Címke: Andrea Kimi Antonelli

  • Antonelli olyasmit vinne véghez a Mercedesszel, amit életében még senki

    Antonelli olyasmit vinne véghez a Mercedesszel, amit életében még senki

    Amióta Andrea Kimi Antonelli él, olasz versenyző még nem nyert Forma-1-es futamot. Pedig az ember azt hinné, hogy 2006 még nem is volt olyan régen.

    „Egy álom lenne, ha sikerülne nyernem néhány versenyt. Persze nagyon nehéz lesz, hiszen minden csapat versenyképes autóval fog rendelkezni, de ez a célom. A dobogóknak is örülnék, de a legfőbb célkitűzés mégis az, hogy szállítsak pár győzelmet” – fogalmazta meg debütálóévére kilátásait Antonelli a Trentóban rendezett Sportfesztiválon, amiből az Autosport idéz.

    Ha sikerülne valóra váltania álmát, és már 2025-ben legalább egyszer a dobogó tetejére állhatna a Mercedes új pilótája, azzal máris egy sor különlegességet érne el. Ő lenne ebben az évszázadban mindössze a harmadik versenyző Juan Pablo Montoya és Lewis Hamilton után, akik már a legelső szezonjukban futamot nyertek, egyúttal pedig visszajuttatná az F1-es győztesek közé Olaszországot.

    A Ferrari hazája a Forma-1 egyik legfontosabb országa, ám versenyzői fronton hosszú ideje nincsenek kimagasló eredményei. Az ezredforduló két kiemelkedő olasz pilótája, Jarno Trulli és Giancarlo Fisichella együttesen is csak négy futamot nyertek, utoljára Fisichella a Renault-val a 2006-os Maláj Nagydíjon. Azt a versenyt a szezon elején, március 19-én rendezték, Antonelli pedig csak abban az évben később, augusztus 25-én született, és bár a pilóta még tinédzser, és az F1 történetének harmadik legfiatalabb versenyzőjeként fog debütálni Melbourne-ben, az eltelt közel két évtized mégis jól példázza, mekkora ínség van az autósportban csúcsán és annak közelében olasz tehetségekből.

    Bemutatkozott a Mercedes új pilótája, és rögtön lefektetett egy fontos szabályt

    „Késznek érzem magam az F1-re. A sebességet illetően szerintem nem lesz gond. Az egyedüli terület, amin még sokat kell dolgoznom, az a versenyhétvégék lehető legjobb kivitelezése, illetve a folyamatok megtanulása. Szóval még sok a tanulnivaló” – folytatta Antonelli, hozzátéve, hogy a Mercedestől hamarosan otthonra is kap egy kormányt, hogy memorizálja a gombok és kapcsolók elhelyezkedését.

    Az olasz pilóta jövő évi ülését hosszú várakozás után szeptemberben erősítette csak meg a Mercedes, de Antonelli most rámutatott, ennek nem az időhúzás volt az elsődleges oka, hiszen a 2022-es autóval folytatott privát tesztelés során eleinte még akadtak kételyek a csapatban a felkészültségét illetően – de a július végi spái teszten aztán megérkezett az áttörés.

    „A tesztek során lenyűgözte a csapatot, hogy milyen gyorsan megtaláltam az autó határait, hamar eljutva olyan köridőig, amit kértek tőlem. Egy dologgal azonban küszködtem: a versenytempóval. A spái teszt utolsó két napján azonban ezen a területen is jelentősen sikerült javulnom, ezzel pedig meggyőztem a Mercedest, hogy engem igazoljanak le” – árulta el.

    A széles közönség előtti F1-es bemutatkozás az Olasz Nagydíj szabadedzésén aztán nem sült el jól, hiszen Antonelli pár kör elteltével a falban kötött ki a Mercedesszel, ez viszont persze már nem tántorította el a csapatot, sőt, itt is pozitívumként emelték ki, hogy pilótájuk pár kör alatt már a maximumot tudta kipréselni a számára új 2024-es autóval.

    Antonelli jövőre George Russellhez csatlakozik csapattársként a Mercedesnél, hiszen Lewis Hamilton a Ferrarihoz távozik.

    Antonelli balesete csak még inkább meggyőzte a Mercedest arról, hogy övé a jövő

  • Bemutatkozott a Mercedes új pilótája, és rögtön lefektetett egy fontos szabályt

    Bemutatkozott a Mercedes új pilótája, és rögtön lefektetett egy fontos szabályt

    Bár jövő évi versenyzői szerződését már egy hónappal ezelőtt bejelentette a Mercedes, Andrea Kimi Antonelli most tartotta meg hivatalos belépőjét, ismerkedését az F1-es csapat személyzete előtt.

