Címke: Amerikai Nagydíj

  • Las Vegas is rendezhet Forma-1-es futamot a közeljövőben?

    Las Vegas is rendezhet Forma-1-es futamot a közeljövőben?

    Austin és az idén debütáló Miami után Las Vegas lehet a következő helyszín az Amerikai Egyesült Államokban, ahol rendeznek Forma-1-es nagydíjat. A Sport Business Journal szerint ugyanis akár már 2023-ban is rendezhetnek versenyt Nevada állam legnépesebb városában.

    Mióta a Liberty Media átvette a Forma-1-et, egyértelműen érződik, hogy próbálnak nyitni a tengerentúl felé, ennek jele a Miami Nagydíj, amit idén fognak először megrendezni. Austin még 2012-ben jelent meg a versenynaptárban, azelőtt néhány évig futam sem volt az Egyesült Államokban, miután Indianapolis 2007 után kikerült.

    Az SBJ tehát arról számolt be, hogy az F1 előrehaladott tárgyalásokat folytat Las Vegasszal, és egy esetleges sikeres megállapodás bejelentése körülbelül a szezon felénél történhetne meg. Opció lehet akár egy 2023-as futam is, de arról is szó van, hogy csak 2024-ben lesz itt verseny.

    Ha összejönne a dolog, nem ez lenne az első verseny Las Vegasban, 1981-ben és ’82-ben már vendégül látta a város a száguldó cirkuszt a Ceasars Palace pályán. Most viszont az lenne a terv, hogy a Strip mentén vezessen a pálya.

  • Kisimítják a ráncokat az Amerikai Nagydíj helyszínén

    Kisimítják a ráncokat az Amerikai Nagydíj helyszínén

    A Circuit of the Americas pályán jelenleg nagyszabású felújítási munkálatok folynak, hogy megszüntessék az F1 és a MotoGP tavalyi szezonját megkeserítő huplikat.

    Különösen a MotoGP versenyzői háborodtak fel, amikor tavaly szeptemberben az Amerikai Nagydíj helyszínén, Austinban jártak, és bojkottal fenyegetőztek, ha az idei áprilisi visszatérésük előtt nem történnek változások.

    Az F1 októberi érkezése előtt már kozmetikázták a helyzetet, és csiszolással kiegyenlítették a két leginkább érintett területet a pályán, bár a kritikák továbbra sem szűntek meg.

    A Ferrari sportigazgatója, Laurent Mekies megjegyezte, hogy az F1 előző, 2019-es odalátogatásához képest rosszabbak lettek a huplik.

    A kritikák hatására a COTA alapos elemzést végzett, aminek eredményeképpen nem csak a pálya újraaszfaltozására került sor, hanem kijavítják az aszfalt alatti talajt is.

    A COTA közleménye megerősítette: „A Circuit of the Americas tanácsadókkal együttműködve felülvizsgálta az aszfaltterveket, és diagnosztizálta a pálya azon részeit, amelyek újrafelületezésre szorultak.”

    „Talajradart, lézer-térképező berendezéseket és szoftvereket használtak a pálya feltérképezéséhez és a különböző szükséges javítások azonosításához.”

    „Ezután a Circuit of the Americas azon dolgozott, hogy a 2-10. kanyar és a 12-16. kanyar között újraaszfaltozzák a pályát, és egy betétet építettek be a 2-es és 10-es kanyar területének megerősítésére.”

    „Emellett a Circuit of the Americas külső tanácsadókkal is együtt dolgozott annak érdekében, hogy az új aszfalt, és különösen az alap, egységes és összehangolt legyen, ideális pályát teremtve a jövőbeli versenyekhez és eseményekhez.”

  • Az Alpine tudja, több kell az AlphaTauri ellen

    Az Alpine tudja, több kell az AlphaTauri ellen

    Marcin Budkowski kritikus és önkritikus: tudja, a jelenlegi teljesítménnyel nem lesz konstruktőri ötödik hely az Alpine számára.

