Címke: Andrea Kimi Antonelli

  • Lehetséges debütálásának helyszínén vezet még újabb F1-es Mercedest Antonelli

    Lehetséges debütálásának helyszínén vezet még újabb F1-es Mercedest Antonelli

    Újabb szintlépéshez érkezett a Mercedes fiatal tehetsége a Forma-1-es bemutatkozásra való felkészülésében, Andrea Kimi Antonelli a hét elején Imolában teszteli a W13-ast.

    Annak dacára, hogy az idei szezonnyitón egyetlen újonc versenyző sem érkezett a Forma-1 rajtrácsára, mégis több szó és izgatottság övezi a fiatal pilótákat az év első felében, mint az elmúlt néhány idényben. Oliver Bearman egyszeri dzsiddai beugrása gyorsan felpezsdítette az új generáció tagjaira való várakozás izgalmát, azóta pedig F2-es csapattársa és riválisa, Antonelli kerül egyre gyakrabban a hírekbe. A 17 éves olasz kapcsán a múlt héten arról lehetett hallani, korengedménnyel akár már a májusi Emilia-romagnai Nagydíjon bemutatkozhat az F1-ben a Williamsszel.

    A Verstappen-szabályt is átlépve már májusban debütálhat az F1-ben Antonelli

    Ebben az ügyben egyelőre nem tudni fejleményekről, Antonelli és a Mercedes mindenesetre tovább folytatja a privát tesztelést. Legutóbb a Red Bull Ringen egy kétnapos teszt során először vezethetett F1-es autót az olasz, akkor még a csapat 2021-es, konstruktőri bajnok modelljét. Az ausztriai két nap során azonban jórészt vizes pályán kellett köröznie a fiatal pilótának – írja az olasz f1ingenerale.com, ám jóval barátságosabb körülmények uralkodnak jelenleg Imolában, ahol Antonelli hétfőn megkezdte a felkészülésének következő fázisát.

    Ezúttal már a 2022-es modellbe, a W13-asba ülhetett be a Mercedes reménysége, amely autó már az új, szívóhatáson alapuló szabályok mentén épült, és amelynek megszelídítése komoly fejtörést okozott a csapatnak két évvel ezelőtt – noha egy győzelmet azért George Russell ki tudott sajtolni belőle Interlagosban.

    Az olasz forrás szerint Antonelli gyakorlása ezúttal is két napon át, hétfőn és kedden zajlik, a nyitónapon első gyorskörei pedig az 1:21-es zónában mozogtak – összehasonlításképp, a 2022-es imolai versenyhétvége legjobb mercedeses körideje 1:19,4 volt.

    Antonellinek a héten nem kell elutaznia Miamiba, hiszen a Forma-2 legközelebb május 18-19-én itt, Imolában versenyez majd az F1 kísérőjeként. Hogy a fiatal olasznak azon a hétvégén továbbra is az F2-es mezőnyben lesz jelenése, az jelen állapotok és hírek mellett viszont még nem mondható biztosra…

  • A Verstappen-szabályt is átlépve már májusban debütálhat az F1-ben Antonelli

    A Verstappen-szabályt is átlépve már májusban debütálhat az F1-ben Antonelli

    A vártnál is korábban a Forma-1-es rajtrácsra kerülhet a Mercedes neveltje, Andrea Kimi Antonelli, de csak akkor, ha sikerül elérni az FIA-nál, hogy eltekintsen a saját maga által tíz éve meghozott szabálytól.

    Már az idei év eleje, és különösen Lewis Hamilton Mercedestől való távozásának bejelentése óta az ifjú Antonelli közelgő F1-es bemutatkozása az egyik legforróbb téma a sportban, dacára annak, hogy az olasz még csak 17 éves, és márciusban kezdte első szezonját a Forma-2-ben – ahova a Forma-3 kihagyásával ugrott fel.

    Azok szerint, akik közelről figyelhetik Antonelli fejlődését, egyértelmű, hogy személyében egy egészen kivételes tehetség közeledik a Forma-1 felé, a körülötte lévő felhajtás pedig valóban ahhoz hasonló, mint ami Max Verstappen 2015-ös érkezését megelőzte. És az is nyilvánvaló, hogy nevelőcsapata, a Mercedes minél előbb szeretné F1-es üléshez, majd pedig egyik saját autójához juttatni Antonellit, megelőzve ezzel, hogy valamelyik rivális egy jobb versenyzési ígérettel elcsábítsa tőlük az olaszt – mint ahogy tíz éve lemaradtak Verstappenről.

