Címke: Andrea Kimi Antonelli

  • Antonelli elismerte, az ő hibája előzte meg a Piastrival való ütközést

    Antonelli elismerte, az ő hibája előzte meg a Piastrival való ütközést

    Noha a felelősséget egyik fél sem vállalta magára, Kimi Antonelli is elmondta, a saját szemszögéből hogyan festett az Oscar Piastrival való ütközés a Brazil Nagydíj hatodik körében. Eközben az ausztrál egy újabb interjúban már olyan kijelentést tett, ami szembemegy a sportfelügyelők indoklásával.

    Piastri sem érezte magát hibásnak, és még a láncreakció nyomán kieső Charles Leclerc is úgy látta, a felügyelőknek nem kellett volna a teljes felelősséget az ausztrálra terhelniük, aki tíz másodperces büntetést és két büntetőpontot kapott tettéért.

    Antonelli ugyan az ütközés nyomán ideiglenesen pozíciót veszített Piastrival szemben, de végül a második helyen befutva idén kezdődött F1-es karrierje legjobb eredményét érte el. Bár ő sem gondolja, hogy bármit is rosszul csinált volna az 1-es kanyarban Piastri támadásakor, azt elárulta, hogy a biztonsági autó kiállásakor elkövetett hibája vezetett ahhoz, hogy a McLaren pilótája azonnal támadást tudott indítani ellene.

    „Egy kicsit ráhajtottam a nedvesebb részre a kigyorsításkor, emiatt kipörögtek a kerekeim és lendületet vesztettem az 1-es kanyar felé haladva. Végül nagyon bonyolult helyzetben találtam magam, hiszen egy autó a belső, egy pedig a külső ívemen haladt. Próbáltam későn, de nem túl későn fékezni. Ekkor az jelentette a problémát, hogy már nem láttam a mellettem lévő autót, ezért arra figyeltem, hogy abból a helyzetemből is jó íven tudjak fordulni. És igen, végül kaptam egy ütést, majd én is elég keményen eltaláltam Charles-t, amivel sajnos véget vetettem a versenyének. Ezután talán már a kormányom sem állt teljesen egyenesen, de szerencsés voltam, hogy megúsztam és folytathattam a versenyt” – árulta el Antonelli.

    De nem lehet, hogy Verstappen nyert volna Brazíliában, ha mellőzi a harmadik kerékcserét?

    Még ha a történtekért kiosztott büntetés egy újabb véleményes versenybírói döntésként is vonul be a köztudatba, azon változtatni utólagosan már nem lehet, csak a tévesen elszámolt büntetőpontokat korrigálta némi késéssel az FIA. Piastri pedig még vasárnap egy másik interjúban, a Viaplaynek nyilatkozva úgy fogalmazott, érzése szerint annak a szabálynak is eleget tett, amiben a felügyelők elmarasztalták, vagyis sikerült annyira Antonelli mellé pozicionálnia az autót, mint azt a versenyzési irányelvek vonatkozó része megköveteli.

    „Tisztán mellette voltam, amikor a fékre léptem. Volt egy pont, amikor egyértelműen ott voltam. Mindannyian elég későn fékeztünk, nekem pedig nem hagytak elég helyet” – fogalmazott Piastri, akit a Racefans idéz.

  • A Mercedes versenyzője átmosta az agyát, így jött ki a sötétségből

    A Mercedes versenyzője átmosta az agyát, így jött ki a sötétségből

    Kimi Antonelli elismerte, hogy negatív, öngerjesztő spirálba rántotta magát az újonc évének közepén.

    Pedig jól indult az F1-es karrierje, és a hatodik helyszínen, Miamiban a sprintfutamra megszerezte a rajtelsőséget. Akkor úgy tűnt, még nagyobb magasságokba emelkedik, ám miután az ottani versenyről távozva 48 pont állt a neve mellett, a következő kilenc pályán csak 16-ot gyűjtött, abból is 15 Kanadában jött össze, ahol a Mercedes meglepően erősen szerepelt.

    Antonelli ősszel lendült újra formába, különös egybeeséssel akkor, amikor a Forma–1 letudta az európai helyszíneket. Mind kiderült, alapvetően nem a kontinens-, hanem a szemléletváltás hozott számára kedvező fordulatot: az Azeri Nagydíjtól számítva, az előző öt nagydíjon a 31 szerzett pont mintegy kétszerese annak, amit az említett rossz periódusában gyűjtött.

