Címke: Andrea Kimi Antonelli

  • A szokás hatalma: Videón, ahogy Lewisnak nevezi mérnöke Antonellit a rádióban

    A szokás hatalma: Videón, ahogy Lewisnak nevezi mérnöke Antonellit a rádióban

    Andrea Kimi Antonelli a 8. rajthelyet szerezte meg a Kínai Nagydíjra, de elmondása szerint elég nehezen tudta kiismerni a Mercedese igényeit. Fejlődésében nagy segítségére van versenymérnöke, Peter Bonnington, aki 12 évet dolgozott együtt Lewis Hamiltonnal – és néha még mindig azt hiszi, hogy ő van a rádióvonal túlsó végén.

    Az időmérő alatt ugyanis Bono egy alkalommal „vettem, Lewis” mondattal válaszolt Antonellinek a rádióban. A rövid megerősítő reakciót számtalanszor hallhattuk már tőle 2013 óta, amióta együtt dolgozott Hamiltonnal, akivel saját nyelvezetet, kommunikációs sémákat alakítottak ki, a jelek szerint pedig ennyi év után nehéz mindezt elfelejteni, olykor automatikusan jön a mérnök nyelvére a régi sablonválasz. Hamilton persze idéntől már a Ferrarinál vezet, ahol neki is nulláról kellett felépítenie új munkakapcsolatát ottani mérnökével, a tavalyig Carlos Sainzcal dolgozó Riccardo Adamival.

    https://twitter.com/fiagirly/status/1903371717566664891

    A 18 évesen első F1-es szezonját teljesítő Antonelli persze jól ismeri Bonnington F1-es múltját, aki Hamilton előtt Michael Schumacherrel is dolgozott. S nem szégyelli elismerni, hogy egyelőre még nagyban támaszkodik az ő iránymutatására a beállítások és különféle procedúrák terén.

    „Nagy kiváltságnak érzem, hogy ő a versenymérnököm, hiszen a Forma–1 történetének két legjobb versenyzőjével is dolgozott, előbb Michaellel, majd sok éven át Lewisszal. Nekem még rengeteg új helyzettel meg kell ismerkednem, és nagy segítség, hogy mellettem van valaki, aki ekkora tapasztalattal rendelkezik, és irányt tud mutatni ezekben a helyzetekben” – mondta Bonningtonról Antonelli Sanghajban az F1 riporterének.

    Miután a szombati sprintversenyen hetedikként befutva két pontot szerzett, az időmérőn a nyolcadik pozícióba kvalifikált az olasz, és bár az első sorba került csapattársától, George Russelltől közel négy tizedet kapott, saját fejlődésében így is előrelépést ért el, miután a szezonnyitón még a Q1-ben kiesett.

    „Egy kicsit csalódott vagyok, amiért csak a 8. helyre kvalifikáltam. Különböző stratégiákat próbáltunk ki a kivezető körre, de nehéz volt folyamatosan a legjobbat kihozni a gumikból” – panaszkodott Antonelli is a sanghaji pályán az egész mezőny életét megnehezítő gumihelyzetre.

    „De az ilyen kihívások segítenek abban, hogy gyarapítsam a tudásom. Jó volt megtapasztalni egy ilyen nehéz időmérőt, amelyen minden menet során alkalmazkodni kellett. Megtudtuk viszont, hogy ha az autó igazán elkapja a fonalat, akkor nagyon jó érzéseket képes nyújtani – George ugyanis megmutatta, hogy ez lehetséges. Megvan a tempónk ahhoz, hogy holnap előre haladjunk a mezőnyben, és erre is fogunk törekedni.”

    Verstappen jobb formában érzi magát, mint valaha, de a győzelemről lemondott

  • Az új Kimi a régi Kimiről: Ő nagyon vicces, én viszont nem vagyok olyan fagyos

    Az új Kimi a régi Kimiről: Ő nagyon vicces, én viszont nem vagyok olyan fagyos

    A Mercedes újonca, Andrea Kimi Antonelli elég jól képben van Kimi Räikkönen F1-es ténykedésével, akivel keresztnevükben osztoznak, példaképet azonban nem gyerekkora nagy versenyzői közül választott magának.

    Az olasznak a SportBible videójában fel kellett ismernie F1-es versenyzőket gyerekkori fényképeik alapján. Bár a fotók a 2006-ban született Antonelli szemszögéből már az őskorban, az 1980-as években vagy annál is korábban készültek, de jól teljesített, még ha nem is kapott megoldhatatlan feladatokat, a cél ugyanis inkább az volt, hogy mondjon pár szót a képeken szereplő nagyságokról.

    Antonelli debütálásának egyik érdekes aspektusa, hogy általa az F1-ből 2021-ben visszavonult Kimi Räikkönen után mindössze három és fél évvel vissza is tért a mezőnybe a Kimi keresztnév – bár egy korábbi interjúban azt állította, nem a születése idején már javában világhírű finn nyomán kapta ezt a középső nevet, amit egyébként szívesebben használ, mint az Andreát.

    A Mercedes 18 éves pilótája persze maga is alaposan edukálódott élete során a Räikkönen-jelenségből, így átgondolt összhasonlításokat is tud tenni önmaga és az utánozhatatlan stílusú 2007-es világbajnok között.

    „Egy legenda, az igazi Jégember. Rengeteg interjút láttam vele, és szerintem elképesztően vicces. És persze nagyszerű versenyző is. Én nem vagyok olyan fagyos, mint ő. Elvégre olasz vagyok, az olaszok pedig nagyon érzelmesek” – fogalmazott Antonelli.

    Bemutatjuk a Mercedes szuperfegyverét, akivel harcba indul a Ferrari rajongóiért – Újoncportrék 1.

    Fernando Alonso Räikkönennel egyidőben, 2001-ben debütált az F1-ben, még jóval azelőtt, hogy Antonelli megszületett volna. Az még hagyján, hogy Alonso első világbajnoki címe is öregebb már Antonellinél, de a spanyol még mindig tagja a világbajnoki mezőnynek – amelyben több pilóta is van már, akik debütálása után születtek.

    „Fernando több mint kétszer idősebb nálam! – hüledezett a Mercedes pilótája. – Én még a szüleim gondolatában sem léteztem, amikor ő már az F1-ben volt. Ő szintén egy legenda, és egészen elképesztő, hogy még mindig képes tartani a lépést velünk, fiatal versenyzőkkel. Nagyra tartam őt, nemcsak amiatt, amit korábban tett, hanem amiatt is, amit jelenleg tesz.”

    Nem maradhatott ki a sorból az aktív, de már idősebb generáció másik világbajnoka, Lewis Hamilton sem, akinek a helyét átvette Antonelli a Mercedesnél – ráadásul a szezonnyitón le is győzte elődjét, hiszen míg az olasz nagy felzárkózással a 4. lett, Hamiltont csak a 10. helyen intették le.

