Címke: Alpine

  • Ocon csalódott Abiteboul távozása kapcsán

    Ocon csalódott Abiteboul távozása kapcsán

    Esteban Ocon arról beszélt, hogyan érintette őt Cyril Abiteboul Renault-s kötelékből való távozása.

    Az immár Alpine néven futó csapatnál Marcin Budkowski lépett Abiteboul helyére, de leigazolták a MotoGP-ből Davide Briviot is. Ocon pedig már beszélt is új főnökeivel, például Laurent Rossival, az Alpine vezérigazgatójával.

    „Ők nagy motorsport rajongók, nagyon motiváltak” – kezdte nyilatkozatát a 24 éves pilóta. „Davide nagy sikereket aratott a MotoGP-ben, éhes arra, hogy fejlessze a csapatot, hogy még egyet előrelépjünk. Ez jó érzéssel tölt el. Szerintem jó kezekben vagyunk.”

    „Csalódott vagyok távozását látva” – tért rá Abiteboulra. „Tiszta sor, hogy közel voltunk Cyrilhez. Hosszú ideje benne volt a projektben, megszereztük az első jó eredményeket, top 5-öket, dobogókat. A legjobbat kívánom neki a jövőben, értékelem, hogy segített abban, hogy azzá váljak, aki ma vagyok.”

  • Hivatalos a WEC rajtlistája: 5 hiperautó és 33 fős mezőny

    Hivatalos a WEC rajtlistája: 5 hiperautó és 33 fős mezőny

    A Hosszútávú Világbajnokság (WEC) szervezői nyilvánosságra hozta az idei évre érvényes rajtlistát. Ez alapján az új hiperautós elit kategóriát három gyártó öt autója képviselteti majd magát, miközben az LMP2-es kategória talán sosem volt még ilyen erős.

    Az új hiperautós kategóriába a Toyota két, a Glickenhaus két és az Alpine egy autóval nevezett be. A Toyota már be is mutatta az idei autóját, miközben a jól ismert hatos terelgeti majd a két autót. Az amerikai gyártó eddig két versenyzőt nevezett meg: Gustavo Menezes és Ryan Briscoe. Míg az Alpine egyik versenyzője Andre Negrao lesz.

    Az LMP2 minden idők egyik legerősebb mezőnyét fogja felvonultatni a következő szezonban, 11 autó lesz állandó résztvevője a versenyeknek, és olyan nevekkel, mint Juan Pablo Montoya, Stoffel Vandoorne, vagy a tisztán női csapattal kiálló Richard Mille Racing Team. Külön érdekesség, hogy a szlovák ARC Bratislava egyik versenyzője az 59 éves csapattulajdonos Miroslav Konopka lesz.

    Míg az LMP2 népes lett, addig a GTE PRO kategória igencsak foghíjas, négy autó, két-két Ferrari és Porsche alkotja majd. Az amatőröknél pedig 13 autó nevezett, a Ferrari és a Porsche mellett az Aston Martin is indít autót ebben az osztályban. Itt található a mezőny másik teljesen női felállású istállója is.

    A WEC 2021-es mezőnye

    Hypercar
    Csapat Modell Versenyzők
    Toyota Gazoo Racing Toyota GR010 Hybrid Mike Conway, Kamui Kobayashi, Jose Maria Lopez
    Toyota Gazoo Racing Toyota GR010 Hybrid Sebastien Buemi, Kazuki Nakajima, Brendon Hartley
    Glickenhaus Racing Glickenhaus 007 LMH Gustavo Menezes
    Glickenhaus Racing Glickenhaus 007 LMH Ryan Briscoe
    Alpine Elf Mamut Alpine A480-Gibson Andre Negrao
    LMP2
    Richard Mille Racing Oreca 07-Gibson Sophia Floersch, Tatiana Calderon, Beitske Visser
    High Class Racing Oreca 07-Gibson Jan Magnussen, Anders Fjordbach, Dennis Andersen
    DragonSpeed USA Oreca 07-Gibson Henrik Hedman, Juan Pablo Montoya, Ben Hanley
    United Autosports USA Oreca 07-Gibson Philip Hanson, Fabio Scherer, Filipe Albuquerque
    JOTA Oreca 07-Gibson Sean Gelael, Stoffel Vandoorne, Tom Blomqvist
    Racing Team Nederland Oreca 07-Gibson Frits Van Eerd, Giedo Van Der Garde, Job Van Uitert
    Team WRT Oreca 07-Gibson Robin Frijns
    Intel Europol Competition Ligier JS P217-Gibson Jakub Smiechowski, Renger Van dez Zande, Alex Brundle
    JOTA Oreca 07-Gibson Roberto Gonzalez, Antonio Felix Da Costa, Anthony Davidson
    ARC Bratislava Oreca 07-Gibson Miroslav Konopka
    Realteam Racing Ligier JS P217-Gibson Esteban Garcia
    GTE PRO
    AF Corse Ferrari 488 GTE EVO Alessandro Pier Guidi, James Calado
    AF Corse Ferrari 488 GTE EVO Daniel Serra, Miguel Molina
    Porsche GT Team Porsche 911 RSR-19 Gianmaria Bruni, Richard Lietz
    Porsche GT Team Porsche 911 RSR-19 Kevin Estre, Neel Jani
    GTE AM
    TF Sport Aston Martin Vantage Ben Keating, Dylan Pereira & Felipe Fraga
    Team Project 1 Porsche 911 RSR-19 Jörg Bergmeister
    Cetilar Racing Ferrari 488 GTE EVO Roberto Lacorte
    AF Corse Ferrari 488 GTE EVO Thomas Flohr, Francesco Castellacci & Giancarlo Fisichella
    Team Project 1 Porsche 911 RSR-19 Egidio Perfetti & Matteo Cairoli
    Iron Lynx Ferrari 488 GTE EVO Claudio Schiavoni
    Dempsey-Proton Racing Porsche 911 RSR-19 Christian Ried
    AF Corse Ferrari 488 GTE EVO François Perrodo, Nicklas Nielsen & Alessio Rovera
    Iron Lynx Ferrari 488 GTE EVO Rahel Frey
    GR Racing Porsche 911 RSR-19 Michael Wainwrigh
    Dempsey-Proton Racing Porsche 911 RSR-19 Julien Andlauer
    Aston Martin Racing Aston Martin Vantage Paul Dalla Lana
    D’station Racing Aston Martin Vantage Satoshi Hoshino