    A holland még 17 és fél éves sem volt, amikor 2015. március 15-én rajthoz állt első F1-es futamán Melbourne-ben a Toro Rossóval, amivel új fiatalsági rekordot állított be. Mivel Verstappen felkészültségének szintjét akkor még csak sejteni lehetett, az FIA az egyre fiatalabb korban az F1-es rajtrácsra kerülő pilóták trendjét megállítva még 2014 decemberében szabályt hozott arról, hogy innentől csak a 18. életévüket betöltött pilóták igényelhetnek a királykategóriában való versenyzéshez szükséges szuperlicencet.

    Eddig még dobogót sem szerzett, mégis hiba leírni a Mercedes F1-várományos szupertehetségét

    Antonelli debütálásának jelenleg ez az egyetlen gátja, hiszen az olasz és a német F4 2022-es, valamint a Formula Regional Európa-bajnokság tavalyi megnyerésével már eleget tett a szuperlicenc által megkövetelt eredményességi kitételnek. 18. születésnapját azonban majd csak augusztus 25-én tölti be, eszerint pedig leghamarabb a nyári szünet utáni első állomáson, a Belga Nagydíjon versenyezhetne F1-es autóval.

    Igen ám, de az általában jól értesült F1-es szakíró, Joe Saward tudomása szerint a háttérben már folyik a lobbitevékenység amellett, hogy Antonelli az eddig mutatott eredményei és fejlődése indokával felmentésben részesülhessen az életkori megkötés alól. Saward szerint ugyanis a Williams hajlandó lenne az autójába ültetni Antonellit, amennyiben az idei éven túl 2025-re is megkapná a szolgálatait a Mercedestől. A debütálásra pedig az eddig elképzelteknél is korábban, akár már a május 19-i Emilia-romagnai Nagydíjon sor kerülhet.

    Persze mindennek előfeltétele, hogy Antonelli 17 évesen is rajtengedélyben részesüljön – Verstappent már így sem tudná megelőzni a fiatalsági rangsorban –, ebben az esetben Logan Sargeantnek hazai versenye, a Miami Nagydíj lenne az utolsó fellépése a Williamsnél, utódja pedig ezt követően szintén hazai pályán mutatkozhatna be. A grove-i istálló ugyan szerette volna, ha az amerikai pilóta beválik, időt is adtak számára azzal, hogy szerződést hosszabbítottak vele az idei évre, ám Sargeant továbbra sem mutatja a szükséges fejlődés jeleit, tavaly év eleji érkezése óta még mindig képtelen volt legyőzni csapattársát, Alexander Albont akár egy időmérőn (26:0), akár egy mindkettőjük által teljesített futamon (16:0).

    A bolognai születésű pilóta nemrég átesett első F1-es tesztjén a Mercedes 2021-es, kontruktőri bajnok modelljével, hamarosan pedig a már a jelenlegi szabályrendszer szerint épült 2022-es autójukat is kipróbálhatja.

    Megvan a következő lépés: a Red Bull otthonában vezethetett először F1-es Mercedest Antonelli

    Saward hozzáteszi, az FIA számára is pozitív kicsengésű fejlemény lenne, ha megadná az engedményt a sport legizgalmasabb jövevénye számára, miután a szövetség az elmúlt év során negatív fejlemények sorát élte meg az elnök, Mohamed bin Szulajm körüli botrányokkal és az F1-gyel való viaskodással.

    A brit újságíró Kínai Nagydíjat követő naplóbejegyzése szerint ráadásul nem Sargeant az egyetlen pilóta a mezőnyben, akinek évközi menesztéstől kell tartania: ha nem szerez pontot a következő futamokon az RB-vel, akár Daniel Ricciardo is elveszítheti az ülését az új-zélandi Liam Lawsonnal szemben.

  • Megvan a következő lépés: a Red Bull otthonában vezethetett először F1-es Mercedest Antonelli

    Megvan a következő lépés: a Red Bull otthonában vezethetett először F1-es Mercedest Antonelli

    A 17 éves Andrea Kimi Antonelli megkapta az első Forma-1-es tesztlehetőségét nevelőcsapatától, a Mercedestől.