    A nyári szünettel azonos hosszúságú időt, négy hetet kell várni a Szingapúri és az USA Nagydíj között, fontos különbség azonban, hogy most nincs kötelező szünet és gyárbezárás, mint augusztusban. A szezon végjátékára készülve minden csapat gyárában gőzerővel zajlik a munka, legfeljebb a versenyzők azok, akik beiktathatnak némi szabadságot.

    Így nem is véletlen talán, hogy nem Lewis Hamilton vagy George Russell kezdte a hetet a Mercedes gyárában, ellenben az utazásmentes időszak jó alkalmat adott arra, hogy Antonelli mintegy közönségtalálkozót tartva bemutatkozzon a csapat brackley-i és brixworthi gyárában, ahol dolgozók százai előtt mondott beszédet.

    Tényleg kicsit a szurkolókkal való találkozáshoz hasonlít egy ilyen esemény: ne feledjük, egy F1-es csapat munkatársai nem sportolók, hanem mérnöki, vagy akár ennél jóval általánosabb munkakört betöltő hétköznapi emberek, akik többsége csak nagyon ritkán találkozhat vagy beszélhet közvetlenül a versenyzőkkel, s maguk is csak a képernyőn követhetik, ahogyan egy távoli helyszínen learatják a gyárban elvégzett munka gyümölcseit. Így pedig nem meglepő, hogy a kézfogáshoz és a közös fotóhoz is sorban álltak Antonelli előtt mindazok, akikkel tulajdonképpen ugyanannál a cégnél dolgozik. Az esemény motivációs szerepe szintén nem elhanyagolható.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

    A Mercedes beszámolója szerint a csapattagoknak lehetőségük volt kérdéseket is feltenni a 18 éves új pilóta számára, akinek érkezése a gyárban is új légkört teremthet azok után, hogy az istálló 2010-es beszállása óta minden évben a sport egy legendájának építettek versenyautót, eleinte Michael Schumachernek, majd Hamiltonnak. Ami azt illeti, a brackley-i csapat múltjában is nagyon sokáig, egészen 1999-ig kell visszamennünk, hogy megtaláljuk a legutóbbi alkalmat, amikor valaki náluk debütált: a BAR megalakulásának évében Ricardo Zonta.

    Szintén ritkaság mostanában, hogy olasz pilóta érkezzen az F1-es mezőnybe: az Alfa Romeónál három éven át versenyző és nem túl mély nyomot hagyó Antonio Giovinazzi előtt a 2011-ben visszavonult Jarno Trulli volt az ország utolsó képviselője.

    „Van néhány dolog, ami Olaszországban bűncselekménynek számít. Az ananász a pizzán például egy szörnyű tett” – húzta meg a határvonalat kollégái számára Antonelli.

    Az olasz pilóta noha csak 2025-ben debütál Russell csapattársaként, de addig sem tétlenkedik, hiszen elmondása szerint tovább folytatja a csapat két évvel ezelőtti autójával való privát tesztelést, ami a leghatékonyabb felkészülési mód a jelenlegi szabályok mellett az újoncok számára. Az idei autót is kipróbálhatta már az Olasz Nagydíj első szabadedzésén, annak viszont gyors baleset lett a vége, de a szezon végeztével bizonyosan kap rá újabb lehetőséget – akár az újoncok számára tervezett sprintverseny keretében Abu-Dzabiban, amennyiben a csapatoknak sikerül már idén tető alá hozniuk ezt az új tervet.

    Részletek derültek ki a szezon utáni, extra F1-es versenyről

  • A Mercedes máris jobban bánik a maga Kimijével, mint a Ferrari tette Räikkönennel

    A Mercedes máris jobban bánik a maga Kimijével, mint a Ferrari tette Räikkönennel

    „Kesztyűket és kormányt, hé! Valaki szóljon már neki, hogy adja ide! Gyerünk! Mozgás!” – hangzottak Kimi Räikkönen szidalmai számos emlékezetes rádiózásának egyikében. Az biztos, hogy Andrea Kimi Antonellitől nem fogunk ilyet hallani, mert a Mercedes már F1-es debütálása előtt gondoskodott a pilótája megfelelő ellátásáról.