    Bár az Alpine az ötödik helyen áll jelenleg a konstruktőri tabellán, az előnye mindössze 10 pont az AlphaTaurihoz képest. Nem segíti a franciák helyzetét az, hogy a legutóbbi versenyen az istálló mindkét versenyzője nullázott. Fernando Alonsónak legalább az esélye megvolt a pontszerzésre, Esteban Ocon viszont folyamatosan a top 10-en kívül haladt addig, ameddig csapata ki nem hívta elővigyázatosságból. Ocon győzelme óta az Alpine összesen 27 ponttal gazdagodott, ez a szám az AlphaTaurinál 26. Ennek a „gödörnek” az alja volt a legutóbbi austini hétvége a nullázással.

    „Egyszerűen rossz volt a hétvégénk” – ismerte el készséggel az ügyvezető igazgató Marcin Budkowski a Motorsport.com számára. „Jelenleg sajnos kevésbé vagyunk versenyképesek, mint eddig, ráadásul ami rosszul alakulhatott, az rosszul is alakult számunkra. Nem vagyunk boldogok azzal, ahogy alakult a hétvégénk Austinban, és azt is tudjuk, ennél több kell az ötödik helyért folytatott harcban. Tudtuk azt, hogy a pálya sajátosságaiból adódóan nehéz dolgunk lesz. Ezzel együtt viszont hazudnék, ha azt mondanám, hogy a topon voltunk.”

    Arra, hogy mindkét Alpine fel fogja adni a versenyt, Budkowski nem számított. „Azt tudjuk, hogy Fernando autóján a szárnnyal volt a baj, viszont elég furcsa az egész. Folynak is a vizsgálatok. Estebannál az autó hátulját éreztük problémásnak, és tudván azt, hogy hol állt, jobbnak láttuk kihívni őt.” Alonso rengeteget harcolt az Alfákkal, erre Budkowski reakciója talán meglepő lehet: „Igazi versenyzés volt. Talán túl nagy figyelmet kapott az, ki mennyire figyelt a pálya határaira. Ezeknek az eseteknek egyetlen megoldása lesz: az egyértelmű szabályozás. Fernando úgy érezte, hogy ez nincs meg, ebből pedig több incidens is adódott.”

    Mindezekkel együtt a pont összejöhetett volna. „Mindent megtettünk ezért. Próbálkoztunk eltérő taktikával is, hogy gumielőnyünk legyen, de a szárnyprobléma keresztbe húzott mindent. Egyébként (Fernando) is ott lehetett volna a pontért folyó versenyben, hasonló taktikával, mint amit Seb csinált az utolsó körökben. De ez mindegy is, mert végsősoron nem fejeztük be a versenyt.”

  • Schumacher: Sokkal rosszabb teljesítményre számítottunk Austinban

    Schumacher: Sokkal rosszabb teljesítményre számítottunk Austinban

    Első ízben versenyzett az austini COTA versenypályán Mick Schumacher. A Haas német pilótája rendkívül élvezte a texasi futamot, aminek a végén nagyon elégedett volt.

    A Formula 2 tavalyi bajnoka a 16.helyen végzett a legutóbbi futamon, ám a tempója alapján úgy érezte, hogy ha van még hátra öt kör a versenyből, akkor meg tudta volna előzni a Williamses Nicholas Latifit is.

    „Szórakoztató verseny volt, élveztem. Összességében rosszabbra számítottam, így nagyon boldog vagyok, hogy sikerült ilyen tempót mennünk a jelenlegi csomagunkkal.” – kezdte Schumacher. „Volt néhány kemény csatám, különösen a rajtnál, jó helyen is álltunk, ezek pedig mind felkészítenek a jövőre.”

    „A verseny végére pedig közeledtünk Latifihez és szerintem, ha lett volna még öt kör hátra, akkor meg is tudtam volna előzni. Nagyon élveztem, hogy az Államokban lehettem, szenzációsak voltak a rajongók, öröm volt előttük versenyezni.” – tette hozzá.

  • McLaren: A Ferrari egyértelműen gyorsabb nálunk

    McLaren: A Ferrari egyértelműen gyorsabb nálunk

    Lando Norris szerint a Ferrari jelen pillanatban egyértelműen gyorsabb náluk. A brit szerint ez az Amerikai Nagydíjon tökéletesen látszódott és úgy véli, hogy emiatt az olasz istálló könnyen elveheti tőlük a konstruktőri harmadik helyet.

