Címke: André Kursim

  • Második hely, és ismét egy műszaki hiba

    Második hely, és ismét egy műszaki hiba

    A szombati második verseny után mindenütt lenyugodtak a kedélyek. A Tankpool24 is remek munkát végzett, mivel sikerült a versenykamiont ismét harcképesre varázsolniuk. Norbi ezt újfent azzal hálálta meg a csapatnak és a kilátogató 32.000 nézőnek, hogy immáron 2:18-as időn belül szerezte meg a pole pozíciót. A repülőrajt Adam Lacko-nak jobban sikerült, de Norbi a Mercedesszel tartotta a belső ívet. A szkanderozásuknak a harmadik kanyar vetett véget, ahol Lacko végül meg tudta előzni Norbit. A Hungaroring kanyargósabb részén többször támadta őt, de sajnos megelőzni nem tudta a Buggyra-t. Norbi az első versenyen ismét megfutotta a verseny leggyorsabb körét, így ahogy szombaton, vasárnap is ő nyerte meg a Krasznai János Emlékdíjat, ami mindenképp mutatja azt, hogy vannak már olyan területek, ahol gyors és látványos eredményt ért el a német istállóval. A Kiss-Lacko páros mögött ugyanilyen szoros volt a Hahn-Albacete párharc is, de aztán a német pilóta visszaesett és a cseh-magyar duett mögött így Steffi Halm érkezett meg a harmadik helyre.

    A hétvége utolsó versenyét a 30 éve versenyző Gerd Körber kezdhette meg az élről, aki mellől szintén egy narancssárga kamionnal indulhatott Sascha Lenz. Norbi a fordított rajtsorrendnek köszönhetően a hetedikként indulhatott a vasárnapi második futamon. A rajtot követően az első soros indulók megtartották a pozícióikat, és pár kanyar erejéig együtt is haladtak. Körber lett az, aki végül jobban jött ki a rajt utáni csetepatékból és az első körben vezette is a futamot. Lenz-et azonban meglökte Hahn, és ebből kapott Albacete, valamint a beugró Brereton. Az adok-kapokból újra Adam Lacko jött ki a legjobban, mert mindent elkerülvén hirtelen a második helyen termett a nyolcadikról. Az IVECO-s ugyan körökön keresztül tartotta magát, de végül a cseh csak legyűrte a legendát is, és úton volt a szezon harmadik olyan győzelmi sorozata felé, amikor egy versenyhétvégén három győzelmet is szerzett. Norbi mindeközben a középmezőnyben viaskodott David Vrseckyvel, aki mellett mint az közismert, nem olyan könnyű elmenni. A technika ördöge azonban ma is Kisst találta meg. A hetedik körben a célegyenes után azonnal félre is állt, mert rakoncátlankodni kezdett a motorja. Komoly feladat és kihívás lesz a Tankpool24-nek kivizsgálni a probléma okát, hiszen ezúttal csak pár nap áll majd rendelkezésükre a javításra. Viszonylag hamar, a jövő hétvégén már Mostban, a Cseh Köztársaságban jön a következő Európa-bajnoki futam.

    „Számomra ez a versenyhétvége a legfontosabb, mivel hazai szurkolók előtt versenyezhetek. Nagyon szeretném megköszönni mindenkinek, aki a hétvégén szurkolt nekünk a helyszínen vagy a médiák előtt, és bízom benne, hogy még a problémák ellenére is egy élménnyel lettek gazdagabbak.”

    A bajnokság állása:
    1. Adam Lacko 232 pont
    2. KISS NORBERT 174 pont
    3. Jochen Hahn 174 pont
    4. Steffi Halm 172 pont
    5. Antonio Albacete 126 pont
    6. Sascha Lenz 92 pont
    7. Gerd Körber 88 pont
    8. David Vrsecky 48 pont
    9. Andre Kursim 43 pont
    10. José Rodrigues 40 pont

  • Újabb második és harmadik hely Kiss Norbinak Misanóban!

    Újabb második és harmadik hely Kiss Norbinak Misanóban!

    Mintha a tegnapi nap folytatódott volna: remek időmérős eredmény után, mindkét versenyen dobogóra léphetett Kiss Norbert az olasz kamionversenyes hétvégén. Az időmérő edzésen újra Adam Lacko hódította el a pole pozíciót, Norbinak azonban minden igyekezete ellenére nem sikerült a második helyre bejönnie, mert oda Jochen Hahn ért fel, míg a szombathelyi a harmadik rajthelyről indulhatott el.

    A repülőrajtnál a cseh pilóta jól jött el, Hahn ugyan ment rá, de a riválisok hagytak egymásnak helyet. Norbi azonban legalább olyan elánnal üldözte Jochent ahogy egy nappal korábban, és végül sikerült is őt megelőznie. Albacete is megpróbálta Hahnt megelőzni, de a német derekasan kitartott a harmadik helyen, annak ellenére, hogy rettenetesen füstölt az IVECO-ja, a befecskendező hibája miatt. A harmadik körben végül sikerült a spanyolnak is elmennie Hahn mellett, aki viszont figyelmeztetést is kapott a versenybíráktól így a bokszutcába is ki kellett, hogy álljon. A 10. helyen sikerült visszatérnie, majd pár kör alatt megelőzte Norbi csapattársát, André Kursimot, és Draganovicot. Az élen azonban semmi változás nem történt már, így Kiss egy második helynek örülhetett a hétvége harmadik futamán.
    „Igaz, hogy az időmérő edzésen csak a harmadik tudtam lenni, nagyjából ugyanazt az időt tudtam menni amit tegnap, de a többiek javultak. A rajtom jó volt, jól jött ki az első néhány kanyar, és a Jochent rögtön meg tudtam előzni. Feljöttem a második helyre, az Adam Lacko mögé megint, de most nem tudtam közel menni hozzá, támadni őt. Végeredményben ez egy biztonságos második hely, 15 pont a bajnokságban, ami nagyon-nagyon fontos volt.”

