Még a generációs tehetségeknek tartott Charles Leclerc és George Russel sem volt képes arra, amitől Oscar Piastri két lépésre van.
Kétszer három futam van már csak hátra a 2021-es F2-es szezonból. A tabellát jelenleg Oscar Piastri 36 ponttal vezeti az F1-be vele ellentétben versenyzőként fellépő Guanyu Zhou előtt. A jövőre már Alpine-tartalékként tevékenyedő Piastri tehát saját kezében tudhatja a sorsát a bajnoki címért folytatott harcban.
Korábban George Russell és Charles Leclerc tudott duplázni és egymást követő években bajnokká válni az F3-ban (vagy korábban GP3) és az F2-ben is. Ezt ismételheti meg most Oscar Piastri is, illetve ha ezt megcsinálja, a szó statisztikai értelmében még felül is múlja Leclerc-éket. Piastrinak van ugyanis még 2019-ből egy Formula Renault Eurocup-bajnoki címe is, az F3-as éveik előtti szezonból pedig sem Russell, sem Leclerc nem tud győztes szezont felmutatni. Leclerc 2016-ra egy F3-as Európa-bajnoki negyedik hellyel lépett fel a GP3-ba, Russell pedig egy évvel később ugyanebben a sorozatban harmadik lett, mielőtt 2017-ben GP3-as versenyzőnek mondhatta magát.
„Nyilván rámegyek erre a rekordra” – fogalmazott magabiztosan Piastri az F2 hivatalos oldalának. „Persze az se változtatna semmit a hozáállásomon, ha ez lenne az első esélyem bajnoknak lenni. De nyilván ez jelentősen feldobja az önéletrajzomat… Tudom azt is, hogy újonc vagyok. Viszont én és a csapat is megmutattam ami bennünk rejlik. Egyáltalán nem gondolom, hogy túllőnék azzal a realitáson, ha becélzom a bajnoki címet.”
Az elmaradt F1-es lehetőséggel kapcsolatban egyébként kettős érzések kavarognak Piastriban. „Egyrészt furcsa az, hogy az F2-es bajnokságot vezető versenyző még csak fel sem merül érdemben egyik csapatnál sem. Másrészt viszont nagyon is értem a miérteket.”
Esteban Ocon szerint a csapattársa, Fernando Alonso a Forma-1 valaha volt legjobb pilótái közé tartozik. A francia fiatal úgy gondolja, hogy a kétszeres világbajnok egy kategóriába tartozik Michael Schumacherrel és Ayrton Sennával is.
Alonso és Ocon az idei szezonra lettek egymás csapattársai az Alpine-nál és a kettőjük kapcsolatára eddig egyáltalán nem lehet panasz. Mindketten segítették egymást, amikor a legnagyobb szükség volt rá. 2005 és 2006 bajnoka a Magyar Nagydíjon vállalt oroszlánrészt csapattársa futamgyőzelmében azzal, hogy hosszú ideig maga mögött tudta tartani Lewis Hamiltont. Ocon pedig Katarban próbálta megnehezíteni Sergio Pérez dolgát, aki végül nem tudta elkapni Alonsót a harmadik helyért.
A francia pilóta nagy tisztelője a spanyol veteránnak és szerinte a kétszeres bajnoka sportág legjobbjai között van.
„Mindig is tiszteltem Fernandót és az eredményeit” – jegyezte meg az egyszeres futamgyőztes. „Tisztában vagy vele, hogy mennyit dolgozik ő. A tapasztalata, a kora, az eredmények, amiket elért, egyszerűen lenyűgözőek. Fernando a Forma-1 legendái közé tartozik és egy szintet képvisel Sennával és Schumacherrel is. Másként gondolkozik, mint a régi nagy versenyzők és ezt a nagyszerű látni. Nincs még egy hozzá fogható pilóta, az egyszer biztos.”
Sokáig úgy tűnt, hogy Ocon nem igazán szolgált rá a 2024-ig való szerződéshosszabbítására, azonban a francia a szezon második felére összekapta magát és egy remek idényt fut 2021-ben. A franciák legfrissebb F1-es futamgyőztesének jelenleg 60 pontja van, amivel az egyéni bajnokság 11. helyét foglalja el 17 ponttal lemaradva a csapattársától.