    „Nagy lehetőség és megtiszteltetés, hogy őt követően én lehetek a következő Mercedes-versenyző. Ez persze nagy felelősséggel is jár, de mindent megteszek, hogy a legtöbbet hozzam ki ebből.”

    Az viszont talán furcsa, hogy Antonelli nem gyerekkora nagy versenyzői között keresett példaképet magának, hanem ugyanúgy Ayrton Sennára néz fel, mint mondjuk Hamilton, dacára annak, hogy csak 12 évvel a brazil legenda halála után született.

    „Versenyzői nagysága mellett amiatt is felnézek rá, hogy emberként hogyan viselkedett, és micsoda hatást gyakorolt másokra és az egész sportra. A videókból, dokumentumfilmekből is látszik, milyen különleges ember volt, ezért is tartom őt referenciának önmagam számára. Ha csak egy kis részét elérhetném annak, amit ő elért az élete során, már az is nagyon boldoggá tenne” – fogalmazott szerényen az olasz, aki már első futamán megszerzett eredményével is egy szűk klubhoz csatlakozott, mint azt alábbi, az Ausztrál Nagydíj statisztikai érdekességeit összegző cikkünkben bemutatjuk.

    Badoer óta Hamiltoné a leggyengébb debütálás a Ferrarival, de ennél van nyomasztóbb mutató is

  • Badoer óta Hamiltoné a leggyengébb debütálás a Ferrarival, de ennél van nyomasztóbb mutató is

    Badoer óta Hamiltoné a leggyengébb debütálás a Ferrarival, de ennél van nyomasztóbb mutató is

    A szezonnyitó F1-es Ausztrál Nagydíj különleges történései arra sarkalltak minket, hogy felkutassuk a Ferrari összes versenyzőjének eredményeit, összegyűjtsük a Kimi Antonelliéhez hasonló remek debütálásokat az elmúlt fél évszázadból, és visszaidézzük, hogyan vetett véget másodszor is egy McLaren a rekordhosszú uralomnak.

    Lewis Hamilton elkezdte a versenyzést a Ferrari színeiben, ami máris egy halom statisztikai érdekességet zúdított ránk – és várhatóan fog is még az egész szezon során.

    Ő lett a Ferrari első 40 év feletti versenyzője Mario Andretti óta, aki 1982-ben, 42 évesen teljesítette a csapattal az utolsó F1-es versenyeit.

    Bár csak a csapat hibás stratégiai döntésének köszönhetően, de Hamilton egy kört az élen is eltöltött a futamon (valójában csak a célegyenes kezdetétől, Max Verstappen bokszba hajtásától a 2-es kanyarig állt az élen, amikor Lando Norris megelőzte, ám a célvonalon való áthaladás alapján jegyzik az első helyen töltött köröket). A brit így elmondhatja, hogy eddigi mindhárom csapatával már az első futamán haladt az élen – igaz, erre a korábbi esetekben is csak a bokszkiállások alatt került sor. 2007-ben a McLarennel 4, 2013-ban a Mercedesszel ugyancsak 4 kört vezetett, szintén az Albert Parkban.

    Azokat a futamokat a 3., illetve az 5. helyen zárta, most a Ferrarival való debütálásán viszont csak a 10 lett. Ami a Ferrari eddigi összes F1-es versenyzőjével összevetésben is elég gyenge kezdés.

    Anélkül, hogy bármiféle párhuzamot szeretnénk vonni minden idők legsikeresebb versenyzője és a pontszerzés nélkül a legtöbb futamon rajthoz állt versenyző képességei között, az statisztikai tény, hogy a 2009-ben a sérült Felipe Massa helyére beültetett, az F1-ben akkor már tíz éve nem versenyző, és Valenciában a 17. helyen végző Luca Badoer óta senki nem zárta ilyen rossz eredménnyel első ferraris futamát. Az persze még nem volt annyira régen, azóta Hamilton a hetedik versenyző, aki bemutatkozhatott a csapattal.

    Történelmi kontextusba helyezve viszont rosszabbul mutat ez az eredmény:

    •  Eddig összesen 98 pilóta versenyzett az F1-ben Ferrarival, közülük 69-en értek célba első versenyükön, és közülük csak 6-an rosszabb helyen, mint most a 10.-ként leintett Hamilton.
    •  Ha csak azokat vesszük figyelembe, akik a Ferrari gyári csapatával álltak rajthoz (a hőskorban privát indulók, ügyfélcsapatok is nevezhettek Ferrarikat), ők 78-an voltak, közülük 54 ért célba első versenyén, és csak hárman a 10. hely alatt: ők Nanni Galli 1972-ben (13. hely), Nicola Larini 1992-ben (12.) és Badoer 2009-ben (17.). René Arnoux 1983-ban ugyanúgy 10. helyen kezdett a Ferrarival, mint most Hamilton.

    Luca Badoer különös F1-es karrierjéről az alábbi cikkben írtunk: 

    Születésnapos az olasz, aki Schumacher helyett ugrott be a Ferrarihoz, majd nevetség tárgyává vált

    Megdőlt a Verstappen-rendszer

    Felettébb ritka, hogy a szezonnyitó után izgalmas dolgokat lehessen mondani a bajnoki pontversenyek állásáról, hiszen egyéniben az megegyezik a verseny végeredményével. Idén azonban már ebből is sok minden következik.

    Közel három év után véget ért a leghosszabb egyeduralom az egyéni pontverseny élén. Verstappen a 2022-es Spanyol Nagydíjtól kezdődően letaszíthatatlan volt onnan, de az 1029 napon, 63 versenyen át tartó széria most a futamgyőztes Lando Norrisnak köszönhetően megszakadt. Michael Schumacher 896 napos, 37 versenyes sorozata a második leghosszabb, ami érdekes módon szintén egy melbourne-i szezonnyitón szakadt meg egy McLaren-győzelem által, 2003-ban.

    De ha már itt tartunk, három eső által befolyásolt F1-es futam volt eddig az Albert Parkban, és 2003-ban David Coulthard, 2010-ben Jenson Button, idén pedig Norris által mindegyiket a McLaren nyerte.

    A wokingi istálló egy közel 13 éves ínséget is megszakított: Norris győzelme révén először vezeti egy McLaren-pilóta az egyéni bajnokságot a 2012-es Kanadai Nagydíj óta, amikor még Hamiltonnal a legutóbb az élen álltak.

    Norris pedig egy különös átoknak is nagyon gyorsan véget vetett. Az elmúlt három évben az a furcsa trend alakult ki, hogy aki Verstappen mögött a második helyen zárta a tabellát, a következő szezonban már egyetlen futamon sem győzött: így maradt nyeretlen 2022-ben Hamilton, 2023-ban Charles Leclerc, 2024-ben pedig Sergio Pérez. Idén ez már biztos nem folytatódik, hiszen tavaly Norris lett az egyéni második, most pedig rögtön egy győzelemmel fejelte ezt meg.

