Címke: Alpine

  • Szafnauer: Mindkét félnek jobb, hogy elhagytam az Aston Martint

    Szafnauer: Mindkét félnek jobb, hogy elhagytam az Aston Martint

    Otmar Szafnauer úgy véli, minden félnek jobb volt, hogy a télen elhagyta az Aston Martint, mielőtt az Alpinehoz új Forma-1-es csapatfőnökeként csatlakozott volna. Szafnauer sokáig volt a silverstone-i székhelyű Aston Martin F1-es csapat főnöke, egészen a Force India korai időszakáig visszamenőleg. Tavaly kiderült, hogy az Alpine-hoz való átigazolás küszöbén állt, ami kérdéseket vetett fel az Aston Martinos jövőjét illetően. Szafnauer novemberben Interlagosban még azt mondta, hogy „nem áll szándékában távozni”, és hosszú távú szerződése van, miután a médiában megjelent híreket „spekulatív találgatásoknak” nevezte.

    Januárban azonban az Aston Martin megerősítette, hogy Szafnauer távozott az F1-es csapata vezérigazgatói és csapatfőnöki posztjáról. Az Alpine-hoz való váltását aztvégül án február közepén, a szezon előtti tesztek megkezdése előtt jelentették be. A Motorsport.com kérdésére, hogy mi változott azóta, hogy azt állította, nem áll szándékában elhagyni az Aston Martint, Szafnauer kifejtette, hogy „eltelt némi idő”. Erről az F1 heti második előszezoni tesztjén Bahreinben beszélt már:

    „Azon a ponton nem állt szándékomban távozni. Aztán az idő haladt előre, és a dolgok megváltoztak az Astonnál. Úgy gondoltam, hogy mindkét fél számára jobb, ha máshol keresgélek.”

    Szafnauer kulcsszerepet játszott abban, hogy a csapat 2018-ban a Force Indiától a Racing Pointhoz került, miután előbbi pénzügyi összeomlása után Lawrence Stroll megmentette az istállót. A csapat 2021-re Aston Martinra változott, miután Stroll részesedést szerzett a brit autógyárban. A korábbi McLaren F1 vezér, Martin Whitmarsh kinevezése az Aston Martin új csoportvezérigazgatójává azonban kérdéseket vetett fel Szafnauer pozíciójával és feladatkörével kapcsolatban, amely szerinte változatlan marad. Szafnauer az Alpine F1-es menedzsmentjének szélesebb körű átszervezésének részeként csatlakozott az Alpine-hoz. Ennek keretében a korábbi ügyvezető igazgató, Marcin Budkowski is távozott. Így folytatta:

    „Igazán élvezem itt a munkát, ez a hatodik napom. Pár napot eltöltöttem a gyárban, próbáltam körbejárni és annyi emberrel találkozni, amennyivel tényleg csak lehet az első napokban. Kellemes csalódás volt, hogy sok olyan arcot láttam ott, akiket a múltamból ismertem, legyen szó a Hondáról, a British American Racingről, vagy akár a Force Indiáról. Tudom, milyenek ilyen helyzetben az emberek. Nagy potenciál van bennük, hasonló gondolkodású emberek, akik egy irányba húznak, és jól akarnak teljesíteni. Nagyszerű múltjuk van. Nyertek már korábban, remek az infrastruktúrájuk, szóval nagyon várom már, hogy együtt dolgozhassak velük.”

  • A rózsaszín Alpine végzett az élen, többen megálltak a pályán

    A rózsaszín Alpine végzett az élen, többen megálltak a pályán

    „Szerencsét hozott” a rózsaszín Esteban Oconnak, ugyanis ő bizonyult a leggyorsabbnak a második nap délelőttjén.

    Ismét új napra virradt az F1, így megkezdődött a következő etap a bahreini teszten. A McLaren továbbra is csak egy versenyzővel tud dolgozni, mivel Daniel Ricciardo még mindig nincs olyan állapotban, hogy autóba üljön.

    Ezen felül az Alpine új színben pompázott, ugyanis a BWT kapcsán megalkotott rózsaszín festést is előhúzták a kalapból.

    Az első legszembetűnőbb másolás is megtörtént, ugyanis a Ferrari a McLaren által alkalmazott padlólemezzel tűnt fel a pályán.