Mindketten kiveszik a részüket a konstruktőri ötödik helyükből és Ocon végül azt is hozzátette, hogy „nagyon örül annak, hogy Alonso csapattársa lehet és annak is, hogy közösen dolgozhatnak az Alpine céljaiért.”
Bár odaért a szezonkezdetre, Fernando Alonso úgy véli, idén nem egészen volt 100%-os a visszatérése a pályán kívüli eset miatt.
A spanyol két év kihagyás után tért vissza a királykategóriába, de nem indult zökkenőmentesen a szezonja. Svájcban ugyanis biciklizés közben elütötték, a felépülés miatt pedig megborult a szezont megelőző menetrendje.
Alonsót kórházba is szállították repedt állkapocscsonttal, de minden rendben ment a műtét során, így nem volt kérdéses, autóba ül-e Bahreinben.
„Akkor nem volt kétség. Az orvos gyorsan kijelentette, hogy rendben leszek 10-12 napon belül, és ez még február elején volt. Úgyhogy nem aggódtam.”
„Így visszanézve azonban, hogyan alakult számomra a szezon, többet kellett volna az autóban töltenem. Akár a téli időszakban a gyári szimulátorban.”
„Talán ki is hagytam egy tesztet a 2018-as autóval Le Castellet-ben, amit a csapat elvégzett. Öt-hat verseny telt el, mire 100%-os teljesítményt tudtam nyújtani.”
„A baleset nélkül ez lehetett volna akár két-három verseny is, úgyhogy ez kissé visszavetett.”
Fernando Alonso elárulta, hogy mennyire furcsa élmény volt neki hét év után először megosztani a Forma-1-es dobogót a bajnoki harcban álló Max Verstappennel és Lewis Hamiltonnal. A szurkolók és a bennfentesek évek óta nem látták a most 40 éves spanyolt ennyire láthatóan örülni egy versenyeredménynek, Katarral pedig egy hosszú, egészen a Ferrari-korszakáig visszanyúló pódiummentes korszaknak lett vége. Az Alpine versenyzője a Marcának ezt nevetve el is ismerte:
„Furcsa volt nekem ez a dobogó. Nem igazán tudtam, hogy mit csináljak. Az a két versenyző háborúban állnak egymással, és ott voltam még én, de nem akartam túlságosan kitűnni.”
Alonso azt is tisztázta, hogy bár örül pályafutása 98. dobogójának, de ez nem hasonlítható sok más korábbi, első háromban való szerepléséhez:
„Nem fogom azt mondani, hogy ez egy olyan pódium volt, amely jelentőségét tekintve összehasonlítható néhány más dobogós helyezésemmel. Nagyon örülök, de nem lehet összehasonlítani másokkal, különösen a győzelmekkel nem. Fontos, de igazából picit furcsa érzés volt.”
2017 decemberi bemutatása óta az Alpine az A110 Première Edition modellel üzent a márka rajongóinak, majd az A110 Légende GT 2021-es kifejlesztésével kápráztatta el a sportos autók szerelmeseit.
Az Alpine új A110-es kínálata pedig ezen a napon debütál:
A110
A110 GT
A110 S
A három verzió ízig-vérig Alpine mestermunka, mindegyik egyedi, jellegzetes karakterisztikával büszkélkedik, és együtt széles felhasználási spektrumot – háromféle élményt – biztosítanak tulajdonosaiknak. Ugyanolyan könnyűek és agilisak, mint a többi Alpine verzió, viszont 4 hengeres 1.8-as turbómotorral, Getrag 7 fokozatú automata sebességváltóval, valamint kettős nedves tengelykapcsolóval vannak felszerelve.
Az Alpine A110 az Alpine univerzum belépő szériája. Az Alpine futóműnek és 252 lóerős motorjának köszönhetően a Berlinette-tel megegyező, őrületes vezetési élményt nyújt. Az autó könnyű, élénk és precíz, minden közlekedési körülmény között.
Az Alpine A110 GT a kínálat Grand Tourisme sportkupéja. Az Alpine futóműve a 300 lóerős motorral párosítva tökéletes egyensúlyt teremt a teljesítmény és a kényelem között. Sokoldalúságának és eleganciájának alig akad párja. Igazi sportautó mely egyszerre feledteti a mindennapi közlekedés monotonitását, és alkalmas hosszabb utak megtételére is.
