Címke: Alpine

  • Ocon jövője „érdekes” lesz: Hamilton helyére pályázik?

    Ocon jövője „érdekes” lesz: Hamilton helyére pályázik?

    Esteban Ocon szerint „érdekes jövő” vár rá az F1-ben, és ezzel nemcsak az Alpine-ra céloz, hanem a 2024 utáni időszakra is, miután lejár a szerződése a francia alakulatnál.

    Ocon még mindig arra vár, hogy megtudja, ki lesz a csapattársa a következő szezonban, de úgy tűnik, Pierre Gasly még mindig versenyben van az Alpine második helyéért, ha annak jelenlegi csapata, az AlphaTauri le tud igazolni valakit a helyére.

    A francia versenyző karrierjét kezdetben a Mercedes támogatta, és amikor a francia kénytelen volt kihagyni a 2019-es szezont, miután a Racing Pointnál elvesztette helyét Lance Stroll javára, a csillagos márka szárnyai alá került, mint a csapat tartalék- és szimulátorpilótája.

    Ocon menedzsereként aztán a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff kiközvetítette a fiatal versenyzőt 2020-ra a Renault-hoz. Ezután 2024 végéig meghosszabbították a szerződését az azóta Alpine-ra keresztelt francia csapattal. Szerződésének lejárta pedig akár egybe is eshet Lewis Hamilton F1-es pályafutásának végével. Ennek eredményeként pedig Ocon akár a hétszeres világbajnok potenciális utódja is lehet a Mercedesnél.

    A Motorsport.comnak adott interjújában arra a kérdésre, hogy továbbra is fenntartja-e a kapcsolatot Wolffal és a Mercedesszel, Ocon igennel felelt

    „Igen, beszélgetünk, azért is, mert a karrierem menedzselésében még mindig segít nekem Gwen Lagrue, a szintén a Mercedesnél dolgozó menedzser” – nyilatkozta.

    „Szóval még mindig megvan ez a kapcsolat, annak ellenére, hogy az Alpine versenyzője vagyok, és ma már itt dolgozom. Jó szerződésem van, amely 2024 végén jár le, és nagyon érdekes jövő vár rám.”

    Semmi sem 100%

    Arra a kérdésre, hogy hol látja magát két-három év múlva, Ocon óvatosan felelt, mivel jól tudja, hogy a Forma-1-ben mennyire képlékeny a versenyzői piac.

    „Tisztában vagyok vele, hogy a Forma-1-ben semmi sem biztos” – válaszolta.

    „Még ha nyertél is, ha kiálltál egy olyan kétszeres világbajnok ellen, mint Fernando, akkor sincs garantált jövőd.”

    „Ott van Daniel [Ricciardo] példája, két évvel ezelőtt még a versenyzők élcsoportjában volt, ma pedig már nincs garantált helye a következő szezonra.”

    „Mindig a csúcson kell lenned – vigyázz azokkal, akik feladják!”

  • Hivatalos: Yuki Tsunoda marad az AlphaTaurinál 2023-ban is

    Hivatalos: Yuki Tsunoda marad az AlphaTaurinál 2023-ban is

    Az AlphaTauri megerősítette, hogy Yuki Tsunoda a 2023-as Forma-1-es idényre is az istállónál marad.

    Tsunoda 2021-ben debütált a királykategóriában a Red Bull testvércsapatánál, az AlphaTaurinál, és az azt követő két szezonban 36 indulása alatt 43 pontot szerzett.

    A 22 éves japán versenyző az elmúlt szezonban a 14. helyen végzett a pilóták bajnokságában. Jelenleg a 16. helyen áll, miután a 2022-es F1-es kampány első 16 futamán 11 pontot szerzett. Tsunoda eddigi legjobb eredményét idén Imolában érte el, ahol hetedik lett. Mégis a májusi Spanyol Nagydíj óta nem szerepelt a top 10-ben. Így nyilatkozott:

    „Hatalmas köszönetet szeretnék mondani a Red Bullnak, a Hondának és a Scuderia AlphaTaurinak, amiért továbbra is lehetőséget adnak nekem, hogy a Forma-1-ben versenyezhessek. Miután tavaly Olaszországba költöztem, hogy közelebb legyek a gyárhoz, igazán a csapat részévé váltam. Örülök, hogy 2023-ban is velük versenyezhetek tovább. Természetesen a 2022-es idénynek még nincs vége. Még mindig keményen nyomulunk a középmezőnyben zajló csatában. Tehát teljes mértékben arra koncentrálok, hogy a legjobb eredményt érjem el, és aztán várjuk a jövő évet.”