    Nicholas Latifi gyakorlása azonban nem tarott sokáig. A Williams hátsó fékjei lángra kaptak, így a 12-es kanyarban megpördült a kanadai pilóta. A versenyző is besegített az oltásba. Érvénybe lépett a piros zászló.

    Jó pár perc elteltével folytatódhatott a munka, miközben a csapatok a közösségi médiás felületeiken a ma megjelent Drive to Survive 4. évadát reklámozták.

    Az Aston Martin is problémákba ütközött, mivel Sebastian Vettel konstrukciója is megállt a pályán. A Haasnak is előbb kellett befejeznie a munkát, ugyanis náluk is gondok akadtak.

    A négyszeres világbajnok visszatért a pályára, ám a munkát nem tudta folytatni, ugyanis az előre eltervezett program szerint a piros zászlóra felhívó LED táblákat tesztelte az F1. Nem tartott sokáig a gyakorlatozás, ám Valtteri Bottasnak megtetszett a szín, így előcsalogatt azt. Az Alfa Romeo is megállt a pályán.

    Így Esteban Ocon bizonyult a leggyorsabbnak, a francia pilótát Charles Leclerc és Max Verstappen követte a tabellán. A legtöbb kört George Russell (67) teljesítette délelőtt a Mercedesszel

    1 Esteban Ocon Alpine 1:34.276 59
    2 Charles Leclerc Ferrari 1:34.366 54
    3 Max Verstappen Red Bull 1:35.874 45
    4 Sebastian Vettel Aston Martin 1:36.020 46
    5 Lando Norris McLaren 1:36.354 29
    6 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:36.802 44
    7 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:36.987 25
    8 Mick Schumacher Haas 1:37.846 23
    9 George Russell Mercedes 1:38.585 67
    10 Nicholas Latifi Williams 1:39.845 12
  • Alonso: Egyik pilóta sem szereti az idei autókat

    Alonso: Egyik pilóta sem szereti az idei autókat

    Fernando Alonso az F1 új érájának kezdetén elárulta, egyik pilótának sem jönnek be igazán az új autók.

    A technikai szabályváltozások fő célja a látványosabb versenyzés elérése volt, ami nem is biztos, hogy sikerült. Mindenesetre a padlólemez szerepét igyekeztek növelni a leszorítóerő generálásában. Ezek mellett a minimumsúly is feljebb ment, és ezek együttes hatása miatt az autók olyanok a lassú kanyarokban, mintha egy kamiont vezetne az ember, erről Vettel beszélt.

    „Az az érzésünk, hogy gyorsabban megyünk, mert a padlólemez nagyobb leszorítóerőt generál 300 km/órás sebességnél” – nyilatkozta Alonso a spanyol Forbes-nak az új autókkal kapcsolatban. „De a lassú kanyarok még mindig sok erőfeszítést igényelnek. Az autók alacsonyabbak, mint a korábbiak, nagyon kemény felfüggesztéssel. Egyikünk sem szereti őket. Ha 2021-ben 1 perc 17-et mentünk egy pályán, akkor most 1 perc 22-ről indulunk. És ha minden versenyzőt megkérdezel, őszintén megmondja, hogy 1 perc 10-et szeretne menni. Ezek nehezebb autók, kevesebb lóerővel is a zöldebb benzinért.”

    Ugyanakkor a kétszeres világbajnok spanyol azzal egyetért, hogy a sportnak el kellett kezdenie nyitni a zöldebb megoldások felé.

    „Ez a megfelelő út” – tette hozzá. „Az F1 egyre inkább a technológia és a környezetvédelem ezen területei felé mozdul el. Elméletileg az autók is egyenlőbbek lesznek, mivel alapvetően közös alkatrészek vannak, mint például az első és a hátsó szárny. Ott nincs túl nagy szabadság a fejlődésre, és a sportnak jót tesz, ha kiegyensúlyozottabb lesz.”

    Az új, 18 colos gumikkal azonban megint nincs túl jó véleménnyel.

    „Sokkal hamarabb vesztesz tapadást, mint eddig” – folytatta. „Nekem a 2005-ös gumik jobban tetszettek, de azok már nem léteznek, így elégedett vagyok azzal, ami van.”