Az Új Alpine A110 S a kínálat csúcsát képviseli teljesítményfókuszú kialakításával. Sport futóműve a 300 lóerős motor maximálisan kihozható teljesítményéhez van igazítva. A lelkéig hatóan igazi sportautó! Opcionálisan semi-slick gumikkal és egyedi karbon aerodinamikai kialakítással is kérhető, amely – főleg, ha pályán használják az autót – bizonyosan lenyűgöz minden precizitást értékelő sofőrt. Az Új A110 S vagány és izgalmas, garantált a libabőrös vezetésélmény!
A vásárlók országonként eltérően, november 24-től adhatják le rendeléseiket az Új Alpine A110-es modell darabjaira.
“2021 történelmi év az Alpine számára: belépett a Forma-1-be, megnyerte a Magyar Nagydíjat, és elindította az Endurance-programot is a csúcskategóriában. Az új A110-es kínálatot is ezek a sikerek inspirálták: frissebbek lettek az új autók, a teljesítmény terén tovább emelték a tétet, de ezen túl is megtestesít mindent, amire a motorsportban törekszünk.”
Laurent Rossi, az Alpine vezérigazgatója
Az Új Alpine kínálat: a három A110 variáció három különböző filozófia megtestesülése
Az Új Alpine A110 S, A testet öltött SPORTosság
Fotó: Alpine
Az autó hátoldalán és az ajtóküszöbökön található S jelzés az Új A110 S által nyújtott sportos és intenzív vezetési élményre utal – valamint a kompromisszumok nélküli felszereltségre, ami magában foglalja a 300 lóerős motort, a futóművet, a fékeket, a kipufogót és a sportüléseket. Minden körülmény között, bármilyen úton és sebességnél fantasztikus élményt nyújt. Ha a kéttónusú fényezés (Izzó homoktövis + Mélyfekete tető) keltette vizuális élményt, tovább fokozná a tulajdonosa, karbon aerodinamikai csomagot is rendelhet opcionálisan a járművére, ami első és hátsó spoilereket tartalmaz.
A külső felszereltséget fekete Alpine logó az üzemanyagtank fedelén és a karosszéria oldalán, 18″ fekete GT RACE könnyűfém keréktárcsák, 215/40 R18-as első és 245/40 18-as hátsó gumiabroncsok, valamint narancssárga féknyergek egészítik ki. A belső tér csúcsfelszereltséget kínál, többek között állítható Sabelt Sport üléseket, alumínium pedálokat, valamint Dinamica, kontrasztos narancssárga varrással ellátott belső kárpitozást, amennyiben a Dinamica csomag és a Dinamica kárpittal borított Sabelt® ülések mellett dönt a leendő tulajdonos. A narancssárga biztonsági övek és a hozzá kapcsolódó szerelvények, a Dinamica ülés- és műszerfal borítás az Új A110 S verzió egyedi jellegzetességei.
Az Új A110 S az opcionális Michelin® Pilot Sport CUP 2 semi-slick gumikkal és a karbon aerodinamikai csomaggal akár a 275 km/órás sebességet is elérheti. A karbon aerodinamikai csomag egy aerodinamikai áramlást javító karbon hátsó spoilerből, egy karbon első lamellából és az autó alatt elhelyezett hosszabb, áramvonalasabb első burkolatból áll, ami a hátsó diffúzor valamint a lapos padlólemez hatékonyságát fokozza. A 275 km/órás sebesség mellett a stabilitásról az első kerekek 60 kg-os s a hátsó kerekek 81 kg-os többletterhelése gondoskodik, ez összesen 141 kg-ot tesz ki, köszönhetően a karbon aero-csomagnak. Ezzel a felszereltséggel az A110 S a pályákon is teljes mértékben ki tudja hozni a benne rejlő potenciált.
“Az Új Alpine A110 S az első A110-es, amely hátsó spoilerrel rendelkezik. Az A110 S-t számos szélcsatorna-tesztnek vetettük alá, amelyekből kiderült, hogy a maximális sebesség eléréséhez jelentős aerodinamikai támogatásra van szükség. A karbon aerodinamikai csomag a válaszunk erre a kihívásra. Az A110 S végsebessége 275 km/óra, fantasztikusan néz ki, a pályák sztárjának született, felveszi a versenyt akár az idővel is.”