    A rutinosabb F1-nézőket ajándékozta meg egy rejtett utalással a Mercedes a legújabb rövid videójában, amelyben a 18. születésnapját augusztus 25-én betöltő Antonellinek adott át egy megkésett ajándékot. Az ifjú olasz lelkesen bontotta ki a csomagokat, amelyekben egy pár kesztyűt és egy F1-es kormányt talált.

    „Kesztyűk és kormány. Pont, amire szükségem volt!” – mondta Antonelli, és írta a videó mellé ugyanezt egy kacsintás kíséretében a Mercedes.

    A csapat nemcsak jövő évi pilótáját, hanem a régebbi és figyelmes F1-rajongókat is megajándékozta ezzel, hiszen eszünkbe juthat egy másik jelenet is, amiben egy Kimi a fenti tárgyakat kérte. Az emlékezetes eset – amit az F1 hivatalos X-csatornája is éppen felidézett, talán részben a Mercedes videójára reagálva – a 2017-es Azerbajdzsáni Nagydíj piros zászlós leállása során történt, amikor a Ferrarinál vezető Kimi Räikkönen önmagához képest agitált állapotban sürgette csapatát, hogy adják már oda neki a hiányzó kellékeket az újraindulás közeledésekor.

    Antonelli és Räikkönen amellett, hogy a keresztnevükön osztoznak, a véletlen folytán a monzai hétvégén is egyaránt ott voltak, hiszen a 2007-es világbajnok éppen azon a hétvégén tért vissza családjával a paddockba, amelyen az olasz először vehetett részt az első szabadedzésen. És a fenti videóból kiindulva Antonelli F1-es karrierjét alighanem végig is kísérik majd az ehhez hasonló, Räikkönennel való vicces összehasonlítások.

    Räikkönen élete besűrűsödött, de örömmel tért vissza az F1-be Monzában

  • Ezek a pálcikaemberek jövőre F1-es pilóták lesznek

    Ezek a pálcikaemberek jövőre F1-es pilóták lesznek

    Egy felnőttkorban járó rajongó akár minden évben elszörnyülködhet azon, hogy hozzá képest egyre fiatalabb és fiatalabb versenyzők kapnak Forma-1-es versenyzői ülést, de a két legújabb sztár, Oliver Bearman és Andrea Kimi Antonelli már tényleg a pilóták egy egészen új generációjának sorát nyitják meg.

    Persze a Forma-2-ben idén csapattársként versenyző két pilóta imázsának alakításához kell az is, hogy munkaadójuk, a Prema Forma-1-es csapatokat is leköröző tempóban gyártja a vicces közösségi médiás tartalmakat az utánpótlásszériákban ténykedő versenyzőivel, ugyanakkor bármely más F1-es pilótáról lehetetlen elképzelni, hogy újonckorában sötétben világító fénycsöveket magára aggatva táncoljon a kamerának.

    @prema_team

    Here to brighten your FYP with some real performance 🕺🕺 #F2 #PREMARacing @Ollie Bearman

    ♬ Iko Iko (My Bestie) (feat. Small Jam) – Justin Wellington

    A következő hétvégére már második F1-es beugrását is megkapó, jövőre Haas-szerződéssel rendelkező Bearman 2005-ös, a Mercedes által bejelentett Antonelli pedig 2006-os születésű, 2025-ben 19, illetve 18 évesen kezdik meg első teljes szezonjukat a királykategóriában.

    Érkezésük a mezőny utóbbi debütánsaihoz képest is jelentős ugrás lesz, hiszen Oscar Piastri a 2001-es, Liam Lawson a 2002-es, a Williamsnél frissen ülést kapott Franco Colapinto pedig a 2003-as generációhoz tartozik. Bearman minden idők harmadik legfiatalabb F1-es pilótája lett, amikor idén Dzsiddában már rajthoz állhatott a Ferrarival, jövő márciusban pedig Antonelli fogja őt leszorítani erről a helyről. Várakozások terén szintén a legizgalmasabb érkezőknek számítanak azóta, hogy 2019-ben Lando Norris, George Russell és Alexander Albon egyidejűleg betoppant az F1-be.

    Azoknál a Prema-videóknál pedig már nehéz is eldönteni, hogy kinek is kellene magát igazán öregnek éreznie, amelyeknél Bearman és Antonelli egy-egy (tőlük azért nem olyan sokkal fiatalabb) gyerek kérdéseire válaszolva adnak interjút. A gyerekek nem voltak kíméletesek, sorban szembesítették a két fiatal pilótát egy sor olyan kellemetlen vagy egyenesen veszélyes forgatókönyvvel, ami megtörténhet velük az autóban, a fejreállástól a tüsszentési kényszerig. És igen, karrierjük meglehetősen korai szakaszában átestek az autóba pisilés kötelező kérdésén is, amire mindketten azt felelték, hogy szenvedve, de visszatartják az ingert, noha Antonelli tud olyanokról, akik nem átallnak menet közben elvégezni a dolgukat.

