Címke: Alpine

  • Botrány az Alpine-nál – Gasly őrjöngött, miután a csapat utasítására kellett elengednie Ocont

    Botrány az Alpine-nál – Gasly őrjöngött, miután a csapat utasítására kellett elengednie Ocont

    Durva konfliktus alakulhat ki az Alpine háza táján belül. Pierre Gasly teljes mértékben elítélte a csapatát, miután arra kérték őt, hogy a Japán Nagydíj utolsó körében engedje maga elé a csapattársát, Esteban Ocont.

    Már Gasly Alpine-hoz való érkezésekor lehetett sejteni, hogy előbb vagy utóbb, de összetűzésbe fognak kerülni Oconnal. A két francia már a gokartos korszakukban találkoztak először, és már akkor sem kedvelték egymást. Az idei évad során mindent megtettek annak érdekében, hogy a jó eredményeikkel segítsék a már szebb napokat is megélt csapatot, de ez a lufi most csúnyán kipukkadt Suzukában.

    A két pilóta eltérő taktikán volt: Ocon a biztonségi autós fázis alatt cserélt, és elnyújtotta a második etapját, Gaslynak pedig az első atapja volt hosszabb, így az utolsó két, közepes keverékeken futott etapja rövidebb volt. Hiába az eltérő taktika, így is összefutott a pályán a két francia versenyző, és Ocon elengedte Gasly-t a gumielőnyéből adódóan, hogy megpróbálja utolérni a 8. helyen autózó Fernando Alonsót.

    Ez azonban nem jött össze a számára, és amikor a két Alpine zavartalanul autózott a 9. és 10. helyen a japán futam utolsó pár körében, Gaslyra rászólt a versenymérnöke, hogy engedje maga elé Ocont.

    Gasly először azt hitte, hogy ezt nem hitte komolyan, majd amikor tudatosult benne, hogy mégis az, elkezdett kiabálni a mérnökével, mondván ez egy hülyeség. Az vagy sem, a francia istálló bokszfalán ülő vezetők döntöttek így, hiába hozott fel számos ész érvet a francia fiatal.

    „Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy történhetett meg ez – nyilatkozta Gasly, aki még a középső ujjas mozdulatsort is végrehajtott a frusztrációja során. – Az elsődleges célom az, hogy minél gyorsabb legyek és a létező legjobb eredmény érjem el. Mindent megtettem a részemről, de nem értem, hogy mi váltotta ki azt, hogy át kell adnom neki a helyem. Elengedtem őt, de továbbra sem értem ezt az egészet.”

    A történtek pedig már csak abból a szempontból is nehezen értelmezhetők, hogy a két pozíció között mindössze egyetlen pont különbség volt, és Gasly számára többet ért volna az a bizonyos pont. Gasly ebben az esetben utolérte volna az egyéni bajnokság 10. helyén álló, 47 pontos Lance Strollt, de így Oconé lett a pont, aki az egyéni 12. helyén áll, 8 egységgel lemaradva kollégájától.

  • Megerősítették, valóban versenyzői ülésről tárgyal Schumacherrel az egyik csapat

    Megerősítették, valóban versenyzői ülésről tárgyal Schumacherrel az egyik csapat

    Esély nyílt rá, hogy jövőre ismét versenyautóban láthatjuk az idei szezonra tartalékpilótai szerepkörbe száműzött Mick Schumachert, hiszen az egyik F1-es csapatvezető elismerte, hogy egyeztetnek vele – még ha nem F1-es ülésről.

    Folyamatosan szűkültek az elmúlt hónapokban Schumacher esélyei arra, hogy a 2024-es szezonban visszatérhessen az F1-es mezőny egyik versenyautójába. A Haastól való menesztése óta idén a Mercedes háttérembereként dolgozva főnökeitől sok dicséretet kapó német számára már csak a Williams maradt az utolsó opció a jövő évre, ám James Vowles csapatvezető nyilatkozatai alapján az istálló egy újabb évre bizalmat szavazhat Logan Sargeantnak.

