Címke: Andre Lotterer

  • Lotterer: Hamilton és Vettel ne ítélkezzen a Formula E felett, amíg ki nem próbálják

    Lotterer: Hamilton és Vettel ne ítélkezzen a Formula E felett, amíg ki nem próbálják

    A Formula E-ben versenyző André Lotterer szerint a Forma-1-es pilóták addig ne véleményezzék a Formula E-t, amíg nem próbálták ki.

    A korábban a Forma-1-ben, a Caterham csapatánál is megforduló német úgy gondolja, hogy az összes elektromos szériának van olyan pozitívuma, ami a Forma-1-nek nincs.

    „Elképesztő a gyorsulás az elektromos motor miatt. Nincs szükségünk akkora leszorítóerőre, mint a Forma-1-nek, így jobb csatákat tudunk vívni, ráadásul még sokkal olcsóbb is a Formula E. Metropoliszokban elterülő pályákon versenyzünk, például Rómában, Párizsban és Berlinben. Itt minden verseny Monaco. Hamiltonnak és Vettelnek is ki kellene próbálnia, mielőtt ítélkeznek.”

  • Frijns nyerte a kaotikus párizsi ePrix-t

    Frijns nyerte a kaotikus párizsi ePrix-t

    Az Envision Virgin Racing pilótája Robin Frijns nyerte az eső áztatta és időnként kaotikus Formula E futamot Párizsban. Ezzel pedig ő lett az idei szezon nyolcadik különböző futamgyőztese a nyolcadik versenyen.

    Már a futam előtt elkezdődtek a drámák, ugyanis a pole-pozíciót megszerző Pascal Wehrleint utólag kizárták – akárcsak a csapattársát is – túl alacsony guminyomás miatt. Ennek köszönhetően a két Nissan e.Dams, vagyis Rowland és Buemi indulhatott az első sorból.

    A futam a biztonsági autó mögött rajtolt el a nem túl ideális körülmények miatt. Miután repülőrajttal megkezdődött a tényleges verseny nem is kellett sokat várni az első fordulatra, ugyanis az élen haladó Oliver Rowland a falban kötött ki, miután elmért egy féktávot. Az első helyet így a csapattársa Sebastien Buemi örökölte meg.

    A harmadik helyről rajtoló Frijns ekkor már a második helyen haladt, és nyomás alá helyezte a svájcit, akivel a hatos kanyarban összeértek miután a Nissan versenyzője felvette a támadó üzemmódot. A holland két körrel később aktiválta a támadó módját ám Buemi ekkor még sikeresen védekezett ellene. A következő körben azonban a svájci defektet kapott így Frijns vette át a vezetést.

    Nem sokkal később pedig megérkezett az eső ami teljesen felbolygatta a futamot, a leintésig négy teljes pályás sárga zászlós illetve egy biztonsági autós fázis is volt még balesetek illetve a hatalmas esőzés miatt.

    Ekkor André Lotterer haladt a második helyen, míg a harmadik Daniel Abt volt, mindketten sokat profitáltak a rengeteg balesetből. Felipe Massa sokáig dobogós helyen haladt ám egy megforgás illetve az Oliver Turvey-vel való találkozás miatt visszaesett a középmezőnybe. Mivel a verseny végén alig volt már érdemi körözgetés versenytempóban így a leintésig nem is nagyon változott a sorrend.

    A negyedik helyet a bajnoki címért küzdő Lucas Di Grassi szerezte meg, míg az ötödik Maximilian Günther lett, aki ezzel megszerezte csapata idei legjobb eredményét.

    A címvédő Jean-Eric Vergne lett a hatodik aki korábban hatalmas csatát vívott Edoardo Mortaraval, utóbbi végül Lynn-nel együtt a falban végezte a versenyt. Antonio Felix da Costa lett a hetedik a HWA-s Garry Paffett lett a nyolcadik, a végül pontszerző helyre felzárkózó Felipe Massa és Pascal Wehrlein előtt.

    Hét körrel a futam vége előtt a mezőny legvégéről rajtoló másik Mahindrás és bajnoki éllovoas Jerome d’Ambrosio sokáig az előkelő hetedik helyen haladt ám a rossz körülmények között ő is hibázott és nekiment a falnak, végül a 17.helyen rangsorolták.