    Akad különlegesség a konstruktőri tabellán is, ahol a címvédő McLaren ugyan megtartotta a vezetést, ám ugyanúgy 27 ponttal rendelkezik, mint a Mercedes (akik a leintés után ugrottak fel melléjük, amikor visszavonták Kimi Antonelli 5 másodperces büntetését). A 2006-os szezonnyitó Bahreini Nagydíj óta nem volt rá példa, hogy pontegyenlőség legyen a csapatok tabelláján, akkor a Renault és a McLaren álltak azonosan.

    Fotó: Clive Rose/Getty Images/Pirelli

    Egyébként is ez még csupán a 14. alkalom, hogy számszerűleg holtverseny van a konstruktőri tabella élén, miközben az egyéniben ez 39-szer előállt a sport történelmében – és a 2006-os nyitány óta is már 8-szor. Megállja viszont a helyét az az érv, hogy a pontrendszer bővülésével csökkent is a valószínűsége az ilyen együttállásoknak, különösen csapatszinten.

    Egy szezonra való siker egy futam alatt

    Az Ausztrál Nagydíj zűrzavara, vagy éppen csapatuk fejlődése miatt több istállónál is olyan eredmények születtek, amelyeket már régen nem láttak.

    Kevesen gondolhatták, hogy a télen csapatot váltó öt pilóta, Hamilton, Carlos Sainz, Liam Lawson, Esteban Ocon és Nico Hülkenberg közül utóbbi éri el a legjobb eredményt a szezonnyitón, a tavalyi sereghajtó Sauberrel. A svájci csapat tavaly az egész év során csupán négy pontot szerzett, amit a most hetedik helyen befutó Hülkenberg az érte kapott hat egységgel máris felülmúlt.

    Lance Stroll a tavalyi Magyar Nagydíj óta pontot sem szerzett az Aston Martinnal, most 6. lett. Különös trend kezd kirajzolódni közte és a melbourne-i pálya között, hiszen 2023-ban és 2024-ben egyaránt itt érte el szezonbeli legjobb helyezését (egy 4. és egy 6. helyet). Látva az Aston jelenlegi formáját, az esély mindenesetre most megnyílt rá, hogy ez idén is így legyen.

    A középmezőny élén találta magát a Williams, amely előző évekbeli önmagához képest szintén hatalmasat szakított Alexander Albon 5. helyével – s mielőtt visszaállították Antonelli 4. helyét, úgy tűnt, a 12 ponttal be is állítja tavalyi egész szezonos termelését a thai versenyző. Albon a Williamsszel töltött előző három évében még nem végzett ilyen előkelő helyen, így ez a legjobb eredménye az F1-ben a 2020-as szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj óta, ahol negyedik lett a Red Bull-lal.

    Sainz első körös balesete is kellett a Williams 9 éve legjobb szezonkezdetéhez

    A Williamsnél szintén régen örülhettek már ilyen jó helyezésnek: amikor a biztonsági autó mögötti egy kör alapján megállapított végeredményben George Russell 2. lett 2021-ben Spában, az kétes értékű siker volt, azt megelőzően 2017-ben az Azerbajdzsáni Nagydíjon volt legalább ilyen jó eredményük, ahol Strollt a 3. helyen intették le.

    Alesi nyomdokán, Verstappen nyomában

    A legmeglepőbbet azonban a Mercedes újonca, Kimi Antonelli szakította, aki a 4. helyen zárta élete első F1-es versenyét. Bár élhet néhány dobogós debütálás is a rajongói emlékezetben, azért ne becsüljük alá annak a súlyát, amit a fiatal olasz elért.

    Az elmúlt több mint fél évszázadban ő csupán a hatodik versenyző, aki a legjobb négy között ért célba első F1-es versenyén. Íme a legutóbbiak:

    • Kevin Magnussen (2014, Melbourne, 2. hely)
    • Lewis Hamilton (2007, Melbourne, 3. hely)
    • Jacques Villeneuve (1996, Melbourne, 2. hely)
    • Jean Alesi (1989, Paul Ricard, 4. hely)
    • Johnny Herbert (1989, Jacarepagua, 4. hely)
    • Mark Donohue (1971, Mosport, 3. hely)

    Donohue előtt már több hasonló esetet találunk, az utóbbi évtizedekben viszont ritkaságszámba megy az ilyen lenyűgöző debütálás – még ha az látszik is, hogy az első futamon való remeklésnek nem egyenes következménye, hogy az illető világbajnokként vagy sokszoros futamgyőztesként végzi. Antonelli debütálása egyébként Alesiéhez hasonlít a legjobban, ő tudott ugyanilyen nagy meneteléssel az élmezőnyben végezni, hiszen szintén a 16. helyről indulva lett 4. – épp azzal a Tyrrell-lel, aminek többszöri tulajdonosváltásából a mai Mercedes kifejlődött.

    A 18 és fél éves Antonelli eközben csendben minden idők harmadik legfiatalabb F1-es versenyzője is lett, csak Verstappen és Stroll érkeztek nála is korábban, ő pedig befurakodott a tavaly megjelent Oliver Bearman elé. Arra ráadásul még mindig van esélye, hogy megdöntsön egy megdönthetetlennek hitt fiatalsági rekordot: ha a következő két futam valamelyikén, Sanghajban vagy Szuzukában nyerne, még Verstappent is beelőzné a legfiatalabb győztesek listáján – ezt követően viszont már „öregebb” lesz, mint a holland volt 6802 naposan 2016-ban Barcelonában.

    +1

    F1-es szezonnyitón még sohasem volt olyan sokat munkában a biztonsági autó, mint most. Három alkalommal is bevetették, akárcsak 2008-ban Melbourne-ben és 2020-ban Spielbergben, de azokon az alkalmakon összesen csak 8, illetve 12 teljes kört tett meg a mezőny élén, szemben a mostani 17-tel, ami a versenytáv 30%-át tette ki.

    Wolff azt hitte, három Mercedes köröz a pályán, pedig a csapat valódi jolly jokere a strandon volt

  • Roncsderbit rendeztek az újoncok, csak egyiküknek járt dicséret az F1-es szezonnyitó után

    Roncsderbit rendeztek az újoncok, csak egyiküknek járt dicséret az F1-es szezonnyitó után

    A változó időjárási viszonyok mellett rendezett szezonnyitó Ausztrál Nagydíj az eddigi legnagyobb kihívásuk elé állította a mezőny tapasztalatlan pilótáit, akik idén szokatlanul sokan vannak: négyen is összetörték az autójukat a futamon, egyedül a negyedikként befutó Andrea Kimi Antonelli remekelt.

    Többféle értelmezése lehet annak, hogy hány újonca van a 2025-ös F1-es mezőnynek: a 20 pilóta közül hatan is most kezdték meg első teljes szezonjukat, de közülük háromnak beugróként már van némi versenytapasztalata tavalyról is.

    Oliver Bearman és Liam Lawson ott voltak már a tavalyi viharos interlagosi futamon is, de most Melbourne-ben a hol felszáradó, hol ismét vizessé váló pálya még a tapasztaltabb pilótákat is az ismeretlenbe dobta, hiszen senki nem vezethette még idei autóját esőben.

