Címke: Alpine

  • Alpine: Több hűségre számítottunk Piastritól

    Alpine: Több hűségre számítottunk Piastritól

    Az Alpine csapatfőnöke, Otmar Szafnauer kemény kritikával illette Oscar Piastrit. Az ausztrál Alpine junior ugyanis nemrégiben kerek perc kijelentette, hogy hiába ajánlott neki Forma-1-es ülést az enstone-i alakulat, 2023-ban biztosan nem náluk fog versenyezni.

    A francia alakulat még az előző hét folyamán jelentette be, hogy Piastri veszi majd az idei szezon végén az Aston Martinhoz távozó Fernando Alonso helyét a csapatuknál. Azonban a Formula 2 regnáló bajnoka tagadta azt, hogy bármilyen szerződést is aláírt volna az Alpine-nal és leszögezte, hogy biztosan nem a Kékeknél fog versenyezni az következő évadban.

    A paddock egyik legforróbb témája most ez és számos sajtóértesülés szerint az ausztrál menedzsere, Mark Webber azon dolgozik, hogy pártfogoltja a McLarennél kapjon ülést, akik állítólag ezért hajlandóak lennének megszabadulni Daniel Ricciardótól.

    Piastri már nagyon régóta tagja a franciák pilótaakadémiájának és a franciák ezen időszakban számos privát tesztet rendeztek a számára, illetve az alsóbb kategóriákban való versenyzését is támogatták anyagilag. Szafnauer pedig az El Confidental-nak adott interjújában ezért is hangoztatta azt, hogy ezen dolgok miatt több hűséget reméltek Piastritól.

    „Azt hittük, hogy Piastri hűségesebb lesz” – árulta el az Alpine csapatfőnöke. – 1989-ben kezdtem el dolgozni a Forma-1-ben és még soha nem láttam ehhez hasonló dolgot. Ez pedig nem a sportól szól, hanem az egyénről szól. Ez akár a hokiban vagy a futballban is megtörténhet, de akkor sem szabad ilyet csinálni.”

    „Aláírt egy olyan dokumentumot, ami azt mondja ki, hogy szívesebben versenyezne egy másik csapatnál, mint nálunk. Engem nem így neveltek fel és számomra nem lenne szükség egy olyan záradékra a szerződésemben, amiben egy kibúvónak köszönhetően már le is léphetnék, ha úgy alakulnak a dolgok. Ha valaki azt kéri tőlem, hogy segítsek neki, akkor segíteni is fogom és nem fogom megmásítani a szavamat.”

  • Lehet még Piastri az Alpine versenyzője?

    Lehet még Piastri az Alpine versenyzője?

    Az Alpine csapata a pilótakeringő középpontjává vált a héten, miután előbb Fernando Alonso, majd Oscar Piastri hagyta ott őket látványosan. Utóbbit már be is jelentették 2023-ra mint a csapat egyik pilótája, de ő ezután cáfolta közleményben, hogy ő nem lesz a franciák pilótája, akik junior pályafutása alatt egyengették az útját.

    A hírek szerint az ausztrál a McLarennel kötött előzetes megállapodást, és Daniel Ricciardo helyére pályázik. A RACER értesülési szerint a McLaren úgy tudja, az Alpine-nak nincs szerződése Piastrival, ők viszont készek beadni egy dokumentációt az FIA, szerződéseket felülvizsgáló szervezetének (CRB), ami épp az ellenkezőjét állítja. Ez ahhoz vezethet, hogy végül a bíróság dönt, melyik félnek van igaza. A RACER azt is tudni véli, hogy a pletykákkal ellentétben szó sem volt július 31-i határidőről, és a vita más technikai kérdések körül forog.

    Elvileg az Alpine nem neheztel a McLarenre, hiszen azok állítólag úgy értesültek Piastri és a menedzsmentje felől, hogy szabadon igazolható, ezért megtették a kellő lépéseket. Az Alpine azonban Piastrival kapcsolatban csalódott, hogy így hátat fordított nekik, miután annyit invesztáltak a junior karrierjébe, sőt még idén is többször teszteltek vele.