    Franz Tost, az AlphaTauri csapatfőnöke ennyit tett hozzá:

    „Ahogy azt már a tavalyi csatlakozása óta láthattuk, Yuki egy igen tehetséges versenyző, és sokat fejlődött ebben a szezonban. Az a tempó, amit az utóbbi időben mutatott, egyértelműen bizonyítja, hogy a tanulási görbéje meredek. Egyértelmű, hogy megérdemli az F1-es ülést, és továbbra is nagy eredményeket várok tőle a 2022-es év utolsó hat futamán. Ahogy mindig állítottam, egy versenyzőnek legalább három évre van szüksége ahhoz, hogy teljesen belerázódjon a Forma-1-be, ezért örülök, hogy időt kapott arra, hogy megmutassa a benne rejlő képességeket. Ugyanakkor Dr. Marko és a versenyzői programja mellett szól, hogy képesek vagyunk ezeket a fiatal tehetségeket a junior kategóriákból felhozni és fejleszteni. Szeretnék Yukival egyetemben köszönetet mondani a Red Bullnak és az AlphaTaurinak, valamint a Hondának a folyamatos támogatásért, és azért, hogy még egy évig velünk maradhat.”

    Érdekes, de az AlphaTauri sajtóközleményében nem tettek említést Tsunoda csapattársáról. Az AlphaTauri még júniusban jelentette be, hogy Pierre Gasly a következő szezonban is az istállónál marad. A francia azóta mégis az F1 2023-as pilótakeringő főszereplőjévé vált.

    Gasly az Alpine első számú jelöltjeként tűnt fel Fernando Alonso jövő évi pótlására, de a Red Bull csak akkor engedi el, ha találnak megfelelő utódot az AlphaTauriba.

  • Alonso felmérte az Alpine-dobogó esélyeit

    Alonso felmérte az Alpine-dobogó esélyeit

    Fernando Alonso még hat versenyt teljesít az Alpine színeiben, mielőtt átigazol az Aston Martin csapatához. Tavaly összejött neki egy dobogó Katarban, arra viszont, hogy ezt idén megismételje, sok esélyt nem lát.

    Habár az Alpine negyedik erőnek számít az idei szezonban, mégsem sikerült még egyszer sem dobogóra állniuk, ez pedig leginkább a három topcsapat fölényének köszönhető. Ezt a tényt mi sem példázná jobban, hogy mindössze egy dobogó született, amit nem Red Bull, Ferrari, vagy Mercedes pilóta szerzett meg. De ehhez is a szezon eleji Emilia-Romagna Nagydíjig kell visszamenni, akkor Lando Norris lett harmadik a McLarennel.

    „Nagyjából ugyanott vagyunk egész évben” – idézi Alonsót a RacingNews365. „Azt hiszem, közvetlenül az első három csapat mögött vagyunk, így a természetes pozíciónk a hetedik és a nyolcadik hely, így szükségünk van némi segítségre az elöl lévő autóktól. Néha vannak büntetések, mint például Spában, és akkor a harmadik helyről indultunk. De az utóbbi időben a versenyen végül is a természetes pozíciónkban végeztünk.”

    Alonsónak épp most ért véget egy tízversenyes pontszerző sorozata Monzában, ahol a technika ördöge babrált ki vele. Enélkül alighanem ismét az első tízben végzett volna, és erre számít a szezon további részében is.

  • Ricciardo „elfogadta” már az esetleges távozását az F1-ből

    Ricciardo „elfogadta” már az esetleges távozását az F1-ből

    Daniel Ricciardo elismerte, hogy „elfogadta”, azt hogy a szezon végén el kell hagynia a Forma-1-es mezőnyt. Az ausztrál két évnyi szenvedés után távozik a McLarentől Lando Norris mellől, amelyben folyamatosan az ő vállára nehezedett a nyomás, annak ellenére, hogy a tavalyi Olasz Nagydíjon megszerezte a csapat kilenc év óta egyetlen győzelmét.