    Alonso állítja, semmit nem csinált rosszul a balesete pillanatában

    Az első teljes szezonjukat teljesítők közül Lawson, Gabriel Bortoleto, Isack Hadjar és Jack Doohan is törött autóval, kiesőként fejezte be a futamot, így a sajnálkozás volt az uralkodó érzés a köreikben a versenyt követő interjúk során. Hadjar esete volt a legkellemetlenebb, hiszen a Racing Bulls franciája már a felvezető körben, lassú tempónál eldobta az autót, a 2-es kanyar korlátjában megtörve hátsó vezetőszárnyát.

    „Szégyellem magam és bocsánatot kérek a csapattól. Túlvállaltam magam, megcsúszott az autó hátulja, és már hiába próbáltam megmenteni, csak utas voltam. Nagyon dühös vagyok az ilyen hibák miatt. Megszakad a szívem, hogy a szezon ilyen korai szakaszában máris összetörtem az autót. Nagyon sajnálom, de még tapasztalatra van szükségem. Kár, hogy az első versenyemen lemaradtam arról, hogy vizes pályán vezethessek” – idézi a franciát az Autosport.

    Hadjar váratlan helyről kapott vigasztalást, amint visszatért a paddockba: Lewis Hamilton apja, Anthony próbált belé lelket önteni.

    „Tudta, hogyan érzem magam, hogy életem legrosszabb pillanatát élem át, ezért sokat jelentett, hogy odajött hozzám, tényleg nagyra értékelem. Azt mondta, hogy járjak emelt fővel és legyek büszke magamra, hiszen tegnap nagyon jól mentem” – mondta az idősebb Hamilton közeledéséről Hadjar, aki tulajdonképpen még mindig vár az F1-es debütálására, hiszen a rajtról is lemaradva nincs is számontartva a futam résztvevői között.

    Doohan a futam legelső körében folytatta a balesetezők sorát – egy kiesés persze sohasem jöhet jól, de számára olyan pillanatban érkezett, amikor kifejezetten fontos lett volna, hogy elkerülje a látványos hibákat, hiszen már a szezonkezdet előtt is nagy nyomás mellett kellett készülnie annak tudatában, hogy akár már az idény első harmada után elveszítheti ülését.

    „Sajnálatos volt ez a kiesés, de megtanultam a leckét, mostanra megemésztettem. Rengeteg pozitívumot magammal vihetek erről a hétvégéről, ami messze felülmúlja ezt az egy negatív történést. Úgy tűnik, a felfelé váltásnál veszítettem el az autót, amint átkapcsoltam harmadikból negyedikbe. De talán ha legközelebb kicsit többet nyomom a bal oldali pedált és kicsit kevesebbet a jobb oldalit, akkor nem ismétlődik ez meg” – fogalmazott Doohan, a hétvége egyik hazai pilótája.

    Bortoleto és Lawson szinte azonos pillanatban, a verseny utolsó harmadában dobták a falba az autót, amikor a legnehezebb körülményekkel kellett szembenézniük, hiszen slick gumikon haladt a mezőny, amikor hirtelen nagy mennyiségű eső érkezett. Lawson még slickeken balesetezett, Bortoleto pedig nem sokkal kerékcseréje után.

    „Ez nem volt egy könnyű kezdés, de a tapasztalatszerzés tekintetében hasznosnak értékelem ezt a hétvégét – fogalmazott a Sauber brazil versenyzője. – Sajnos végül nem úgy zárult, ahogy arra számítottam. Az egész versenyen közel voltam Nicóhoz [Hülkenberg] az intereken, de aztán egyszerre hajtottunk a bokszba, és azzal, valamint a veszélyes kiengedésért kapott büntetéssel is sok időt veszítettem.”

    „Sajnálom a hibámat, ami akkor történt, amikor próbáltam visszahozni valamit abból az időből, amit elveszítettünk. A pozitívumokat elraktározzuk, a negatívumokból pedig tanulunk – ez még csak a kezdete egy hosszú szezonnak.”

    https://twitter.com/SHF77382749/status/1901148737742733535

    Lawson már az időmérőn sem remekelt a Max Verstappen kezei alatt dobogós Red Bull-lal, s végül a bokszutcából rajtolt, hogy a csapat az esős beállítások érdekében módosíthasson az autón. Végül azonban nem volt annyira csapadékos a futam, mint azzal kalkuláltak – az új-zélandi részben ezzel magyarázza, hogy nem is tudott előrébb jutni a mezőny végéről.

    „Közösen vállaltuk a kockázatot, de sajnálom, hogy végül a falba tettem az autót. Abban reménykedtünk, hogy többnyire esős marad a verseny, de aztán jobban felszáradt, mint azt szerettük volna, ezért az első etapban eléggé túlmelegedtek az első kerekeim” – fogalmazott.

    Bearman sem futott hibátlan délutánt, de legalább a falakat sikerült elkerülnie, noha a verseny utolsó, 14. célba érkezője lett a Haasszal.

    A fiatalok közül egyedül Kimi Antonelli lehetett boldog, aki a 16. helyről indulva is előre tudta verekedni magát a mezőnyben, az utolsó kerékcserét jól időzítve pedig a negyedik helyen ért célba – és ez is lett a végleges eredménye, miután a csapat sikeresen támadta meg a rá kiszabott büntetést. Az olasznak ugyan szintén volt egy megpördülése a futamon, Toto Wolff azonban nem győzte méltatni Hamilton utódját:

    „Egyesével levadászta az előtte állókat, tiszta levegőn a nyers tempóját is megmutatta, és végül a negyedik helyen zárt, ami egészen lenyűgöző. A legjobb versenyzők között is akadtak, akik megpördültek vagy a falnak ütköztek, ezen a napon könnyebb volt kiesni, mint célba érni, ő viszont megőrizte a higgadtságát. Ez is bizonyítja, hogy ha továbbra is ilyen ütemben fejlődik, szép jövő áll előtte” – mondta a Mercedes csapatvezetője.

    Verstappen apja 200 ezer forintot bukott fián, a Red Bull tanácsadója pedig nyert is, veszített is

  • Utólag változott az F1-es Ausztrál Nagydíj végeredménye

    Utólag változott az F1-es Ausztrál Nagydíj végeredménye

    Az FIA sportfelügyelőinek döntése nyomán utólag változott az Ausztrál Nagydíj végeredménye, törölték ugyanis Andrea Kimi Antonelli 5 másodperces büntetését, amivel a Mercedes 18 esztendős újonca visszakapta az elveszített 4. helyet. 

