Címke: Andrea Kimi Antonelli

  • Wolff vízen járóként magasztalta Antonellit, majd lesajnálta F2-es ellenfeleit

    Wolff vízen járóként magasztalta Antonellit, majd lesajnálta F2-es ellenfeleit

    Andrea Kimi Antonelli alighanem növelte esélyeit a Mercedes jövő évi ülésére azáltal, hogy rossz sorozatából kilábalva Silverstone-ban esőben szerezte meg első Forma-2-es futamgyőzelmét.

    Ahogy telik az idő, ránézésre csak egyre komplexebbé válik a Mercedes 2025-ös pilótakérdése. Az elmúlt egy hét során ugyanis a három legfőbb jelölt esélyei egyaránt növekedni látszottak. Egyrészt spanyol forrásból jött a hír, miszerint Carlos Sainz újra képbe került a csapatnál, más információk szerint Jos Verstappen is tovább ügyködik azon, hogy átterelje fiát a Red Bulltól a Mercedeshez – amely ráadásul az utóbbi hetekben Toto Wolff reményeit valóra váltva tényleg bajnokesélyes alternatívaként prezentálja magát a holland számára.

    És ehhez jött még hozzá, hogy Antonelli is megvillantotta képességeit, éppen akkor, amikor a háttérfolyamatokból úgy tűnt, a Mercedes mégis korainak tartaná őt az F1-es autójába ültetni már 2025-re.

    A 17 éves olasz pilóta az új autók beállításával küszködő Premával eddig még dobogóra sem tudott állni idén az F2-ben, Silverstone-ban azonban domináns teljesítménnyel megnyerte a sprintversenyt. Igaz, ehhez az is kellett, hogy csak a 10. helyet szerezze meg az időmérőn, amivel elnyerte a fordított rajtrács pole-ját, ám szombaton a végig esős körülmények között valóban nagy fölénnyel, hiba nélkül érte el elsőként a kockás zászlót.

    Wolff szerint „szánalmas”, amit a Red Bull Jos Verstappennel csinált

    Wolff ezt követően nem győzte magasztali pilótáját, akit máris Lewis Hamilton lehetséges utódjának szerepébe helyezett.

    „Különleges pillanat volt, ahogy a legjobb brit versenyző megnyerte velünk a Brit Nagydíjat, miközben a garázsban ott állt velünk ez a fiatal olasz, akinek még vezetői engedélye sincs. Figyelte ezeket a jeleneteket, és bizonyára az járt a fejében, hogy egy napon ő is át akarja majd ezt élni. Talán nem itt, hanem Monzában” – idézi Wolffot a formu1a.uno.

    „Nehéz ez az év számára, láthatjuk, hogy ő és [csapattársa, Oliver] Bearman is mennyit szenved az autóval. Nem is annyira a versenytempóval, de volt két lefulladása is, amik elkerülhetőek lettek volna. Szombaton azonban vízen járt, olykor két másodperccel gyorsabb volt, mint bárki más. Jól látható a tehetség, a képzettség és a potenciál ebben a fiatalemberben.”

    Antonelli számára a vasárnapi F2-es főfutám már jóval feledhetőbben alakult, miután a mezőny közepéről rajtolva már az első körben kiforgatta őt Kush Maini, ami véget vetett a versenyének.

    „A győzelem megszerzése nagy terhet vett le a válláról. Vasárnap kiesett, de nem az ő hibája volt. Aki az ügyetlenek közé kvalifikál, annak az ügyetlenek ellen kell versenyeznie” – kritizálta Wolff a Forma-2 mezőnyének egy jelentősebb hányadát, noha a bajnoki tabellán Mainit csupán egyetlen pont választja el Antonellitől a 8-9. helyen.

  • Megszületett a Kimi-szabály, így akár már jövő héten debütálhat az F1-ben a Mercedes tehetsége

    Megszületett a Kimi-szabály, így akár már jövő héten debütálhat az F1-ben a Mercedes tehetsége

    Immár minden akadály elhárult az elől, hogy Andrea Kimi Antonelli 18. életévének betöltése előtt rajthoz álljon a Forma-1-ben, miután az FIA elfogadta az ezzel kapcsolatos kérelmet, ami egy meg nem nevezett csapattól érkezett.

    Május elején, a Miami Nagydíj hétvégéjén került nyilvánosságra egy az FIA-hoz eljuttatott kérvény, amelynek tárgya az Antonellinek esetlegesen megadható korengedmény volt. Egy csapat azt szerette volna elérni, hogy a Mercedes akadémiáján tanuló, a juniorszériákon domináns formával keresztülszáguldó olasz már 18. életévének augusztus 25-i betöltése előtt megkapja a szuperlicencet, ami az F1-es nagydíjakon való rajthoz álláshoz szükséges.

