra ismét rátalált a szerelem

    A Swift-korszaknak vége, Alonsóra ismét rátalált a szerelem

    Fernando Alonso maga mögött hagyta a Taylor Swifttel kapcsolatos híreket és a sajtó szerint belevetette magát egy újabb kapcsolatba.

    Andrea Schläger és a spanyol versenyző a szezon elején jelentette be, hogy elválnak útjaik. A Servus TV riportere kihangsúlyozta, továbbra is baráti a viszonya az Aston Martin versenyzőjével.

    Az internet azonban pár hónapja szinte felrobbant és minden rajongót megdöbbentett. Olyan pletykák kaptak szárnyra, hogy a 41 éves versenyző a Grammy-díjas énekesnővel jött össze. A rajongók hol nevettek, hol gyártották a mémeket és a vicces tartalmakat. Sőt, még Alonso is meglovagolta a hullámot és rá tett pár lapáttal a futótűzként terjedő pletykára.

    Az olasz La Repubblica szerint a kétszeres világbajnok nincs egyedül, ám Taylor Swift helyett Melissa Jiménez lett a párja. A spanyol riporter a DAZN-nek dolgozik, és a Forma-1-es műsor egyik elengedhetetlen szereplője.

    Jiménez köthető a motorsporthoz is, hiszen Aleix Esparago főmérnökének, Antonio Jiméneznek a lánya. Ezen felül évekig Marc Barta focista felesége volt.

    Nem csak az olasz sajtó írt a kapcsolatukról. A spanyol Hola magazin lencsevégre kapta a párt, és fotókat is közölt róluk.

    https://twitter.com/FormulaDirecta/status/1663833442247909376?s=20

    Ugyanakkor a La Repubblica szerint Andrea Schläger nem nézi jó szemmel a kapcsolatot:

    „A monacói versenyhétvégén a paddock tanúja lehetett egy vitának, ami Alonso és Schläger között zajlott.”

     

  • Drámai változás történt Alonso magánéletében

    Drámai változás történt Alonso magánéletében

    Fernando Alonso kirobbanó formában kezdte meg a 2023-as szezont. A kétszeres spanyol világbajnok az idei év eddigi összes futamán a dobogóra tudott állni, és ennek köszönhetően a 3. helyet foglalja el az összetett pontversenyben. Azonban a 32-szeres futamgyőztes és barátnője, Andrea Schlager az Instagramon jelentették be a szakításukat a mai nap folyamán.

    Alonso és a Servus TV osztrák riporternője még tavaly áprilisban jött össze egymással, és ezt követően számos alkalommal tűntek fel egymás oldalán az F1-es paddockban, amikor az osztrák tévétársaság is jelen volt a különböző helyszíneken. Alonso egy alkalommal még egy MotoGP hétvégére is kilátogatott az Aprilia vendégeként, hogy a barátnője mellett lehessen.

    Barátnője szerint Alonso úgy teljesít, mint egy fiatal

    A sok közös poszt után azonban nagyon furcsa volt, hogy a téli szünetben semmit nem csináltak együtt. Schlager a későbbiekben elárulta, hogy nem szerette volna zavarni a spanyol klasszis intenzív felkészülését a 2023-as szezonra.

    Ugyan a bahreini szezonnyitót követően minden szakítással kapcsolatos pletykát eloszlattak egy újabb közös képpel, a mostani Ausztrál Nagydíjat követően hivatalossá vált, hogy Alonso és Schlager szakított egymással.

    „Szerettük volna tudatni veletek, hogy már nem alkotunk egy párt egymással” – olvasható a spanyol pilóra és az osztrák riporternő Instagram történetében. – Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy ennyi időt tölthettünk el egymás társaságában, és ez folytatódni fog, csak egy teljesen más fajta módon.”

    „Az együtt megkezdett projektjeinket is folytatni fogjuk, és emellett továbbra is tisztelni fogjuk egymást. Úgy gondoltuk, hogy ezt a dolgot meg kell osztanunk veletek, mert rengetegen támogattatok minket. Ezt pedig szeretnénk megköszönni nektek. Szeretettel Fer és Andrea.”

    Barátnője szerint ekkor fog visszavonulni Alonso

  • Barátnője szerint ekkor fog visszavonulni Alonso

    Barátnője szerint ekkor fog visszavonulni Alonso

    Fernando Alonso barátnője, Andrea Schlager nemrégigen elárulta, hogy az Aston Martint erősítő kétszeres spanyol világbajnok mikor akaszthatja végleg szögre a bukósisakját.

