Címke: Alpine

  • Stroll már Nagy-Britanniában készül és szimulátorozik

    Stroll már Nagy-Britanniában készül és szimulátorozik

    Lance Stroll hétfőn felszállt egy Nagy-Britanniába tartó repülőgépre.

    Ez azután történt, hogy az Aston Martin csapatfőnöke, Mike Krack elmondta, hogy az általuk nem részletezett csukló- és kézsérülésekből való felépülésének a következő lépése egy szimulátoros teszt a csapat silverstone-i gyárában. Krack úgy határozott, hogy ha a 24 éves kanadai nem tud versenyezni a hétvégén, akkor továbbra is a csapat tartalékosa és Formula 2-es bajnok Felipe Drugovich helyettesíti majd.

    Barcelonában a repülőgépre beszálló Strollról készültek fotók. A hírek szerint alig több mint egy hete Malaga közelében ütközött hegyi kerékpárjával, kötés vagy gipsz nem látható a karján. Arra a kérdésre, hogy Stroll visszatért-e már a szimulátorba, Krack így felelt:

    „Nem még, de ez az első lépés. Az a tervünk, hogy Lance az autóban üljön. Aztán előbb Bahrein jön, mielőtt Jeddáról beszélnénk.”

    Egyesek úgy tudják, hogy az Aston Martin – amely Lance édesapjának, Lawrence-nek a tulajdonában van – szándékában áll pár külön lehetőséget biztosítani Drugovichnak.

    Fernando Alonso ugyanakkor azt mondta, hogy a 2023-as autó múlt heti, bahreini szenzációs teljesítménye ellenére szeretné, ha Stroll mielőbb visszatérne a pályára. Így fogalmazott a spanyol:

    Hiányoltuk. Van pár megjegyzésem és érzésem az autóval kapcsolatban. De sosem tudtuk, hogy ez csak az én érzésem az új csapatban és az új autóban, vagy ez egy Aston Martin dolog, amit Lance is érzékelne. Nélküle nem tudjuk megcsinálni, tehát remélem, hogy nagyon hamar visszatérhet.”

    Ettől függetlenül a 41 éves Alonso – aki a télen váltott az Alpine-tól – rendkívül optimistán nyilatkozott az Aston Martin esélyeit illetően a bahreini szezonnyitó előtt:

    „A Ferrari ugyanazt a teljes versenyprogramot csinálta, ugyanannyi üzemanyaggal, ugyanazokkal a kiállásokkal, de mi valamivel gyorsabbak voltunk.”

    A tapasztalt brit műsorvezető és korábbi F1-es pilóta, Martin Brundle azonban cáfolta, hogy az Aston Martin 2023-ban beelőzné a Mercedest.

    „Szerintem alábecsülik, hogy a Mercedes mennyire erős csapat, és milyen erős lehet az az autó.”

    Ennek ellenére úgy tűnik, igen nagy a szakadék a Red Bull és a Ferrari között az élen. Azonban a Mercedes üldözi őket. Csapatfőnökük Toto Wolff is elismerte, meglepődött, hogy a Red Bull milyen alacsonyan fut az újonnan bemutatott 2023-as autójával, annak a hátsó részén. Emiatt szerinte a 2023-as Red Bull tapadása lélegzetelállító:

    „Amennyiben mi ezt tennénk, a padló beszakadna.”

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner mindeközben elismerte, hogy árgus szemekkel figyeli az Aston Martint:

    „Úgy néz ki, hogy nagy lépést tettek előre. Feltehetően továbbfejlesztették a koncepciójukat, és nincsenek messze tőlünk.”

    A Haas versenyzője, Kevin Magnussen egyetért ezzel:

    „Elég gyorsnak tűnnek. Konstans hosszú etapokat teljesítenek, és amikor köridőre mennek rá, akkor azt is teljesítik.”

    Szinte biztos, hogy Drugovich helyettesíti Strollt a 2023-as Bahreini Nagydíjon

     

  • Egy újságíró előre figyelmeztette Ricciardót: Mondtam, hogy ne bízz Zakben!