    „A hozzáállásomon sokat változtattam. Az európai szezon hosszú és sötét volt, mert úrrá lettem rajtam a frusztráltság, amikor nem jöttek az eredmények. Rájöttem, hogy nem a célra, az alapokra, a folyamatokra koncentráltam, hanem a pályán elért eredményre” – ismerte el Antonelli.

    „Voltak kétségeim a jövőmmel kapcsolatban” – most már megnyugodhat az ingadozóan teljesítő F1-es pilóta

    „Azok viszont nem jöttek, így úrrá lett rajtam a frusztráltság. A monzai futam után tartottunk egy nagy megbeszélést a csapattal, és egyetértettünk, hogy valamin változtatni kell. Azóta más hozzáállással vezetek, sokkal inkább arra a feladatra összpontosítok, hogy jól vezessek, hogy mindent jól összerakjak, mivel tudom, hogy ez esetben maguktól jönnek majd a jó eredmények.”

    Noha nem igazán volt kérdés, hogy szerződést hosszabbít vele a Mercedes, ez is megtörtént. A csapat igyekezett változtatni, hogy jobban védjék Antonellit, ezért kevesebb pályán kívüli programmal terhelték.

  • A Mercedes megmondta, mit rontott el a Russell dühét kiváltó helyzetben

    A Mercedes megmondta, mit rontott el a Russell dühét kiváltó helyzetben

    Néhány nap eltelt a mexikói verseny óta, a Mercedes így nyugodtabb körülmények között is át tudta tekinteni az események láncolatát a George Russellt és Kimi Antonellit érintő esetben.

    Russell a futam közben dühösen, kvázi követelve szólt a csapathoz, hogy állítsák félre előle a más taktikán haladó Antonellit, mert egyrészt Piastri szorongatja hátulról, másrészt ezzel romlanak az esélyei egy egyébként lassabbnak tekintett autó, a Haast vezető Oliver Bearman megelőzésére (aki Russellhez hasonlóan kétkiállásos stratégián ment, Antonelli előtt a sorban).

    A brit versenyző szorgalmazta, hogy át kell beszélni a történteket, mert szerinte vagy azonnal meg kell hozni a csapattársak helycseréjére vonatkozó döntést a szükséges helyzetekben, vagy meg se tegyék – a csapat a kettő közötti megoldást választotta, nem azonnal állították félre az útjából Antonellit. A Mercedes lényegében igazat adott neki a futamot követően a Youtube-on publikált interjúban, amelyben a csapat kommunikációs vezetője nyilatkozott.

    „Fogós feladvány volt, mert Kimi a gumikat kímélve vezetett egykiállásos stratégián, pontosan úgy, ahogy kértük tőle. George-ot támadta Piastri, közelített hozzá, és ő úgy érezte, beszorult Kimi mögé, miközben várta, hogy Bearman gumijai elfogyjanak és hasznot húzzon vagy ebből, vagy abból, hogy elé tudjon vágni a második bokszkiállásnál” – magyarázta Bradley Lord.

    Russell bebiztosította magát Verstappen ellen – csak rajta múlik, hogy a holland kitúrhatja-e őt a Mercedestől

    „A turbulens levegőben jobban elhasználta a gumikat, holott úgy érezte, meg lenne a tempója az előzéshez. Időbe telt, mire átláttuk a helyzetet, mivel csapatként engedjük a pilótáinknak, hogy egymással versenyezzenek. Végül úgy döntöttünk, hogy cseréljenek pozíciót, és utólag nézve azt gondolom, a késlekedés jelentette a gondot, nem az, hogy legyen-e pozíciócsere vagy sem.”

    Russell nem állította, hogy a késlekedés nélkül megelőzte volna Bearmant, ahogy a Mercedes kommunikációs szakembere sem. „Mire George előre került, a gumijai már nem voltak a legjobb állapotban, nem tudta megelőzni Bearmant. Később, a második kiállása után friss abroncsokon újra lehetősége nyílt a támadásra, de akkor sem tudta megelőzni. Szóval úgy gondolom, nem voltunk elég gyorsak hozzá” – állapította meg.

    A futam végén Russell visszaengedte maga elé Antonellit, bár minderre csak azért került sor, mert Piastri megelőzte őt, így ismét egymás mögé került a pályán a két Mercedes. Tegyük hozzá, a fantasztikusan vezető Bearman-nel a verseny végén Piastri sem tudott mit kezdeni.