     

  • Sirotkin szoros csatát vár Alonso és Ocon között

    Sirotkin szoros csatát vár Alonso és Ocon között

    Esteban Ocon fel fogja adni a leckét Fernando Alonsónak az Alpine istálló tartalékversenyzője, Sergey Sirotkin szerint. A spanyol két év kihagyást követően tér vissza a száguldó cirkuszba, és többek között csapatának technikai igazgatója is jelezte, nem lesz könnyű dolga.

    „Esteban jobban fogja érteni a csapatot és az autót” – mondta Sirotkin egy orosz lapnak. „Nem számítok arra, hogy teljesen Alonso árnyékában lesz. Nekem úgy tűnik, nagyon nehéz lesz Fernandónak, hogy azonnal azon a szinten legyen, amelyen Daniel otthagyta az autót. Sok elvárása lesz a csapattal szemben, de a csapatnak is vele szemben, hogy már a szezon legelején a lehető legversenyképesebb legyen. Azt gondolom, hogy Alonso és Ocon szoros csatát fognak vívni, legalábbis kezdetben. A dobogóra kerülés sokat segített Estebannak. Már Abu Dhabiban is észrevehető volt, hogy nagy teher került le a válláról, ez pedig nagyon fontos a versenyzésben. Amikor megfeszülsz, veszítesz.”

    Sirotkin ezután rátért a saját jövőjére, azt mondta, nem biztos, hogy marad 2021-ben is tartalékpilóta az Alpine-nál.

    „Nagyjából tudom, mit akarok csinálni 2021-ben, de az érdeklődésemet is latba vetem” – folytatta. „Ha az F1-es opció ennek megfelel, akkor szeretnék maradni a paddockban, és nem kiesni a rendszerből. De ilyen sok időt vezetés nélkül tölteni nem könnyű.”

    Azért vár még a döntéssel az orosz, mert a jelenlegi helyzetben nem világos, mi fog történni pontosan az új szezonban.

  • Ez lehet a két ok, amiért Abiteboul otthagyta az Alpine-t

    Ez lehet a két ok, amiért Abiteboul otthagyta az Alpine-t

    Cyril Abiteboul korábbi Renault/Alpine csapatfőnök hirtelen kiszállása sok kérdést felvet az F1 rajongók körében is. A formula1.com elemzője, Lawrence Barretto talán válasszal is szolgál.

    Úgy néz ki, hogy önmagában az Alpine F1 név bemutatása, és az első új festés nem elég, és a menedzsment átszervezésére is szükség volt. Továbbra sem tiszta, hogy ki és miképp látja el majd a csapatfőnöki feladatkört 2021-ben Abiteboul után, és továbbra is csak intenzív találgatás folyik arról, hogy mi történhetett, hiszen derült égből villámcsapásként érkezett a hír.

    Barretto szerint a fő ok abban keresendő, hogy elbukott a Renault hosszútávú terve, 2019-ban már dobogón akartak végezni, 2020-ra meg komoly harcot vizionáltak a konstruktőrök világbajnokságában maguknak. A csapat ugyan ezen célokat nem érte el, és Barretto is úgy véli, hogy az Abiteboul vezette istálló elég távol állt mindkettőtől. Az első dobogóik csak 2020-ban érkeztek meg, és bár háromszor is sikerült a pódiumra állniuk, messze voltak attól, hogy a bajnoki címekért harcoljanak.