    A lényegi kérdés tehát az, hogy az Alpine-os szerződés érvényes-e. Ha igen, akkor Piastri szolgálataira még ezek után is igényt tart az Alpine, írja a RACER. A franciák hosszú távú befektetésben gondolkodnak, ezért döntenének így, remélve, hogy mindkét fél elég érett ahhoz, hogy a problémákon túltegyék magukat.

    A CRB egyes hírek szerint korábban validálta a McLarenes szerződést, a wokingiak azonban még nem jelentették be az átigazolást, mert még helyet keresnek az így kiszorított Ricciardónak.

  • „Alonso nem a pénz miatt igazolt az Astonhoz”

    „Alonso nem a pénz miatt igazolt az Astonhoz”

    Fernando Alonso hétfő reggeli bejelentése, miszerint átigazol az Aston Martinhoz, megadta az alaphangot az őrült pilótakeringőnek és az arról szóló pletykáknak. A kétszeres világbajnok átszerződését azonban sokan megkérdőjelezik, a honfitárs Pedro de la Rosa viszont nem ilyen.

    A korábban McLaren színeiben is versenyző pilóta szerint Alonso bízik a projektben, melybe a tulajdonos Lawrence Stroll komoly tőkét invesztált, és hosszú távon győzelmet vár tőle.

    „A legfontosabb dolog egy pilótának, hogy győztes projektbe kerüljön, előbb vagy utóbb. Az Aston Martin befektetése és ambíciói ennek jeleit mutatják” – mondta de la Rosa egy spanyol rádiónak, majd azzal példálózott, hogy mérnökként sem a legtöbb pénzre hajt az ember. „Mérnökként a legjobb projektben akarsz részt venni, nem pedig abban, amelyik a legjobban fizet. Az ő érkezése azt jelenti, hogy több tehetséget vonz egy ambiciózus projekthez.”

    A tavaly óta közbeszédben elhíresült El Plan kissé furcsán sült el, a mostani erőviszonyok alapján visszalépésnek mondható átigazolással. De la Rosa beszélgetőpartnere, az Aston Martin egyik aero-mérnöke, Raul Martin Santiago szerint viszont a csapatváltás csak egy újabb lépése Alonso csúcsra való visszatérési törekvéseinek.

    „Az El Plan nem ért véget” – szögezte le. „Az El Plan a győzelem újbóli megszerzését jelenti. Végső soron, Fernando nem fogja kimondani, de megváltoztatta a tervét, mert ez egy jobb terv. Nagyon tetszik ez a házasság, jó irányba halad. Lawrence Stroll sikeres üzletember. Ez van, ez egy középtávú projekt. Nem fog a megérkezésekor mindent megnyerni, de ambiciózusak vagyunk.”

    A szakember azt is elárulta, az Astonnál a dolgozók körében szó sem volt Alonso átigazolásáról: „Reggel küldtek nekünk egy e-mailt, nem sokkal azelőtt, hogy a hivatalos közlemény megjelent a médiában. [Vettel helyetteseként – a szerk.] Schumacherről vagy Latifiról volt szó, nem gondoltam, hogy Alonso jön. Azt hittem, hogy az Alpine-nál marad. Sokkoló és nehéz elhinni, de ez a valóság!”

  • Emiatt veszítette el az Alpine Fernando Alonsót

    Emiatt veszítette el az Alpine Fernando Alonsót

    Az Alpine elismerte, hogy túlzottan féltek Alonso kora miatt és emiatt nem ajánlottak neki egy több éves szerződést. A spanyolok kétszeres világbajnoka pedig emiatt dönthetett úgy, hogy az évad végén faképnél hagyja azt a csapatot, akikkel anno két világbajnokságot is tudott nyerni.

