Címke: Alpine

  • Ocon: Nagyot fejlődtünk a rosszabb autó ellenére

    Ocon: Nagyot fejlődtünk a rosszabb autó ellenére

    Esteban Ocon úgy érzi, az Alpine 2021-es autója visszalépés volt a 2020-as konstrukcióhoz képest, ám a csapat szerinte így is fejlődött.

    A legutóbbi holtszezonban névváltáson is áteső istálló ugyan idén is ötödik lett, csakúgy mint 2020-ban, még Renault néven, ám akkor sokkal inkább harcban voltak a „best of the rest” helyért, mint idén, amikor is tisztes távolban követték a McLaren-Ferrari párost.

    Igaz a győzelem idén jött össze nekik, de tavaly több pontot és több dobogót is szereztek összességében. Ez alapján teljesen megállja a helyét, amit Ocon mond, vagyis az idei nem ért fel a tavalyi autóhoz, de a csapat működése összességében fejlődött.

    „Szerintem nagy fejlődésen mentünk keresztül minden folyamat terén, ami a csapaton belül folyt, például a stratégiai döntésekben, a gumik és az autó menedzselésében, vagy abban, hogy kihozzuk belőlük a legtöbbet” – nyilatkozta Ocon a MotorsportWeek.com hasábjain. „Hatalmas előrelépés volt, és nagyon örülök, hogy idén sikerült ezt elérnünk. Két dobogót szereztünk, majdnem hármat, egy olyan autóval, amely nem teljesített olyan jól, mint tavaly. Azt hiszem, nem volt olyan jó csomagunk. Mégis sikerült leküzdenünk ezeket a problémákat, felülkerekedtünk rajta, és még mindig nagyon tisztességes eredményeket értünk el. Tovább akarunk lépni, és ha egyszer meglesz a tempónk, akkor elég veszélyesek leszünk.”

    Ocon azt is elárulta, mi az idei szezonja csúcspontja, és nem meglepő módon, az élete első győzelmét hozó Magyar Nagydíjat választotta.

    „Természetesen a budapesti győzelem volt a fénypont” – tette hozzá. „Abban a pillanatban, amikor a kocsira léptem, és láttam a lelátón ülő szurkolókat, akik éltettek… Azt hiszem, ez óriási volt. Ezért élünk, ezért hajtunk a jó eredményekért.”

  • Alonso: Senki nem tudja, mi lehet a cél jövőre

    Alonso: Senki nem tudja, mi lehet a cél jövőre

    Fernando Alonso szerint egyértelmű, hogy az Alpine-nak fejlődnie kell, de a jövő évi szabályváltoztatások bizonytalansága miatt nem tudja megmondani, mennyire.

    Az Alpine már régóta ezekre a változásokra, illetve a költségsapkára készül, ezt hangsúlyozták is nemrég. Továbbá az is fontos információ, hogy a jövő évre komoly motorfejlesztéssel érkeznek, hiszen egy ideje a Renault már nem módosított az erőforráson.

    A francia istálló idén 5. lett a bajnokságban, futamgyőzelmet is arattak Esteban Ocon révén, de Alonso is visszatért a dobogóra a csapat színeiben.

    Mivel teljesen új autót kell építeni, nagyon viszonyítási alap sincs. Idén a Mercedes és a Red Bull volt a legjobb, nyilván jövőre is ez a legvalószínűbb, de semmit sem lehet biztosra mondani.

    „Senki nem tudja a célt” – idézi Alonsót az Auto Motor und Sport. „Egy normális télen tudnánk, hogy például jó lenne találni 8 tizedet. De most nem tudjuk, mi az új viszonyítási alap. Senki sem tudja. Csak reménykedni lehet, hogy elég lesz. Rendelkezünk a megfelelő emberekkel, a szükséges költségvetéssel, elegendő forrással és a vezérkar támogatásával. Most már rajtunk múlik, hogy mit kezdünk vele. A kifogások ideje lejárt.”

    Az új motor mellett a kétszeres világbajnok még kiemelt egy fontos területet, melyen szükséges lesz fejlődniük.

    „Az új motorra abszolút szükség volt” – tette hozzá. „De valamit az aerodinamika területén is javulni kell. Máskülönben nem fogjuk tudni behozni a lemaradást. Még nem oldottunk meg minden problémát, de jó úton haladunk. Tapasztalataim révén jó rálátásom van arra, hogy hol voltunk jók és hol gyengék, és segíthetek a hiányosságok felszámolásában. Azonban nem számít, mennyire vagyunk jók operatív szempontból, szükségünk lesz egy gyors autóra. Ez az a kérdőjel, amivel mindenki szembesül.”