    A Mercedes hivatalos petíciót nyújtott be az Ausztrál Nagydíj után a sportfelügyelőknek, hogy gondolják újra az Andrea Kimi Antonellinek veszélyes bokszutcai kiengedésért kiosztott 5 másodperces időbüntetést. A csapat új bizonyítékokat szolgáltatott a pilóta feje fölötti fedélzeti kamerából, amelynek felvételei nem álltak a felügyelők rendelkezésére, amikor meghozták a döntést a büntetésről. A felügyelők a felvételek megtekintése után egyetértettek a Mercedesszel abban, hogy Antonelli biztonságos módon tért vissza a bokszutca gyorssávjába, és törölték az 5 másodperces büntetést.

    Mivel több kiállást nem teljesített, az 5 másodpercet hozzáadták a 16. helyről a mezőny első negyedébe felkapaszkodó Antonelli versenyidejéhez, aki ezzel elbukta a 4. pozíciót, ami Alex Alboné lett. A büntetés eltörlésével a 18 esztendős újonc most ezt kapta vissza, míg a Williams versenyzője visszakerült az 5. helyre.

    A felügyelők a büntetés indoklásában azt írták, hogy a Nico Hülkenberg elé kiengedett Antonelli „fékezésre és kitérő manőverre” kényszerítette a Sauber veteránját, utólag viszont elismerték, hogy a benyújtott videós bizonyítékok „releváns és szignifikáns, az eredeti döntéskor a felügyelők számára nem elérhető” felvételeket tartalmaztak, mivel azokat csak a kamera memóriájából történő utólagos letöltéssel lehetett kinyerni.

    A felügyelők szerint a felvételek megmutatták, hogy bár Hülkenberg reagált Antonelli kiengedésére, elég helye volt a Mercedes elkerülésére. „Világos, hogy a 12-es autó [Antonelli] nem hajtott be a gyorssávba, amíg nem tett meg jelentős távolságot a bokszutcában, és csak azután tette ezt, hogy a vezetője megbizonyosodott a tükörben a 27-es autóhoz viszonyított távolságról. A bukókeret kamerája megmutatta, hogy elegendő hely állt a rendelkezésére ahhoz, hogy biztonságosan elhaladjon a McLaren garázsa előtt a McLaren szerelőinek veszélyeztetése nélkül. Megvizsgálva az új videót, illetve más, korábban a felügyelők számára nem elérhető helikopteres felvételeket, a felügyelők úgy döntöttek, hogy visszavonják a korábbi döntést.”

    Ezzel a Mercedes 3. és 4. hellyel kezdte az idei szezont, amivel 27 pontot gyűjtött és a McLarennel holtversenyben vezeti a konstruktőri pontversenyt.

    Verstappen apja 200 ezer forintot bukott fián, a Red Bull tanácsadója pedig nyert is, veszített is

  • Verstappen megszerzéséről is szót ejtett a Mercedes főnöke, aki nem siet hosszabbítani Russell-lel

    Verstappen megszerzéséről is szót ejtett a Mercedes főnöke, aki nem siet hosszabbítani Russell-lel

    Még el sem kezdődött az idei szezon, de máris beindultak a szóbeszédek azzal kapcsolatban, hogy ki, illetve kik lehetnek az átigazolási piac kulcsszereplői. Mivel 2025 végén lejár a szerződése, George Russell neve mindenképpen gyakran fel fog vetődni egészen addig, amíg nem hosszabbít a Mercedesszel, vagy nem ír alá másik csapathoz 2026-ra. 

    Mivel a Red Bull tavalyi belviszálya kapcsán a bikásokkal 2028 végéig szerződésben álló, de a különböző kilépési záradékok miatt addig nem feltétlenül maradó Max Verstappen korai csapatváltása akár ismét terítékre kerülhet az idén (tavaly a Mercedeshez igazolás jelenthetett volna menekülést a Red Bulltól, de azóta a vb-címre képes csapatot építő Aston Martinnal is szóba hozták), Russell akár hoppon is maradhat, amennyiben Toto Wolff szerződteti a hollandot.

    Ezért aztán az tűnne logikusnak a 27 esztendős brit részéről, ha minél előbb be akarná biztosítani a jövőjét, ő azonban nem siet, megegyezett ugyanis Wolffal, hogy egyelőre nincs itt az ideje a hosszabbítással kapcsolatos beszélgetéseknek. A csapatfőnök egyúttal pedig kijelentette, hogy nem hajszolják Verstappent.

    „Tavaly elég világosan elmondtuk, és ő (Verstappen) is ugyanezt mondta – a saját pilótapárosunkra kell koncentrálnunk, abból kell a legjobbat kihoznunk. Nem flörtölök kifelé, ha jó a kapcsolatunk, ez pedig igaz az idei évre is. Szóval jelenleg ez (Verstappen szerződtetése) nincs a radarunkon. Nem tervezem, hogy ne ezekre (a saját versenyzőire) a srácokra koncentráljak, és biztosítsam, hogy George nagyon hamar lássa a jövőjét, vagy nagyon hamar aláírjon egy új szerződést” – nyilatkozta Wolff az Ausztrál Nagydíj csütörtökén a Mercedes által szervezett médiaeseményen.

    Russell és Antonelli / Fotó: LAT Images/Mercedes-AMG F1

    Az osztrák üzletember ezután hozzátette, Russell-lel várnak az új megállapodással, de „azt hiszem, a nyár előtt találunk majd rá időt”, és „időben meg fogjuk tenni ezt anélkül, hogy megzavarnánk a szezont.”

    Russelltől persze megkérdezték, nem tartja-e kockázatosnak a kivárást, és megengedheti-e magának, hogy hátradőljön. „Végső soron, ha teljesítesz, akkor az emberek akarni fognak téged. Nem arról van szó, hogy sietnék aláírni egy új szerződést, ha a csapat nem akar hosszabbítani velem. Ez mindkét irányba igaz. Nem sietünk, látni akarjuk, hogy miként alakul a szezon, miként fejlődik a 2026-os autó. Nagy szabályváltozás következik, ami nemcsak 2026-ra, hanem hosszabb távra szól” – felelte.

    „Nem olyan egyszerű ez, hogy »írjunk alá egy szerződést aztán lépjünk tovább.« Potenciálisan mindannyiunk életének következő három, négy, öt évéről beszélünk. Mint mondtam, amikor itt lesz az ideje, végig fogunk menni ezeken a dolgokon. Jelenleg nincs itt, mert a fókusz azon van, hogy visszajuttassuk a Mercedest az élre. És ha ez nem lehetséges az idei évre, akkor a következőre.”

    Nem kell agyonvernie Antonellit

    Miként Russell is említette, minden pilótát a teljesítménye alapján ítélnek meg, miközben azt is látni kell, hogy nem rohangálnak párosával a Mercedes britjének tapasztalatával bíró futamgyőztesek, így amennyiben Russellt elcsábítja egy másik csapat, az a brackley-i istállót is érzékenyen érinthetné. Sok múlhat viszont azon, hogy a Mercedes 18 esztendős újonca, Andrea Kimi Antonelli mennyire tudja megszorítani Russellt az idén, vagy esetleg le is győzi-e őt. Utóbbi forgatókönyv esetén a Mercedes bizalma ugyanis idővel meginoghat a jelenlegi vezérében.