    Alonso az esélyeikkel kapcsolatban sem túl optimista, habár azt elmondta, hogy ő immáron „100%-os”: „Előreléptünk, de az igazság az, hogy más csapatok nagyobb előrelépést tettek, mint mi. Lassan kezdünk majd és meglátjuk, de Barcelona után úgy gondolom, hogy vannak olyan riválisaink, akik okosabban dolgoztak, mint mi.”

  • Haas: Előbb Fittipaldi majd Giovinazzi érkezhet?

    Haas: Előbb Fittipaldi majd Giovinazzi érkezhet?

    Miután Nikita Mazepinnel szerződést bontott a Haas, az amerikai csapatnak el kell döntenie, kivel pótolják az orosz pilótát. Két név van a kalapban: Pietro Fittipaldi és Antonio Giovinazzi. Nézzük, milyen is az a forgatókönyv, amely a brazil debütálásának kedvez, mielőtt az olasz visszatérne a szezon hátralévő részére. A tárgyalások mindenesetre zajlanak…

    Ki lesz az a pilóta, aki Mick Schumacher mellett részt vesz a március 10. és 12. között Sakhirban megrendezésre kerülő előszezoni teszteken? Illetve, kit hívnak a Haas VF-22-es versenyzőjének a következő hét utáni Bahreini Nagydíjra, miután az amerikai csapat hivatalosan is felbontotta a szerződését Nikita Mazepinnel?

    Günther Steiner, a Haas csapatfőnökének az Uralkali támogatásának az elvesztésével is meg kell küzdenie. Biztosított mindenkit, hogy a csapata az F1-es világbajnokságban való jelenléte egyáltalán volt nem kérdéses, és keményen dolgozik a megoldáson. A pilótakérdésre válaszolva elmondhatjuk, hogy két név a játszik: Pietro Fittipaldi és Antonio Giovinazzi. Egyesek még az F2-es bajnok Oscar Piastrit is szerették volna itt látni, aki az Alpine Akadémia tagja. Az ausztrál pénzügyi „hozományt” is hozhatna, valamint kiemelkedő tehetséget. Oscar érkezése azonban ütközne azzal az elképzeléssel amit a Ferrari Mick Schumacherrel tervez. A kettőjük összehasonlítása minden bizonnyal az egyiküket népszerűsítené, a másik kárára.

    A Scuderia ezért megpróbálja majd megvédeni Micket, és Antonio Giovinazzinak akarnak második esélyt adni. Ő tulajdonképpen a maranellóiak harmadik pilótája, akit bármelyik Ferrari-, Alfa Romeo- vagy Haas-pilóta helyére hívhatnak. Legalábbis Mattia Binotto így jelentette be őt az F1-75 bemutatóján. Antonio többek között ezért szabadulhat büntetés nélkül a Penske-vel kötött Formula E szerződéséből, mert a megállapodásba egy felmentési záradékot is beillesztettek. Amennyiben a Forma-1-ből hívnák, mehet, – ezt ügyesen írta bele a menedzsere, Enrico Zanarini.

    Miután szakított Nikita Mazepinnel, a Haas tárgyalásokat kezdett a Ferrarival, hogy visszahozzák Giovinazzit az F1-be. Olaszországnak ismét lehet egy képviselője a száguldó cirkuszban, de nem biztos, hogy a visszatérés azonnal megtörténne.

    A Motorsport.com-nak elárult információk alapján Pietro Fittipaldi amellett, hogy tartalékpilóta, rövid távon kaphat csak szerepet: a kétszeres világbajnok Emerson unokaöccsének a 2022-es szezonban két nagydíjra lenne megállapodása, a kis költségvetése miatt. A brazil tehát különös helyzetben lenne, hiszen a bahreini tesztekkel kezdődő szezon után lehet, hogy majd hamarosan átadná a helyét Giovinazzinak, aki a szezonra kijelölt pilóta lenne.

    Az anomália az, hogy az olasz azt kockáztatná, hogy április 10-én Ausztráliában debütálna anélkül, hogy egy métert is megtett volna a VF-22-essel. Esetlegesen kaphat még lehetőséget arra, hogy a barheini tesztek során legalább félnapos tesztelést végezzen. Így a három napot felosztanák a három pilóta között.

