Címke: Amerika Nagydíj

  • Hivatalos: A McLaren és a Coca-Cola kapcsolata marad 2019-re is!

    Hivatalos: A McLaren és a Coca-Cola kapcsolata marad 2019-re is!

    A McLaren Racing, és a The Coca-Cola Company a mai napon megegyeztek a 2019-es F1-es támogatásról is. Sikeresnek minősítették a 2018-as kampányt, amely tavaly Amerikában, Mexikóban, Brazíliában és Abu Dhabiban is látható volt. Az ismert Coca-Cola logó először került ekkor fel Forma-1-es autóra.

    Ezen partnerségnek köszönhetően a McLaren F1-es autóin több márka is megjelenhet a cég kínálatából, illetve a a Coca-Cola a szezon alatt több eseményt és aktivitást is tervez a vásárlóknak, online promóciók és kommunikáció is lesz.

    Zak Brown, a McLaren Racing igazgatójaként így nyilatkozott:

    „Büszke vagyok rá, hogy a Coca-Cola, ami az egyik legismertebb fogyasztói márka és nagy támogatója a sportrajongóknak, folytatja a Forma-1-es csapatunk szponzorációját. Pozitívan értékelték a 2018-as bemutatkozást a Forma-1 versenypályáin, és várom azt, hogy ebben a szezonban kiaknázzunk minden lehetőséget ebből a kapcsolatból.”

    Ricardo Fort, a Coca-Cola sport és szórakoztatóipari kapcsolatokért felelős elnökhelyettese hozzátette:

    „Izgatottak vagyunk, hogy kiterjeszthetjük a kapcsolatunkat a 2019-es versenyszezonra is a McLarennel. Az, hogy támogatjuk a McLarent, lehetővé teszi számunkra azt, hogy a fogyasztóinknak különleges élményeket biztosíthassunk, az egész világon.”

  • Még mindig áll a bál a Mercedes felnije körül

    Még mindig áll a bál a Mercedes felnije körül

    Hiába az FIA jóváhagyása, néhány csapat még most sem elégedett a Mercedes innovatív kerékkialakításával, a témának tehát még Mexikóban is lesz folytatása.

    A Mercedes néhány futammal ezelőtt mutatta be egyedi kerékkialakítását, ahol a felni központi részén aerodinamikai előnyöket szolgáltató lyukak találhatók. Az Amerikai Nagydíjat megelőzően a Ferrari tisztázni szerette volna az FIA-val, hogyhogy nem illegális a Mercedes megoldása, elvégre a Red Bull hasonló dizájnját „mozgó aerodinamikai alkatrész” címén 2012-ben betiltották. Az FIA vizsgálatai semmilyen szabálytalanságra nem bukkantak, ám miután a Ferrari még így is zsémbelődött, a Mercedes az óvástól való félelem miatt inkább a hagyományosabb kerekekkel versenyzett Austinban. A bizonytalanság miatt az ügyet valószínűleg felveszik a Technikai Munkacsoport következő ülésének ütemtervébe.

    „Szerintem nincs mit tisztázni, mert ezen a részén már túlvagyunk” – oszlatta el a kételyeket Charlie Whiting. „Mindenki tudja a véleményünket, de mivel még mindig nem csitultak el az eltérő vélemények, valószínűleg átbeszéljük a témát a technikai munkacsoporttal is.”

    A huzavonába egyelőre csak a Mercedes és a Ferrari csatlakozott, de ha az FIA nem elég határozott, könnyen elfajulhat a dolog, az új 2019-es aeroszabályok ugyanis még inkább jutalmazzák a fújt felnis megoldást.

    „A küllőkön szinte mindenki átvezeti a levegőt, ebben nincs semmi új a nap alatt, de néhányan még sokkal kintebbre irányítják az áramlatokat” – magyarázta Nick Chester, a Renault technikai igazgatója. „Sok érdekes értelmezésre és megoldásra számítok ilyen téren 2019-ben, amikor az első szárnyat érintő szabályok miatt még fontosabb lesz a fújt felni/kerékanya, hogy a megfelelő irányba tereljük a légáramlatokat. Fontos fejlesztési központtá válhatnak a kerekek.”

  • Grosjean közel a futameltiltáshoz

    Grosjean közel a futameltiltáshoz

    Charles Leclerc megtorpedózásáért Romain Grosjean háromhelyes rajtbüntetést kapott a Mexikói Nagydíjra és már csak két pontnyira van az egyfutamos eltiltástól.

