Címke: Alpine

  • Ocon: Az Alpine nem csak Alonsóra fog támaszkodni

    Ocon: Az Alpine nem csak Alonsóra fog támaszkodni

    Esteban Ocon nem aggódik amiatt, hogy háttérbe fog szorulni Fernando Alonso érkezését követően.

    „A csapat rám is fog hallgatni” – szögezte le. „Az egész tavalyi szezonban én vezettem az autót, a 2021-es konstrukció pedig a 2020-asra épül. Éppen emiatt az én összehasonlításaim értékesek lehetnek a mérnököknek. A csapatnak mindkét pilótát meg kell hallgatnia, nem csak Fernandóra fognak támaszkodni.”

    Ocon végül hozzátette, hogy tudja, hol kell fejlődnie.

    Davide Brivio, az újonnan érkezett versenyigazgató pedig az alábbiakat mondta 24 esztendős pilótájáról: „Esteban fiatal, de sok tapasztalata van. Tavaly megmutatta a tehetségét és a sebességét. Alig várom, hogy lássam, miben fejlődött. Tanulni fog Fernandótól, de Fernando is tanulni fog tőle.”

    Miután az Alpine bemutatta idei autóját, Ocon már be is járatta az új festésű gépet Silverstone-ban.

  • Egy ismerős név lesz az Alpine tartalék pilótája

    Egy ismerős név lesz az Alpine tartalék pilótája

    Danyiil Kvjat immáron hivatalos tagja az Alpine Forma-1-es csapatának. Az AlphaTauritól és a Red Bull kötelékéből ismét távozó orosz pilóta a faenzai istállóhoz érkező Yuki Tsunoda miatt veszítette el az állását a száguldó cirkuszban, de a rivális csapat mentőövet dobott neki ezzel a lehetőséggel.

    Az enstonei istálló a tegnapi nap folyamán mutatta be idei konstrukcióját a nagyközönségnek. Az autó bemutatása mellett pedig Kvjat érkezését is bejelentették, így az orosz pilóta lesz a tartalék és fejlesztő pilótája az Alpine-nak.

    Kvjat rendkívül elégedett és hálás a francia istállónak, amiért felajánlották neki ezt a lehetőséget.

    „Izgatott vagyok amiatt, hogy csatlakozhatok az Alpine Forma-1-es csapatához,” – mondta az orosz a bejelentését követően. „Voltak kimagasló eredményeik az elmúlt évek során és emellett egy olyan csapatról beszélünk, akik nagyon fejlett technológiákkal rendelkeznek. Az autójukat mindig jó ütemben tudták fejleszteni és remélem, hogy az idei szezonban már én is kivehetem majd a magam részét ebből.

    „Remélem, hogy a megszerzett tapasztalatommal segíteni tudom majd az A521-es és természetesen a jövőbeli autók fejlesztését is. Teszt és fejlesztő versenyként is motiváltnak kell lenni, szóval már alig várom, hogy beilleszkedjek ebbe az új környezetbe.”

  • Immáron „téli ruha” nélkül, valódi festésével debütált az Alpine

    Immáron „téli ruha” nélkül, valódi festésével debütált az Alpine

    Az Alpine ugyan már mutatott egy kis ízelítőt magából, ám a konstrukciója és annak színei most debütált.

    A Renault Csoport úgy gondolta, hogy újjáéleszti a régi márkáját és visszavezeti azt a autósport világába. Ez az elgondolás vezetett el az Alpine F1 megszületéséig. Azonban nemcsak a név és a külső változott meg, hanem a projektet irányító gárda is, ugyanis Cyril Abiteboul nélkül folytatódik tovább a Forma-1-es szerepvállalás.

    A francia vezetőt váltva, Laurent Rossi, Davide Briviot és Marcin Budkowski fogja ellátni az Alpine körüli feladatokat.

    Az A521 januárban már prezentálta a téli ruháját, és felidézte a márka múltját.  Sőt, a múlt hónapban be is indították erőforrásukat, amit közösségi médiás felületeiken tettek közzé. Ám most a ‘versenyszíneket’ tekintheti meg a nagyérdemű. A színek és számok mentén némileg a pilótafelállás is változik, ugyanis Esteban Ocon mellett, a Forma-1-hez visszatérő Fernando Alonso fogja vezetni a másik konstrukciót.

    Az autóbemutatón azonban a spanyol nem vett részt, ugyanis múlt hónapban biciklis balesetet szenvedett, és állkapocs műtéten esett át. A felek úgy látták jónak, ha a 39 éves pilóta nem utazik el az Egyesült Királyságba, így inkább otthonában folytatja a felkészülést.