    A következő órákban tisztázódnia kell a helyzetnek, hiszen tudniuk kell, hogy kinek és milyen szerepkörben kell majd elindulnia Sakhirba…

  • Az Alpine elégedett az idei Renault motorral

    Az Alpine elégedett az idei Renault motorral

    A 2022-es szezon előtt a Renault teljesen átdolgozta F1-es motorját – többek között átvette a Mercedes által még 2014-ben bevezetett osztott turbómegoldást.

    Amellett, hogy a teljesítmény terén is előrelépés történt, az Alpine azt reméli, hogy az új kaszni is előnyökkel jár majd az aerodinamika és a súlypont tekintetében.

    Azonban, hogy valójában mennyire is jó az Alpine-okat hajtó új Renault motor, majd az első versenyhétvégén fog kiderülni, mikor a Ferrari, Mercedes és „Honda” motoros autókkal élesben mérik majd össze erejüket.

    Az Alpine sportigazgatója, Alan Permane elmondta, hogy a csapat elkezdett kísérletezni különböző motormódokkal. A tény pedig, hogy az erőforrás minden elvárást dráma nélkül teljesített, pozitív jel.

    „Nem teljes erőbedobással működtünk (az első tesztnapokon)” – mondta, amikor a Motorsport.com a motorral kapcsolatos első benyomásokról kérdezte.

    „Nem hiszem, hogy tettünk volna egyelen tkört is abban a módban, amit ‘single ICE mode’-nak hívnak, ami a kvalifikációs és a versenymód. Közel jártunk hozzá, de nem teljesen.”

    „A pilótáknak voltak a szokásos megjegyzéseik a vezethetőségről, egy kis hullámzásról itt, egy kis turbóelakadásról ott, de a srácok hozzászoktak ehhez.”

    Az F1 idei átállása a fenntarthatóbb üzemanyagra (a motoroknak 10% etanoltartalmú benzint kell tartalmazniuk) azt jelenti, hogy a tavalyi teljesítményt nagyon nehéz összehasonlítani a mostanival. Permane szerint azonban biztató a csapat számára, hogy a versenyzők nem emelték ki a motort, mint aggályos területet.

    „(A motor) még csak nem is volt beszédtéma, ami nagyszerű” – mondta. „Szerintem nagyon nehéz számukra a tavalyi évhez képest a teljesítményről beszélni az üzemanyag és a nagy teljesítménykülönbségek miatt.”

    „De egyáltalán nem panaszkodnak emiatt. Nagyon örülünk neki.”

  • Akadnak hiányosságok az Alpine 2022-es autóján

    Akadnak hiányosságok az Alpine 2022-es autóján

    Fernando Alonso azt válaszolta, „Nem tudom.” arra a kérdésre, hogy elégedett-e az Alpine 2022-es új autójával.

    A franciák Forma-1-es csapatát a Genii utolsó részvényeinek átvétele után immár 100 százalékban a Renault vásárolta meg, nagy reményeket fűzött az idei évre teljesen új szabályrendszerben szereplő autójához. Amikor azonban az El Mundo Deportivo egy forrását az istállónál arról kérdezett, hogyan haladtak a dolgok a múlt héten Barcelonában, a bennfentes azt mondta:

    „Fernando, nagyon jól. Az autó? Az már nem annyira. Hiányoznak dolgok, nagyon.”

    Az Alpine 2022-es projektjének központi eleme egy vadonatúj V6-os turbómotor volt, mert a Renault felismerte, hogy az előző generáció fejlesztése kifutott. A spanyol pilóta így beszélt róla:

    „Az új erőforrással nagy lépést tettünk előre a teljesítmény tekintetében. Bírom benne, hogy a többiek szintjén leszünk. Az új benzin miatt veszítettünk a teljesítményből, szóval ezt a tényezőt is figyelembe kell majd venni, amikor a motor teljesítményéről beszélünk.”

