Címke: altatás

  • Leclerc figyelmeztet: A Mercedes és a Red Bull is altat

    Leclerc figyelmeztet: A Mercedes és a Red Bull is altat

    Charles Leclerc szerint nem létezi az, hogy a Mercedes és a Red Bull teszten mutatott tempója valós lenne. A monacói szerint egyik előbb említett csapat sem mutatta még meg a foga fehérjét a többiek számára.

    A maranellói istálló idei autója eddig remekül muzsikál. Barcelonában Leclerc révén megnyertek egy tesztnapot és ők teljesítették a legtöbb kört a három nap alatt a tíz csapat közül és a mostani teszt során is impozáns teljesítménnyel rukkoltak elő Bahreinben.

    Carlos Sainz a második nap folyamán egy 1:33.532-es körrel végzett a második helyen, négy tizedmásodperccel megelőzve a regnáló bajnok Max Verstappen, amíg Lewis Hamilton hátránya már fél másodpercnél is többre rúgott. A hétszeres világbajnok szerint, ha a mai napon rendeznék meg a Bahreini Nagydíjat, akkor a Vörösök jó eséllyel pályáznának egy kettős győzelemre.

    Ugyan pozitívak a jelek a Ferrari háza táján, Leclerc szeretné óvatosan megközelíteni a dolgokat, ami a világbajnoki címre való esélyeiket illeti.

    „Kiegyensúlyozottak vagyunk és az autó egyensúlya is rendben van” – értékelt Leclerc a sajtó kamerái előtt Bahreinben. „Azonban ez még nem jelenti azt, hogy a teljesítményt illetően is ott lennénk a legjobbak között. Biztos vagyok benne, hogy a Red Bullban és a Mercedesben is még bőven van tartalék és még nem adtak ki mindent magukból.”

    „Azonban az első számú célunk az, hogy a saját dolgainkra koncentráljunk. Eddig jól alakulnak a dolgaink, mert nem volt komolyabb problémánk. A delfinezés jelensége sem érezhető már annyira és ez azért jó hír, mert ez volt az első számú célunk Barcelona után, hogy csökkentsük ennek a mértékét.”

    A maranellói istálló nem készül nagyobb fejlesztésekkel a két teszt között. Ezzel szemben a brackley-i istálló és az energiaitalosok is egy radikálisan új oldaldobozzal rukkoltak elő, utóbbi csapat még egy új padlólemezt is bevetett. A kétszeres futamgyőztes monacói fiatal azonban nem foglalkozik a riválisaival, mert mint azt elmondta, most csakis saját magára szeretne koncentrálni.

  • A korábbi Mercedes főnök szerint is altat a Mercedes

    A korábbi Mercedes főnök szerint is altat a Mercedes

    Mivel a 2021-es Forma-1-es szezon már a holnapi nap kezdetét veszi Bahreinben, ezért már mindenki megpróbálja eltalálni azt, hogy vajon ki lesz az idény legerősebb csapata. Azzal viszont lehet nem fogunk nagy titkot elárulni, hogy az idei bajnoki cím is a Mercedes és a Red Bull között dőlhet majd el.

    Az Ezüst Nyilak korábbi motorsport főnöke Norbert Haug is elmondta a véleményét ezzel kapcsolatban a Motorsport-Tota.com-nak. Szerinte egykori csapata még közel sem a jártak a valós tempójukhoz a három napos bahreini tesztek során.

    „Amikor Toto azt nyilatkozz, hogy az ő autóik voltak a legnehezebbek a tesztek folyamán, akkor mindenkiben felmerül a gondolat, hogy a Mercedes csak játszott a többi csapattal,” – mondta Haug. „Az is benne van a pakliban, hogy tényleg ennyit tud az autójuk, azonban erre minimális az esély.”

    Haug szerint a brackleyi istállónak ezzel az volt a célja, hogy elhitesse a rivális Red Bullal, hogy idén ők lesznek a favoritok.

    „Ezt minden évben eljátsszák az ellenfeleikkel, ez egy fajta pszichológiai játszma. Emellett természetesen nem azt mondom, hogy a Red Bullnak nem lesz majd esélye sem, ugyanis a Honda ismét nagyot fejlődött a téli szünet alatt és így még közelebb kerülhettek a Mercedeshez.”