Címke: Alpine

  • Elővigyázatosságból cseréltek motort Alonso autójában

    Elővigyázatosságból cseréltek motort Alonso autójában

    Az idénybeli második, Szaúdi Nagydíjra az Alpine máris egy motorcserével készült. A franciák Fernando Alonso hajtásláncában cseréltek elemeket.

    A spanyol ugyan kilencedik lett Bahreinben, de a verseny után találtak valamit a motorban, ami akár problémás is lehet, így mindenképp ki kellett vizsgálniuk.

    „A Bahreini Nagydíj után azonosítottunk egy lehetséges tömítési problémát Fernando autójának erőforrásában” – állt az Alpine közleményében. „Elővigyázatosságból kicseréltük a belsőégésű motort a Szaúdi Nagydíjra, a bahreini egységet pedig visszaküldtük Viry-be további elemzésre. Visszakerül majd a felhasználható motorok közé, a szezon későbbi részére. Fernando nem kap büntetést ezen a hétvégén, illetve Esteban motorját nem érintette a probléma.”

    A 2014-ben kezdődő hibrid érában a Renault motorja aligha tartozott a legjobbak közé, idénre pedig egy teljesen új motorral készültek a franciák, miután tavaly semmit sem fejlesztettek a hajtásláncon.

    „Számunkra mindenképpen egy nagy lépés ez, nem csak a teljesítmény tekintetében, hanem a motor koncepciója is teljesen más” – magyarázta Alonso ennek kapcsán. „Már másfél éve rengeteg munka folyt ezen a projekten. Nagyon jó munkát végeztek Párizsban, és most már elégedettek vagyunk az erőforrásunkkal. Valószínűleg nagyon hasonlóan állunk egymáshoz képest. Nem hiszem, hogy nagy hátrányunk vagy előnyünk lenne. Tavaly talán nem ez volt a helyzet, szóval örülünk az előrelépésnek.”

  • Alonso: Az előzés nem lett könnyű

    Alonso: Az előzés nem lett könnyű

    Még az újonnan bemutatott, látványosabb versenyzést ígérő szabályok alapján készült autókkal sem lett könnyű az előzés, véli Fernando Alonso.

    A kétszeres világbajnok az új éra első versenye után fogalmazta meg véleményét az autókról.

    „Egy másik autó követése könnyebb lett” – szögezte le. „Az előzés azonban nem olyan egyszerű, mint amilyennek a televízióban látszik. Normális esetben a megelőző autónak két másodperccel jobb a tempója és új gumik vannak rajta. Én akkor előztem meg autókat, amikor két másodperccel gyorsabb voltam, és más autók, amelyek ennyivel gyorsabbak voltak nálam, szintén néhány kanyaron belül megelőztek.”

    „Több versenyre van szükségünk” – tette hozzá a 40 esztendős pilóta. „Tudom, hogy csábító egy verseny után következtetéseket levonni, ez a munkátok [újságíroknak – a szerk.], de türelmesnek kell lennünk.”

    Alonso azt is elmondta, hogy a rajongóknak hozzá kell szokniuk a lomhábbnak látszó autókhoz.

    „Amikor az autó 60 kilóval nehezebb, minden olyan, mintha lassított felvétel lenne” – folytatta. „Amikor két évvel ezelőtt bemutatóztunk az R25-össel, az olyan gyorsnak tűnt a televízióban, mert olyan könnyű volt. Minél nagyobb a súly, annál kevésbé érezni a sebességet a televízióban. De a pilótafülkét megerősítették Grosjean balesete után, és most már az üzemanyag is fenntarthatóbb anyagból készült. Talán néhány hónap múlva már nem is fogunk emlékezni a régi generációs autókra.”

    Sőt, a Red Bull korábbi pilótája, Christian Klien azon a véleményen van, hogy egyáltalán nem fogják hiányolni a rajongók a régi autókat: „Újra láthatunk vezetői hibákat. Ezeket az autókat egyértelműen nehezebb vezetni. Láttunk egy-két megcsúszást is a kanyarokból való kigyorsításkor, ami lehetőséget nyit a mögötte haladó autónak. Nagyon tetszik, amit eddig láttam.”