    A 41 éves Alonsót nagyon soka kritizálták, miután otthagyta az Alpine-t az Aston Martin kedvéért. Azonban a spanyol már a 2023-as szezon első versenyén a kritikusai arcára fagyasztotta a mosolyt, miután a Mercedeseket és a Ferrarikat legyőzve végzett a 3. helyen a két Red Bull mögött. Azonban Alonso már bőven benne van a korban, ami miatt nem biztos, hogy meg fogja hosszabbítani a 2024-es évad végén lejáró mostani szerződését.

    A spanyol pilóta barátnője – aki az osztrák Servus TV riportereként számos F1-es versenyen van jelen – nemrégiben erről beszélt az televíziós csatorna egyik élő adásában. „Jelen pillanatban egy 2 éves szerződés köti az Aston Martin, de nagy valószínűséggel nem fogja meghosszabbítani azt” – véli Schlager.

    Mivel Alonso és Schlager a téli szünetben egyáltalán nem posztoltak semmit arról, hogy együtt csinálnának valami, sokan elkönyvelték, hogy szakítottak. Az osztrák riporternő azonban most tiszta vizet öntött a pohárba és elmondta, hogy a 32-szeres futamgyőztes intenzív edzései miatt folyton együtt teniszeztek vagy sítúrára mentek.

    Barátnője szerint Alonso úgy teljesít, mint egy fiatal

  • Barátnője szerint Alonso úgy teljesít, mint egy fiatal

    Barátnője szerint Alonso úgy teljesít, mint egy fiatal

    Andrea Schlager osztrák riporternő a ServusTV „Sport und Talk” című műsorában beszélt párja, Fernando Alonso felkészüléséről.

    Komolyan ráfordultunk már a versenyhétre, ezen a hétvégén már kezdődik is a 2023-as Forma-1-es szezon, melynek legidősebb tagja a spanyol Fernando Alonso. 41 évével ő a rangidős, míg a mezőny legfiatalabb tagja, a 21 éves Oscar Piastri akár Alonso fia is lehetne. Piastri egy hónappal az után született, hogy Alonso debütált a Forma-1-ben.

    Valóban állítható tehát, hogy generációkat ölel át a mezőny. Azt nem tudni, hogy Alonso meddig szeretne még az F1-ben maradni, egyelőre azonban továbbra is lelkes és motivált. Olyannyira, hogy idén új csapathoz igazolt, és az Aston Martin színeiben várja a szezonkezdést.

    „Valószínűleg ez az utolsó szerződése, ezért még egyszer mindent bele akar adni” – magyarázta Schlager a műsorban.

    Alonsóval már közel másfél éve egy párt alkotnak, és bár az utóbbi időben a rajongók azt kezdték gyanítani, hogy talán szakítottak, Schlager nyilatkozatai alapján továbbra is együtt vannak. Olyannyira, hogy az osztrákok „álompárként” emlegetik őket.

    Míg korábban Schlager és Alonso sok közös fotót posztoltak a közösségi médiában, az utóbbi időben ez elmaradt.

    Ennek fő oka pedig Alonso kemény felkészülése

    „Fernando már 41 éves, de úgy teljesít, mint egy fiatal” – mesélte a riporternő. „Semmi sem jön a semmiből. A szezon végi tesztek után az első otthon töltött naptól kezdve változtatott az étrendjén, minden nap teljes gőzzel edzett. Egész télen az edzőteremben volt, teniszeztünk, síeltünk vagy sí-túrára mentünk.”

    Hozzátette, hogy számára „lenyűgöző”, hogy a párja mennyire „odateszi magát”.

    Elmondta, azt is, hogy Alonso kissé kritizálta a vezetési stílusát.  Azonban alapvetően a kétszeres világbajnokot nem zavarja, ha ő ül az anyósülésen.

    „Amikor Ausztriában vagyunk, és én vezetem a Cuprámat, akkor viszonylag nyugodt” – mondta a nő, aki a Cupra osztrák nagykövete.

    „De most van egy új Aston Martinja, és azt mondta, hogy nekem kell vezetnem. Lekopogom, de amúgy biztonságosan vezetek. Aztán tett néhány megjegyzést arra, hogy én mennyire jobb szélen vezetek és így tovább. De amikor meglátta az arckifejezésemet, csendben maradt” – mondta a 40 éves Schlager, aki idén is a ServusTV F1-es tudósítója lesz.