    A verseny után számos versenyzőt vizsgáltak a baleset okozás miatt, végül d’Ambrosio, Mortara és Rowland is három-három rajthelyes büntetést kapott Monacóra.

    A pontversenyben Robin Frijn átvette a vezetést, de előnye csupán egy pont Lotterer előtt, a harmadik helyen pedig 70-70 ponttal áll  Da Costa és Di Grassi.

    Formula E, Párizs ePrix, végeredmény

    POZ PILÓTA CSAPAT AUTÓ KÖR KÜLÖNBSÉG
    1 Robin Frijns Virgin Audi 32 47:50.510
    2 Andre Lotterer DS Techeetah DS 32 + 1.373
    3 Daniel Abt Audi Audi 32 + 3.175
    4 Lucas di Grassi Audi Audi 32 + 3.666
    5 Maximilian Gunther Dragon Penske 32 + 5.456
    6 Jean-Eric Vergne DS Techeetah DS 32 + 6.694
    7 Antonio Felix da Costa BMW BMW 32 + 7.238
    8 Gary Paffett HWA Venturi 32 + 7.901
    9 Felipe Massa Venturi Venturi 32 + 10.522
    10 Pascal Wehrlein Mahindra Mahindra 32 + 10.998
    11 Sam Bird Virgin Audi 32 + 11.488
    12 Oliver Rowland e.dams Nissan 32 + 19.451
    13 Jose Maria Lopez Dragon Penske 32 + 24.023
    14 Oliver Turvey NIO NIO 32 + 1:22.226
    15 Sebastien Buemi e.dams Nissan 31 + 1 kör
    16 Mitch Evans Jaguar Jaguar 31 + 1 kör
    17 Jerome d’Ambrosio Mahindra Mahindra 29 Nem ért célba
    Alex Lynn Jaguar Jaguar 23 Kiesett
    Edoardo Mortara Venturi Venturi 23 Kiesett
    Stoffel Vandoorne HWA Venturi 18 Kiesett
    Alexander Sims BMW BMW 18 Kiesett
    Tom Dillmann NIO NIO 17 Kiesett

     

  • Evans megszerezte a Jaguar első győzelmét!

    Evans megszerezte a Jaguar első győzelmét!

    Mitch Evans sikerrel tartotta fel Andre Lotterer-t Róma utcáin tartott párharcukban, így megszerezte a Panasonic Jaguar Racing első győzelmét a Formula E-ben.

    Az új zélandi pilóta akkor került előnybe, amikor egy késői fékezéssel elment a pole pozícióból indult DS Techeetah versenyzője mellett 16 perccel a vége előtt. Kicsivel előtte mindketten felhasználták az Attack Boostot, de Evans kicsivel előbb. A páros egymás mellett ment a 11-12-es kanyarkombinációban, jobban jött ki belőle Evans, átvette a vezetést, és már meg is tartotta azt a 45 perces versengés végéig.

    Lotterer megpróbált válaszolni kétszer is erre a manőverre az Attack Mode újabb használatával, de a Jaguar versenyzője kiszélesítette magát, és maradt is egy power boostja. Evans megpróbálta hatástalanítani Lotterer második támadását, de kihagyta az aktiváló zónát, és emiatt a DS Techeetah autó szinte ráesett, de sikerült keményen védekeznie, aztán a következő alkalommal már nem hagyta ki az extra energiát.

    A párost kilenc tized választotta el a leintésnél, és Evans először nyert az elektromos formaautós szériában. A Jaguar eddigi legjobb eredménye egy harmadik hely volt, az előző szezon második futamán, Hong Kong utcáin.

    Stoffel Vandoorne feltűnés mentesen az egész versenyen a harmadik helyen volt, és ezzel megszerezte az első Formula E-s dobogós helyezését, és ezzel az eredménnyel öregbítette a HWA Racelab sikerlistáját is.