  • Alonso bízik az Alpine hosszabb távú sikerében

    Alonso bízik az Alpine hosszabb távú sikerében

    Fernando Alonso arról beszélt, hogy csapata, az Alpine a hosszabb távú sikerre játszik, komoly fejlesztéseket eszközölve a szezon során.

    A mezőny többi csapatával egyetemben a francia istálló is nagyon kíváncsian várja már, hol állnak az erősorrendben a bahreini hétvégén. Mindenesetre egy problémás első nap után össze tudták magukat szedni a múltheti, szintén Bahreinben futott teszteken, Alonso pedig összességében a negyedik legjobb időt szállította az utolsó napon a csapatának.

    A spanyolt meg is kérdezték arról, hogy az Alpine élcsapat lehet-e 2022-ben: „Ez egy érdekes kérdés, és még nem tudjuk a választ. Meg kell várnunk, hogyan alakulnak az első versenyek, és meg kell néznünk, mire van szükségünk az autótól és a csomagtól.”

    „Optimista vagyok, mert a csapat hatalmas erőfeszítéseket tesz a siker érdekében” – tette hozzá. „Az elnökünk és a Renault-nál is mindenki támogat bennünket, és az Alpine tavaly úgy érkezett a Forma-1-be, hogy ebben a szabályrendszerben akart esélyessé válni. Hogy 2022-ben vagy 2025-ben sikerül-e ez, fogalmam sincs. De jelen van egyfajta elkötelezettség és nézet, amit én is osztok. Majd látjuk. Hosszútávra játszunk idén, mert a fejlődés üteme óriási lesz, és 23 verseny van.”

    Alonso egy tavalyról vett példával hangsúlyozta, hogy nem minden, amit az első versenyen látunk: „Emlékszem, tavaly itt kiestem, Esteban pedig 12. vagy 13. lett, tehát nulla pontunk volt Bahrein után, és mégis nyertünk egy futamot Magyarországon, és élveztük a szezont. Az idei év hosszú lesz, és bízom benne, hogy jó szezonunk lesz.”

  • Berger nem elégedett az Aston Martin új csapatfőnökével

    Berger nem elégedett az Aston Martin új csapatfőnökével

    Gerhard Berger megkérdőjelezi, hogy az Aston Martin a megfelelő csapatfőnököt nevezte-e ki. Otmar Szafnauer 2022-re átment egy másik táborba, és magával vitte az osztrák szponzor BWT-t az Alpine-hoz. Elárulta, hogy Lawrence Stroll túl sok beleszólást akart az Aston Martin irányításába. Berger úgy néz ki, hogy megérti ezt, és beszélt erről a Servus TV-nek:

    „Egyáltalán nem vagyok róluk meggyőződve. Mike Krack csatlakozott most hozzájuk a BMW-től, de ő a DTM-ből érkezett, ahol nem tudta, hogy az egyik nap miért van az autója az első sorban, a másik nap pedig miért van lemaradva. Nem tudom elképzelni, hogy a Forma-1-ben bármi is sikerülne neki, és javulnának.”

    A 62 éves DTM főnök ekézte Sebastian Vettel motivációját is:

    „Ha az ember olvassa a nyilatkozatait, az a benyomása, hogy már teljesen más dolgokkal foglalkozik, mint a Forma-1. Én egy olyan Sebastianra emlékszem, aki a legkoncentráltabban és sikerorientáltan hozta a győzelmeket.”

    Végső soron akkor fog ez eldőlni, amikor a silverstone-i székhelyű Aston Martin képes lesz olyan autót gyártani, amely az élen tud versenyezni. Az egykori F1 legenda Berger ezért így zárt:

    „Amennyiben Sebastiannak versenyképes az autója, akkor teljesíteni fog, akár méla, akár nem. Ő egy remek versenyző, még ma is.”

  • Két baleset után végül egy vihar szakította félbe a WEC idénynyitóját

    Két baleset után végül egy vihar szakította félbe a WEC idénynyitóját

    Míg a Toyota több bukásba is belekeveredett, az Alpine vitte el az első győzelmet a WEC 2022-es szezonjában, a Sebringi 1000 mérföldes versenyen.