  • Antonelli szenvedését eredményezve mondott csődöt az F1-es pilótákat megosztó szerkezet

    Antonelli szenvedését eredményezve mondott csődöt az F1-es pilótákat megosztó szerkezet

    A fékezéssel való szenvedés mellett Andrea Kimi Antonelli egy másik problémával is szembesült az USA Nagydíj sprintidőmérőjén.

    A Szingapúri Nagydíj után az FIA a hétvégi USA Nagydíjra is hőségriadót rendelt el, ami jogosnak is bizonyult, hiszen a sprintidőmérő kezdetén 33 fokos levegőhőmérsékletet mértek a Circuit of the Americason. Ez azt jelentette, hogy a jövő évtől a pilótákat igencsak megosztó módon valószínűleg kötelezővé válló hűtőmellény ezen a hétvégén is megjelent azokon a versenyzőkön, akik a használata mellett döntöttek.

    Viselte azt többek között az SQ2-ben kieső, így a sprintre a 11. rajtkockát megszerző Kimi Antonelli is, ám az eszköz meghibásodott, és ahelyett, hogy hűtötte volna, melegítette az olasz pilótát. „Nehéz dolgom volt az autóban, mert néhány fizikai problémával küzdöttem. Pedig az autóban jól éreztem magam, és magabiztos voltam az SQ2-ben, viszont a hűtőmellény elromlott, és ahelyett, hogy hűtött volna, fűteni kezdett, így nagyon szenvedtem abban a szakaszban” – nyilatkozta a 19 esztendős versenyző.

    Antonelli, Mercedes
    Antonelli a sokat kritizált hűtőmellényben | Fotó: DPPI

    Persze az olasznak ezzel együtt meglett volna az esélye a továbbjutásra, hiszen csupán 6 ezreddel maradt le róla – amennyiben nem blokkolja a kerekét az utolsó körében, minden bizonnyal simán SQ3-as résztvevő lett volna. „Ki kell derítenem, miért szenvedtem ennyit a fékezéssel. Nagyon csalódott vagyok, mert az SQ1 jól ment, de túl sok volt a blokkolás. Két komoly fékezési hibám is volt azon a körön, és rengeteg időt vesztettem. Csalódott vagyok, mert megvolt a tempóm az SQ3-hoz, de most már a szombati napra koncentrálunk” – idézi őt a RacingNews365.com.

  • „Voltak kétségeim a jövőmmel kapcsolatban” – most már megnyugodhat az ingadozóan teljesítő F1-es pilóta

    „Voltak kétségeim a jövőmmel kapcsolatban” – most már megnyugodhat az ingadozóan teljesítő F1-es pilóta

    Andrea Kimi Antonelli szerződéshosszabbítása jóval kisebb figyelmet kapott, mint a vele egyszerre hosszabbító George Russellé. Pedig a fiatal olasznak voltak kétségei.

    A Mercedes a minap pontot tett pilótáinak rövid távú jövőjére, amikor bejelentette, hogy változatlan felállással vág neki a 2026-os szezonnak. Ám míg arról, hogy bár sajtóhírek szerint 1+1 éves kontraktust írt alá, George Russell esetében is nyitva maradt az ajtó egy 2027-es csapatváltáshoz, rengeteget beszélnek az emberek, Kimi Antonelli maradása ennél jóval kevesebb figyelmet kap.

    Az újonc pilóta természetesen teljesen más helyzetben van, mint Russell, hiszen neki egyelőre csak az a fontos, hogy helye legyen a mezőnyben. A teljesíménye a szezon eddigi része során meglehetősen ingadozóan alakult, az utóbbi időben azonban felszálló ágba került. Az USA Nagydíj előtt ugyanakkor elmondta, volt olyan időszaka az idei évnek, amikor a jövője miatt aggódott.

    Mi állhat a Mercedes pilótabejelentésekkel kapcsolatos titkolózása mögött?

    „Voltak kétségeim a Forma–1-es jövőmmel kapcsolatban, de most sokkal biztosabb lábakon állok – jelentette ki, majd hozzátette, igazán komolyan azért soha nem kellett aggódnia. – A csapat mindig nagyon egyértelmű volt a terveikkel kapcsolatban, és abban, hogy mit szeretnének, szóval igazából sosem aggódtam komolyan – de mindig jó érzés a megerősítés. Különösen a hullámvölgyekkel, a nehéz időszak alatt az emberben elkezdenek felmerülni kétségek. De a csapat végig nagyon támogató volt, és nyíltan kifejezték, hogy folytatni szeretnék velem, különösen jövőre. Most, hogy hivatalosan is bejelentették, nagyon boldog vagyok. Még ha tudtam is, ez mégis megnyugtat, mert most már biztosan tudom, hogy jövőre is enyém az ülés.”

