Címke: Alpine

  • Alpine: Még jobb is, hogy csak magunknak gyártunk motort

    Alpine: Még jobb is, hogy csak magunknak gyártunk motort

    Habár nem jelent nagy előnyt, de az Alpine szerint még jól is járnak vele, hogy csak saját magukat kell kiszolgálniuk motorokkal.

    A Renault a hibrid érában alapvetően a Red Bullnak, a Toro Rossónak és a McLarennek is szállított motorokat, azonban 2020 végén a wokingiak is partnert váltottak, így a franciák magukra maradtak, ügyfél nélkül. 2021-től Alpine néven folytatták tehát, és szerintük az a legjobb ebben, hogy senki másra nem kell hallgatniuk.

    Erről a csapathoz újonnan érkezett Otmar Szafnauer beszélt a GPFans hasábjain: „Szerintem valamivel jobb így, de nem sokkal. Ha két csapat használja a motorodat, és valami elromlik a használat alatt, akkor abból tanulni tudsz. De mi egyedül használjuk a motorjainkat, igaz ennek is vannak előnyei. Nem kell tekintettel lennünk senki más kívánságaira, és bármennyire is azt mondják a három vagy négy csapatot ellátó motorgyártók, hogy a saját gyári csapataikra koncentrálnak, ez nem így van. Az ügyfeleknek megvannak a saját kívánságaik, és keményen nyomulnak: »Ezt a fajta hűtést akarom, ezt akarom, így akarom a vázhoz rögzíteni, gondoltál már erre?«, és így tovább. Néha kompromisszumot kell kötniük, nekünk viszont nem kell.”

    Mindazonáltal ha valaki érdeklődne a Renault hajtásláncok iránt, Szafnauer nyitott lenne egy esetleges partnerségre. A Forma-1-be csatlakozni kívánó Andretti szándéka például állítólag éppen az, hogy a Renault erőforrásait használják.

    „Ez egy elméleti dolog, de ha valaki idejön és egyeztetni akar velünk, biztos vagyok benne, hogy szívesen beszélünk vele” – mondta az esetleges partneri megállapodásokkal kapcsolatban.

  • Ocon: Az Alpine-nak most már senkitől sem kell félnie

    Ocon: Az Alpine-nak most már senkitől sem kell félnie

    Az Alpine francia versenyzője, Esteban Ocon magabiztos, hogy csapata utolérte a riválisokat, miután az első két versenyen igen előkelő helyeken zárt.

    Bahreinben hetedik, Jeddah-ban hatodik lett, ahol csapattársával is komoly csatát vívott, aki végül kiesett, műszaki problémák miatt. E nélkül még előrébb tarthatnának két dupla pontszerzéssel, de így is a bajnoki összetett negyedik helyén állnak, 16 ponttal.

    Az Alpine régóta készült az idei évre, hosszú ideje fejlesztették már a mostani motort, amivel azért nem volt minden rendben, legalábbis Alonsónál.

    Mindazonáltal arra a kérdésre, hogy milyen az új Renault motor, Ocon pozitívan válaszolt: „Senkitől sem kell félnünk. Két nagyon erős hétvégén vagyunk túl. Kár, hogy Fernando nem fejezte be a versenyt, mert ismét dupla pontszerzés lett volna a csapat számára, de fejlődtünk. Gyorsabbak voltunk, mint Bahreinben, szóval ez nagyon jó. Ez nagyon pozitív. Ez még csak a második futam az évben, még sok minden vár ránk. Úgy gondolom, hogy most már a többiekkel egy szinten vagyunk.”

    A bajnokság 6. helyén álló Ocon annak is örült, hogy a Mercedes motoros riválisokkal is tudták tartani a lépést az egyenesekben: „Az egyenesekben csatázhattunk másokkal. Amint kinyitottam a DRS-t, el tudtam menni mások mellett. Könnyedén meg tudtam előzni Nico Astonját és Lando McLarenjét. Sok különböző autóval tudtam mérkőzni, és jól jöttünk ki belőle.”

    Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy a gyári Mercedes tempója még túl sok az A522-nek, hiszen Oconék nem tudták tartani a tempót Russell-lel.

    „Gyorsabb volt nálunk. Nem húzott el annyira, mint gondoltuk, de azért folyamatosan nyúlt el. Egyértelműen van még egy kis versenytempó-előnyük, és ezen még dolgoznunk kell” – zárta gondolatát.