    A Mercedes jövő évi olasz pilótája emellett azt a furcsa történetet is megosztotta, hogy egyszer megpróbált a trófeájával aludni, de álmában annyit mozgolódott, hogy az összevágta az arcát.

  • Így segítette Antonellit a Mercedesbe Russell

    Így segítette Antonellit a Mercedesbe Russell

    A Mercedes csapatfőnöke elismerte, hogy a George Russell által megtanult leckét alkalmazták Andrea Kimi Antonelli esetében. Ez azonban azzal jár, hogy az olasz pilóta tanulási folyamatával járó hibázások sokkal jobban szem elé kerülnek, mint másoknál.

    Toto Wolff kifejtette, hogy a reményeik szerint felfedezett jövőbeli szupersztár Mercedeshez láncolásában fontos szerep jutott kevésbé ismert háttérembereknek. „A legnagyobb dicséret Gwen [Lagrue]-nek, az akadémiánk menedzserének jár, és a stábjának, akik nagyon fiatal koruktól figyelik a versenyzőket. Mi magunk, a Mercedes önmagában nem bukkant volna rá Kimire” – mondta.

    „Nagyszerű látni, hogy a Mercedes két pártfogoltja ül az autónkba a Forma-1-ben. Ez az utánpótlás rendszer dicsérete.”

    Antonelli 11 éves gokartosként került a látókörükbe. Toto Wolff és a Mercedes merészet húzott azzal, hogy Antonellit egyből a mélyvízbe dobják, és az olasz az F1-es karrierjét 2025-ben egy élmezőnybe tartozó csapatnál kezdi meg, nem tölt tanulóéveket a mezőny hátsóbb részében. Utoljára Lewis Hamilton mutatkozott be ilyen feltételek között a világbajnokságban, szóval nem tűnik halottnak a terv, és Wolff elismerte, hogy a döntésben megjelentek a George Russell kapcsán levont tanulások is, aki a programjuk részeként három évig versenyzett a Williamsnél.

    „Nem érdekel, mennyire gyors” – az excsapatfőnök szerint Antonelli nem szolgált rá a Mercedes-ülésre

    Ez azonban azzal jár, hogy az olasz pilóta tanulási folyamatával járó hibázások sokkal jobban szem elé kerülnek, mint másoknál.

    „Megtanultuk a leckét, hogy George-ot talán túl sokáig hagytuk a Williamsnél – ismerte el Wolff. – Ő ott követte el a hibái egy részét, így azok nem annyira kerültek szem elé. Kimivel most gyorsabb utat járunk, akinek a hibái jobban feltűnnek majd, mert a Mercedesnél lesz.”

    Az biztos, hogy jövőre amikor Antonelli valamit elront, nagyító alá kerül, és felmerül a kérdés, hogy nem került-e túl korán egy élmezőnybeli csapathoz.

    Verstappen miatt csak egy maradhat? – Wolff tagadta egykori pilótájának elméletét

  • „Nem érdekel, mennyire gyors” – az excsapatfőnök szerint Antonelli nem szolgált rá a Mercedes-ülésre

    „Nem érdekel, mennyire gyors” – az excsapatfőnök szerint Antonelli nem szolgált rá a Mercedes-ülésre

    Eddie Jordan kijelentette, bár Andrea Kimi Antonelli jogosan kerül be a Forma–1 jövő évi mezőnyébe, de szerinte nem a Mercedesnél lenne a helye. Az ír üzletember Bernie Ecclestone korábbi szavajárásával érvelt saját igaza mellett.

    Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a Mercedes az Olasz Nagydíj szombati napján bejelentette, amit mindenki sejtett, miszerint Andrea Kimi Antonelli lesz Lewis Hamilton utódja, vagyis George Russell csapattársaként ő vezeti az istálló egyik autóját. A mindössze 18 éves versenyzőről megoszlanak a vélemények, és nem mindenki tartja helyes döntésnek az ő beültetését.