    A wokingi istálló Monzában egy fenomenális kettős győzelmet aratott. Daniel Ricciardo nyert, Lando Norris lett a második és ekkor mindenki azt hitte, hogy kiütéses győzelmet arattak a Vörösök felett. Azonban a maranellóiak nem adták fel és frissítették az erőforrásukat, amit Charles Leclerc Szocsiban, Carlos Sainz pedig Törökországban kapott meg.

    Austinban azonban a Ferrarik mindkét McLarent megverték az időmérő edzésen és a versenyen is más szintet képviselt a két csapat. Daniel Ricciardo ugyan el tudta kapni Sainzot, de a negyedik helyen célba érő Leclerc-től 24 (!) másodperccel volt lemaradva a leintés pillanatában. A Ferrari a jó eredményének köszönhetően pedig 3,5 pontra faragta a hátrányát a konstruktőri bajnokságban wokingi riválisával szemben.

    „Szerinem elég nyilvánvaló volt az, hogy a Ferrraik gyorsabbak voltak nálunk” – nyilatkozta Norris, aki az Amerikai Nagydíjon a nyolcadik helyen ért célba Carlos Sainz mögött.

    „Ez talán Sainz tempóján nem látszódott meg, mert szinte végig be volt ragadva Daniel (Ricciardo) mögé. Azonban, ha Sainz Ricciardo előtt lett volna, ugyanúgy elhúzott volna, mint azt Leclerc tette. Összességében az egész hétvége során le voltunk maradva tőlük.”

    Norris azt is hozzátette, hogy a Ferrari az új motorkomponenseinek köszönheti a javulását, ami miatt nehéz lesz a dolguk a szezon hátralévő öt futamán.

    „Nem tudom, hogy emiatt fejlődtek-e nagyot, ez csupán egy tipp” – folytatta a brit fiatal, aki a második legnépszerűbb pilóta lett a globális felmérést követően. „Egyértelműen ők (Ferrari) vannak előrébb jelen pillanatban. Ez nem azt jelenti, hogy minden esetben gyorsabbak, egyszerűen egy kiegyensúlyoztattabb és jobban kezelhető konstrukcióval rendelkeznek hozzánk képest.”

    „Azonban ez semmin nem változtat, mert továbbra is nyomjuk majd neki és megpróbálunk előttük maradni. Nem szeretnénk azt, hogy a szezon utolsó versenyin kapjunk ki tőlük, szóval, mint azt már elmondtam, minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni, hogy az év végén mi legyünk előrébb a gyártók versenyében.”

  • Alonso válaszokat vár a kettős Alpine kiesés után

    Alonso válaszokat vár a kettős Alpine kiesés után

    Fernando Alonso reméli, csapata elő tud állni válaszokkal az austini kettős kiesésüket követően. Az Alpine csapatánál ezzel egy 15 versenyes pontszerző-sorozat szakadt meg, ami a második, imolai hétvége óta tartott.

    Fernando Alonso a mezőny végéről rajtolt, ám nem volt meg a tempója az autónak a hétvége során.

    „Ahogy korábban mondtam, a versenyen szerintem sokkal jobb volt az autó” – kezdte. „Versenyképesebbnek éreztem. Határozottan gyorsabb voltam az Alfa Romeónál, az Aston Martinnál, sőt még Tsunodánál is. A szabadedzéseken nem voltunk olyan gyorsak, mint vasárnap. Remélhetőleg megtaláljuk a válaszokat erre.

    Alonso a 49. körben kényszerült kiállni, a hátsó szárny problémája miatt, kilenc körrel csapattársa kiesése után, akinek szintén az autó hátuljával akadtak gondjai. A spanyol azonban elég biztos volt benne, hogy tudta volna folytatni a pontszerző szériát.

    „Az biztos, hogy jó móka volt hátulról indulni, és megpróbálni visszaszerezni a helyeket, keményen versenyezve” – tette hozzá. „Azt hiszem, ott voltunk. A végén közel voltunk a 10. helyhez. Nyilvánvalóan Kimi megpördülése miatt a 10., vagy talán a 9. pozíciót is megszerezhettük volna. Úgyhogy úgy gondolom, hogy mindenki jó teljesítményt nyújtott, még ha hátulról is kezdtem.”