    Pedig Toto Wolff a hírek szerint minden követ megmozgatott annak érdekében, hogy meggyőzze korábbi kollégáját, Vowlest Schumacher képességeiről, az F1-insider.com szerint még a pilóta szimulátoradatait is elküldte neki ennek bizonyításául – de nem járt sikerrel.

    Rövid időn belül eldőlhet Schumacher jövője, meglepő helyen köthet ki

    Pár napja a német Bild szellőztette meg, hogy a két szezont a partvonalon kívül tölteni nem szándékozó Schumacher az Alpine-nal vette fel a kapcsolatot, szemei előtt pedig a csapat 2024-es WEC-programja lebeg. A francia gyártó a jövő évben már az endurance-sorozat csúcskategóriájában fog indulni, miután az idei LMP2-es program után – amely autók jövőre már csak Le Mans-ban lennének bevethetők a szezon során – immár hiperautóval rukkol elő.

    Az Alpine csapatvezetője, Bruno Famin pedig Szuzukában meg is erősítette, hogy Schumacher lehet az új modellt vezető három pilótájuk egyike.

    „Igaz, beszélgetünk Mickkel annak lehetőségéről, hogy az endurance-programunkban versenyezzen az A424-essel. Szerintem mindkét fél számára remek lehetőség lenne, de egyelőre még csak az egyeztetések folynak. Remélhetőleg hamarosan megszervezhetünk egy tesztet is” – nyilatkozta Famin a pénteki csapatvezetői sajtótájékoztatón.

    A 2024-ben nyolc versenyhétvégéből álló WEC-be szerződés nem feltétlenül jelentené azt, hogy Schumacher teljesen kikerül az F1 körforgásából. Wolff legalábbis jelezte, hogy a továbbiakban is számítanának a 24 éves német szolgálataira.

    „Bármilyen programot is választ, tartalékpilótaként velünk maradhat, ha ez a másik oldalnak is megfelel” – mondta a Motorsportnak a Mercedes F1-es csapatának első embere.

  • Piastri lecsapta a magas labdát – a hosszabbítását követően beszólt az Alpine-nak

    Piastri lecsapta a magas labdát – a hosszabbítását követően beszólt az Alpine-nak

    A mai napon hivatalossá vált, hogy Oscar Piastri szerződést hosszabbított a McLaren csapatával. Az ausztrál pilóta a bejelentést követően pedig be is szólt az egykori munkaadójának, az Alpine-nak.

    Piastri a közösségi média oldalán írta azt a szerződéshosszabbítását követően, hogy „stresszmentes szerződésbejelentés, mint mindig”. Ez pedig már csak azért sem igaz, mert a tavalyi szezon egyik legnagyobb botránya volt az, amikor az Alpine csapata bejelentette, hogy az ausztrál náluk fog versenyezni 2023-tól kezdődően.

    Azonban Piastri a hírek megjelenését követően azonnal cáfolta a dolgot, mondván ő nem írt alá semmilyen szerződést az Alpine-nal, a hírek az ő megkérdezése nélkül láttak napvilágot, és hogy biztosan nem a franciák autóját fogja vezetni 2023-ban.

    Ebből kifolyólag az Alpine pusztán egy GIF-fel kommentálta Piastri kijelentését, ami még mindig arra enged következtetni, hogy a viharos távozást követően még mindig nem rendeződött a viszony az ausztrál fiatal és az enstone-i istálló között.

  • Rövid időn belül eldőlhet Schumacher jövője, meglepő helyen köthet ki

    Rövid időn belül eldőlhet Schumacher jövője, meglepő helyen köthet ki

    Egybehangzó sajtóértesülések szerint Mick Schumacher akár már az idei évad végén elhagyhatja a Mercedes csapatát. A német pilóta ugyanis tárgyalásokat folytathat az Alpine-nal, hogy 2024-ben az ő csapatukban versenyezhessen a WEC-ben.