    Schlager azt is megtippelte, hogy szerinte idén is Max Verstappen lesz a világbajnok.

    Csajok a paddockban, avagy őket szeretik az F1-es versenyzők!

  • Csajok a paddockban, avagy őket szeretik az F1-es versenyzők!

    Csajok a paddockban, avagy őket szeretik az F1-es versenyzők!

    Mára már hagyomány, hogy Valentin-nap alkalmából bemutatjuk nektek az aktuális F1-es versenyzők barátnőit, feleségeit. Többek esetében állandó személyekről van szó, akikről már többször is olvashattatok, többek esetében azonban változás történt. Illetve újonc versenyzőkkel is bővült ugyebár a mezőny 2023-ban, róluk is ejtünk pár szót!

    A cikk végén pedig szavazhattok, hogy melyik hölgy a legszimpatikusabb (nem feltétlenül csak külső alapján!)!

    Valtteri Bottas – Tiffany Cromwell

    Valtteri Bottas 9 évig volt együtt Emilia Pikkäräinennel, ebből 3 évet férj és feleségként töltöttek. 2019 év végén azonban váratlanul és rendkívül gyorsan el is váltak. Azóta az ausztrál kerékpáros Tiffany Cromwellel alkot Bottas egy párt. Bár a világ két teljesen különböző pontjáról származnak, úgy tűnik, igazán nagy az összhang közöttük. Sok időt töltenek együtt, ami elmondása szerint nagyon fontos Bottas számára. Mióta egy párt alkotnak, Tiffany szokta tervezni Valtteri sisakjait.

    Tiffany Cromwell
    Fotó: DPPI/Alfa Romeo F1 Team

    Alexander Albon – Muni „Lily” He

    Albon 23 éves kínai barátnője profi golfos és már jó ideje egy párt alkot a brit-thai autóversenyzővel.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lily (@lilymhe) által megosztott bejegyzés

    Lance Stroll – Sara Pagliaroli

    Sara olasz modell, a Blue Lemon Jewels ékszermárka alapítója. A pár nap múlva 28. születásnapját ünneplő Sara volt mát a Replay modellje is, mely farmermárka egyébként az Aston Martin F1-es csapatának egyik szponzora. Lehet, hogy innen az ismeretség? A Lance és Sara már több éve egy párt alkotnak. A lány énektudását pedig ide kattintva hallgathatjátok meg.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Sara (@sarapagliaroli) által megosztott bejegyzés

    Esteban Ocon – Elena Berri

    Elena már több éve Esteban Ocon baránője. Az olasz lány marketinget és digitális kommunikációt tanult Párizsban. A modellkedés mellett jelenleg egy kriptovalutával foglalkozó svájci vállaltnál dolgozik, marketing- és üzletfejlesztési területen.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ELENA BERRI (@itselenaberri) által megosztott bejegyzés

    Carlos Sainz – Isabel Hernáez Fúster

    A 26 éves Isa, és Carlos Sainz öt éve járnak, legalábbis akkor fedte fel kapcsolatukat a spanyol sajtó. Isabel újságírónak tanult a Universidad Carlos III de Madrid-on, és kiválóan beszél angolul és franciául. Dolgozott már Capital Radio nevű spanyol gazdasági rádiónál. Jelenleg a Scalpers nevű márka stílusvezetője és egy podcastot is vezet.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Isa Hernáez (@isahernaez) által megosztott bejegyzés

    George Russell –  Carmen Montero Mundt

    George és Carmen több, mint két éve járnak. Carmen pénzügyi diplomával rendelkezik. A diploma megszerzése után Mundt egy befektetési cégnél helyezkedett el ügyfélkapcsolati gyakornokként, majd egy másik cégnél kapott munkát, ahol befektetői kapcsolatokért felelős munkatárs lett.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Carmen Montero Mundt (@carmenmmundt) által megosztott bejegyzés

    Sergio Pérez – Carola Martinez

    Sergio Perez kedvese Carola Martinez, aki 2017 decemberében adott életet első gyermeküknek, a kis Sergionak. A pár 2018 június elsején házasodott össze, majd 2019-ben megszületett második gyermekük, Carlota. Harmadik gyermekük, Emilio 2022 májusában jött a világra.