    Egy újságíró előre figyelmeztette Ricciardót: Mondtam, hogy ne bízz Zakben!

    A Drive to Survive 5. évadjából kiderült, hogy előre figyelmeztették Daniel Ricciardót a McLaren ügyvezetőjével kapcsolatban.

    A Renault-nál nem alakult jól az ausztrál karrierje, és a dobogós helyezések későn jöttek, ugyanis 2021-re már megállapodott a wokingi istállóval. Akkor még jó döntésnek tűnt az újabb munkahelyváltás, ám ahogy elkezdődött az év, úgy szembesült a problémákkal a 33 éves pilóta.

    Drive to Survive, az újrahasznosítás évada: Ráalszol, vagy kiakadsz

    Ugyan sikerült Monzában futamot nyernie, de utána már nem tudott jó eredményt elérni az ausztrál. Így 2022-ben a csapat bejelentette, hogy idő előtt kiadják az útját. Ricciardo a sorozatban utalt arra, hogy ő is csak a nyári szünetben tudta meg a csapat döntését. Bejelentette a kötelezőket, majd fejét vakarva gondolkodott azon, hogy mi lesz vele a jövőben.

    Mikor visszatért a mezőny a vakációról, szinte mindenki Ricciardóra volt kíváncsi. Roberto Chinchero, az olasz Motorsport.com és az olasz Sky szakértője a következőket mondta a 33 éves versenyzőnek:

    „Én mondtam neked, hogy ne bízz Zakben!” – Ricciardo finoman bólogatott, majd megköszönte olaszul a jótanácsokat a szakírónak.

    Ricciardo helyére tehát Oscar Piastri került, míg az Alpine nehéz helyzetbe került. Brown még egy cserét is felajánlott a két csapat között (Ricciardo és Piastri), de végül Pierre Gaslyt választotta a francia csapat.

     

  • Villeneuve szerint bajban lesz az Alpine Alonso nélkül

    Villeneuve szerint bajban lesz az Alpine Alonso nélkül

    A Forma-1 1997-es kanadai világbajnoka híres a megmondó stílusáról. Jacques Villeneuve most éppen az Alpine számára szolgálta nem túl pozitív véleménnyel, aminek köze van Fernando Alonso távozásához.

    Talán a tavalyi év legmeglepőbb igazolása Alonsóé volt, aki a semmiből jelentette be, hogy az Alpinet hátrahagyva az Aston Martin versenyzője lesz 2023-ban. Az ő helyére végül Pierre Gasly került, de a franciák eredetileg Oscar Piastrit szerették volna, de őt meg jogi huzavona után vesztették el.

    Így tehát összeállt egy teljes francia csapat, amely azonban Villeneuve számára nem igazán lenyűgöző, hiába alkotja azt két futamgyőztes.

    „Véleményem szerint az Alpine nagyon szomorú lesz, hogy többé már nem lesz egy Alonsójuk. Ez egy óriási veszteség. Ő maga nagyon húzta előre a csapatot. Ezzel pedig segített Estebannak is egyre versenyképesebbé válni. Most pedig van két francia versenyző, egy francia csapatban, amelyik egy nemzetközi sportban szerepel. Nem látom értelmét ennek.” – véli az egyszeres világbajnok, aki idén visszatér a nemzetközi versenyzéshez.

    A spanyolra viszont nem vár egyszerű közeg, egyrészt mert nagy a nyomás, mivel az Aston Martin nem tart ott, ahol tartani szeretne, másrészt pedig a tulajdonos Lawrence Stroll fia lesz az ő csapattársa, így a csapaton belüli politikával is meg kell majd birkóznia, de Villeneuve szerint Alonsonál ez nem fog gondot okozni.

    Nem tudom, hogyan fogja viselni a csapat politikáját. Ez most ugyanaz a forgatókönyv, mint korábban, amikor Vettelt leigazolták, csak ő már befejezte, és az Astonnál már nem az a Vettel volt, mint korábban. A cél ilyen esetben mindig egy olyan, már nem annyira gyors világbajnok megszerzése, hogy a másik pilóta ne tűnjön túl lassúnak mellette. Alonso esetében viszont nem ez lesz a helyzet.”