    Schumacher az idei szezonban a Mercedes tartalék és fejlesztő pilótája volt, miután a Haas nem hosszabbította meg a 2022-es szezon legvégén lejáró szerződését. A hétszeres világbajnok német pilóta fia abban bízott, hogy 2024-re már vissza is térhet az F1-be, azonban az utóbbi napok hírei alapján erre egyre kevesebb az esélye.

    Miután Guanyu Zhou 2024-ben is az Alfa Romeo versenyzője lesz, így Schumacher számára már csak Logan Sargeant ülése marad, ami való opciót jelenthet 2024-re. Az amerikai fiatal néha képes volt megvillanni, de egyelőre nincs pontja, és ha ez így marad a szezon végéig, akkor nem valószínű, hogy James Vowles-ék megszavaznak még egy szezont a számára.

    Azonban a BILD értesülései szerint az ifjú Schumacher az F1-en kívül is próbál lehetőséget találni magának, és így jönne be a képbe a WEC. Sok más neves gyártó mellett az Alpine is részt fog venni a hiperautók kategóriájában 2024-től, ahol többek között a legendás Le Mans-i 24 órás versenyen is rajthoz fog állni.

    A német forrás úgy tudja, hogy a francia gyártó elnöke, Bruno Famin már fel is kereste Schumacher menedzserét, Sabine Kehmet a lehetőség kapcsán. Ha pedig az „A-tervnek” szánt Williamshez való szerződés nem jön össze, akkor a szóban forgó lehetőség jelentené a „B-opciót” a német fiatal számára.

    Marko beszólt Schumachernek: remélem nem gondolod, hogy Mick ül a helyére!

  • Alonso szerint ha mindenkinek esélye lenne nyerni, az már nem lenne F1

    Alonso szerint ha mindenkinek esélye lenne nyerni, az már nem lenne F1

    Fernando Alonso szerint a dominancia mindig is része lesz az F1-nek, hiszen ettől lett más és kiemelkedő a sportág.

    Jól kezdte az évet a spanyol versenyző az Aston Martinnal, a pódiumceremóniák állandó vendége volt a szezon első negyedében. Így a 42 éves versenyző ösztönei helyesnek bizonyultak mikor a csapatváltás mellett döntött.

    „Először is, Vettel visszavonult, másodszor az Alpine több hónapig tárgyalt velem, de nem lett soha semmi véglegesítve. Mindent megbeszéltünk és megegyeztünk, de a papírok nem érkeztek meg. A profizmus enyhe hiányát véltem felfedezni. Míg az Aston Martinnál, Vettel csütörtöki bejelentését követően már minden az asztalomon volt. Az a vágy, hogy engem akarnak, nagyon vonzó lett. Kaland és kockázat volt, de végül jól alakult, a megérzéseim ezúttal bejöttek” – nyilatkozta Alonso.

    A fejlesztési verseny során a kanadai-brit csapat alulmaradt, így a Mercedes, a Ferrari és a McLaren is feltőrt. Ám az utóbbi versenyeken azért megvillant az alakulat. A kétszeres világbajnok év elején még elérhetőnek érezte a 33. győzelem megszerzését, most azonban már úgy véli, lehet egyáltalán nem valósul meg ez az álma.

    „Lehet, úgy vonulok vissza, hogy nem érem el. Viszont mindennap reggeli közben arra gondolok, hogy a világbajnoki címért akarok harcolni. Ha itt maradok, és feláldozom a magánéletemet ezért a sportért és szenvedélyért az azért van, mert hiszek a csapatban és abban, hogy győzni tudunk.”

    F1 Fernando Alonso
    Fernando Alonso – Fotó: Aston Martin F1 Team

    Jelenleg Max Verstappen dominál a Forma-1-ben, ami Alonso szerint nem meglepő. Az egyeduralmak részei a sportnak, így őt nem zavarja annyira a holland dominanciája.

    „Ha minden versenyző egyenlő esélyekkel indulna, akkor az már nem lenne F1. Mindig voltak jobb csapatok és technológiák, amik másokat felemeltek. Ez így volt, és így is lesz, hiszen a királykategóriáról beszélünk. Ott vannak a többi kategóriák, az F2, az F3, a gokart és az Indy. Lehet, hogy ezek közül az F1 a legkevésbé szórakoztató, de a legnagyobb hatása neki van.”