  • Alonso a folyamatos fejlesztésre szólítja fel csapatát

    Alonso a folyamatos fejlesztésre szólítja fel csapatát

    Fernando Alonso tisztában van vele, hogy csak folyamatos fejlesztésekkel tudják stabilizálni a helyüket a mezőnyben az erősnek mondható szezonkezdetük után.

    A tempó megvolt az autóban, főleg a második, szaúdi versenyen, ugyanakkor Alonso így is csak két ponttal áll, hiszen kiesett Jeddah-ban, pedig jó esélye volt egy hatodik helyre, amit végül így csapattársa, Esteban Ocon szerzett meg.

    A tavaly a konstruktőri bajnokságban ötödik helyet megszerző csapat nagyobb célokkal vágott neki az idei évadnak, a nem problémamentes téli tesztek után jelenleg a negyedik helyen állnak.

    „Most hajtanunk kell a gyárban, és meg kell próbálnunk elérni, hogy az új alkatrészek a lehető leghamarabb eljussanak a pályára” – ösztönzött Alonso. „Vannak már a gyárban jó ötletek, de ez mindenkinél így van. Az első pár hónapban nagy változásokat fogunk látni az autókon, és ezeket működésre kell bírnunk, hogy csökkentsük a pole pozícióhoz képest még mindig több mint egy másodperces lemaradást. Boldog vagyok, mert a téli szünet után sosem tudhatod pontosan, hogy hol tart a csapat a teljesítmény terén, és lehetnek negatív vagy pozitív meglepetések. Az, hogy mindkét autóval az első tízért harcolhatunk, megkönnyebbülés az Alpine számára, a télen végzett munka jó volt. Most rajtunk múlik, hogy a lehető leggyorsabban fejlesszük az autót, ez egy hatalmas fejlesztési verseny lesz mindenki számára.”

    Az Alpine legnagyobb ellenfeleinek eddig a két Ferrari motoros ügyfélcsapat, a Haas és az Alfa Romeo bizonyult. Alonso bízik benne, hogy őket át tudják ugorni a szezon folyamán.

    „Láttuk például a Haasnál, hogy jó döntéseket hoztak az autóval kapcsolatban, és a Ferrari motorja nagyon erősnek tűnik idén. Ez egy olyan csapat, amely általában nagyon erősen kezd, aztán viszont nem sokat fejlesztenek az év során, így rajtunk múlik, hogy megnyerjük-e a versengést, és megelőzünk-e néhány csapatot, akik előttünk lehetnek. Bízom benne, hogy ez sikerülni fog” – zárta gondolatát.

  • A Peugeot a 2026-ban beszállna a Forma-1-be!

    A Peugeot a 2026-ban beszállna a Forma-1-be!

    A pletykagyár ma reggel teljes gőzzel pörög Franciaországban: azt suttogják, hogy a Peugeot Sport fontolgatja, hogy 2026-tól beszáll a Forma-1-be! A száguldó cirkusz jelenlegi motor-ciklusa 2025 végéig tart, ezt követően a sportágban bevezetik a következő generációs erőforrásokat, amelyek egy kevésbé összetett és olcsóbb szabályozási platformon alapulnak, amely több gyártó, köztük a Porsche és az Audi, és most a Peugeot érdeklődését is felkeltette.

    Az F1 jövőbeli erőforrása valószínűleg már nem a költséges és bonyolult MGU-H hibrid elemmel fog rendelkezni. Helyette egy MGU-K komponenssel bírna. Ennek a teljesítménye 350 kW (476 LE) teljesítményre nő, ami jelentős növekedés a jelenlegi 120 kW (163 LE) teljesítményhatárhoz képest.

    Az elektrovillamosság növelése kulcsfontosságú érv az új gyártók vonzása érdekében. Ez a Peugeot számára nyilvánvalóan nagyon vonzó, akárcsak a Forma-1 2026-tól a 100%-ban fenntartható üzemanyagra való áttérése.