    Robin Frijns az utolsó pillanatokban előzte meg Sebastien Buemit, és lett ezzel negyedik, Nissanos csapattársa, Oliver Rowland a hatodik lett. Frijns csapattársa, Sam Bird ugyanakkor benne volt a nyitó körös balhéban, amelynek eredménye egy hosszú piros zászlós fázis lett. Ő Jose Maria Lopezzel került összetűzésbe a 11-es kanyar sikánjánál, majd nem sokkal később az argentin úgy ütközött már egy másik sikánban, hogy egy több autóból álló útakadályt sikerült képeznie.

    Többen is kihasználták a piros zászlós fázist, és kijavították az autóikat, mint például Bird és Vergne, utóbbi az új rajtot követően egyből a pontok közé kormányozta a versenygépét. A regnáló bajnok azonban hibázott, mert teljes pályás sárga zászlós fázis alatt előzött, amiért kapott egy áthajtásos büntetést. A problémát ezúttal Felipe Massa Venturi autója okozta, amely megállt a pályán egy technikai probléma miatt. Nem volt jó napja a csapatnak, mert Mortara autója is megállt, de Gary Paffett is megtorpedózta Lopezt.

    A bajnokságot mindeközben újra Jerome d’Ambrosio vezeti Antonio Felix da Costa előtt, köszönhetően a nyolcadik helyezésének.

  • Számos büntetést kiosztottak a Sanya ePrix leintése után

    Számos büntetést kiosztottak a Sanya ePrix leintése után

    A Nissan svájci versenyzőjét, Sebastien Buemit egy tíz másodperces időbüntetéssel sújtották a stewardok. A svájci pilótát azért büntették meg, mert miatta ő lökte meg Robin Frijns autóját, aki emiatt tehetetlenül hajtott neki Lucas di Grassi Audijának.

    Az Audi brazilja és az Envision Virgin Racing hollandja is kiesett a versenyből az ütközést követően, azonban Buemi tovább tudta folytatni a versenyt és végül hatodik lett. Azonban a versenybírák úgy döntöttek, hogy egy tíz másodperces időbüntetéssel sújtják a svájcit, ami miatt végül nyolcadik lett.

    Oliver Rowlandet és Antonio Felix Da Costát is vizsgálták, azonban mindketten megtarthatták a dobogós helyezésüket, mert végül nem kaptak büntetést. A verseny győztese, Jean-Eric Vergne is kaphatott volna megrovást, ugyanis a francia pilóta túlságosan lemaradt a biztonsági autó mögött.

    Di Grassi azonban nem úszta meg szárazon, ugyanis a brazil egy 5.000 eurós pénzbüntetést kapott, mert a versenybírák engedélye nélkül szállt ki az autójából a baleset után. Daniel Abtot, André Lotterert és Buemit pedig a di Grassi balesete miatt érvénybe lépő sárga zászlós fázis miatt büntették, ugyanis mind a hárman túllépték a maximálisan megengedett sebességet. Bueminek és Lotterernek 2.000, Abtnak 1.000 eurót kell becsengetnie az FIA kasszájába.

    Eduardo Mortara pedig egy boxutca áthajtásos büntetést kapott utólag, mert nem használta el az egyik attack mode-ját. A svájci pilóta emiatt egészen a tizenhatodik helyig esett vissza.

    Stoffel Vandoorne és Sam Bird esetét is vizsgálták, azonban a versenybírák egyik versenyzőt sem találták vétkesnek.

    A büntetések miatt a pontversenyek állása is megváltozott: Da Costa így csupán egy ponttal előzi meg Jerome d’Ambrosiot az egyéni pontversenyben. A konstruktőröknél pedig az Envision Virgin Racing és a Mahindra Racing csapata holtversenyben áll az első helyen 97-97 ponttal.

  • Jean-Eric Vergne Kínában szerezte meg első győzelmét a szezonban

    Jean-Eric Vergne Kínában szerezte meg első győzelmét a szezonban

    A Formula E regnáló bajnoka, Jean-Eric Vergne látta meg először a kockás zászlót a Kínában megrendezett Sanya ePrix-n. A francia egy káprázatos manőverrel utasította maga mögé a versenyben addig vezető Oliver Rowlandet.