    Az állandóság és a fejlődés egyvelege a sportág körforgásához tartozik. Mindig lesznek domináló alakulatok, és új tehetségek, akiktől sokat várnak el. Alonso is elmondta, hogy melyik két ellenfele nyűgözte le idén.

    „Ott van Lando (Norris), aki nagyon-nagy tehetség és kedves srác. (Alex) Albon is nagyon kiemelkedik idén a mezőnyből. Az F3-ban ott van Gabriel Bortoleto, aki most nyerte meg a kategóriát, és Pepe Marti is nagyon jól versenyzett.”

  • Vörösben úszott a paddock, így ünnepelte Monza a futamot – galéria

    Vörösben úszott a paddock, így ünnepelte Monza a futamot – galéria

    A himnusz ugyan a Red Bullnak és Max Verstappennek szólt vasárnap, ám Carlos Sainz miatt előkerültek az ünneplő Ferrari szurkolók is.

    A spanyol versenyző a futam első felében még az első helyen haladt, ám a holland pilóta nem sokáig hagyta érvényesülni a 28 éves pilótát. Az osztrák fenegyerek a 15. körben vette át a vezetést, és a leintésig nem adta át a pozíciót.

    Mindaddig mögötte ádáz küzdelem alakult ki a dobogós helyezésekért és pontszerző pozíciókért. A Scuderia két versenyzője Sergio Pérezzel küzdött, míg Alex Albon a két McLaren elől menekült. A csatájukba Lewis Hamilton is csatlakozott, sőt még Fernando Alonso is ott ólálkodott a megrekedt papaya színű autók mögött.

    A verseny és a paddock életképeit kollégánk is megörökítette, így az ő képeiből szedtünk össze egy válogatást nektek.

    Fotók: Bertusz Dávid / TRP Media

    Figyelem: A képeket szerzői jog védi (mint minden képet)!
    ©️ A fotók felhasználása, újraközlése a fotós engedélye nélkül tilos!
    ©️ Any kind of use or reproduction of the photos is prohibited without the permission of the photographer!

     

     

  • Az Alpine már előre tudta a végzetét

    Az Alpine már előre tudta a végzetét

    Az Alpine egy felejthető időmérőt zárt Monzában. Pierre Gasly szerint a csapatát egyáltalán nem lepte meg, hogy már a Q1-ből sem jutottak tovább.

    Mindössze egy héttel a zandvoorti dobogóját követően Gasly mindössze a 17. helyet szerezte meg az Olasz Nagydíj kvalifikációján, és a csapattársa, Esteban Ocon sem brillírozott. A francia csak a 18. lett, 3 ezredmásodperccel lemaradva a csapattársától.

    Az előbb említett okok miatt nyugodtan kijelenthető, hogy a már szebb napokat is megélt enstone-i istálló szenvedett, és Gasly elsőr sorban az A523 rossz végsebességét tette felelőssé.

    Sainz megnyerte a monzai időmérőt Verstappen előtt, Leclerc a harmadik

    „Ugyan az egész hétvégén elégedett voltam az autó egyensúlyával, de ennek ellenére 2 másodperccel le voltunk maradva mindenkitől – értékelt a francia a kiesését követően. – Tisztában voltunk azzal a ténnyel, hogy Monza lesz az egyik legnehezebb versenyünk idén a számos hosszú egyenes miatt. Nem tévedtünk, valóban így történtek a dolgok.”

    „Számítottunk arra, hogy mindketten kiesünk a Q1-ben. Azonban az optimizmus miatt arra gondolta, hogy talán a kemény gumikon sikerült beverekednünk magunkat a Q2-be, de erre nem voltunk képesek, és így nagyon nehezen alakul a hétvégénk.”

    A kemény gumik nemhogy javítottak, még tovább rontották Gasly helyzetét az időmérőn. A Magyar Nagydíjhoz hasonlóan Monzában is az alternatív abroncsos hétvége szabályai vannak érvényben, így meg volt szabva, hogy az időmérő egyes szakaszaiban melyik keverékeket használhatják a csapatok.