    A 2026 utáni időszakról azonban a Mercedeshez hasonlóan ő sem igazán akart még beszélni. „Nem tudom, én évről évre versenyzek, és mindig a lehető legjobb eredményre törekszem. Ahogy korábban is mondtam, a csapat szeretne velem dolgozni a jövőben is, nemcsak jövőre – de ehhez nekem is teljesítenem kell.”

    „A tervük az, hogy velem folytassák, valószínűleg 2026 után is. De versenyzőként nekem kell bizonyítanom és eredményeket szállítanom – különösen jövőre, amikor már lesz egy év tapasztalatom, és új szabályrendszer jön, ami mindenkinek hatalmas lehetőség. Ha meglesz a versenyképes autónk, akkor kulcsfontosságú lesz, hogy kihozzam belőle a maximumot, és a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam – különösen akkor, ha szeretném megtartani az ülést 2027-re és azon túl is.”

  • A Mercedes bejelentette, kikkel folytatja 2026-ban az F1-ben

    A Mercedes bejelentette, kikkel folytatja 2026-ban az F1-ben

    A Mercedes bejelentette, hogy 2026-ban is George Russell és Kimi Antonelli lesz a versenyzőjük a Forma–1-ben.

    Russell az ötödik, Antonelli a második szezonját tölti majd náluk, ami egyáltalán nem váratlan fejlemény egy ideje, hiszen Toto Wolff jelezte, csak idő kérdése, mikor végeznek a papírmunkával és kerülnek a helyükre a megfelelő aláírások a dokumentumokon.

    Hónapokkal ezelőtt viszont mindkettejüknél rezgett valamennyire a léc: a Mercedes csapatfőnöke flörtölt Max Verstappen leigazolásával, akkor úgy nézett ki, ennek megvalósulása esetén Russellnek kell szednie a sátorfáját, de a brit jól reagált a kihívásra, és az eddigi legjobb szezonját futja az F1-ben a saját bevallása szerint. A jövő gyémántjának tekintett Antonelli debütálása korrekten sikerült, utána viszont hullámvölgybe került, ahonnan most kezd kimászni – nála az merült fel lehetőségként a sajtó szerint, hogy kölcsönadják az Alpine-nak.

    A felállás tehát nem változik, a két pilóta így örülhet, hogy ebben az évben már nem kell foglalkozniuk a szerződéshosszabbítás ügyes-bajos részleteivel és az erre irányuló kérdésekkel, teljes mértékben a versenyzésre koncentrálhatnak. Jövőre teljesen megújulnak az F1-es autók, és a mezőny egyik legjobb infrastruktúrájával rendelkező, a motort is magának gyártó Mercedes optimistán várhatja az új korszakot.

    Noha a Mercedes a szerződések időtartamáról semmit nem osztott meg, egybehangzó sajtóértesülések szerint mindkét pilóta csak egy évvel hosszabbított ám míg Antonellinek eleve egy éves hosszabbítást kínált a csapat, addig Russell esetében 1+1 éves opció volt az asztalon. A két versenyző helyzete ennek ellenére nagyon más, hiszen Russell már bizonyított élmenőként a saját jövőjét szem előtt tartva nem akarhatott elközeleződni hosszabb távra, míg Antonellinek még bizonyítania kell. Így nála a csupán egy éves szerződés okozta bizonytalanság akár rossz hatással is lehet – emlékezhetünk, hogy Valtteri Bottas rendre ilyen kontraktust kapott, és az elmondása szerint a jövőjén való rágódás ártott a teljesítményének.

  • A Mercedes fiatal pilótája a pályán kívül demonstrálta, mi kell ahhoz, hogy valaki igazán jó autóversenyző legyen

    A Mercedes fiatal pilótája a pályán kívül demonstrálta, mi kell ahhoz, hogy valaki igazán jó autóversenyző legyen

    Rengeteget kell még tanulnia a már az F1-es bemutatkozása előtt a Mercedes Max Verstappenjének kikiáltott Andrea Kimi Antonellinek, ám Szingapúrban olyasmit láthattunk tőle, ami bizonyítja, hogy jó úton jár.