    A csapat szerda este kiadott közleménye szerint a jelenleg a Forma-2-ben pallérozódó olasz két tesztnapot töltött a Mercedes W12-es modelljében, a debütálás helyszíne pedig az Osztrák Nagydíjnak otthont adó Red Bull Ring volt. A W12 a Mercedes 2021-ben konstruktőri bajnoki címet szerzett autója. Bár a szabályok értelmében tesztelni legfeljebb két szezonnal ezelőtt használt autókkal lehet, vagyis idén már a 2022-es szabályváltozások szerint épült, szívóhatású W13 is bevethető lenne erre a célra, a csapatnál egyelőre a régebbi konstrukció mellett döntöttek, ami alighanem könnyebben vezethető, mint a pattogás miatt Lewis Hamiltonnak és George Russellnek képletesen sok fej-, fizikálisan pedig gerincfájást okozó 2022-es.

    „Hihetetlen tapasztalat, nagyszerű volt érezni ezt a motorerőt és leszorítóerőt. Minden másodpercét élveztem, jól szórakoztam, és szeretném is megköszönni a csapatnak a munkát” – számolt be élményeiről Antonelli, aki a két nap során a csapat közlése szerint 500 kilométert tett meg, ami 116 körnek felel meg a Red Bull Ringen.

    „A tesztnap előtt dolgoztunk a szimulátorban és átvettünk néhány fontos lépést. Ezt igazán hasznosnak éreztem, mert így amikor a pályára hajtottam, rögtön értettem, hogy mit mond a csapat a rádión. Sokat tanultam ez a két nap alatt, ez a tudás pedig az F2-be való visszatérésemkor is segíteni fog. Egyúttal viszont folytatnom kell a munkát és a fejlődést.”

    Antonellire továbbra is Hamilton lehetséges jövőbeli utódjaként tekint a Mercedes, annak megítélésében pedig az idei F1-es tesztprogram is segíteni fogja Toto Wolffékat, hogy 18 évesen készen fog-e állni az éles bevetésre a sport új nagy ígéretének tartott olasz.

    Az viszont biztos, hogy a Mercedest komoly dilemma elé állítja, hogy mit kezdjen 2025-ben nagy becsben tartott fiataljával, akit minél előbb szeretne saját autójában látni. Jövőre azonnal beültetni mindenképpen rejtene magában kockázatot, ám ha sokáig várakoztatják, elveszíthetik. Russell helye nincs veszélyben a csapatnál, olyan tapasztalt versenyzőt viszont aligha találnának, aki belemenne egy egyéves szerződésbe, hogy aztán átadja a helyét Antonellinek.

  • Eddig még dobogót sem szerzett, mégis hiba leírni a Mercedes F1-várományos szupertehetségét

    Eddig még dobogót sem szerzett, mégis hiba leírni a Mercedes F1-várományos szupertehetségét

    Nem úgy kezdődött az idei szezon a Mercedes szupertehetségének, ahogyan arra mindenki számított, de ettől még Andrea Kimi Antonelli ázsiója egyáltalán nem csökkent. Sőt!

    Aki csak a Lewis Hamilton megüresedő mercedeses ülésére is esélyesnek tartott, a minap már egy idei F1-es debütálás lehetőségével kapcsolatban is szóba hozott Andrea Kimi Antonelli idei eredményeit nézi, teljes joggal teszi fel a kérdést, hogy mi ez a nagy felhajtás a 17 esztendős olasz körül. Antonelli ugyanis első Forma–2-es szezonjának első hat versenyén (3 sprint és 3 főfutam) még csak dobogóra sem állt – legjobb helyezése a melbourne-i főfutamon elért 4. hely. Mindezt azonban muszáj kontextusban nézni, és úgy már sokkal jobban fest a helyzet.

    Azt a szaúd-arábiai ferraris debütálása után valószínűleg nem sokan vitatják, hogy Antonelli csapattársa, Oliver Bearman a jövő egyik nagy tehetsége. Nos, a helyzet az, hogy Bearman 4 futamból (a szaúdi F2-es hétvége futamait értelemszerűen kihagyta) pontot is csak egyszer szerzett (Antonellinél 6/4 a mérleg), és akkor is mindössze a 9. helyen intették le. Ez az ausztráliai főfutamon történt, amelyen az olasz a 4. helyen végzett.