  • A Mercedes nem száll be Verstappen Netflix-bojkottjába

    A Mercedes nem száll be Verstappen Netflix-bojkottjába

    A Mercedes elhatárolódott a bajnokaspiráns Max Verstappen döntésétől, miszerint bojkottálja a népszerű Netflix sorozat, a Drive to Survive soron következő részét. Túl sok dolog „kamu” a dokumentumfilm-sorozatban, pedig a hatalmas tömegeket Austinban a múlt hétvégi Amerikai Nagydíjon részben ennek tudják be. Ez mindenesetre Verstappen véleménye, és a holland Austinban elárulta, hogy nem működött együtt a producerek azon törekvéseivel, hogy szerepeljen a jövőre debütáló, 2021-es kiadásban. Korábban a Mercedes is vonakodott részt venni az eredeti Drive to Survive sorozatban, de a csapatfőnök, Toto Wolff végül elismerte, hogy tévedett. Így beszélt erről az osztrák szakember:

    „Kezdetben nem voltunk lelkesek érte, mert a pályán nyújtott teljesítményünkre akartunk koncentrálni. Tévedtem, mert egyértelműen nagy sikert aratott. A világon mindenhol a Netflixen az első számú dokumentumfilm volt egy jó ideig, majd a Forma-1 részévé vált. Egyértelműen látható, hogy hasznos.”

    Abban azonban nem teljesen ért egyet a 24 éves bajnoki éllovas Verstappennel, miszerint túl sok minden „kamu” a sorozat felépítésében, ezért így folytatta Wolff:

    „Igen, mi egy sportág vagyunk, és hűnek kell maradnunk a sport értékeihez, és nem szabad trükköznünk. De a sport egyben szórakoztató is, ezért úgy gondolom, hogy ezek a srácok egy új látásmódot, egy új dimenziót hoztak el nekünk. A visszajelzések, amelyeket a rajongóktól kapunk, nagyszerűek, különösen az Egyesült Államokban.”

    A Forma-1 most arra törekszik, hogy az F1 új amerikai népszerűségét kihasználva jövőre Miamiban rendezzen versenyt. Mindeközben a háttérben további Las Vegas-i és indianapolisi futamok tervei is felbukkannak. Wolff nevetve idézte fel, mit okozott számára a hatalmas austini tömeg:

    „Imádtam egy órát állni a dugóban, hogy bejuthassak a pályára. Remek ez a lehetőség számunkra. Már most is nagyon jól teljesítünk tengerentúlon, de ez még csak a kezdet.”

  • Red Bull: Kegyetlen lett volna elvenni Pérez dobogóját

    Red Bull: Kegyetlen lett volna elvenni Pérez dobogóját

    A Red Bull elmondása szerint „brutális” lett volna Sergio Pérez számára, hogy ha a leggyorsabb körért járó bónuszpontért kellett volna elveszíteni a harmadik helyét az Amerikai Nagydíjon.

    A Red Bull mexikói pilótája a harmadik helyen haladt az austini futam végén, messze lemaradva a Max Verstappen, Lewis Hamilton duótól, akik egy parázs csatát vívtak az első helyért. Mivel a két fél között lévő harc rendkívül kiélezett, így a szezon végén még a leggyorsabb körökért járó bónuszpontoknak is nagy lehetősége lehet.

    A Bikák a Brit Nagydíjon például már éltek azzal a lehetőséggel, hogy a tizedik helyen autózó Pérezt kihozták a verseny végén, hogy elvegye a bónuszpontot a versenyt végül megnyerő brit klasszistól. Austinban azonban ezt a mutatványt már nem játszhatták volna el az energiaitalosok, mert ha kihozzák Pérezt, akkor pozíciót veszítettek volna a ferraris Charles Leclerc-rel szemben, aki valóságosan brillírozott a Ferrarival.

    Egy olyan napon pedig elég nagy kegyetlenség lett volna ezt megcsinálni a kétszeres futamgyőztes mexikóival, aki betegen és víz nélkül volt kénytelen helyt állni az 56 körös futamon.