Végsebesség (ha a korlátozó ki van kapcsolva): 275 km/h
Sport futómű: újra kalibrált stabilizátorok és rugók, célzottan kialakított tengelygeometria, 50%-kal merevebb tekercsrugók, ennek megfelelően beállított lengéscsillapítók, üreges stabilizátorok a súly minimalizálása érdekében (100%-kal feszesebbek), 4 mm-rel alacsonyabb hasmagasság, hidraulikus kormány-állások az optimális vezetés érdekében.
Menetkész tömeg: 1 102-1 140 kg.
Kipufogórendszer: Sport CUP
Brembo nagyteljesítményű fékrendszer, 320 mm átmérőjű féktárcsák elöl és hátul, narancssárga féknyergek
18″ fekete GT RACE könnyűfém keréktárcsák
Michelin® Pilot Sport 4 gumiabroncsok (215/40 R18 elöl és 245/40 R18 hátul)
Sabelt Sport állítható ülések, fekete Dinamica és bőr borítással, narancssárga varrással
Alpine A110 GT, Grand Tourisme, A FRANCIA STÍLUS
Fotó: Alpine
A Viharszürke alapszín valamint a GT jelvény hátul és az ajtóküszöbökön az autó első, szemmel látható megkülönböztető jegyei. Az A110 GT Alpine futóművével és 300 lóerős hajtásláncával a teljesítmény és az elegancia páratlan keveréke.
A karcsú sziluett, a kifinomult belső tér és az éles mechanikai vonalak csábító hatást keltenek. Az alapfelszereltséghez tartoznak az első és hátsó parkolóradarok, tolatókamerával kiegészülve valamint a 6 irányban állítható bőr Comfort ülések (kék kontrasztos varrással).
Michelin® Pilot Sport 4 205/40 R18 méretű gumiabroncsok elöl és 235/40 R18 méretű gumiabroncsok hátul
6 irányban állítható Comfort ülések, fekete vagy barna bőr kárpitozással, kék varrással
Alpine A110 originelle – Az EREDETI
Fotó: Alpine
Ezt a modellt A110 névre keresztelték át, mivel agilitása és gyorsasága páratlan: csökkentett tömegét (1,102 kg menetkész tömeg) optimálisan osztották el (44% elöl, 56% hátul, a motor hátul-középen helyezkedik el). Alpine futóművel és Sport ülésekkel van felszerelve, hatékonysága és kezes viselkedése pedig minden körülmény között igazán élvezetes vezetési élményt nyújt.
Alpine futómű, kettős keresztlengőkaros első és hátsó felfüggesztés
Menetkész tömeg: 1.102-1.140 kg
Brembo 296 mm átmérőjű első és hátsó féktárcsák, világos szürke féknyergek
17’’ tízküllős könnyűfém keréktárcsák
Michelin® Pilot Sport 4 205/45 R17 méretű gumiabroncsok elöl és 235/45 R17 méretű gumiabroncsok hátul
Állítható Sport ülések 2 sínen, fekete mikroszálas és bőr borítással, szürke varrással
Az Alpine új multimédia rendszere fejlettebb csatlakoztatási lehetőségekkel
Fotó: Alpine
Az Új Alpine A110 új multimédia rendszert kínál: 7” érintőképernyőt, Bluetooth-csatlakozást és 2 USB-csatlakozót foglal magába. A rendszert az okostelefonok világa ihlette, intuitív (a widgetek testre szabhatók), kompatibilis az Apple CarPlay-jel és az Android Auto rendszerrel.
A kormánykerék mögötti digitális műszeregységen aktiválható a hangfelismerés funkció, így hanggal vezérelhető az okostelefonok iOS vagy Google rendszere, vagy akár a Google Online keresőt is működtethető úticél keresése közben. (magyar nyelven nem érhető el)
A fedélzeti navigációs rendszer rengeteg praktikus információt nyújt valós időben (forgalmi frissítések, veszélyes területek, a közelben lévő benzinkutak, beleértve az üzemanyagárakat is, stb.)
Az Alpine Telemetrics menü (A110 és GT verziókon opció) valós idejű adatokat vagy oszlopdiagramokat foglal magában, amelyek a turbónyomásról, a sebességváltó hőmérsékletéről, a nyomatékról, illetve a teljesítményről, a kormánykerék szögéről és a gyorsulásról nyújtanak információt. A beépített kronográf segítségével a körpályákon elért, változó teljesítményt is figyelemmel követheti.