    Verstappen óta nem ámultak úgy a mérnökök, mint a Hamilton-utódnak kikiáltott tehetségtől

    A két csapattárs teljesítményét összevetve tehát azért Antonellli felé billen a mérleg nyelve, különösen úgy, ha hozzátesszük: Bearmannek ez már a második idénye az F2-ben, míg a Mercedes juniorja az idén mutatkozott be, és az első három helyszínen nemhogy F2-es kocsit, de soha semmilyen autót nem vezetett.

    Erre világított rá Nyck de Vries, az F2 2019-es bajnoka, amikor azt mondta a Pelas Pistas podcastban, hogy „Mindenki Ollie Bearmanról beszél, mert nagyon jó munkát végzett, de ha megnézzük Ollie-t, ő már teljesített egy szezont a Forma–2-ben. De már a szezon előtti bahreini teszten is, még ha a csapat nem is feltétlenül szerepelt jól, Kimi mindig Ollie előtt volt.”

    „Aztán elmentek egy olyan pályára, mint Dzsidda, és mindössze fél órányi szabadedzés után már jött is az időmérő, de [Antonelli] ott is csak 2 tizedet kapott. Úgyhogy szerintem nagyon jó munkát végzett, miközben a Prema egyelőre egyértelműen nem jött rá [az új autók titkának nyitjára], úgyhogy nem teljesítenek jól. De biztos vagyok benne, hogy Kimi nagyon különleges” – jelentette ki az AlphaTauri korábbi F1-es pilótája.

    Andrea Kimi Antonelli, Prema
    Fotó: Prema Racing

    Azt René Rosin, a Prema csapatfőnöke már a katasztrofális bahreini szezonnyitó után elismerte, hogy nem találják a megfelelő beállításokat a jelentős aerodinamikai módosításon átesett idei autóval, ami olykor minden mindegy alapú döntésekre sarkallhatja őket, ahogy azt Antonelli esetében láttuk, amikor kihívták őt kerékcserére a normál esetben kiállás nélkül teljesített bahreini sprinten. A versenyzők teljesítményét így befolyásolják a csapat hiányosságai, amelyekre természetesen a pilótákkal közösen igyekeznek megoldást találni, de még ilyen körülmények között is látni, hogy miért tartja ennyire sokra Antonellit Toto Wolff és a Mercedes.

    Elvégre a 2018-ban F2-es bajnoki címet nyerő, Antonellinél jóval tapasztaltabb George Russell-lel kapcsolatban fel sem merült, hogy a Mercedesszel debütáljon (pedig Valtteri Bottas 2018-as teljesítménye kapcsán komoly aggályok merültek fel a finnel kapcsolatban), míg az olasz esetében igen. Hogy amikor majd a Prema rendezi a sorait – mert azért arra jó esély van, hogy ez előbb-utóbb sikerül nekik –, Antonelli és Bearman a győzelmekért fog küzdeni, az nem kérdés, és talán majd onnan kezdve a Mercedes üdvöskéjének eredményei is alá fogják támasztani – amennyiben az eddigi pályafutása nem lenne elegendő bizonyíték –, hogy a Mercedesnél azért értenek ehhez.

  • Akár már idén az F1-es mezőny tagjává válhat a Mercedes szupertehetsége

    Akár már idén az F1-es mezőny tagjává válhat a Mercedes szupertehetsége

    Az általában igen jól értesült veterán F1-es újságíró szerint a Mercedes már az idén mély vízbe dobja a saját Verstappenjét.

    Továbbra is nagy kérdés, hogy a Mercedes kit ültet 2025-re a távozó Lewis Hamilton helyére. Toto Wolff az Ausztrál Nagydíj alatt azt mondta, hogy a nyárig döntés születhet, majd kijelentette, hogy Max Verstappen van a lehetséges utódokat tartalmazó listájának élén. Ám egyelőre még azt sem tudjuk, hogy a holland pilóta egyáltalán elhagyja-e a Red Bullt. Amennyiben nem, több név is szóba jöhet Fernando Alonsótól kezdve Carlos Sainzig, miközben hosszú távon szinte biztosan a Mercedes „saját Verstappenje”, Andrea Kimi Antonelli lesz a hétszeres világbajnok örököse.