    Az Amerikai Nagydíj első körében Grosjean elfékezte a tizenkettes kanyart és beleütközött Leclerc-be, aki a mezőny végére esett vissza ennek következtében. A versenyt végül a Haas és a Sauber is feladta, a versenybírák pedig az incidens kivizsgálása után háromhelyes rajtbüntetéssel jutalmazták Grosjeant, amit a hétvégi Mexikói Nagydíjon kell letöltenie.

    Talán fontosabb azonban, hogy a francia a most kapott egyetlen büntetőpontjával már tíznél tart, tizenkettő után pedig automatikus eltiltás következik. Az aktuális tízből egy a mexikói futam utáni hétfőn elévül ugyan, de Grosjeannak még így is ultraóvatosnak kell lennie a szezon hátralévő futamain. Az egy büntetőpont egyébként meglehetősen jószívű volt a versenybírák részéről, ilyenekért ugyanis általában kettőt szoktak kiosztani, ám jelen esetben figyelembe vették, hogy Leclerc mellett szorosan érkezett egy Force India, és Grosjean az „előtte lévő autók pozíciója miatt fékezett korán”.

  • Verstappen tanácstalanul áll a felfüggesztéshiba előtt

    Verstappen tanácstalanul áll a felfüggesztéshiba előtt

    Max Verstappen és a Red Bull nem érti, miért adta meg magát a hátsó felfüggesztés az Amerikai Nagydíj időmérőjének Q1-es szakaszában.

    A Q1-ben Verstappen áthajtott a COTA által ’Verstoppernek’ keresztelt új hurkákon a 15-ös kanyarban, a Red Bull jobb hátsó felfüggesztése pedig annak rendje és módja szerint el is tört. A hollandnak sikerült visszakecmeregnie a boxba, de a meghibásodás túl komoly volt ahhoz, hogy a Q1 és Q2 közötti pár perces időszakban orvosolni tudják, Verstappen így (a két Toro Rosso büntetése után) a 13. helyről rajtolhat. Néhány versenyzőt, köztük Lewis Hamiltont és Daniel Ricciardót figyelmeztették a gonosz kerékvetőkre, a holland azonban ígysem érti a probléma okát.

    „Mindenki áthajtott rajtuk” – magyarázta Verstappen. „Az elmúlt két évben ugyanúgy átmentünk rajtuk, a mostani hétvégén sem volt semmi probléma, szóval váratlanul ért a dolog. Nem csináltam semmi hülyeséget, a határokon belül maradtam, és mégis… Mindenki ugyanezt csinálta, szóval nem feltétlen értjük, miért velünk történt meg.”

    Az erőbehatás a féltengelyt is kirántotta a helyéről, és habár a híresen kényes váltó is azon a környéken található, egyelőre nem érkezett arról hír, hogy Verstappennél váltót kellene cserélni. A másik Red Bullban Ricciardo az ötödik helyre kvalifikált, az erőviszonyok ismeretében pedig ez lett volna a maximum Verstappennek is.

    „Túl gyorsak voltak” – utalt a Mercedesre és a Ferrarira Verstappen. „Egy percig sem hittük, hogy esélyünk lesz az időmérőn. Versenyen sokkal jobban működik az autónk; remélhetőleg tavalyhoz hasonlóan [amikor a 17. helyről rajtolt] sikerül hamar átrágnunk magunkat a középmezőnyön, és talán küzdhetünk velük a dobogóért.”

  • Vettel háromhelyes rajtbüntetést kapott!

    Vettel háromhelyes rajtbüntetést kapott!

    A Ferrari német versenyzőjét, Sebastian Vettelt háromhelyes rajtbüntetéssel sújtották, amiért nem lassított le kellő mértékben, miközben már piros zászlóval félbeszakították az edzést.

    A német pilótát azért büntették, mert túl gyorsan hajtott a piros zászlós fázis alatt az Amerikai Nagydíj első szabadedzésén. Pont a német pilóta jövőbeli csapattársa, Charles Leclerc miatt kellett megszakítani az edzést, ugyanis a monacói pilóta a bukótérből rengeteg kavicsot hordott fel az aszfaltra.

    Vettelt végül egy három helyes rajtbüntetést fog kapni, ezzel pedig egyre inkább elszállnak az esélyei a bajnoki címre. A szabályzat 31.6-os pontja ugyanis kimondja, hogy amint piros zászló lép érvénybe, a pilótáknak azonnal le kell lassítaniuk.