    Mivel a következő idényre már csak a Williams és a Haas versenyülései tűnnek életképes opciónak, Ricciardo várhatóan egy évet kihagy majd – esetleg tartalékversenyzőként – azzal a céllal, hogy 2024-től újra a rajtrácsra álljon. Úgy tudni, hogy a nyolcszoros nagydíjgyőztes kiesett az Alpine kegyeiből a megüresedett versenyzői posztra, miután 2020 végén viharos körülmények között távozott a McLarenhez tőlük. Ricciardo kitart amellett, hogy nem maradna mindenáron a Forma-1-ben:

    „Természetesen elfogadtam, hogy ha jövőre nem leszek a rajtrácson, azzal ki tudok egyezni. Elfogadtam, hogy én nem fogok mindent megtenni, vagy a csapatom nem fog mindent megtenni értem, csak azért, hogy a rajtrácson legyek, ha ez nem jó, vagy nincs értelme. Nyilvánvaló, hogy ez kihívás, és ha a rajtrácson leszek, akkor tudni akarom, hogy ez egy olyan hely, ahol élvezhetem ezt. Úgy érzem, hogy boldogulhatok, egy olyan környezetben, ahol tudom, hogy megtehetem ezt.”

    Ricciardo korábban már utalt rá, hogy továbbra is érdekli egy „projekt” egy kiscsapatnál, de hozzátette:

    „Nem akarok ok nélkül bepattanni egy autóba. Az olyan napok, mint az Olasz Nagydíj, ahol a top 10-ből estem ki bizony elég frusztrálóak, de túlteszem magam rajta, és megpróbálom megérteni, mi a legjobb lehetőségem jövőre. Ahogy már említettem, nem túlságosan magabiztos vagy beképzelt módon, ha nem kell hogy így legyen, akkor teljesen rendben leszek ezzel. Nem leszek persze túl büszke. Ugyanakkor nem mondtunk le róla, de jelenleg csak ennyire töröm ezen a fejem.”

  • Stroll jobb, mint Ricciardo

    Stroll jobb, mint Ricciardo

    Lance Stroll alulértékelt a korábbi Forma-1-es versenyző, Marc Surer szerint. A 23 éves kanadai versenyzőt a felületes nézők gyakran elítélik, mint akinek csak azért van biztos helye, mert milliárdos édesapja, Lawrence az Aston Martin tulajdonosa.

    Surer szerint ugyanakkor Stroll „sokkal jobb versenyző, mint gondolnánk”, és ezt el is mondta a motorsport-total.com-nak:

    „Igen, nehéz őt olyan kiemelkedő tehetségnek nevezni, mint Fernando Alonsót vagy Sebastian Vettelt, de jó versenyzője a csapatnak. Nem annyira rossz, és ezt újra és újra bizonyítja azzal, hogy pontokat szerez, még ha figyelembe vesszük is, mennyire rossz most az autójuk. Nem vészes a sebességét tekintve Vettel ellen sem. Összehasonlítható a helyzet a McLarennel – Stroll közelebb áll Vettelhez, mint Daniel Ricciardo Lando Norrishoz. Amennyiben jobb lenne az autó, Lance folyamatosan pontokat szerezne.”

    Az 1997-es világbajnok Jacques Villeneuve rendszeresen kritizálja honfitársát, Strollt, de egyetért Surer értékelésével, mely szerint Ricciardo jelenleg jobban szenved, mint Stroll.

    Valóban, mivel a 2023-as versenyülések még mindig nyitva vannak a Williamsnél, az Alpine-nál, a Haasnál és az Alfa Romeónál, az ausztrál Ricciardót mégsem hozzák egyikükkel sem komolyan kapcsolatba. Villeneuve feltette a költői kérdést:

    „Miért is tennék? Volt két szörnyű éve a Renault-nál és két még borzasztóbb a McLarennél. Ez négy év. A Forma-1-es pályafutásának majdnem a fele rossz volt. Úgy néz ki, a modern versenyautók egyszerűen nem illenek a vezetési stílusához. A Red Bullnál parádés volt, de utána úgy tűnik, valami történt, és ebből soha nem tudott kilábalni.”

  • Ocon: Remélem, Fernando is tudott tőlem tanulni valamit

    Ocon: Remélem, Fernando is tudott tőlem tanulni valamit

    Esteban Ocon és Fernando Alonso útjai mint csapattársak az idei év végével különválnak, mivel a kétszeres világbajnok spanyol elhagyja az Alpine csapatát az Aston Martin kedvéért.