    Itt a várva várt bejelentés: megvan, ki lesz Hamilton utódja a Mercedesnél

    Az olasz pilóta korábban jó néhány alkalommal tesztelt a csillagos alakulat korábbi autóival, de az idei gépbe Monzában ült be először, ahol az első szabadedzésen bemutatkozhatott F1-es versenyhétvégén. Bár meggyőző tempóval kezdett, a gyakorlás nem tartott sokáig számára, ugyanis néhány perc után nekicsapódott a falnak a jelenleg Michele Arboleto-kanyarnak hívott Parabolicában. Eddie Jordant pedig mindez meggyőzte saját igazában.

    Antonelli balesete csak még inkább meggyőzte a Mercedest arról, hogy övé a jövő

    Azt gondoltam, hogy a Mercedes jelentette nyomás túlságosan nagy lesz Kiminek a debütálásakor, és kiderült, hogy így is volt – jelentette ki a Jordan-istálló alapítója, illetve korábbi tulajdonosa és csapatfőnöke saját podcastjában, a ’Formula for Success’-ben. – Továbbra is azt gondolom, hogy Kiminek van helye [az F1-ben], de nem a Mercedesnél. Nem érdekel, mennyire gyors, valahova máshova kellene beültetni, hogy egy évig tanuljon, Toto [Wolff csapatfőnöknek] és a csapatának pedig legyen lehetősége figyelni őt. Aztán esetleg fel lehetne vinni.”

    A műsor társházigazdája, David Coulthard válaszul megemlítette Max Verstappent, aki több mint egy évvel fiatalabban debütált, mint amennyi idős Antonelli lesz a jövő évi Ausztrál Nagydíjon. Azonban ezenkívül egy másik jelentős különbség is van kettőjük útja között: a holland versenyző nem egy nagycsapatnál, hanem a Toro Rossónál kezdte meg F1-es pályafutását.

    Ez tökéletes, pontosan ennek kellett történnie Maxszal a Toro Rossónál – vette vissza a szót Michael Schumacher egykori főnöke. – Kimi Antonellinek a Williamsnél kellene lennie, vagy ott, ahol Toto el tudja helyezni. Én ezt már régóta mondom. Ne feledjük, Bernie Ecclestone azt mondta, hogy »ha az ember pénzt akar keresni, vagy bármihez hozzá akar jutni, akkor ehhez harcolja ki a jogot«. Azt hangoztatta, hogy »harcolja ki a jogot«. Jelenleg nem látom, hogy Antonelli kiérdemelte a jogot, egyelőre nem. Emiatt nem tudok teljes mértékben hinni a dologban.”

    Van, amiben Antonelli agyonverte Verstappent és Hamiltont is, de pont ez volt a baj

  • Verstappen miatt csak egy maradhat? – Wolff tagadta egykori pilótájának elméletét

    Verstappen miatt csak egy maradhat? – Wolff tagadta egykori pilótájának elméletét

    Toto Wolff tagadta Nico Rosberg felvetését, miszerint a következő idény egyfajta „szétlövés” lesz a Mercedesnél George Russell és az újonc Andrea Kimi Antonelli között, mondván, valamelyiküket fel kell áldozni Max Verstappen kedvéért. A csillagos istálló csapatfőnöke elárulta, miért szüneteltetik a holland pilótával, illetve a menedzsmentjével folytatott megbeszéléseket.

    Az Olasz Nagydíj hétvégéjén megtörtént az a bejelentés, amelyre már egy ideje mindenki számított: Andrea Kimi Antonelli fogja váltani a Ferrarihoz távozó Lewis Hamiltont a Mercedesnél, és ő lesz George Russell csapattársa a következő szezonban. Mindez akár izgalmas párosítás is lehet, hiszen a 18 éves versenyzőt generációs tehetségként emlegetik, míg az ifjabbik brit pilóta az évek során számos alkalommal bizonyította már, hogy miért tartozik a mezőny legjobbjai közé.

    Itt a várva várt bejelentés: megvan, ki lesz Hamilton utódja a Mercedesnél

    Szintén közös bennük, hogy mindketten 2025-ig rendelkeznek szerződéssel, és Nico Rosberg szerint könnyen lehet, hogy a következő év végén valamelyikük távozni kényszerül. 2016 világbajnoka ugyanis nem tartja kizártnak, hogy a jövő év egyfajta szétlövés lesz a két versenyző között, és csak az tarthatja meg az ülését, akit a Mercedesnél hosszú távra jobb megoldásnak látnak.