    Ettől függetlenül meglepő, hogy annak az embernek, aki 2001 óta a csapattal volt, könyörtelenül megmutatták, hogy merre van a kijárat.

    A másik ok feltehetően Luca de Meo kinevezése lehet, Renault vezérré. amelynek köszönhetően a vállalat versenyosztálya átalakul. Ugyanakkor nem csak Abiteboul az egyetlen magas rangú személy aki bejelentette a távozását, hanem Jerome Stoll is beadta a felmondását 2020 végén, aki pedig a Renault Sport Racing felelőse volt.

  • Alpine: Brivio tapasztalatlansága nem fog számítani

    Alpine: Brivio tapasztalatlansága nem fog számítani

    A Renault vezérigazgatója megvédte döntését, miszerint a MotoGP-ből érkező Davide Briviot nevezték ki az immár Alpine F1 néven futó csapat versenyigazgatójává.

    Az olasz évtizedeken keresztül dolgozott a MotoGP-ben, többek között Valentino Rossival ért el komoly sikereket.

    „A motorkerékpárok világából érkezik, de nem számít, hogy a Forma-1-ben kettővel több kerék van” – idézi Luca de Meot a Corriere della Sera nevű újság. „A fontos dolog az, hogy ő egy kitűnő szakember, aki ismeri ezt a világot, érzi annak a fontosságát, hogy egy összehangolt csapat dolgozik, ahol mindenki a szükséges szerepet játssza, illetve tudja, hogyan kell megfelelő módon szervezni a munkát.”

    De Meo megfogalmazta az Alpine céljait idénre. Több dobogót szeretnének elérni a 2022-es év előtt, ugyanis akkor vár rájuk az igazi próbatétel, az új szabályok érkezésével.

  • Az Alpine technikai igazgatója előrevetítette, nagy kihívás áll Alonso előtt

    Az Alpine technikai igazgatója előrevetítette, nagy kihívás áll Alonso előtt

    Fernando Alonso Daniel Ricciardo helyét veszi át az Alpine csapatánál, ugyanis két év után visszatér a Forma-1-be. Ám nem lesz könnyű dolga annál a csapatnál sem, ahol két bajnoki címét szerezte 2005-ben és 2006-ban.

    Erről az Alpine technikai igazgatója, Pat Fry beszélt a Motorsport.com hasábjain.

    „Nyilvánvalóan már volt a szimulátorban, sok dologgal próbál megismerkedni, még egyszerűekkel is” – szögezte le. „Könnyűnek tűnik, de meg kell tanulnod, hogyan vezesd ezeket a motorokat manapság. Még ha ugyanarról a hajtásláncról van is szó, egy másik autóban teljesen máshogy állítjuk be a dolgokat.”

    „Sok dolgot kell megtanulnia” – folytatta. „Mivel csak három előszezoni tesztnap van, utána pedig rögtön jön az első futam, mindent meg kell tenni azért, hogy megpróbáld beágyazni a pilótákat a csapatba. Nem csak azon a téren, hogyan kell vezetni az autót, hanem meg is kell érteni az embereket, illetve hozzá kell szokni ahhoz, hogyan dolgozunk.”

    A francia csapat már megmutatta, hogyan nézhet ki majd idén az autójuk, ám ez még nem a végleges festés.

  • Egy harmadik F1 csapat is menne a Formula E-be is, mert az olcsó

    Egy harmadik F1 csapat is menne a Formula E-be is, mert az olcsó

    Az F1 eddig a nagy személyzetéről és az elköltött millióiról volt ismert, hogy így préseljék ki a legtöbbet az autóikból. Az idei szezontól kezdve ugyanakkor lesz már költségvetési korlát, ami azt is jelenti, hogy a kiadásokat és a kollégák számát is kordában kell tartani. a Mercedes máris talált erre megoldást, és a Formula E felé vették az irányt, és egyre több istálló néz más versenyszéria után.

    A McLaren például nemrég bejelentette, hogy szerződést kötöttek a Formula E-vel, és 2022-től kezdve résztvevői lesznek a sorozatnak. Más csapatok is érdeklődnek az elektromos versenyszéria iránt, jelesül az Alpine. A tavaly még Renault néven futó alakulat az Autosport magazin szerint a Lotus-szal karöltve közösen néznék meg, mit tartogat számukra a Formula E. A Lotus szóvivője a lapnak elmondta, hogy egyelőre döntés nem született:

    „Együttműködünk az autósporton belül. Megvizsgáljuk a potenciális lehetőségeket a motorsportok világában. A Lotus gazdag történelemmel bír, és a Renault meg az Alpine tapasztaltak a Formula E-ben, Forma-1-ben, WEC-ben és sok más szériában. Ez egy érdekes kooperációt eredményezhet.”