    Alonso az Alpine színeiben tért vissza tavaly, és habár a szezon elején kicsit akadozott a teljesítménye, azért legyőzte az amúgy futamot is nyerő Ocont. Az időmérőkön viszont teljesen egálban voltak, 11-11-re jöttek ki. A fiatal franncia tehát nem vallott szégyent, pedig a múltból kiindulva talán lehetett félnivalója, hiszen nem sokan tudtak érvényesülni Fernando Alonso csapattársaként, gondolhatunk például Stoffel Vandoorne derékba tört Forma-1-es karrierjére.

    Ocon idén ugyan jelenleg jobban áll a pontok terén, nem árt megjegyezni, hogy Alonso jelentős mennyiségű pontot veszített idén technikai hibák és más balszerencsés események hatására.

    Előzetesen néhányan gondolhatták, hogy Alonso véget vethet Ocon karrierjének, az olasz Motorsport.com is így tette fel a franciának az erre vonatkozó kérdését.

    „Ezt én is hallottam, de még mindig itt vagyok, nem igaz?” – vágott vissza. „Fernando nagyon-nagyon gyors, szerintem már senkinek sem kell bizonyítania semmit. Amikor viszont valaki azt mondja, hogy ki tudja, mennyit tanultam tőle, én azt mondom, persze, de remélem, ő is tanult valamit tőlem.”

    Ocon olyan szempontból is büszke magára, hogy Hamilton után ő az, aki a legjobban fel tudta venni a versenyt Alonsóval csapaton belül, mindenesetre azt nem tudja, mennyire vívta ki ezzel a paddock megbecsülését.

    „Ez egy jó kérdés” – kezdte válaszát. „Nem olvasok el mindent, amit rólam mondanak, de remélem, hogy ha valami jót teszek, akkor arról beszámolnak, és a nézők képet kaphatnak róla. De az igaz, hogy vannak, akik azt mondják nekem, hogy nem vették észre az időmérőmet Spában, vagy elfelejtették, hogy tavaly nyertem. Bevallom, ezt kicsit furcsállom, de végső soron az időmérőkön Fernandóval 9-7-re állunk az ő javára, viszont nekem kicsivel több pontom van. Tavaly döntetlenre végeztünk a kvalifikációkon: 11-11-re. Ha Fernando pályafutását nézem, a csapattársai közül egyedül Lewis volt vele egyenrangú, az összes többi nem teljesített nálam jobban. Személy szerint úgy érzem, hogy jó munkát végzek, és igen, néha kicsit furcsa látni, hogy kívülről vannak, akik ezt egy kicsit másképp látják.”

  • Íme az Alpine hungaroringi titkos tesztbeosztása

    Íme az Alpine hungaroringi titkos tesztbeosztása

    Az Alpine csapat a Hungaroringen tartózkodik, ahol holnap Antonio Giovinazzi elsőként vezetheti az A521-est azon a szétlövésen, amellyel a francia gyártó kiválasztja Esteban Ocon 2023-as csapattársát.

    Szerdán Nyck de Vries lesz a soros, míg csütörtökön Jack Doohan zárja a tesztnapokat. Feltéve, ha a holland nem ír alá időközben az AlfaTaurihoz, mert akkor Pierre Gasly lenne a kiválasztott. Giovinazzi előtt három ajtó is nyitva áll, hogy újra F1 versenyeken induljon: az Alpine mellett a Haas és a Williams is lehetőséget adna neki.

    Az olasz már a Hungaroringen van, és egyeztet az Alpine mérnökeivel. Holnap ő lesz az első azon három pilóta közül, akit az enstone-i csapat meghívott Magyarországra arra az összehasonlító tesztre, amelyet a francia gyártó indított Esteban Ocon csapattársának kiválasztására.

    Holnap tehát Giovinazzi az A521-es, azaz a tavalyi együlésesük volánja mögé ül majd. Ezt még utoljára az augusztus eleji „árulása” előtt Oscar Piastri használta. Szerdán Nyck de Vries jön, aki az Olasz Nagydíjon a Williamsszel való remek bemutatkozása után került a címlapokra a vakbélműtéte miatt kórházba kényszerült Alexander Albon helyén.