    „Nem tudom, hogyan alakul majd az egyensúly, de Alonso mindig is egy nehéz eset volt, amikor a dolgok nem úgy alakultak, ahogy azt ő szerette volna. Láttuk ezt a McLarennél is, meg sok más helyen is. Tavaly nagyon pozitívan nyilatkozott Lance-ről, még a súlyos austini balesetük után is.”

    Az Alpine „még” nem hiányolja Alonsót

  • Ez a csapat volt komolyabban képben Ricciardónál

    Ez a csapat volt komolyabban képben Ricciardónál

    A McLarentől – és ezáltal – a Forma-1-es mezőnyből kikerülő Daniel Ricciardo számára lett volna lehetőség, hogy a rajtrácson maradhasson. Derül ki a Drive to Survive legújabb évadjából.

    Mint ismert végül, Ricciardo visszatért a nevelő egyesületéhez, a Red Bullhoz, ahol azonban csak tartalékpilóta lesz. Az már számtalanszor ki lett hangsúlyozva, hogy voltak megkeresései, de leginkább a Haas volt leginkább megemlítve. Aztán a tavalyi nyár viharosan alakult a francia Alpine számára, előbb Fernando Alonso jelentette be váratlanul, hogy az Aston Martinhoz távozik, majd a csapat tartalékversenyzője Oscar Piastri is elhagyta őket a McLaren kedvéért. A csapat így két szék között a padlóra esett, így muszáj volt csapattársat keresniük Ocon számára.

    Itt jött képbe a McLarentől kirakott Ricciardo, ez pedig mind a mától streamelhető Drive to Survive 5. évadjában derült ki, így aki nem szeretne szpojlereket, az most ne olvasson tovább és elégedjen meg ennyivel.

    Az Alpine-McLaren-Ricciardo-Piastri sztorijával foglakozó részben lehet elcsípni az alábbi, rövid, de annál lényegesebb párbeszédet a McLarenes Zak Brown és az Alpineos Laurent Rossi között, akik egy ausztrál pilótacserét terveztek véghez vinni:

    „Úgy érzem segíthetek, zárjuk le ezt a dolgot.” – mondta Brown Rossinak, utalva a két csapat közötti feszült Piastri-helyzetre és a pilótakérdésre, ezzel együtt ajánlva Ricciardot. „Danielt örömmel látnám itt az Alpine-nál, főleg mert ezzel a sportban is tudnánk tartani őt.”

    Végül a tervük nem sikerült, hiszen Ricciardo inkább egy top csapat harmadik számú állását fogadta el – noha az Alpine tavaly le tudta győzni a McLarent – végül pedig a franciák választása egy franciára, Pierre Gaslyra esett.

    A DTS új évadjából az is kiderült, hogy a Haas végül miért nem tudott megállapodni a 33 éves versenyzővel. Steiner elmondása szerint irreálisan magas, tízmillió dolláros fizetést kért az amerikai istállótól, akik ezt nem engedhették meg maguknak.

  • Az öreg Andretti szerint ők bennfentesei a Forma-1-nek, a fiával együtt

    Az öreg Andretti szerint ők bennfentesei a Forma-1-nek, a fiával együtt

    Michael és Mario Andretti már „bennfentesek„, akiket vissza kellene fogadni a száguldó cirkuszba. Ez Mario Andretti – az 1978-as világbajnok – véleménye.