    Az online prezentálás kapcsán az márka történelmét bemutatva vezették fel az új konstrukció megjelenését. Az angol és francia nemzeti színekben pompázó autó mögött, a csapat irányítói és Esteban Ocon felelt virtuális formában Lee McKenzie kérdéseire.

    Meglepetésre a csapat tartalék versenyzője Daniil Kvyat lett!

     

  • Alonso: Nem számít, hogy kihagyom a bemutatót

    Alonso: Nem számít, hogy kihagyom a bemutatót

    Az utazási szabályozások az oka, hogy Fernando Alonso nem lehet ott az Alpine ma esedékes autóbemutatóján.

    A spanyol nemrégiben biciklibalesetet szenvedett, így az a pletyka is felröppent, hogy nem tudna beszélni állkapocs- és fogsérülései miatt.

    „Az egészségügyi helyzet és a különböző szabályozások nem engedélyezik, hogy bármilyen kommunikációt vagy marketing tevékenységet végezzen, míg a kritikus felkészülés szakaszában van” – állt az Alpine korábbi közleményében.

    Alonso viszont minden kételyt eloszlatott azzal, amikor bejelentkezett közösségi oldalán egy videó formájában, melyben elmondta, hogy az utazási szabályozások miatt nem mehet el az Egyesült Királyságba Svájcból, ahol lábadozik.

    „A jelenlegi megkötések nehézzé teszik az utazást Svájc és az Egyesült Királyság között” – mondta a videóban. „De egyébként követni fogom a bemutatót, mint mindenki más, szóval nem számít, hogy nem vagyok ott fizikálisan. Alig várom, hogy megmutassuk az autót és az új színeket, nemrég próbáltam fel az új versenyruhát. Nagyon izgatott vagyok, hamarosan látjuk egymást.”

  • Briatore: A Renault hosszú távra tervez az F1-ben

    Briatore: A Renault hosszú távra tervez az F1-ben

    A Renault korábbi csapatfőnöke, Flavio Briatore meggyőződése, hogy a franciák új vezérigazgatója hosszú távra tervez a Forma-1-ben.

    Luca de Meo 2020-ban vette át ezt a pozíciót és gyorsan biztosította is a márka királykategóriás jövőjét. Alpine néven futnak tovább idéntől, sőt Fernando Alonsót is visszahozták a csapathoz, aki 2005-ben és 2006-ban nyert bajnokságot velük, éppen Briatore főnöksége alatt.

    „Garanciát kaptunk a Renault-tól. Luca de Meo a Renault elnöke és nagyon motiváltan fektet pénzt a Forma-1-be hosszú távon” – nyilatkozta Briatore Peter Windsornak. „Velem nagyon jó volt a Renault, amikor pénzre volt szükségem, megkaptam. A pénz persze az autó fejlesztésére ment. Annyiszor volt nekem a legrosszabb motorhome-om, mert a Forma-1-ben hiába van neked a legjobb motorhome-od, attól nem lesz gyors autód. Én mindent a kocsira költenék.”

    Briatore ezután rátért Alonsóra és Schuamcherre, mindkettejüket leigazolta a csapatába. Schumachert még akkor, amikor Benettonnak hívták az istállót, de a némettel és a spanyollal is két bajnokságot nyert.

    „Amikor olyan tehetséged van, mint Schuminak, az nagyon különleges, mert mindenki gyors a Forma-1-ben, de nagyon vékony a határ a szupersztársághoz. Fernando és Schumi esetében bármilyen körülmények is voltak a versenyszimulációkon, ugyanazokat az időket futották. Mintha számítógépek lettek volna, akik megmondják, mi a helyzet. Szerencsés vagyok, hogy az akkori két legnagyobb tehetséggel dolgozhattam. Ott volt a motiváció is. Schumi mindenkit az edzőterembe kényszerített. Prostról például lehetett látni képeket a teremben, ahogy edz. Michael négy órán át volt lent és amikor befejezte a versenyt, nem izzadt, ahogyan Fernando sem.”

  • Fernando Alonso nem lesz jelen az Alpine F1 autóbemutatóján

    Fernando Alonso nem lesz jelen az Alpine F1 autóbemutatóján

    Az Alpine F1 hivatalosan bejelentette, hogy Fernando Alonso nem fog elutazni Enstone-ba, a jövő heti autóbemutatóra.