    Nem nehéz kitalálni, hogy a csapat egykori pilótája mire, pontosabban kire alapozza ezt az elméletét. Bár azt mindkét fél megerősítette, hogy Max Verstappen 2025-ben nem lesz a Mercedes pilótája, de 2026-tal kapcsolatban nem hangzott el ilyen állítás. Ha pedig a tendencia folytatódik, a mostani címvédőnek aligha lesz sok kedve a Red Bullnál maradni, pláne annak tudatában, hogy a pletykák szerint a Mercedes sokkal jobban áll az új motor fejlesztésével. Persze hozzá kell tenni, hogy a holland versenyző szerződése 2028-ig szól, de ez aligha lesz akadálya a távozásának. Toto Wolff azonban tagadta korábbi pilótájának felvetését.

    „Hosszú távra tervezünk ezzel a kettőssel. Nagyon fiatal koruk óta tagjai a juniorprogramnak, az pedig egyértelmű, hogy mindig a legjobbakat választjuk – nyilatkozta a Sky Sportsnak. – Jelen állás szerint [2026-ban is] ez lesz a felállás. Mindig van nyomás: ha az ember minden idők legnagyobbja ellen indul [azonos csapatnál], és legyőzi őt, akkor felvetődik a kérdés, hogy minden idők legnagyobbja továbbra is ennyire jó-e. Ha pedig egy gyerek ellen megy, akkor fordított a helyzet, ami rendben van, és meg kell birkóznia vele.”

    Ugyanakkor az idei év alapján nehéz elhinni, hogy Wolff nem csapna le gondolkozás nélkül Verstappenre, ha lehetősége adódna rá. Korábban ugyanis sokszor hangoztatta, hogy amennyiben a 26 éves versenyző elérhető, ő szívesen látná, és az sem volt titok, hogy voltak tárgyalások, vagy legalábbis tapogatózások a felek között. Ezeknek viszont most ideiglenesen vége.

    Verstappen sokatmondóan reagált Wolff szavaira és a titkos találkozóra

    „Az elmúlt néhány évben folytattunk beszélgetéseket erről, valamikor többször, valamikor kevesebbszer – fogalmazott az osztrák üzletember. – Azonban soha nem jutottunk el arra a pontra, hogy azt mondjuk, »rendben, hogyan hozzuk össze? Szabjunk meg néhány feltételt.« Ezzel párhuzamosan pedig elköteleztük magunkat a pilótáink mellett, hogy a legjobbat nyújtjuk nekik. Ők pedig George és Kimi lesznek. Nem fogok másfelé kacsintgatni, miközben mindent beleadunk, ez az oka, hogy egyelőre szüneteltetjük [a megbeszéléseket Verstappenékkel].”

    Így reagált Hamilton látványos önkritikájára Wolff

  • Antonellit még az ág is húzza, ismét autót tört a Mercedes tehetsége

    Antonellit még az ág is húzza, ismét autót tört a Mercedes tehetsége

    Andrea Kimi Antonelli újabb balesetbe keveredett Monzában, így két nap alatt másodszor tört autót.

    Miután pénteken jókora balesettel debütált F1-es versenyhétvégén, ami miatt mindössze másfél gyorskörre futotta élete első F1-es szabadedzésén, a mai napon Lewis Hamilton utódjának bejelentett Andrea Kimi Antonelli megpróbáltatásai a Forma–2-es sprintfutamon folytatódtak. Az összetett 7. helyén álló olasz a 6. időt érte el a pénteki időmérőn, a fordított rajtrácsos sprintet pedig a 15. pozícióból kezdhette.

    Felzárkózás helyett azonban már az első kanyar előtt balesetbe keveredett. Előtte Zak O’Sullivan akadt össze a debütáló Oliver Goethe-vel, Antonellinek pedig a fékbe kellett taposnia. A kontaktot ekkor még megúszta, ám miközben próbálta kikerülni O’Sullivan autóját, eltalálta azt és az előtte haladó riválisát is, aminek következtében leszakadt az első szárnya és bal első defektet kapott.

    Káosz a rajtnál:

    Noha a biztonsági autó beküldésével a 18 esztendős pilóta felzárkózhatott a mezőny végére, a 20. helyről csak a 18. pozícióba tudott felkapaszkodni, azaz pont nélkül zárt. Eközben csapattársa, a 8. helyről rajtoló Oliver Bearman nyerni tudott Victor Martins és Joshua Dürksen előtt, amivel a jövőre a Haasnál versenyző brit pilóta idei második sikerét könyvelhette el.