    Andrea Kimi Antonelli a Szingapúri Nagydíjon igazán nagyot is villanthatott volna, de ennek a lehetősége rányomta a bélyegét az időmérőjére, amelyen úgy lett 4., hogy George Russell eközben pole-ba állította a másik Mercedest. Innen pedig már az is eldőlt, hogy a 19 esztendős olasz a futamon sem reménykedhett a győzelemért való harcban. Ám ahogyan kommentálta a saját teljesítményét, az megmutatta, hogy a jövőben miért várhatunk nagy dolgokat tőle.

    „A Q3-ban eluralkodtak rajtam az érzelmek… az érzelmeim felülkerekedtek rajtam, és kicsit feszülten kezdtem vezetni, mert úgy éreztem, valós esélyem van legalább az első sorba kerülni. De aztán túlerőltettem, egyre jobban kezdtem nyomni, túl nagy tempót vittem be a kanyarokba. Egyszerűen túlléptem a határt” – értékelt.

    „Kár érte, mert amikor visszanéztem az adatokat, a legtöbb kanyar gyorsabb volt, mint a Q2-ben, de néhány kanyarban túltoltam, pedig ott már nem kellett volna nyomni, mert már így is gyorsak voltunk. És mindent elvesztettem emiatt. Csalódott vagyok, mert sokkal nagyobb volt a potenciál.”

    Égető kérdések a Mercedesnél: egy lóméretű kacsát vagy száz kacsaméretű lovat hívnál ki a hóra?

    Az ember újoncként elkövet ilyen hibákat, ezzel nincs is semmi gond, az pedig Antonelli szemszögéből nézve nagy pozitívum, hogy az olasz versenyző képes volt ilyen gyorsan felismerni, hogy mi ment félre, és kifogáskeresés helyett vállalta érte a felelősséget. Ahhoz ugyanis, hogy valaki ne csak szimplán jó, hanem kiváló autóversenyző legyen, elengedhetetlen annak a képessége, hogy felismerje, miért nem tudott az adott szituációban jobban teljesíteni.

    Ez a képesség Verstappenben, Hamiltonban, Leclerc-ben és a többi toppilótában minde megvan, más kérdés, hogy általában nem kötik a nyilvánosság orrára, hogy éppen mit rontottak el. A következő lépés Antonelli számára az lesz, hogy amikor legközelebb hasonló helyzetbe kerül, ne uralkodjanak el rajta az érzelmei és kihozza az autóból és magából azt, ami benne van. Amennyiben egy ilyen felismerés után ez is sikerülni fog neki, az csak még nagyobb megerősítése lesz annak, hogy a jövő világbajnokával van dolgunk.

  • Égető kérdések a Mercedesnél: egy lóméretű kacsát vagy száz kacsaméretű lovat hívnál ki a hóra?

    Égető kérdések a Mercedesnél: egy lóméretű kacsát vagy száz kacsaméretű lovat hívnál ki a hóra?

    Valtteri Bottas és Andrea Kimi Antonelli feltettek egymásnak néhány fontos és néhány kevésbé fontos kérdést a Mercedes legújabb videójában. Mindenki eldöntheti, mely kérdések mely kategóriába tartoznak.

    Idén már nem először szórakoztatja a Mercedes a követőit azzal, hogy furcsa kérdéseket nyom versenyzőinek kezébe, amelyeket aztán egymásnak szegeznek. Ezúttal Antonellin és a csapat tesztpilótáján, Bottason volt a sor. A teljes videó alább megtekinthető, mi ebből kiemeltük azokat a kérdéseket és válaszokat, amelyeknek lehet némi relevanciájuk a rajongók számára, illetve azokat, amelyeknek az ég világon semmi értelmük.

    Ha össze kellene csapnod egy lóméretű kacsával vagy száz kacsaméretű lóval, melyiket választanád?

    Antonelli: Én az egy kacsát választanám, mert a száz ló meg tudna rohamozni, és az nem lenne valami jó.

    Bottas: Én inkább a száz kisméretűt választanám, és megpróbálnék egyenként elbánni velük. De amint mondtad, ez akár necces is lehet.

    Mi a leghosszabb táv, amit egyhuzamban megtett biciklivel?

    Bottas: 200 km. A Covid alatt történt, Finnországban voltam, és eldöntöttük a barátnőmmel, hogy eltekerünk az orosz határig. Az volt a leghosszabb, de azóta sokszor teljesítettem már olyan távot, ami csak egy kicsivel maradt el a 200 km-től.

    Antonelli: Az én maximumom 65 km körüli volt, de már az is nagyon hosszúnak érződött. Viszont jól ment, kezdem egészen megszeretni a biciklizést.