    Az Alpine-nál abban a tudatban voltak sokáig, hogy a tárgyalásaik jól állnak Alonsóval és már csak idő kérdése, hogy megállapodjanak egymással a szerződéshosszabbításról.

    Ezt a buborékot azonban a spanyol matador nagyon csúnyán kilyukasztotta a hétfői napon, amikor hivatalossá vált, hogy a spanyol 2023-ban a visszavonuló Sebastian Vettel helyén fogja folytatni az Aston Martinnál. 2005 és 2006 világbajnokának döntésében annak a ténynek is fontos szerepe volt, hogy Lawrence Strollék hajlandóak voltak egy hosszú távú szerződést ajánlani Alonsónak. Erre pedig a hírek alapján semmi esélye nem lett volna az Alpine-nál.

    Az enstone-i alakulat ugyanis sajtóérestülések szerint egy újabb „1+1” éves szerződést tett le az asztalra a spanyol legenda elé. Ez egy rugalmasabb megoldást kínált volna Laurent Rossiék számára, ugyanis így lehetőségük lett volna megszabadulni Alonsotól, ha a spanyol formája esetleg drasztikusan visszaesett volna 2023-ra.

    Ezt azonban már soha nem fogjuk megtudni, ugyanis a silverstone-i istálló megszerezte magának a kétszeres világbajnokot, az Alpine pedig csúnyán hoppon maradt. A kékek csapatfőnöke, Otmar Szafnauer erre egyáltalán nem volt felkészülve, és a frusztrációja miatt tehetett egy elhamarkodott kijelentést is. A román szakember ugyanis azt nyilatkozta, hogy jövőre „le fogják győzni az Aston Martint”, pedig még az idei szezonból is van még hátra 9 verseny.

  • De Vries hízelgőnek találja a Williams-pletykákat

    De Vries hízelgőnek találja a Williams-pletykákat

    Nyck de Vries azt mondja, hízelgő neki az, hogy a nevét a Williams 2023-as versenyzői pilótafülkéjével hozzák kapcsolatba. Eddig az volt a pletyka, hogy az Alpine a következő két évre kölcsönadná Oscar Piastrit a Williamsnek, mivel a csapat szűk körben elismeri, hogy Nicholas Latifitól meg kell válni.

    A holland de Vries, a Mercedes regnáló Formula-E-bajnoka nemrég Barcelonában a pénteki edzésen vezette a Williamst, miközben Toto Wolff elismerte, hogy a Mercedesnek talán „el kell engednie” őt 2023-ra. De Vries a total-motorsport.com-nak ennyit mondott, amikor a jövő évi Forma-1-es üléssel kapcsolatos pletykákról kérdezték:

    „Nyilvánvalóan mindenkinek ez az álma és célja. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem akarok az F1-be kerülni. Ugyanakkor azzal is elégedett vagyok, amit most csinálok. Végső soron nem rajtam múlik, tehát az idő majd eldönti, mi lesz. A pályán tudok csak jó munkát végezni. Hízelgő, ha a nevemet emlegetik, de majd meglátjuk.”

  • Webber megmosolyogja jelenleg a Red Bull-Porsche kapcsolatát

    Webber megmosolyogja jelenleg a Red Bull-Porsche kapcsolatát

    Charles Leclerc „nagy nyomás alatt van” a Ferrari megbízhatósági problémái és a 2022-es év eddigi stratégiai baklövései miatt, állítja Mark Webber. Az ausztrál ex-energiaitalos F1-es pilóta jelenleg az Alpinetól „menekülő” Oscar Piastri menedzsereként a Forma-1 pilótakeringőjének a középpontjában is találja magát. Miközben ausztrál védencét a McLarennel és akár három másik csapattal is kapcsolatba hozzák 2023-ra, a legfrissebb pletykák szerint valójában Dr. Helmut Marko Red Bull pilótaprogramjába kerülhet.