    A spanyol versenyző az elmúlt hetekben szenvedett balesetet a svájci Lugano közelében, mikor is egy autó elsodorta, miközben biciklivel edzett. A kétszeres világbajnokot azonnal kórházba szállították, majd állkapocs műtét hajtottak végre rajta. Alonso már hazamehetett a kórházból, és folytathatja a felkészülést.

    A március 2-án (kedd) megrendezésre kerülő bemutatón, viszont fizikailag nem lesz jelen, ám a francia alakulat hozzátette, hogy valamilyen formában megpróbálják megoldani azt, hogy bejelentkezzen.

    ,,Sajnálattal erősítjük meg azt, hogy Fernando Alonso nem fog megjelenni a médiának szervezett eseményen. Az egészségügyi helyzet és a hatályos előírások nem teszik lehető azt, hogy kommunikációs és marketing tevékenységeket folytasson, miközben gőzerővel készül a szezonra.” – áll az Alpine hivatalos közleményében.

    Az alakulat hozzátette, hogy a sajtó számára biztosít különféle anyagokat a spanyollal kapcsolatban. Bahreinben viszont már a média számára is elérhető lesz a 39 éves pilóta.

    Ennek tükrében Esteban Ocon fogja képviselni a versenyzői frontot a csapat újdonsült vezérkara mellett.

  • Briatore: Be fogom zárni Alonsót a garázsba, ha biciklire ül

    Briatore: Be fogom zárni Alonsót a garázsba, ha biciklire ül

    Flavio Briatore azzal fenyegette meg Fernando Alonsót, ha balesete után is biciklire ül, akkor bezárja a garázsba.

    A spanyol pilóta az elmúlt hetekben szenvedett balesetet a svájci Lugano közelében, ugyanis egy autó elsodorta őt biciklizés közben. A kétszeres világbajnokot azonnal kórházba szállították, ahol is kiderült, hogy eltörött az állkapcsa. A szükséges műtét azonban sikeres volt, így a 39 éves pilóta már elhagyta a létesítményt, és folytathatja felkészülését az idei szezonra.

    Menedzsere és egykori csapatfőnöke, aki a Renault/Alpine szerződését is elősegítette, elmondta neki, ha nem hagyja abba kerékpározást, akkor szankciókat fog bevezetni.

    ,,Fernando a biciklis balesetét leszámítva nagyon fit. Mindennap beszélek vele. Megmondtam neki, hogy hagyja abba a biciklizést, mert nagyon veszélyes. Ha annyira menni akar, akkor menjen a hegyekbe és ott eddzen egy mountain bike segítségével, ne az utcán. Azt mondtam neki, hogy ha nem hagyja abba a kerékpározást, akkor be fogom zárni a garázsba – nem a biciklit, hanem őt. Viszont Fernando a toppon van, és nagyon-nagyon motivált. Úgy vélem jót tett neki az, hogy két évig távol volt a Forma-1-től, mert így ismét van motivációja. Mikor egy olyan autót vezetsz, ami nem alkalmas a győzelemre, akkor az egy ilyen kaliberű versenyző számára rengeteg frusztrációt okoz. Ugyanis szerintem ha a versenyzők közül 6-7-et beültetnék a Mercedesbe, akkor az a hat vagy hét pilóta meg tudná nyerni a bajnokságot. A versenyző kvalitásait elismerve is túl domináns az az autó.” – nyilatkozta Biratore Peter Windsornak.

    Az olasz vezető elmondta, hogy Alonsónak vannak kétségei afelől, hogy ott lehet-e a szezon előtti teszten, Bahreinben, ám Briatore e tekintetben nagyon bizakodó:

    ,,Már nagyon jól tud beszélni. A probléma  itt a fogakkal van, ugyanis kettőt elveszített. Nagyon szerencsés volt, ugyanis ez a kerékpározás manapság eléggé veszélyes. Nagyon-nagy szerencséje volt, Isten rajta tartotta a szemét. Ma már tökéletesen beszélt, csak egy olyan nap volt, mikor nem tudott megszólalni a jéggel teli maszk miatt. Egy autóval ütközött, így szerencsés volt. Emlékezhetünk arra, hogy járt Hayden a motorversenyző, vagy Mark Webber és Zanardi. Hiszek abban, hogy meg van írva a sorsunk-  így ő megmenekült. Biztos vagyok abban, hogy a teszten már ott lesz.”

  • Az Alpine-nak új partnere és juniorcsapata lesz?