    Csütörtökön, a harmadik és egyben utolsó napon Jack Doohan, Formula 2-es versenyző, az ötszörös motoros világbajnok fia lesz a helyszínen. Ő idén csatlakozott az Alpine Akadémiájához, miután korábban a Red Bull Junior Teamben nevelkedett.

    Feladta a szétlövést Colton Herta annak tudatában, hogy az FIA nem fogja megadni neki a Forma-1-es szuperlicencet. Ennek oka, hogy az IndyCar pilóta csak hatodik lett az amerikai bajnokságban és így nem szerezte meg a szükséges 40 pontot.

    Három pilóta játszik tehát arra, hogy alkalmazza az enstone-i csapat. Ők jelenleg a konstruktőri világbajnokság negyedik helyén állnak a három topcsapat (Red Bull, Ferrari és Mercedes) mögött. Fernando Alonso „elmenekült” ugyebár az ‘Aston Martinba, Oscar Piastri pedig elutasította őket. De vajon tényleg így lesz-e, vagy de Vries szerződtetésével kezdődik a játék az AlfaTaurinál, felszabadítva Pierre Gasly-t az Alpinenak?

    Az enstone-i csapat minden bizonnyal nem okoz nagy meglepetést amiatt, hogy a pilóták kiválasztásában saját sportpolitikai irányvonala van. Sőt, egyfajta gyengeséget mutat, ha a 2023-as végső jelöltjük nem lenne ott a hungaroringi teszten.

    Giovinazzi tehát visszatérhet a Forma-1-es rivaldafénybe, és jelen pillanatban három ajtó is nyitva áll előtte, hogy újra belépjen a száguldó cirkusz világába. Az A521-es nap után az Egyesült Államok Nagydíjának első szabadedzésén, Austinban beülhet a Haasba. Igazából megvárhatja Logan Sargeant eredményét, aki Jost Capito első neve a Williamsnél. Ha az amerikai, ahogy az lehetségesnek tűnik, megszerzi az F1-es szuperlicencet, akkor a grove-i pilótafülke az övé lesz. Ellenkező esetben Antonio előtt nyílna meg az ajtó.

    Az olasz szemszögéből a lényeg, hogy három lehetőségből legalább az egyik működjön…

  • Sajtó: Az AlphaTauri már meg is írta de Vries szerződését

    Sajtó: Az AlphaTauri már meg is írta de Vries szerződését

    Sajtóinformációk szerint az AlphaTauri már írt is egy szerződést Nyck de Vries számára.

    A holland versenyző Monzában ugrott be Alex Albon helyére, és rögtön az első futamán pontot szerzett. Így megnőtt a kereslet a 26 éves pilóta iránt. A Williams mellett az Alpine és a faenazi kis csapat is lecsapna rá, sőt a Red Bull testvércsapat már egy kontraktust is írt az érintettnek.

    Mivel szinte esélytelen Colton Herta szerződtetése az AlphaTauri más alternatívákat fontolgat. Ha elengedik Pierre Gaslyt a francia istállóhoz, akkor valakit keríteniük kell a helyére. A legjobb választásnak de Vriest tartják, így le is csapnának a kínálkozó alkalomra.

    A Racingnews365.com információ szerint ha sikerül megegyezniük a hollanddal, csak akkor engedik el Gasly kezét, így már a 26 éves pilóta tárgyalhatott is Helmut Markóval. Ha sikerül megegyezniük, akkor már csak a Haasnál és a Williamsnél lenne szabad hely jövőre.

  • Villeneuve a tesztje után: Mintha egy felgyorsított filmben lennék

    Villeneuve a tesztje után: Mintha egy felgyorsított filmben lennék

    1997 világbajnoka Jacques Villeneuve Monzában vezethette az Alpine tavalyi autóját. A kanadai bajnok hosszúévek után ült ismételten egy F1-es autóban, így nem meglepő, hogy óriási változást tapasztalt a gépek között.

    Az Olasz Nagydíjat követő teszt után adott interjút a RacingNews365 újságíróinak.

    „Az autó nagyon stabil volt, elég egyszerű vezetni, mivel hatalmas tapadása van.” – kezdte a beszámolót az 1995-ös Indy500 győztese. „A sebesség… Az agyad nehezen tudja ezt felfogni. A földhöz vagy szögezve és teljesen olyan mintha egy mozifilmet néznél felgyorsítva. Tényleg lenyűgöző.”