    A Stellantis Group leányvállalata elkötelezte magát a World Endurance Championship mellett a 9X8 Hypercarral. A Peugeot Sport mégis elhalasztotta a sorozatba való belépését. Több időt akarnak adni maguknak az autó fejlesztésére és a megbízhatóságának biztosítására a Le Mans-i 24 órás verseny 2023-as, százéves kiadásának rohamja előtt. Francia források azonban jelezték, hogy a Peugeot nem elégedett azzal, hogy a WEC bevezette a Balance of Performance (BoP) szabályt. Ez kiegyenlíti a teljesítményt a Hypercar és az LMDh kategóriák között, tekintettel az utóbbiak lényegesen alacsonyabb költségvetésére. A legendás francia gyártó ezért átgondolja a WEC-ben való hosszabb távú jelenlétét.

    A források szerint a Stellantis Group által készített megvalósíthatósági tanulmány, amelyet Carlos Tavares vezérigazgató személyesen rendelt meg, arra a következtetésre jutott, hogy a Forma-1-hez való elköteleződés, ahol az elektrifikáció előrehaladt, nemcsak marketing szempontból lenne értelme a Peugeot számára, hanem költséghatékonyabbnak is bizonyulna, és összességében jobb megtérülést biztosítana, mint a gyártó WEC-es programja.

    Az F1-ben való gyári részvétel a Peugeot számára a sportág egyszeri, 200 millió dolláros belépési díjának megfizetését jelentené. Ugyanakkor, ha figyelembe vesszük az F1-es csapatok franchise-ainak növekvő értékét, a magas belépési díjat a Stellantis meggyőző befektetésnek tekinti. Carlos Tavares állítólag kiemelten érdeklődik a Peugeot Sport lehetséges F1-es ambíciói iránt 2026-tól, és személyesen támogatja a projektet.

    Végül az is kiderült, hogy Kevin Magnussen, aki a Haasnál az F1-be való váratlan visszatérése előtt részt vett a Peugeot Hypercar programjában, elkötelezte magát a gyártó WEC-csapatához, azzal az ígérettel, hogy ha szolgálataira szükség lenne a Peugeot 2026-os F1-es fejlesztésében, számíthatnak rá versenyzőként és a fejlesztésében.

    Alpine és Peugeot egymás mellett a Forma-1-es rajtrácson 2026-tól? Allons les bleus!

  • Villeneuve: Latifi újonc hibákat vétett, Ocon logikátlan harcot vívott

    Villeneuve: Latifi újonc hibákat vétett, Ocon logikátlan harcot vívott

    Jacques Villeneuve szerint Nicholas Latifi egyre gyakrabban vét újonc hibákat, de legalább felpezsdíti a versenyeket.

    A kanadai versenyző a szaúdi hétvégén kétszer is falnak csapata autóját. Az időmérőn is hibázott, majd a futamon ismét közelebbről ismerkedett meg a fallal. Az eset miatt a Safety Car szedte össze a mezőnyt. Leclerc az élre állt, míg Pérez a negyedik helyre esett vissza.

    „Nicholas Latifi balesete furcsa volt. Úgy tűnik, hogy elég gyakran követ el ilyen újonc hibákat. Nem is tűnt balesetnek, inkább olyan volt, mint akit megleptek az új autók. Fogalmazzunk inkább úgy, hogy mindig gondoskodik arról, hogy legyen izgalom a pályán.” – foglalta össze gondolatait 1997 világbajnoka.

    Villeneuve nemcsak Latifit kritizálta, Esteban Ocon is kapott pár „jótanácsot”:

    „A verseny korai szakaszában miért kell ádáz küzdelmet folytatnod a saját csapattársaddal? Kockáztatta a saját abroncsai állapotát, és a társáét is. Teljesen logikátlan volt amit művelt, nem volt semmi értelme az egésznek. Véleményem szerint, egy olyan versenyzőnek, aki már egy ideje a Forma-1-ben van, pontosan tudnia kellene, hogy mikor érdemes harcolni és mikor nem.”

  • Bottas: Mi vagyunk előnyben az Alpine-hoz képest

    Bottas: Mi vagyunk előnyben az Alpine-hoz képest

    Valtteri Bottas az eddigi két verseny alapján úgy érezte, hogy ők vannak fölényben a középmezőny másik erős alakulatához, az Alpine csapatához képest.

    A finn idén csatlakozott a tavaly konstruktőri 9. Alfa Romeóhoz, akik jelentősen előre léptek, Bottas ezt egy 6. hellyel bizonyította is Bahreinben. Ugyanakkor Szaúd-Arábiában már kiesett, de így is pozitívnak értékelte az eddigi fejleményeket.