    A házaspár egészen jól védte magánéletét, egészen tavaly nyárig, mikor Sergio és Carola próbára tette egymást, illetve a közvélemény is próbára tette kettejüket. Miután a mexikói versenyző megnyerte a Monacói Nagydíjat – melyen felesége nem volt jelen, hiszen épp nem rég született meg Emilio -, a szóbeszéd szerint Sergio kirúgott a hámból és meg is csalta feleségét. Ez persze nem bizonyított, azonban a nő hirtelen lecserélte profilján azt a fotót, melyen férjével volt látható. Ahogy azonban elültek a pletykák – noha abba még Max Verstappen édesanyja is beleállt – Pérezéknél is helyreállt a rend. Carola profilképe újra közös, családi kép, és tavaly az FIA díjátadóján is jelen volt férje oldalán.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Carola Martinez (@carolamtz1) által megosztott bejegyzés

    Max Verstappen – Kelly Piquet

    Az immáron kétszeres világbajnok a háromszoros F1-es világbajnok Nelson Piquet idősebbik lányával, Kelly-vel jár. A csavar a dologban, hogy Kelly korábban Daniil Kvyat párja volt, akitől egy kislánya is született, aki a Penelopé nevet kapta.
    Kelly modellkedik, nemzetközi kapcsolatok területen szerzett diplomát, de volt már, hogy újságíró volt a Marie Claire brazil kiadásánál, és PR-os is volt a Formula E-nél.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    KELLY PIQUET (@kellypiquet) által megosztott bejegyzés

    Pierre Gasly – Francisca Gomes

    Gasly a tavalyi szezon vége velé jött össze új barátnőjével, Francisca “Kika” Cerqueira Gomeszel.  A 19 éves lány, Lando Norris exéhez, Luisához hasonlóan portugál és ugyanazon ügynökségnél modellkedik, mint Luisa. Sőt egyes fotóin kísértetisesen hasonlít is rá.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Kika Cerqueira Gomes (@francisca.cgomes) által megosztott bejegyzés

    Lando Norris…

    …pedig ha már említésre került, jelenleg szingli – legalábbis „hivatalosan” -, miután tavaly szakított Luisinha Barosa Oliveirával.

    Kevin Magnussen – Louise Gjørup

    Louise testnevelés és biológia szakos tanár. Nyolc éve ismerik egymást, 2019 nyarán nyarán pedig össze is házasodtak, majd 2021 januárjában megszületett a kislányuk, Laura. Louise tavaly több versenyre is kilátogatott a kislányukkal, aki mindenkit elbűvölt, aki a környéken járt.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    𝗙𝟭 𝗪𝗔𝗚𝗦 🏎️ (@voguewags) által megosztott bejegyzés

    Nico Hülkenberg – Egle Ruskyte

    Nico Hülkenberg és litván kedvese már évek óta egy párt alkot. 2021 nyarán kötötték össze életüket, még kislányuk Noemi Sky szeptemberi világra jötte előtt. Polgári esküvőjük után egy évvel, tavaly tartottak nagyszabású (valószínűleg templomi) esküvőt is. Egle egyébként divatban “utazik”, ugyanis kézzel horgolt ruhákat készít.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    EGLE (@the_crochet_girl) által megosztott bejegyzés

    Fernando Alonso – Andrea Schlager

    Fernando Alonso kapcsán tavaly év elején még az olasz modell Linda Morselliről lehetett tudni, majd hirtelen az osztrák Andrea Schlager, a Servus TV riportere tűnt fel a spanyol versenyző mellett. Egy ideje azonban nem látni őket együtt, és a spanyol sajtó is azt kezdte találgatni, hogy a románc talán már véget is ért.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Andrea Schlager (@andrea.m.schlager) által megosztott bejegyzés

    Charles Leclerc – ?

    Leclerc a tavalyi év során szakított Charlotte Sinével. Nyilvánosan még nem mutatott azóta új barátnőt, a pletykák szerint azonban Alexandra Malena Saint Mleux az új párja, aki művészettörténetet tanul.