    Az összetettben vezető Red Bull-junior, Isack Hadjar csak a 10. pozíciót szerezte meg, míg a tőle 35 ponttal lemaradva második helyen álló Gabriel Bortoleto a 8. lett, a harmadik helyezett Paul Aront pedig csak a 20. helyen rangsorolták.

    Van, amiben Antonelli agyonverte Verstappent és Hamiltont is, de pont ez volt a baj

  • Van, amiben Antonelli agyonverte Verstappent és Hamiltont is, de pont ez volt a baj

    Van, amiben Antonelli agyonverte Verstappent és Hamiltont is, de pont ez volt a baj

    Andrea Kimi Antonelli bemutatkozása F1-es versenyhétvégén nagyon nem úgy sült el, ahogyan azt ő és a Mercedes remélte, de az a másfél gyorskör, amit teljesített, legalább megmutatta, hogy milyen magabiztos.

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke azt hangsúlyozta Andrea Kimi Antonelli monzai első szabadedzésen bekövetkezett balesete után, hogy inkább legyen egy gyors pilótájuk, akit le kell lassítani, mint egy olyan, akit fel kell gyorsítani. Az osztrák üzletember emellett elmondta, hogy ennek a bukásnak semmilyen hatása nem lesz a jövő évi terveikre, és védelmébe vette a hibázó újoncot, mondván egy 18 éves versenyző el fog követni ilyen malőröket.

    A baleset:

    A Mercedes az olasz versenyző ostorozása helyett pedig azt igyekezett kiemelni, hogy Antonelli milyen elképesztő tempót ment abban a rövidke időben, amíg a pályán volt, ami tényleg így van, ám részben ennek köszönhette a balesetet, mert mint Wolff is mondta, az autó már nem tudta elviselni azt a sebességet, amit Antonelli elvárt tőle. Hogy milyen sebességről beszélünk, azt az első szabadedzés GPS-adatai pedig tökéletesen megmutatták. Antonelli a végül be nem fejezett, a korábbi, szintén nem lassú körénél jóval gyorsabbnak ígérkező utolsó körében ugyanis 184 km/órás tempót vitt át a második Lesmo kanyaron, ami 7 km/óránál gyorsabb annál, amire Max Verstappen volt képes ugyanabban a kanyarban az edzés legjobb idejének megfutásakor (!).

    Antonelli tehát második gyorskörében tempósabban vette ezt a Lesmót, mint a holland később, az egyre jobban gumizódó pályán. De lehet még fokozni, a Mercedes-junior az Ascari sikánon ugyanebben a körében ugyanis 190 km/órás minimumtempóval száguldott át, míg Verstappen a maga leggyorsabb körében csupán 176-tal, míg Lewis Hamilton 177-tel, Charles Leclerc 178-cal, Lando Norris 179-cel.

    Azaz mindenki jócskán el volt maradva Antonellitől, akit annak ellenére nem tudott megelőzni senki ebben a két kanyarban, hogy az edzés további részében értelemszerűen gyorsult a pálya.

    Fotó: Sam Bloxham/Mercedes-AMG F1

    Ám még mielőtt elalélnánk az olasz szupertehetségtől, meg kell jegyezni, hogy pont ez az elképesztő kezdeti sebesség okozta a vesztét, Antonelli ugyanis annyira a határon vezetve fogott bele az egyórás tréningbe, hogy mire a második mért körében a Parabolicához ért, túlmelegítette a hátsó gumijait, amelyek egyszerűen nem tapadtak be az utolsó kanyarban. Így aztán a többiek alacsonyabb tempója részben mindenképpen annak tudható be, hogy tapasztalatukból adódóan nem követeltek annyit az autótól a mért körük során, mert tisztában voltak vele, hogy így túlmelegítik a gumit. Ugyanakkor az, hogy a tapasztalatlan Antonelli egyáltalán képes volt rögtön ekkora tempóra kapcsolni, sokat elmond a fiatal olasz képességeiről, és magyarázza azt, hogy Wolff mire utalt, amikor a baleset előtti köreit méltatta.

    A lelkesedésből kicsit visszább lehet majd csavarni, miként Antonelli is megtanulja, hogy nem érdemes rögtön a határon menni, de egyáltalán az nagyon sok mindent elmond róla, hogy ilyen magabiztossággal feszegette a határokat. A kicsúszása előtt például 30 méterrel később fékezett a Parabolica előtt, mint az első körében, ami nyilván túl sok, de kiemelkedő magabiztosságról árulkodik.