    Alonsót a spanyol RTVE televízió is megkérdezte az elégedetlenkedő bennfentes megjegyzéseiről:

    „Nem tudom megmondani, hogy elégedett vagyok-e az autó teljesítményével vagy sem. Még a kezdeti napokban vagyunk, de összességében elégedett vagyok azzal, ahogy a dolgok alakulnak. Egy új előszezonban vagyunk, új évet és korszakot kezdünk, és remélhetőleg a járvány is szünetetni fog. Tehát vegyesek az érzéseim. Ezek az első napjaink az autóval – vannak pozitívumok, de vannak apró problémák is, amiket mindig felfedezünk, és amelyekre még megoldást kell találnunk.”

  • Az Alpine szándékosan leplezte erejét Barcelonában

    Az Alpine szándékosan leplezte erejét Barcelonában

    Alan Permane, az Alpine sportigazgatója szerint a DRS használatának mellőzése és a szándékosan nagyobb üzemanyagmennyiség használata elfedte a csapat esetleges fejlődését. Az enstone-i bázisú csapat visszafogottan teljesített az első barcelonai teszten, és a három nap alatt nem igazán tudta megzavarni az időmérők élmezőnyét. Az Alpine ugyanakkor azóta elárulta, hogy a barcelonai teljesítményükhöz képest sokkal jobb helyen érzik magukat.

    Az, hogy nem használták a DRS-t, a hírek szerint körönként körülbelül hét tizedet ér, és az autó nagy mennyiségű üzemanyaggal való körözése elfedte a csapat teljesítményét. Permane-t a Motorsport.com kérdezte:

    „Nem akarok úgy hangozni, mintha kifogásokat keresnék. Azt se mondom, hogy kimegyünk, és megverjük a Mercedest meg a Red Bullt, de úgy gondolom, remek helyzetben vagyunk. Az a kör, amit Fernando az utolsó délelőtt ment, bár csak egy kör volt, nagyon hasonló volt ahhoz, amit Max Verstappen ment egy időben, bár ő DRS-t használ. Ha a GPS adatokat összehasonlítjuk, amit az FIA-tól kapott rendszerekkel megtehetünk, a nyomok majdnem azonosak, eltekintve az egyenesektől, ahol rengeteg időt veszítünk.

    Fernando kifejezetten elégedett volt az autóval. Az éjszaka folyamán találtunk néhány fontos dolgot a beállítások terén, és tényleg lenyugtattuk az autó hátsó részét. Ha egy másik C3-ast tettünk volna fel azon a ponton, akkor lett volna még három-négy tized benne, és akkor hirtelen nagyon-nagyon közel kerültünk volna. Nem akarom azt állítani, hogy minden rendben van, és teljesen megnyugodtunk. Természetesen izgulunk. De semmiképp sem leszünk az időmérő edzések alján. Az a meglátásom, hogy valószínűleg egy kicsit közelebb vagyunk az élmezőnyhöz, mint tavaly év végén.”

    Az Alpine vezérigazgatója, Laurent Rossi megerősítette, hogy a Renault a teljesítményt választotta a megbízhatóság helyett a motorjuknál. A 2025-ben lejáró erőforrás-fejlesztési befagyasztás tiltja a teljesítményfokozó módosításokat, de a megbízhatósági változtatásokat lehetővé teszi. Permane elárulta, hogy az istálló más területeken is óvatos, és hogy aggódnak amiatt, hogy a DRS nagy sebességnél problémákat okozhat. Így magyarázta el a jelenséget:

    „Egyszerűen csak volt valami az autón, és nem éreztük megfelelően magunkat. Őszinte leszek, ez a végsebességhez kapcsolódik, tehát ez egy terheléses dolog. Csak elővigyázatosak vagyunk. Nem arról van szó, hogy ne tudnánk megcsinálni, vagy félünk, vagy aggódunk valami miatt, vagy azt gondoljuk, hogy valami el fog törni. Csak következetesek vagyunk. Csak arra gondoltunk, hogy ne vállaljunk kockázatot. Használjuk ki ezt a hetet arra, hogy kilométereket gyűjtsünk, és úgy menjünk Bahreinbe, hogy ott minden kész legyen. Kár, mert ez a nagy teljesítménynövekedés, több mint hét tizedet jelent számunkra körönként. Szóval ez egy nagyon masszív köridő. Csak éppen itt tartunk.”