    Hypercar

    Az Alpine jól kapta el a rajtot a pole-ból, és a Glickenhaus előtt fordult el az első kanyarban. A két Toyota beragadt a két LMP2-es United Autosports autó mögé, így csak késve tudták elkezdeni a vetélytársak üldözését.

    Mire a japánok két autója feljött a második-harmadik helyre, az Alpine már 20 másodperces előnnyel rendelkezett. A Toyoták ezért hosszabb etapokkal próbálták leküzdeni a távolságot.

    Ekkor a 7-es autó azonban problémákba ütközött. Egy lekörözésnél akadtak össze egy Porschéval, és a falban kötöttek ki. López ekkor még elindult a boxba, de közben még egyszer kicsúszott, és fejére állt az autó.

    A verseny ekkor szakították meg először, és 30 perccel később – a javítások elvégzése után – folytatódhatott a verseny.

    Három órával a verseny vége előtt azonban egy elektromos vihar ért a pálya környékére, amiben az amerikai törvények szerint tilos autóverseny rendezni. Egy rövid kivárást követően – mialatt újra távolabb került a vihar – újra útjára engedték a mezőnyt. 35 perccel a verseny vége előtt azonban hasonló okból harmadjára is előkerült a piros zászló, és ezt követően már nem indították újra a versenyt.

    Furcsa módon így a Hypercar éra első „nem toyotás” győzelmét egy korábbi LMP1-es autóval az Alpine szerezte. Eközben a Glickenhaus először állhatott fel az összetett dobogóra.

    LMP2

    A verseny kezdeti szakaszában a már korábban említett United Autosports állt nyerésre, azonban a tavaly tündöklő WRT megszorongatta őket a dobogós helyekért.

    A 23-as autó – az Alex Lynn helyére beugró Paul di Restával – egy kiállással kevesebbet teljesítve került végül az élre, míg WRT és testvérautójuk, a Realteam kettős dobogót értek el a belga csapatnak.

    Joshua Pierson ezzel – amellett, hogy 16 évével a legfiatalabb induló – a legfiatalabb WEC kategóriagyőztes is lett.

    A GT-ből lett LMP2-es csapatok közül a Kubicával fémjelzett Prema negyedik lett. A lengyel ezzel a tavalyi szezonzárón való részvétele után első teljes WEC szezonját egy jó eredménnyel kezdte.

    Az AF Corse Pro-Am legénysége pedig a pole megszerzése után hosszútávon nem tudták tartani a mezőnyt, és a kategória kilencedik helyére estek vissza. Ezzel egy hellyel végeztek a WEC debütáns Penske előtt.

    GT

    A kiegyenlítő rendszer miatt a Ferrarikkal nem kellett számolni a GTE Pro győzelméért folytatott harcban. Még így is a Porschék számítottak esélyesebbnek a Corvette-tel szemben, azonban egy-egy büntetés – a német márka autóinak – izgalmassá tette a versenyt a két márka között.

    A tíz órás verseny első felében izgalmas csata bontakozott ki az Estre-Christensen, illetve a Milner-Tandy páros között. Utána azonban az első piros zászló után Kevin Estre megszerezte a vezetést, és már nem engedte ki a kezei közül.

    A Porsche ráadásul kettős dobogót szerzett, a futamgyőzelem mellett ugyanis a másik autó beért a harmadik helyre.

    Az amatőrök között kettős Aston Martin siker született (#98 és #33), Porsche (#56) dobogóval. A teljesen női legénységű Iron Dames lett ötödikként a legjobb Ferrari csapat, de egyben az utolsó autó, akit még értékeltek.

  • Gasly volt a leggyorsabb a 2022-es szezon első szabadedzésén

    Gasly volt a leggyorsabb a 2022-es szezon első szabadedzésén

    Pierre Gasly volt a leggyorsabb a 2022-es szezon első szabadedzésén, a második legjobb időt Charles Leclerc autózta, míg a harmadik Carlos Sainz lett.

    Az új éra elkezdődött, ugyanis a versenyautók hivatalosan ki kigurultak a Bahreini Nagydíj első gyakorlására. Újítások tömkelege várta a nézőket és a kíváncsiskodókat, míg az Alfa Romeo kálváriája folytatódott.