    Egyelőre a 17 esztendős szupertehetséget sem lehet kizárni, mint a Mercedes 2025-ös ülésének leendő gazdáját, ám Joe Saward veterán újságíró szavai alapján Wolff inkább hasonló utat szán Antonellinek, mint anno George Russellnek.

    Az általában igen jól értesültnek számító Saward a Missed Apex podcastban tett igencsak érdekes kijelentést.

    „Oké, de egy nagyon fontos nevet kihagytál” – mondta Saward Matt Trumpetsnak, a podcast házigazdájának a következő epizódról közzétett előzetesben, amiből csak következtetni tudunk arra, hogy éppen a pilótapiac lehetséges alakulását taglalták. Trumpets erre Bearmant említi, de Saward nem rá gondolt. Mint kiderült, a veterán újságíró Andrea Kimi Antonelli nevét akarta hallani, akiről Trumpets ezután közölte, hogy igen, őt a Williamsbe „raktuk” 2025-re. „Jól hangzik” – mondta Saward, mire Trumpets visszakérdezett, hogy de „realisztikus”?

    Saward pedig ekkor dobta le a kisebb atombombát, mert kapcsolt, hogy Trumpets 2025-öt mondott. „Neeem, 2024-re” – felelte az újságíró, amin a házigazda is meglepődött, és elkezdte fejtegetni, hogy Antonellinek ez az első F2-es idénye, és ebben az esetben be sem tudná fejezni azt, hiszen az F1-es és F2-es hétvégéket egyszerre rendezik, és aligha szerepelne mindkét helyen.

    „Valami ugyanakkor visszatartja [Antonellit]” – mondta Saward, majd rámutatott, hogy a Mercedes tehetsége még nem töltötte be a 18. életévét, azaz, ha akarnák, sem ültethetnék még be F1-es autóba versenyhétvégén. Antonelli a szeptemberi Olasz Nagydíj előtt két héttel lesz 18., Saward pedig úgy véli, nagyon is elképzelhető, hogy a Mercedes eléri James Vowlesnál, a Williams csapatfőnökénél, hogy szezon közben cserélje le Logan Sargeantet az olasz tehetségre, így Antonellinek nem kellene 2025-ig várni a bemutatkozásra.

    Antonelli egy 2022-es Mercedesszel már meg is kezdte az F1-es felkészülését, így bár mély vízbe dobnák, addigra azért viszonylag jelentős tapasztalatra tehetne szert F1-es autóval. A Williamshez szerződése pedig egyben azt is jelentené, hogy jövőre nem Mercedest fog vezetni – Vowles aligha menne bele, hogy az idei szezon utolsó harmadára Antonelli beüljön, majd rögtön dobbantson a Mercedeshez –, azaz Toto Wolff tapasztalt pilótát ültet Hamilton helyére.

  • A főnök jön eggyel: Wolff megtörte Antonelliék Mercedesét

    A főnök jön eggyel: Wolff megtörte Antonelliék Mercedesét

    A Szaúd-arábiai Nagydíj után Toto Wolff útja Imolába vezetett, ám ezúttal ő volt a pilóta, miközben a Netflix kamerái itt is leselkedtek rá.

    Az olasz Motorsport számolt be róla, hogy a Mercedes csapatfőnöke hétfőn közös programot szervezett az Antonelli családdal: jelesül Andrea Kimi Antonellivel, aki a csapat nevelőprogramjának tagja és a Mercedes jövő évi F1-es ülésének egyik esélyese, valamint apjával, Marco Antonellivel, aki maga is rendelkezik autóversenyzői múlttal, jelenleg pedig az AKM Motorsport csapat tulajdonosa – amelyben a betűszó az Andrea, a Kimi és a Marco nevekből áll össze.

    Wolff az AKM Motorsport Mercedes-AMG GT3-as autóját vitte pályára Imolában, miközben az F1-es sorozat, a Hajsza a túlélésért hetedik évadát forgató Netflix is a helyszínen tartózkodott, noha az ok-okozati kapcsolat a két jelenlét között nem ismert.

    A Motorsport beszámolója szerint a csapatfőnök körözése nem telt el problémák nélkül, ugyanis még délelőtt a célegyenesre ráfordító dupla Rivazza kanyarban megcsúszott és kárt tett az autó jobb első szegletében. A hibázást megkönnyíthette, hogy a vasárnapi heves esőzés miatt helyenként még nedves volt a pálya. Wolff ekkor visszahajtott a bokszba, ahol megkezdődött az autó helyrehozása, hogy a délutánra az iskolából megérkező Andrea Kimi is kezelésbe vehesse azt – szól az olasz lap beszámolója.