    Esteban Ocon a Japán Nagydíjon pont emiatt kapott egy három rajthelyes büntetést. A Force India francia versenyzője ugyanis nem lassított kellő mértékben a piros zászlós fázis alatt, amit Nico Hülkenberg okozott.

  • Hamilton nyerte az esőmosta második szabadedzést Austinban

    Hamilton nyerte az esőmosta második szabadedzést Austinban

    A világbajnoki éllovas Lewis Hamilton (Mercedes) volt a leggyorsabb a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíja pénteki második szabadedzésén, Austinban.

    A brit vb-címvédő – aki a hétvégén ötödször lehet világbajnok – már az első tréningen is a legjobb lett. Most meglepetésre a francia Pierre Gasly (Toro Rosso) zárt másodikként. A harmadik helyen a holland Max Verstappen (Red Bull) végzett. A szintén négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel (Ferrari) tizedik volt a második gyakorláson, amelynek első felében szakadt az eső, közel 45 percen át senki sem ment ki a pályára.

    Eredmények (a formula1.com alapján):
    2. szabadedzés:
    —————
    1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:48.716 perc
    2. Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 1:49.728
    3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:49.798
    4. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 1:51.728
    5. Nico Hülkenberg (német, Renault) 1:52.208
    6. Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso) 1:52.505

    korábban:
    1. szabadedzés:
    —————
    1. Hamilton 1:47.502 perc
    2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:48.806
    3. Verstappen 1:48.847
    4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:49.326
    5. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:49.489
    6. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:49.928

    A további program:
    szombat:
    3. szabadedzés 20.00
    időmérő edzés 23.00
    vasárnap:
    futam 20.10

  • Norris beszélne Hamiltonnal, még mielőtt maga is F1-es pilóta lesz

    Norris beszélne Hamiltonnal, még mielőtt maga is F1-es pilóta lesz

    Lando Norris még nem beszélt Lewis Hamiltonnal, mióta a McLaren bejelentette őt a versenycsapatába. A fiatal brit pilóta a következő hónapban lesz 19 éves, és Anglia valaha volt legfiatalabb pilótájaként lesz ott a rajtrácson jövőre Melbourneben, Ausztráliában. A tinédzser hasonló utat járt be mint Hamilton, megnyerte a presztízs értékkel bíró Formula 3 bajnokságot, miközben már a McLaren szolgálatába állt.

    Ő lesz az első brit újonc Wokingban Hamilton óta, ahol ő is kezdett több mint 10 évvel ezelőtt. Így nyilatkozott a kapcsolatukról Norris:

    „Nincs meg Lewis száma. Nem is emlékszem, hogy valaha is beszéltem volna vele, talán ha egyszer. Jó lenne beszélni vele, remek fickó.”

    Hamilton épp azon van, hogy megszerezze az ötödik világbajnoki címét, miután 67 ponttal megy Sebastian Vettel előtt, és már csak 100 pont érhető el a hátralévő versenyeken. Ez azt is jelenti, hogy egy hét múlva, akár már Amerikában bajnok lehet vasárnap. Norris pedig 2019-ben második britként csatlakozhatna a mezőnyhöz, 2019-re.

    Érkezhet azonban a Mercedes juniorja, a 20 éves George Russell is, aki épp nyerésre áll a Formula 2 bajnokságában, és reménykedik abban, hogy harmadik britként csatlakozhat hozzájuk, a Williams színeiben. Norrist már az Olasz Nagydíj előtt bejelentették, csapattársa Carlos Sainz lesz, aki a Renaulttól igazol a szebb napokat is látott McLarenhez.

    Norris végül így zárta a gondolatait:

    „Nem sokat változott az életem. Mindent figyelembe véve, ugyanúgy dolgozom a pályán és a McLaren gyárában is, ahogy eddig. Ami változott, hogy többen kérnek közös képet meg autogramot. Sokkal nyugodtabb vagyok, és ez is egy nagy dolog. Gyakorlatban ez annyit tesz, hogy például Japánban jó volt már úgy mennem az edzésre, hogy nem mondták azt, hogy figyeljek erre, vagy arra, és próbálj meg olyan jó kört összerakni, mint Stoffel vagy Fernando. Inkább csak annyi volt, hogy menj ki, és csinálj amit akarsz, csak természetesen.”