    Ha az egyiktől meg kellene válnod, a bajusz vagy a mullet [Bottas hátul kicsit hosszabbra hagyott haja, magyarul nincs jobb neve, mint a csikóhal frizura] lenne az?

    Bottas: Egyik sem. Na jó, van egy elméletem. Leborotválnám a bajszom, mert az bizonyosan gyorsabban visszanőne, mint a mullet. Pár hét, és ugyanilyen lenne.

    Inkább leúsznád a monzai pálya hosszát, vagy végigugrálnád az imolai pálya hosszát?

    Antonelli: Ez egy nagyon hosszú úszás lenne. Néha elmegyek úszni az edzőmmel, de a leghosszabb táv, amit megtettem, 2,5 kilométer volt, a monzai pálya pedig 5 kilométer körüli. Ez túl sok lenne, szóval inkább az ugrálásnál maradnék.

  • Antonelli hallgatott a kifogások helyett, pedig lett volna miért panaszkodnia a Mercedesre

    Antonelli hallgatott a kifogások helyett, pedig lett volna miért panaszkodnia a Mercedesre

    A Mercedes részéről elismerték, hogy Kimi Antonelli gyenge zandvoorti és monzai eredményeiért ők is felelősek.

    A két versenyt egymást követő hétvégéken rendezték, és az olasz újonc a 16., illetve a 9. helyen végzett rajtuk, ami után Toto Wolff először nyilvánosan kritizálta a teljesítményét. Mindkét nagydíjban közös volt, hogy Antonelli hibázott és sok gyakorlási időt vesztett valamelyik pénteki edzésen. Most viszont kiderült egy részlet a háttérből, amire panaszkodhatott volna, de nem tette, és a Mercedes veterán mérnöke, Andrew Shovlin beszélt róla.

    „Zandvoortra készülve problémánk akadt a szimulátorral, ezért amikor megérkezett, nem tudta elvégezni a felkészülést. Hibázott az első edzésen, és azt gondolom, valamennyire mi is felelősek vagyunk ebben, mert nem tudtuk elvégezni a szokásos felkészülést” – idézte őt a The Race, amely úgy tudja, Antonelli pénteki korai hollandiai kicsúszásában és lépéshátrányba kerülésében az is szerepet játszott, hogy amikor vezetni tudta a virtuális autót, a körülményeket túl nagy tapadásra állították be. A rossz beidegződés miatt tehát túl nagy lendülettel érkezett meg az egyik kanyarba, amit nem tudott bevenni, és a kavicságyban ragadt.

    Arról nem ejtett szót Shovlin, hogy a monzai szimulátoros felkészülést érintette-e a probléma, de mivel a két verseny között csak egy hét telt el, annyi biztos, hogy sok ideje nem volt az olasznak a hazai futamára is készülni. Bakuban már jól teljesített Antonelli, a 4. helyen ért célba a nehéz utcai pályán, amely sok versenyzőn kifogott a hétvégén.

  • Bizonyíték érkezett rá, hogy a Kimi mennyire menő keresztnév az F1-ben

    Bizonyíték érkezett rá, hogy a Kimi mennyire menő keresztnév az F1-ben

    A Mercedes egészen informatív videójából egy csomó autósportos kifejezést megtanulhatunk jelnyelven. Így tett Andrea Kimi Antonelli és George Russell is, akiket lenyűgöztek a mozdulatsorok.

    Mindennek van már világnapja, szeptember 23-a a jelnyelveké. Ennek apropóján készített el a Mercedes egy videót, amelyben egy jeltolmács több az F1-hez és a Mercedeshez kötődő szót mutogatott el, hogy azok is kapjanak egy kis betekintést ebbe a többség számára titokzatos kommunikációs módszerbe, akik eddig semmit nem tudtak a jelnyelvről.

    Antonelli és Russell is megnézték a videót, és mindketten elképedtek azon, mennyire menő mozdulatokkal kell használni a Kimi és a George nevek elmutogatásához. A Mercedes neve ezekhez képest egyszerű, és a márka logóját, a háromágú csillagot kell imitálnunk hozzá a kezeinkkel.

    Az alábbi, teljes videóban több tucat nevet és kifejezést tanulhatunk meg jelnyelven, mert tényleg mindenre, a pole-pozícióra, a túlkormányzottságra és a szélárnyékra is van megfelelő jel. És igen, ha Toto Wolffot akarjuk megnevezni, tényleg hosszú, farkasorrot kell mutatnunk a saját arcunk előtt.