    És hogy a Mercedes csapatfőnöke nem a levegőbe beszélt, amikor azt mondta, semmin sem változtat Antonelli balesete, azt pénteken délelőtt bizonyította is, hiszen az istálló bejelentette a fiatal olaszt Hamilton utódjaként:

    Itt a várva várt bejelentés: megvan, ki lesz Hamilton utódja a Mercedesnél

  • Itt a várva várt bejelentés: megvan, ki lesz Hamilton utódja a Mercedesnél

    Itt a várva várt bejelentés: megvan, ki lesz Hamilton utódja a Mercedesnél

    A Mercedes az Olasz Nagydíj pénteki napjának délelőttjén megtette azt a bejelentést, amire egy ideje már mindenki számított, és közölte, hogy jövőre 18 esztendős tehetsége, a monzai első szabadedzésen autót törő Andrea Kimi Antonelli ülhet a Ferrarihoz távozó Lewis Hamilton helyére.

    Nem történt meglepetés, és miként arra már egy ideje számítani lehetett, a Mercedesnél Andrea Kimi Antonelli váltja jövőre Lewis Hamiltont. A 18 esztendős olasz a minap az Olasz Nagydíjon mutatkozott be F1-es versenyhétvégén, de összetörte az autóját az első szabadedzésen, ami ugyanakkor értelemszerűen nem tántorította el a Mercedest attól, hogy beültesse őt a hétszeres világbajnok helyére 2025-től.

    „A 2025-ös pilótafelállásunk ötvözi a tapasztalatot, tehetséget, fiatalságot és nyers sebességet. Izgatottak vagyunk, hogy mit adhat George és Kimi a csapatnak mind külön-külön, mind pedig partnerekként. A felállásunk tökéletes ahhoz, hogy megnyissuk az új fejezetet a történetünkben, miközben alátámasztása a junior programunk erősségének és a saját nevelésű tehetségekbe fektetett hitünknek” – olvashatók Toto Wolff csapatfőnök szavai a Mercedes közleményében.

    Fotó: LAT Images/Mercedes-AMG F1

    Antonelli 2019 óta a Mercedes juniorja. A gokartban mindent megnyert, amit lehetett, majd autóversenyzői karrierjét 2022-ben az olasz és a német Forma–4 bajnoki címével kezdte, tavaly pedig a Formula Regional European Championship (FRECA) elsősége következett. Az idén az F2-ben nem indult jól az éve, de Silverstone-ban a sprintfutamon megszerezte az első győzelmét, majd a Hungaroringen már a főversenyt is megnyerte. Jelenleg a hetedik helyen áll a pontversenyben.

    „Csodálatos érzés, hogy bejelentettek a Mercedes gyári pilótájának George mellé 2025-re. Az F1 kisfiú korom óta az álmom. Szeretném megköszönni a csapat támogatását, amit a karrierem során nyújtottak eddig nekem és a belém vetett hitüket. Még mindig sokat tanulok, de készen állok a lehetőségre. Arra fogok koncentrálni, hogy egyre jobbá váljak, és a lehető legjobb eredményeket szállítsam a csapatnak. Amiatt is nagyon izgatott vagyok, hogy George csapattársa lehetek. Akárcsak én, ő is végigjárta a csapat junior programját, és olyasvalaki, akit nagyon tisztelek. Szupergyors, többszörös futamgyőztes, és már eddig is segített fejlődnöm versenyzőként. Várom, hogy tanulhassak tőle és együtt dolgozhassak vele a pályán elért eredményekért” – tekintett előre Antonelli.

    „Nagyon izgatott vagyok, hogy Kimi csapattársa lehetek 2025-től – mondta a Mercedesnél ezzel rangidőssé váló George Russell. – Félelmetes az eredménysora a junior kategóriákban, az előléptetése pedig igazán megérdemelt. Fantasztikus fiatal tehetség és a junior programunk másik növendéke. Már várom, hogy a tapasztalataimmal irányt mutassak neki. Tudom, mennyi támogatást nyújtott nekem Lewis a junior éveim során és azóta is, hogy csapattársak lettünk. Annyira sokat tanultam tőle, így remélem, hasonló szerepet tölthetek be Kimi esetében.”

    „Csapatként pozitív lendületet veszünk a következő évre, a pályán folytatjuk a fejlődést és keményen dolgozunk, hogy a kirakós minden darabját a helyére tegyük azért, hogy a világbajnoki címekért küzdhessünk. Nagyon izgalmas utazáson vagyunk, és magabiztos vagyok azt illetően, hogy Kimi és én előrevihetjük a csapatot és beválthatjuk a hozzánk fűzött reményeket.”