Címke: Alpine

  • Az Aston Martin főtervezője is követheti Szafnauert az Alpine-hoz

    Az Aston Martin főtervezője is követheti Szafnauert az Alpine-hoz

    Ha Otmar Szafnauer az Alpine csapatához szerződik, benne van a pakliban, hogy az Aston Martin főtervezője, Andrew Green is követni fogja a francia istállóhoz.

    Az Alpine és az Aston Martin csapatvezetésében is komoly változások történtek a télen, előbbiektől távozott Marcin Budkowski és Alain Prost, utóbbiaktól pedig Otmar Szafnauer. A brit csapatnál viszont már az is kiderült, hogy Mike Krack érkezik az éppen Alpine-al szóba hozott Szafnauer helyére.

    A MARCA arról számolt be azonban, hogy a román gyökerekkel is rendelkező szakember magával hozná az Alpine-hoz a 2011 óta csapatnál lévő Andrew Greent, aki először technikai igazgató volt, majd főtervező lett.

    A spanyol lap állítása szerint Greent „az egyik legjobbnak tartják a paddockban”, több nagyszerű innovációval rukkolt elő az évek alatt. Ha Green pedig valóban érkezne, elvileg a 2023-as autóra koncentrálna és tavasz előtt kellene munkába állnia.

    Az viszont kétséges maradt, hogy a jelenlegi főtervező, Pat Fry sorsa mi lehet így – hátrébb lépne, avagy távozna.

  • Így muzsikál a Renault motor az új Alpine-ban – videóval

    Így muzsikál a Renault motor az új Alpine-ban – videóval

    Megmutatta az Alpine, hogyan szól a friss-ropogós Renault motor.

    2021-ben Fernando Alonsóval és Esteban Oconnal az Alpine kétszer is felállhatott a pódiumra. A francia versenyző a Magyar Nagydíjon szerezte meg első F1-es győzelmét, míg a spanyol Katarban vehette át a harmadik helyért járó trófeát. Az istálló a két pilóta révén 155 pontot szerzett, ami a konstruktőri lista 5. pozíciójára volt elég.

    A téli szünet ugyan még javában zajlik, ám az csapatok már megkezdték az előkészületeket az új szezonra. A Mercedes már karácsonykor előtt mutatott egy kis ízelítőt a „hajtáslánc muzsikából„, most azonban a francia motor is „megszólalt.”

    A szemfülesek a versenygép kódjelzését is kiszúrhatták, ugyanis az Alpine A522-ként hivatkozott a versenygépre!

  • Todt nem megy a Ferrariba, Briatore viszont visszatérhet az Alpine által?

    Todt nem megy a Ferrariba, Briatore viszont visszatérhet az Alpine által?

    Olasz lapértesülések szerint Jean Todt tanácsadóként nem tér vissza a Ferrarihoz.

    Az FIA korábbi elnöke tavaly év végén búcsúzott el posztjától. Így sokan azt pedzegették, hogy az „állás” nélkül maradt francia útja, vajon merre megy tovább. Többen is a Scuderiánál képzelték el őt, ám a Corriere della Sera szerint ez nem fog megvalósulni.

    ” A Cavallino (lovacska, a Ferrari beceneve az olasz médiában) elnöke nem híve ennek a szupertanácsadói szerepkörnek, amire az FIA korábbi első embere is pályázott.”

    Ugyanakkor Flavio Briatore visszatérése meg is valósulhat. Alain Prost ugyanis már nem köthető az Alpine-hoz, így a pozíciója megüresedett. Egy az istállóhoz közel álló forrás a következőket mondta a spanyol Marca-nak.

    ,,Briatore visszatérése nem lennek egyszerű, de az F1-ben ezek a nehéz szituációk valóra válhatnak. Láttam már ilyet. Alain Prostnak főleg szimbolikus pozíciója volt. Ám ez a hely most megüresedett, bár az Alpine állítja, nincs szükségük tanácsadóra. Ha Briatore visszatérne, akkor ezt a szerepkört kérné. Nem lenne se csapatfőnök, se csapatmenedzser.”

    Az olasz ex-vezetőnek nagyon jó kapcsolata van Luca de Meóval, a Renault vezérigazgatójával, és Fernando Alonsóval is. Így pedig kinyílhat előtte pár ajtó:

    ,,Briatore mindig a legtöbbet hozta ki a szabályokból és az erőviszonyokból.”

  • Prost: Rossi minden figyelmet magának akar

    Prost: Rossi minden figyelmet magának akar

    A napokban kiderült, hogy Alain Prost 2022-ben már nem lesz az Alpine tanácsadója, sőt a francia igencsak viharos körülmények között távozott az istállótól.

    A négyszeres világbajnok majdnem hét évig volt az enstone-i csapat kötelékében, a távozása körülményei miatt azonban csalódott az alakulatban, ugyanis a fejlemények a bejelentés előtt már kiszivárogtak.

    Prost a távozását követően pedig további részleteket osztott meg az Alpine vezetésével kapcsolatban, kezdve az új vezérigazgató, Laurent Rossi érkezése óta történő változásokkal.

    „Laurent Rossi vágya, hogy egyedül legyen, és senki se szóljon be a dolgaiba” – idézi őt a L’Equipe. „Ő maga mondta nekem, hogy már nincs szüksége tanácsadásra. Ez Katarban volt, de így is felajánlott nekem egy szerződést Abu Dhabiban, amit én visszautasítottam. El kell mondjam, hogy ez egy olyan projekt volt, amelyben hittem, és még mindig hiszek, egy ambiciózus projekt, amely hihetetlen motivációt adott a csapaton belül. De most már tényleg nagyon sok embert akarnak oldalvonalon kívülre állítani. Laurent Rossi akar minden figyelmet. Engem az a kihívás érdekel, hogy egy csapatban dolgozom, és hogy meghallgatnak és bevonnak bizonyos döntésekbe. Szándékosan nagyon elszigetelt voltam, de diszkréten mégis sokat befolyásoltam, minden nézeteltérés ellenére, amit magamban tartottam.”

    Prost ugyanis elárulta, hogy a döntésekbe nem hogy beleszólása nem volt, sokszor azok meghozása után tájékoztatták csak.

    „A 2021-es szezon nagyon megrázó volt számomra, mivel úgy éreztem, hogy a régieknek [a csapaton belül – a szerk.] mennie kell” – tette hozzá. „Elfogadom a változást, mert nem kell mindig mindent ugyanúgy csinálni az F1-ben. Lehet másképp is, és ezt tettük a tavalyi évben is. De számomra túl bonyolult lett. A döntésekben már nem vettem részt, néha egyáltalán nem is osztották meg velem, de a hivatalos megerősítést továbbra is nekem kellett közvetítenem. Igazgatósági tagként is az utolsó pillanatban tudtam meg bizonyos döntéseket. Ha nem is hallgatnak rád, legalább időben lennél figyelmeztetve. Ez a tisztelet kérdése. A kapcsolatok egyre bonyolultabbá váltak, úgy éreztem, hogy sok az irigység.”

  • Prost nagyon csalódott, amiért nem tiszteli őt az Alpine

    Prost nagyon csalódott, amiért nem tiszteli őt az Alpine

    Alain Prost, a négyszeres F1-es világbajnok hétfőn tiszteletlenséggel vádolta az Alpine-t, miután kiderült, hogy elhagyta a Renault tulajdonában lévő istállót, ahol tanácsadói szerepe volt. A 66 éves egykori versenyző az egyetlen francia, aki bajnoki címet nyert, 2017-ben csatlakozott a csapathoz, nem ügyvezetőként..

    A média, köztük a hivatalos www.formula1.com weboldal is arról számolt be, hogy az Alpine a vezetőségi változások részeként nem hosszabbította meg Prost éves szerződését, bár hivatalos nyilatkozatot nem adott ki az alakulat. Prost az Instagram-oldalán megírta, hogy nagyon csalódott amiatt, ahogy a hír kiderült:

    „Megegyeztünk, hogy a @alpinef1teammel ezt együtt jelentjük be! Nem tisztelnek, sajnálom! Visszautasítottam az ajánlatot, amit Abu Dhabiban tettek nekem a 2022-es idényre egy személyes kapcsolatom miatt, és igazam volt! Enstonenak és Viryben a csapatnak üzenem: hiányozni fogtok!”.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    A L A I N P R O S T (@a.prost) által megosztott bejegyzés

    Az Alpine a múlt héten jelentette be, hogy Marcin Budkowski ügyvezető igazgató, aki gyakorlatilag a napi működést irányította, távozik a csapattól, a feladatokat ideiglenesen Laurent Rossi vezérigazgató vette át.

    Prost és Budkowski távozásának bejelentését az átszervezési folyamat részeként összekapcsolták azzal a pletykával, hogy az Aston Martin korábbi csapatfőnöke, Otmar Szafnauer csatlakozik a francia istállóhoz, és támogatóként magával hozza a BWT osztrák vízipari vállalatot.

  • Alpine: Prost távozik, Szafnauer és a BWT csatlakozása csupán az idő kérdése

    Alpine: Prost távozik, Szafnauer és a BWT csatlakozása csupán az idő kérdése

    A négyszeres világbajnok Alain Prost immáron nem az Alpine szaktanácsadója. A francia istálló a 2022-es szezon előtt átszervezi a csapatuk vezetőségét és a McLaren és a Williams egykori bajnokának távozása ennek a részét képezi.

    Az Alpine ügyvezető igazgatója, Laurent Rossi átszervezéseket bonyolít le a csapaton belül, miután Fernanado Alonso és Esteban Ocon jó eredményeinek köszönhetően komoly áttörést értek el a Forma-1-ben.

    Az első komolyabb változás az eddigi csapatfőnök Marcin Budkowskinak a távozása volt. Egyes források szerint az Aston Martint elhagyó Otmar Szafnauer veheti majd át a lengyel szakember helyét a csapatfőnöki székben. A román-amerikai állampolgár Szafnauer érkezését rövid időn belül be is fogják jelenteni.

    Prost már 1981 óta közvetlen kapcsolatban áll a Renault-val, mert a francia gyártót erősítette egészen az 1983-as szezon végig, amikor ugyanis átigazolt a McLarenhez. Amikor az enstone-i istálló visszatért a Forma-1 vérkeringésébe a 2015-ös szezon végeztével, a négyszeres francia világbajnok tanácsadói és nagyköveti szerepkört kapott a csapatnál. Azonban a tavalyi év végén lejáró szerződését nem hosszabbította meg a csapattal, aminek következtében most távoznia kell Enstoneból.

    Mindezek mellett még a szintén Aston Martintól távozó BWT is kész csatlakozni az Alpine-hoz. A korszerű víztechnológiákkal foglalkozó osztrák cég – akinek Sebastian Vettel volt a nagykövete a 2021-es évad során – már nem található meg a silverstone-i istálló hivatalos támogatónak listáján.

    Hiába voltak főszponzorok a Zöldeknél a Cognizant mellett és volt némi rózsaszín az Aston Martinok fényezésén, a cég nem volt elégedett a helyzetével a csapaton belül, ezért távozhattak. Nagy kérdés, hogy ha tényleg csatlakoznak az enstone-i istállóhoz, akkor láthatunk-e majd egy rózsaszín-kék festésű Alpine-t a 2022-es szezon folyamán.

  • Alonso szerint még előny is, hogy ő az F1 rangidőse

    Alonso szerint még előny is, hogy ő az F1 rangidőse

    Fernando Alonso a pozitív oldalát fogja meg annak, hogy Kimi Räikkönen visszavonulásával ő lett a mezőny legidősebb versenyzője.

    Fernando Alonso immár 21 éve, hogy bemutatkozott az F1-ben. 2001 óta immár 333 futamon indult el ténylegesen, és idén, 40. évét betöltve sem lassít. Korával Alonso Kimi Räikkönen visszavonulása után a mezőny legidősebb versenyzője lett, megelőzve a 37 éves Lewis Hamiltont.

    Alonso nemrég úgy fogalmazott, hogy bár talán nem úgy tűnik, boldognak érzi magát. Ezt pedig a kora sem befolyásolja.

    A koromat illetően jól érzem magam, sőt, még előnyként is tekintek rá” – szögezte le Alonso a Motorsport.com kérdésére. „Ismerem a pályákat, ismerem a 18 colos kerekeket is a WEC-ből, amiket most mindenki tesztel. Itt is pontosan ugyanúgy fognak viselkedni a gumik, és pontosan ugyanúgy is kell majd vezetni őket, mint a WEC-ben, ami az eddigi F1-es vezetési stílushoz képest elég más. Sokaknak viszont ez lesz vele az első alkalom. Ez pedig az én helyzetemben jó dolog.

    Persze 40 betöltött életév áldozatokkal jár Alonso számára. „Az egyetlen probléma motivációt találni ilyen korban ahhoz, hogy 300 napot távol leszek az évben. Meg kell lenni ehhez a vágynak erre. Meg ehhez kell igazítanod az életstílusodat. Ezen kívül viszont főleg előnyei vannak ennek. Az életem ezen szakaszában ráadásul mindent fel tudok tenni az F1-re. Az autók sem igényelnek akkora fizikumot, mint mondjuk 2004-05 környékén.

  • Elméletileg Ocon vagy Gasly ülhetne Hamilton helyére, ha idén nem indul

    Elméletileg Ocon vagy Gasly ülhetne Hamilton helyére, ha idén nem indul

    Miközben Sir Lewis Hamilton Forma-1-es jövője továbbra is bizonytalan, a Mercedes már dolgozik egy esetleges „B-terven” a hétszeres F1-es világbajnok pótlására. A thejudge13.com szerint két francia lehet ezért előnyös helyzetben.

    Lewis Hamiltont egyértelműen megviselte a szezon vége és a világbajnoki cím elvesztése Max Verstappen ellen az Abu Dhabi Nagydíj utolsó körében, állítólag igen megkérdőjelezi a Forma-1-es jövőjét. Olykor bármelyik pilótánál ingadoznak az érzelmek, és különösen Lewis egy erre hajlamos versenyző. Az utolsó körig nyert helyzetben volt a világbajnoki címért, aztán az utolsó másodpercben elvették tőle az egészet, hasonlóan ahhoz, ahogyan Lewis 2008-ban elvitte a címet a ferraris Felipe Massa orra elől. Toto Wolff nemrég így összegzett a hétszeres világbajnok kétséges jövőjével kapcsolatban:

    „Természetesen az ember hitét veszíti, mert nem érti, hogy mi történt.”

    A maga részéről Alain Prost sem rejtette véka alá aggodalmát a témával kapcsolatban:

    „Feltehetően ugyanannyi oka van arra, hogy abbahagyja, mint arra, hogy folytassa. Mentálisan nagy ütést kapott a fejére, de nagyon szomorú lenne, ha nem lenne itt, a jelen szezonban.

    A sajtóban megjelent legújabb pletykák szerint Gasly az első számú kiszemelt. A thejudge13.com azonban úgy véli, Esteban Ocon lehet versenyben az ülésért.

    Ez a helyzet arra késztetheti a Mercedest, hogy egy B megoldáson dolgozzon. A német alakulat ugyanis akár vadonatúj pilótapárossal is nekivághat a szezonnak, hiszen George Russellre cserélték már Valtteri Bottast, így Lewis Hamilton felszabadíthatja az F1 legvágyottabb ülését.

    A The Express szerint Toto Wolff elsődlegesen Pierre Gasly megszerzésére törekszik. A francia az AlphaTaurival remek szezonon van túl, és az időmérőkön bizonyította gyorsaságát. Teljesítményei ambiciózusakká tették, és a Red Bullnál eltöltött sikertelen időszak után reméli, hogy gyorsan megkapja a lehetőséget egy élcsapatnál. A weboldal szerint ez azonban nem életképes lehetőség. A számtalan akadály közül az egyik a Red Bull. Az energiaitalosok pilótaprogramjából érkező Pierre Gasly ugyanis 2023-ig szerződésben áll az osztrák AlphaTauri Red Bull juniorcsapatával. Ezért nem valószínű, hogy a vezetőség odaajándékozza Gaslyt a Mercedesnek. Egyértelmű, hogy Lewis Hamilton helyettesítésével Pierre Gasly Max Verstappen legfőbb riválisává válna a bajnoki harcban.

    A weboldal úgy tudja, hogy a Mercedes komolyan fontolgatja a másik francia pilótát a paddockban: Esteban Ocon alkalmazását.

    Mondjuk ki, hogy utóbbit még szerződés köti a Mercedeshez, és megvan az az előnye, hogy tökéletesen ismeri a német istállót, hiszen 2019-ben a tartalékpilótája volt. Annál is inkább, mivel a fiatal, Formula 2-es bajnok Oscar Piastri személyében az Alpinenál már most úgy tűnik, hogy megvan Ocon utódja.

  • Budkowski távozik az Alpine-tól – jön Szafnauer?

    Budkowski távozik az Alpine-tól – jön Szafnauer?

    Mindenkit meglepve jelentette be az Alpine, hogy Marcin Budkowski, a vezetői csapat egyike távozik az istállótól. 

    Marcin Budkowski annak idején még az FIA-tól érkezett az akkor még Renault néven futó istállóhoz, nem kis hullámokat generálva váltásával. A 2021-es szezon végeztével még arról beszélt, hogy elképezelhetőek lesznek vezetőségi változások, ekkor azonban még leginkább Davide Brivio távozásával kapcsolatban merültek fel pletykák.

    Végül Marcin Budkowski lett az, aki távozott. Ezzel kapcsolatban az Alpine és a gyár ügyvezetője, Laurent Rossi így fogalmazott: „Szeretném megköszönni Marcin elhivatottságát és az elvégzett munkáját az elmúlt négy évből. A csapat célja most a lehető legjobb felkészülés a bahreini tesztre, majd a szezonra. Előre szeretnénk lépni.

    Budkowski is a hála hangján szólt távozásával kapcsolatban. „Nagyon élveztem, hogy része lehettem a Renault-nak, majd az Alpine-nak. Rengeteg tehetséges és elhivatott szakemberrel dolgozhattam együtt. Továbbra is figyelni fogom, mi történik majd a csapat háza táján.

    Egybevághat Budkowski távozásának hírével, hogy nemrég Otmar Szafnauer is távozott pozíciójából. Ő az Aston Martint hagyta ott, ám akkor még nem lehetett tudni, hol folytatja.

    Az Alpine 2021-ben az ötödik helyen végzett a konstruktőri tabellán. 155 szerzett pontja 13-mal volt több az AlphaTauriénál és 120-szal kevesebb, mint amennyit a negyedikként közvetlenül előttük záró McLaren szerzett a 22 futamos szezon során.

    Ideiglenesen Laurent Rossi veszi át a feladatok egy részét, ameddig a végleges vezetői struktúra ki nem alakul.

  • Alonso csapatfőnöknek áll a hétvégén

    Alonso csapatfőnöknek áll a hétvégén

    Fernando Alonso 2022-es motorsportos programja igen hamar kezdetét veszi, ugyanis a virtuális Le Mans-i 24 óráson vállal szerepet.

    A verseny valódi kiadását kétszer megnyerő spanyol azonban nem versenyezni fog, hanem az Alpine egyik csapatát irányítja majd a mostani hétvégén.

    Az Automobile Club de l’Ouest és az FIA WEC által rendezendő, rFactor 2 nevű szoftveren zajló eseményen tiszteletét teszi például Max Verstappen és Kiss Norbert is.

    Alonso a 36-os Alpine legénységét fogja segíteni tapasztalatával, mely az F3 tavalyi újoncából, Victor Martinsból, az F1 eSport vb-n is megforduló magyarból, Sipos Patrikból, illetve Sacha Lehmannból és Olli Pahkalából áll.

    Az Alpine másik autójában egyébként szintén lesz egy magyar, név szerint Zuba Péter, ő Antoine Doquin, Romain Boeckler és Eneric Andre mellett versenyez majd.

    „Nagyon örülök, hogy én lehetek a 36-os Alpine kapitánya a Le Mans-i 24 órás virtuális versenyen” – nyilatkozta Alonso ezzel kapcsolatban. „Szeretem az endurance versenyzést, és mindig jó, ha személyes szempontból is kapcsolatban maradok a motorsporttal. Az utóbbi években a szimulátoros versenyzés egyre professzionálisabbá és népszerűbbé vált. Általánosságban elmondható, hogy nagy esport rajongó vagyok. Alig várom, hogy segíthessek Victor Martinsnak, az Alpine Academy egyik versenyzőjének. Van tapasztalata a szimulátoros versenyzésben, és biztos vagyok benne, hogy a 36-os, a többi kiváló versenyzővel együtt, versenyképes lesz.”