    Fia, Michael, aki 1993-ban Ayrton Senna mellett versenyzett a McLarennél, most arra pályázik, hogy Andretti Autosport-ot bevezesse az F1-be – és az FIA megnyitotta a jelentkezési folyamatot. Az F1 Bizottság hamarosan tárgyalja a 200 millió dolláros új csapatok nevezési díjának esetleges emelését. Az első lépés azonban Andrettiéknek egy 300 000 dolláros átvilágítási díj megfizetése. Az FIA azt is tisztázta, hogy a Formula One Management – a Liberty Media tulajdonában lévő vállalat – beleszólhat az új belépők „kiválasztási procedúrájába”. Az Andretti ajánlata sok meglévő csapat vonakodása miatt keltett nagy feltűnést, az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali pedig utalt rá, hogy az amerikai alakulat „nem volt okos”, amikor „mohónak” nevezte ezen istállókat. Mario Andretti most válaszolt erre is:

    „Meg kellene érteni, hogy honnan jövünk. Ők versenyeznek, a motorsport részei. Azonban mi sem vagyunk újak a Forma-1-ben, bennfentesek vagyunk. Tudjuk, hogy mennyire szeretik a sportágat, de mi is ennek a része vagyunk.”

    Papíron az Andretti-pályázat erősnek tűnik – erős működő alapokkal az Indycarban, a Formula E-ben és máshol, valamint egy új F1-es együttműködéssel a General Motors-szal és a Cadillac-kel.

    A Renault tulajdonában álló Alpine azt is megerősítette, hogy megállapodás született arról, hogy amennyiben a Forma-1 zöld utat ad, a 2025-ös évre az Andretti csapatot motorokkal látják majd el. Laurent Rossi, az Alpine vezérigazgatója ennyit mondott erről:

    „Az a feladatuk, hogy a szükséges bizonyítékokat szolgáltassák, amelyeket a Forma-1 értékelni fog. Ha jönnek a királykategóriába, boldogok leszünk. Amennyiben nem, akkor sem történik semmi”.

    A 82 éves Mario Andretti türelmetlenül várja az F1 döntését. Ugyanakkor az új csapatok jelentkezési határideje csak április végén jár le:

    „Hozunk valamit a buliba, van General Motorsunk és Cadillacünk, és hatalmas befektetésünk a motorsportba. Dan Gurney All American Racers csapata óta nem láttunk érett amerikai csapatot a Forma-1-ben, szóval miért ne vehetnének fel minket? Amerikának hatalmas rajongótábora van.”

    Túl hangosan hallatja a hangját az Andretti az F1-es pályázatuk miatt?

     

  • Az Alpine „még” nem hiányolja Alonsót

    Az Alpine „még” nem hiányolja Alonsót

    Fernando Alonso 2021-ben tért vissza a Forma-1-be az Alpine színeiben, majd két szezont töltött el a franciákkal, mielőtt átigazolt volna az Aston Martinhoz idénre.

    Új csapatában azt kedveli nagyon, hogy csak a győzelemmel lesznek megelégedve, ellentétben korábbi csapataival, például pont az Alpine-al, akik tavaly a negyedik helyet is ünnepelték. Nem kellett persze sok idő ahhoz, hogy erre reagáljanak a franciák, akiknél a csapatfőnök, Otmar Szafnauer nyilatkozta, hogy Alonso ugyanúgy ünnepelte a negyedik helyet.

    Az Alpine célja most az lesz, hogy közelebb kerüljenek a harmadik helyhez, és ha sikerül, akkor ugyanúgy fognak ünnepelni, ígérte Szafnauer.

    Alonso helyére Gaslyt igazolta az Alpine, habár eredetileg Piastrit szerették volna a csapatban tudni.

    Emellett arról is megkérdezték Szafnauert, hogy hiányolják-e Alonsót: „Még nem, igazából. Majd néhány hónap múlva kérdezzenek újra.”

    Alonso nem egyszer járt úgy pályafutása során, hogy egy-egy átigazolása után volt csapata javul, míg az új alakulat nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Nagy kérdés, hogy ez most is megismétlődik-e, vagy esetleg most jól jár.

    „Két-három hét múlva tudni fogjuk” – mondta mosolyogva Szafnauer. „De számomra nem 2023, hanem 2024 lesz a valódi teszt. Akkor kell majd saját maguknak ötletelniük, a Red Bull vagy a Mercedes ötleteinek átvétele helyett.”