    Alonso korábban is hangsúlyozta, rajta nem fog múlni, de újra kiemelte, hogy tökéletes állapotban lesz: „Az én koromban többet kell edzenem, más gyakorlatokat kell végeznem és tudatosabban kell táplálkoznom, mint a fiatal kollégáimnak. De ígérem, hogy a szezon kezdetére fitt leszek, és ha az autó is az lesz, akkor lehet reménykedni.”

  • Nem sokat segített Alonso a 2022-es Alpine fejlesztésében

    Nem sokat segített Alonso a 2022-es Alpine fejlesztésében

    Az Alpine kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso elárulta, hogy nem igazán vett részt a jelentősen megváltozó szabályok szerint épülő 2022-es autó fejlesztésében.

    Az idén visszatérő spanyol ennek fő okaként a szabályok feszességét nevezte meg, amikor feltettek neki egy ezzel kapcsolatos kérdést.

    „Nem sokat dolgoztam rajta, hogy őszinte legyek” – válaszolta. „A fejlesztést az összes tervező követte, mint ahogy a szimulációkat is, de az új szabályok túl szigorúak voltak az elején. Rengeteg pontosítás volt az FIA odaláról, hogy mit tehetünk, mit nem és hasonlók. Úgy érzem, ez egy furcsa, új projekt mindenki számára. Most decembertől és januártól elkezdjük a munkát a szimulátorban, és remélhetőleg egy kicsit több lesz a szerepünk.”

    Alonso 10. lett az idei pontversenyben, egy dobogót is szerzett Katarban, sőt elmondta, a szezon minden percét élvezte. Az Alpine új autójával szemben azonban már magasabbak lesznek az elvárásai.

    „Több erő az egyenesekben és több leszorítóerő a kanyarokban, ez a célunk jövőre, mint mindenki másnak” – tette hozzá. „Sok területen erősek vagyunk, csak egy versenyképes csomagra van szükségünk az enstone-i és a viry-i gyárakból. Már több hónapja dolgozunk, és nagy reményeket fűzünk a jövő évhez, de majd februárban meglátjuk.”

  • Alpine: A Renault visszatérése óta ez a legfontosabb telünk

    Alpine: A Renault visszatérése óta ez a legfontosabb telünk

    Az Alpine ügyvezető igazgatója, Marcin Budkowski elárulta, kiemelt fontosságú számukra a jelenlegi téli szünet, sőt a Renault visszatérése óta egyenesen a legfontosabb.

    Az egy évvel ezelőtt arculat- és névváltáson áteső francia gyári csapat egészen ígéretes első évet tudhat maga mögött, szereztek egy győzelmet Esteban Ocon révén, illetve Fernando Alonso az Alpine színeiben tért vissza a dobogóra.

    A csapat vezérkarában is történtek változások, az év elején a MotoGP-ből igazoltak egy szakembert Davide Brivio személyében, ugyanakkor elképzelhető, hogy az olasz már távozik is.

    Budkowski erről nem beszélt, de azt hangsúlyozta, hogy fontos lesz a télen megtartani a lendületet.

    „Sok mindennel készülünk a jövő évre, és valószínűleg ez a legfontosabb tél a csapat számára a Renault visszatérése óta” – idézi őt az Autosport. „Ez az első autó, amelyet a költségplafon alatt tervezünk. Nem vagyunk a költségplafon felett, így ez valójában nem minket érint, hanem a versenytársainkat. Relatív értelemben ez jobb pozíciót biztosít számunkra.”

    A lengyel hozzátette, hogy csak és kizárólag az autó fejlesztésének szabad a középpontban lennie, nem lehet más zavaró tényező: „A csapat felső vezetésének részeként az a feladatom, hogy megvédjem a csapatot a pletykáktól. Tényleg azt akarom, hogy az emberek arról beszélgessenek a kávéautomatánál, hogyan lehetne gyorsabbá tenni az autót, nem pedig arról, hogy ki mit csinál, vagy hogy milyen lesz a vezérkari struktúra.”

  • Alonso: A visszatérés minden pillanatát élveztem

    Alonso: A visszatérés minden pillanatát élveztem

    Fernando Alonso két év kihagyás után tért vissza a Forma-1-be az Alpine színeiben, és számos emlékezetes pillanatot hozott számára az idei év, még ha elmondása szerint nem is 100%-os felkészültséggel kezdte meg a szezont.

    A spanyol helyzetén az sem segített, hogy az év elején kerékpárbalesetet szenvedett, melynek következtében még a mostani holtszezonban is vár rá műtét.

    „Az év elején a dolgok nem voltak könnyűek számunkra” – szögezte le Alonso. „A sportba visszatérve nem voltam 100 százalékos, és kellően magabiztos sem, hogy a végsőkig feszegessem az autó határait. Baku előtt ez eltartott néhány futamig. Végeztünk néhány változtatást az autón, valószínűleg a szervokormány és az első gumikkal kapcsolatos érzés hiányzott a leginkább. De hatalmas lépést tettünk előre az önbizalom terén.”