    A minimális életkori limit ugyanis 18 év – ezt az FIA azt követően vezette be, hogy Max Verstappennek már 17 éves korában F1-es versenyzői ülést adott a Toro Rosso 2015-ben. A „Verstappen-szabályra” viszont most rátromfoltak az „Antonelli-szabállyal”, ugyanis a Nemzetközi Automobil Szövetség pénteken meghozta ítéletét, s a kérelmet elfogadva kinyitotta a lehetőségét annak, hogy a versenyzők az eddig megengedettnél akár egy évvel korábban is megejthessék debütálásukat a királykategóriában.

    Hamilton: Legyen Antonelli az utódom!

    „A versenyzőnek legalább 18 évesnek kell lennie az első F1-es versenyhétvégéjének kezdetén – idézi az FIA Nemzetközi Sportkódexének vonatkozó cikkelyét a Racefans, amely immár a kiegészítéssel folytatódik. – Amennyiben a versenyző az utóbbi időben és folyamatosan bizonyította kimagasló képességét és érettségét együléses formaautós versenyeken, az FIA dönthet arról, hogy kiadja számára a szuperlicencet már 17 éves korában.”

    A Mercedes korábban cáfolta, hogy ők kérvényezték volna a korengedményt az FIA-nál, így a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a kezdeményezés a Williamstől származik. A grove-i istálló nyitottnak tűnik arra, hogy a szezon közben menessze Logan Sargeantot, akinek teljesítményében idénre sem látható a csapat által remélt előrelépés – az amerikai pilóta 30 F1-es hétvégéje során még egyszer sem tudta legyőzni a vasárnapi futam időmérőjén Alexander Albont, Melbourne-ben is őt állították félre, miután a thai versenyző összetörte a karosszériáját. Sargeant a legutóbbi hétvégén, a Kanadai Nagydíjon is elkövetett néhány nagyobb hibát, a futamon baleset miatt kiesett.

    A Williams a jelek szerint azzal együtt is hajlana Antonelli bevetésére, hogy nem tarthatja meg az olaszt hosszabb távon: jelenleg az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a Mercedes őt ülteti jövőre Lewis Hamilton megüresedő autójába, míg James Vowles csapatfőnök kijelentette, hogy ezúttal tapasztalt pilótát akarnak igazolni Albon mellé, amire Carlos Sainz az elsőszámú kiszemeltjük.

    Antonelli elfelejtette elkövetni az újonchibákat, újabb piros pontot szerzett a Mercedesnél

    Az FIA döntésének értelmében Antonelli akár már a jövő hétvégi Spanyol Nagydíjon ott lehetne a mezőnyben. Nem tudjuk persze, hogy a Williams mennyi időt ad Sargeantnak, mennyire könnyű egyáltalán megszűntetni a szerződését, de a kérelem benyújtása mindenképpen azt jelezte, valakiben van szándék arra, hogy Antonelli már az augusztusi Holland Nagydíj előtt a rajtrácson legyen – akkorra ugyanis már betölti 18. életévét, és nem lenne szükség az engedményre.

    A szabálymódosítással együtt az FIA eltörölte azt a kitételt is, ami közúti autóvezetői engedélyhez köti a szuperlicenc megszerzését – ezt a vizsgát ugyanis a legtöbb országban, így Olaszországban is 18 évesen lehet legkorábban teljesíteni, ami áthidalhatatlan akadályt jelentene a 17 évesen az F1-be készülők számára. A juniorkategóriákban elért legalább 40 szuperlicencpont megszerzése továbbra is követelmény, ezt Antonelli már bőven teljesítette azzal, hogy az elmúlt két évben megnyerte az olasz és a német F4-et, valamint az európai és a közel-keleti Formula Regionalt. Idén a Forma-2-ben versenyez.

  • Antonelli elfelejtette elkövetni az újonchibákat, újabb piros pontot szerzett a Mercedesnél

    Antonelli elfelejtette elkövetni az újonchibákat, újabb piros pontot szerzett a Mercedesnél

    Egyre közeledhet a nap, amikor a Mercedes megnevezi új 2025-ös versenyzőjeként Andrea Kimi Antonellit, hiszen immár a csapatból is többen méltatják nyíltan az ifjú olasz képességeit.