    Alonso odaszúrt az Alpine-nak: Vannak, akik a negyedik helyet ünneplik

  • Minimum megismételné tavalyi eredményét az Alpine

    Minimum megismételné tavalyi eredményét az Alpine

    Az Alpine vezérigazgatója, Laurent Rossi meghatározta csapatának az idei fő célt, ami legalább egy kényelmes konstruktőri negyedik hely.

    A francia csapat 2018 óta a legjobb eredményét érte el, és ők lettek a legjobb középcsapat, szűkösen megelőzve a McLarent.

    Lehetett volna viszont simább az a negyedik hely, hiszen számtalan alkalommal voltak megbízhatósági gondjaik, sokszor estek ki pontszerző helyekről.

    Céljuk elérésében tehát fontos elem lesz az is, hogy ezeket a hibákat csökkentsék, emellett pedig folytassák a javulást.

    „Most fontos, hogy folytassuk ezt a tendenciát. Amit igazán szeretnék látni 2023-ban, az a csapat további fejlődése” – jelentette ki Rossi. „Ismét a negyedik hely a minimális cél, de ezúttal sokkal keményebb kézzel kell ezt elérnünk. Ez alatt azt értem, hogy több célba éréssel, kevesebb kieséssel és több ponttal.”

    Az Alpine teljesen francia csapattal vág neki az évnek, hiszen Ocon mellé Gaslyt igazolták le, miután Alonsóról és Piastriról is lecsúsztak. Rossi az új párost mindenesetre a mezőny egyik legerősebbjének titulálta.

    A csapatnál 2020 óta versenyző Ocon is egyetért a főnök céljaival, és azt is hangsúlyozta, hogy nagyon nagy a szakadék az első hármas után.

    „Minden lehetséges, de önmagában célként hasonlóan hangozhat, ha azt mondjuk, hogy a negyedik helyen szeretnénk végezni, de a különbség a negyedik helytől a harmadikig jelenleg óriási – a konstruktőröknél körülbelül 300 pont vagy valami ilyesmi volt” – nyilatkozta az egyszeres futamgyőztes. „Szóval ha negyedikként közelebb tudnánk kerülni a harmadik helyhez, vagy esetleg tudnánk is harcolni érte, az egy teljesen más dimenzió lenne. Nyilvánvaló, hogy nagyon magas célt tűzünk ki magunk elé, de ezt meg kell határoznunk magunknak. Nagyon ambiciózusak vagyunk, versengők vagyunk, ezt akarjuk elérni. Az F1-ben bármi megtörténhet, és reméljük, hogy lesznek meglepetések.”

    Az Alpine bebizonyítaná, hogy Piastri tévedett

  • Az Alpine bebizonyítaná, hogy Piastri tévedett

    Az Alpine bebizonyítaná, hogy Piastri tévedett


    Az Alpine csapatfőnöke, Otmar Szafnauer egyik fő idei célja, hogy a csapata bebizonyítsa, hogy Oscar Piastri rossz döntést hozott, amikor a McLarent választotta.

    Az ausztrál Piastrit az Alpine a tavalyi nyári szünetben választotta ki a tőlük az Aston Martinhoz távozó Fernando Alonso helyére. A korábbi F2-es bajnok azonban tagadta, hogy szerződést kötött volna az Alpine-nal, ami mindenkit meglélepett, hiszen a versenyző az Alpine junior programjának tagja volt.

    Később kiderült, hogy Piastri, aki az Alpine tartalékversenyzője is volt, ekkor már rendelkezett szerződéssel a McLarennel, és amikor a szerződéskötést elismerő bizottság a wokingi székhelyű alakulat javára döntött, a váltás megerősítést nyert.

    Az Alpine ezt követően Pierre Gasly szerződtetése mellett döntött. Ezzel, Esteban Ocon mellett, francia versenyzőpárost alkottak.

    A csapat tartalékversenyzője Jack Doohan lesz.

    „Először is, kell egy szigorú szerződés, de a második [az], hogy vonzóvá tegyük a csapatot” – mondta Szafnauer az ausztrál Fox Sportsnak azzal kapcsolatban, hogyan kerülheti el a csapat a Piastri-ügy megismétlődését.