    Az akcióban lévő Mercedes-AMG GT3-ról közölt két képet a Motorsport, noha Wolff balesetének következményeiről egyelőre nincs felvétel. A Netflix jövő év elején érkező újabb évada viszont aligha fogja kihagyni ezt a jelenetet…

    Verstappen óta nem ámultak úgy a mérnökök, mint a Hamilton-utódnak kikiáltott tehetségtől

  • Hamilton lehetséges utódja úgy kezdte a szezont, ahogy arra senki sem számított

    Hamilton lehetséges utódja úgy kezdte a szezont, ahogy arra senki sem számított

    Bár az utánpótlásnevelés egyik legerősebb csapatánál vezet, a Mercedes 2025-ös F1-es ülésének egyik esélyese, Andrea Kimi Antonelli gyengélkedett és csupán egyetlen pontot szerzett Forma-2-es debütálóhétvégéjén.

    A még csak 17 éves olasz versenyző rohamléptekben tört előre az autósportok ranglétráján, a Formula Regional Európa-bajnokság tavalyi megnyerése után átugrotta a logikus következő lépésnek számító FIA F3-as szériát, és idén azonnal az F2-be nevezte őt a Mercedes, amely néhány éve már egyengeti az „új Verstappennek” tartott fiatal tehetség karrierjét.

    A Mercedesnél is elismerték, hogy dacára zsenge korának és a csapat eddigi meglehetősen óvatos pilótaválasztási szokásainak, Antonelli is eséllyel száll harcba a Lewis Hamilton távozása révén üresen maradó 2025-ös ülés betöltésére, amennyiben az F2-ben is prezentálja gyors alkalmazkodóképességét és rendkívüli tempóját.

    A bahreini hétvége óta eltelt néhány napban azonban kissé elhalkult az Antonelli körüli felhajtás, és nem csak azért, mert a Red Bull belharcának egyik szálaként még az is felmerült, hogy akár Max Verstappen is elérhetővé válik a Mercedes számára 2025-re.

    Verstappent a Mercedeshez, Alonsót bajnokautóba vezetheti a Red Bull belharca?

    A másik ok, hogy Antonelli, pontosabban teljes csapata megdöbbentően gyengén kezdte a szezont Bahreinben. A Prema Racing az utóbbi években a legfelkészültebb, legerősebb csapattá nőtte ki magát a nevelőszériákban, s rendre a legígéretesebb fiatalok is feléjük gravitáltak, velük lett például F2-es bajnok 2017-ben Charles Leclerc, 2020-ban Mick Schumacher és 2021-ben Oscar Piastri, de tavaly a Mercedes másik fiatalja, Frederik Vesti is csak néhány ponttal szorult a második helyre a Premával.

    Idén ismét egy szupercsapattal állt ki az olasz alakulat, hiszen Antonelli megszerzése mellett velük marad a brit Oliver Bearman, aki tavalyi debütálóévében négy győzelemmel a hatodik helyen zárt, s a Ferrari akadémiájának prominens tagjaként egy-két éven belül alighanem szintén az F1 kapuit döngeti majd.

    Mindezek után a szahíri időmérőn Antonelli és Bearman a 17. és a 18. helyre kvalifikáltak a 22 fős mezőnyben. Az első futamon pont nélkül maradtak (14. és 16. hely), majd a másodikon újabb kis előrelépést téve Antonelli végül elcsípte a 10. pozíciót, így legalább felírhatott egyetlen pontot önmaga és a Prema számlájára. A hétvége abszolút domináns pilótája a Sauber akadémiájának tagja, a barbadosi születésű Zane Maloney volt, aki előbb a fordított rajtrácsos sprintfutamot, majd a főfutamot is megnyerte.

    Antonelli a második futamot követően azt mondta, elégedett volt saját teljesítményével a versenyeken, még ha az időmérőn nem is tudtak a vártak szerint szerepelni, elsősorban a gumikezelés állította őket nagy kihívások elé. Az F2-ben mindenki egyforma autókkal versenyez, így csak a beállításokkal tudják azokat önmagukhoz és a pályákhoz hangolni a pilóták, az idei szezontól azonban új modelleket kapott a sorozat, amelyeket még időbe telik kiismerni.