    Az idei évadban hét évnyi kihagyás után a kétszeres világbajnok visszatért a dobogóra is Katarban.

    „Összességében egy fantasztikus szezon volt ez számomra” – tette hozzá. „Őszintén szólva, nagyon boldog vagyok, hogy visszatérhettem a Forma-1-be, és nagyon élveztem minden egyes versenyt a pályán, de a pályán kívül is. Boldog voltam, minden másodpercet élveztem, és ez a legjobb szezonom 2014 óta a pontok és a pozíciók tekintetében, szóval mindenképpen egy jó visszatérés, és biztosan felkészültebb vagyok 2022-re.”

  • Jelentősen átértékelte az Alpine a közeljövőre vonatkozó céljait

    Jelentősen átértékelte az Alpine a közeljövőre vonatkozó céljait

    Nem az a díszmenet a Renault, illetve az Alpine visszatérése az F1-be, mint ahogy azt a franciák várták. A cél ettől még a vb-cím, legfeljebb nem az eredetileg kijelölt időtávon.

    2016-os visszatérése óta a Renault (idéntől Alpine) egyelőre nem tudott visszakapaszkodni régi sikerei szintjére. Bár az első három évben folyamatos volt a fejlődés (nyolcadik, hatodik és negyedik hely a konstruktőri tabellán), 2019 óta viszont az istálló bebetonozta magát az ötödik helyre. Idén is itt zárt egy igencsak hektikus szezon végén.

    Az Alpine kezdeti álmaiban még záros határidőn belül megszerzett világbajnoki cím szerepelt. Ezt most az anyagyár Renault részéről Davide de Meo azért kicsit finomította. „Ha a tervről akarok beszélni, háromtól öt évig terjedő időtávunk van ismét versenyképesnek lenni. Ennyi időnk van ismét versenyeket és végül vb-címet nyerni.”

    Csak hát ott vannak a riválisok is. „Persze ugyanez a célja a Ferraritól kezdve az Aston Martinnak és a Red Bullnak is. Ők is vb-címekről álmodoznak, hozzánk hasonlóan. Így pedig nyilván nem egyszerű a helyzetünk. Nagyon jók az ellenfeleink is, így pedig nehéz konkrét céldátumot megfogalmazni.”

    Bár az Alpine (akkor még Renault néven) utoljára 2006-ban ünnepelhetett vb-címet Fernando Alonso révén, feladni a franciák nem fogják. „Hosszú távon köteleztük el magunkat a sorozat felé. A célunk a versenyképesség. Néhány éven belül ez meglehet. Néha győzve, néha problémákkal küzdve, néha pedig a dobogón zárva. Egy biztos: nem a középmezőnyben akarunk megragadni.

  • Alonso: Ha jövő héten jönne Bahrein, készen állnék

    Alonso: Ha jövő héten jönne Bahrein, készen állnék

    Fernando Alonso idei szezonra való felkészülése egyáltalán nem alakult ideálisan, ugyanis biciklibalesetet szenvedett, ami után meg is kellett műteni, így a két év kihagyás mellett ez is nehezítette a dolgát.

    2022-re mindenképp problémamentesebb előszezont szeretne, habár azért még meg kell műteni a baleset következtében.

    „Közelebb vagyok, mint 10 hónapja” – mondta Alonso az F1 hivatalos oldalának, ígérve, hogy immár sokkal felkészültebb lesz. „Ha az autó versenyképes lesz, biztosan 100%-os leszek.”

    Räikkönen távozásával viszont Alonso lesz a mezőny legidősebbje, viszont nem gondolja, hogy ez hátrányt jelent majd: „Őszintén szólva, jól érzem magam, szerintem a korom előny. Ami a pályákat illeti, ismerem őket. Még most is mindenki ezt a 18 colos abroncsot teszteli, és én nagyon jól ismerem ezeket a gumikat a WEC-ből. Pontosan ugyanúgy viselkednek. Minden olyan dologgal, amivel szembesülök, az már nem az első alkalom, míg másoknak az. Ez jó.”

    „Fizikálisan szerintem nem annyira megterhelő vezetni az autókat” – tette hozzá. „2004-2005 környékén talán a kor jelenthetett valamilyen határt, de ezekkel az autókkal 300 kört is el tudnék menni. Szupererős vagyok, és ha Bahrein jövő héten lenne, már készen állnék!”

  • Nem biztos Brivio maradása az Alpine-nál

    Nem biztos Brivio maradása az Alpine-nál

    Az anyagyárnál lévő felettese szerint Davide Brivio saját döntése lesz, hogy marad-e az Alpine F1-es csapatánál.