    Antonelli noha még csak augusztusban tölti be 18. életévét, és egyelőre még dobogóra sem állt első F2-es szezonjában, de máris szinte biztosra vehető, hogy jövőre helye lesz a Forma-1 mezőnyében. Kivételes tehetségét, érzékét és tanulási képességét már évek óta emlegetik az őt közelről figyelők, de idén már a Mercedes F1-es autóiban is képes megmutatni ugyanezen kvalitásait. A csapat már a Red Bull Ringen, Imolában és Silverstone-ban is tartott privát tesztet saját nevelésű pilótája számára, utóbbi helyszínen pedig olasz sajtóértesülések szerint Mick Schumacherrel és George Russell-lel is összemérték, ami végleg meggyőzhette a vezetőséget abban, hogy érdemes lehet már jövőre az újonccal kockáztatni Lewis Hamilton üresen maradó versenyülésében.

    Sajtó: Russellnél is gyorsabb volt a Mercedes újonca, eldőlt Hamilton utódjának személye

    A Mercedes technikai igazgatója, James Allison most szintén fennkölt hangon szólt Antonelliról az F1 hivatalos oldalának.

    „Határozottan mindenkit lenyűgözött az eddigi tesztnapjain. Korábban sohasem ült még F1-es autóban, de két kör után ez már nem látszott rajta. Klisésen hangzik, de gyors és egyenletes volt, miközben nem követett el hibákat. A fiatal versenyzők könnyen beleesnek abba a hibába, hogy miközben meggyőzőnek akarnak mutatkozni, kicsúsznak, vagy ellenkezőleg, annyira tartanak a kicsúszástól, hogy emiatt nem tudják megmutatni, valójában mire is képesek” – fogalmazott.

    „Kimi viszont úgy tűnik, természetes módon megtalálta a középutat, így hasznos visszajelzéseket tud adni az autó által keltett érzésekről, miközben egyszer sem nyúl mellé. Úgy tűnik, ő az igazi nagy dobás.”

    Russell három éven át versenyzett a Williamsnél, mielőtt megkapta a Mercedes ülését, de a nevelőprogram következő ígéretének aligha kell ennyit várnia – ami persze részben a szerencsés időzítésnek, a felszabaduló ülésnek is köszönhető.

    „Ő is a csapat juniorprogramjából érkezik, ahogy én is tettem, ez pedig nagyszerű lehetőség a csapatnak arra, hogy építse a saját jövőjét. Kimi egy fantasztikus versenyző, aki idén a Forma-2-ben versenyez, de semmi kétség afelől, hogy Forma-1-es pilóta lesz” – mondta Russell, aki korábban már többször hangoztatta, nem különösebben érdekli, ki vezeti 2025-ben a másik Mercedest.

  • Sajtó: Russellnél is gyorsabb volt a Mercedes újonca, eldőlt Hamilton utódjának személye

    Sajtó: Russellnél is gyorsabb volt a Mercedes újonca, eldőlt Hamilton utódjának személye

    Olasz lapértesülések szerint egy májusi silverstone-i teszt, amelyen Andrea Kimi Antonelli Mick Schumacher és George Russell ellen is megmérette magát, meggyőzte a Mercedes vezetőségét arról, hogy az olasz kapja meg a 2025-ös versenyzői ülést.

    Tudvalevő, hogy az idei év során intenzív privát tesztprogramnak veti alá 17 éves olasz neveltjét a Mercedes, akit az autósportban ritkán feltűnő kivételes tehetségek között tart számon a szakma, s aki nehezen kerülheti el, hogy legkésőbb 2025-ben már ott is legyen az F1-es rajtrácson.

    Antonellinek eddig a Red Bull Ring-i és az imolai tesztje kapott némi publicitást, előbbin a 2021-es, utóbbin a 2022-es Mercedest vezette. Volt azonban május elején, a Miami Nagydíj után egy silverstone-i tesztje is, amelyen az olasz már nem egyedül körözött a két évvel ezelőtti modellel. Az olasz Corriere dello Sport értesülései szerint a csapat tartalékpilótája, Mick Schumacher, valamint az egyik állandó versenyzője, George Russell is ott volt a pályán, így a csapat közvetlenül összemérhette újoncának teljesítményét a tapasztaltabb pilótákéval. A lap szerint a három versenyző megegyező programot futott, egymást váltva a volán mögött. Antonelli gyorsabb volt Schumachernél, s a hosszú etapokon még Russellnél is valamivel jobb teljesítményt nyújtott, egykörös tempóban pedig azonos szinten volt vele.

    Hamilton: Legyen Antonelli az utódom!