    Bemutatjuk a Mercedes szuperfegyverét, akivel harcba indul a Ferrari rajongóiért – Újoncportrék 1.

    Toto Wolff mindenesetre egyik pilótájára sem akar nyomást helyezni, azaz Antonellitől nem vár stabilan erős szereplést, Russelltől pedig azt, hogy egyfolytában nagy fölénnyel legyen az olasz előtt.

    „Amikor úgy döntöttünk, hogy Kimit választjuk, világos volt, hogy olyan fiatal versenyző mellett döntünk, aki hatalmas potenciált mutatott a junior szériákban azóta, hogy ismerjük őt. Kiminek ez az év a tanulásra fordított időről, a pályák megismeréséről szól, hogy a következő évre, a szabályváltozásra a topon legyen. Ez azt jelenti, hogy lesznek remek eredményei, de olyan pillanatai is, amelyek nehezebbek” – mondta a csapatfőnök.

    „George-nak pedig azt mondtam, hogy »Nem várjuk tőled, hogy folyton agyonverd Kimit.« Nem igazoltuk volna le őt, ha azt gondolnánk, hogy ez fog történni. Úgy vélem, sebesség terén Kimi ott lesz George-al egy szinten, miközben rengeteget kell tanulnia arról, hogy hosszú távon miként kezelje a gumikat, a fejlődési görbéje pedig meredek lesz. Olyan párosunk van, amelyben az egyik pilótánk nagyon fiatal, 18 éves, és van egy másik, 27 éves fiatalunk is. Remélhetőleg keményen fogják hajtani egymást.”

    F1 Fantasy – játssz Te is is a Racingline.hu-val a nyereményekért!

  • Bemutatjuk a Mercedes szuperfegyverét, akivel harcba indul a Ferrari rajongóiért – Újoncportrék 1.

    Bemutatjuk a Mercedes szuperfegyverét, akivel harcba indul a Ferrari rajongóiért – Újoncportrék 1.

    A Ferrari elcsaklizta a Mercedestől Lewis Hamiltont, hogy igazi szupercsapatot építsen, a brackley-iek pedig rizikós húzással, egy újonccal pótolják minden idők legsikeresebb versenyzőjét. Amellett, hogy meggyőződésük szerint korszakos kincsre leltek Andrea Kimi Antonelli személyében, leigazolásával még a Ferrari monopóliumát is megtörnék az olasz rajongók szívében, hiszen a nemzetnek két évtized után lehet ismét győzelemre esélyes versenyzője.  

    A 2025-ös F1-es szezonnyitó hetén sorravesszük az év újoncait, akik régen vonultak már fel ilyen szép számban: idén a mezőny negyedét, öt versenyzőt is újoncstátuszba sorolhatunk. Kezdjük rögtön azzal, akinek érkezése a legnagyobb visszhangot keltette, és valószínűleg a legerősebb autóval rendelkező debütáns is lesz.

    A Mercedes már 11 évesen felkarolta

    „Jól emlékszem, az első versenyem az Adria gokartpályán történt Olaszországban, hétéves koromban” – idézte vissza Antonelli az F1 egy friss videójában. Versenyzőcsaládban cseperedett fel Bolognában, hiszen apja, Marco túraautózott, saját csapatot is menedzselt, megfordult az ETCC-ben is, és még napjainkban, 60 évesen is rajthoz áll olykor GT-versenyeken. Szakavatott segítővel járhatta hát a gokartpályákat a fiatal Kimi, és egy alkalommal apja trükkjének köszönhetően még az F1-es paddockba is belopózhatott.

    Tökéletes álca: így lógott be a paddockba hétévesen a Mercedes újonca

    Még csak 11 éves volt, amikor felfigyelt rá a Mercedes juniorprogramja, s örökre emlékezetes marad számára a pillanat, hogy éppen egy gokartversenyről hazafelé tartottak, amikor megcsörrent a telefon, és Toto Wolff, a Mercedes csapatvezetője szólalt meg a vonal másik végén, hogy felajánlja a gyártó támogatását. 2018-ban vált az utánpótlásprogram tagjává, s segítségükkel a 2021-es év második felében lépett fel először a formaautózás világába.

    Antonelli karrierútja a korszakos tehetségekéhez hasonlít abból a szempontból, hogy szélsebesen lépdelt felfelé a ranglétrán, a megnyert Formula Regionalból az F3 kihagyásával tavaly azonnal az F2-be ugrott, ahol nem is volt szüksége kimagasló szezonra (6. lett az erősorrendben visszaeső Premával), és máris megkapta az F1-es ülést. Mintha csak egy a fokokat tervezetten kettesével szedő Red Bull-junior figyeltük volna, és nem is csoda, hogy sokan máris Verstappenhez hasonlítják, de azért a holland egyetlen formaautós szezonjával szemben Antonelli így is három év fél évet versenyzett alacsonyabb kategóriákban, mielőtt megkapta a szerződést a Mercedestől. Ezzel együtt is az F1 történetének harmadik legfiatalabb pilótájaként mutatkozhat be Melbourne-ben, csak Verstappen és Lance Stroll érkeztek nála is korábban.

    Először került a rivaldafénybe, rögtön autót tört

    2024 áprilisa óta a Mercedes tudatosan készítette pilótáját az F1-es debütálásra, noha akkor még nem feltétlenül voltak benne biztosak, hogy vele fogják kitölteni a Hamilton által okozott űrt 2025-re. Több privát tesztet is bonyolított a csapat 2021-es és 2022-es autójával, az Olasz Nagydíjon pedig megkapta a lehetőséget, hogy az első szabadedzésen vezetve egy versenyhétvégén is debütáljon, ám mindössze néhány perc elteltével hibázott, és a Parabolicában a gumifalba csapódott. Egyetlen ilyen esetből persze elhamarkodott lenne bármire is következtetni, Wolff is igyekezett tenni azért, hogy a hazai közönség előtt elkövetett botlás ne hagyjon nyomot Antonelli önbizalmán – aki aztán Mexikóvárosban már jobban tudott élni egy ugyanilyen lehetőséggel.

    Fotó: LAT Images/Mercedes-AMG F1

    A tehetősebb F1-es csapatok ma már bőven ellátják privát tesztlehetőséggel versenyzőiket – hiszen enélkül csak a két tavalyi edzés, az év végi teszt és az idei bahreini gyakorlás lenne az összes esélyük egy csúcskategóriás autó vezetésére. Antonelli az átlaghoz képest is sok időt tölthetett a pályán, az életkorát figyelembe véve pedig különösen, de persze F1-es versenytapasztalata – például F2-es csapattársával, Oliver Bearmannel szemben – nincs, s a csapat is óvatosan nyilatkozik a vele kapcsolatos elvárásokról, dacára annak, hogy tehetségének híre jóval megelőzte Antonelli tényleges érkezését, és hogy talán azonnal győzelemre esélyes autót kap majd maga alá.