  • Sainz szerint jó ötlet volt már idén a Renaulthoz igazolni

    Sainz szerint jó ötlet volt már idén a Renaulthoz igazolni

    Carlos Sainz úgy érzi, hogy az idő előtti váltás a Renaulthoz már kifizetődő volt számára, és jobb alapokkal indulhat neki a 2018-as szezonnak. Az ifjú Sainz eredetileg év végéig a Toro Rossoval maradt volna, de 2018-ra kölcsönadták a francia gyári csapathoz, egy több csapatot is érintő motorcsere program után. A spanyol így végül hamarabb került a Renaulthoz Jolyon Palmer helyére, és négy versenyt is már ezen új környezetben teljesített. Szerinte eredményes volt a váltása a gyári alakulathoz, hiszen azonnal pontokkal mutatkozott be az Amerikai Nagydíjon, és ilyen formán egyből látható volt, hogy ez a lépés mindkét félnek gyümölcsöző volt:

    „Ha valaki március elején azt mondta volna, hogy ilyen szezonom lesz, nagyon örültem volna neki. Előre akartam mindenképp lépni a 2017-es szezonomat követően, de ez a lehetőség már négy futammal hamarább megérkezett, mint azt vártam. Azzal a csapattal versenyezni négy versennyel előbb a kelleténél,​ akikkel 2018-ban is fogok, mindenképpen kihívás, és rengeteg munkát igényel. Sok eredmény már ezen időszak alatt is látható, amiből profitálni fogunk, főleg a jövőben.”

    Sainz tehát kifejezetten elégedett a 2017-es teljesítményével, hiszen kilencedik lett a bajnoki összetettben, és volt egy negyedik helyezése is, amelyek egyben az utolsó pontjai voltak Toro Rossósként:

    „Azt hiszem, hogy amikor ott volt a lehetőség hogy megmutassam magamat, amikor benne volt, hogy sok pontot szerezzek, akkor meg is szereztem ezeket a pontokat. Ennek köszönhető, hogy kilencedik lettem a bajnokságban. Még olyan helyzetben is, amikor nehéz volt pontokat szerezni akár a Toro Rosso, akár a Renault autójával, ha ott volt a lehetőség, akkor megragadtuk azt. Ezért lett sok pontom, így büszke lehetek magamra, bárhol is voltam épp.”

  • Hivatalos: Gasly és Hartley lesznek 2018-ban a Toro Rosso pilótái!

    Hivatalos: Gasly és Hartley lesznek 2018-ban a Toro Rosso pilótái!

    Miután bemutatkozhattak a a Toro Rossonál Malájziában és az Amerikai Nagydíjon, Pierre Gasly és Brendon Hartley folytathatják a szereplésüket a Forma-1-ben, immáron majd teljes szezonban is.
    A jövő heti szezonzárón Gasly mindössze az ötödik, Hartley a negyedik F1-es versenyhétvégéjén vesz majd részt, miután teljes csere történt a Toro Rosso év eleji felállásához képest, amikor a Carlos Sainz/Daniil Kvyat párossal vágtak neki a 2017-es szezonnak.
    Franz Tost így nyilatkozott az okokról:
    „Boldogok vagyunk, hogy a Red Bull ilyen hamar megerősítette azt, hogy Pierre és Brendon lehetnek 2018-ban a versenyzőink. Az év utolsó szakaszában megmutattuk, hogy készen állnak a Forma-1-re, gyorsan felveszik a ritmust az autóval, jó eredményeket mutatnak fel, és bebizonyították azt, hogy mindig készen állnak a kihívásokra. Kifejezetten lenyűgöztek bennünket azzal, ahogy tanultak. Tudjuk, hogy a Forma-1 nem az a széria, amihez minden versenyző hamar alkalmazkodni tud. Ezért is várjuk kifejezetten azt, hogy egy egész évet eltöltsünk velük, és reménykedünk benne, hogy egy jó csomagot tudunk majd adni nekik, és ha versenyzőként folyamatosan teljesíteni tudnak, akkor a lehető legjobb eredményeket tudjuk majd elérni. Biztos vagyok benne, hogy nyomni fogják majd, és és keményen küzdenek meg a helyezésekért, a csapatunkkal.”
    A 21 éves Gasly 2016-ban GP2 bajnok lett, a Red Bull junior csapat tagja 2014-ben lett, és tesztelt a Red Bul és a Toro Rosso autójával is, mielőtt Sepangban az első éles F1-es versenyére is beülhetett az elmúlt hónapban:
    „Nagyon boldog vagyok, 2018-ban a Scuderia Toro Rossoval lehetek, az első teljes szezonomban a Forma-1-ben. Köszönöm mindenkinek, akinek ebben része volt, aki segített abban, hogy itt lehetek: a Red Bullnak, a Toro Rossonak, a családomnak, és azoknak, akik segítettek engem az alacsonyabb szériákban. Nagyon izgatott vagyok, szuper motivált, Abu Dhabiban mindent beleadok, ahogy jövőre is majd minden versenyen! Nagyon várom már!”
    Hartley 28 éves, és egy hosszú út végén jutott el a Forma-1-be, miután évekkel ezelőtt a Red Bull egyszer már dobta őt a programjából, de aztán a sportautózás világában hírnevet szerzett magának azzal, hogy 2015-ben, és 2017-ben is megnyerte a WEC bajnokságát:
    „Igazán remek, hogy bejelentették, hogy a Toro Rossonál versenyezhetek jövőre, Forma-1-es versenyzőként. Elégedettséggel tölt el az, hogy megragadtam a lehetőséget, és legnagyobb meglepetésemre 2018-ban a Forma-1-ben vezethetek, nem is lehetnék boldogabb! Köszönettel tartozom a Red Bullnak és a Toro Rossonak, amiért hittek bennem, és megadták a második lehetőséget, – az álmok megvalósulhatnak. Most még keményebben dolgozom majd, az igazán sűrűre sikerült évem végén, minél jobban akarok végezni, ahogy a következő évet is a lehető legerősebben akarom megkezdeni… Jöhetne már!”
  • Miért nem tudott Ricciardo a friss motorról?