    „Szerintem a kemény gumi a legrosszabb, mindent átéltem – folytatta Gasly. – A lágy gumin jól éreztem magam, a közepes sem volt rossz, de a keményen egyszerűen nem úgy ment az autó, ráadásul még az egyensúly sem volt jó.”

    „Hiába próbáltuk meg maximalizálni a dolgokat, a GPS adatokból egyértelműen kiderül, hol veszítünk időt. A csomagunknak egyszerűen nem fekszik ez a pálya. Meg kell vizsgálunk, hogy mi mehetett félre, hogy jövőre egy jobb megoldással jöhessünk elő.”

  • Gasly-nak az is hátrány, hogy Alonso ízléséhez igazították az autóját

    Gasly-nak az is hátrány, hogy Alonso ízléséhez igazították az autóját

    Pierre Gasly úgy látja, a kritikák ellenére az Alpine jó irányba halad, bár az autót még közel sem érzi a saját preferenciájához illőnek.

    A francia pilóta az idei szezontól versenyzik az Alpine-nál, és jelen pillanatban szinte pont ugyanannyi pontnál tart, mint csapattársa, Esteban Ocon. Korábban többször panaszkodott arra, hogy szerinte különösen sok balszerencse sújtja, ugyanakkor az sincs az ínyére, hogy az Alpine autóját elődje, Fernando Alonso, valamint csapattársa visszajelzései alapján készítették el 2023-ra.

    „Az idei autó fejlesztését Esteban és Fernando észrevételeire építették. Én csak a következő évi autóra tudok nagyobb hatást gyakorolni – mondta Gasly a RacingNews365-nek. – Az év eleje óta szeretnék bizonyos dolgokat elérni az autóval, de nem érem el őket. Ezek autó- és csomagspecifikus dolgok.”

    „Kipróbáltunk különböző megoldásokat, hogy meglegyen az általam vágyott egyensúly, de sosem közelítettük meg azt. Igyekszem alkalmazkodni és a legtöbbet kihozni belőle, de tudom, hogy sokkal jobb teljesítményre lennék képes, ha javulunk bizonyos területeken.”

    Mindenki kritizálja a káoszt, de a korábbi bajnok F1-es csapat úgy látja, előre halad

    Az Alpine stratégiai szemléletét, pontosabban annak hiányát erősen kritizálta a nemrég kirúgott csapatfőnök, Otmar Szafnauer, de Gasly a csapat idei (sprintfutamokkal együtt számolt) harmadik dobogós eredményét szállította a Holland Nagydíjon, így szerinte nincs baj, sőt.

    „Örülök, hogy a dolgok kezdenek a helyükre kerülni a csapatnál. Tanuljuk, hogyan dolgozhatunk egyre jobban közösen. A megfelelő irányba tartunk, ezt most is bizonyítottuk” – nyilatkozta a Canal+ csatornának.

  • Nemzetközi sajtó: hétköznapivá vált Verstappen uralma, miközben ő túllépett a hétköznapiságon

    Nemzetközi sajtó: hétköznapivá vált Verstappen uralma, miközben ő túllépett a hétköznapiságon

    A nemzetközi sajtóorgánumok Max Verstappen és a Red Bull sikerét méltatták, miközben Fernando Alonso és Sergio Pérez teljesítményére is kitértek.

    Rögtön a rajtot követően megtréfálta az eső a mezőnyt Zandvoortban. A korán kereket cserélő versenyzők jártak jobban, míg a kockáztatók több pozíciót is buktak. A versenyt a harmadik körben a mexikói versenyző vezette, ám holland csapattára a hazai futamán megfordította a sorrendet.

    Az újabb eső és a boxutcai gyorshajtás visszavetette Pérezt, így a dobogóra az Aston Martin spanyol versenyzője és Pierre Gasly állhatott még fel.

    A neves lapok így értékelték a korántsem átlagos verseny eseményeit.