    Az Alpine-nak új partnere és juniorcsapata lesz?

    Múlt év januárjában Luca de Meo vette át a Renault vezérigazgatói székét, azóta pedig sok változás történt a franciák háza táján. Alpine néven folytatják tovább a Forma-1-ben idéntől, a csapatfőnök, Cyril Abiteboul pedig távozott a csapattól. A 2021-es szezonra maguk maradtak abból a szempontból, hogy senki másnak nem szállítanak motort, mivel az eddig általuk kiszolgált McLaren visszaváltott Mercedesre.

    A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint azonban az Alpine-nak 2022-től újra lesz partnere, méghozzá a Williams.

    „Amíg az Alpine maga van, nem lesz képes harcolni a Mercedesszel, akiknek három ügyfelük is van, vagy a Ferrarival, vagy a Hondával. Ezzel de Meo tisztában van, ahogy mindenki más is, aki érti a motorsportot” – írta a már említett olasz lap.

    Továbbá arról is beszámoltak, hogy a Williams állítólag juniorcsapata is lehetne a franciáknak. Márpedig számukra ez is fontos lenne, hiszen ott várakozik a lehetőségre az F2-ben Guanyu Zhou és Christian Lundgaard is, Oscar Piastriról nem is beszélve.

    Korábban azonban volt arról szó a Williamsszel kapcsolatban, hogy kibővül az együttműködésük a Mercedesszel. Arról lehetett hallani, hogy az erőforráson és a sebességváltón kívül más alkatrészeket is megvásárolnak majd a világbajnok gyártótól. Az ezzel kapcsolatos egyeztetések ugyanakkor talán pont az Alpine közbelépése miatt állhattak le.

  • Privát tesztet teljesít az Alpine juniorja Le Castellet-ben!

    Privát tesztet teljesít az Alpine juniorja Le Castellet-ben!

    A francia csapat a Renault 2018 autójával köröz, az Alpine idei pilótája, Esteban Ocon és juniorja Christian Lundgaard révén.

    Nagy átalakuláson ment keresztül a francia istálló, a névváltáson túl a vezetőség is átalakult. Ami a pilótákat illeti, Ricciardo helyére pedig egy régi ismerős, Fernando Alonso érkezett vissza.

    Az Alpine a változások ellenére sem áll le, egy privát teszten készítik fel legrégebbi juniorjukat, Christian Lundgaardot. Hiába azonban a Renault-é volt a 2018-as masina, már az új Alpine által bemutatott téli festésben pompázik az autó.

    https://twitter.com/AlpineF1Team/status/1363444862675275780

    A dán már nem először vezethet F1-es autót, tavaly Bahreinben lehetőséghez jutott már. Most második F2-es szezonjára készül, szerinte ez lesz az utolsó esélye a Forma-1-es ülésre.

    Nemcsak a junior kapott lehetőséget, hanem egy nappal később a csapat állandó pilótája, Esteban Ocon is, aki a tavalyi Szahír Nagydíjon megszerezte első dobogóját.

    https://twitter.com/AlpineF1Team/status/1363860039300218881

  • A Williams lesz rózsaszínű 2021-ben, nem a Haas!

    A Williams lesz rózsaszínű 2021-ben, nem a Haas!

    A Williams csapata küzdötte magát a pole pozícióba a pink színért az idei évre, nem a Haas istállója. A Kölner Express azt állította a héten, hogy az Aston Martin zöld festése miatt a rózsaszínjéről ismert osztrák víztisztító vállalat, a BWT figyelme a Haas felé irányult. A német RTL csatorna azonban úgy tudja, hogy ez nem helytálló, és ennyit közöltek:

    „Információink szerint a BWT nem fogja támogatni az amerikai Haas versenycsapatot.”

    Az olasz La Gazzetta dello Sport ugyanakkor azt állította, hogy a BWT-t érdekelte volna az Alpine alakulatának a szponzorálása 2021-re, de megszakadtak a tárgyalások. Mindeközben Lorenzo Pastuglia újságíró úgy tudja, hogy az osztrákok már nagyon közel állnak ahhoz, hogy megegyezzenek a Williams csapatával. Az ismert olasz sportriporter így fogalmaz:

    „Az egyeztetések előrehaladott állapotban vannak, és közel állnak már a véglegesítéshez.”

    Pastuglia szerint a megbeszélések az Alpinenál is azért álltak le, mert a BWT ragaszkodott a látványos vállalati színükhöz 2021-re is, ahogy az már ismert volt a Racing Point esetében is.