    A rajtnál minden rendben volt, a poleból rajtoló Rowland kitűnően kapta el a rajtot, mögötte Vergne és a BMW portugálja, Antonio Felix da Costa harcolt a második helyért.

    A szűk utcai pálya miatt nem nagyon lehetett előzni, ami miatt az első hét versenyző egymás mögött vonatozott. Eleinte még csak Rowland, Vergne és Da Costa haladtak egymás mögött, azonban pár kör múlva már az Audi németje, Daniel Abt, Da Costa csapattársa, Alexander Sims, valamint a másik Techeetah-ban ülő André Lotterer is felzárkózott a vezető trióra.

    Rowland nem tudott meglógni a Techeetah francia pilótája elöl, ugyanis már a rajt után sárga zászlózni kellett Felipe Nasr miatt, aki a rajtrácson ragadt, majd miután elindult az autója, rögtön be is hajtott a boxba, feladva ezzel a versenyt. Sokáig úgy tűnt, hogy a Nissan újonca állja a sarat, azonban a 19. körben Vergne a belső ívre húzódott, majd egy nagyon rövid féktávot vett, ezzel megszerezve az első helyet.

    Vergne előzése után Da Costa is megpróbálta is megpróbálta megelőzni Rowlandet, azonban a brit becsukta a kaput a portugál BMW-je előtt, ami miatt Da Costa első szárnya megsérült. Eközben Lotterer is bement Sims mellé, azonban Da Costa csapattársának nem maradt elég helye, így nekiment a falnak és kiesett a versenyből, mert az autója jobb hátsó kereke felmondta a szolgálatot.

    Azonban Sims autója a lehető legrosszabb volt a pályán. Az eset miatt félbeszakították a versenyt. Egy negyed órás szünetet követően indult újra a verseny a biztonsági autó mögött. Azonban Vergne lemaradt a biztonsági autótól, ami miatt vizsgálatot indítottak ellene.

    A zöld zászló után egy tíz perces sprintverseny vette kezdetét. Mindenki elhasználta az utolsó attack modeját, azonban a közvetlen élmezőnyben nem történt pozíciócsere. Rowland próbálkozott, azonban a versenymérnöke rászólt, hogy tartsa a pozícióját.

    A verseny utolsó körében azonban megtörtént a dráma: a Hong Kong ePrix győztese, Eduardo Mortara nekiment Robin Frijns autójába, aki így tehetetlenül száguldott bele Lucas di Grassi Audijába. A brazilnak ez nagyon nem jött jól, ugyanis az ütközés miatt fontos pontokat veszített a bajnokság élmenőivel szemben.

    Az eset miatt a versenyzők a sárga zászló alatt szelték át a célvonalat. Vergne ezzel megszerezte szezonbeli első győzelmét. A francia mellett Rowland és Da Costa pezsgőzhetett a pódiumon. Lotterer a hong kongi kiesése után negyedik lett, ugyanis nem sokkal a verseny vége előtt vetődött be Abt Audija mellé.

    Sebastien Buemi a boxutcából vághatott neki a futamnak, azonban a svájci pilóta sokakat megelőzve a hatodik helyen ért célba. A Nissan svájci versenyzője mögött a két Mahindra végzett Jeome d’Ambrosio Pascal Wehrlein sorrendben. Az új-zélandi Mitch Evans egy eseménydús futam után lett kilencedik, Mortara pedig csak a tizedik lett.

    Felejthető futamon van túl Sam Bird, aki már az első körben kiesett, mert a HWA belga pilótája, Stoffel Vandoorne hátulról eltalálta a brit Virginjét. A bajnokság éllovasa az eset következtében nullázni kényszerült. Nelsinho Piquet is falnak ütközött, Gary Paffettnek és Jose Maria Lopeznek pedig technikai hiba miatt kellett kiállniuk a versenyből.

    A bajnokság három hét múlva folytatódik Rómában!