    @f1omg

    Charles Leclerc is rumoured to be dating Alexandra Saint Mleux. #charlesleclerc #ferrari #scuderiaferrari #f1 #fyp #leclerc #cl16 #formula1 #alexandrasaintmleux #charles #alexandra #dating #girlfriend #f1omg

    ♬ original sound – cz.audios

    Nyck de Vries – Eva Bruggenwirth

    A 24 éves Eva szintén holland, több éve alkot egy párt Nyckkel. Kommunikációt és kereskedelmet tanult az egyetemen, illetve belsőépítész szakképesítése is van. Jelenleg egy ékszermárka közösségi média menedzsere.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Eva Bruggenwirth (@evabruggenwirth) által megosztott bejegyzés

    Oscar Piastri és Logan Sargeant publikus státusza „egyedülálló”…

    … azonban a pletykák és a Google mindkettejük esetében ugyanahhoz a lányhoz vezet, Lily Zneimerhez. Állítólag a lány tavaly év elején még Piastri kedvese volt, a szóbeszéd szerint szakítottak, és Lily-t a Williams amerikai újoncával boronálták össze.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Formula One Kingdom ♡ (@f1kingdom) által megosztott bejegyzés

    Lewis Hamilton is egyedülálló hivatalosan

    Bár az utóbbi időben összeboronálták Juliana Nalú, brazil modellel, valójában nem egyértelmű, hogy valóban egy párt alkotnak-e.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    JULIANA NALÚ (@juliananalu) által megosztott bejegyzés

    [poll id=”277″]

    Jobban védi magánéletét Kelly Piquet és Max Verstappen

  • Alonso bájos osztrák barátnője spanyol autót reklámoz (szavazásokkal!)

    Alonso bájos osztrák barátnője spanyol autót reklámoz (szavazásokkal!)

    A Forma-1 egyik spanyol sztárja, Fernando Alonso jelenleg az osztrák riporternővel, Andrea Schlagerrel jár.

    Az osztrák Servus TV tudósítója egyébként egy spanyol autómárkát reklámoz hazájában: A CUPRA nagykövete.

    Neked milyen márkájú autód van? És milyen márkájú az álomautód? Ha pedig legörgetsz, a szavazások alá, megnézheted Andrea pár CUPRA-s képét! 😉

    [poll id=”255″]

    [poll id=”256″]

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    CUPRA Österreich (@cupra_at) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    CUPRA Österreich (@cupra_at) által megosztott bejegyzés

  • Egy ló és egy macska prezentálja, hogy ki Alonso új barátnője

    Egy ló és egy macska prezentálja, hogy ki Alonso új barátnője

    Egy ideje már pletykálták, hogy Fernando Alonso újra szerelmes. A spanyol sajtó pedig azt is sejteni vélte, hogy új barátnője a Servus TV F1-es (többek között) riporternője, az osztrák Andrea Schlager.

    Ez most úgy tűnik, hogy bizonyosságot is nyert. Alonso az Instagram „eltűnős” sztori felületére töltött fel egy videót, melyen Andrea épp lovagol, Andrea pedig két olyan sztori posztot osztott melyen a macskájára adott egy kis méretű Alonso-sisakot.

    Forrás: Instagram/ @fernandoalo_oficial; @andrea.m.schlager

    Nem jó ómen azonban a Forma-1-es versenyzők számára a lovas partner, elég ha csak Kimi Räikkönen első házasságára (Jenni Dahlman) és Valtteri Bottas ex-feleségére (Emilia Pikkarainen) gondolunk.

    Azért hátha Alonso rácáfol erre. 😉

     

  • Ezzel az osztrák riporternővel jár Fernando Alonso?

    Ezzel az osztrák riporternővel jár Fernando Alonso?

    Fernando Alonso éveken át Linda Morselli olasz modellel alkotott egy párt, azonban nem rég bizonyossá vált, hogy útjaik különváltak.

    Ugyan nem tudni, hogy az állítást mire alapozzák, a spanyol sajtóban az a hír röppent fel, hogy Alonso egy osztrák F1-es riporternővel, Andrea Schlagerrel jár.

    Schlager a Red Bull tulajdonú Servus TV-nél dolgozik melynek keretében F1-es helyszíneken is feltűnik.

    A 39 éves riporternő Grazban tanult angolt és marketinget, majd Salzburgban sportújságírást.

    Volt már helyszíni tudósító olimpiáról és foci vb-ről is.

    2019-ben az év osztrák sportújságírójának választották.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Andrea Schlager (@andrea.m.schlager) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Andrea Schlager (@andrea.m.schlager) által megosztott bejegyzés