    Korábbi Red Bull versenyzőként Webber kapcsolata Markóval meghatározóvá válhat – a 45 éves pilótát a Red Bull 2026-os valószínűsíthető motorpartnerével, a Porschéval is szoros kötelékben áll. Webber arra a kérdésre, hogy esetleg belekeveredhet-e a Red Bull-Porsche szerződésbe, nevetve válaszolt:

    „Nem, nem, ez még nagyon messze van, egyértelmű, hogy nem.”

    Webber szívesebben nyilatkozott a Speeed Weeknek a Red Bull 2022-es világbajnoki címért folytatott harcáról, miközben meglepődött azon, hogy Leclerc bő 80 ponttal van lemaradva Max Verstappen mögött:

    „A Ferrari elképesztően gyors. A teljesítményükben rejlő potenciál kétségtelenül óriási. A stratégia és a megbízhatóság azonban jelenleg nagyon kiábrándító. Amennyiben pontokat veszítesz az ilyen jellegű problémák miatt, akkor versenyzőként be akarod hozni az elvesztett pontokat, és ez általában arra késztet, hogy a saját hibákat kövess el. Ha 50 pontot elvesztettél, akkor versenyzőként nagy a nyomás rajtad.”

  • Zhou: Piastri helyzete mutatja, jó döntés volt elhagynom az Alpine-t

    Zhou: Piastri helyzete mutatja, jó döntés volt elhagynom az Alpine-t

    Nem csak a napokban középpontba kerülő Oscar Piastri, hanem a kínai Guanyu Zhou is az Alpine akadémia tagja volt, mielőtt bekerült volna a Forma-1-be. Ám ő távozott a franciák kötelékéből, és úgy érzi, jó döntést hozott, mikor az Alfa Romeóhoz igazolt.

    Zhou és Piastri tavaly még a Formula 2-ben küzdöttek egymással, a bajnoki cím pedig végül az ausztrálhoz került, míg Zhou harmadik lett, mégis ő van bent az F1-ben, Piastri pedig csak tartalékos szerepkörig jutott. A már F1-es pilóta pedig pont emiatt érzi jónak a döntését, hiszen nincs ott már a bizonytalanság, garantált ülése van.

    „Teljesen elengedtek” – nyilatkozta a kínai a Racernek még a Piastri féle bejelentés előtt. „Minden nagyon jól alakult, mert a szerződésem tavaly év végén lejárt, és mindkettőnkön múlott, hogy akarjuk-e folytatni, de aztán jött egy lehetőség az Alfával. Tehát az egyezség egyértelműen az volt, hogy nem folytatom az Alpine-nal, mert nem láttam olyan forgatókönyvet, hogy jövőre vagy idénre lenne helyem. Az Alfa és az Alpine elég konkurens márkák – nem csak a Forma-1-ben, hanem általában –, szóval nem volt könnyű távozni az Alpine-tól, de nagyon örülök, hogy minden jól alakult, mert ha még egy évet kaptam volna, akkor valahogy beragadtam volna, ugyanez van most az Oscarral is. Szóval ez nem lett volna a legjobb dolog számomra. Úgy érzem, hogy itt volt egy lehetőség, ezért éltem vele, és úgy gondolom, hogy nagyon jó döntés volt.”

  • Ricciardo négy különböző csapattal tárgyal?

    Ricciardo négy különböző csapattal tárgyal?

    Sajtóértesülések szerint Daniel Ricciardo négy különböző csapattal tárgyal a folytatást illetően.

    Az ausztrál versenyző mióta elhagyta a Red Bullt nem igazán találja a helyét. A Renault-nál töltött két éve alatt az autó akadályozta inkább a 32 éves pilótát a jó szereplésben. A McLarennél viszont nem találja a ritmust Lando Norris mellett.