    „A szimulátorban megtett körök és Fernando és Esteban vezetésének megfigyelése után láttam, hogy hol vannak a fékpontok. Úgy voltam vele, hogy rendben, az agyam még emlékszik mindenre 15-16 év után, hogy hol van az ideális ív és mikor kell fékezni, amit még a féktáblák is jeleznek. Aztán ezekkel az emlékekkel mész, beletapsol a fékbe, de a kanyar még 50 méterre van.” – mesélte, majd egy érdekes dologhoz hasonlította a jóval nagyobb fékezési hatékonyságot az ő korszakához képest. „Fékezés nélkül is olyan érzés, mintha egy ejtőernyő lassítaná az autót. Nem emlékszem, hogy volt valaha alkalmam ilyen stabil autót vezetni. Féltem, hogy nem tudom tartani a fejemet, de sikerült, viszont ma este meg fogok halni a fájdalomtól.”

    Alkalmazkodás gyanánt Villeneuve még a Belga Nagydíj előtt eltöltött némi időt az Alpine szimulátorában is, hogy mégis mire számítson. Azonban az az élmény emlékezetes volt a számára mivel hányingere lett, elmondása szerint azért, mert nem azt kapta, amire az agya felkészült.

    „Beteg lettem tőle. Amikor a fékre lépsz, az agyad arra készül, hogy egy F1-es autóban ülsz, de valójában nem. Azt hiszed, hogy mindjárt hatni fog rád a G-erő, de végül nem kapod meg. A fejedre meg a karjaidra kellene nehezednie a súlynak, de nem így történik. Az övek súlya helyett az ülés súlyát érzed, pont az ellentéte, amire a tested készül.”

    „Ilyenkor az agynak beugrik, hogy valami nem stimmel, olyan mintha gombát ettél volna, vagy valami ilyesmi. Ezért próbál az agyad megbetegíteni téged, mintha olyat ettél volna, amit nem kellett volna. Amíg az agyad képes szétválasztani a valóságot a szimulációtól addig nincsen gond, ez történik akkor, amikor annyira valóságossá teszed a szimulátort, hogy az agyad el is hiszi, hogy egy igazi versenyautóban ülsz. Ha egy XBOX kontrollerrel játszom akkor nincs gond, mivel ott az ujjaimmal fékezek, egy játékban vagyok akkor, nincs semmi probléma. De ha otthon fékpedált használsz, az már valóságosabbá teszi a dolgot és akkor könnyen rosszul lehetsz.”

  • Herta érkezése csak a médiát szórakoztató marketing fogás?

    Herta érkezése csak a médiát szórakoztató marketing fogás?

    Joe Saward szakújságíró szerint nagyobb a Colton Herta-ügy füstje, mint a lángja.

    Az amerikai versenyzőért hadjáratot indított a Red Bull és az AlphaTauri, ugyanis a fiatalt a Forma-1-ben szeretnék látni Yuki Tsunoda mellett. Így Pierre Gasly eligazolhatna a franciákhoz, akik még mindig keresik az ideális jelölte Fernando Alonso helyére.

    Azonban az IndyCarban versenyző Hertának csak 32 pontja van a negyvenből, így az FIA jelenleg nem bólint rá az érkezésére. Tesztlehetőségekkel próbálják összeszedni az egységet és jobb belátásra bírni a Szövetséget. Az Alpine gyakorlásán így Herta is részt vesz, továbbá a McLaren is elviszi Barcelonába az amerikait.

    Ám Saward szerint nincs reális esély arra, hogy a 22 éves fiatal a száguldó cirkuszba lépjen. A szakértő úgy véli, az egészet történetbe azért állt bele a Red Bull, hogy elterelje a figyelmet a megbukott Porsche üzletről. A meghiúsult tárgyalásoknak túl nagy volt a negatív hírverése, így valamivel el kellett terelniük a média figyelmét.

    „Vannak, akik úgy gondolják, hogy az egész Herta-ügy csak egy álca és nagyobb a füstje, mint a lángja. Ezzel akarják a média figyelmét elterelni az egész Porsche ügyről. Ugyanis a Gasly kontra Herta spekulálás nélkül a Red Bull-Porsche történet lenne a címlapon. Most azonban már nem akkora hír.” – írta saját blogján Saward.