  • Alonso: A Ferrari rendelkezik a leggyorsabb autóval

    Alonso: A Ferrari rendelkezik a leggyorsabb autóval

    Most, hogy a barcelonai teszt véget ért, Fernando Alonso megnevezte azt a Forma-1-es istállót, aki szerinte az első lehet az erősorrendben. A spanyolok kétszeres világbajnokának választása az egyik ex csapatára, a Ferrarira esett.

    Régóta nem látott kíváncsiság és kérdőjelek övezi a száguldó cirkusz soron következő 2022-es évadát a vadonatúj szabályok miatt. Az autók eddig jól megszokott formája drasztikusan megváltozott, ami miatt az erőssorrend is könnyen felborulhat majd a tíz csapat között. A pilóták első alkalommal a héten ismerkedhettek meg jobban a konstrukciójukkal a Circuit de Catalunyán, ahol a téli tesztek első felvonását rendezték meg.

    Nem lenne okos döntést az ottani időeredmények alapján felállítani az erősorrendet a csapatok között. azonban Az egyértelműnek tűnik, hogy a radikális megoldásokkal előálló Ferrari jó teljesítményt nyújt és az autójuk is megbízhatónak tűnik, mert a három tesztnap során ők tették meg a legtöbb kört, szám szerint 439-et. Ez pedig annak az Alonsónak is szemet szúrt, aki a pénteki napon egy hidraulikai hiba miatt már a délelőtt befejezte a gyakorlást.

    „Egyelőre úgy tűnik, hogy a Ferrarié a leggyorsabb autó, ami nagy meglepetésnek számít” – értékelt a spanyol matador a barcelonai tesztet követően. „Ez Spanyolország és Carlos Sainz szempontjából egy nagyon jó hírnek számít.”

    Az Alpine versenyzője természetesen a Mercedest sem felejtette el megemlíteni, ugyanis a brackley-i istálló versenyzői, Lewis Hamilton, George Russell az utolsó tesztnap robbantottak nagyot és a két leggyorsabb időeredménnyel nyerték meg a napot.

  • Andretti megerősítette, hogy 2024-től Renault motorral jönnének az F1-be

    Andretti megerősítette, hogy 2024-től Renault motorral jönnének az F1-be

    Amennyiben az Andretti Global felvételt nyer a 2024-es F1-es mezőnybe, az amerikai csapat Renault erőforrást kap, ami a jelek szerint jó hír Toto Wolffnak is. Mario Andretti a múlt héten jelentette be, hogy fia, Michael bejelentkezett az FIA-nál a 2024-es Forma-1-es rajtrácsra. Amíg az FIA mérlegeli ennek az előnyeit és hátrányait, Andretti már több szerződést is megkötött, köztük egy motorszállítóval. Ez pedig a Renault lesz.

    Ugyan az Alpine vezérigazgatója, Laurent Rossi nemrég kijelentette, hogy a Renault számára most nem lenne megfelelő az idő egy második csapat ellátására, azt mondta, hogy a vállalat nyitott arra, hogy ezt a későbbiekben megtegye. Úgy tűnik, hogy ez 2024-re körvönalazódhat, és ez a második csapat az Andretti Global lesz. Mario Andretti a David Landnek adott interjúban így beszélt erről:

    „Most már hivatalos megállapodásunk van egy motorszállítóval, és mivel ez kikerült, ezt most már ki is mondhatom: a Renault lesz az.”

    Ez feltehetően jó hír a Mercedes motorsportfőnökének, Toto Wolffnak, Andretti ugyanis elárulta, hogy az osztráknak voltak aggályai a csapat Ferrarival való összeállásával kapcsolatban. Ha ez így történne meg, a Ferrarinak három ügyfele lenne – Andretti, Haas és Alfa Romeo -, ami megegyezne a Mercedes ügyféltriójával, ezek a McLaren, a Williams és az Aston Martin. Így nem lenne többé adott esetben az a plusz Mercedes-motoros szavazat. Andretti ennyit árult el erről:

    „Sok spekuláció volt, akár Toto Wolff részéről is, mert ő is aggódott, hogy esetleg a Ferrari lesz a befutó.”