A 7” Alpine multimédia rendszer kiviteltől függően standard audiorendszerrel (2 hangszóró), Focal audiorendszerrel (2 hangszóró + 2 magas hangszóró) és Focal Premium audiorendszerrel (2 hangszóró + 2 magas hangszóró + 1 mélynyomó) rendelhető.
Az Új Alpine új, 7” Alpine multimédia rendszer kompatibilis a FOTA (Firmware Over The Air) távoli frissítéseivel. Ez a csatlakoztathatóság lehetővé teszi például, hogy a közeljövőben Wi-Fi-kapcsolatot is hozzá lehessen adni.
Élesebb motorkalibráció
Fotó: Alpine
A vezetési élmény maximalizálása érdekében minden Alpine A110 három, vezető által választható üzemmóddal rendelkezik: Normal, Sport és Track.
A Normal és Sport üzemmódok az erőteljesebb sebességváltásra vannak optimalizálva, beleértve a sebességfokozat lefelé váltásnak és a motor fordulatszám-növelésének lehetőségét (a dupla kuplungolással elérhető kis rásegítéssel) a sebességfokozatok felfelé váltásai között.
A gázpedál és a motor reakciója, a szervokormány érzékenysége, a sebességváltás optimuma, a kipufogószelepek aktiválása és az ESC reakciója a választott modelltől függően változik (az ESC-t pedig egy gombnyomással teljesen kikapcsolhatja).
Az A110 GT és az Új A110 S motorjainak kalibrációit továbbfejlesztették, hogy a maximális teljesítményt 300 lóerőre növekedjen magasabb fordulatszámon (6 300 fordulat/perc), 20 Nm-t emeltek rajta (340 Nm nyomaték már 2400 fordulat/percnél), így a maximális sebességet a 7. fokozatban érik el (az automata váltót is a teljesítmény növelésére tervezték).
Egy másik teljesen új funkció: a Launch Control indításakor az egyik henger ideiglenesen leáll, amitől még dögösebb hangzása lesz az autónak.
Új opciós kínálat
Fotó: Alpine
Az új A110-es sorozat új felszereltséget vezet be (változatoktól függően):
Komfort csomag (csak az A110 esetén): Komfort csomag: 6 irányban állítható fűthető Sabelt® Comfort ülések, 18“ fekete gyémánt “Sérac” könnyűfém keréktárcsák, alumínium pedálborítás, első és hátsó parkolóradarok, tolatókamera és Focal® hangrendszer.
Parkolás csomag: Első és hátsó parkolóradarok + Tolatókamera
Tükör csomag: Elektromosan behajtható külső visszapillantó tükrök és elektrokróm belső visszapillantó tükör
Aktív sportkipufogó rendszer (csak az A110 esetén) optimalizált utó-befecskendezéssel, amely a márka imidzséhez méltó, Alpine-ra jellemző hangzást produkál a hangolt akusztikus rezóval. A megoldás része egy aktív akusztikus szelep a Sport és Track üzemmódban, valamint Y splitter az ellennyomás biztosítása és a szükségtelen (ú.n. parazita) zajok elfolytása érdekében.
Dinamica csomag (csak az A110 GT és az Új A110 S esetén): Fekete Dinamica kormánykerék-, tető-, középkonzol- és műszerfal borítás
Karbon aerodinamikai csomag (csak az Új A110 S esetén): Karbon első és hátsó spoiler. Hosszabb első légterelő nyílásokat kap az autó az alatta elhelyezett hátsó diffúzor és a lapos padlólemez hatékonyságának fokozása érdekében. A végsebessége (a korlátozó kikapcsolt állapotában) 275 km/óra.
Michelin® Pilot Sport CUP 2 gumiabroncsok semi-slick gumiabroncsok (csak az A110 S esetén); nagy teljesítményű gumiabroncs-felszerelés (megerősített szerkezet, jobb tapadás), amely versenypályákon való manőverezésre és hétköznapi használatra egyaránt alkalmas.