    A Corriere dello Sport tudomása szerint silverstone-i produkciójával Antonelli meggyőzte a Mercedes vezetőségét – 15 ember volt része a döntéshozásnak –, hogy neki adják a 2025-re Lewis Hamilton által megüresített versenyzői ülést, így ő lehet Russell csapattársa.

    Ha ez beigazolódik, akkor a pletykált, Williamsszel való idei debütálás terve meghiúsulhat, hiszen a grove-i csapat mindenképp hosszabb időre szeretne tervezni a Logan Sargeantot váltó következő pilótájával, ha viszont csak fél évre ugródeszkaként szolgál a Mercedes juniorjának, azzal az istálló nem sokat nyer.

    Ez a hír pedig magyarázatot adhat arra is, miért szakadhattak meg az egyeztetések a Mercedes és Carlos Sainz között is. A spanyol mindenképpen legalább kétéves szerződésre vágyott, az Antonellit elveszíteni semmiképpen sem akaró csapat viszont ezt jelen helyzetben nem tudna megadni neki.

    Verstappen szerint hiba, hogy miatta nem engedik Antonellit az F1-be

  • Hamilton: Legyen Antonelli az utódom!

    Hamilton: Legyen Antonelli az utódom!

    A Mercedest jövőre Ferrarira cserélő hétszeres világbajnok azt mondta, ha ő dönthetné el, ki legyen az utódja, az olasz Andrea Kimi Antonelli szerződtetése mellett döntene.

    Még mindig sok a kérdőjel a Forma-1 2025-ös mezőnyének összetételéről, noha apránként helyére kerülnek a darabok, a minap például Alexander Albonnal hosszabbított szerződést a Williams. A Mercedesnél február óta levegőben a lóg, hogy ki vezet jövőre George Russell oldalán: felmerült Max Verstappen átcsábítása, Carlos Sainz leigazolása, de sokan feltételezik azt is, hogy a Forma-2-ben idén bemutatkozó Antonelli lesz Hamilton utódja.

    Hogy egy ekkora kihívás mekkora falat lenne az évek óta szupertehetségnek kikiáltott olasznak, nem tudni, de Hamilton az ő pártját fogja. „Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs, mit tervez Toto. Én viszont fiatal pilótát választanék, szóval ha én döntenék, Kimit választanám” –monda Imolában.

    Ennek megvalósulása esetén a két versenyzőben, azaz Hamiltonban és Antonelliben közös lenne, hogy mindketten a Forma-1 egyik élcsapatánál mutatkoznak be a világbajnokságban (a brit 2007-ben a McLarennél, és egyből a vb-címért harcolt), ami rajtuk kívül ebben az évezredben senkiről sem mondható el, hiszen még Fernando Alonso, Charles Leclerc, Sebastian Vettel vagy Verstappen is eltöltött egy tanulóévet egy kisebb csapatban.

    Antonelli számára is többen ezt az utat vizionálják, mégpedig úgy, hogy szerintük a Mercedes az egyik motorvásárlójához, a Williamshez ülteti be, ahogy anno Russell-lel is tették. Toto Wolff ugyanakkor bevallottan bánja, hogy a fiatal Verstappen kegyeiért a Red Bull-lal vívott csatában annak idején nem ment el addig, hogy egyből ülést kínáljon a hollandnak, így lehet, hogy Antonelli esetében akár erre is hajlandó lesz.

    Verstappen szerint hiba, hogy miatta nem engedik Antonellit az F1-be

  • A Mercedes nem, de egy másik csapat visszahozhatja Mick Schumachert az F1-be

    A Mercedes nem, de egy másik csapat visszahozhatja Mick Schumachert az F1-be

    Mick Schumacher a múlt héten tesztelt a Mercedes két évvel ezelőtti autójával, de feladata a brackley-iek csodatinijének segítése volt. Ugyanakkor így sem kizárt, hogy másik csapatnál lesz lehetősége visszatérni a Forma–1-be.

    Miként az várható volt, Mick Schumacher legutóbbi, silverstone-i Mercedes-tesztje nem a német pilóta esetleges visszatérését készítette elő, hanem csupán segítségül szolgált a brackley-iek 17 esztendős tehetségének, Andrea Kimi Antonellinek. A jelenleg a Forma–2-ben versenyző olasz a 2022-es autóval körözött az angliai pályán, ahol Schumacher is autóba pattant.