    „Szerintem jó versenyünk volt a kiesésig” – szögezte le. „Fernandóval harcoltam, aki szintén kiesett végül. Azt hiszem a 6. helyért, szóval az autó jó volt. Talán volt egy kis előnyünk az Alpine-al szemben érzésem szerint, szóval nem rossz.”

    A Mercedestől távozó versenyző a két Alpine nagy csatája után harcolt a francia istálló autóival, így az Alonso-Ocon párviadalt is páholyból nézhette végig.

    „Jó volt látni, hogy a csapattársak harcolnak, és hagyják, hogy harcoljanak, szóval nem bántam. Legalább a szezon elején jó látni, hogy az emberek rendesen kerék a keréken mennek” – mondta ezzel kapcsolatban.

  • Alonso szerint a Renault motor egy szinten van a többivel

    Alonso szerint a Renault motor egy szinten van a többivel

    Az Alpine versenyzője, Fernando Alonso úgy véli, hogy a csapata által használt erőforrás egy szinten van a többi csapatéval.

    A Forma-1 motorszállítói közül az elmúlt évek során mindenképp a Renault-t tartották az egyik leggyengébbnek, ám idén bemutatkozott a több éves fejlesztésű motorjuk, viszont nem sikerült minden zökkenőmentesen. A tesztek mellett az első verseny után és a második, szaúdi futamon is voltak problémák a hajtáslánccal, utóbbi alkalommal Alonso ki is esett emiatt. Mindazonáltal a spanyol úgy gondolja, a motorerő terén ott vannak a riválisokkal egy szinten.

    „Szerintem egy szinten vagyunk a többiekkel” – mondta ezzel kapcsolatban a Motorsport.com hasábjain Szaúd-Arábiában. „Tudtunk harcolni az egyenesekben Bahreinben és itt is.”

    „Sajnos tovább kell vizsgálnunk azt is, hogy mi történt a motorral Bahreinben, és mi történt itt, és meg kell győződnünk arról, hogy van elég egységünk az egész évre” – tette hozzá a problémákra rátérve, melyek nélkül sokkal előrébb is lehetne a bajnokságban, mint a mostani 13. hely, hiszen Jeddah-ban kinézett neki egy 6. pozíció. „Elégedett vagyok a teljesítményével. Hogy őszinte legyek, azt gondolom, hogy a hatodik vagy hetedik helyen állhatnék a bajnokságban, de nem vagyok ott. És ez nem azért van, mert nem érdemeltük meg, hanem azért, mert nem maximalizáltuk a pontokat. Szerintem túl sok pontot vesztettünk.”

    Az Alpine Bahreinhez képest sokkal jobbnak tűnt Szaúd-Arábiában, ők voltak lényegében a középmezőny elején. Ocon az 5., Alonso a 7. helyre kvalifikált, közrefogva a Mercedes pilótáját, George Russellt. Alonsót megkérdezték, hogy valóban övék-e a harmadik leggyorsabb autó.

    „Akár lehetne is így, de az Alfa Romeo néhol egy kicsit gyorsabbnak tűnik, és a Haas is nagyon gyors volt Bahreinben” – válaszolta. „És Russell is jól ment, bár nem kiemelkedően. Szóval ott vagyunk, és most rajtunk múlik, hogy előrelépjünk. Lehet, hogy nem mi vagyunk a harmadik leggyorsabbak, de úgy tűnik, hogy tudunk kiegyensúlyozottak lenni, és a kiesés nélkül a hatodik és a hetedik helyen végezhettünk volna. Akkor már szép számú pontunk lenne, de ahogy mondtam, még hosszú út áll előttünk. De igen, gyorsnak éreztem magam a pályán.”

  • Alonso akár további három évet is eltölthet még a Forma-1-ben

    Alonso akár további három évet is eltölthet még a Forma-1-ben

    Az immár 40 esztendő Fernando Alonso nem titkoltan azzal a céllal tért vissza a Forma-1-be az Alpine csapatnál, hogy új harcba szállhasson a világbajnoki trófeáért.

    Ő maga és a csapata is sokat várt az idei szabályváltozásoktól, noha az Alpine erősnek tűnik, de csak a középmezőny szintjéhez képest, reálisan idén a Ferrari és a Red Bull párosan kívül másnak nem nagyon lehet esélye a bajnoki címekre.