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    „Úgy nevetett és szórakozott Willem-Alexander király a családjával, mintha egy fogadáson lenne, és nem egy kimerítő, több, mint kétórás versenyen, amit Max Verstappen a maga jellegzetes és domináns módján nyert meg. A holland versenyző számára minden normális, könnyű és kiszámítható volt. Istenien vette az akadályokat, és vezetett a változó körülmények mellett, a verseny minden pillanatát uralta. Teljesen nyugodt és koncentrált maradt, pedig a lelátókon százezer elázott holland ült, akik azért jöttek az Északi-tenger partjára, hogy lássák kedvencük diadalát. Hihetetlen, hogy ez a 25 éves, rendkívüli tehetséggel megáldott fiatalember, hogyan tud együtt élni az elvárások hadával. Csak a himnusz pillanatában mutatott némi érzelmet, mikor könny szökött a szemébe az oly sokat jelentő dallam elindulása után.”

    L’Équipe (Franciaország):

    „Max Verstappennek keményen meg kellett dolgoznia a sikerért, holott azt a benyomást keltette, könnyedén vezeti a mezőny legjobb autóját. A verseny elején egy körrel tovább maradt kint, így a vezetést csapattársának kellett átadnia. Ám a bajnokság éllovasa záporozó golyóként ért fel Pérez mögé. Folyamatosan a leggyorsabb köröket autózta, és csapata is megkönnyítette a dolgát azzal, hogy engedte az alávágást. Az újabb csapadékhullásnál már nem adta át a vezetést, és sorozatban harmadszor nyert a hazai közönsége előtt.”

    Marca (Spanyolország):

    „Verstappen végig koncentrált maradt, nem engedte, hogy bármi is kizökkentse. A koncentrációja és a keze dicséretes. Csak egyetlen versenyző tudta tempóban megközelíteni őt: Fernando Alonso.”

    Max Verstappen, Red Bull
    Újabb győzelmet ünnepelhetett Max Verstappen és a Red Bull – Fotó: Lars Baron/Getty Images/Red Bull Content Pool
    Bild (Németország):

    „Verstappen az időjárás okozta káoszban nyerte meg hazai versenyét. A holland kétszeres világbajnok birkózott meg lejobban a változó körülményekkel, és újfent meggyőző győzelmet aratott. A szezonban a 11. elsőségét szerezte meg, zsinórban pedig a 9. győzelmét ünnepelhette. A lenyűgöző holland ezzel az eredménnyel egy 10-es rekordot állított be.

    The Telegraph (Egyesült Királyság):

    „Egy rövid zápor felborította a rajtsorrendet, így a futam elején Verstappen elveszítette az előnyét, és a 13. helyre esett vissza. Ám 13 körrel később már ott autózott a második helyen, majd egy alávágásnak köszönhetően már vezette ismét a versenyt. Verstappen a 11. győzelmét ünnepelhette, miközben gőzerővel robog a harmadik bajnoki címe felé.”

    HLN (Belgium):

    „Igen, neki van a legjobb autója, de a hétvége során neki kell elérnie azt, hogy a hibáknál ne bukjon nagyot. Teljesen hétköznapivá vált Verstappen dominanciája, miközben ő maga csendben túllépett a hétköznapiságon. A mexikói csapattáras ugyanazzal a munícióval rendelkezik, de az időmérőn és az esőben is másfél másodperccel volt lassabb. Mikor a korai kerékcseréje miatt vezetett, a felzárkózó Verstappen körönként két másodpercet vert rá. A második boxkiállás után 20 kör alatt Pérez hátránya már 10 másodperc lett. Hogyan lehetséges mindez? Mert Verstappen ennyivel jobb versenyző. Sokkal tisztább, koncentráltabb tehetség. Ne legyen már az kifogás Pérez számára, hogy Max ízlése szerint fejlesztik az autót. Ne vegyünk el semmit Verstappen érdemeiből. A Forma-1-ben ez bevett szokás, így a Red Bullnál sincs másképp: egy csapat mindig próbálja optimálisan fejleszteni és beállítani az autóját… a legjobb versenyzőjét nézve.”