    A Mercedes tartalékja referenciaként szolgált az új generációs F1-es autót Imolában már vezető, a hírek szerint nagyon meggyőző teljesítményt nyújtó Antonellinek, akit többször szóba hoztak már egy esetleges idei bemutatkozással, míg az szinte biztosra vehető, hogy legkésőbb 2025-ben már ott lesz a rajtrácson. Hogy a Williams vagy a Mercedes színeiben, az sok mindentől függ, de az biztos, hogy utóbbi tudja megadni neki a lehetőséget a tesztelésre, így Antonelli az idén átfogó programot teljesít a 2022-es autóval (minimum két éves technikával lehet csak korlátlanul körözni).

    Így nyúzza Antonelli a 2022-es Mercedest Imolában (videó)

    A silverstone-i teszt kapcsán az F1-insider.com számolt be arról, hogy eleve nem Schumacher és Antonelli összemérése volt a célja a Mercedesnek, ehelyett sok üzemanyaggal, különböző beállítás-variácókat próbáltattak ki a csapat tartalékjával, aki kezdeti technikai problémák után végül 10 etap alatt több mint egy versenytávot, 350 km-t teljesített. Miután Schumacher segített megfelelően beállítani az autót, Antonelli már ment kevés üzemanyagos köröket is, az idejeit pedig természetesen nem hozták nyilvánosságra.

    A szaklap azt is megírta, hogy Schumacher eleve úgy vett részt a teszten, hogy tudta, annak semmilyen hatása nem lesz a mercedeses jövőjére, Toto Wolff csapatfőnök ugyanis már korábban közölte, hogy nem számolnak vele. A Mercedesnek ugyanis más tervei vannak, és elsősorban Max Verstappent akarják elcsábítani a Red Bulltól, míg hosszú távon Antonellivel képzelik el a jövőt.

    Az F1-insider szerint emelett az is hátrány Schumachernek, hogy őt nem az osztrák üzletember menedzseli, míg Antonellit, George Russellt és Esteban Ocont igen. Utóbbi két pilótát ennélfogva szintén szeretné minél jobb helyzetbe hozni Wolff, és Oconnak adott esetben akár a Williamsnél helyet találni (nyilván csak akkor, ha Antonelli végül a Mercedesszel mutatkozik be).

    Verstappen szerint hiba, hogy miatta nem engedik Antonellit az F1-be

    Az Alpine dobhat mentőövet?

    Oconnak és csapattársának, Pierre Gaslynak egyaránt lejár a szerződése az Alpine-nal 2024 végén, és a szaklap szerint egyikük sem szándékozik a francia istállónál maradni. Oconnak így a Williams lehet az egyik esélye, míg Gasly a hírek szerint az Audinál szimatol arra az esetre, ha a németek első számú kiszemeltjének számító Carlos Sainz szerződtetése nem jön össze.

    Az Alpine F1-es csapatánál felmerülő üresedés pedig megnyithatja az utat Mick Schumacher előtt az F1-es visszatéréshez. A 2021-ben és 22-ben a Haasnál két idényt lehúzó 25 esztendős pilóta jelenleg az Alpine WEC-csapatában versenyez, és bár az autója nem teszi lehetővé a kiemelkedő eredményeket, a hírek szerint Bruno Famin, az Alpine Motorsport alelnöke, egyben az F1-es istálló csapatfőnöke nagyon elégedett a teljesítményével.

    Emellett állítólag Luca de Meo, a Renault Group vezérigazgatója is kedveli Schumachert, és jó marketinglehetőséget lát az F1-es szerepeltetésében. A német piac nagyon fontos a Renault-nak (régen is az volt, ezért jött különösen jól, hogy Michael Schumacher 1995-ben Renault-motorral lett világbajnok), a franciáktól pedig soha nem állt távol, hogy elsősorban marketing platformként tekintsenek a Forma–1-re – emlékezhetünk, a csapnivaló motor miatt fejlesztéseket követelő Christian Hornert és Adrian Newey-t sokkolta, amikor 2014-ben a Renault akkori vezérigazgatója, Carlos Ghosn közölte velük:  „Engem nem érdekel a Forma-1, csak azért veszek részt benne, mert a marketingeseim azt mondják, hogy részt kell vennem.”

    Mick Schumacher, Alpine, teszt, WEC
    Fotó: Alpine

    Persze nem állítjuk, hogy az Alpine ne akarna sikeres lenni, de ilyen előzmények után nem lenne elképzelhetetlen, ha a marketing most is fontos szempontot játszanak, különösen úgy, hogy az istálló megítélése jelenleg nem túl rózsás. Miután tavaly kirúgták Otmar Szafnauer csapatfőnököt, majd egy sor vezető beosztású szakember távozott, az idei szezont csapnivalóan kezdték, és bár azóta látható a fejlődés, az élmezőnyig vezető út – ha egyáltalán valaha oda érnek – nagyon hosszú lesz.