    Alonso számára így – ha hű a korábbi szavaihoz – a folytatás jelenthet megoldást, amely nem is biztos, hogy további egy évet, hiszen az ő által nagyon várt áttöréshez akár több további esztendő is szükséges lehet.

    „Remélem, hogy minél hamarabb eljön az az áttörés, hiszen nem leszek itt az örökkévalóságig. Mindannyian 100 százalékosan dolgozunk, meglátjuk mennyi időbe fog ez telni. Nem tudjuk, hogy 2,3,5 vagy akár 7 év kell majd hozzá, de bízom benne, hogy minél hamarabb.” vélekedett a spanyol veterán.

    A sok mindent megélt kétszeres bajnok tehát töretlenül hisz a csapatában és az Alpine idei két futamával elégedett, így motivált arra, hogy több évvel megújítsa a kontraktusát.

    „Még mindig rengeteg ajánlatom van. Most azonban nagyon élvezem az F1-et. Élvezem a versenyzést, de a Forma-1 sok más tevékenységet is kínál a pályán kívül, amelyek szintén örömmel töltenek el engem. Ezért gondolom azt, hogy két-három évig még itt leszek. Sosem éreztem azt, hogy hátrány lenne az, hogy kicsit idősebb vagyok az átlagnál.” – jelentette ki.

  • Norris elárulta, a pálya beláthatatlansága is gondot okozott neki

    Norris elárulta, a pálya beláthatatlansága is gondot okozott neki

    Lando Norris elmondta, hogy a pálya beláthatatlansága is hátráltatta vasárnap.

    A McLaren versenyzője a hetedik helyen ért célba, így megszerezte a wokingi istálló idei első pontjait. Az utolsó pillanatig harcolt Esteban Oconnal, ám végül a francia tudott előbb célba érni.

    A brit pilóta a verseny után elmondta, nehézséget okozott neki a csata során az is, hogy nehezen látott ki az autóból. A szaúdi pályán több beláthatatlan kanyar van, ám ezen az idén lerakott monitorok sem segítettek.

    „A látási viszonyok sokkal rosszabbak volta. Mikor fékeztem, nem láttam hol van Esteban (Ocon). Nem lehet olyan jól látni a bal oldalon. ” – magyarázta a Sky Sportsnak Norris.

    A fény megjelent ugyan az alagút végén a wokingi istálló előtt, ám még mindig sok munka vár rájuk.

    „Nem volt szerencsém a végén, mikor Estebannal harcoltam. Dupla sárga zászló is volt, de az utolsó körben nem tudtam elmenni mellette. Sok volt a pozitívum, hetedik helyen végeztünk, pontokat szereztünk. Jobban teljesítettünk, mint ahogy vártuk, de ez az eredmény annak is köszönhető, hogy kiestek előlünk. A legtöbbet hoztuk ki a napból, jó látni, hogy van némi potenciál az autóban. Mindkét konstrukciónak a pontszerző helyek egyikén kellett volna befutnia. Daniel (Ricciardo) nagyon jól ment, de sajnos nem volt szerencséje a technikával.” – tette hozzá Norris.

  • Alpine: Jobban egyben van az autó, mint egy hete

    Alpine: Jobban egyben van az autó, mint egy hete

    Egy produktív pénteki napot követően az Alpine sportigazgatója, Alan Permane arról beszélt, hogy a Szaúdi hétvége komoly erőpróba lesz a csapatuk minden egyes tagja számára.

    „Egy szokásos pénteki programot futottunk végig” – kezdte nyilatkozatát. „Jeddah egy nagyon nagy kihívást jelentő pálya. Nem csak a versenyzők számára nehéz, akiknek az egész kör alatt teljesen koncentrálniuk kell, de a mérnökök számára is nagy kihívást jelent az autó beállítása, a forgalom kezelése és a gyors kommunikáció a versenyzőkkel.”

    Permane hozzátette, hogy a gumikopást nagyon fontos lesz megérteni a vasárnapi verseny előtt, mellyel egyébként Bahreinben szemlátomást sokat küzdöttek: „A pénteki napon nagyrészt a gumikra és azok működésének felmérésére összpontosítottunk. Az első gumik eléggé koptak, így ezt is meg kell vizsgálnunk a vasárnapi versenyre való felkészülés során.”