    Valtteri Bottasnak a gyújtással gyűlt meg a baja, így hajthatott is vissza a boxba. Nico Hülkenberg, aki Sebastian Vettelt helyettesíti mindeközben végig nézhette, hogyan „szemetelti” tele a pályát a rózsaszín Alpine.

    A törmelékek miatt előkerült a sárga zászló, majd a versenyigazgatóság a piros színt is előhúzta.

    Az újraindítás után a versenyzők többsége azonnal kiszaladt a pályára.

    A delfinezés mindeközben még nagyon is tényező a Mercedesnél, addig a McLaren és a Red Bull már nemigen küzd a problémával.

    Fél óra elteltével Max Verstappen vezette a listát Fernando Alonso és Sergio Pérez előtt. Az első 10-be még Charles Leclerc, Lando Norris, Carlos Sainz, Lewis Hamilton, Daniel Ricciardo, George Russell és Pierre Gasly fért be.

    Charles Leclerc egy piruettel is megörvendeztette a nézőket. Tökéletes kört írt le, majd szépen haladt tovább a pályán.

    A Red Bull versenyzői egy új hátsó felfüggesztést tesztelnek, míg Pierre Gasly a lágykeverékeken felugrott az élre.

    Carlos Sainz és Max Verstappen egy kisebb kakaskodásba keveredett, míg az Alpine is feltette a piros oldalfalú gumikat.

    A leintés után is Gasly maradt az élen, mögötte a két Ferrari (Leclerc és Sainz) sárga oldalfalú abroncsokkal érkezett meg. George Russell ugrott fel a negyedik helyre, míg őt Max Verstappen, Lance Stroll, Lewis Hamilton, Fernando Alonso, Yuki Tsunoda, és Sergio Pérez végzett az első 10-ben.

    1  Pierre Gasly AlphaTauri 1:34.193 23
    2  Charles Leclerc Ferrari 1:34.557 0.364 22
    3  Carlos Sainz Jr. Ferrari 1:34.611 0.418 23
    4  George Russell Mercedes 1:34.629 0.436 23
    5  Max Verstappen Red Bull 1:34.742 0.549 22
    6  Lance Stroll Aston Martin 1:34.814 0.621 22
    7  Lewis Hamilton Mercedes 1:34.943 0.750 17
    8  Fernando Alonso Alpine 1:35.000 0.807 14
    9 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:35.028 0.835 20
    10  Sergio Pérez Red Bull 1:35.050 0.857 23
    11 Guanyu Zhou Alfa Romeo 1:35.053 0.860 20
    12  Esteban Ocon Alpine 1:35.151 0.958 15
    13  Nicholas Latifi Williams 1:35.644 1.451 15
    14  Nico Hülkenberg Aston Martin 1:35.815 1.622 23
    15  Alexander Albon Williams 1:35.923 1.730 17
    16  Lando Norris McLaren 1:36.304 2.111 22
    17  Daniel Ricciardo McLaren 1:36.402 2.209 20
    18  Mick Schumacher Haas 1:36.536 2.343 23
    19  Kevin Magnussen Haas 1:36.804 2.611 21
    20  Valtteri Bottas Alfa Romeo 2
  • A McLaren sokkal jobban szabályozná a B-csapatok mozgásterét

    A McLaren sokkal jobban szabályozná a B-csapatok mozgásterét

    A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl szerint a B-csapatok rendkívül szemtelenül vesznek át elemeket partnerüktől. Ezt pedig szabályozni kell.

    Az úgynevezett B-csapatok helyzete évek óta időről időre visszatéről téma az F1-ben. A Haas koncepcióját például több rivális is élesen bírálta már. Ezen csapatok szerint az amerikaiak túl messzire mennek el az elemek átvételében, sőt, gyakorlatilag amit csak tudnak, másolnak. Partnere, a Ferrari ebben pedig készségesen segít is neki.

    A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl szerint ezt a szürkezónát mindenképp szabályozni kell. Konkrétumokat nem említett, de leszögezte: ők tényleg csak a motort kapják a Mercedestől.