Sabelt® kagylóülések Dinamica kárpitozással (csak az Új A110 S esetén)
Az opciós kínálat egyéb elemei:
Brembo nagyteljesítményű fékrendszer, 320 mm átmérőjű féktárcsák elöl és hátul
18’’ fekete gyémánt „Grand Prix” könnyűfém keréktárcsák
18“ fekete gyémánt “GT Race” könnyűfém keréktárcsák
18“ fekete gyémánt “Sérac” könnyűfém keréktárcsák
Fényes karbon tető, 1,9 kg megtakarítás (az A110 GT és az A110 S esetén)
Tároló csomag: Rögzítőháló az utasülés mögött + tárolódoboz
Az Alpine A110, A110 GT és az Új A110 S verziók számos standard és 22 további egyedi Atelier Alpine fényezéssel kaphatók. Egyedül az Új A110 S kérhető teljesen új kéttónusú fényezéssel (Izzó komoktövis karosszéria és Mélyfekete tető)
Alonso lett a nap versenyzője, Prost egyenesen a legjobbnak nevezte, és sokan fejezték ki örömüket a spanyol dobogós visszatérésével kapcsolatban. A kétszeres világbajnokon persze sokat segítettek a büntetések, de az egyébként is erős Alpine-ban végül csak Verstappen előtt kellett fejet hajtania, aki egyébként szintén nagyra tartja a dobogós teljesítményt Alonso részéről.
„Az nagy kár, hogy Checo nem tudott felállni a dobogóra, de ő is szép pontmennyiséget hozott a csapatnak. Viszont nagyon örülök Fernando ittlétének is. Mind tudjuk, mekkora versenyző, efelől senkinek semmi kétsége nem lehet” – fogalmazott a verseny utáni sajtótájékoztatóan Verstappen.
Fernando Alonso kilencvennyolcadszor állhatott fel a dobogóra F1-es pályafutása során. 2014-ben még Ferrari-versenyzőként zárt a második helyen Daniel Ricciardo mögött és Lewis Hamilton előtt. Max Verstappen ekkor még az F3-as Európa-bajnoki mezőnyben vitézkedett, egy mezőnyben többek között Esteban Oconnal és Antonio Giovinazzival.
A többszörös világbajnok F1-es legenda Alain Prost, a Renault tulajdonában lévő Alpine csapat egyik kulcsembere a 40 éves spanyolt „a mezőny legjobb versenyzőjének” nevezte. A spanyol Alonsonak utolsó dobogós helyezése 2014-ben volt a Ferrarival, mielőtt a szerencsétlenkedő McLarenhez igazolt. Ezt követően kétéves, idén véget ért „szünetre” vonult, de ezzel a fenti megállapítással nem feltétlenül ért egyet. És ezt el is mondta büszkén a spanyol DAZN műsorszolgáltatónak:
„Minden tiszteletem mellett, Hamiltonnal és Verstappennel osztozom a dobogón, mássokkal nem.”
A 66 éves Prost az Auto Motor und Sportnak Katarban így fogalmazott:
„Számomra ő a legjobb versenyző a mezőnyben. Hihetetlen az, hogy mennyire átlátja a versenyt, amilyen az érzéke a gumikhoz, az autóval kapcsolatos nyilatkozatai és az, ahogyan információt ad a mérnököknek.”
Prost elismerte, hogy amikor a Renault úgy döntött, hogy Alonsót szerződteti az F1-es visszatéréséhez, szkeptikus volt a kétszeres címvédő hírneve miatt:
„Fernando mindig azt mondta nekem, hogy egy más emberré vált, és azt kell mondanom, hogy igaza volt. Teljesen az istálló szolgálatába állt, és ez nagyon jót tesz a csapatnak.”
A Katari Nagydíjon Fernando Alonso 2014 óta ért fel ismét a dobogóra. A spanyol egy kiállással kockáztatott, de bejött neki, hiszen Sergio Pérez éppen nem érte utol a végén.
„Hihetetlen! Hét év. De végül sikerült” – mondta a verseny után örömittasan. „Néhány versenyen közel voltunk hozzá, de nem eléggé. Szocsi volt a legutóbbi lehetőség.”
A 40 esztendős Alonso a harmadik helyről is rajtolt, ám miután leküzdötte Pierre Gaslyt, sokáig haladt a második helyen. A futam második szakaszában Pérezzel csatázott, miután Verstappen hamar átlépett rajta. A mexikói kétszer jött ki, és a friss gumikon már nem volt ideje utolérni a konstans jó köridőket autózó Alonsót, akinek a futamvégi virtuális biztonsági autós szakasz is kapóra jött.
„Azt hittem, hogy a lágy gumikkal az első kanyarban vezetni fogok Lewis előtt. A végén pedig nagyon közel voltam Checóhoz. Már az elejétől fogva egy kiállást terveztünk, de nem tudtuk, hogy milyen lesz a kopás. Elég jól sikerült. Az autó megbízhatósága kiváló és ezt meg is érdemlik a srácok. A fenébe is, de rég vártam erre.”