    Nem csak a motorbeszállító az egyetlen dolog, amiről az Andretti Global döntött, a csapat az angliai bázisának telephelyét is megtalálta, ezért így folytatta az interjút:

    „Mi nem csak az új fiúk vagyunk a városban. Ismerjük az előfeltételeket, de van itt egy időtényező is. Ha egyszer azt mondtuk, hogy gyerünk, akkor mennünk kell. Szóval rengeteg munkát végeztünk. Tudjuk, hogy hol lesz az ingatlan, hol épül az épület. az Egyesült Királyságban. Tudjuk, hogy vannak olyanok, kiemelkedő személyek, akik már végeztek ilyen típusú munkát, ami az indításokat illeti. Rengeteg dologra gondoltunk.”

    Végül 1978 világbajnoka hozzátette:

    „Sok lépést kell megtenni, és ezt megértem, ez egy hatalmas vállalás. Ugyanakkor készen állunk rá. Hihetetlen partnerek állnak mellettünk, Michael is, és én végig ott leszünk. Jómagam már 67 éve vagyok ebben a szakmában, így tudjuk, mi folyik az Atlanti-óceán mindkét partján. És ez egy kiváló vállalkozás, egy csodálatos vállalás Michael részéről. Ez azt mutatja, hogy nagyon-nagyon elhivatott a sportágban. Ez az ő dolga most. Csak az autóversenyzésnek élünk, együtt lélegzünk vele, és ő most van abban a korban, hogy meg kell lépnie a kvantumugrást, ha úgy tetszik, hogy legalább 20-25 évet, jó 25 évet tudjon adni üzletileg. Tehát ennyi, szóval mi mindannyian benne vagyunk, és készen állunk az indulásra.”

  • Hamilton volt a leggyorsabb, a Haas és az Aston Martin is előbb búcsúzott

    Hamilton volt a leggyorsabb, a Haas és az Aston Martin is előbb búcsúzott

    Lewis Hamilton futotta a legjobb köridőt a barcelonai teszt harmadik napján.

    Délelőtt George Russell ugrott az élre, míg délután a hétszeres világbajnok folytatta a munkát.

    Az utolsó nap második felében a csapatok a Pirelli esőre szánt abroncsait próbálhatták ki. Daniel Ricciardo merészkedett ki először a vizes aszfaltra, őt a Williams és Nicholas Latifi követte. A nap első felében Sebastian Vettel találta magát szembe műszaki problémával. Az Aston Martin elmondta, hogy a konstrukcióban olajszivárgás indult el, így az autó hátulján egy kisebb tűz keletkezett.

    A Haas istálló délelőtt is műszaki gondokkal küszködött, ám a hibát nem tudták orvosolni, így délután ki sem merészkedtek. Az Alpine-hoz hasonlóan ők is idő előtt fejezték be a tesztet. Az Aston Martin követte később a példájukat.

    Miután felszáradt a pálya Lewis Hamilton állt az élre, és folyamatosan javított a saját idején. A leintés után így ő szerezte meg az első pozíciót. A legproduktívabbnak a hétszeres világbajnok és Alex Albon bizonyult, ugyanis a délután folyamán 94 kört teljesítettek.

    Pozíció Versenyző Csapat Leggyorsabb kör Időkülönbség Teljesített körök
    1 Lewis Hamilton Mercedes 1:19.138 94
    2 George Russell Mercedes 1:19.233 +0.095 66
    3 Sergio Pérez Red Bull 1:19.556 +0.418 74
    4 Max Verstappen Red Bull 1:19.756 +0.618 59
    5 Sebastian Vettel Aston Martin 1:19.824 +0.686 48
    6 Charles Leclerc Ferrari 1:19.831 +0.693 44
    7 Carlos Sainz Ferrari 1:20.072 +0.934 92
    8 Alex Albon Williams 1:20.318 +1.180 94
    9 Nicholas Latifi Williams 1:20.699 +1.561 13
    10 Daniel Ricciardo McLaren 1:20.750 +1.612 86
    11 Lando Norris McLaren 1:20.827 +1.689 52
    12 Fernando Alonso Alpine 1:21.242 +2.104 12
    13 Guanyu Zhou Alfa Romeo 1:21.939 +2.801 41
    14 Pierre Gasly AlphaTauri 1:22.469 +3.331 40
    15 Nikita Mazepin Haas 1:26.229 +7.912 9
    16 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:30.433 +11.295 10