  • Lotterer: Bird manővere egyáltalán nem volt sportszerű

    Lotterer: Bird manővere egyáltalán nem volt sportszerű

    A DS Techeetah német versenyzője, André Lotterer szerint Sam Bird előzési kísérlete az utolsó előtti körben, teljes mértékben unfair volt. A német azt is elmondta, hogy egyik versenyzőnek sem szabadna ilyen felelőtlenül vezetnie a Formula E-ben.

    Lotterer a tegnap megrendezett Hong Kong-i ePrix korai szakaszában még csak a negyedik helyen haladt. Ezek után kezdte meg a felzárkózást: elsőnek a pole-ból induló Stoffel Vandoornet, majd az elektronikai problémával küzdő Oliver Rowlandet és a hibázó Sam Bird-öt is megelőzte. A DS Techeetah versenyzője pár kör alatt az élen találta magát.

    A verseny hátralevő részében Bird folyamatosan nyomás alatt tartotta Lotterert. Azonban az Envision Virgin Racing versenyzője az utolsó előtti körben nekiment Jean-Éric Vergne csapattársának. Mint ismert, Lotterer defektet kapott és kiesett, Bird pedig csak így tudta megnyerni a futamot. Bird azonban nem úszta meg szárazon, ugyanis egy öt másodperces büntetést kapott az ütközés miatt. Emiatt elvesztette a győzelmét és csak a hatodik helyen rangsorolták.

    Még mielőtt Bird-öt megbüntették, Lotterer elmondta, hogy a stewardoknak mindenféleképpen meg kell vizsgálniuk az esetet. „Az ütközés nem volt nagy, azonban emiatt tönkrement az autóm felfüggesztése, ráadásul még defektet is kaptam,” – nyilatkozta csalódottan Lotterer, aki első futamgyőzelmét szerezhette volna meg a sorozatban.

    „Ez egy nagyon nagy probléma, ugyanis a versenyzők szinte büntetlenül csinálhatnak hasonló manővereket. Bird manővere egyáltalán nem volt sportszerű. Védtem a pozíciómat, de ez akkor is unfair volt. Tönkretette a versenyemet, de remélem, hogy a stewardok nekem adnak majd igazat. Versenyzőként nagyon nehéz volt ezt a pillanatot megélnem.”

    Lotterer hozzátette, hogyha Bird megúszta volna a büntetést, az nagyon rossz hatással lett volna az egész sorozatra. „Ha nem kap büntetést ezért, akkor csomó ilyen őrült manővert fogunk majd látni a sorozatban.”

    A német versenyző azt is elmondta, hogy felesleges lenne megbeszélnie az esetet Bird-del. „Nem, nem érdekel. Ha meg is beszélnénk az egészet, akkor sem kapnám vissza a győzelmemet.”

    A pódiumceremónia során az Envision Virgin Racing britjét is megkérdezték az esettel kapcsolatban. Bird elmondta, hogy nagyon sajnálja a történteket. „Ami történt, az sajnálatos. Nagyon sajnálom, hogy André miattam nem tudta befejezni a versenyt. Az esetünk nagyon hasonlított a tavalyi Santiago ePrix-n történtekre,” – véli Bird. „Ott André volt az, aki nekiment Vergne autójának.

    „Becsukta a kaput. Megpróbáltam megelőzni, azonban André rám csukta az ajtót, nem volt hová mennem. Ennek ellenére egy fantasztikus versenyen vagyunk túl.”

    A DS Techeetah csapatfőnöke, Mark Preston teljes mértékben egyetértett Lottererrel. „Mondhatod, hogy ez csak versenyzés, de ez a mai nem igazán volt az,” – véli a csapatfőnök. „A stewardoknak csinálniuk kell valamit ezzel kapcsolatban, ugyanis ha nem tesznek semmit, akkor mindenki hasonló kockázatot fog majd vállalni, mint Bird a mai versenyen.”

  • Bird büntetése után Mortara a nyertes!

    Bird büntetése után Mortara a nyertes!

    Sam Bird elvesztette a hongkongi ePrix győzelmét, miután a versenybírók őt hozták ki hibásnak az Andre Lottererrel történt ütközése kapcsán, és kapott egy öt másodperces büntetést. Edoardo Mortara örökölte így meg végül a győzelmet, Lucas di Grassi lett a második, és Robin Frijns végzett a dobogó legalsó fokán. Mortara ezzel a győzelemmel immáron az idei széria hatodik nyertese, hat fordulót követően.