    A Renault évekig versenyzett a Formula E korábbi szezonjaiban, majd 2018-ban ez a név eltűnt, és lett helyette Nissan e.dams. A Formula E vezérigazgatója, Jamie Reigle reménykedik is benne, hogy egyre több csapat ismeri fel azt, hogy a sorozata egy izgalmas kategória, és követik a McLaren példáját. Különösen azután, hogy a következő szezonban búcsúzik a szériától az Audi és a BMW is:

    „Nem aggódunk az Audi helye miatt, mert rengetegen érdeklődnek azon csapat modellje iránt. Van igény új konstruktőrökre is, akik részt is akarnak venni a széria küzdelmeiben. Akik 2018-ban még úgy gondolták, hogy a sportág drága, azoknak itt lesz a Gen3-as autó, ahol igazán odafigyeltünk arra, hogy alacsonyan maradjanak a költségek, így hirtelen újra lett érdeklődés a csapatoktól.”

  • Hivatalos: A MotoGP-ből érkezik az Alpine új versenyigazgatója

    Hivatalos: A MotoGP-ből érkezik az Alpine új versenyigazgatója

    Az Alpine F1 hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtetik Davide Briviot a MotoGP-ből. Ez a bejelentés amolyan formalitás volt csak, a sajtó már egy ideje tényként kezelte a Suzuki (és korábban Yamaha) sikerkovácsának érkezését.

    Az Renault F1 komoly átalakuláson megy keresztül a tél folyamán, a csapat nevén és színein kívül a vezérkara is változik. Többek között távozott Cyril Abiteboul, illetve most megérkezett Brivio, aki a csapat vezérigazgatója lesz. A pontosabb feladatkörét majd a következő hetekben jelentik be. Eddig annyit tudni, hogy az Alpine vezérigazgatója, Laurent Rossi alatt fog tevékenykedni.

  • Az Alpine folyamatosan a dobogón lenne 2022-ben

    Az Alpine folyamatosan a dobogón lenne 2022-ben

    Az Alpine célja az, hogy 2022-ben már következetesen a dobogón végezzenek a Forma-1-ben. Még Renaultként Daniel Ricciardóval és Esteban Oconnal 2020-ban három dobogós helyezést is szereztek, mielőtt kék-fehér-pirosra váltottak, és Alpine névre. Az új projekttel egyébként némileg a Group Lotus is visszatér a Forma-1-be.

    A Groupe Renault pedig bejelentette, hogy együttműködési szerződést írtak alá a Group Lotusszal, és számos területen kívánnak velük együttműködni. Az új Alpine vezérigazgató, Laurent Rossi ugyanakkor 2021-re egy átmeneti évként tekint a Forma-1-ben nem csak maguk részéről, hanem a versenytársaknak is, azonban jelezte:

    „2022-től kezdve már folyamatosan a dobogón akarunk lenni.”

  • Bemutatkozott! Így néz ki az Alpine 2021-es festése! Egyelőre…

    Bemutatkozott! Így néz ki az Alpine 2021-es festése! Egyelőre…

    Mint az ismert, az idei évvel átalakul a Renault csapat. A Renault Csoport egy másik márkájának nevét ölti magára a gárda, és Alpine néven folytatják Forma-1-es szereplésüket.

    A Renault Csoport mai sajtótájékoztatóján Laurent Rossi pár momentum erejéig megmutatta az idei konstrukció ideiglenes színeit. Az új vezető ugyanakkor hozzátette, hogy tüzetesebben jövő hónapban lesz szó az autó festéséről.

    Az alakulat a hivatalos Twitter oldalán elárulta, hogy az új autó az A521 kódjelzést fogja viselni. A jelenlegi festés még nem végleges, ugyanis a domináló fekete színnel az 1975-ös A500-as prototípus előtt szerettek volna tisztelegni.

    ,,Az, hogy egy erőteljes és sajátos indentitás adunk a Forma-1-nek, valamint az egész Alpine Motorsport Programnak egy lehetőség és egy bizonyíték is egyben. Mivel a folyamatunk szívében a motorsport foglal helyet, a kinézet kulcsfontosságú. A ma bemutatott festés az első evolúciója az Alpine F1 Team új identitásának. Néhány strukturális grafikus elem megmarad a festésben, míg más változni fog. A ‘túlméretezett’ trikolór és az Alpine embléma az első egyértelmű szimbóluma a márka motorsportbeli identitásának. A kék, fehér, piros színek a francia és a brit zászlóra utalnak, ami számunkra nagyon fontosak.” -nyilatkozta Antony Villain a csapat tervezőrészlegének igazgatója.

    Íme tehát az Alpine F1 „téli ruhája”: