Címke: Alpine

  • Jönnek a szurkolói tokenek: A Binance lett az Alpine Fan Token partnere

    Jönnek a szurkolói tokenek: A Binance lett az Alpine Fan Token partnere

    Ha már a minap a virtuális vagyontárgyak, relikviák felé kalandoztunk az NFT-k által, most kriptopiac van terítéken. Bejelentették ugyanis, hogy az Alpine csapat partnerséget kötött a Binance vezető kriptotőzsdével*. A Binance Launchpadon kerül majd eladásra az Alpine F1® Team Fan Token (ALPINE) Token.

    *Kriptotőzsde: kriptovaluták** adás-vételi platformja, „piaca”.
    **Kriptovaluta: Decentralizált digitális valuta. Az első és legismertebb kriptovaluta a Bitcoin. A kriptovaluták többségét a Blockchain (blokklánc), vagyis elosztott adatbázis érvényesíti.

    Ez eddig eléggé kínaiul hangzik, ugye? Nem meglepő, hiszen ez a „műfaj” is gyerekcipőben jár még, nem tanultunk róla az iskolában sem, mindenki most igyekszik felvenni a fonalat. Már aki akarja egyáltalán felvenni ezt a fonalat.

    Az NFT után a következő megjegyzendő újdonság a rajongók számára a szurkolói token fogalma. A szurkolói token úgy viselkedik, mint egy virtuális részvény, melyet sportcsapatok bocsátanak ki, és a rajongók kriptovalutával fizetve vásárolhatnak belőle. Az egyszerűség kedvéért, mondjuk úgy, hogy olyan ez, mintha a kedvenc YouTubered csatornájára előfizetnél, a pénzedért cserébe pedig hozzáférhetnél az illető olyan tartalmaihoz is, melyet csak az „előfizetői” számára készít.

    Szurkolói tokennel a szurkoló egyfajta kiemelt szurkolóvá válik, „részévé” válhat a csapata életének olymódon, ahogy mások nem. Futballcsapatok például olyasmit kínálnak a Fan Token vásárlóiknak, hogy megtervezhetik a csapatbuszukat, szavazhatnak szlogenekről, exkluzív nyereményjátékokon vehetnek részt, stb. Olyasmi ez, mint egy klubtagsági.

    Ilyen partnere már az Aston Martin csapatnak is van, ez a Socios.

    A Binance Launchpad, melyen az Alpine tokenjei megjelennek, a Binance kriptotőzsde exkluzív tokenindító platformja. A platformon tokeneket (így Alpine tokeneket is) vásárolni BNB*** kriptovalutával lehet.

    ***BNB: A Binance vezető kriptotőzsde saját koinja.

    A Binance jelentése szerint az Alpine F1® Team Fan Token tokenértékesítése a Launchpad előfizetési formátumát követi, a felhasználók BNB egyenlegeinek rögzítése pedig 2022-02-16 00:00 órakor (UTC) kezdődik. A Binance 5 napon keresztül rögzíti a felhasználók BNB egyenlegét 2022-02-16 00:00 AM (UTC) és 2022-02-21 00:00 AM (UTC) között. Az egyes felhasználók végleges BNB-állományának összege az 5 nap átlagaként kerül meghatározásra, a korábban a Binance által bejelentett napi átlagos BNB-egyenleg számítás alapján.

    ALPINE Token értékesítés részletei:

    • Token neve: Alpine F1® Team Fan Token (ALPINE)
    • Launchpad Hard Cap (maximális összeg): 4 000 000 USD
    • Hard Cap (maximális összeg) felhasználónként: 10,000 USD (10,000 ALPINE)
    • Teljes token-kínálat: 40,000,000 ALPINE
    • A Binance Launchpad-ra allokált összes token: 4,000,000 ALPINE (a teljes token-készlet 10%-a)
    • Nyilvános értékesítés Token ára: 1 ALPINE = 1 USD (az árat BNB-ben a jegyzés előtt határozzák meg).
    • Token értékesítés formátuma: Előfizetés
    • Támogatott munkamenetek: Csak BNB
    • Az ALPINE Token értékesítés további részleteiért klikkelj ide!

    A Binance szurkolói tokenjeiről részletesen, magyarul, itt olvashatsz.

  • A BWT lesz az Alpine F1 csapat névadó szponzora 2022-ben

    A BWT lesz az Alpine F1 csapat névadó szponzora 2022-ben

    Az Alpine Forma-1-es csapat bejelentette, hogy névadó szponzori partnerséget kötött a BWT víztechnikai céggel.

    Megállapodásuk több évre szól, és a csapatot hivatalosan is BWT Alpine F1 Teamre keresztelték át. A BWT 2017 óta kiemelt kapcsolatban áll a silverstone-i bázisú Force India/Racing Point/Aston Martin csapattal. A bejelentés részeként az Alpine megerősítette, hogy a BWT ismert rózsaszín színe bekerül a 2022-es F1-es autójuk festésébe. Cédric Journel, az Alpine értékesítési és marketing alelnöke így nyilatkozott:

    „Nagy örömmel jelentjük be, hogy a BWT lesz az Alpine F1 Team névadó partnere a következő években. Az Alpine és a BWT fenntarthatósági programja teljes mértékben megegyezik az egyszer használatos műanyagok kiküszöbölésével, és örömmel egyesítjük erőinket, hogy világszerte sok embert, munkatársainkat, partnereinket, ügyfeleinket és szurkolóinkat meggyőzzük a műanyaghulladék csökkentéséről. Emellett az F1 által biztosított hatalmas globális platformot arra fogjuk használni, hogy támogassuk a BWT-t a tiszta, biztonságos és egészséges ivóvíz igazságtalan elosztása elleni küzdelemben.”

    Az Alpine változatlan versenyzői felállással vág neki az évnek: Fernando Alonso és Esteban Ocon maradnak, utóbbi tavaly Magyarországon szerezte meg első futamgyőzelmét és a csapat első sikerét. A csapat felső vezetésében azonban változások történtek: Marcin Budkowski és Alain Prost az idény kezdete előtt távoztak az istállótól.

    Az Alpine még a hónapban, február 21-én bemutatja a 2022-es autóját, amely az A522 nevet kapja.

  • Piastri: Az Alpine hisz bennem

    Piastri: Az Alpine hisz bennem

    Hiába nyerte meg a tavalyi Formula 2-es bajnokságot, Oscar Piastri számára ez sem volt elegendő egy Forma-1-es versenyzői üléshez 2022-ben. Ehelyett az ausztrál az Alpine tartalékversenyzője lesz, és az év során igyekeznek őt minél jobban felkészíteni a teljes állásos versenyzői létre.

    Az F3-at és F2-t is újoncként bezsebelő Piastri örül, hogy megkapta a lehetőséget a francia csapatnál, viszont nyilván inkább rendszeresen versenyezne.

    „Az Alpine egy igen kiterjedt tesztprogramot állít össze az idei évre, és azt hiszem, ez sokat elmond arról, hogy hisznek bennem” – szögezte le az ausztrál az F1 hivatalos oldalának adott interjújában.

    Piastrinak sok dolga lesz a szimulátorban is, de lehetőséget kap, hogy teszteljen régebbi konstrukciókat, valamint két első szabadedzésre mindenképp beugrik majd az új szabályok értelmében. Emellett nagyon különlegesnek tartja, hogy ennyi teszten vehet majd részt: „Bár még nincs megerősítés arról, hogy ez feljebb lépést jelent-e, mindenképpen pozitív jel, hogy nagyon szeretnének engem.”

  • Teljes a lista: Mutatjuk mikor leplezik le a többi autót

    Teljes a lista: Mutatjuk mikor leplezik le a többi autót

    A Williams is bejelentette, hogy mikor mutatja be 2022-es konstrukcióját, így most már minden időpont ismert lett.

    Ebben a hónapban újra felbőgnek a motorok, ugyanis a barcelonai teszttel megkezdődik az új évad.

    Ugyanakkor még a „nagy következtetések levonása előtt” hátra van a „seregszemle”, hiszen minden istálló (ki előbb, ki utóbb) megmutatja milyen színben fog pompázni az új évben a versenygépe.

    Egy bemutatón már túl vagyunk, ugyanis a Haas a múlt héten rántotta le a leplet az autójáról. Az elkövetkezendő hetekben azonban sűrűsödik a program.

    Szerdán érkezik a Red Bull, őket majd az Aston Martin és McLaren követi. Ugyanakkor jövőhéten sem unatkozhatunk. Alábbi táblázatunkból megtudhatjátok, hogy ki és mikor szemlélteti a versenygépét. A lista folyamatosan frissül majd a pontos időpontokkal, így aki nem akar lemaradni, az sűrűn kattintson rá a cikkre.

    Csapat Autó neve Nap Időpont Közvetítés helye
    Haas VF-22 február 4. 12:00 Haas közösségi média
    Red Bull Racing RB18 február 9. 17:00 Red Bull YouTube
    Aston Martin AMR22 február 10. 15:00 Aston Martin F1 YouTube
    McLaren MCL36 február 11. 20:00 McLaren YouTube, McLaren.com
    AlphaTauri AT03 február 14. 12:00 AlphaTauri YouTube
    Williams február 15. 14:00
    Ferrari F1-75 február 17. 14:00
    Mercedes W13 február 18.
    Alpine A522 február 21.
    Alfa Romeo C42 február 27.
  • Jelentős változások történtek az Alpine technikai részlegén

    Jelentős változások történtek az Alpine technikai részlegén

    Az Alpine számos újdonságot jelentett be a saját technikai stábja vezetőségében, több szakembert is előléptettek a franciák.

    A korábbi technikai igazgató Pat Fry-t előléptették vezető technikai igazgatóvá, az ő helyére pedig Matt Harman került. Előbbi feladata a csapat fejlődési stratégiája, utóbbié pedig a pályán lévő teljesítmény maximalizálása lesz.

    „Jelentősen megerősítjük az Alpine F1 Teamet azzal, hogy Patet és Mattet állítjuk az enstone-i mérnökök élére. Pat a Forma-1 egyik legtapasztaltabb mérnöke, míg Matt lendülete és szakértelme kulcsfontosságú lesz a versenyautóinkban rejlő lehetőségek teljes kiaknázásában, különösen a kaszni- és motorfejlesztést ötvöző egyedülálló szakértelmének köszönhetően” – összegzett a vezérigazgató Laurent Rossi az Alpine közleményében.

    Korábban felröppentek olyan pletykák is a technikai részleggel kapcsolatban, hogy Andy Green is érkezhet a csapathoz az Aston Martintól, Otmar Szafnauerrel együtt.

  • Két csapatnak jobban a zsebébe kell nyúlnia a nevezési díjak miatt

    Két csapatnak jobban a zsebébe kell nyúlnia a nevezési díjak miatt

    Mélyen a zsebébe kell nyúlnia idén a Red Bullnak és a Ferrarinak a nevezési díjak tekintetében, ám nem ők fizetik a legtöbbet.

    Minden évben a világbajnokságon induló alakulatoknak nevezési díjat kell fizetniük az FIA-nak. Ennek alapdíja csapatonként 556.509 dollár. A bajnok istállónak ugyanakkor 6677 dollárt/pontoként még le kell tennie, míg a többieknek 5563 dollár/pontonként a fennmaradó tartozásuk. Ezek az összegek ugyanakkor magasabbak is lehetnek, hiszen ezt minden évben az amerikai fogyasztói árindexhez igazítják.

    A Speedcafe.com listája szerint a legtöbbet továbbra is a Mercedes fizeti, ugyanakkor a Red Bullnak és a Ferrarinak emelkedett leginkább a nevezési díja. Mindaddig az Aston Martin, az Alpine és Haas fizetési kötelezettsége csökkent, mivel ők gyengébben teljesítettek tavaly a 2020-as szezonhoz képest.

    Csapat 2022 2021 Különbség
    Mercedes 4,652,848.50 dollár 4,482,898.00 dollár 169,950.50 dollár
    Red Bull 3,813,645.50 dollár 2,384,737.00 dollár 1,428,908.50 dollár
    Ferrari 2,356,139.50 dollár 1,314,829.00 dollár 1,041,310.50 dollár
    McLaren 2,086,334.00 dollár 1,718,890.00 dollár 367,444.00 dollár
    Alpine 1,418,774.00 dollár 1,599,379.00 dollár – 180,605.00 dollár
    AlphaTauri 1,346,455.00 dollár  1,178,245.00 dollár 168,210.00 dollár
    Aston Martin 984,860.00 dollár 1,679,053.00 dollár – 694,193.00 dollár
    Williams 695,584.00 dollár 569,308.00 dollár 126,276.00 dollár
    Alfa Romeo  628,828.00 dollár 614,836.00 dollár 13,992.00 dollár
    Haas 556,509.00 dollár 586,381.00 dollár – 29,872.00 dollár
  • Alonso erősebbnek érzi magát visszatérése fő céljának elérése után

    Alonso erősebbnek érzi magát visszatérése fő céljának elérése után

    Fernando Alonso elmondta, hogy erősnek érzi magát a jövő hónapban kezdődő Forma-1-es szezon előtt, miután teljesítette a visszatérő évét.

    Alonso két év kihagyás után jött vissza a száguldó cirkuszba. Nem ment minden zökkenőmentesen számára az elején, sokszor ki is kapott Esteban Ocontól, de végül ő kerekedett felül a szezon végére. Több emlékezetes pillanat is fűződik a nevéhez így is, például a magyarországi védekezése, vagy a katari dobogója.

    „Örülök a visszatérésnek” – mondta többek között a GPFans-nak a szezonról. „Erősnek érzem magam, jobban felkészültem 2022-re, ami a fő cél volt az új szabályok előtt. Ez egy jó szezon volt számomra, boldog vagyok.”

    Az is kiderült, hogy az Alpine hiába koncentrált nagyban 2022-re, Alonso a figyelmét a legvégsőkig a tavalyi autóra fordította, nem sok hatást gyakorolt tehát a mostanra készülő autóra: „Ha őszinte akarok lenni, a fejlődést az összes tervező követte. Az új szabályok az elején túlságosan korlátozóak voltak, így az FIA-val sokszor kellett tisztázni, hogy mit tehetünk és mit nem. Mindenki számára furcsa projekt volt.”

  • A nagyfőnök szerint az Alpine remek munkát végzett 2021-ben

    A nagyfőnök szerint az Alpine remek munkát végzett 2021-ben

    A Renault vezérigazgatója, Luca de Meo úgy gondolja, hogy az Alpine csapata remek munkát végzett 2021-ben, mivel nem csúsztak hátrébb a bajnokságban.

    Az arculat- és névváltáson áteső franciák egyáltalán nem akartak foglalkozni a 2021-es évvel fejlesztés szempontjából, ennek ellenére helyt álltak a konstruktőri ötödik hellyel és a Magyarországon szerzett futamgyőzelemmel. A lehetőségekre remekül csaptak le, még ebben az átmeneti évben is.

    „Azt hiszem, végül is elértük a célunkat, ami az volt, hogy egy átmeneti szezonban ne essünk vissza, mert sok embert kicseréltünk” – véleményezte az Alpine szezonját Luca de Meo a Marcának nyilatkozva. „Nekünk is az utolsó szezon volt ebben a szabályrendszerben, és a 2022-es autót készítettük elő. Rengeteg lehetőség volt az autó fejlesztésére, és arra összpontosítottunk, hogy megszilárdítsuk a csapatot, a szervezetet, illetve a versenyzőkkel és a mérnökökkel együttműködve a lehető legtöbbet hozzuk ki magunkból. Úgy gondolom, hogy az ötödik hely jó eredmény a McLaren ellen, akiknek sokkal erősebb és újabb motorjuk van, és még mindig ott van a Red Bull, a Mercedes, a Ferrari, akik olyan csapatok, amelyek olyan erővel rendelkeznek, ami nekünk még nincs.”

    „Egy dobogót is szereztünk [Alonso révén Katarban – a szerk.], illetve egy győzelmet Estebannal, amire nem számítottam” – folytatta, a legnagyobb sikereiket kiemelve. „Volt egy kis szerencséje, de Magyarországon nagyszerű nagydíjat teljesített, mert szinte az egész versenyt egyedül csinálta végig, és tökösnek kellett lennie ahhoz, hogy ezt higgadtan, hideg fejjel tegye, és ő megcsinálta.”

  • Február végén új korszak indul az Alpine-nál

    Február végén új korszak indul az Alpine-nál

    Nemrég jelentette be az Alpine, hogy február végén új időszámítás kezdődik náluk.

    Záporoznak a dátumok és az értesítések, ugyanis a csapatok sorra árulják el mikor mutatják be a 2022-es munkaeszközüket.

    Nemrég az AlphaTauri adott jelentést a versenygépének leleplezéséről, most pedig a francia istálló csatlakozott a sorba.

    Fernando Alonso és Esteban Ocon kíséretében új korszak kezdődik, legalábbis a csapat így jellemezte a szóban forgó eseményt.

    Vicces videóval illusztrálták a nagy napot, ugyanis a gyárban körbe adtak egy papírt, amire mindenki rácsodálkozott (Alonso nem volt jelen).

    Tavaly az Alpine márka bemutatása miatt elhúzódott az esemény, majd végül egy téli festéssel ellátott konstrukciót lepleztek le. Idén sem pontosította az alakulat, hogy mik kerülnek terítékre, ám annyi biztos, hogy február 21-én az A522-es kódjelzésű autó is főszerepet kap.

     

  • Prost nem keres új munkát az F1-ben, de nyitott mindenre

    Prost nem keres új munkát az F1-ben, de nyitott mindenre

    Miután az Alpine végleg megvált a korábbi tanácsadójától, Alain Prosttól, a francia bajnok nem szeretne mindenáron új munkát találni magának a Forma-1-ben.

    A négyszeres világbajnok évek óta töltötte be a tanácsadói szerepet előbb a Renault, majd az átalakuló Alpine csapatnál, regnálása alatt Esteban Ocon hungaroringi győzelme a legnagyobb siker a csapatától. Végül a most zajló uborkaszezonban megváltak tőle is meg a csapatvezetőtől is egyaránt, a szakítás pedig – Prost elmondása szerint – nem volt éppen korrekt és baráti.

    Hogy kapott-e ajánlatot más F1-es csapattól, vagy valamilyen formában lesz-e köze a száguldó cirkuszhoz, erre az érintett így felelt:

    „Nem kaptam még ajánlatot, jelenleg szabadúszó vagyok. Hatalmas tapasztaltom van és ha kell, akkor használni is fogom, mert bizonyos módon ez az én világom, az én családom. De munkát most kimondottan nem keresek. Büszke vagyok arra, amit eddig tettem, de tudod, ez nem olyan könnyű. Nagyon fontos az emberekkel való kapcsolat, de jelenleg nincs semmi projekt, amin dolgoznék, nem tudom még mit fogok csinálni.” – fogalmazott Prost.

    „66 éves vagyok, az F1en kívül is csinálhatnék bármi mást, de őszintén megvallva az a célom, hogy valahogy a Forma-1-ben maradhassak. Ahogy mondtam, nem keresem a lehetőségeket, de nyitott vagyok, volt már is egy-két telefonhívásom, átfogom gondolni mi lehet számomra érdekes.” – tette hozzá.