    „Szerintem azok vagyunk, ezért is akar Jack a csapatunk tagja lenni.”

    „Egyszerűen csak versenyképesebbé kell válnunk, keményen kell dolgoznunk, teljesítményt kell adnunk az autóhoz, és jól kell teljesítenünk a pályán.”

    „Sok szerencsét kívánok Oscarnak, de azt hiszem, a mi dolgunk bebizonyítani, hogy rosszul döntött.”

  • Az Alpine visszaszólt Alonsónak: te is ugyanúgy ünnepelted velünk a 4. helyet

    Az Alpine visszaszólt Alonsónak: te is ugyanúgy ünnepelted velünk a 4. helyet

    Fernando az Aston Martin idei autóbemutatóján megragadta a lehetőséget, hogy „belerúgjon” egykori munkadójába, az Alpine-ba.

    A kétszeres spanyol világbajnok szerint a franciák túl hamar képesek megelégedni magukkal és úgy véli, hogy a silverstone-i istállónál teljesen más a légkör. Az Alpine válaszára pedig nem is kellett sokat várni, ugyanis már meg is érkezett.

    Az enstone-i istálló csapatfőnöke, Otmar Szafnauer a Marca-nak adott interjújában elárulta, hogy a 32-szeres futamgyőztes kijelentése nem teljes mértékben helyes. Az amerikai-román származású szakember azt is hozzátette, hogy Alonso ugyanúgy örült velük, amikor az Alpine bebiztosította a 4. helyét a gyártók versenyében 2022-ben.

    „Ha megnézzük a múlt eseményeit, akkor látszik, hogy legalább annyira pozitív volt az eredmény kapcsán, mint mi voltunk” – fogalmazott Szafnauer. – Nem könnyű egy év alatt az 5. helyről előrelépni a 4.-re.”

    „Ehhez le kellett győznünk a McLarent, ami nem egy egyszerű feladat, mert amikor anno Wokingban jártam, az ottani vitrinek tele vannak különböző trófeákkal. Ezeket a fajta sikereket pedig szerintem meg kell ünnepelni, szóval semmi kivetni valót nem látok abban, amit csináltunk.”

    Alonso odaszúrt az Alpine-nak: Vannak, akik a negyedik helyet ünneplik

  • Megvan, melyik gyártó adhat motort az Andretti csapatnak

    Megvan, melyik gyártó adhat motort az Andretti csapatnak

    Megoldódni látszik az egyik kérdés az Andretti-Cadillac ügyében. A Forma-1-be vágyódó amerikai csapat jó eséllyel Renault motorokat használhat az Alpine jóvoltából.

    A Reuters beszámolója szerint amennyiben sikerrel jár az Andretti csatlakozási folyamata, akkor az Alpine kész motort adni a számukra, erről a vállalat vezetője Laurent Rossi beszélt.

    „Megállapodtunk, hogy amennyiben megkapják a Forma-1-es induláshoz szükséges engedélyt, akkor mi biztosítjuk a számukra az erőforrást. A többi viszont már rajtuk múlik, meg kell mutatniuk a szándékukat, sikerrel kell venniük a folyamatokat, és be kell bizonyítaniuk, hogy értéket tudnak adni a Forma-1 számára.” – jelentette ki a francia az Alpine idei autójának a bemutatójakor.

    „Nekik fel kell mutatniuk valamit, amit a többiek majd értékelnek. Ha csatlakoznak, akkor mi is örömmel csatlakozunk hozzájuk.” – folytatta majd végül hozzátette, hogy számukra is előnyt jelentene egy partnercsapat. „Jó lenne, ha lenne egy partnercsapatunk, de csak muszájból nem lesz. Jól jönne egy második csapat ezzel a motorral, mert négy autóval jóval több adatot tudnánk összegyűjteni. De ez a csapatunkat is megterheli, amihez jól szervezettnek kell lennünk. Két évvel ezelőtt nem álltunk készen erre.”