    A hétvége utolsó ütközete a misanói pályán azonban az aránylag unalmas első után parádésra sikeredett, Norbinak is. Ugyan Jochen Hahnnak kellett volna indulnia a poleból, a fordított rajtrács miatt, de nem sikerült időben felérnie a rajtprocedúrához, így végül csak a bokszutcából indulhatott el a német versenyző. Az így üresen maradt hely mellől induló francia Robineau gond nélkül jött el a lámpák kialvása után, de Sascha Lenz egyből ment rá. A nagy igyekezetében a német meg is pördült, így Robineau egy újabb vállalkozót kapott a nyakába: Gerd Körbert. Ő végül a nyolcas kanyarban ment el mellette, ahogy nem sokkal később a kelet-európai különítmény is, Kiss-Lacko sorrendben. A szombathelyi ezután felszívta magát, és üldözőbe vette a kamionsport legendáját is, miközben azért figyelnie kellett Adam Lackora is. Végül a cseh pár körrel később elment a magyar pilóta mellett a hatostól a nyolcasig tartó kanyarkombinációban. Norbira is megérkezett menet közben Steffi Halm, miközben Lacko aránylag hamar el tudott menni Gerd Körber mellett. Így tett aztán Steffi Halm, és Kiss is, sajnos már ebben a sorrendben, mert menet közben el tudott menni Norbi mellett a német versenyzőnő. Norbi ugyan a verseny végéig nyomás alatt tartotta Steffit, de visszaelőzni már nem tudta. A versenyhétvégét ugyanúgy ahogy tavaly is, három győzelemmel zárta, mivel a negyedik futamon aratott sikerével így feljött az összetettben is az első helyre. Norbi sem volt elégedetlen a nap végén:
    „A szokásos őrült fordított rajtrácsos második versenyen szerencsém volt. Megint a Saschát kilökték, de most nem én. Így már rögtön az első kör végén a harmadik helyen tudtam jönni. Utána viszont semmiből nem jöttem ki jól. Próbáltam üldözni az előttem haladókat, de az Adam és a Steffi a próbálkozás közben megelőzött, úgyhogy végül maradt a harmadik hely. Ez jó, négyből négyszer ott voltam a dobogón, oké egyet elvettek. Jó sok pontot szereztem a bajnokságban, és a legfontosabb, hogy erősek voltunk. Megint megléptünk egy kis szintet., versenyképesek voltunk, ez jó jel a Nürburgringre!”

    A bajnokság tehát július első hétvégéjén folytatódik a kamionversenyzés Mekkájában, a bajnokság állása a második versenyhétvége után:

    1. Adam Lacko 92 pont
    2. Steffi Halm 80 pont
    3. Jochen Hahn 72 pont
    4. Antonio Albacete 60 pont
    5. KISS NORBERT 56 pont
    6. Gerd Körber 47 pont
    7. Sascha Lenz 46 pont
    8. José Rodrigues 34 pont
    9. André Kursim 14 pont
    10. Thomas Robineau 12 pont

  • Kiss szerint a legszorosabb bajnoki év jöhet!

    Kiss szerint a legszorosabb bajnoki év jöhet!

    A kétszeres kamion Európa-bajnok szerint az elmúlt évek legszorosabb és leginkább küzdelmes szezonja következhet a FIA ETRC-ben. A Tankpool24 Racing csillaga immáron a második szezonjára készül a német csapattal, és szerinte hat versenyző is esélyes arra, hogy idén versenyeket nyerjen.

    „Nagyon erős lesz az élmezőny, erősebb, mint 2016-ban. Azzal, hogy David Vršecký és Antonio Albacete visszatérnek, öt vagy hat versenyző is esélyes lett arra, hogy rendre versenyeket nyerhessenek. Hihetetlenül szoros köridőket várok, az egész szezonban. A legkeményebb év elé nézünk. A megbízhatóság lesz ebben a szezonban a kulcskérdés. Látható volt, hogy tavaly több dolgot is kitaláltunk, keressük a határainkat, és néha magunkat hozzuk így kellemetlen helyzetbe. Az IVECO is rengeteg újítással készül, de türelemmel kell lennünk, hogy láthassuk azt, hogy ki-hol tart. Nagyon izgatottan várom azt, hogy mindezt láthassuk Ausztriában.” – árulta  el a széria sajtósainak Norbi.

    Kiss az első csoportos tesztről, ami Mostban volt már hazatért, és jó az előérzete, hiszen a Mercedeses csapat előrelépett a motort illetően is, valamint maga a kamion is tovább javult. A csapatnál a folyamatosságra helyezik a hangsúlyt, így Norbi csapattársa marad André Kursim is. A csapatvezető Marcus Bauer bizalmát továbbra szombathelyi versenyző, ahogy a sztártervező Stefan Honensét is.

    „Tavaly erős évünk lett, pláne, ha azt nézzük, hogy honnan indultunk. Tudjuk, hogy hol kellett fejlődnünk erre a szezonra, és azt hiszem ezt sikerült is meglépnünk. A csapat nagyon profi és ambiciózus. Tudjuk azt, hogy hova tartunk, harcban akarunk állni a bajnoki címért, és sok győzelmet akarunk aratni. Erre jó esélyünk is van, de vad harcokra számítok.” – tette hozzá a kamionsport Adrian Neweyja.