  • Üres beszédnek tartja az Alpine ötéves tervét az egyik csapatfőnök

    Üres beszédnek tartja az Alpine ötéves tervét az egyik csapatfőnök

    Mennyire lehet előre eltervezni a sikert a Forma-1-ben? A Williams csapatfőnöke, James Vowles szerint a sportban olyan sok változó befolyásolja a csapatok teljesítményét, hogy az erősorrendben elfoglalt hellyel szinte lehetetlen kalkulálni, legfeljebb a saját fejlesztési ütemmel érdemes.

    Gyakran forog mostanság közszájon az F1-es berkekben az Alpine által többször hangoztatott 100 nagydíjas terv – a csapat ezt a célt fogalmazta meg önmaga számára ahhoz, hogy megérkezzen az élmezőnybe, ám a dolgok aligha alakultak a vártak szerint, hiszen még a számláló igen korai szakaszában, idén nyáron menesztették a csapat vezető alakjait, Otmar Szafnauert és Alan Permane-t, valamint áthelyezték az Alpine ügyvezetőjét, Laurent Rossit is.

    Az enstone-i istálló már a korábbi vezetései során, Renault-ként is tűzött ki maga elé hasonló ötéves terveket, de a gyári csapat 2016-os visszatérése óta mindezidáig képtelenek elmozdulni a középmezőnyből, a 2021-es Magyar Nagydíj váratlan megnyerése egyedüli fecskeként áll az eredménylajstromukban.

    Egy másik csapat, a Williams szintén ambiciózus terveket szövöget az élmezőnybe való visszatérésre, idén kinevezett csapatfőnökük, James Vowles azonban egészen más szemlélet mentén haladva szeretné visszajuttatni az istállót a csúcsra. Az Autosport kérdésére válaszolva elmondta, szerinte az Alpine-éhoz hasonló távlati tervek az F1-ben teljesen értelmetlenek.

    „Az állásinterjún nagyon tiszta képet festettem arról, hogy mennyi időbe fog telni. Azt elmondhatom, hogy sokba” – kezdte magyarázatát Vowles.

    „Ugyanez történt, amikor Pat [Fry] megérkezett a csapathoz. Egyértelműen elmondta nekem, hogy ez el fog tartani egy darabig. Azt feleltem, hogy ezzel én is a tulajdonosok is tisztában vagyunk.”

    A hosszú éveken át pénzügyi válságban vergődő Williams háttere stabilizálódott, amikor a névadó család 2020-ban eladta az istállót a Dorilton Capital befektetőcsoportnak, Vowles azonban tudja, hogy elsősorban a régóta elmaradt infrastrukturális beruházások miatt nem fog tudni a csapat rövid időn belül nagy ugrást tenni a mezőnyben. Apróbb, látható előrelépések azonban már történtek, hiszen a tavaly sereghajtóként záró csapat most a konstruktőri hetedik helyen mehetett el a szünetre.

    „Észszerű dolgokat kell felvázolnunk, de amikor valaki három évnél távolabbra tervez, az egyszerűen csak az ismeretlenbe lövöldöz. Azt mondani, hogy öt év múlva mi leszünk a harmadik legjobbak, teljesen értelmetlen megközelítése a dolgoknak” – folytatta a csapatfőnök.

    „Ennél sokkal fontosabb gondoskodni arról, hogy meglegyen az a szervezet és rendszer, amely idővel majd elvezethet minket odáig. Olyan dolgokról érdemes beszélni, mint hogy szerintem milyen módon állíthatjuk rá magunkat erre a pályára, és milyen mérföldköveket kell elérnünk az út során.”

    „Az idei évben az egyik ilyen mérföldkő annak bemutatása volt, hogy képesek vagyunk jelentős fejlesztéseket felrakni az autóra, és hatékonyan használni azokat. A következő év egyik mérföldköve pedig annak bizonyítása lesz, hogy a tél folyamán építeni tudunk erre a csomagra.”