    Egy ilyen időszakban pedig általában nem a pilótakérdés a legfontosabb, mivel egy ennyire gyenge autóval toppilóta sem tudna a győzelmekért vagy dobogós helyezésekért küzdeni. Ellenben egy keményen dolgozó, marketing szempontból előnyös, közkedvelt, a mérnökökkel jó kapcsolatot kialakítani képes versenyző ugyanúgy előrelendítheti az istállót. Persze Mick Schumacher autótörős múltja felvet kérdéseket, illetve azt sem szabad elfelejteni, hogy az Alpine-nak van saját akadémiája, amelynek tagjai közül a jelenlegi tartalék, tavalyig az F2-ben versenyző Jack Doohan, illetve a második F2-es szezonját taposó Victor Martins (ő ráadásul francia) is tűkön ülve várja, hogy megkapja a lehetőséget.

  • Verstappen szerint hiba, hogy miatta nem engedik Antonellit az F1-be

    Verstappen szerint hiba, hogy miatta nem engedik Antonellit az F1-be

    Andrea Kimi Antonelli már a Forma-1 küszöbén toporog, viszont nem biztos, hogy engedményt kap a 18. születésnapja előtti debütálásra. Max Verstappen szerint az ő érkezése által inspirált szabályok több kárt csinálnak, mint hasznot.

    Antonelli az F3-at átugrotta, és az F2-ben is még csak három versenyhétvége van mögötte, de fejlődési potenciálját és tehetségét a fiatal Verstappenéhez hasonlítják. Bár nevelőcsapata, a Mercedes Toto Wolff szerint nem akarja siettetni a debütálását, és nem is tervezik még az F1-be hozni idén az olaszt, vannak a paddockban, akik szerint Antonelli máris megállná a helyét a királykategóriában. Ennek jele, hogy az FIA-hoz az egyik csapat már eljuttatott egy kérelmet az ifjonc korengedményére, hogy már augusztus 25-i 18. születésnapja előtt megejthesse a debütálását.

    A Mercedes mindent tagad – de akkor ki akar kivételezni Antonellivel?

    Ez a csapat jó eséllyel a Williams lehetett, akik hajlanak Logan Sargeant szezon közbeni lecserélésére, és bár volt egy sajtóértesülés, hogy ez már a jövő hétvégi imolai nagydíjhétvégére megtörténhet, egyelőre nem látszik további mozgás ezen a téren.

    A versenyzők 18 éves minimális életkorát a 2015-ös szezontól vezette be az FIA, miután arra az évre Verstappen már 17 évesen megkapta a debütálási lehetőséget a Toro Rossótól. Ekkor lépett érvényre a szuperlicenc megszerzéséhez összegyűjtendő 40 pont szabálya is, amelyeket az F1-be belépni szándékozó pilóták kisebb sorozatokban elért eredményeikkel halmozhatnak fel.

    Bár utóbbi szempontból már teljesíti a követelményt Antonelli (az elmúlt két évben megnyerte a német és az olasz F4-et, valamint a Formula Regionalt), Verstappen szerint a licencpontokra és az életkorra vonatkozó megkötés is felesleges, szerinte ugyanis az olasznak már most helye lenne az F1-es mezőnyben.

    „Igen, ezt a szabályt miattam alkották meg, de végső soron nem tudja megakadályozni, amire kitalálták. Nem kifejezetten [Antonelli] ellen szól, de bizonyos esetekben megnehezíti, hogy a Forma-1-be áramoljanak a tehetségek” – idézi a hollandot a racingnews365.

    „Ha valaki 17-18 éves, és csak 20 pontja van, de eközben nagyon gyors, miért nem szabad fellépnie a Forma-1-be? Nem vagyok a rajongója annak, hogy össze kell szedni 40 pontot, sőt az egész rendszernek sem, de az FIA úgy gondolja, hogy ez rendben van. Ha rajtam múlna, nem lenne ilyen.”

  • A Mercedes mindent tagad – de akkor ki akar kivételezni Antonellivel?

    A Mercedes mindent tagad – de akkor ki akar kivételezni Antonellivel?

    Bár az FIA megerősítette, hogy kérelmet kapott Andrea Kimi Antonelli korai szuperlicencének elbíráslására, Toto Wolff állítása szerint ezt nem a Mercedes kezdeményezte. Ráadásul a Williams főnöke is azt mondja, nem tervezik Lagan Sargeant lecserélését a közeljövőben.