    Elsősorban magunkkal foglalkozunk, így nem tudok konkrétumokat mondani, mi a helyzet a Haas és a Ferrari között” – mondja Seidl. „Azt viszont nem titkoljuk és soha nem is titkoltuk, hogy az ilyen kapcsolatrendszerek számunkra komoly aggályokat vetnek fel. Ezzel kapcsolatban mindenképp lépéseket szeretnénk. A cél az, hogy megint 10 (illetve a jövőben 11, vagy 12) konstruktőrről szóljon a Forma-1. Erről kellene szólnia a Forma-1-nek. Az nincs rendjén, hogy az erőforráson kívül minden mást a partnercsapattól vegyenek át. Ezt minden egyes alkalommal fel is hozzuk az FIA-nak.”

    McLaren-csapatfőnök kollégájával egyébként az Alpine részéről Otmar Szafnauer is egyetért. „Az a baj, hogy a szakemberek, akik megosztják egymással a szélcsatornát, akár megihatnak egy kávét is együtt. Aztán ők meg megbeszélhetik egymássa, mi történt, mi jó, mi rossz. Kérek mindenkit, ne menjünk el ebben az irányba.

    Alkatrészek átvétele vagy át nem vétele, McLaren-kritika ide vagy oda, a Haas mindezekkel együtt a 2021-es szezon tökutolsó csapata lett.

  • Összeállt az Alpine a tesztek végére

    Összeállt az Alpine a tesztek végére

    Az Alpine szakembere, Alain Permane úgy gondolja, megoldották a „delfinezés” problémáját, illetve Fernando Alonso is sokkal elégedettebbnek tűnt a szombati nap végére.

    Nehezen indult az Alpine számára az új éra első évadjának előszezonja. A barcelonai három nap után igen frusztráltak voltak, a tempó és a megbízhatóság is hiányzott, nem beszélve a delfinezés jelenségéről. Azonban úgy tűnik, a bahreini tesztnapok végére megtalálták a megoldásokat, a pattogást például már meg tudják szüntetni, amikor csak akarják.

    „Az első szahíri napon nem tudtunk jó ritmusba kerülni, de a következő kettő nap már jól sikerült” – szögezte le a csapatnál dolgozó Permane az AS hasábjain. „Különösen szombaton kezdtünk előrelépni egy olyan beállítással, amely lehetővé teszi számunkra, hogy akkor szüntessük meg a delfinezést, amikor csak akarjuk. Tudjuk, hogy miért történik, és mi állítja meg. Tudjuk, mikor leszünk gyorsabbak vagy lassabbak tőle. Ha megnézzük a többi autót, a Ferrarinál még mindig látszik bizonyos körülmények között. Játszottunk a felfüggesztésekkel, a dőlésszöggel, a szélárnyékkal és sok mással. És lényegesen jobbak vagyunk. Nem aggódtunk túlságosan, a teljesítmény megvolt, és elégedettek voltunk. Nem biztos, hogy az emberek hittek nekünk, de nem estünk pánikba. Semmi sem változott. Még mindig nem tudom, mi a sorrend a rajtrácson, de azt tudom, hogy ott vagyunk.”

    Az Alpine igazán gyors kört csak az utolsó nap végén rakott össze, akkor harmadik lett Alonso egy 1.32.698-cal, de még így is jelentősen le volt maradva az élen záró Max Verstappentől. Most azonban kiderült, hogy ez a kör sem kifejezetten kevés üzemanyaggal lett teljesítve.

    „Fernando még mindig nem volt teljesen boldog” – tette hozzá. „Gyorsabb akar lenni és még mindig lát problémákat. De nyilván most már sokkal boldogabb így. A nap nagy részében sok üzemanyaggal ment, aztán a C3-assal már gyorsnak érezte az autót, azt mondta: »hű, ez az autó gyors«. Boldog volt, érezte az autó teljesítményét. Nem annyi üzemanyagot tettünk bele, mintha kvalifikáció lenne, hanem szimplán kevés üzemanyagot. Amikor elkezdesz hozzászokni ehhez a tapadási és sebességi szinthez, új problémákat találsz. Nem mondanám, hogy a pilóták extázisban vannak, és pole-ra számítanak, de remélem, hogy ott leszünk a harcban és a Q3-ban.”