    Stoffel Vandoorne indulhatott a pole pozícióból, de 15 perccel a kockás zászló leintése előtt kiállni kényszerült. Felipe Massa a top tízben végzett, míg másik két ex-F1-es kolléga akciója miatt elő kellett venni a piros zászlót is.

  • Bird nyert Hong Kongban, de vizsgálják…

    Bird nyert Hong Kongban, de vizsgálják…

    Sam Bird lett a Hong Kong ePrix győztese, miután hosszasan vívott Andre Lottererrel, de végül ütköztek, és a német így a verseny végén gumidefekt miatt nem tudott nyerni. Bird a verseny nagy részében üldözte Lotterert, többször is megpróbálta megelőzni őt a Virgin autójával. Végül az utolsó előtti körben ment el mellette, amikor Lotterert hátráltatta jobb hátsó gumiján keletkezett sérülés, ami még egy korábbi ütközés eredménye volt kettejük közt.

    Jelenleg is vizsgálják az esetet, így Bird akár el is vesztheti a győzelmét, ha az ütközésért őt teszik felelőssé. Lotterer végül beért, de csak a 14. helyen, így továbbra sem sikerült megszereznie a szériában az első győzelmét.

    Kezdetekben Oliver Rowland vezetett, aki rögtön a rajtot követően átvette a vezetést az első poleját megszerző Stoffel Vandoorentól. Bird jól kapta el a rajtot, és egyből a hetedik helyről áthámozta magát a mezőnyön, és az első kör végén már második volt. Sikerült is átvennie a vezetést, amikor Rowland hirtelen lelassult, feltehetően azért, mert véletlenül megnyomta a FCY (Full Course Yellow) gombot a kormányán.

    Bird elöl is maradt, egészen addig, amíg a Hong Kong Stationnél szélesre vette a fordulót, és ezzel Lotterernek sikerült előre egerésznie magát, és tartotta is ezt a pozíciót a verseny nagy részében. A verseny során többször is pályára jött a biztonsági autó, sőt volt egy 15 perces piros zászlós fázis is, köszönhetően Felipe Nasr és a Mahindrások nem jól sikerült találkozójának. Nasr falazott, amit Jerome d’Ambrosio sem tudott már elkerülni, pedig Hong Kongig ő vezette a bajnoki tabellát.

    Két további eset volt, amikor a biztonsági autónak a pályára kellett még jönnie, az egyik az volt, amikor Vandoorne és Rowland autóit is el kellett távolítani a pályáról, amikor már csak három kör volt a verseny végéig.

    Ha Bird megtarthatja a győzelmét, akkor 18 ponttal előzi meg a bajnoki tabellán d’Ambrosio-t, csapata a Virgin pedig 28 ponttal menne a Mahindra előtt.

  • Több Formula E pilóta is kritizálja az időmérős rendszert

    Több Formula E pilóta is kritizálja az időmérős rendszert

    Számos Formula E-ben szereplő versenyző is hangot adott nem tetszésének az időmérő rendszer lebonyolítása kapcsán.

    A DS Techeetah két pilótája, André Lotterer és a címvédő Jean-Éric Vergne a legutóbbi, santiagoi fordulóban az időmérő első csoportjában kaptak helyet (amelyben egyébként az összes bajnoki éllovas is helyet kapott), így ők a legkevésbé felgumizott pályán mehettek, és nem tudtak olyan tempót menni mint a többiek.

    Rajtuk kívül még Jérome D’Ambrosio, Antonio Felix da Costa és Robin Frijns is az első csoport tagjai voltak Chilében. Közülök pedig senki sem jutott be a superpole-ba.

    Az első csoportban kvalifikálók közül a címvédő Vergne végzett a legjobb helyen, ő a 13. helyről rajtolhatott.

    „Nem értem, rengeteg időt és pénzt ölünk bele abba, hogy megpróbáljuk a legjobbak lenni, de azzal hogy az első csoportban kell kimennünk a pályára azzal minket büntetnek, különösen azon a pályákon mint a legutóbbi, ahol borzasztó gyors ütemben javul a pálya állapota.” – panaszkodott a címvédő.