    „Kegyetlenek lettünk volna, ha kihozzuk Checót és emiatt elveszíti a dobogós helyezését” – ismerte el a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner, amikor a leggyorsabb kör megszerzéséről kérdezték őt. „Leclerc túl közel volt mögötte és így jobban is jártunk az összepontszámot tekintve, szóval emiatt nem hívtuk ki őt a bokszba egy plusz kiállásra.”

    Pérez mostani dobogója rögtön az Isztambulban szerzett harmadik helye után jött, ami azért jó a Red Bull számára, mert a konstruktőri bajnokságban is közeledni tud a vezető Mercedes felé.

    Horner szerint a mexikói mostani jó eredményei arra engedik őt következtetni, hogy végre kiismerte az RB16B-t és most már képes kihozni belőle a maximumot minden egyes versenyhétvégén.

    „Checo nagyon jó teljesítményt nyújtott a versenyen, amiből az következik, hogy egyre megabiztosabb a volán mögött” – folytatta a brit szakember. „Ez már zsinórban a második dobogós helyezése volt. Most pedig a hazai versenye következik, ami kulcsfontosságú lesz a számára és emiatt nagyon örülök annak, hogy pont most kezd beindulni a szekér a számára.”

  • Horner megorrolt Mick Schumacherre

    Horner megorrolt Mick Schumacherre

    Komoly kritikát kapott az Amerikai Nagydíj után a Haas versenyzője Mick Schumacher. Az újonc ugyanis akaratlanul is, de a világbajnoki küzdelem középpontjában találta magát.

    Kiélezett volt a küzdelem a futamgyőzelemért a két bajnokaspiráns, Max Verstappen és Lewis Hamilton között. A holland listavezető szorosan Hamiltonnal a nyakában érkezett meg a Haas németje mögé lekörözve őt a verseny véghajrájában.

    Az elengedés nem ment gyorsan, így Verstappen már a rádión keresztül kérte is a csapatát, hogy takarítsák el az útjából a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fiát. A leintést követően a Red Bull csapatfőnökének finoman szólva se tetszett Schumacher viselkedése.

    „Akkor azt gondoltam, hogy Mick Schumacher jelenléte a győzelmünkbe kerülhet. Egy egész szektoron át feltartotta Maxot, de szerencsénk volt, hogy Max így tudta használni a DRS-t a hátsó egyenesben. Plusz sebességet adott ez neki Hamilton ellen. A stressz-szintem viszont az egekben volt látva azokat a pillanatokat.” – fogalmazot Christian Horner.

    Mick Schumacher azonban kiállt magáért:

    „Nem tudok csak úgy eltűnni a semmibe. A pálya az enyém is, a saját versenyemet futottam. Próbáltam a lehető legegyértelműbben és legkevésbé idegesítően viselkedni Max számára. Az a tény, hogy miattam kapott DRS-t kárpótolja őt ezért.” – fogalmazott a német újonc.

  • Clarkson imádta Verstappen produkcióját: A k*rva életbe, micsoda teljesítmény!

    Clarkson imádta Verstappen produkcióját: A k*rva életbe, micsoda teljesítmény!

    A múltban már kiderült az, hogy a Top Gear egykori műsorvezetőjének, Jeremy Clarksonnak nem Lewis Hamilton a kedvenc versenyzője a Forma-1-ben. A brit rendkívül élvezi Max Verstappen versenyzését, aki Austinban egy hihetetlen izgalmas versenyen győzte le a Mercedes hétszeres világbajnokát.

    Clarkson az Amerikai Nagydíj leintést követően a Twitter oldalán írta le gondolatait a futam eseményei kapcsán.

    „A k*rva életbe, Max Verstappen, micsoda futam volt ez” – írta a brit közösségi média oldalán. „Egyszerűen lenyűgöző volt, hogy azokkal a gumikkal ilyen jó köröket autózni a verseny utolsó körében.”

    A Red Bull holland pilótája ezzel a sikerével 12 pontra növelte az előnyét az összetettben Hamiltonnal szemben. A 2021-es Forma-1-es szezonból már csak öt futam van hátra, szóval már csak a csata hevessége miatt sem szabad kihagyni egy versenyt sem, ugyanis legutoljára 2014-ben volt ilyen szoros az egyéni bajnokság 17 versenyt követően. Akkor Hamilton és Nico Rosberg között 24 pont volt a különbség a brit pilóta javára.