    Mint sok más rivális, az Alpine is kisebb frissítésekkel készül a hétvégi Bahreini Nagydíjra: „Vannak fejlesztések, részben egy új padlólemez. Van egy átfogó terv a negyedik vagy ötödik futamra, amikor az első nagy fejlesztési csomag érkezik. De biztos vagyok benne, hogy minden futamon lesznek újdonságaink.”

  • Alonso: Az Alpine képes kellene legyen harcolni a bajnoki címért

    Alonso: Az Alpine képes kellene legyen harcolni a bajnoki címért

    Hiába nem nyert 2013 óta futamot a Forma-1-ben, még mindig a világ leggyorsabb pilótái között tartják számon Fernando Alonsót, aki két év kihagyás után főleg az idei év és az azzal járó szabályváltoztatások miatt tért vissza.

    A spanyol négy sikertelen McLaren év után, 2018 végén távozott a Forma-1-ből, de két év szünete sem telt verseny nélkül, a Dakar és a sportautózás világában kalandozott. Tavaly újult erővel tért vissza a Forma-1-be az Alpine színeiben, a döcögős kezdés után pedig az év végére már egy dobogó is összejött neki.

    Sokak szerint még mindig az egyik legjobb, Martin Brundle is ezt feltételezve vetette fel, hogy ha Mercedest vezetett volna, akár növelhette is volna bajnoki címeinek a számát, de a spanyol elutasította ezt az elképzelést és inkább arról beszélt, hogy jelenlegi csapata színeiben is lehet esélye erre az új érában.

    „Az idén bevezetett új szabályrendszerrel az Alpine-nak képesnek kell lennie arra, hogy a bajnoki címért harcoljon, és ezért vagyunk itt, és ezért dolgozunk olyan keményen” – mondta többek között a RacingNews365-nek. „Jelen van a költségvetési plafon, és vannak más dolgok is, amelyekkel az F1 foglalkozott. Azt hiszem, mindenkinek van lehetősége, és ezért van itt az Alpine és a Renault.”

    Az előszezon mindenesetre sikerülhetett volna jobban is a franciáknak, a barcelonai három napot csak a 8. legjobb idővel zárták csapatszinten, illetve több problémával küzdöttek. Bahreinben már jobbnak tűnt a helyzetük, Alonso az utolsó napon például a harmadik legjobb időt futotta.

  • A McLaren rendelkezésére bocsátja tartalékpilótáját az Alpine

    A McLaren rendelkezésére bocsátja tartalékpilótáját az Alpine

    Daniel Ricciardo pozitív koronavírus tesztet produkált a tegnapi nap folyamán, így teljes egészében kihagyja az utolsó a bahreini tesztet. Mivel az első versenyhétvége kezdetéig már kevesebb, mint egy hét van, ezért a csapatnak fel kellett készülnie arra az eshetőségre, ha az ausztrál nem épül fel.

    A McLaren Mercedes motorokkal megy, így a tavaly évhez hasonlóan a Mercedesszel megoszthatják a tartalékversenyzőit, ám az Alpine csapat hivatalos közleményben tudatta, hogy megegyeztek a wokingiakkal, hogy amennyiben egyik versenyzőjük kidől, úgy az F2 tavalyi bajnoka, Oscar Piastri ugorhat be a helyére.

    „Annak a szellemében, hogy maximális versenyzési lehetőséget kínáljunk a fiatal tehetségeinknek, megegyeztünk a McLarennel abban, hogy a BWT Alpine tartalékpilótája Oscar Piastrit hívhatja segítségül amennyiben valamelyik pilótája nem tud részt venni egy futamon. Oscar továbbra is teljes mértékben az Alpine alkalmazottja marad, és mi élvezünk elsőbbséget az ő esetében.” – olvasható a közleményben.

    Könnyen lehet tehát, hogy egy hét múlva egy ausztrál fogja vezetni az egyik McLarent, csak nem Daniel Ricciardo lenne az.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    BWT Alpine F1 Team (@alpinef1team) által megosztott bejegyzés