    Pénteken erősítette meg az FIA azt a korábbi értesülést, miszerint megkeresést kapott annak kapcsán, hogy az olasz Antontelli már azt megelőzően részesülhessen az F1-es versenyzéshez szükséges szuperlicencben, hogy idén augusztusban betöltené 18. életévét. Joe Saward újságíró forrásai szerint mindez ahhoz is vezethet, hogy már a májusi Emilia-romagnai Nagydíjon Antonelli vezethetné a Williams egyik autóját, az alulteljesítő Sargeantot ugyanis menesztené a csapat.

    A Verstappen-szabályt is átlépve már májusban debütálhat az F1-ben Antonelli

    Wolff azonban tagadja, hogy a pilótát pártfogoló Mercedes Antonelli gyors F1-be juttatásán dolgozna, és cáfolja azt is, hogy megkeresték volna ilyen kérelemmel az FIA-t. A csapatvezető szerint már az is éppen elég nagy ugrás volt az ifjú olasztól, hogy a 2022-es F4-es bajnoki címek és az európai Formula Regional (ami az F4 és az F3 közötti szint) tavalyi megnyerése után az F3-at kihagyva idén az F2-be lépett fel, de az, hogy csupán néhány Forma-2-es verseny után már a királykategóriába vigyék fel, egyszerűen felelőtlenség lenne a részükről.

    „Az engedményre való kérelmet nem mi hoztuk fel, és már a kezdetektől fogva mondjuk, hogy nem tervezünk ilyesmit. Nem tudom, honnan ered ez a gondolat, hogy a Mercedes ilyenre készül. Kiminek az F2-es szezonjára kell koncentrálnia, és ezt ő is tudja. Minden más csak pletyka, amik hiába keringenek, tényszerűen hamisak” – idézi Wolffot az Autosport.

    „Mindössze 15 hónappal ezelőtt még F4-es autót vezetett. Hiszünk Kimiben, a képességeiben és a jövőjében, de van egy pályaív, amit felelősen végig kell járnunk, nem álmodozhatunk arról, hogy sorozatokon ugrál keresztül, mert ez neki sem válna előnyére.”

    „Egy bajnokot nem fog megzavarni ilyesmi, de engem mindenesetre zavar, hogy mindenki azt kérdezgeti, mi lesz Kimivel Imolában. Nem fog megtörténni. A Mercedes nem akarja ezt, a pletykák maguktól szabadultak el. A csapatunknak ennél nagyobb gondjai is vannak. A következő hetekben és hónapokban nem fog megtörténni” – nyomatékosította még egyszer Wolff, hogy Antonelli egyelőre az F2-ben marad.

    Így nyúzza Antonelli a 2022-es Mercedest Imolában (videó)

    Wolff szavai kissé furcsán hatnak annak fényében, hogy valamilyen módon mégiscsak eljutott Antonelli korai szuperlicencének kérvénye az FIA-hoz. Egy ilyen kérelmet viszont nem a nevelőcsapatnak kell benyújtania, hanem annak az istállónak, amely a saját autójában versenyeztetni szeretné a korhatár alatti pilótát. Vagyis a Mercedes csapatvezetőjének határozott kiállása ellenére még lehet, hogy a Williams kezdeményezte ezt a folyamatot a szövetségnél. Ám James Vowles, a grove-iak csapatfőnöke szintén tagadja, hogy Sargeant lecserélése napirenden lenne az istállónál, hiába marad el továbbra is az amerikaitól megkövetelt teljesítményjavulás. Noha szavaiból kiolvasható, hogy ha még Imolában nem is, később hajlanának erre.

    „Tavaly Abu-Dzabi óta nem beszéltem Kimivel – remélhetőleg ez kontextusba helyezi a dolgokat – mondta sejtelmesen Vowles, akit a The Race idéz. – Semmit nem tudok arról, mi történik a mecedeses tesztjein. Mindenki máshoz hasonlóan mi is mérlegeljük a lehetőségeinket a jövő évi pilótafelállásra, és saját juniorprogramunk is.”

    „Ami Kimit illeti, nem tudom megítélni, hogy milyen szinten áll. Ami pedig azt illeti, hogy idén már az autónkban ülhet-e, már a kezdetektől mondtam, hogy az ülést ki kell érdemelni. Logannek jelenleg komoly célokat kell teljesítenie, hogy sokkal közelebb kerüljön Alexhez [Albon]. Egyelőre azonban nincs kilátásban a lecserélése.”