    A Mercedesnek egyúttal marketingszempontból is kapóra jöhet egy fiatal olasz versenyző abban az évben, amikor a Hamiltont tőlük megszerző Ferrarira a megszokottnál is nagyobb figyelem hárul.

    Visszavezetni Olaszországot a csúcsra?

    Olaszország vitathatatlanul az F1 második számú otthona Nagy-Britannia után, ám a mai nézők közül már nem sokan emlékezhetnek azokra az időkre, amikor nemcsak a Ferrari, de az olasz versenyzők is a sport csúcsán jártak. Az első négy világbajnoki évből még hármat is olaszok nyertek meg, azóta viszont senki nem tudott ismételni. A 80-as és 90-es években Ricciardo Patrese, Alessandro Nannini és Michele Alboreto, a 2000-es években Jarno Trulli és Giancarlo Fisichella voltak az ország prominens pilótái, de ők is csak néhány futamgyőzelemig jutottak, pedig Patrese és Fisichella bajnokautót is vezettek.

    43 olasz futamgyőzelem született az F1 története során, de ha kettévágjuk a sportág múltját, a második felében, vagyis az utóbbi több mint 550 versenyben csupán négy olasz győzelemre lelünk ezek közül. Trulli 2011-es kiszállása óta ráadásul példátlanul hosszú olasz versenyző nélküli periódus élt át a sport, egyedül Antonio Giovinazzi érkezett három feledhető szezonra, annyira pedig nagyon régen hozta már izgalomba az F1-et egy olasz érkezése, mint most Antonellié. Óvatos elvárások ide, az utóbbi évekre visszaeső Mercedes oda, ettől az együttműködéstől titkon mindenki sikert remél, hiszen ki tudja, mikor érkezik az országnak egy újabb neveltje győzelmi potenciállal.

    És hogy ki volt a legutóbbi olasz versenyző, aki már első F1-es szezonjában dobogóra állt? 1961-ben Giancarlo Baghetti, aki arról híres, hogy legelső világbajnoki futamát megnyerte. A dobogós teljesítmény megismétlésére Antonellinek reális esélye lesz idén, és ki tudja, talán még annál többre is.

    Russell szerint jót tehet a Mercedesnek, hogy már nincs velük Hamilton

  • Megpördülő Red Bull és Mercedes-elsőség a bahreini F1-es teszt első napjának felénél

    Megpördülő Red Bull és Mercedes-elsőség a bahreini F1-es teszt első napjának felénél

    Andrea Kimi Antonelli állt a tabella élén az bahreini F1-es teszt felénél a Red Bull-ban bemutatkozó Liam Lawson előtt, aki a délelőtt egyetlen komoly hibáját szállította.

    Véget ért a több mint két hónapos várakozás, és Bahreinben kezdetét vette a 2025-ös Forma–1-es szezon. A 10 csapat három napos tesztjének első délelőttjén már egyszerre csodálhattuk meg teljes valójukban az idei autókat, miközben a teljesen újonc versenyzők közül Andrea Kimi Antonelli, a csapatot váltó pilóták közül pedig Lewis Hamilton is pályára lépett.

    Élő közvetítésünk a tesztről alább olvasható:

    Így zajlott az első, megnyújtott F1-es tesztnap percről percre

    Miként az a tesztek kezdetén lenni szokott, helyi idő szerint délelőtt 10 órakor (magyar idő szerint reggel 8-kor) hatalmas mérőkeretekkel felszerelkezve gurultak pályára az autók – Antonelli volt az első a pályán, őt Alonso és Hülkenberg követte –, hogy a csapatok elvégezhessék az ilyenkor szokásos méréseket. Az első óra vége felé aztán szépen sorban levették az angol szakzsargonban rake-nek nevezett eszközöket és jöhettek a tempósabb körök.

    Az első óra végén a Ferrarival ismerkedő Lewis Hamilton állt az élen C3-as gumival és 1:32,621-es idővel – tényleg csak a játék kedvéért: a tavalyi első napon Max Verstappen lett a leggyorsabb 1:31,344-gyel –, miközben 9 óra után pár perccel már csak Oscar Piastri volt adós mért körrel. Fél tíz előtt nem sokkal azonban ő is megérkezett, Liam Lawson pedig átvette a vezetést Hamiltontól a C2-es keveréken, hogy aztán háromnegyed tízkor már a C3-ast nyüstölő Alonso neve álljon az első helyen.

    Féltávnál, azaz két óra után az alábbi volt a sorrend:

    1. Alonso (Aston Martin) 1:31.874, 19 kör
    2. Lawson (Red Bull) 1:31.914, 28 kör
    3. Hamilton (Ferrari) 1:32.050, 31 kör
    4. Tsundoa (Racing Bulls) 1:32.161, 36 kör
    5. Albon (Williams) 1:199, 25 kör
    6. Doohan (Alpine) 1:32.290, 30 kör
    7. Hülkenberg (Sauber) 1.32.389, 29 kör
    8. Antonelli (Mercedes) 1:33.907, 32 kör
    9. Piastri (McLaren) 1:34.227, 18 kör
    10. Bearman (Haas) 1:35.619, 28 kör

    A harmadik óra kezdetén Lawson visszavette az első helyet C2-es gumin – majd valami lerepült az autójáról a célegyenesben –, de aztán Alex Albon 1 ezreddel megelőzte C3-ason. Néhány kisebb korrekciót és egy-egy ártalmatlan pályaelhagyást leszámítva zavartalanul zajlott a tesztelés, mígnem 11 óra előtt nem sokkal fékhibát jelentette a Racing Bulls garázsából, de a problémát hamar sikerült elhárítani.

    Az első komolyabb rontásra 11 óráig kellett várni, amikor is Liam Lawson sokallt be a kettes kanyarban, hogy aztán keresztbe csúszva kockázza szét mind a négy kerekét. Íme:

    Miközben Lawson megpördülésének ismétlését nézhettük, Antonelli fű alatt az élre állt 1:31.428-cal a C3-as keveréken. Lawson később felzárkózott rá 0,132 másodpercre, de megelőzni nem tudta, így az első tesztnap délelőttjét a Mercedes 18 esztendős újonca zárta az élen. Természetesen ezekből az eredményekből még annyira sem lehet kiindulni, mint majd a későbbi időmérő-szimulációs körökből, hiszen az első tesztnap általában nem a teljesítmény hajszolásáról, hanem az alapbeállítások megtalálásáról (hasmagasság-szintek, felfüggesztés-konfigurációk és egyebek kipróbálása) szól.