    Embed from Getty Images

    „Egy bajnokcsapat a 17. és a 18. helyen áll az F2-ben, egyáltalán nem ott kellene lenniük – mondta az időmérőre utalva Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke, amikor az Autosport arra kérte, értékelje Antonelli első hétvégéjét. – De az egyik legjobb viszonyítási pont a csapattárs, Oliver Bearman pedig élversenyző. Nem akarok erről túl sokat beszélni, majd meglátjuk, hogyan alakul a következő néhány verseny. Nem sürget az idő, hogy döntsek a versenyzőnkről. Lewis bejelentését sietve kellett megtenni, de most szánok rá időt, hogy kiértékeljem a pilótapiacot.”

    Az F2 idén 14 helyszínre kíséri el az F1-et, s ott lesznek ezen a hétvégén Dzsiddában is.

  • A Mercedesnél valóban a Verstappen miatti bánat vezetett Hamilton rövid szerződéséhez

    A Mercedesnél valóban a Verstappen miatti bánat vezetett Hamilton rövid szerződéséhez

    A Mercedes csapatfőnöke elismerte, tavaly azért kötöttek csak kétéves megállapodást Lewis Hamiltonnal, nehogy elveszítsék Andrea Kimi Antonellit.

    Ismert sztori, hogy a tinédzser Max Verstappen kegyeiért anno a Mercedes és a Red Bull is versengett, és a holland a családjával együtt azért választotta utóbbi csapatot, mert tőlük hamar F1-es versenyzési lehetőséget kapott. Toto Wolff bevallása szerint ez szerepet játszott abban, hogy Hamiltont csak 2025-ig láncolták magukhoz, aki pedig, mint ismert, kihasználta a kilépési záradék adta lehetőséget és jövőre mégis inkább a Ferrari pilótája lesz.

    „Több éve olyan helyzet adódott, hogy Max azért nem vezetett nálunk, mert szabad versenyzői ülés híján nem volt lehetőség rá. [Nico] Rosberg és Hamilton hosszú távon aláírt hozzánk, a Red Bull pedig lecsapott a lehetőségre, és leszerződtették a Toro Rossóhoz” – nyilatkozta Wolff az ORF-nek.

    „Mi elvesztettük a fiatal pilótát, és látjuk, milyen sikeressé vált. Ezért a magyarázata annak, hogy amennyiben a láthatáron van egy nagyon jó képességű fiatal pilóta, nyitva akarom hagyni neki a lehetőséget [az F1-es ülésre].”

     

    A Mercedes boríthatta rá Hamilton eligazolásának hírét az F1-re

    Wolff hangsúlyozta, mindez nem jelent garanciát arra, hogy Antonellit jövőre a Mercedes F1-es autójában láthatjuk. Korábban figyelmeztetett, hogy a tehetséget csak megzavarná, ha Hamilton utódjaként tekintünk rá, és előbb a Forma-2-ben kell bizonyítania.

    Antonellit ugyanakkor „csodagyereknek nevezte”, akivel azért ugrották át az F3-as lépcsőt az utánpótlás-ranglétrán, mert ott kevés a tesztlehetőség, míg az F2-ben amellett, hogy erősebbek az autók, „a versenyzők többsége F1-es csapat támogatását élvezi, ezért jól áttekinthetik a képességeit.”

    Idén többször egy régebbi, 2022-es F1-es Mercedesszel is tesztlehetőséget biztosítanak majd neki.

    Verstappen óta nem ámultak úgy a mérnökök, mint a Hamilton-utódnak kikiáltott tehetségtől

     

  • Verstappen óta nem ámultak úgy a mérnökök, mint a Hamilton-utódnak kikiáltott tehetségtől

    Verstappen óta nem ámultak úgy a mérnökök, mint a Hamilton-utódnak kikiáltott tehetségtől

    Az olasz Andrea Kimi Antonelli egyre nagyobb figyelmet kap, mint az utánpótlás legtehetségesebbnek tűnő feltörekvő pilótája.