  • Kérvényezték, hogy Antonelli már 17 évesen bemutatkozhasson az F1-ben

    Kérvényezték, hogy Antonelli már 17 évesen bemutatkozhasson az F1-ben

    Az FIA-nál hivatalos kérvényt nyújtottak be azzal kapcsolatban, hogy a 17 éves Andrea Kimi Antonelli idő előtt bemutatkozhasson a Forma-1-ben. Mivel ez a szabályoknak ellentmondana normális esetben, ezért az F1 irányító szervének feltétlenül meg kell vizsgálnia ezt a lehetőséget.

    A Mercedes olasz szupertehetsége jelen pillanatban a Formula 2-ben versenyez, és nemrég teljesítette második Forma-1-es tesztjét, ahol a brackley-i istálló 2022-es autójával róhatta a köröket az Imolában található Autodromo Enzo e Dino Ferrarin.

    Így nyúzza Antonelli a 2022-es Mercedest Imolában (videó)

    Antonellit több csapattal is összeboronálták már az utóbbi időben. A vadabb pletykák szerint a Mercedes akár már egyből beültetheti őt Lewis Hamilton helyére 2025-ben, de egy olyan opció is lehetséges, aminek értelmében már idén bemutatkozhatna az autósport királykategóriájában. Ez a csapat a Williams lenne, ahol sajtóértesülések szerint akár már a Miami Nagydíjat követően leválthatja a szenvedő Logan Sargeantet.

    Ha bármelyik forgatókönyv megvalósulna, a szuperlicenc megléte elengedhetetlen lesz Antonelli számára. A kérvény pont emiatt lett benyújtva az FIA részére, hogy ez ne gátolhassa meg az olasz fiatalt a potenciális F1-es bemutatkozásában. A követelményeknek tökéletesen megfelel, mivel a szükséges 40 pontja megvan a licencén, így már csak az FIA jóváhagyására lenne szüksége.

    Antonelli másik akadályozó tényezője a kor lehet, mivel csak augusztus 25-én tölti majd be a 18. életévét. A szabályok értelmében az ennél fiatalabb pilóták nem kaphatnak licencet. Ha az FIA elfogadja a kérvényt, és nem fogja nézni a korhatárt Antonelli esetében, akkor akár már a két hét múlva megrendezésre kerülő imolai versenyhétvégén debütálhatna az F1-ben. Erre azonban nem sok esély van, mert egyes információk alapján több embernek is áldását kellene adnia, hogy a szóban forgó folyamat megvalósulhasson.

    Lehetséges debütálásának helyszínén vezet még újabb F1-es Mercedest Antonelli

  • Így nyúzza Antonelli a 2022-es Mercedest Imolában (videó)

    Így nyúzza Antonelli a 2022-es Mercedest Imolában (videó)

    Andrea Kimi Antonelli először vezethet legújabb generációs F1-es autót. Vajon az Imolában köröző olasz tini már a korai debütálásra készül?

    Gőzerővel zajlik a Mercedes 17 éves szupertehetségének, Andrea Kimi Antonellinek az F1-es felkészítése. A Forma–2-ben versenyző olasz pilóta nemrég a Red Bull Ringen vezethette a 2021-es Mercedest, a héten pedig már a legújabb generációs, szívóhatású autót is megízlelheti Imolában. Persze nem az idei vagy tavalyi modellt nyüstöli, hiszen az tilos, hanem a 2022-es W13-assal köröz hétfőn és kedden.

    Lehetséges debütálásának helyszínén vezet még újabb F1-es Mercedest Antonelli

    A hétfői gyakorlásáról pedig a sportcrash71 nevű YouTube-csatorna 8 perces videót tett közzé, amelyen ráadásul egy kicsúszás is látható. Antonelli 7:07-nél hagyja el a pályát a felvételen az első Rivazza kanyarban, és még éppen látszik, ahogy belerongyol a kavicságyba.

    Ez a féktáv egyébként különösen nehéz, hiszen a pálya lejt, a kanyar pedig kicsit kifelé dől, így könnyű túlfeszíteni a húrt. Még Michael Schumacher is rontott itt egyet a 2005-ös San Marinó-i Nagydíj második időmérő edzésén, és mint utólag kiderült, a bukótér-látogatása később a győzelmébe került.

    Az Antonelli tesztjéről készült 8 perces videó:

    Antonelliről egyébként Joe Saward veterán F1-es újságíró értesülései alapján elterjedt, hogy akár már az idei imolai futamon bemutatkozhat a száguldó cirkuszban, méghozzá a Williams színeiben, amennyiben a grove-i istálló a hétvégi Miami Nagydíj után elküldi Logan Sargeantet.