Az Alpine idei második dobogóját szállító Alonso összességében a 98. dobogóját jegyzi.
Fernando Alonso az ötödik helyen végzett a Katari Nagydíj időmérő edzésén, ez pedig a legjobb időmérős eredménye visszatérése, sőt valójában a 2014-es Japán Nagydíj óta.
Mindazonáltal a spanyol idén egyszer már rajtolt ilyen előkelő helyről, a Török Nagydíjon, de akkor Hamilton rajtbüntetése miatt előrelépett egyet, magán az időmérőn csak a hatodik leggyorsabb volt. Azonban akkor egy jó eredmény esélye rögtön a rajt után elszállt, amikor Pierre Gaslyval értek össze.
„Azt hiszem, az egész hétvége rendben volt, végig pozitívan álltam az autóhoz” – nyilatkozta Alonso az időmérő edzés után többek között a RacingNews365-nek. „Az első gyakorláson nagyon jól éreztem magam, a nagy sebességű kanyarokkal tarkított pályán nagyon jó vezetni, főleg most, a könnyű autókkal, az új gumikon, fantasztikus érzés. Mondtam a csapatnak, hogy egész éjjel vezetnék, ha adnak üzemanyagot. Úgy tűnik, hogy egyes pályák jobbak a csomagunk számára – például Isztambul, Szocsi és ez –, mint mások. Van néhány hasonlóság ezeken a pályákon. Meg kell vizsgálnunk, hogy mi hiányzik néhány helyszínen.”
Az Alpine veteránja ugyanakkor pontosan tudja, a verseny az, ami számítani fog, és több gyorsabb, jobb taktikán lévő autó fog érkezni mögötte.
„A szombat jó dolog, de ezt a helyzetet holnap ki kell használnunk” – tette hozzá. „Szerintem a gumiválasztásnál is vannak különböző stratégiák. Néhányan a közepesen, néhányan a lágyon lesznek. Nem tudjuk, hány kiállás lesz holnap, ez egy új pálya mindenki számára – nincs elég adat. Sok a kérdőjel, de jobb ezeket a kérdéseket az 5. helyről megoldani, mint a 15-ről. Azt hiszem, hosszú verseny áll előttünk. Még Carlos is a közepesen indul. Pérez a 11. helyen áll, választhat bármit, a közepest, vagy a keményt, nagy veszély lesz. Számos megoldandó dolog lesz.
A kétszeres világbajnok Fernando Alonso elismerően beszélt az Alfa Romeo új igazolásáról, akivel már nagyon várja a versenyzést.
Guanyu Zhou lesz az első kínai Forma-1-es pilóta. Az Alpine kötelékébe tartozó versenyző – aki jelenleg a csapat fejlesztő pilótája is egyben – az Alfa Romeo színeiben mutatkozik be majd 2022-ben. A kínai versenyző idén már részt vehetett egy szabadedzésen, ugyanis az Osztrák Nagydíj első gyakorlásán vezethette Alonso Alpine-ját.
Katarban a spanyol pedig kitért pár szóban Zhoura is, akiről csupa jó véleménnyel van.
„Nagyon örülök neki, egy kedves srác. Mivel az Alpine Akadémia tagja, így teszteltem vele jó néhány napot idén. Tavaly, amikor egy korábbi Renault-t teszteltem a visszatérésem miatt, néhány napon vele osztoztam Bahreinben és Abu Dhabiban.” – kezdte a spanyol.
„Kiváló a kapcsolatunk, és ahogy már mondtam, örülök, hogy megkapta ezt a lehetőséget.” – tette hozzá.
Zhou érkezése pedig egyet jelent Giovinazzi távozásával. Az olasz jövőre a Formula E-ben fog rajthoz állni, akit a spanyol ugyan sajnál, de szerinte a sportnak jót tesz egy kínai versenyző.
„Ugyanakkor Antonio távozik, ami sajnos megmutatja, hogy hogyan is működik a sport. Alapvetően azonban a Forma-1-nek, Kínának és Zhounak, magának is jót fog tenni ez az esély. Mi már nagyon várjuk, hogy ellene versenyezhessünk, és a lehető legjobban szeretnénk üdvözölni a mezőnyben.” – tette hozzá.