    Idén az F2-ben indul, és sokan már a következő Lewis Hamiltonként vagy Max Verstappenként tekintenek rá, hiszen nem kizárt, hogy megszokott lépcsőfokokat kihagyva jut majd el nagyon gyorsan a Forma-1 egyik élcsapatához: ez csak nagyon keveseknek adatik meg, de annak idején Hamilton rögtön a vb-címért küzdő McLaren pilótája lett, míg Verstappen átugrotta az F2-es (akkor még GP2-es) részvételt.

    A Sky Sports szakértőjeként dolgozó korábbi F1-es pilóta, Karun Chandhok úgy értesült, a fiatal tehetség rászolgált a jó hírnévre és az összehasonlításokra.

    „Úgy hallom mindenhonnan, hogy Antonelli különleges. Beszéltem F3-as mérnökökkel, akikkel nemrég ment egy privát tesztnapon ment, és ők azt mondták, Verstappen óta ő a legjobb, aki F3-as kocsit vezetett! A McLaren kockáztatott az újonc Lewis-szal 2007-ben és ez bejött” – írta a Twitter/X csatoráján.

    Toto Wolff azt mondta Antonelliről, amikor Hamilton utódjaként kezdtek beszélni róla, hogy egyelőre a Forma-2-ben kell teljesítenie, mielőtt 2025-től helyet kapna a Forma-1-ben. 

    A The Race rangidős újságírója, Mark Hughes szintén úgy látja, hogy a Mercedes vélhetően Antonelliben látja Hamilton elsődleges utódját, pláne úgy, hogy annak idején lemaradtak Verstappen megszerzéséről. 2012 óta egyébként csak egyetlen olasz versenyző szerepelt a Forma-1-ben Antonio Giovinazzi személyében.

    Megérkezett az F1 kapujába Kimi, a Mercedes csodagyereke

  • A Mercedes csodagyerekét csak megzavarná, ha Hamilton utódjaként kezdünk beszélni róla

    A Mercedes csodagyerekét csak megzavarná, ha Hamilton utódjaként kezdünk beszélni róla

    Andrea Kimi Antonelli neve most kezd ismertté válni a nyilvánosság szélesebb körében, de Toto Wolff szerint még korai arról spekulálni, hogy ő lesz-e Lewis Hamilton utódja a Mercedesnél 2025-től.

    Az olasz gyémánt tehetségét jelzi, hogy Antonelli kihagy egy lépcsőt a megszokott az F1-be vezető megszokott útvonalon, és az idén már az F2-ben indul, karrierjéből kimarad az F3. A vártnál hamarabb lehetőséget nyithat neki a Mercedesnél, hogy Hamilton a Ferrarihoz megy 2025-től, de Wolff egyelőre óvja a pilótát a felhajtástól. 

    „Kimi 11 éves kora óta a Mercedes tagja. Fontos része a juniorprogramunknak, és az utánpótlásban nagyon sikeres karriert fut. Úgy vélem, egyelőre az a legfontosabb, hogy az F2-re koncentráljon. Az nem fog segíteni benne, ha a gondolatai másfelé kalandoznak, vagy a médiában pletykák jelennek meg róla” – mondta.

    „Alig néhány éve hagyta el a gokartozást, még nincs 18 éves. Ezért jelenleg nem kezdenék spekulálni azon, hogy Kimi az F1-be megy.”

    Egy versenyzőt kihúztak a Mercedes listájáról, míg Bottas feliratkozott rá

    Az jelzésértékű lesz, hogy a Mercedes a szezon során ad-e vezetési lehetőséget Antonellinek valamelyik szabadedzésen, de az olasznak előbb természetesen az F2-ben kell bizonyítania a rátermettségét és a hírnevét. Az persze kérdés, egyből ennyire mély vízbe dobnák-e, vagy George Russellhez hasonlóan előbb alacsonyabb szinten mozgó csapathoz küldik az „inasévekre”. Russell három évet töltött a Williamsnél, mielőtt a Mercedes versenyzője lett. 

    Wolff hozzátette, hogy Hamilton utódjának megnevezésével nem sietnek. „Nem akarok kapkodni vele. Az előző hetekben több megállapodás létrejött, pedig az érintett pilóták közül többeket fontolóra vettünk volna.”

    Hamilton lehetséges utódjainak listáját ebben a cikkben gyűjtöttük össze.

    Már most tinilányok ugrálják körbe az „új Kimit”, aki csak örül, ha Räikkönen rajongói is szurkolnak neki