    Ricciardónak ugyan érvényes szerződése van a wokingi gárdával, ám a kontraktusok manapság mit sem érnek a Forma-1-ben. Így nem biztos, hogy az ausztrál jövőre is a brit istálló pilótája lesz. Ugyan Zak Brown kijelentette, hogy a McLaren Group-nál marad a nyolcszoros futamgyőztes, ám azt nem definiálta, hogy melyik divízióban. Így akár a 32 éves versenyző az amerikai szériákban is kiköthet.

    Az amerikai vezető egy korábbi nyilatkozatában viszont azt is kihangsúlyozta, hogy fel tudják bontani Ricciardo szerződését, ha a helyzet úgy kívánja. Az Alpine/Piastri/Alonso botrány után elképzelhető, hogy a 21 éves ausztrál váltja majd honfitárását jövőre. A franciák ugyanis megállapodtak a McLarennel, hogyha kell akkor kölcsön adják nekik Piastrit. 

    Ricciardo úgy is dönthet, hogy szögre akasztja a sisakot, ám az ESPN értesülései szerint négy különböző csapattal is tárgyal a folytatásról. Az ausztrál nem akar lelépni, és már keresi a „B” opciót, ha távoznia kell a McLarentől.

     

  • Volt csapattársa nem érti Alonso átigazolását

    Volt csapattársa nem érti Alonso átigazolását

    Korábbi Ferraris csapattársa, Felipe Massa nincs meggyőzve, hogy Fernando Alonso jó döntést hozott, amikor aláírt az Aston Martin csapatához. A brazil szerint Alonso jobban járt volna, ha marad az Alpine-nál.

    A kétszeres világbajnok akár három évet is lehúzhat zöldben, ám Massa úgy véli, ez rosszul is elsülhet.

    „Szerintem az Aston Martin számára sok előny származik abból, hogy ott van Fernando, de azt nem tudom, hogy Fernando számára mennyi előny fog származni abból, hogy náluk vezet” – nyilatkozta a brazil a Sky Sports-nak. „Fernando számára az a legfontosabb, hogy versenyképes autóval rendelkezzen, hogy megmutathassa, mire képes.”

    Mivel az Aston Martin idén a mezőny hátsó felében található meg az esetek túlnyomó többségében, nem valószínű, hogy jövőre hirtelen előre ugranak a mezőny elejére. Massa emiatt is gondolja, hogy Alonsónak a pontokért kell majd harcolnia: „Nem hiszem, hogy ez nagyon érdekes lesz számára.”

  • Az Alpine is reagált Piastri cáfolatára

    Az Alpine is reagált Piastri cáfolatára

    Áll a bál az Alpine csapatánál, miután Fernando Alonso hétfőn bejelentette, hogy távozik tőlük az Aston Martin kedvéért. Úgy tűnt, csak formalitás lesz, hogy bejelentsék, hogy a helyére Piastri érkezik, akit a franciák már nagyon be szerettek volna juttatni a Forma-1-be, azonban ahogy bejelentették az érkezését kedd este, az ausztrál azon melegében cáfolt, mondván ő nem írt alá semmit.

    Az Alpine a BBC hasábjain reagált a fejleményekre. Otmar Szafnauer leszögezte, hogy ők teljesítettek minden a szerződésben rájuk vonatkozó tételt, illetve kiemelte, hogy Piastrinak is van néhány kötelessége.

    „Legitim szerződésünk van vele a ’23-as évre, és opciónk van ezt ’24-re kiterjeszteni” – tette hozzá.

    Az Alpine tehát ragaszkodik neveltjéhez, aki viszont a jelek szerint a McLarenhez igyekszik bekerülni. Piastri bejelentésében ugyanis kijelentette, hogy ő nem fog az Alpine-nál versenyezni jövőre, tehát nyilvánvalónak tűnik, hogy a wokingi istállóhoz vágyik. Ez viszont Ricciardo jövőjével kapcsolatban vet fel kérdéseket, aki rendre elmarad fiatal csapattársától, Lando Norristól, ugyanakkor egy nemrég kiadott közleményben megerősítette, hogy jövő év végéig biztosan marad a McLarennél.