    Korábban felmerültek esetleges személyi változások az Alpine-nál. Ezzel kapcsolatban előkerült Davide Brivio neve is, akivel kapcsolatban azt gyanították, nehezen áll át az F1-re évek MotoGP-s munkája után.

    Laurent Rossi a pletykákkal szemben viszont akkor megvédte őt. „Megfelel az elvárásoknak” – szögezte le az Alpine ügyvezetője. „Ahogy az összes menedzseri pozícióban szereplő emberét, az ő teljesítményét is később fogjuk kiértékelni.”

    A bürokráciailag az Alpine brand felett álló Renault részéről viszont Davide de Meo már nem fogalmazott ennyire egyértelműen Brivio jövőjével kapcsolatban. „Megvan a szerepe a csapatnál. Olyan emberi értékeket hozott magával a csapathoz, amelyekre nagy szükségünk volt. Nagyszerű érzéke van például a fiatal tehetségekhez és az ő fejlesztésükhöz. Szóval a pozíciója megvan. Hogy marad-e, az viszont már az ő döntése. Én viszont úgy látom, folytatni akarja.”

    Az Alpine a 2021-es szezont a konstruktőri tabella ötödik helyén zárta. 155 szerzett pontja alig több mint feleannyi volt a McLaren pontmennyiségének.

  • Alonso további műtétekre számíthat a holtszezonban

    Alonso további műtétekre számíthat a holtszezonban

    Fernando Alonso első dolga az lesz a 2022-be forduló holtszezonban, hogy kórházba vonul egy műtétre.

    Miután idén visszatért a Forma-1-be és aláírt az Alpinehoz, a 40 éves spanyol egy súlyos országúti kerékpáros balesettel indított a szezon előtt. Sérülései miatt titániumlemezeket kellett beültetni az állkapcsába, amelyeket a 22 futamból álló szezon alatt végig magával cipelt a versenyautója pilótafülkéjében. Most, hogy az Abu Dhabi-i szezonzáró lezajlott, Alonso visszatér Európába, ahol újabb randevúja lesz egy sebésszel. A kétszeres bajnok az El Mundo Deportivo című napilapnak nyilatkozott:

    „A téli kalandozásom a kórházban kezdődik majd. Eltávolítják az arcomból és az állkapcsomból a februári balesetemből származó lemezeket, majd lesz néhány hetem a felépülésre.”

    Előtte azonban Alonso még a héten Abu Dhabiban részt vesz a közös gumiteszten, akárcsak az új világbajnok Max Verstappen, és számos más pilóta.

  • „Nem Verstappen viselkedése, hanem Piastri kimaradása a rossz példa a gyerekeknek”

    „Nem Verstappen viselkedése, hanem Piastri kimaradása a rossz példa a gyerekeknek”

    A hétvégén vált biztossá, hogy Oscar Piastri lett a Formula 2 idei évadjának bajnoka. Az ausztrál a szezon végére már nagyon a mezőny fölé nőtt. Az Alpine védence utcahosszal nyerte a bajnokságot, gyakorlatilag többször szerzett pole-t, mint a mezőny többi tagja összesen. Mindezek ellenére sem tud bekerülni a Forma-1-be, csak egy tartalékversenyzői szerep jutott neki az Alpine-nál.

    „Remélhetőleg bajnok lehetek jövőre a kanapén” – mondta mosolyogva Piastri bajnokká avatását követően. „Mindent megtettem, ami tőlem telt, hogy kapjak egy versenyülést. Az év elején azt mondtam, hogy úgy gondolom, hogy az eredményeim alapján alakulhat úgy, hogy valahol F1-es versenyzői ülést kaphatok. Ez nyilvánvalóan nem jött össze. Persze, egy kicsit csalódást okoz, hogy nem fogok közvetlenül fellépni, de nagyon remélem, hogy 2023-ban ott leszek a rajtrácson. Családbarát változatként mondva, eléggé bosszús lennék, ha 2023-ban sem lennék a rajtrácson, mert elfogytak a dolgok, amikkel bizonyíthatok.”

    Egy dolgot tehet a 20 esztendős versenyző, hogy tesztel és szimulátorozik az Alpine-nak, illetve folyamatosan ott lesz a paddockban: „Szeretnék továbbra is az F1-re koncentrálni, és gondoskodni arról, hogy ott legyek a paddockban, hogy az emberek ne feledkezzenek meg rólam.”

    Többen hangot adtak az elégedetlenségüknek azzal kapcsolatban, hogy Piastri nem kerül be, köztük volt a DTM-ben versenyző Daniel Juncadella is: „Az emberek arra panaszkodnak, hogy Verstappen rossz példa a fiatal gyerekeknek, mert túlságosan agresszív és „sportszerűtlen”. De az a rossz példa a fiatal gyerekeknek, hogy Piastri 2022-re nem kap F1-es ülést.”