    Miért nem tudott Ricciardo a friss motorról?

    A Red Bull kézzel-lábbal tiltakozik a vád ellen, miszerint direkt elrejtették Daniel Ricciardo elől a fejlesztett Renault-motor jelenlétét, amelyet egyedül Max Verstappen kapott meg Austinban.

    Az Amerikai Nagydíjra a Renault, már 2018-ra készülve, három új motorral érkezett, amelyeket három csapata között osztott ki. A Red Bullnál Verstappenre esett a kísérleti nyúl szerepe, ám a tetemes rajtbüntetésért cserébe a motorfejlesztések a becslések szerint két tizedet faragtak köridejéből. Ricciardo azonban úgy tűnt, nem tudott csapattársa teljesítményelőnyéről, az időmérőt követően ugyanis először értetlenül reagált a fejlesztett motor fontosságát firtató kérdésekre. Verstappen frissen bejelentett szerződéshosszabbításával karöltve mindez elegendő alapot szolgáltatott egy összeesküvési elmélethez, miszerint a Red Bull Verstappent favorizálja az ausztrállal szemben – a csapat viszont egyszerűen azért nem tartotta érdemesnek megemlíteni az új specifikációt, mivel az nem járt jelentősebb teljesítményelőnnyel.

    „Nagyon nehéz pontosan megmérni, mekkora is a különbség a két motor között” – magyarázta Christian Horner csapatfőnök. „Annyira marginális a különbség (az üzemanyagátfolyás-mérőről van szó), hogy az már szinte irreleváns. A Renault minden csapat számára csak egyetlen motorral szolgált, Maxnak pedig eleve cserélnie kellett volna, logikusnak tűnt tehát, hogy az ő autójába szereljük be az új erőforrást és letöltsük a rajtbüntetést. Ami Danielt illeti, a szándék az volt – és még mindig az –, hogy büntetések és cserék nélkül letudjuk a szezon hátralévő felét.”

    Azt mondják, a szándék a fontos, Ricciardónak pedig ennyivel meg is kell elégednie, ugyanis valószínűleg mégiscsak motort kell cserélnie Mexikóra: az ausztrálnak dobogós pozícióból kellett olajszivárgási problémák miatt feladnia az Amerikai Nagydíjat.

    „Daniel motorjából elkezdett kifolyni az olaj, utána pedig aktiválódott a biztonsági üzemmód” – folytatta Horner. „Remélem, a motor még menthető. Nagy kár volt, mivel komoly csatában volt Valtterivel és nagyon versenyképesnek tűnt a futam elején. Kétségtelenül a dobogón végzett volna.”