    „Az időmérő mindig is egy probléma volt a Formula E-ben. Amikor még a Forma-1-ben szerepeltem akkor soha senki nem panaszkodott a kvalifikációra, szóval nem hiszem hogy ez sokáig így maradhat. Vannak nagy autógyártók akik rengeteg pénzt fektetnek ebbe bele és akkor az ő hétvégéjüket tönkre teszik azzal, hogy az első csoportba rakják őket. Meg tudom érteni, hogy az emberik szeretik a lutrit, de amikor ilyen sok pénzt ölsz bele akkor nem kellene lutrinak lennie ennek a sportnak.” – tette hozzá.

    Vergne véleményét osztja csapattársa is, akinek szintén nem sikerült jól az előző versenyhétvégéje.

    „Nem egy nagyon jó időmérős mód ez a csoportos, mert a bajnoki élmenőknek kell az első csoportban indulniuk, szóval ez nem egy jó út, mert nem értem, hogy miért kellene büntetni valakit azért mert jól szerepelt eddig?! Rengeteg erőfeszítést és forrást fektetünk bele ahhoz hogy az élmezőnyben legyünk, de rendszeresen hátra küldenek minket.” – fakadt ki André Lotterer is.

    A Mahindra pilótája Jérome D’Ambrosio – aki a 20.helyre kvalifikált legutóbb – viszont más szemszögből vizsgálta a dolgot, szerinte ugyanis ez elég sok izgalmat okoz a rajongóknak.

    „Szerintem ez a rendszer még fejlődhet és lehet vele még mit tenni, de más szemszögből viszont egy elég jó ki showt eredményez. Fontos számunkra, hogy egy élvezetes showt csináljunk. Viszont frusztráló is, mivel nem a legigazságosabb dolog ez, de legalább hihetetlen izgalmakat okoz. Szóval, Jérome-ként azt mondom, hogy igazságtalan, de ha egy Formula E rajongó lennék, akkor azt mondanám, hogy elég izgalmas.” – vélekedett a belga.

  • Bemutatkozott a Techeetah új autója

    Bemutatkozott a Techeetah új autója

    A Techeetah csapat is bemutatta új, második generációs (Gen2) DS Automobiles erőforrással bíró Formula E autóját. A bemutatóra Versailles-ban került sor.

    A csapat versenyzői továbbra is André Lotterer, valamint a regnáló bajnok, Jean-Eric Vergne lesznek, míg a fejlesztőversenyzők James Rossiter és Guan Yu Zhou.

    „Nagy megtiszteltetés, hogy most már hivatalosan is megkezdtük a partnerkapcsolatunkat a DS-sel és első közös szezonunkat teljesíthetjük majd, mint DS Techeetah.” – mondta Mark Preston csapatfőnök.

    „Nagyon elfoglaltak voltunk a színfalak mögött a DS E-TENSE FE19 fejlesztésével, és nagyszerű teljes erőbedobással a fedélzeten tudni a Techeetah-t, szóval optimisták vagyunk a csomagunk kapcsán a 2018/19-es szezonra és az után.” – tette hozzá a DS teljesítményigazgatója, Xavier Mestelan Pinon.

    „Rendkívül boldog vagyok, hogy még egy évig folytathatom a csapattal.” – mondta Vergne. „A 2017/18-as bajnoki cím után és idén már a DS-sel, még erősebbek vagyunk, és ennek egy nagyszerű évnek kell lennie.”

    „A DS E-TENSE FE19 nem csak fantasztikusan néz ki, de briliáns is vezetni.” – vélekedik Lotterer. „Az elmúlt évben már megízleltem, milyen a siker a Formula E-ben, és idén még többet akarok. Igazán erős csapatunk van és érzem, hogy nagyszerű dolgokat tudunk elérni együtt.”

    https://www.facebook.com/DSTECHEETAH/videos/302994043828256/

    https://www.instagram.com/p/BoYyCDTlKGE/?taken-by=jeanericvergne