    Ami a további sorrendet illeti, az az alábbi módon alakult:

    1. Antonelli (Mercedes): 1:31.428, 78 kör
    2. Lawson (Red Bull): 1:31.560, 58 kör
    3. Albon (Williams): 1:31.573, 63 kör
    4. Tsunoda (Racing Bulls): 1:31.610, 77 kör
    5. Hamilton (Ferrari): 1:31.834, 70 kör
    6. Doohan (Alpine): 1:31.841, 68 kör
    7. Alonso (Aston Martin): 1:31.874, 46 kör
    8. Piastri (McLaren): 1:32.084, 64 kör
    9. Hülkenberg (Sauber): 1.32.169, 55 kör
    10. Bearman (Haas): 1:35.522, 72 kör

    Mit művel a Red Bull? – mindenkit átvertek és altatnak, vagy rájöttek valamire?

  • Aggasztó pletykákat hallott Hamilton utódjáról Montoya

    Aggasztó pletykákat hallott Hamilton utódjáról Montoya

    Andrea Kimi Antonelli sokra hivatott, de Juan Pablo Montoya szavai azért megmutatják, még egy ekkora tehetségtől sem szabad rögtön hatalmas dolgokat várni.

    Noha eddig mindössze két szabadedzésen, illetve a tavalyi abu-dzabi teszten vezette a legújabb Mercedest, Andrea Kimi Antonelli korántsem nevezhető tapasztalatlannak F1-es autóval, hiszen a Lewis Hamilton utódjaként debütáló 18 éves tehetség több mint 9000 km-t teljesített privát teszteken. Ezeken legfeljebb két éves autóval körözhetett, de a tapasztalatszerzéshez az is tökéletes. Ugyanakkor Juan Pablo Montoya szerint ezeken a teszteken nem ment minden zökkenőmentesen.

    A Forma–1–ben 2001 és 2006 között versenyző kolumbiai ugyanis azt hallotta, hogy Antonelli elég sokszor szenvedett balesetet. „A kérdés az, hogy Antonelli hozzászokott ahhoz, hogy mindig nyerni akar? Olyan pletykákat hallok, hogy sokszor tört autót a teszteken, nagy kárt csinált, mert túl gyorsan akart menni – mondta a hétszeres F1-es futamgyőztes az AS Colombia YouTube-csatornájának. – Igen, a szezon elején elveszítheti a fejét, mert többé nem a csapattársa ellen versenyez. Korábban könnyű dolga volt, de hirtelen olyasvalakivel találja szemben magát, aki jobb azoknál, akik ellen korábban versenyzett.”

    Tökéletes álca: így lógott be a paddockba hétévesen a Mercedes újonca

    Mint emlékezhetünk, Antonelli élete első F1-es szabadedzésén, Monzában a második gyorskörében falhoz csapta a Mercedest a Parabolicában, mert túl nagy tempót diktált a még poros pályán. Akkor ő és Toto Wolff is elmondta, hogy tanult az esetből, és a második alkalommal már nem is követett el ilyen hibát. De nyilván más lesz majd élesben, főállású pilótaként helytállni. Montoya szerint a fontos az, hogy a fiatal olasz ne akarja mindenáron legyőzni George Russellt az első közös idényükben.

    „Az autót olyannak építették, amilyennek George akarja, [Antonellinek] pedig nehéz dolga lesz. Ha olyan mentalitása lesz, hogy George mögött marad és tanul tőle, 24 futamból pedig 10-szer le is győzi, akkor az jó évnek mondható. De ha fogni akarja magát és dominálni akar George ellen, akkor talán elveszíti a fejét, és bonyolulttá válik számára az idény” – összegzett a 49 esztendős pilóta, akinek fia, Sebastian szintén versenyez, és az idén debütál majd a Forma–2-ben.

    Antonelli válláról a terhet a Mercedes eközben igyekszik levenni, hiszen Toto Wolff még tavaly év végén elmondta, nem szabad rögtön nagy eredményeket várni tőle. „Ha arra számítanak, hogy pole pozícióban lesz Melbourne-ben, majd rögtön futamot nyer és harcolni fog a világbajnoki címért, akkor annak magas a kockázata, mert ez nem fog megtörténni. Ha olyan megközelítést alkalmazunk, hogy a fiú 18 éves, nagyon tehetséges, de természetesen bele kell nőnie, és hibákat fog elkövetni, akkor a kockázat limitált. Ezért csináljuk. 2025-öt átmeneti évnek tekintjük, és fel akarjuk őt készíteni 2026-ra.”

    Hiába újonc, Russell nem veszi félvállról Antonellit

  • Hiába újonc, Russell nem veszi félvállról Antonellit

    Hiába újonc, Russell nem veszi félvállról Antonellit

    George Russell tisztában van vele, hogy újonc csapattársa, Andrea Kimi Antonelli már első évében megkergetheti őt a pénzéért.

    Miközben Lewis Hamilton távozásával megnyílt előtte az esély, hogy a Mercedes vezérévé váljon, George Russell számára bőven van kockázat is abban, hogy a hétszeres világbajnok elment, a helyét pedig a következő Max Verstappennek tartott 18 éves szupertehetség, Andrea Kimi Antonelli veszi át. Hiszen innentől kezdve Russelltől az egyetlen elfogadható eredmény az, ha – legalábbis az első évben mindenképp – magabiztosan legyőzi a csapattársát.

    Erre nyilván meg is van az esélye, hiszen ő sem tartozik éppen a lassú versenyzők közé, és 2019 óta a mezőny tagja, azaz az idei lesz a hetedik szezonja. Ám eközben nem szabad lebecsülnie Antonellit sem, hiszen pont az elődje, Lewis Hamilton bizonyította be 2007-ben, hogy – jóllehet, jelentősen nagyobb tapasztalattal, mint az olasz –, újoncként is lehet valaki annyira erős, hogy rögtön felvegye a kesztyűt egy kétszeres világbajnokkal.

    Hamilton elment, a Mercedes öltözéke pedig csíkos lett (képgaléria)

    „Úgy gondolom, egyértelműen meg fog dolgoztatni, efelől kétségem sincs – nyilatkozta Russell a sport.de-nek. – Amikor visszagondolok arra, milyen voltam 18 évesen, nem érzem magam gyorsabbnak most. Tapasztaltabb vagyok, tudom, hogy miként birkózzak meg az F1 nyomásával és mindennel, ami azzal jár, hogy egy 2000 emberből álló csapattal dolgozom. De ami a sebességet illeti, az vagy megvan neked, vagy nincs. Szerintem neki megvan, úgyhogy nagyon fogom tisztelni.”

    Persze egy dolog a másik sebességének tisztelete, és egy másik, hogy amikor majd ugyanazért a pozícióért harcolnak, miként fognak viselkedni egymással. Russell egyelőre mindenesetre arra törekszik, hogy közösen vigyék előre a Mercedest, miközben tisztában van vele, hogy Antonelli mindent megtesz majd, hogy legyőzze őt. „Jól fogunk együtt dolgozni csapatként, és izgatott vagyok attól, hogy mit érhet el. De soha nem lehetsz naív, különösen, amikor jönnek a fiatalok, mert emlékszem arra, amikor én voltam ennyi idős, és rengeteg volt bennem a tűz.”

    Újabb balhék jöhetnek – Russell folytatni tervezi Verstappen kritizálását